nb1.hu

Olyan dolog történt a magyar légióssal, amire nem sok példa van egy friss igazolás életében.

A Sigma Olomouc rögtön megmutatta azt, hogy mennyire is számítanak Baráth Péterre.

Baráth Péter leigazolását a héten jelentette be a cseh élvonalban szereplő Sigma Olomouc. Másnap felkészülési mérkőzés várt a csapat a cseh Legia Warszava ellen, melyen a kétszerese magyar válogatott játékos is szerepet kapott.

A 23 éves középpályás csereként a második félidő legelején állt be. A mérkőzésről készült képek alapján kiderült, hogy Baráth már az első mérkőzésén a klubban viselhette a csapatkapitányi karszalagot, ami nem megszokott egy frissen igazolt játékos esetében.

A Sigma Olomouc végül 1-0-s vereséget szenvedett a lengyel klubtól. A következő felkészülési mérkőzésüket az amerikai Philadelphia Union ellen játszák január 20-án.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két év után távozik svéd csapatától.

Tokmac Nguen a szaúdi élvonalban szereplő Al-Okhdood játékosa lett.

Az Al-Okhdood az Instagramon jelentette be, hogy szerződtették Tokmac Nguent a svéd Djurgårdensből. Tokmac a Ferencvárostól került a svéd klubhoz, ahol az elmúlt két évben 68 mérkőzésen játszott és 20 gólt szerzett 14 gólpassz mellett. Az első idényében a negyedik helyen zártak és a Konferencia Liga csoportkörében is játszhatott az egyszeres norvég válogatott támadó.

Tokmac korábban a Ferencvárosban 5 évet húzott le, 6 bajnoki címet és 1 MOL Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett a csapattal. Emellett tagja volt a Fradi 2020/21-es BL szereplésének is. Összesen 193 ferencvárosi mérkőzésen 80 gólban vállalt szerepet 47 gól és 33 gólpassz formájában.

A szaúdi Al-Okhdood jelenleg az utolsó előtti, 17. helyen áll a bajnokságban 3 ponttal lemaradva a még bennmaradást érő 15. pozíciótól.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Torino 18 esztendős magyar szélsője először van keretben tétmérkőzésen.

Nagy lehetőség elött áll a magyar U19-es válogatott szélső.

A Torino FC közétetté a vasárnapi bajnoki elött a kijelölt keretet, akik játszhatnak az AS Roma ellen a Serie A 21. fordulójában. A neveket böngészve egy magyar névre is rábukkanhatunk, Kugyela Zalán ugyanis bekerült a meccskeretbe.

Kugyela 2023 nyarán igazolt az MTK-ból az olasz elsőosztályú Torino csapatához. Az elmúlt években rendre a korosztályos csapatokban játszott, az idei szezonban a Primavera 1-ben alapember, vagyis az U20-as ligában. A mostani idényben 18 bajnokin játszott, többnyire végigjátszotta a mérkőzéseket. Többnyire a széleken játszik, az idény elején a Napoli ellen is gólt szerzett.

A magyar U19-es válogatott játékosa elött legutóbb Horváth Krisztofer kapott lehetőséget a Torino keretében. Az Újpest jelenlegi támadója 2020 november 26-án egy Olasz Kupa-mérkőzésen pályára is lépett, a Serie A-ban viszont nem jutott lehetőséghez.

A torinóiak 18 órától fogadják a negyedik helyen álló AS Romát.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar válogatott csapatkapitánya reagált a Barnsley elleni hibájára és a kihagyott tizenegyesére is.

Nem egyszerű héten van túl Szoboszlai Dominik, miután a hét közepén hibázott a Barnsley ellen, szombaton pedig büntetőt rontott a Burnley ellen.

Szoboszlai a Burnley ellen a 32. percben rúghatott büntetőt, lövése végül a felső lécen csattan. A magyar válogatott csapatkapitányának ez volt mindössze a második kihagyott tizenegyes pályafutása során. Hétközben pedig a Barnsley ellen komoly hibát vétett a 40. minutumban: az ötös környékén sarokkal próbálta hazaadni a labdát, de ebbe a mozdulatba pontatlanság csúszott, ezt pedig a vendégek egyik játékosa góllal büntette.

A Barnsley elleni hibára így reagált: „Tanulnunk kell ebből, mindannyiunknak. Sokszor azt gondoljuk egy mérkőzésről, hogy már megnyertük, de a végső sípszóig figyelnünk kell. Nehéz hetem volt, hibáztam a Barnsley ellen, de szerintem nem voltam tiszteletlen. Az Arsenal, a Manchester City vagy a Chelsea ellen ugyanígy próbálnám” – ezzel reagált a mérkőzés utáni kritikákra.

A szombati kihagyott büntetőről pedig a következőket mondta: „Kihagytam a tizenegyest, de ez van, megyek tovább.

A következőnél ugyanúgy odaállok, akkor majd berúgom.

Mindig sokat gyakoroltam ezeket, ezután sem lesz másképp.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szlovák élvonalbeli Komarno 7-et gurított az ETO-nak.

Az NB I-es klubok közül egyedül az ETO volt pályán vasárnap. A győriek a szlovák élvonalbeli Komarnót fogadták tartalékos csapattal, majd ezt követően az osztrák Rapid Wiennel csaptak össze.

Az ETO vasárnap két felkészülési mérkőzést is vívott.

Az elsőt a Komarno ellen játszották, ahol többségében a fiatalok kaptak lehetőséget. A győriek 7-0-s vereséget szenvedtek el a Komarnóval szemben.

Az másik mérkőzésen az osztrák élvonalbeli Rapid Wiennel találkoztak. Érdekesség, hogy nyáron a Konferencia Liga főtáblájára jutásért épp a két klub csapott össze és akkor az osztrákok örülhettek a végén. A vendég ETO még az első félidőben megszerezte a vezetést – Bumba lövésébe egy hazai játékos ért bele és végül róla pattant a kapuba a labda. A mérkőzés utolsó perceiben Boldor döntötte el a mérkőzést, aki egy szöglet után volt eredményes.

NB I-es felkészülési mérkőzések

ETO – Komarno 0-7
Gól: Palan (33.), Domonkos (43.), Bayemi (52.), Krcik (55.), Mashike (61.), Zak (65.), Németh (71.)
ETO: Brecska – Szarka, Urblík, Koncz, Black – Kiss, Conte, Pálfalvi – Garamszegi-Géczy, Lacza.

Rapid Wien – ETO 0-2
Gól: Raux-Yao (42., öngól), Boldog (89.)
ETO: Megyeri (Petrás 46’) – Vladoiu, Csinger, Krpic, Stefulj, Vingler, Vitális, Gavric (Tollár 86’), Bánáti, Bumba (Schön 59’), Njie (Bíró 86’).

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Franko Kovacevic a Celticet kikosarazva a Ferencvároshoz ír alá a napokban.

A horvát támadó az idei szezonban 28 mérkőzésen 25 gólt szerzett a Celje színeiben.

Mint ahogyan arról az NB1.hu is beszámolt, Franko Kovacevic rekordösszegért érkezik a Ferencvároshoz. A szlovén klub klubrekordot jelentő, három millió eurós összegért válhat meg legjobbjától. A helyi sajtó biztosra veszi, hogy Kovacevic Magyarországon, azon belül is a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Ezt a hírt Skóciában is hallották, akik nem repdesnek az örömtől. Az üllői129.hu szúrta ki, hogy a skót sajtóban meglepődve vették tudomásul, hogy Kovacevic nem a Celticet, hanem a Ferencvárost választotta. Az ottani sajtó szerint nem ez az első eset, hogy a Celtic nem lép elég gyorsan és lemarad egy-egy kiszemeltjéről. A Celtic szurkolói különösen csalódottan vették tudomásul, hogy nem egy topligás csapat előzte meg őket, hanem egy budapesti klub.

„Ha oda akart igazolni, akkor nem az a típus, akire most szükségünk van. Jó szezonja van, de alacsonyabb szinten – nem top célpont” – idézi a szurkolókat az üllői129.hu.

A Celtic kiszemeltje még Callum Wilson is, ám az angol játékosnál jobbnak vélték Kovacevicet. A szurkolók és elemzők szerint idősebb, sérülékenyebb és kevésbé gólerős a West Ham United támadója.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A 23 éves támadó 10 NB I-es találatig jutott Újpesten.

Peter Ambrose 1,5 év után térhet vissza a magyar élvonalba.

Scott Burns, skót sportújságíró értesülései szerint a skót Aberdeen kölcsönadhatja támadóját a Fizz Ligában szereplő DVTK-nak. Ambroset 2024 nyarán igazolta le az Aberdeen az Újpesttől 300 ezer euróért. A nigériai támadó 2022 novemberében csatlakozott a lilákhoz, ahol 1,5 év alatt 48 mérkőzésen játszott és 11 gólt szerzett, ebből 10-et a magyar élvonalban. Új csapatában az első szezonjában 23 mérkőzésen szerepelt és két gólt szerzett. Az idei szezonra kiszorult a csapatból – egyetlen mérkőzésen sem játszott.

Scott Burns szerint az idény végéig kerülhet kölcsönbe a 10. helyen álló DVTK-ba.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A mutatott játékkal viszont nem volt elégedett a Liverpool edzője.

Hiába szerzett vezetést már az első félidőben a Liverpool a kieső helyen álló Burnleyvel szemben, egy ponttal kellett beérniük hazai pályán.

A találkozóról, amelyen Szoboszlai Dominik büntetőt hibázott, mi is beszámoltunk. A Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a 22. fordulóban, a mérkőzésen Wirtz és Edwards talált a kapuba. Szoboszlai végigjátszotta a mérkőzést, Kerkez Milos a 78. percig volt a pályán. Utóbbi játékost a mérkőzést követő sajtótájékoztatón külön kiemelte Arne Slot.

A Liverpool mestere a következőket nyilatkozta Kerkezről: „Teljesen egyetértek Kerkez Milossal kapcsolatban – ismét jó mérkőzést játszott – fogalmazott a Liverpool edzője, amikor a magyar védő teljesítményéről kérdezték. Kerkez aktívan futballozott a bal oldalon, védekezésben fegyelmezett volt, támadásban pedig több alkalommal is igyekezett támogatni a csapatot.”

Kerkez lecserélését az indokolta, hogy még az első félidő hajrájában sárga lapot kapott, így a 78. percben a lecserélték.

Arne Slot a mérkőzésről csalódottan nyilatkozott, szerinte teljesen érhető a szurkolók csalódottsága: „Nem az első eset, hogy csalódást keltő eredményt érünk el. Van, hogy betalálunk a ráadásban, erre még ugyanazon a meccsen gólt kapunk. De olyan is előfordult, hogy sokkal több lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek, mégis kikaptunk. A Burnley mindent megtett, amit az edzőjük látni szeretett volna, de ha az ellenük elért döntetlent nem csalódásként érjük meg, akkor valami rossz. Teljesen megértem a szurkolók csalódottságát, mert én is ugyanezt érzem, ahogy a játékosok is.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Celje korábban még soha nem adott el ennyi pénzért játékost.

A szlovén sajtó szerint a Celje szempontjából klubrekordot jelentő, három millió eurós összeg fejében érkezik a Ferencváros új csatára, Franko Kovacsevics. Érdekesség, hogy a jelenlegi legdrágább eladást pénteken ütötte nyélbe az együttes. Akkor Danijel Sturmot adták el a Sigma Olomoucnak 1,9 millióért.

A támadót Varga Barnabás távozása után szinte azonnal összeboronálták a magyar bajnokkal. A helyi sajtó most pedig már biztosra veszi, hogy Kovacsevics Magyarországon folytatja. A pontos összeget a szlovén Sportklub saját értesüléseire hivatkozva írta meg.

Mint írják, a horvát játékos távozása nem meglepetés. A Celje ugyanis korábban kijelentette, kész megválni tőle, ugyanakkor csakis megfelelő ajánlat elején. Az iránta való érdeklődésre számítani lehetett, hiszen öt góljával vezeti a Konferencialiga góllövőlistáját, minden sorozatot figyelembe véve pedig 28 idei fellépésén 25-ször volt eredményes.

Különböző sajtóhírek szerint Kovacsevicset az Újpest, a Levszki Szófia, a Fradit a BL-ből kiejtő Qarabag és a Celtic is szívesen látta volna soraiban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ősszel kétszer volt az NB I-es keret tagja.

Tizennyolc éves támadó középpályást igazolt a Merkantil Bank Liga tabellájának hetedik helyén telelő Szeged. A Tisza-partiak hivatalos Facebook-oldalukon jelentették be, hogy Bodnár Balázs aláírta szerződését a klubbal.

Bodnár az ősszel nevelőklubja, a DVSC második számú csapatában szerepelt. Az NB III-ban tizenkét találkozón kétszer volt eredményes. Két alkalommal Sergio Navarro az NB I-es keretbe is nevezte, az ősszel a várakozások felett teljesítő együttesben azonban tétmérkőzésen nem jutott szóhoz.

„Köszönöm a lehetőséget, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek! Megtisztelő számomra, hogy egy ilyen klubot képviselhetek. Mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtva a csapat segítésére legyek” – idézi a klub közösségi oldala Bodnár nyilatkozatát.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A játékos csalódott, de megérti, hogy klubja elutasította az ajánlatot.

Mint ismert, a magyar bajnoki címvédő Ferencváros csatárnézőben van a játékospiacon, miután egyik legjobb játékosa, Varga Barnabás Görögországba igazolt. A Fradi kapcsán már több támadó neve is felmerült a sajtóban, most az egyik állítólagos jelölt maga beszélt a megkeresésről.

A csakfoci.hu szúrta ki, hogy a lengyel Widzew Lódz csatára, Sebastian Bergier egy interjúban csalódottságának adott hangot, amiért nem igazolhatott a zöld-fehérekhez.

„Számomra ez egy előrelépés lett volna. Önbizalmat adott, hogy egy olyan klub, mint a Ferencváros, engem akart. Ha a Widzew rábólint az ajánlatra, akkor Magyarországon kötöttem volna ki” – idézi a portál Bergiert, aki azt is elárulta, hogy a magyar együttes két és fél millió eurót ajánlott érte a lengyeleknek. 

A 25 éves labdarúgó ugyanakkor egyben elismerésként is kezeli, hogy klubja a maga szintjén busás összeg fejében sem engedte el őt. „Nagyra értékelem, és hízelgő, hogy a Widzew elutasította ezt az ajánlatot, hiszen nem kevés pénzről volt szó. Ezzel megmutatták, hogy számítanak rám, és azt akarják, hogy maradjak. Ez nekem is fontos, mert lehet, hogy többre vagyok hivatott” – mondta.

Bergier csupán fél éve a Widzew játékosa, nyáron érkezett a Katowice együttesétől. Az ősszel pazar formában volt: tizenöt meccsen 1094 játékperc alatt kilenc gólt szerzett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Liverpoolnak egy ponttal kellett beérnie, a Lipcse jó kezdés után nagy verést kapott.

A mostanság egyébként is bizonytalan sorsú Mohamed Szalah távollétében Szoboszlai Dominik vállalta a Liverpool büntetőjét a Burnley ellen. A magyar válogatott középpályás nagy erővel a felső lécre bombázott, ám a Pool később így is vezetéshez jutott. Azt megőrizni viszont nem sikerült, így az újonc Burnley pontot csent az Anfieldről.

Az angol másodosztályban ismét Tóth Balázzsal kezdődött a Blackburn névsora. A Rovers azonban meccsben sem igazán tudott lenni a feljutásra hajtó Ipswich otthonában. Eközben Németországban az ezúttal is két magyarral felálló Lipcse a mérkőzés utolsó negyedében négy gólt kapva bukott el a Bayern ellen.

Folyamatosan frissülő cikk a magyar légiósok szombati teljesítményéről.

 

Anglia, Premier League

Liverpool–Burnley 1–1 (1–0) 

Liverpool: Szoboszlai Dominik végig játszotta a mérkőzést. A 32. percben büntetőt hibázott, a felső lécet találta el. Kerkez Milos szintén kezdett, a 40. percben sárga lapot kapott, a 78.-ban pedig lecserélték.

 

Anglia, Championship

Ipswich–Blackburn 3–0 (2–0) 

Blackburn: A vendégek kapuját Tóth Balázs védte.

 

Németország, Bundesliga

RB Leipzig–Bayern München 1–5 (1–0)

Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán végig játszották a találkozót.

 

Németország, Bundesliga 2

Hertha Berlin–Schalke 04 0–0

Hertha: Dárdai Márton kezdőként a lefújásig a pályán volt.

 

Portugália, Liga Portugal

Rio Ave–Benfica 0–2 (0–2)

Rio Ave: Nikitscher Tamást a 73. percben cserélték be.

 

Skócia, Premiership

Dundee United–Ayr 2–0 (0–0)

Dundee: Keresztes Krisztián végig a pályán volt.

 

Törökország, Süper Lig

Galatasaray–Gaziantep 1–1 (0–0)

Galatasaray: Sallai Roland jobbhátvédként játszotta végig a találkozót.

 

Izrael, Ligat Ha’al

Hapoel Petah Tikva–Beitar Jeruzsálem 1–3 (0–0)

Hapoel: Koszta Márk kezdett, a 61. percig volt a pályán.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kölcsönszerződéssel szereznék meg a tavaszra.

Tíz év után visszakerülhet Székesfehérvárra Haraszti Zsolt. A Paks támadója sajtóhírek szerint a jövő héten tárgyal a Videotonnal, amelynek sportigazgatójával, Nikolics Nemanjával anno együtt futballozott a csapatban.

A nemzetisport.hu úgy tudja, hogy kölcsönszerződésről lenne szó. A 34 éves Haraszti ugyanis Pakson jobbára kiegészítő ember, nyolc bajnokin játszott, a másodosztályban viszont kulcsember lehetne.

A portál szerint Haraszti és a Videoton a következő hét elején ülhetnek tárgyalóasztalhoz, és amennyiben meg tudnak állapodni a felek, a tavaszt kölcsönben a fehérváriaknál töltheti.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Több NB I-es csapat is felkészülési mérkőzés(ek)en lépett pályára szombaton.

A Kisvárda, az MTK és a ZTE két-két, míg a Kazincbarcika egy felkészülési mérkőzést vívott szombaton. A mérleg vegyes, Szabolcsban dupla sikernek örülhettek, Zalában kettőből semmi, az MTK a Vidi elleni döntetlen után javított, míg Kuttor Attila együttese szlovák élvonalbeli csapatot tudott legyőzni.

Eredmények

Gorica–ZTE FC 1–0 (1–0) 

Gólszerző: Durakovics 33′

ZTE FC: Gundel-Takács, Szendrei, Peraza, Várkonyi, Calderón, Csonka, Takács (Bakti 46′), Kiss, Skribek, Joao Victor, Maxsuell (Divaio 82′). Vezetőedző: Nuno Campos.

 

Koper–ZTE FC 3–1 (1–1)

Gólszerzők: Ilicsics 14′, Mittendorfer 50′, Oddei 78′ illetve Divaio 28′

ZTE FC: Mauricio (Borsos 67′), Nagy, Lima, López, Nyíri, Elosú, Divaio (Ayodele 71′), Victory, Borges, Bakti (Leonardy 52′), Papp (Csóka 46′). Vezetőedző: Nuno Campos.

 

Kisvárda–Mihalovce 3–1 (2–0)

Gólszerzők: Jordanov 13′, 29′, Mesanovic 84′ Ramos 61′ (büntetőből)

Kisvárda: Popovics – Nagy K., Jovicic, Oláh B., Chlumecky (Veprik, 84.), Cipetic (Jazsik, 84.), Szőr (Abdullahi, 84.), Bíró B. (Koljada, 90.), Melnik, Jordanov, Mesanovic. Vezetőedző: Révész Attila.

 

Kisvárda–Mihalovce 5–1 (2–1)

Gólszerzők: Novothny 16′, 53′, Dzotsenidze (öngól) 31′, , Abdullahi 80′, Kozacsuk 84′ (büntetőből)  illetve Teofanopulosz 15′

Kisvárda: Kovács Marcell (Kubarics, 82.) – Radmanovac, R. Stefan (Kozacsuk, a szünetben), Lippai (Tenkács, 78.), Medgyes S. (Veprik, 62.), Matanovics (Scsadej, 78.), Osztrovka (Jazsik, a szünetben), Novothny (Prjamov, 62., Simon M., 82.), Molnár G. (I. Ibrahim, 72.), Szikszai (Koljada, a szünetben), Pintér F. (Abdullahi, a szünetben). Vezetőedző: Révész Attila.

 

Kazincbarcika–FC Kosice 3–1 (0–0)

Gólszerzők: Slogar 47′, Klausz 52′, Könyves 64′ illetve Cerepkai 54′

KBSC: Juhász (Gyollai, 74.), Rácz, Berecz (Schuszter, 74.), Smajlagić (Könyves, 46.), Kártik (Meszhi, 60.), Šlogar (Major, 74.), Rasheed (Szőke, 60.), Deutsch, Baranyai (Ferencsik, 74.), Klausz (Puhtyejev, 60.). Vezetőedző: Kuttor Attila.

 

MTK–Videoton 2–2 (1–2)

Gólszerzők: Molnár Á. 39′, Horváth A. 88′ illetve Murka 8′, Németh D. 44′

MTK: Hegyi – Varju, Beriashvili, Kádár, Vitályos – Horváth A., Németh H., Polievka – Kerezsi, Jurina, Molnár Á. Cserék: Balázs, László K., Vasziljevics D., Freyer. Vezetőedző: Pinezits Máté.

Videoton: Nagy G. – Spandler, Simut (Kovács K. 46′), Németh (Kovács B. 75′), Köllő (Kojnok 60′), Zsótér, Murka, Kocsis G., Bedi, Bertók (Kovács P. 60′), Varga R. (Dékei 60′). Vezetőedző: Pető Tamás.

 

MTK–Ajka 1–0 (0–0) 

Gólszerző: Németh K. 19′

MTK: Fadgyas (Demjén, 46.) – Bévárdi (Jádi, 75.), Vilius, Szépe, Széles – Bene, Törőcsik – Szűcs, Átrok (Nógrádi, 75.), Kovács Patrik – Németh Krisztián (Molnár, 75.). Vezetőedző: Pinezits Máté.

FC Ajka: Horváth – Kovács N., Bacsa, Nagy, Kenderes, Tóth, Csizmadia, Sejben, Kopácsi, Csóka, Cipf. Vezetőedző: Csábi József.

 

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Barczi Róbert szerint már a kijutás is hatalmas bravúr.

2015 után először szerepel újra futsal Európa-bajnokságon a magyar válogatott. A mieink, ahogyan 10 évvel ezelőtt, úgy az idei, szlovén-lett-litván közös rendezésű kontinensviadalra is Románia legyőzésével jutottak ki. A sorsoláson azonban rendkívül nehéz csoportba került a lengyel, a portugál és az olasz válogatott társaságában.

A Magyar Labdarúgó-szövetség sportigazgatója, Barczi Róbert már a kijutást is hatalmas bravúrnak tartja, de abban is reménykedik, hogy a magyar válogatott történelmi tettre is képes lehet az Eb-n.

„Hatalmas bravúrt hajtott végre a futsalválogatott azzal, hogy tíz év után kijutott az Európa-bajnokságra. Sergio Mullor kinevezése óta folyamatosan fejlődött és fejlődik a válogatott, és egyre jobb teljesítményt nyújtott a csoportmérkőzéseken. Lényegében a Norvégia elleni idegenbeli selejtező kivételével minden összecsapáson jól és eredményesen játszottunk” – mondta Barczi az mlsz.hu-nak.

A sportigazgató szerint az igazi vizsgamunka a playoff volt, amelynek során a mieinket az odavágón történt szurkolói balhé sem zavarta meg. Barczi mindezek ismeretében nyugodtan várja a tornát, mert biztos benne, hogy a válogatott a maximumot nyútja majd.

„A sorsolásunk elég balszerencsésen alakult, hiszen a csoportellenfeleink közül Portugália és Olaszország is korábbi Eb-győztes, Lengyelország pedig a tizedik az európai ranglistán. Ettől függetlenül bízom benne, hogy megszerezzük első pontunkat az Európa-bajnokságok történetében. Örömteli, hogy a csapat átlagéletkora nagyon fiatal. Amit viszont legalább ennyire fontosnak tartok, hogy az Eb-re való kijutást – a nagypályás válogatotthoz hasonlóan – ki tudja használni a futsaltársadalom, hogy elinduljon fölfelé a fejlődés útján” – fogalmazott a kilátásokról.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felgyorsulni látszanak az események a Megyeri úton.

Szinte még meg sem száradt a tinta a Puskás Akadémiától igazol Patrizio Stronati szerződésén, máris újabb játékossal hozták hírbe az Újpest csapatát. Az állítólagos kiszemelt egy belga erőcsatár, Kyan Vaesen. A klub kapcsán általában jól értesült Lila Sector szerint az Újpest előrehaladott tárgyalásokat folytat a belga élvonalbeli KVC Westerlo 24 éves játékosával.

Vaesen a Westerlo saját nevelésű játékosa. Egy szezont leszámítva teljes eddigi karrierjét a csapatnál töltötte, amelynek színeiben 63 mérkőzésen hét gólt szerzett a belga elsőosztályban.Korábban az U19-es és az U21-es belga válogatottban is játszott, összesen tizenegy mérkőzésen kétszer talált be.

A Transfermarkt adatai szerint Vaesen szerződése a szezon végén lejár, vagyis amennyiben nem hosszabbít, a téli átigazolási ablak az utolsó alkalom a Westerlo számára, amikor még pénzt láthat a távozásából. Piaci értéke ugyanezen portál szerint 700 ezer euró.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hosszú távra kötelezte el magát.

Az NB II-ben érdekelt Budafoki MTE hivatalosan is megerősítette, hogy leigazolta Torvund Alexandert. A közlemény szerint a támadó hosszú távra kötelezte el magát a XXII. kerületiekhez.

A bejelentésben megemlítik, hogy Torvund Norvégiában született, de a családja egyéves korában Magyarországra költözött, így futballkarrierje már hazánkban kezdődött.

A Sándor Károly Labdarúgó Akadémián és a Vasas Kubala Akadémián is megfordult, míg felnőtt szinten a Videotonnál indult karrierje. Székesfehérváron bajnoki címet ünnepelhetett, később pedig játszott Mezőkövesden, Csákváron, Tiszakécskén, a román bajnokságban pedig a Csíkszereda és a Szatmárnémeti együtteseiben.

A magyar korosztályos válogatottakban U17-es, U18-as és U19-es szinten is szerepelt. Összesen huszonnyolc meccsen viselhetett címeres mezt, ezeken ötször talált be.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az erősorrendet az IFFHS tette közzé.

Az angol Premier League lépett elő 2025-ben a világ legerősebb futballbajnokságává, a magyar NB I a 41. az IFFHS frissen közzétett értékelése szerint.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet 100 nemzeti bajnokságot rangsoroló listájának élére a 2024-es harmadik helyről került a PL, amelynek tavalyi győztese, a Liverpool FC három magyart is foglalkoztat Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin személyében.

A második helyen maradt a La Liga, a spanyol élvonal pontvadászata, a harmadikra pedig a Brasileirao, a tavalyelőtti negyedik brazil bajnokság lépett fel, míg a 2024-es első olasz Serie A lecsúszott a negyedik pozícióba.

A német Bundesliga maradt ötödik, a francia bajnokság a hatodik, a portugál a hetedik, az argentin a nyolcadik, a holland a kilencedik helyezett, míg a legjobb tíz közé még a kolumbiai bajnokság fért be. A magyar NB I a 47.-ről előre lépve zárt tavaly a 41. helyen.

A világ országainak futballbajnoki erősorrendje az IFFHS-nél 2025-ben (zárójelben a 2024-es helyezés):

1. (3.) Anglia 2359 pont

2. (2.) Spanyolország 2073

3. (4.) Brazília 1999

4. (1.) Olaszország 1972

5. (5.) Németország 1880

6. (8.) Franciaország 1502

7. (7.) Portugália 1145

8. (6.) Argentína 1089

9. (10.) Hollandia 1067

10. (12.) Kolumbia 1025,5

…41. (47.) Magyarország 418,5

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC