nb1.hu

A Ferencváros korábbi középpályása szerint egyes esetekben súlyosabb büntetésekre lenne szükség.

Mint arról korábban az NB1.hu is beszámolt, a Budafok az MLSZ-hez fordult, miután a Vasas elleni NB II-es bajnokin játékosuk, Merényi Ádám arccsonttörést szenvedett Hinora Kristóf ütése nyomán. A témáról a Hétközi Forduló vendégei, Novothny Soma, Rósa Dénes, Gulyás László és Tóth Bence is elmondták véleményüket. A legmarkánsabb véleményt utóbbi képviselte: szerinte a súlyos sérülést okozó szabálytalanságok megítélésében szigorításra lenne szükség.

„Nekem általában kontaktsérüléseim voltak. Szerintem a játékvezetőnek ilyenkor mérlegelni kell meccs közben, hogy milyen szintű a sérülés. Utána pedig úgy gondolom, a szövetségnek minimum addig el kellene tiltania a sérülést okozó játékost, amíg az azt elszenvedő játékos újra pályára nem lép” – vetette fel Tóth, akinek profi évei során meggyűlt a baja a sérülésekkel.

„Itt nem csak arról van szó, hogy a mérkőzés hevében történt valami. Itt valakinek a megélhetésével, a karrierjével játszanak, amikor kiesik neki egy időszak. Ezért gondolom úgy, hogy ezeket nagyon súlyosan büntetni kellene” – indokolt a Ferencváros korábbi középpályása.

Súlyos budafoki vádak: reagált a Vasas arccsontot törő játékosa

„Lecsapta, mint a legyet”

A stúdióban ott volt Novothny Soma is, aki nemrég távozott a Vasas csapatától, amelyben az érintett Hinora Kristóffal együtt futballozott. „Nekem azért nehéz, mert ismerem Hincit. Azt se tudom róla elképzelni, hogy leüt egy legyet, annyira jó gyerek. De nyilvánvaló, amit Bence mondott, ez nem pályára való és a büntetés mértékét illetően is egyetértek. Azt nem tudom elképzelni, hogy Hini ezt így akarta, de rosszul jött ki ebből a szituációból” – mondta az azóta Lengyelországba szerződő támadó.

Rósa Dénes a sérülést okozó szabálytalanságok megítélése kapcsán óvatosabb lenne, de a konkrét eset szerinte sem vitatható. „Nem vagyok alapvetően a büntetés híve. Vannak olyan esetek, amikor nincs benne szándékosság, de rosszul állnak a csillagok, és pont úgy rúgja meg egyik játékos a másikat, hogy sérülés lesz belőle. De itt lecsapta, mint a legyet. Az, hogy lerázta magáról, tény és való, de hogy még beküldte azt a jobbost, az az a pillanat, amikortól a komoly büntetésről beszélgetünk” – mondta az FTC színeiben magyar bajnok Rósa.

A Hétközi Forduló teljes adása itt tekinthető meg:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jovetics többet várt a Fraditól a visszavágón

A görögök csatára úgy véli, a Ferencváros jobban futballozott a párharc első mérkőzésén.

Az Olympiakosz hazai 1-0-s sikere után a Groupama Arénában is győzni tudott, amivel kettős győzelemmel ütötte ki a Ferencvárost az Európa-konferencialigából. A találkozó után a görög csapat montenegrói támadója, Sztevan Jovetics válaszolt a magyar újságírók kérdéseire. A korábbi Manchester City-játékos rövid időn belül másodszor járt Magyarországon, a novemberi Eb-selejtezővel ellentétben most azonban győzelmet és továbbjutást ünnepelhetett.

„Remekül érzem magam, hisz nyerni mindig jó. Egy jó csapattal játszottunk egy küzdelmes mérkőzést. Nagyon jó pillanatban szereztünk gólt, több lehetőségünk is volt, úgyhogy azt gondolom, megérdemeltük a győzelmet. Jó munkát végeztünk, de jön a következő kihívás. Az mindenképp jó, hogy nem kaptunk gólt a párharc során, ez növeli a csapatunk önbizalmát” – értékelt Jovetics.

A csereként beálló csatár azt is elárulta, mennyire lepte meg őket hogy az FTC két csatáros felállást választott. „Az igazat megvallva nem nagyon. Tudtuk, hogy mivel ők vannak hátrányban, nekik kell majd kezdeményezőleg fellépni. Számítottunk erre, és úgy érzem jól zártuk a területeket, kontrollálni tudtuk a játékot” – mondta. Az újságírók kérdésére Jovetics a párharc két felvonását is összehasonlította.”Én úgy éreztem, hogy az odavágón nyújtott jobb játékot a Fradi, a mai meccsen többet vártam tőlük. De ez érthető, hiszen nyomást tudtunk rájuk gyakorolni, és mi vagyunk a rutinosabb csapat” – vélekedett.

A montenegrói labdarúgó a lelátói hangulatot dicsérte, ugyanakkor elmondta, a görög bajnokik felkészítik őket az ilyen légkörre. „Remek volt a hangulat, de ehhez Görögországban hozzá vagyunk szokva. Ott minden derbin ilyen, vagy talán még erősebb atmoszféra van, de a mai is nagyszerű volt” – fogalmazott.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az izraeli csapatok lehet, hogy magyar stadionban léphetnek pályára.

Pénteken kisorsolták a Konferencia-liga nyolcaddöntőjének párosításait.

A Bolla Bendegúzt is foglalkoztató svájci Servette csapatát elsőként húzták ki, a genfiek ellenfele a cseh Viktoria Plzen lesz. A Ferencvárost kettős győzelemmel búcsúztató Olympiakosz az izraeli Maccabi Tel-Avivval találkozik a legjobb 16 között – elképzelhető, hogy magyar helyszínen. Szalai Attila korábbi klubja, a Fenerbahce a belga Union SG-vel mérkőzik meg, az egyik legpikánsabb pedig az AjaxAston Villa összecsapás lehet.

Az első mérkőzéseket március 7-én a visszavágókat egy héttel később, március 14-én rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy pályára lép a Ligakupa-döntőn.

A Premier League 26. fordulójának szerdai nyitómérkőzésén a Liverpool 4-1-re legyőzte a Lutont. A keretben sérülés miatt nem volt ott Mohamed Szalah, Darwin Nunez és a három hete combizomhúzódás miatt hiányzó Szoboszlai Dominik. A Pool másodedzője, Pepijn Lijnders a csapat többi sérültje mellett ezen három játékos lehetséges visszatéréséről is beszélt.

„Nagyon sűrű a menetrend, megint háromnaponta játszunk. Szinte minden perc számít, nagyon fontos edzések várnak Mohamedre, Dominikra és Darwinra. Ezek után, vagyis az utolsó pillanatban fogunk majd dönteni, hogy pályára léphetnek-e a Chelsea ellen.”

A Liverpool-Chelsea Ligakupa-döntő vasárnap 16:00-kor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Budafoki MTE hivatalos honlapján tudatta, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást kezdeményezett a Gyirmót és Vasas elleni mérkőzéseken látott súlyos szabálytalanságok miatt. A klub nyílt levélben fordult az MLSZ-hez a két találkozón elszenvedett súlyos esetekben, mindkétszer sárga lapot adott a játékvezető a vétkeseknek.

Megérkezett a szövetség részéről a válasz, melyből kiderült, hogy az illetékesek megtették a szükséges lépéseket, s fegyelmi eljárást is kezdeményeztek. Megjegyezték, hogy a vizsgálatok már azelőtt elkezdődtek, hogy a mi levelünk megérkezett volna, ugyanis az MLSZ versenysemleges, elfogulatlan működése nem alapulhat bejelentéseken.

Köszönjük a tájékoztatást, kíváncsian várjuk a fejleményeket!” – írja a BMTE honlapja.

Oláh Bálint a Gyirmót, míg Merényi Ádám a Vasas ellen szenvedett sérülést.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Cseh ellenfelet kapott a Liverpool.

Pénteken rendezték az Európa-liga következő körének sorsolását, melyben két magyar érdekeltségű csapat volt érdekelt a Freiburg, illetve a Liverpool révén. Először a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool kapott ellenfelet, az angolok a prágai Spartával kerültek össze. Ezt követően a Sallai Roland és Szalai Attila fémjelezte Freiburgot is kihúzták – érdekesség, hogy a velük egy csoportban szereplő West Hamet kapták.

Sallai Roland a tegnapi remek teljesítménye nem kerülte el az UEFA figyelmét sem, hiszen bekerült a playoff-kör visszavágóinak négy legjobb játékosa közé. A Lens ellen két gólt szerző magyar válogatott támadóra ITT lehet szavazni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

2023 decemberében a német első- és másodosztály klubjainak több mint kétharmada támogatta azt a televíziós jogdíjakról és marketingbefektetésekről szóló megállapodást, ami jelentős bevétellel járt volna. Szurkolói nyomásra a német liga visszalépett a közel egymilliárd eurós üzlettől.

Ezúttal mini-repülőgép zavarta meg a játékot, Sallaiék edzője tombolt

A DFL elnökségének szóvivője, Hans-Joachim Watzke hivatalos közleményben írta meg, hogy a hetek óta tartó szurkolói tiltakozások és a látványos tüntetések általi mérkőzésmegszakítások miatt a német liga visszalépett a már megszavazott megállapodástól. A közleményben olvasható, hogy a múlt hétvégén rendezett HannoverGreuther Fürth találkozón történtek miatt döntött így a szervezet, ahol a kétharmadot elérő szavazatot leadó Martin Kindet egy célkeresztben ábrázolták a hazai fanatikusok, akik egyértelműen üzentek a Hannover vezérigazgatójának, hogy ne támogassa az indítványt.

A teniszlabdák, a távirányítós játékautók és repülőgépmodellek tehát egyelőre elérték céljukat, a közeljövőben újabb tárgyalások várhatók a klubok és a német liga között.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az Olympiakosz 2-0-s összesítéssel búcsúztatta a Ferencvárost a Konferencia-ligában.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencváros kiesett a Konferencia-ligából, mivel az Olympiakosz Budapesten is szűk arányban verte meg a magyar bajnokot. A találkozó után José Luis Mendilibar nyilatkozott a klub honlapjának.

Ez még csak a harmadik meccsem volt a kispadon. Tudom, az emberek kissé megőrültek, de lassítsunk, mert még sok meccsünk van. Kielemeztük a Ferencvárost, de van egy stílus a fejemben. Kicsit konok vagyok, erre többször ráfizettem a pályafutásom során. Ugyanakkor sok csapattal találkozunk, ezért kell egy filozófia mentén játszani.”

Az Európa-liga-győztes spanyol trénernél rákérdeztek, hogy Ernesto Valverde, az Olympiakosz korábbi edzője is eljutott eddig a nemzetközi kupaporondon. Mendilibar szerint reméli meg tudja ismételni elődje sikereit, mert akkor sok trófeát nyer a csapattal és hosszú évekig a görögök edzője lesz.

Amikor látod, hogy az utasításaidnak hatása van, akkor elégedettnek érzed magad. A játékosokon látod, hogy mikor követik az utasításaidat. Ha valami jó sül ki ebből, akkor a játékosok nem azért követik az utasításokat, mert te megkéred rá őket, hanem azért, mert látják, hogy hatásuk van.” – utalt arra Mendilibar, hogy csapata tökéletesen betartotta a kéréseit.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újabb fordulóval folytatódik az NB I.

A 22. forduló mérkőzéseivel folytatódik az NB I. Zárásként a Derbire kerül sor. A többi párosítás is érdekes, új vezetőedző mutatkozik be, méghozzá a DVTK kispadján. A Mezőkövesden és a Kisvárdán van a legnagyobb nyomás.

MTK-MEZŐKÖVESD
PÉNTEK 20.00

Újraírhatja-e Milanovics a Kövesd sorsát?

Péntek este a labdarúgó NB I 22. fordulójának nyitómeccsén az MTK Budapest fogadja a Mezőkövesdet. Mindkét csapat számára fontos találkozóról van szó, különösen tekintettel az MTK friss eredményeire és a Mezőkövesd új edzőjének, Milan Milanovicsnak a bemutatkozására.

Eredménytelenebbül

Az MTK az elmúlt hetekben eredménytelenebb teljesítményt nyújtott az Újpest legyőzését követően. A Ferencváros otthonában elszenvedett 5-1-es vereség után a Videotonnal szemben hazai pályán 2-0-ra, majd a Puskás Akadémia ellen idegenben 6-1-re kapott ki. Ezek az eredmények egyértelműen mutatják, hogy az MTK védelme sebezhető, sok gólt kapnak, ám még így is sikerült megtartania a stabil középcsapat pozícióját, távol a kieső zónától, de a dobogótól is egyaránt.

Új edző, új remények

A Mezőkövesd számára a szezon eddigi része nem hozta meg a várt eredményeket, így az új vezetőedző, Milan Milanovics érkezése friss reményekkel tölti el a csapatot és a szurkolókat egyaránt. Milanovics első mérkőzésén, a Kisvárda ellen 2-1-es vereséget szenvedett csapatával, de a jövőbeni javulás lehetőségét hangsúlyozta. Az edző kritikus megjegyzéseket tett a csapat támadó és védekező játékával, valamint a középpályások és szélsők teljesítményével kapcsolatban, jelezve, hogy mindkét területen javításra van szükség.

A kérdés

A kérdés már csak az: képes lesz-e Milanovics vezetésével a Mezőkövesd felülkerekedni az eddigi akadályokon, vagy az MTK bizonyítja, hogy még mindig számolni kell vele a középmezőnyben?

ZTE-KTE
SZOMBAT 12.30

A túlélés és a stabilitás csörtéje

A feltámadó ZTE fogadja a stabil formát mutató Kecskemétet. Mindkét csapat számára fontos a mérkőzés, hiszen a ZTE a kiesési zónából való végső menekülésért, míg a Kecskemét a felsőházi pozíciók megszilárdításáért küzd.

Hihetetlen fordulat

A ZTE 2024-re igazi csodát hajtott végre. A tavaszi szezon elején a szerzett pontok szempontjából még a kiesési zóna közvetlen közelében tanyázó csapat sorozatban gyűjtötte a pontokat. Először a Videotont győzte le, majd a Puskás Akadémia otthonában aratott győzelmet. Ezután következett egy döntetlen a sereghajtó Mezőkövesddel, és a csúcspontot a listavezető Paks elleni, 4-3-ra megnyert mérkőzés jelentette. Ezek a bravúros eredmények új reményt adtak a zalaegerszegieknek.

Stabilitás keresése

A Kecskemét az ősz folyamán visszafogottabban teljesített, részben kulcsembereinek sérülései miatt. Az új év azonban új lehetőségeket hozott számára. Kecskemét csak az éllovas Paks otthonában szenvedett vereséget, a többi mérkőzésén győzelmet aratott. Ez a teljesítmény lehetővé tette számára, hogy most először lélegezzen egyet, és nyugodtabb állapotban várja a következő bajnoki fordulót.

A tét

A ZTE számára ez a találkozó kiemelten fontos lehet a bennmaradás szempontjából. A csapat az utóbbi hetekben mutatott teljesítményével bizonyította, hogy van ereje a túléléshez, most pedig a Kecskemét elleni hazai mérkőzésen szeretné folytatni ezt a sorozatot. A Kecskemét, bár már nyugodtabb helyzetben van, szintén nem engedheti meg magának a lazítást. A stabil felsőházi pozíció megtartása érdekében fontos számukra a győzelem, hiszen minden pont aranyat ér a sűrű mezőnyben.

