nb1.hu

A BVSC kiütötte a Honvédot, de a kispestiek így is feljutottak az NB I-be

A BVSC 4–1-re legyőzte a Honvédot az NB II utolsó fordulójában, de a kispestiek így is feljutottak az élvonalba.

A BVSC hazai pályán 4–1-re legyőzte a Honvédot az NB II 30., utolsó fordulójában. A kispestiek ugyan korán vezetést szereztek, de a zuglóiak még az első félidőben fordítottak, majd a második játékrészben tovább növelték előnyüket. A Honvéd veresége ellenére a második helyen feljutott az NB I-be.

A találkozóra már napokkal korábban elfogytak a vendégjegyek, így közel 1500 Honvéd-drukker kísérte el a csapatot Zuglóba. A kispestieknek győzniük kellett volna ahhoz, hogy életben tartsák bajnoki reményeiket, miközben abban is bízniuk kellett, hogy a Vasas hazai pályán kikap az Ajkától.

Feczkó Tamás több helyen is változtatott a kezdőcsapaton. A 17 éves Schön Botond először kezdett másodosztályú mérkőzésen, míg Varga Bence harmadszor kapott lehetőséget a kezdőben ebben az idényben.

A Honvéd ennek ellenére jól kezdett, és a 12. percben megszerezte a vezetést. Katona Máté hibája után Csontos Dominik végzett el büntetőt, Petroff Zsombor ugyan beleért a labdába, de a kapufáról a gólvonal mögé pattant a labda.

A bekapott gól után fokozatosan átvette az irányítást a BVSC. A 31. percben Ominger Gergő passza után Törőcsik Péter egyenlített, majd két perccel később már a hazaiaknál volt az előny. Farkas Balázs Kesző remek centerezése után Vérten Milán megszerezte első gólját a BVSC felnőttcsapatában.

Az első félidő végén Petroff Zsombor újabb nagy védést mutatott be, amikor Szabó Alex távoli lövését tolta ki a léc alól.

A második félidő elején gyorsan eldőlni látszott a mérkőzés. Horváth Szabolcs visszaemelt labdáját Dénes Adrián fejelte a jobb alsó sarokba, ezzel már két góllal vezetett a BVSC. A Honvéd ugyan mezőnyfölénybe került, de igazán nagy helyzeteket nem tudott kialakítani.

A hajrában Dénes Adrián újra betalált, ezúttal 18 méterről lőtt a kapu bal oldalába, beállítva a 4–1-es végeredményt.

A tavasszal remek formát mutató BVSC szép győzelemmel búcsúzott a szezontól, míg a Honvéd játékosai keserédes hangulatban vehették át az ezüstérmeket és ünnepelhették a feljutást.

Dragan Vukmir, a BVSC vezetőedzője elégedetten értékelt a mérkőzés után.

„Büszke vagyok a csapat teljesítményére, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Jól játszottunk, szerintem a kilátogató nézők is élvezték a meccset. Nyáron kezdtünk építkezni, majd télen kicsit frissítettünk a kereten, bár hullámzó volt a teljesítményünk, szépen sikerült zárnunk a szezont.”

Feczkó Tamás röviden reagált a lefújást követően.

„Örülünk a feljutásnak, és gratulálunk a BVSC-nek a mai teljesítményéhez!”

NB II, 30. FORDULÓ

BVSC-ZUGLÓ–BUDAPEST HONVÉD FC 4–1 (2–1)
Budapest, Szőnyi út, 1878 néző. Vezette: Derdák Marcell (Ország Péter, Tóth Csaba János)
BVSC: Petroff – Katona M., Vinícius, Lehoczky, Benkő-Bíró – Ominger G. (Bacsa P., 80.), Csernik – Vérten (Horváth Sz., a szünetben), Törőcsik P. (Pekár L., 64.), Dénes A. – Farkas B. Vezetőedző: Dragan Vukmir
HONVÉD: Tujvel – Pauljevics (Kállai K., 58.), Szabó A., Csontos D. – Schön B., Szamosi Á., Pekár I., Varga B. (Hangya, a szünetben) – Zuigeber (Medgyes Z., a szünetben), Kántor K. (Pinte, 68.), Gyurcsó (Földi D, 74.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Törőcsik P. (31.), Vérten (33.), Dénes A. (48., 86.), ill. Csontos D. (12. – 11-esből)

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.30 20 4 6 33 64
2.HONVÉD FC KFT.30 18 5 7 23 59
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.30 16 3 11 10 51
4.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.30 13 9 8 -2 48
5.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.30 13 7 10 3 46
6.FC CSÁKVÁR KFT.30 12 10 8 6 46
7.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.30 12 5 13 6 41
8.FEHÉRVÁR FC KFT.30 10 9 11 4 39
9.TISZAKÉCSKEI LC KFT.30 10 9 11 -7 39
10.SZEGED 2011 KFT.30 9 9 12 -5 36
11.KARCAGI SC KFT.30 9 8 13 -12 35
12.F.C. AJKA KFT.30 10 3 17 -17 33
13.SOROKSÁR SC KFT.30 8 9 13 -4 33
14.ST. LŐRINC KFT.30 7 12 11 -7 33
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.30 7 8 15 -16 29
16.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.30 6 10 14 -15 28
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC