Varga Kevin kiállítása után emberhátrányban bukott el a Nyíregyháza.
A Fizz Liga 11. fordulójának szombat esti meccsén minden adott lett volna ahhoz, hogy a Nyíregyháza újra otthon győzzön. Ehelyett Varga Kevin hat perc alatt lerombolta az esélyeket: a negyedik percben beszedett egy sárga lapot, a tizedikben még egyet, így már a kezdés után emberhátrányba taszította a Szparit. A kiállítás teljesen felesleges volt, és ahogy a lelátón is sokan morogták: ebből nagy baj lehet. Lett is. A Kazincbarcika a fórját kihasználta, és 1–0-ra nyert idegenben.
Augusztus közepe óta először kapott ki hazai pályán a Nyíregyháza, és ezzel a 11., vagyis kieső helyre csúszott vissza a tabellán. A helyzet különösen aggasztó, mert a soron következő meccsek mind kemények: Kisvárda idegenben, utána a Puskás Akadémia, majd az FTC otthonában. Ha itt sem jönnek a pontok, a baj valóban komollyá válhat.
A meccs után Szabó István vezetőedző próbált higgadtan válaszolni a kérdésekre, de hangjában ott volt a csalódottság. Az első kérdés arra vonatkozott a Nemzeti Sport jelentése szerint, miként élte meg, hogy már a tizedik perctől emberhátrányban kellett futballoznia a Nyíregyházának.
Valóban, volt egy tervünk, amiben ez nem volt benne. Nagyon nehéz volt a szituáció a szünetig, össze kellett dugnunk a fejünket a stábtagokkal, hogy miként tudjuk megőrizni legalább a döntetlent, esetleg megnyerni a meccset. A szünetben megpróbáltuk rendezni a sorokat, a játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok, mégis alulmaradtunk.”
– mondta az edző.
Felesleges kiállítás
A következő kérdés már a meccs egyik legégetőbb témáját hozta elő: mi a véleménye a Varga Kevin-féle kiállításról, ami minden tekintetben megpecsételte a találkozó sorsát. Szabó István nem is próbált szépíteni:
„Ebben a kérdésben benne van minden, amit erről az esetről el tudnék mondani…”
A tréner azt is elárulta, miért csak a hajrában nyúlt bele a csapatába: figyelni kellett az egyensúlyra, hogy legyen jól fejelő csatár és futó szélső, nehogy a Barcika kontrából végleg lezárja a mérkőzést. Azt viszont nem titkolta, mennyire elégedetlen: kilenc pont az első kör után – ez nagyon kevés, és tudják, miért jutottak idáig.
A Szpari most bajban van, a játékosoknak és a szakmai stábnak egyaránt össze kell kapaszkodniuk, ha el akarják kerülni, hogy a szezon hátralévő része a túlélésről szóljon.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Paksi FC | 13 | 6 | 6 | 1 | 11 | 24 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 12 | 6 | 4 | 2 | 14 | 22 |
| 3. | DVSC | 13 | 6 | 4 | 3 | 2 | 22 |
| 4. | MTK Budapest | 13 | 6 | 2 | 5 | 6 | 20 |
| 5. | Kisvárda Master Good | 12 | 6 | 2 | 4 | -5 | 20 |
| 6. | ETO FC Győr | 12 | 5 | 5 | 2 | 10 | 20 |
| 7. | Puskás Akadémia FC | 13 | 5 | 4 | 4 | 0 | 19 |
| 8. | ZTE FC | 13 | 3 | 4 | 6 | -1 | 13 |
| 9. | Újpest FC | 13 | 3 | 4 | 6 | -4 | 13 |
| 10. | DVTK | 13 | 2 | 5 | 6 | -10 | 11 |
| 11. | Nyíregyháza Spartacus FC | 13 | 2 | 5 | 6 | -10 | 11 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 | 3 | 1 | 8 | -13 | 10 |