DVTK-FEHÉRVÁR
SZOMBAT 15.00

Új korszak kezdete Miskolcon

Ez a mérkőzés nem csak a pontok miatt fontos, hanem mert Vladimir Radenkovics itt debütál a DVTK kispadján, miután az előző fordulóban, az FTC elleni bajnoki, a zöld-fehérek európai kötelezettségei miatt elmaradt.

Új edző, új remények

A DVTK 2024-es évét nem a legjobban kezdte. Mindössze 1 pontot sikerült gyűjtenie, de a csapat még nincsen végveszélyben. Radenkovics érkezése új fejezetet nyithat a miskolci klub életében. Az új szakmai vezető a bajnoki szünet alatt már dolgozhatott a csapattal, így várhatóan friss taktikával és új lelkesedéssel vág neki a Fehérvár elleni összecsapásnak. A DVTK számára ez a meccs kiváló alkalom lehet arra, hogy megmutassa, képes-e új irányt venni és elmozdulni a tabella alsó részéről.

Megvan a DVTK új edzője: Szivics korábbi segítője lett Kuznyecov utódja

Folytatás

A Fehérvár FC parádés formában van, az utóbbi hét bajnokijából hatot megnyert, ebből hármat 2024-ben. A csapat legutóbbi sikere, a DVSC elleni 1-0-s siker Bartosz Grzelak vezetőedző számára is kiemelkedő jelentőségű volt. Grzelak nyilatkozatában kiemelte, hogy a győzelem nem a legjobb teljesítményükkel is óriási dolog a labdarúgásban. A Fehérvár jelenlegi formáját tekintve esélyesként lép pályára, de a DVTK új edzője és a hazai közönség előtti játék kiszámíthatatlanná teheti a mérkőzést.

Kilátások

A DVTK és a Fehérvár összecsapása nem csak a pontok miatt ígérkezik izgalmasnak, hanem azért is, mert a mérkőzés kimenetele sokat elárulhat mindkét csapat jelenlegi állapotáról és a további kilátásaikról. Míg a DVTK új edzőjével próbálja megfordítani a szezonját, addig a Fehérvár továbbra is a stabil topformáját szeretné demonstrálni. Az biztos, hogy ez a találkozó nem marad majd emlékezetes pillanatok nélkül.

DVSC-PUSKÁS AKADÉMIA
SZOMBAT 17.30

A dobogóért folytatott küzdelem

Kiemelt figyelmet érdemel a DVSC és a Puskás Akadémia összecsapása. Mindkét csapat számára kulcsfontosságú a mérkőzés, hiszen a dobogós helyezésekért folytatott harcban minden pont aranyat ér.

Remények és kihívások

A Debreceni VSC, mely a tavalyi szezont a harmadik helyen zárta, jelenleg a hatodik pozícióban tanyázik, 10 ponttal lemaradva a dobogótól. A csapat alapemberének, Kusnyír Eriknek a kiesése – akit nemrég műtöttek – űrt hagyott a keretben. A DVSC a szezont döntetlennel kezdte a DVTK ellen, majd egy győzelemmel és két vereséggel folytatta, legutóbbi meccsét Fehérváron veszítette el. Ha a DVSC komolyan gondolja a dobogós hely megszerzését, akkor elengedhetetlen, hogy sorozatban kezdjen győzni.

Megint a negyedik helyen

A Puskás Akadémia, az előző bajnokság negyedik helyezettje, jelenleg is ebben a pozícióban áll, öt ponttal lemaradva a dobogótól. Az Akadémia formája hullámzó. Az év első két mérkőzésén vereséget szenvedett, azt követően azonban két diadallal tért vissza. Legutóbb az MTK-t győzték le 6-1-re. Ez a teljesítmény javulást jelez, amit a csapatnak meg kell tartania a dobogós helyek eléréséhez.

Létfontosság

Mind a DVSC, mind a Puskás Akadémia számára létfontosságú a győzelem ezen a találkozón. A Debrecen számára a sorozatos győzelmek elkezdése kulcsfontosságú a dobogós álmok életben tartásához. A Puskás Akadémia számára a stabil, győzelmi sorozat folytatása a cél, hogy megszilárdítsa helyét az élmezőnyben.

A DVSC-Puskás Akadémia mérkőzés így nem csupán egy bajnoki találkozó, hanem a szezon egyik meghatározó összecsapása is, ahol mindkét fél számára nagy a tét. A dobogó felé vezető út ezen a mérkőzésen keresztül vezet.

KISVÁRDA-PAKS
VASÁRNAP 15.00

A tabella csúcsát célozva

Bőven figyelemre méltó összecsapás az, hogy a Kisvárda a tabella éllovasával, a Pakssal méri össze erejét. Mindkét csapat számára fontos a mérkőzés, de különböző okokból. Míg a Kisvárda a szezon eleji nehézségek után igyekszik stabilizálni helyzetét, addig a Paks a bajnoki cím felé tett útját szeretné biztosítani.

Fordítás művészete

A Kisvárda 2024-es szezonja nem kezdődött zökkenőmentesen, három vereséggel nyitott, ami komoly nyomást helyezett a csapatra. Azonban a Mezőkövesd elleni győzelem – melyet hátrányból fordítva aratott – adott egy kis reménysugárt. Feczkó Tamás vezetőedző szerint a csapatnak időre volt szüksége, hogy összeszedje magát a korai gólt követően, de a győztes mentalitás és a küzdőszellem végül érvényesült. Ez a siker különösen fontos volt a csapat számára, amely igyekszik felkapaszkodni a tabellán.

Botlás után

A Paks a bajnokság éllovasa, Bognár György vezetőedző irányításával kitűnően kezdte az évet, három győzelemmel nyitva 2024-et. Azonban az előző fordulóban, egy fordulatos mérkőzésen 4-3-ra kikapott a Zalaegerszegtől hazai pályán. Bognár György többször is kijelentette, hogy az FTC-t látja a bajnoki cím legnagyobb esélyesének. A Paksnak most lehetősége van helyrehozni az előző fordulóban elszenvedett vereség okozta csalódást.

Újabb teszt és a visszatérés lehetősége

A Kisvárda számára kulcsfontosságú lesz, hogy megtartsa a Mezőkövesd elleni mérkőzésen mutatott küzdőszellemet és összetartást. A Paks elleni mérkőzés egy újabb teszt lesz, ami megmutatja, képes-e folytatni a fejlődést.

A Paks, noha az előző fordulóban megingott, bizonyára ki akarja használni a Kisvárda elleni mérkőzést, hogy visszanyerje formáját. Bognár György tapasztalata és stratégiai hozzáértése kulcsfontosságú lesz, hogy újra nyerő útra térjenek.

ÚJPEST-FERENCVÁROS
VASÁRNAP 17.30

Érvek a sikerért mindkét oldalon

A magyar labdarúgás egyik legnagyobb rangadója közeledik! Mindkét csapatnak megvannak a maga erősségei és motivációi a győzelemre. Lássuk, milyen érvek szólnak az Újpest, illetve az FTC siker mellett ezen a vasárnapi derbin.

Az Újpest mellett

Új kezdetek

A tulajdonos- és edzőváltás friss lökést adott a csapatnak. Mészöly Géza érkezése új taktikai szemléletet és motivációt hozhat, ami pozitívan hathat a játékosok teljesítményére.

Fanatikus támogatás

Az Újpest fanatikus tábora híres a lelkesedéséről és támogatásáról. A hazai pálya és a szenvedélyes szurkolói háttér extra motivációt jelenthet a csapat számára.

Fotó: Réti Zsolt

Mészöly Géza hatása

A tapasztalt edző, Mészöly Géza fanatizmusa és elkötelezettsége átragadhat a játékosokra, ami fokozhatja a csapat összetartását és harci kedvét.

A helyezésből adódód motiváció

Az Újpest számára létfontosságú, hogy javítsa helyzetét a bajnokságban. A Derbin elért, régóta várt győzelem értékes pontokat és morális lökést jelenthet.

Diósgyőri hatás

A Diósgyőr elleni győzelem bizonyította, hogy az Újpest képes eredményes futballt játszani. Ez az eredmény erőt adhat a csapatnak a Fradi elleni találkozóhoz.

Az FTC mellett

Bajnoki forma

Az FTC az idei szezonban domináns teljesítményt nyújt, és a bajnoki cím megvédésére törekszik. A csapat ereje és összehangoltsága kiemelkedik a hazai mezőnyből.

Bővebb keret

Az előző fordulóban elmaradt a DVTK elleni bajnoki, az FTC játékosai pihentebbek lehetnének, ami fizikai előnyt jelenthetne a derbin. Az Olympiakosz elleni meccsek viszont sokat kivehettek a játékosokból, de az FTC-nek bő(vebb) a kerete.

Nemzetközi tapasztalat

Az Olympiakosz elleni nemzetközi találkozó értékes tapasztalatokat adhatott a csapatnak, amelyeket kamatoztathatnak a hazai pályán.

Szurkolói támogatás

Az FTC szurkolótábora is hatalmas támogatást nyújt a csapatnak, ami erősítheti a játékosok önbizalmát és teljesítményét a Derbin.

Fotó: Réti Zsolt

Stabil védelem, hatékony támadójáték

Az FTC védelme a legstabilabb a ligában, míg a támadósora rendszeresen szállítja a gólokat. Az FTC szerezte és kapta a legkevesebb gólt. Ez a kiegyensúlyozottság kulcsfontosságú lehet a siker elérésében.

Összefoglalás

Az Újpest-Fradi Derbi nem csak a pályán dől el, hanem a lelátókon is, ahol a szurkolók szenvedélye extra erőt adhat a csapataiknak. Az Újpest új edzői vezetés alatt áll, ami új stratégiát és motivációt hozhat. Az FTC stabil formájával és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, ami előnyt jelenthet a bajnokságban.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC33 20 9 4 33 69
2.Puskás Akadémia FC33 20 6 7 20 66
3.Paksi FC33 16 9 8 18 57
4.ETO FC Győr33 14 11 8 12 53
5.MTK Budapest33 13 7 13 6 46
6.DVTK33 11 11 11 -8 44
7.Újpest FC33 9 14 10 -6 41
8.Nyíregyháza Spartacus FC33 9 9 15 -21 36
9.DVSC33 9 7 17 -7 34
10.ZTE FC33 7 13 13 -7 34
11.Fehérvár FC33 8 7 18 -18 31
12.Kecskeméti TE33 4 13 16 -22 25
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Guatemala legyőzése után a magyar socca-válogatott a Mexikóban zajló Copa Americán a második mérkőzését is megnyerte. Roni Ribeiro Da Silva válogatottja az A-csoport újabb játéknapján Vörös-Torma Martin góljával 1-0-ra felülmúlta Uruguay nemzeti csapatát.

Magyarország – Uruguay  1-0
Gólszerző: Vörös-Torma Martin
Magyarország: Szacskó, Iváncsik (kapusok) – Hollauer, Huszty, Szabó M., Tolnay, Vörös-Torma, Barcsay, Petrics, Sóron, Sztojka. Szövetségi kapitány: Roni Ribeiro da Silva

Az utolsó csoportmérkőzésen válogatottunk magyar idő szerint szombat hajnali 2-kor a házigazda Mexikó ellen lép pályára. Íme az első győzelem összefoglalója:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NŐI NEMZETEK LIGÁJA, OSZTÁLYOZÓ:
17.45: Magyarország-Belgium (tv: M4 Sport)

NB I, 22. forduló:
20.00: MTK-Mezőkövesd (tv: M4 Sport)

HOLLAND MÁSODOSZTÁLY, 27. FORDULÓ:
20.00: De Graafschap-Den Bosch (Hegyi Krisztián)

TÖRÖK ÉLVONAL, 27. FORDULÓ:
18.00: Samsunspor-Rizespor (Mocsi Attila)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az FTC kapusa úgy érzi, csapatában nem volt benne, hogy két gólt szerezve továbbjusson.

Mint ismert, az FTC a görögországi 1-0-s vereség után ugyanilyen különbséggel kapott ki a Groupama Arénában az Olympiakosztól. Dejan Sztankovics csapata számára így az első kieséses körrel véget ért az Európa-konferencialiga. A találkozó után a zöld-fehérek kapuját védő Dibusz Dénes válaszolt az újságírók kérdéseire a vegyes zónában.

„Az már magában szép eredmény volt, hogy ebből a csoportból sikerült továbbjutnunk. A tavalyi kiesés után most úgy készültünk, hogy idén nagyon szeretnénk párharcot nyerni tavasszal. Talán most eredményt és játékot tekintve is közelebb voltunk az ellenfelünkhöz egy picit, de azt kell mondani, hogy a nagyobb csapat jutott tovább. 180 perc alatt nem nagyon sikerült komoly helyzetet kialakítanunk, nem tudtuk az Olympiakosz kapuját nyomás alá helyezni, hogy hibára tudjuk késztetni őket. A két mérkőzés alapján megérdemelten jutottak tovább” – kezdte a magyar válogatott kapus.

„Az első találkozón nagyjából 60 percig jobban nézett ki a csapat. Azt a periódust jobban tudtuk kontrollálni, kevesebb hibával játszottunk. Ez a mai mérkőzés azért nem nézett ki jól, még ha azt is gondolom, hogy hű de nagy különbség azért nem volt a két csapat között. Nem lehetett azt érezni, mint tavaly a Leverkusen ellen, ott a visszavágón már majdhogynem osztálykülönbség volt, és csúnya vége is lehetett volna. Itt egy probléma volt, hogy nem tudtunk helyzetet kidolgozni, a két meccsen talán ha kétszer kellett a kapusuknak védeni, ez volt a kevés. Azt gondolom, hogy védekezésben nagyjából megoldottuk mind a két találkozót, hiszen nem mondhatni, hogy ziccerek sorjáztak előttük. Ma az első félidőben ami lehetőségük kialakult, az is inkább a mi labdaeladásaink és ki nem kényszerített hibáink miatt” – folytatta.

Minőségibb csapat a görög

Dibusz Dénes a párharc során a védhető lövéseket hárította, a visszavágón tizenegyesből, Athénban pedig egy annál is nagyobb helyzetből vette be a kapuját El-Kabi. „Amit tudtam, hozzátettem, igyekeztem megadni a támogatást hátulról a többieknek. Ez a két szituáció olyan volt, hogy nem okolja magát miatta az ember” – emlékezett vissza a szituációkra a kapus, aki az NB1.hu kérdésére önkritikusan értékelte az FTC teljesítményét. „Rúgott gól nélkül nehéz. Azt gondolom, őszintének kell lenni: kevesek voltunk. Ma nem volt benne a csapatban az, hogy két gólt szerezve továbbjussunk” – mondta.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a tavalyi Leverkusenhez képest idén verhető ellenfelet kapott a Fradi, a kapus méltatta az Olympiakoszt. „Mondhatjuk, hogy verhető, hisz minden ellenfél az, mert minden mérkőzés 0-0-ról indul és bármi megtörténhet, mert a labda gömbölyű. De szerintem minőségibb csapat a görög jelenleg. Bízunk benne, hogy tudunk fejlődni, előre lépni tavasszal is még, és miután megnyerjük a bajnoki címet, a nyári selejtezőkön BL-szerepelést tudunk kiharcolni.” – fogalmazott Dibusz.

A Ferencvárosnak sok ideje nem lesz a regenerálódásra, hiszen vasárnap az ősi rivális Újpest otthonában játszanak bajnokit. „Azt mindenkinek éreznie és tudnia kell, hogy számunkra a bajnokság megnyerése kell, hogy a legfontosabb legyen. Nagy lehetőség volt, hogy ismét megmutathattuk magunkat Európában tavasszal is, de a prioritást a bajnoki cím megnyerésének kell élveznie. Ezt a kalandot itt most le kell zárni, ez a történet véget ért, és vasárnap meg kell nyerni a derbit. Elég kiélezett a versenyfutás a bajnoki címért, úgyhogy nem fér bele hiba. Bízom benne, hogy mindenki inkább erőt merít ebből a mérkőzésből és még motiváltabban fog beleállni a vasárnapi találkozóba” – tekintett előre Dibusz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros a visszavágón is kikapott 1-0-ra az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától.

Hatástalan volt az FTC az Olympiakosz ellen, gól nélkül esett ki a Kl-ből

A lefújás után Dejan Sztankovics, a zöld-fehérek vezetőedzője nyilatkozott az M4 Sportnak.

„Csalódott vagyok. Ma este a jobb csapat jutott tovább. Sok helyzetben ők voltak a jobbak, lepattanóknál, második labdáknál, és agresszívabban játszottak, miközben nem kellett kockáztatniuk. Sajnálom a szurkolók miatt is, nem tudtuk azt a tüzet nyújtani, és megadni a lehetőséget, hogy velünk ünnepelhessenek. Ez nagy lecke a jövőre való tekintettel, hogy mit kell tennünk a győzelemért egy olyan csapat ellen, amit remek játékosok alkotnak. Elemezni fogjuk ezt később, mert a lefújás után nehéz elemezni. Az utunk befejeződött. Holnaptól a célunk a bajnoki cím, és mindent megteszünk azért, hogy újra lehetőséget kapjunk jövőre az európai kupaindulására.

Szerbiában van egy mondás: a háború után mindenki tábornok. Így, a meccs után nem csinálnék semmit sem máshogy, ugyanezt a kezdőcsapatot küldeném ki a pályára. Azt mondtam a srácoknak, hogy minimum annyit kell futnunk, mint az ellenfelünk, nagyon sok második labdát kell megszereznünk középen, és jó átadások kellenek, hogy kontrázni tudjunk és kizökkentsük őket. Ehelyett zavarodottak, idegesek voltunk labdával, de ez normális, hiszen nagy a teher a srácokon. Mindent megtettek és kiadtak magukból, a második félidőben talán jobbak is voltunk, de ez nem volt elég.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Ferencváros az idegenbeli 1-0-s vereség után hazai pályán is 1-0-ra kapott ki az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától.

Hiába döntött úgy Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője, hogy két csatárral, Varga Barnabással és a frissen igazolt Kodróval kezd, csapata egy 63. perces Cissé-fejestől eltekintve szinte teljesen hatástalan volt a Groupama Arénában rendezett visszavágón – ennél a helyzetnél járt egyedül közel a gólhoz a zöld-fehér csapat, ám Abu Fani beadása után nem sikerült a kapuba találnia a francia védőnek.

A görögök ellenben kontrollálták a meccset, az első félidő végét pedig uralták is: Fortunisz és Podence lövése még célt tévesztett, ám a 43. percben Mmaee kezezése után El Kaabi a jobb alsó sarokba lőtt tizenegyesből. A marokkói válogatott támadó így mindkét mérkőzést eldöntötte a góljával.

A Ferencváros sokat hibázott a találkozón, és a félidei cserék (Kodro helyett Pesics, Wingo helyett Makreckis) sem tudtak lendíteni a játékon. A második félidő második felében az Olympiakosz újra betalálhatott volna, ám Dibusz teljesítményére ezúttal sem lehetett panasz, így maradt a 0-1-es végeredmény.

Az Olympiakosz a nyolcaddöntőben folytathatja, a Ferencvárosra pedig vasárnap az Újpest elleni Derbi vár az NB I-ben.

Konferencia-liga, a legjobb 16 közé jutásért, visszavágó:

Ferencváros-Olympiakosz 0-1 (0-1)

Ferencváros: Dibusz – Wingo (Makreckis, a félidőben), Mmaee, Cissé, Civic (Ramírez, 67.) – Zachariassen (Ben Romdhane, 67.), Abu Fani, Maiga, Marquinhos (Katona, 86.) – Varga, Kodro (Pesics, a félidőben)
Olympiakosz: Paszalakisz – Rodinei, Recosz, Carmo, Ortega – Chiquinho (Carvalho, 90.), Horta (Maszurasz, 74.), Hezze – Fortunisz (Iborra, 74.), El Kaabi (Jovetics, 79.), Podence

gólszerző: El Kaabi (44.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megműtötték a Loki kulcsjátékosát

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a DVSC Újpest elleni, 2-1-es győzelme során súlyosan megsérült Kusnyir Erik.

Nagy csapás érte a DVSC-t

A 24 éves jobbhátvédnek elszakadt az elülső keresztszalagja, ezért hosszú kihagyás vár rá.

A debreceniek közleménye szerint a játékost megműtötték, a körülményekhez képest jól van, a beavatkozás sikeres volt.

Kusnyir a mostani idényben 18 bajnokin szerepelt a DVSC-ben, a bizalmat pedig három góllal hálálta meg. Legutóbb február 3-án a DVTK kapuját vette be, ez a találkozó 2-2-es döntetlennel zárult.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sallai Roland két gólt szerzett, csapata, a Freiburg pedig hosszabbítást követően 3-2-re legyőzte a Lenst, így bejutott a nyolcaddöntőbe az Európa-ligában.

A 0-0-s odavágó után a francia együttes remekül kezdett Németországban, az első félidő végén 2-0-ra vezetett. A vendégek kapushiba után szereztek vezetést szűk fél óra elteltével, majd a szünet előtt egy előrevágott labdával indult meg Elye Wahi, aki jobbról befelé húzva átemelt a kapus fölött. A Freiburg sokat támadott, de eredménytelenül.

A 67. percben Sallai révén jött össze a szépítés, a magyar válogatott csatár egy balról érkező szabadrúgás után nagy erővel lőtte kapura a kipattanó labdát, amely több irányváltás után talált utat a hálóba. A magyar játékos a ráadásban, a 92. percben is gólt szerzett, ugyancsak kapu előtti kavarodás után került helyzetbe, 12 méterről lőtt és megint irányt változtatva jutott a kapuba a játékszer.

A hosszabbításban az osztrák Michael Gregoritsch passzolt a kapuba, helyzetbe kerüléséhez kellett az is, hogy Sallai megharcolt az egyik védővel. A magyar játékost a hosszabbítás első félideje után lecserélték, a német csapat másik magyar válogatott futballistája, Szalai Attila nem lépett pályára – jelezte az MTI.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó:

Freiburg (német)-Lens (francia) 3-2 (0-2, 2-2, 3-2) – hosszabbítás után

gól: Sallai (67., 92.), Gregoritsch (99.), illetve Pereira da Costa (28.), Wahi (45+2.)

továbbjutott: a Freiburg, 3-2-es összesítéssel.

Mindeközben Bolla Bendegúz együttese, a svájci Servette bejutott a Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe, mivel gól nélküli első mérkőzés után csütörtökön 1-0-ra nyert a bolgár Ludogorec vendégeként.

A magyar válogatott játékos kezdőként 56 percet játszott és fél óra elteltével sárga lapot kapott.

Konferencia-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó:

PFC Ludogorec (bolgár)-Servette FC (svájci) 0-1 (0-1)

gól: Cognat (6.)

továbbjutott: a Servette, 1-0-s összesítéssel

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Horváth Krisztofer menedzsere szerint készen áll az olasz élvonalra a KTE játékosa.

Vörösbaranyi Armand, Horváth Krisztofer menedzsere a Sport Italiának adott interjút. A beszélgetés során megemlítette, hogy az elmúlt időszakban mekkora fejlődésen esett át a magyar válogatott játékos.

Folyamatosan fejlődik. Kiváló számokat produkál az NB I-ben. Nem csak a pályán, de azon kívül is rengeteget lépett előre. Megértette, hogy milyen tehetséges és ezt nem szabad elvesztegetnie. Nagy szíve van, egyre nagyobb vezér tud lenni.”

Vörösbaranyi azt is elárulta, hogy folyamatosan figyelemmel követik Torinóból Horváth teljesítményét és akár a Serie A-ban meg tudná állni a helyét.

Davide Vagnati (a Torino technikai igazgatója, a szerk.) folyamatosan figyelemmel követi Krisztofert. Két hetente beszélnek egymással, jó kapcsolatuk van. Szerintem készen áll a Serie A-ra, de természetesen ez az edzői stáb döntése lesz. Egy biztos: ha megkapja a lehetőséget, mindent meg fog tenni, hogy bizonyítsa rátermettségét.”

Az interjú végén természetesen szóba került a 2024-es Európa-bajnokság, melyen könnyen elképzelhető, hogy Horváth Krisztofer ott lesz a magyar válogatott tagjaként.

Minden magyar játékos álma, hogy ott legyen az Eb-n. Krisztofer sem kivétel ez alól, extrán motivált.

Marco Rossi elképesztő munkát végzett az elmúlt hat évben, újra régi fényében pompázik a válogatott. Sorozatban harmadszor választották meg az év edzőjének, mindenki kedveli és tiszteli őt. Marco felismerte Krisztofer kvalitásait, ezért adott már kétszer neki lehetőséget. Viszont neki keményen kell dolgoznia, mert komoly posztriválisai vannak.”

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az MLSZ a következő ülésen személyesen hallgatja meg az Újpest vezetőedzőjét.

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának február 22-i ülése után a szervezet nem hozott döntést Mészöly Géza ügyében. Az MLSZ majd a következő ülésen hallgatja meg az Újpest trénerét. A DVTK ellen 2-1-re megnyert mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elhangzottak miatt kezdeményezett az MLSZ fegyelmi eljárást Mészöly ellen.

MLSZ: fegyelmi eljárás indul Mészöly Géza nyilatkozata miatt

Az ügy február 22-én volt napirenden, de nem született döntés.

A bizottság tagjai a fegyelmi vétség megítéléséhez szükségesnek látták, és elrendelték az edző személyes meghallgatását, amelyre a bizottság soron következő ülésén kerül sor” – írja az MLSZ honlapja.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC