A 25 éves Mezei Szabolcs négy évre kötelezte el magát Angyalföldön.
A Vasas bejelentette, hogy végleg megszerezte Mezei Szabolcs játékjogát a szerb élvonalbeli Topolyai SC-től. A középpályás már csatlakozhat is az angyalföldi kerethez.
A békéscsabai születésű játékos szülővárosában kezdett futballozni, majd 2015-ben a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára került. Az MTK-ban vált profivá, a kék-fehérekkel pedig megnyerte az NB II-t, és feljutott az élvonalba.
Mezei 2023 nyarán igazolt Paksra, amellyel egy bajnoki ezüstérmet, egy bronzérmet és két Magyar Kupa-győzelmet szerzett. Tavaly nyáron szerződött Topolyára, ahol az előző idényben 29 tétmérkőzésen lépett pályára.
Nagy Miklós sportigazgató szerint a bal lábas belső középpályás elsősorban a játék felépítésében és a támadások előkészítésében erősítheti a Vasast.
Mezei Szabolcs kiemelkedő játékintelligenciájú, kiváló rúgótechnikájú bal lábas belső középpályás, aki elsősorban a játékszervezésben és az előkészítések során erősítheti tovább keretünk minőségét. Képességei és játékstílusa alapján illeszkedik labdakihozatalra épülő, domináns labdabirtoklásra törekvő játékfilozófiánkba.”
Az új szerzemény látta a Vasas mindkét bajnoki mérkőzését, a csapat játéka, harciassága és küzdőszelleme pedig egyaránt kedvező benyomást tett rá.
„Várom a közös munkát a társakkal és a szakmai stábbal, szerintem nagy dolgokat érhetünk el közösen, de természetesen a biztos bennmaradás a legfontosabb, utána lehet majd merészebbeket álmodni.
Ami az egyéni célokat illeti, minél gyorsabban szeretnék beilleszkedni a csapatba, aztán pedig a pályán mutatott teljesítményemmel bizonyítani a szurkolóknak, és meghatározó tagjává válni a keretnek.”
A korábbi korosztályos válogatott labdarúgó 17 éves korától összesen 12 mérkőzésen szerepelt a különböző nemzeti csapatokban, ebből hétszer az U21-es válogatottban kapott lehetőséget.














