Gyenge színvonalú mérkőzést játszott egymással a Kecskemét és a Zalaegerszeg.
A tabellán utolsó helyen álló Kecskemét az éppen vonal felett álló Zalaegerszeget fogadta az NB I első tavaszi fordulójában. A hazaiak egy győzelemmel megközelíthették volna a Zetét, míg a vendégeknek azért kellett a három pont, hogy megmaradjon a Debrecennel szemben a pontkülönbség.
I. félidő
Kifejezetten eseménytelen első játékrészt hozott a két csapat mérkőzése. Hazai részről csak Katona Bálint gyengécske kísérletét lehetett feljegyezni. A zalaegerszegiek sem tudtak sokkal több lehetőséget kidolgozni, Esiti fejesénél Kersák könnyen hárított, míg Szankovics átlövése elkerülte a kaput.
II. félidő
A fordulás után Gundel-Takács hozta rá a frászt társaira, alászaladt a labdának, de Mim szerencséjére biztosított és szögletre mentett. A félidő derekán Berki Marcell öt perc alatt kapott két sárga lapot, így a kiállítás sorsára jutott. A 80. percig (!) kellett várni Kersák első védésére a második játékrészben: Evangelou fejesét hárította könnyedén. Amikor már mindenki elkönyvelte a 0-0-s végeredményt, az emberhátrányban lévő KTE büntetőhöz jutott Esiti kezezése miatt – rövid VAR-vizsgálat után.
Pálinkás higgadtan értékesítette a büntetőt, így 1-0-ra a Kecskemét nyerte a kiesési rangadót, így a két csapatot már csak két pont választja el egymástól a tabellán.
OTP Bank Liga, 18. forduló
Kecskemét-Zalaegerszeg 1-0 (0-0)
Helyszín: Szektói Stadion. Vezette: Csonka Bence.
Gól: Pálinkás 90+4. (büntetőből)
Sárga lap: Berki, Vágó, illetve Kiss B., Szankovics, Esiti
Kiállítva: Berki a 66. percben.
KTE: Kersák – Berki, Botka, Belényesi, Katona L., Zeke – Bocskay (Vágó, a szünetben), Nagy K. (Meszhi, a szünetben), Katona B. (Zsótér, 83.) – Lukács (Májer, 69.), Camaj (Pálinkás, 69.). Vezetőedző: Gera Zoltán.
ZTE: Gundel-Takács – Szafronov, Várkonyi, Evangelou, Nyíri (Csonka, 87.) – Szankovics – Dénes (Németh D., 73.), Kiss B. (Bakti, 87.), Esiti, Mim – Croizet (Sajbán, 73.). Vezetőedző: Márton Gábor.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 12 | 6 | 4 | 2 | 7 | 22 |
| 2. | Puskás Akadémia FC | 12 | 7 | 0 | 5 | 2 | 21 |
| 3. | Ferencvárosi TC | 11 | 5 | 5 | 1 | 10 | 20 |
| 4. | DVSC | 12 | 5 | 4 | 3 | 4 | 19 |
| 5. | Újpest FC | 12 | 5 | 3 | 4 | 3 | 18 |
| 6. | Paksi FC | 12 | 5 | 2 | 5 | 1 | 17 |
| 7. | Vasas FC | 12 | 4 | 4 | 4 | 3 | 16 |
| 8. | ZTE FC | 12 | 4 | 1 | 7 | -6 | 13 |
| 9. | Budapest Honvéd | 11 | 3 | 4 | 4 | -3 | 13 |
| 10. | MTK Budapest | 12 | 3 | 3 | 6 | -9 | 12 |
| 11. | Kisvárda | 12 | 2 | 6 | 4 | -2 | 12 |
| 12. | Nyíregyháza | 12 | 3 | 2 | 7 | -10 | 11 |














