nb1.hu

A szlovénok szerint rekordösszegért érkezik a Fradi új csatára

A Celje korábban még soha nem adott el ennyi pénzért játékost.

A szlovén sajtó szerint a Celje szempontjából klubrekordot jelentő, három millió eurós összeg fejében érkezik a Ferencváros új csatára, Franko Kovacsevics. Érdekesség, hogy a jelenlegi legdrágább eladást pénteken ütötte nyélbe az együttes. Akkor Danijel Sturmot adták el a Sigma Olomoucnak 1,9 millióért.

A támadót Varga Barnabás távozása után szinte azonnal összeboronálták a magyar bajnokkal. A helyi sajtó most pedig már biztosra veszi, hogy Kovacsevics Magyarországon folytatja. A pontos összeget a szlovén Sportklub saját értesüléseire hivatkozva írta meg.

Mint írják, a horvát játékos távozása nem meglepetés. A Celje ugyanis korábban kijelentette, kész megválni tőle, ugyanakkor csakis megfelelő ajánlat elején. Az iránta való érdeklődésre számítani lehetett, hiszen öt góljával vezeti a Konferencialiga góllövőlistáját, minden sorozatot figyelembe véve pedig 28 idei fellépésén 25-ször volt eredményes.

Különböző sajtóhírek szerint Kovacsevicset az Újpest, a Levszki Szófia, a Fradit a BL-ből kiejtő Qarabag és a Celtic is szívesen látta volna soraiban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC