nb1.hu

Az ETO FC Győr alig néhány órája búcsúzott el Kuznyecov Szergejtől, máris megvan az utódja.

Máris elköszönt Kuznyecovtól az ETO FC Győr – hivatalos

A győri klub közleménye szerint Borbély Balázs, a Dunaszerdahelyi AC másodedző ül az ETO kispadjára, az NB II hátralévő öt forduljára.

A 44 esztendős dunaszerdahelyi születésű szakedző játékospályafutása a DAC-ban indult, ahol az első csapatban 1998 és 2000 között szerepelt. Ezután az Artmedia Petržalka csapatában töltött sikeres időszakot, ahol többek között a Bajnokok Ligája csoportkörében csapatkapitányként vezette az együttest. Külföldi pályafutása során megfordult a német Kaiserslautern, a román Timişoara és a ciprusi AEL Limasszol csapataiban. Borbély a szlovák felnőtt válogatottban 15 alkalommal lépett pályára.

Edzői karrierje jelentős részét a DAC-nál töltötte, ahol a tartalékcsapatnál és az ifjúsági együttesnél is dolgozott. Két szezonban is a felnőttcsapatnál volt segédedző, majd az akadémiai csapatok mellett folytatta. Magyarországon korábban a Ferencváros U17-es gárdáját irányította, ahonnan 2022 nyarán tért vissza Dunaszerdahelyre.

Borbély Balázs munkáját Lipták Zoltán asszisztensedzőként, Sebők Zsolt kapusedzőként, Kertész Áron erőnléti edzőkent, míg Márkus Gábor videóelemzőként fogja segíteni.

Az ETO jelenleg a magyar második vonal 3. helyén áll, három pontra lemaradva a feljutást érő második helytől.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

2022 októberében a Debreceni VSC szakmai együttműködési szerződést kötött a spanyol élvonalbeli Villarreal CF csapatával.

Létrejött a DVSC-Villarreal megállapodás – részletek 

A DVSC Labdarúgó Akadémia és a spanyol élvonalbeli klub együttműködésének köszönhetően egy héten át a Villarreal vendégeként újabb debreceni küldöttség szerezhet tapasztalatokat Spanyolországban – írják a klub honlapján.

Ezúttal a Loki szakmai igazgatója, Herczeg András, az U19-esek vezetőedzője, Kerekes Zsombor, illetve Kiss Levente videóelemző, valamint öt tehetséges játékos, Egri Imre, Szakál Dénes, Sánta Milán, Varga Zsolt és Nyikos Botond tartózkodik jövő hétfőig a Villarrealnál.

A fiatal labdarúgók megismerkedhetnek a Villarreal akadémiájával, találkozhatnak és szakmai megbeszéléseket folytattak a spanyol klub szakembereivel. Természetesen nem hiányozhatak az edzés-, illetve mérkőzéslátogatások sem, a korosztályos együttesektől kezdve egészen a felnőtt gárdáig. A DVSC LA játékosai emellett természetesen a pályán is megmutathatják tudásukat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az ünneplés körülményeit is vizsgálják.

A Kisvárda elleni gól nélküli döntetlennel ünnepelte 35. bajnoki címét a Ferencváros. A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága a találkozó alatt és után, a lelátón történt események miatt vizsgálatot indít.

A Fegyelmi Bizottság elnöke fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a Ferencváros-Kisvárda OTP Bank Liga bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban a Ferencváros ellen szurkolói rendzavarások (megbotránkoztató, obszcén kifejezések skandálása, pirotechnikai eszközök használata, valamint a mérkőzés után a szurkolók elzárt területre történő bejutása) miatt.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) április 23-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB II
Jagodics Bence (Ajka) 2, Hidi M Sándor (Vasas) 1 és Radics Márton (MTE) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

A FEB a Kazincbarcika – Nyíregyháza mérkőzéssel kapcsolatban a Nyíregyházát a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezés bekiabálása és konkrét személyek szidalmazása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB III
Kálmán Richárd (SBTC) 1, Pataki Zalán Lajos (Karcag) 1,  Köles János (Komárom) 1 és Király Patrik (Bicske) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Ványi Zsolt sportigazgató (Cevasport) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mindössze nyolc találkozón ült a zöld-fehérek padján.

Az ETO FC Győr azonnali hatállyal szerződést bontott Kuznyecov Szergejjel – számolt be róla a győri klub a hivatalos honlapján. A vezetőedzővel együtt távozik Dmytro Parkhomenko asszisztens edző és Petar Milcanovic erőnléti edző is. Lipták Zoltán asszisztensedző, Sebők Zsolt kapusedző, Márkus Gábor videóelemző és Kertész Áron erőnléti edző a jövőben is a szakmai stáb tagja marad.

Kuznyecov Szergej február végén érkezett az ETO-hoz és azóta nyolc bajnoki irányította a zöld-fehéreket. A feljutásért küzdő klub ezalatt négy vereséget szenvedett, ráadásul hármat hazai környezetben. A hétfői, Szeged elleni 1-0-s botlással könnyen lehet, hogy a Győr jövőre is az NB II-ben marad.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szerda este jön a második elődöntő.

Szerdán fennállása során először játszik elődöntőt a MOL Magyar Kupában a Nyíregyháza Spartacus a hétvégén bajnoki címet szerző Ferencváros ellen. A Szpari vezetőedzője, Tímár Krisztián szeretne tovább menetelni csapatával.

„A hét elején próbáltunk feltöltődni a Vasas elleni rangadó után, keddtől viszont már a Ferencváros elleni mérkőzésre készülünk. Remélem, hogy sikerül meglepetést okoznunk, mert egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Próbáljuk megtalálni a gyenge pontjukat, ami nem egyszerű, de szeretnénk bejutni döntőbe.”

A mérkőzésre minden jegy elkelt, több mint kétezer szurkoló érkezik Balmazújvárosba. A Ferencváros szerb trénere, Dejan Sztankovics szerint nem szabad lebecsülni az ellenfelüket.

„Talán vannak olyanok, akik számára meglepetés, hogy a Nyíregyháza bejutott az elődöntőbe. Egy nagyon erős csapattal találkozunk, amelynek a játékosai kiváló fizikummal rendelkeznek. Ellenfelünknek nagyon tudatos a játéka mind védekezésben, mind pedig támadásban, nem lesz egyszerű dolgunk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a duplázásért, rendkívül motiváltak vagyunk.”

A NyíregyházaFerencváros MK-elődöntő szerdán 20 órakor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A mérkőzések nagy részét lehozta kapott gól nélkül.

A Levadiakosz szombati győzelmével behozhatatlan előnnyel a görög Szuperliga 2 bajnoka lett és feljutott az élvonalba. A csapat első számú kapusa, Gróf Dávid újabb aranyéremnek örülhetett.

Óriási örömünnep: bajnok lett a csapatával Gróf Dávid

A negyedik bajnoki címét szerző Gróf Dávid a Nemzeti Sportnak adott interjújában az idény egyik kulcsmomentumáról is beszélt.

„Teljesen megérdemelten és magabiztosan szereztük meg az aranyérmet. Már ősszel is sorra nyertük a meccseket, de olykor akadozott a gépezet, így a vezetőség úgy döntött, edzőt vált. A húzás bejött, mert tavasszal több alkalommal is simábban nyertünk mérkőzést, a játékunk pedig látványosabbá vált.”

A Levadiakosz 27 bajnoki mérkőzésből csak egyszer szenvedett vereséget és megérdemelten végzett a görög második vonal élén. Gróf 24 találkozón védte a csapat kapuját.

„Ami engem illet, gyakorlatilag végigvédtem az idényt, huszonnégy bajnokin álltam a kapuban, tizenöt alkalommal nem kaptam gólt – ilyenre még nem volt példa a pályafutásomban, a Honvéddal hét éve szerzett bajnoki cím során tízszer hoztuk nullára a meccseket. Érdekes, de a görög második ligában nehezebb védeni, mint az elsőben, és előfordult, hogy egy mérkőzésen csak egyszer kellett hárítanom, de akkor nagyot, és fontos is volt, míg egy szinttel feljebb sokkal jobban megdolgoztatják az embert.”

Ez volt 35 éves magyar kapus negyedik bajnoki címe, miután a Honvéddal és a Ferencvárossal NB I-et, a DVSC-vel NB II-t nyert.

„Minden bajnoki cím más és más, aranyérmet szerezni mindig, minden körülmények között nehéz, így megbecsülöm mindegyiket. Megunhatatlan érzés. Kitűnő formában és erőben érzem magam harmincöt évesen is, sérülés miatt egy bajnokit sem kellett kihagynom, így azt mondom, messze még a pályafutásom vége, és az ötödik siker is összejöhet.”

Gróf Dávid a jövőjéről is beszélt.

„Kíváncsian várom én is, hogyan alakul a jövőm. Teljesen nyugodtak vagyunk a családdal, biztos a legjobb megoldást választjuk. Érdeklődés akadt otthonról és külföldről is, bízom benne, hogy két hónapon belül biztossá válik, hol folytatom.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jürgen Klopp már január végén bejelentette, hogy nyáron távozik a Liverpool kispadjáról. A német tréner lehetséges utódjai közül a Sporting CP vezetőedzője, Rúben Amorim tűnt a befutónak, ám a portugál szakember cáfolta a sajtóhíreket.

Liverpool: reagált az edző arra, hogy ő venné át Jürgen Klopp helyét

Jelenleg a Feyenoord trénere, Arne Slot a legesélyesebb a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol sztárcsapat irányítására. Az átigazolási ügyekben tapasztalt Fabrizio Romano írása szerint a 45 éves holland szakembert több klub is szívesen látná a kispadján, a Liverpoollal való tárgyalások jól haladnak, de még nincs szó végleges megállapodásról. Slot 2026-ig szóló szerződésében állítólag 12 millió eurós kivásárlási záradék szerepel.

Arne Slot 2021-ben lett a Feyenoord vezetőedzője, és első idényében Ekl-döntőbe juttatta Kiprich József korábbi együttesét, majd tavaly megnyerte a bajnokságot, néhány nappal ezelőtt pedig bezsebelte a Holland Kupát.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Magyar Labdarúgó-szövetség Versenybizottsága az eredetileg 2024. május 5-én (vasárnap) 17 órára kisorsolt Budapest Honvéd – Vasas FC Merkantil Bank Liga bajnoki mérkőzés időpontját 2024. május 6. (hétfő) 20 órára módosította. Az NB II 31. fordulójának rangadóját, ami döntő lehet a feljutó második hely szempontjából, élőben közvetíti az M4 Sport.

A tabella 2. helyén álló Vasas most vasárnap a Tiszakécskét látja vendégül a következő bajnoki fordulóban, míg a 8. helyezett Honvéd Kazincbarcikára látogat.

NB II, 31. forduló
2024.05.06.
20:00 Budapest Honvéd – Vasas FC

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az NB II tavalyi szezonjában játszott utoljára.

Közel egy éve annak, hogy Mervó Bence utoljára pályára lépett felnőtt, nagypályás bajnokin. A 29 éves támadó akkor a Szentlőrinc SE játékosaként játszott az NB II-ben. Mervó, aki 2015-ben öt gólt szerzett a magyar válogatott színeiben a U20-as világbajnokságon, majd ugyanabban az évben tagja volt a felnőtt válogatott bő keretének is, a Hétközi Fordulóban beszélt nagy terveiről.

„Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, de most tele vagyok motivációval. Újra az NB I-ben szeretnék játszani. Megfizettem a sérülések árát, de most fizikálisan és mentálisan is száz százalékos állapotban vagyok. Vissza szeretnék térni arra a „porondra”, ahol voltam. Vagy még feljebb is.”

A győri nevelésű labdarúgó, aki játszott korábban a lengyel Slask Wroclawban és a szlovákiai DAC-ban is, 27 meccsen lépett pályára tavaly az NB II-ben, ezeken egy gólt szerzett. Az NB I-ben utoljára a Budafok játékosaként játszott 2020 decemberében, jelenleg nincs csapata. Mervó Bence nem mondott konkét csapatneveket az NB1.hu műsorában, de úgy tudjuk, hogy az egyik fővárosi klub érdeklődött már iránta.

A Hétközi Forduló új epizódja, amelyben Kalmár Zsolt is friss híreket közölt lehetséges visszatéréséről és Kondás Elemér is ott volt a vendégek között, szerda délutántól lesz látható az NB1.hu YouTube-csatornáján.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ádám Martinék a BL-ben bizonyíthatnak.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
20.00: Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)–Ferencvárosi TC, Balmazújváros (Tv: M4 Sport)

ANGLIA
Premier League
20.45: Wolverhampton Wanderers–Bournemouth
Bournemouth: Kerkez Milos
21.00: Liverpool–Everton
Liverpool: Szoboszlai Dominik

AZERBAJDZSÁN
Azeri Kupa, elődöntő, visszavágó
18.00: Qarabag–Neftci Baki
Neftci: Tamás Márk

ÁZSIAI BAJNOKOK LIGÁJA
Elődöntő, visszavágó
12.00: Jokohama Marinos (japán)–Ulszan HD (dél-koreai)
Ulszan: Ádám Martin

ROMÁNIA
Superliga, felsőház
20.45: Sepsi OSK–FCSB
Sepsi: Kecskés Ákos, Varga Kevin, Varga Roland

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A MOL Magyar Kupa első elődöntőjében a Paks 2-1-re legyőzte a Kisvárdát és a 2022/23-as szezon után ismét bejutott a fináléba.

Magyar Kupa: gyors gólváltás után egy remek kontratámadás döntött

A mérkőzés után a vezetőedzők az M4 Sportnak értékelték a látottakat.

Bognár György (Paks): „Szerintem az első perctől kezdve jobban játszottunk, mint a Kisvárda. Kezdeményezőbbek voltunk az egész meccsen. Azt nem mondom, hogy jól játszottunk, de jobbak voltunk, mint az ellenfél. A végén időhúzás helyett lőhettünk volna még gólokat, de nem vagyok elégedetlen, mert a jelenlegi helyzetünkben ez a győzelem segített előrelépni.”

Rendben van a kétfrontos verseny, fel fogunk készülni a kupadöntőre is, mindegy ki lesz az ellenfelünk.

Feczkó Tamás (Kisvárda): „Az első félidőben a Paks sokkal jobban játszott nálunk, több helyzetük is volt. Ezt próbáltuk orvosolni a második játékrészre, de sajnos gyorsan jött a második paksi gól. Utána már nem tudtuk feltörni a védelmüket és a kontráikban bármikor benne volt az újabb találat lehetősége.”

Nem volt sok helyzetünk a második félidőben, Camaj lövése igazán bemehetett volna.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két év után ismét döntőbe jutott a Paks.

A Magyar Kupa első elődöntőjén a Paks otthonába látogatott a Kisvárda. Az NB I idei szezonjában hazai környezetben és idegenben is győzni tudott Bognár György csapata a várdaiak ellen, de az elmúlt öt magyar bajnoki fordulóban még pontot sem szereztek a zöld-fehérek.

A mérkőzés elején Tóth, majd Silye próbálta bevenni a vendégek kapuját, egyikük sem tévedett sokat. A 21. percben egy Kisvárda szöglet után Matic remek fejessel szerezte meg a vezetést, 0-1. Öt perccel később Hahn pazar lekészítése után Papp szépen tekert a hosszú sarokba, 1-1.

A második félidő 8. percében egy hazai ellentámadásnál Tóth pazar kiugratása után Hahn futhatott egyedül a vendégek kapujára, majd ziccerben nem hibázott, 2-1. A 61. percben Melnyk kapáslövését védte Szappanos. A meccs hajrájában szoros emberfogással védekezett a Paks az egyre több íveléssel próbálkozó Kisvárda támadásai ellen. A 91 .percben szinte a semmiből Camaj bődületes lövése a felső lécről pattant ki, a hátralévő időben pedig már nem esett gól – a Paks elsőként jutott a Magyar Kupa fináléjába.

MOL MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ
PAKSI FC – KISVÁRDA FC  2–1 (1–1)
Paks, Fehérvári úti stadion, 1798 néző, v.: Erdős
Paks: Szappanos – Lenzsér, Kinyik, Vas – Osváth, Papp, Silye (Kovács K. 71.), Vécsei (Balogh B. 80.), Windecker (Mezei, 71.) – Hahn (Böde, 85.), Tóth B. (Haraszti, 80.) Vezetőedző: Bognár György
Kisvárda: Petkovic – Cipetic, Jovicic, Lippai, Körmendi (Balogh N. 84.) – Matic, Melnyk (Nikolov, 72.), Makowski (Ötvös, 62.) – Mesanovic, Navrátil (Filipovic, 72.), Szpaszics (Camaj, 62.) Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Papp (27.), Hahn (53.) ill. Matic (21.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Továbbra is számítana a német trénerre a klubelnök.

A korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck december óta vezeti a román labdarúgó élvonalban szereplő Sepsi OSK csapatát. A sepsiszentgyörgyi együttes ugyan bejutott a felsőházi rájátszásba, de öt forduló alatt csak egy meccset nyert meg.

A primasport.ro szerint Diószegi László klubtulajdonos szeretné meghosszabbítani Storck szerződését – szúrta ki az erdelysport.hu. A bukaresti sportoldal megírta, hogy Bernd Storck jelenleg 14 000 eurót keres havonta , Diószegi 16 000 euró fizetést ígért, a német szakember pedig 20 000 eurót kért. Ennek megfelelően a két fél megállapodott félúton: 18 000 euró lesz a 61 éves tréner bére.

Ezzel a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a mezőny negyedik legjobban fizetett edzője lesz Dan Petrescu (hamarosan visszatér a Kolozsvári CFR-hez), Ovidiu Sabau (Kolozsvári Universitatea) és Costel Galca (CSU Craiova) mögött.

Bernd Storck elmondta a véleményét Marco Rossi magyar válogatottjáról

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kisteleki István tiszta vizet öntött a pohárba.

Az NB1.hu hétfő este számolt be arról, hogy Szekeres Tamás távozott az NB II-ben érdekelt BVSC csapatától.

NB II: Urbán Flórián utódja nem húzza ki a szezon végéig, edzőt vált a kiesőjelölt

A fővárosi csapat szakmai igazgatója, Kisteleki István a Sportrádiónak elmondta, hogy Szekeres ugyan jó munkát végzett, ennek ellenére az eredmények nem jöttek. A BVSC 29 fordulót követően a 15. helyen áll a másodosztályban, a bennmaradást érő 14. pozícióban álló Péccsel szemben mindössze egy pont a hátránya.

„Lehet, hogy kicsit túlértékeltük a csapatot és az osztály picit magas, de a csapatban lévő tudásnak elegendőnek kéne lennie arra, hogy bennmaradjon a BVSC az NB II-ben. Habár, ebben az évben négy kieső van, ami azért meglehetősen szokatlan” – fogalmazott Kisteleki István.

Kisteleki azt is elárulta, hogy a szezon hajrájában Kincses Ádám lesz a megbízott edző. Kincses az Urbán Flórián távozása és a Szekeres érkezése közötti időszakban már betöltötte ezt a tisztséget.

A BVSC vasárnap 17 órától a Csákvárt látja vendégül.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Így küzd a gazdasági kihívásokkal a Paks, a Diósgyőr és a Fehérvár.

Húsz év alatt nagyot változott a magyar futball: a csődeljárások és anyagi bedőlések korából mára a hazai labdarúgásban már inkább anyagi jólétről beszélhetünk. Gaál Tamás, az NB1.hu szerkesztője elsőként erről kérdezte három népszerű magyar élvonalbeli klub sportvezetőjét a Football Forum Hungary 2024 elnevezésű keddi konferencián a Groupama Arénában.

Csődeljárás helyett anyagi jólét

„Én csak 2013 óta dolgozom a futballban, így én már az ún. gazdasági jóllétben kezdtem. Amióta a Fehérvár FC-nél dolgozom, kerültek elő csontvázak a szekrényből.

De a Magyar Labdarúgó Szövetség célja egyértelműen az, hogy kifehérítse a közeget.

Pénzügyi monitoring rendszert működtet, negyedéves riportolási kötelezettsége van a csapatoknak, és ez lehetetlenné teszi, hogy csődközeli helyzetben kerüljön egy-egy klub úgy, mint korábban” – fogalmazott Balogh Attila, a Fehérvár FC ügyvezetője, aki szerint a vizsgált időszakban komoly előrelépés történt a magyar futballban. „Ma sincs kolbászból a kerítés, de átláthatóbb a helyzet” – mondta, hozzátéve, hogy tavaly nyár óta inkább arról tud beszámolni, milyen az, ha kevesebb pénz áll rendelkezésre.

Miután tavaly épphogy megmenekült a kiesés elől a Fehérvár, a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., a stadion korábbi névadója és a csapat főszponzora távozott a klubtól, és a jövőben az Újpest FC-t támogatja. A helyzet faramuci, hiszen a csapat a szponzor távozása után, az idei gyengébb szezonkezdet után magára talált, jelenleg második helyen áll a bajnokságban. Ezek szerint jóval alacsonyabb büdzséből gazdálkodva.

Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője 18 éve dolgozik a csak magyar játékost alkalmazó klubnál. „A mi helyzetünk más volt (mint a jobb anyagi helyzetben lévő csapatoké), mert rendre az utolsó kettőben voltunk gazdasági szempontból, kétszer voltunk talán a középmezőnyben. Nagyot lépett előre az NB I, egyértelműen stabilabb lett.”

Bajúsz Endre, Gaál Tamás, Haraszti Zsolt, Balogh Attila
Bajúsz Endre, Gaál Tamás, Haraszti Zsolt, Balogh Attila

Dr. Bajúsz Endrének még aktív játékoskorából vannak emlékei arról, milyen volt a magyar futball korábban.

Átéltem, amikor tízcentis fű várt ránk, és nem volt meleg víz az öltözőben. A társasági adó (tao) révén rengeteget fejlődött az infrastruktúra, és Diósgyőrben 2010 óta stabil anyagi háttere van a klubnak

– fogalmazott a DVTK sportigazgatója.

Gazdasági gyarapodás

Hogy mi kell a gazdasági gyarapodáshoz, illetve lehetséges-e a „nullszaldós ellébecolás”, arról először Balogh Attila beszélt. „Mi 70-90-110 százalékban játékosbérre költjük a költségvetésünket.

Ma egy NB I-es klub büdzséjének az előteremtése piaci alapon, szponzorok nélkül nem lehetséges, 1,5-2 milliárd forint kell ahhoz, hogy egy csapat ‘ellébecoljon’. Az MLSZ-től jó szereplés esetén egymilliárd forint beszedhető, a többit máshonnan kell biztosítani” – mondta a fehérvári sportvezető.

Haraszti Zsolt elárulta, hogy 2021 óta a Paksnak csakis a játékoseladásokból vannak komolyabb külső bevételei. „Önfenntartóak vagyunk. Minimum egymillió eurót bele kell tenni évente a büdzsébe, de ennek a kiegyenlítése érdekében a minőségi játékosok egy részét mindenképpen el kell adni.” A paksi ügyvezető szerint hasonló gazdálkodást követ néhány klub, például a Kecskemét, és több NB II-es csapat is.

Tavaly, az utolsó fordulóban már nem játszott a Paksban Varga Barnabás, az okok között pedig igenis ott van, hogy nem szerették volna, ha az utolsó pillanatban kútba esik a szerződése a Ferencvárossal. „Barna azért nem játszott, mert sérült volt, és nem akartunk kockáztatni, hiszen nekünk nagyon kellett az a bevétel. Barna azóta a Fradi meghatározó játékosa, számunkra pedig nagy segítség volt az érte kapott pénz” – mondta Haraszti Zsolt.

Fiatalszabály

A fiatalszabálynak, pontosabban fogalmazva a fiatalajánlásnak anyagi és szakmai vonzatai, illetve kockázatai is vannak. Teher vagy segítség? Fakultatív bevétel vagy létfontosságú pénzösszeg? Megoszlanak róla a vélemények.

„Pró és kontra sorolhatjuk az érveket” – reagált Balogh Attila, aki szerint az MLSZ nem mindig tudja, mit akar priorizálni. „Sokszor azt érzékeljük, a szabályváltoztatás nem mindig egy irányba mutat.”

A fiatalszabályt illetően, én nem vagyok híve a kvótarendszernek, nem hiszem, hogy azért, mert valaki x éves, játszania kell. Ez nem megy a minőség irányába.

„Ha valaki csak az életkora miatt kerül be, attól nem lesz jobb játékos” – szögezte le a fehérvári vezető.

Bajúsz Endre szerint ha a Diósgyőr megcélozná az 1-3. hely valamelyikét, akkor elengedé a fiatalszabályt. „De ha nem, akkor nem is három-négy, hanem négy-öt fiatalt is be kell vetni, hogy sérülés esetén is meglegyenek a fiatalpercek” – mondta Bajúsz, aki egy visszatérő kérdésre is megadta a konkrét választ. „A 3-4-szeresét hozza, hogy ha elengedjük a fiatalszabályt, de nem esünk ki.”

Haraszti Zsolt amondó, hogy egy klub a fiatalok beépítésével a saját jövőképét is építi, viszont a 12 csapatos bajnokságban ez nem könnyű. „Akik a fiatalok beépítése mellett döntenek, számukra a 16 csapatos NB I sokkal nagyobb segítség lenne. Akadnak nézetkülönbségek a csapatok között ebben a kérdésben.”

Magyar focista, mint pénztermelő eszköz

Visszatérő panasz a hazai klubok részéről, hogy a magyar játékos megszerzése és a fizetési igénye is magasabb, mint a külföldieké. A sportvezetők ezt megerősítették.

“Amikor megkerestem a magyar csapatokat, a magyar játékos kivásárlási ára és bérigénye is magasabb volt” – árulta el Bajúsz Endre.

Könnyebb volt szabadon igazolható játékost külföldről megszerezni, akinek alacsonyabb a bérigénye is. Feljutáskor jobb, ha olcsóbb külföldiekkel kezdjük az idényt, mert nem tudjuk kivásárolni a magyar labdarúgót

– vázolta a helyzetet a diósgyőri sportigazgató.

A vidis Balogh Attila azt tapasztalja, hogy magyar csapattól szinte lehetetlen magyar játékost igazolni – tisztelet a kivételnek. (Emlékezetes, az Újpesttől idény közben tudta a Fehérvár tavaly leigazolni Csongvai Áront és Katona Mátyást – a szerk.).

„Az átigazolási nehézségeknek a fiatalszabály is az oka. Ha valaki fiatalokkal 325 milliót kaphat, úgy tekint rájuk, mint pénztermelő eszközökre. Ha pénzt lehet velük keresni, akkor az áruk fel fog menni. Sok klubnál az a mentalitás, hogy nem segítek a másiknak azzal, hogy átengedek egy játékost, még kölcsönben sem.”

MTI-fotó: Vasvári Tamás

Haraszti Zsolt, a csak magyarokat alkalmazó Paks vezetője árnyaltabban fogalmazott. „Kész magyar játékosokat nagyon sokba kerül vásárolni, de ha tudatosan építkezik egy klub, mint a Paks, akkor könnyebb a magyar játékoshoz hozzányúlni. Nekünk jelenleg 38 játékosunk van, ebből 27-28 van az NB I-es keretnél, a többiek kölcsönben szerepelnek NB II-ben. Ha ők jól teljesítenek, jönnek vissza az NB I-be. Meg kell fizetniük a játékos árát, ha tőlünk szeretne igazolni valaki, de mi a piacon jól működünk a magyarok megszerzésében.”

De mi lesz, ha kiesünk?

A paksi mintát a fehérvári ügyvezető is méltatta. „Ma minden klub elsődleges célja a bennmaradás. Ha kiesik a csapatod, akkor az ötödére esik a központi bevétel. A problémát fokozza, hogy akkor ott marad a csapatnál sok játékos élő szerződéssel. Jobban néz ki, ha egy klub ki tudja termelni a magyar játékost. A Paks az iskolapéldája ennek. A fiatal magyaroknak van esélyük bekerülni a kezdőbe, ezért nem akarnak elmenni. A játékosképzés költsége nem olyan magas, mint a transzferdíjaké. Ez is arra ösztönöz, hogy saját játékost neveljenek ki a klubok” – mondta Balogh Attila.

Haraszti Zsolt szerint sok idő, amíg megtörténik a saját utánpótlás kiépítése, de megéri a befektetett munka.”

Óriási élmény volt számomra, hogy a paksi szurkolók eleinte a vendégcsapat játékosainak a kezét akarták megfogni, de most már sokkal nagyobb sláger lett Böde kezét megfogni.

„Nyáron akár tíz saját nevelésű játékos is lehet a keretben. Mi is mindig attól tartunk, hogy mi történne, ha kiesne a Paks, de hosszú távon megvannak a terveink.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az élvonal mostani mezőnyéből csak egy klub nem jutott hozzá az indulási joghoz.

Ülésezett az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága. A mlsz.hu-n megtalálható közleményből kiderül, hogy a mostani NB I-es mezőnyből csak a Mezőkövesd nem kapott licencet (sem NB I-est, sem NB II-est). Az NB II-ben a feljutásért harcoló csapatok (Nyíregyháza, Vasas, ETO FC Győr és Szeged) egyaránt megkapták az NB I-es indulási jogot. Köztudott, hogy a másodosztályban az első és a második helyezett indulhat az új idényben a legmagasabb osztályban. Érdekesség, hogy a Haladás az első körben nem jutott hozzá az NB II-es licenchez.

„Azon kluboknak, akiknek a licenckérelme az április 23-i ülésen nem került jóváhagyásra, van még lehetőségük arra, hogy licencet kapjanak, ugyanis a klublicenc-alapeljárásban meghatározottaknak megfelelően április 25–től május 3-ig pótolhatják a hiányzó dokumentumokat, és bizonyíthatják a Klublicenc Szabályzatnak való megfelelésüket. Az Elsőfokú Licencadó Bizottság következő ülésére 2024. május 10-én kerül sor, és azon klubok licenckérelmeiről születik döntés, amelyek az első ülésen még nem kapták meg az igényelt licencet. Az ülés végeztével az elsőfokú eljárás lezárul, a kluboknak nem lesz lehetőségük hiánypótlás keretében további dokumentumokat benyújtaniuk. Az Elsőfokú Licencadó Bizottság döntése ellen a döntés kézhezvételétől számított nyolc napon belül lehet fellebbezést benyújtani” – olvasható a kommünikében.

Nemzetközi (UEFA) és nemzeti első osztályú (NB I-es) klublicencet kapott:

1. DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT.
2. DEBRECENI VASUTAS SPORT CLUB FUTBALLSZERVEZŐ ZRT.
3. ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
4. FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
5. FTC LABDARÚGÓ ZRT.
6. KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.
7. MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT.
8. PAKSI FUTBALL KLUB KFT.
9. PUSKÁS FUTBALL KLUB KFT.
10. ÚJPEST 1885 FUTBALL KFT.
11. VÁRDA LABDARÚGÓ SZOLGÁLTATÓ KFT.
12. ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT.

Nemzeti első osztályú (NB I-es) klublicencet kapott:

1. GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT. (Kozármisleny)
2. GYIRMÓT FC KFT.
3. HONVÉD FUTBALL CLUB KFT.
4. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT.
5. SZEGED 2011 SPORTSZOLGÁLTATÓ, LABDARÚGÓ KFT.
6. VASAS FUTBALL CLUB KFT.

Nemzeti másodosztályú (NB II-es) klublicencet kapott:

1. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.
2. BTC 1912 LABDARÚGÓ KFT. (Bicske)
3. BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.
4. DEAC FUTBALL NONPROFIT KFT.
5. F.C. AJKA KFT.
6. FC CSÁKVÁR KFT.
7. IVÁNCSA KÖZSÉGI SPORTEGYESÜLET
8. KAPOSVÁRI LABDARÚGÓ KFT.
9. KBSC LABDARÚGÓ KFT.
10. MTE 1904 KFT.
11. PMFC-LABDARÚGÓ SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT.
12. PUTNOK FUTBALL CLUB SPORTSZOLGÁLTATÓ KFT.
13. SOROKSÁR SPORT CLUB KFT.
14. ST LŐRINC KFT.
15. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
16. TVE 1887 LABDARÚGÓ KFT.
17. TSC LABDARÚGÓ KFT. (Tatabánya)
18. VESZPRÉMI SPORT CLUB 2015 KFT.

Nemzetközi (UEFA) Női klublicencet kapott:

1. ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
2. FTC LABDARÚGÓ ZRT.
3. MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT.
4. PUSKÁS FUTBALL KLUB KFT.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Házon belül oldhatják meg a távozó tréner pótlását.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy nagy változások lehetnek majd a Mezőkövesd keretében a nyáron.

A kiesés után több kulcsemberét is elveszítheti a Mezőkövesd

A csakfoci.hu értesülése szerint az NB I-től búcsúzó együttest a következő idényben már nem a jelenlegi edző, Milan Milanovics fogja irányítani. A távozó tréner pótlását házon belül oldhatják meg a kövesdiek, hiszen állítólag Tóth Mihály veheti át a stafétát. Tóth jelenleg Milanovics asszisztensedzőjeként dolgozik a klubnál.

A 49 esztendős Tóth Mihály játékosként többek között a Ferencvárosban és a Sopronban is szerepelt. Érdekesség, hogy 2004-ben ő lett az NB I gólkirálya.

A Kövesd vasárnap Kecskeméten maradt alul, ezzel pedig biztossá vált a kiesése.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem köntörfalazott a korábbi szövetségi kapitány.

Néhány napja az NB1.hu-n is olvashattak arról, hogy Marquinhos szívesen szerepelne a magyar válogatottban. A Ferencváros kulcsembere ebben az idényben 44 tétmeccsen szerepelt a zöld-fehér csapatban, a mérkőzéseken 6 gólt szerzett, emellett kiosztott 10 gólpasszt is.

Magyar válogatott lenne a Ferencváros brazil kulcsjátékosa

A sportal.hu Csank Jánost kérdezte meg arról, hogy mit szólna, ha a Fradi brazil játékosa a nemzeti együttesünket erősítené.

„Alapvetően csípem a fickót, jó játékosnak tartom. Mindkét szélen jól játszik, az nem kérdés, hogy erősítést jelentene, és Rossi megtalálná a helyét. Másfelől viszont nekem az a véleményem, hogy a magyar válogatottban magyarok játsszanak, ne ékeskedjünk idegen tollakkal! Nekem mindig furcsa, amikor olyanok lépnek pályára címeres mezben, akik nem beszélnek egy szót sem magyarul” – mondta a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Csank 1996 és 1997 között 19 meccsen dirigálta a nemzeti együttesünket.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC