A korábbi sikerkovács újra a zöld-fehéreket erősíti a kiélezett aranycsatában.
Visszatért a bajnok, újra az FTC játékosa lett a Svájcból nemrég hazatérő Csányi Diána. A középpályás a nagy rivális MTK együttesétől érkezett a zöld-fehérekhez, hogy segítsen eldönteni a három harmincegy pontos csapattal zajló, végletekig szoros versenyfutást.
Csányi Diána 2021. július 21-én, 23 évesen igazolt először az FTC női labdarúgócsapatához az MTK együttesétől. A középpályás az első idényében rögtön alapember lett a bajnoki címért és Magyar Kupa-győzelemért küzdő együttesben. A bajnokságban 19 mérkőzésen lépett pályára, ebből 17 alkalommal kezdőként, összesen nyolc gólt szerzett. Az ETO elleni bajnoki döntő mindkét mérkőzésén a kezdőcsapatban kapott helyet, a Simple Női Kupában pedig három találkozón jutott szóhoz.
A 2022/23-as idényben 21 bajnokin négyszer volt eredményes, a kupában három mérkőzésen játszott, az ETO elleni bajnoki döntő mindkét összecsapását végigküzdötte. A 2023/24-es szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 14 bajnokin 10 gólt szerzett, a kupában pedig három mérkőzésen kétszer talált be – emlékeztetett a klub közleménye.
A Ferencváros után a svájci Zürich következett, majd 2025 februárjában hazatért az MTK-hoz. 2026 januárjától ismét a Ferencvárosi Torna Club sikereiért küzd a játékos.
A női bajnokságot jelenleg az MTK vezeti 31 ponttal, a második Puskás Akadémiának és a harmadik Ferencvárosnak is ugyanannyi pontja van, míg a negyedik ETO 25 egységgel rendelkezik.












