Szerdán már foglalkoztunk Sallói Dániellel, aki pazar formában van. Az Amerikában légióskodó futballista a válogatottságról ezt nyilatkozta:
"Ezt a formát kell fenntartani, és akkor esetleg ősszel már ott tudok lenni a válogatottnál – akár a kispadon, vagy akár már debütálhatok. De nem sürgetem ezt igazából, nem stresszelek rá nagyon."
Nos, Sallói ismét parádés teljesítménnyel rukkolt elő, ezúttal két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott a Colorado Rapids elleni meccsen. A teljesítménye alapján sokakban felvetődhet ez a kérdés: érik a válogatott meghívó?
Az MTI beszámolója Sallói teljesítményéről:
"A Sporting Kansas City Sallói Dániel vezérletével 3-1-re nyert a vendég Colorado Rapids ellen az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának legutóbbi játéknapján.
A liga honlapja szerint a magyar csatár előbb a 14., majd a 34. percben volt eredményes, a 64. percben pedig az ő átadásából szerezte a hazaiak harmadik találatát Felipe Hernandez. A vendégek a 84. percben szépítettek.
Sallói végigjátszotta a mérkőzést, és a szezonban 11 meccsen már hat gólnál jár.
A Nyugati főcsoportban második Sporting Kansas City hat győzelem és két vereség mellett háromszor játszott döntetlent."
Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatott fantasztikus meccsen 2-2-es döntetlent játszott a müncheni Allianz Arenában Németországgal – így ugyan nem jutottunk tovább a csoportból, ám a mutatott játék, a hozzáállás, a harc és a két megszerzett pont önmagában felér egy Eb-győzelemmel.
A lefújás után Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya értékelt.
"Világos volt, hogy ennyire nehéz meccs lesz, talán a legnehezebb a csoportban. Számítottunk arra, hogy keményen játszanak és a küzdelmekbe is belemennek, lezárják a tereket. Nem volt könnyű menet, hisz jól védekeztek, leparkolták a buszt, de a csapatom jó mentalitással jött vissza: nem adtuk fel, és nem őrültünk meg akkor, amikor hátrányba kerültünk, sem pedig akkor, amikor egyenlítettünk.
Persze sok hibát követtünk el, ezeknek nem szabad megtörténnie később. Tudtuk, hogy nagy küzdelem lesz ebben a csoportban, ez volt a halálcsoport, és végül másodikok lettünk. így az angolokkal meccselünk a Wembley-ben. Ki-ki meccs jön, a teljesítményünk eddig nem volt a legjobb, de ha a portugálok elleni játékot hozzuk és a pontrúgásoknál is odafigyelünk, nem lesz baj.
Az első félidőben egyik szélsőnk sem volt benne annyira a játékban, de mondtam a csapatnak meccs előtt is, hogy tereket kell találnunk a pálya közepén és több ott lehetőségünk lesz. A magyarok hátul öten védekeztek, a védekező középpályásokkal együtt nehéz áttörést jelentettek, ráadásul gyorsnak kell lenni ezzel a rendszerrel szemben. A második félidőben Kimmichet beljebb hoztuk, Sanét pedig jobbra tettük, hogy áttörje a magyar védelmet, ám ezt a teret is lezárták a magyarok. Ezek után behoztuk Müllert és Goretzkát, hogy legyenek friss játékosaink. A 80. perctől teljes kockázat jött, ezt is terveztük, mindent egy lapra feltéve. A második gólunknál négy-öt játékosunk is ott volt a tizenhatoson belül, ez okozott némi zavart a magyar védelemnek."
Löw kemény újságírói kérdést is kapott arra vonatkozóan, hogy meccs közben véletlen nem gondolkozott-e azon, hogy ez az utolsó mérkőzése szövetségi kapitányként – tudniillik, az Eb után Hansi Flick váltja őt a poszton. "Nem gondolkoztam ilyeneken, mert nem volt időm. Érthetően máson járt az agyam meccs közben. A tartás és a lelkesedés, amit mutattunk, nagyon tetszett, végig úgy éreztem, hogy bármikor gólt lőhetünk. Nem akartunk szervezetlenek lenni, meg akartuk fordítani a meccset, és úgy érzem, benne volt a levegőben, hogy ez sikerülhet."
Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatott fantasztikus meccsen 2-2-es döntetlent játszott a müncheni Allianz Arenában Németországgal – így ugyan nem jutottunk tovább a csoportból, ám a mutatott játék, a hozzáállás, a harc és a két megszerzett pont önmagában felér egy Eb-győzelemmel.
A lefújást követően Marco Rossi szövetségi kapitány értékelt.
"Csalódottak a játékosok és én is az vagyok, hisz nagyon közel kerültünk a továbbjutáshoz, ami nemcsak történelmi, hanem egyenesen elképzelhetetlen tett lett volna. Sajnos még a legszebb tündérmesékben sem mindig szép a vége, pontosan ez történt velünk.
Nagyon büszke vagyok a játékosaimra: tudom, hogy technikailag nem mi vagyunk a legjobb csapat a világon, de vannak más szempontok is: egymást segítjük, keményen harcolunk. Büszke vagyok, hogy ennek a válogatottnak lehetek az edzője! Gratuláltam minden srácnak. azt mondtam, hogy fel kell emelni a fejünket, hisz 2 hónap múlva vb-selejtezőket játszunk.
Mindig fejlődünk: abban, ahogy hogy csapatként együtt játszunk, ahogy világos taktikát követünk a védekezésben, és ahogy olyan dolgokat próbálunk ki, amelyekre korábban nem voltunk rákényszerítve. Nem szeretek ennyire mélyen védekező játékot alkalmazni, a támadójátékot favorizálom, tisztában kell lennünk ugyanakkor, hogy most a világ legjobbjai ellen játszottunk. Lenyűgözött, hogy a játékosaim mindent követtek, amit kértem: kértem, hogy ne aggódjanak amiatt, kik állnak velük szemben, játszanak úgy, ahogy felkészültünk és próbáljunk belemenni az egy-egyekbe.
Szeretném megköszönni a szurkolóinknak is, hihetetlenek. 7-8 millió magyar nézett otthon minket, és biztos vagyok abban, hogy büszkék ránk. Két pontot szereztünk ebben a csoportban, ez a magyar futball történelmében úgy marad fent, mint egy hatalmas tett. Ismerem az ország történelmi és futballtörténelmi múltját: a srácok olyat vittek véghez, amelyre az emberek évek múlva is emlékezni fognak és mindig büszkék lesznek rájuk! A szurkolóinkra pedig mi is büszkék vagyunk."
Ahogy szerda este már jeleztük, a magyar válogatott ismét kitett magáért az Európa-bajnokságon. Marco Rossi együttese kétszer is vezetett Münchenben Németország ellen, végül a találkozó 2-2-es döntetlennel zárult. Ezzel a remivel a mieink ugyan nem jutottak tovább, de minden dicséretet megérdemelnek.
Az M4 Sport egy csokorba szedte a hősök nyilatkozatait:
Schäfer András: „Úgy gondolom, hogy ennél többet érdemelt volna a csapat, mindhárom meccsünkön nagyon jól küzdöttünk, nagyon rossz érzés így kiesni. Ha 15 percet levonunk a két meccsből, akkor öt pontunk van, nagyon nehéz most bármit is mondani. Le a kalappal a srácok és a szurkolók előtt, nagyon büszke vagyok az egész csapatra! Sajnos most nem volt mellettünk a szerencse, a végén az a lövés kétszer is megpattant.”
Sallai Roland: „Nagyon büszkék vagyunk magunkra, hogy ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani, másrészt kicsit csalódottak, hogy befejeződik számunkra az Európa-bajnokság, de azt gondolom, megmutattuk, hogy a jövőben az összes nagyobb nevű válogatottnak számolnia kell velünk, ugyanis erőn felül teljesítettünk. Nagyon jó úton haladunk, hiszen az elit válogatottakkal szemben is helyt tudtunk állni, sőt, meg tudtuk őket szorongatni.”
Botka Endre: „Nem volt benne a mérkőzésben, hogy gólt tudnak szerezni, hiszen nagyon kompaktak voltunk, nem találták a helyeket közöttünk. Sajnálatos, hogy megint egy megpattanós, négy emberen átmenős gólt kaptunk, pedig azt éreztem a végén, hogy pánikoltak. A mérkőzés előtt sokan aláírták volna ezt a döntetlent annak ellenére, hogy nem ér továbbjutást, mi viszont úgy jöttünk ki a pályára, hogy nyerni akarunk, nagyon tudatosan játszottunk, de sajnos ez lett a vége.”
Gulácsi Péter: „Nehéz szavakat találni, mert amikor nagyon közel vagyunk valami egészen különlegeshez, és a végén centimétereken múlik az, hogy nem sikerül, akkor az ember nagyon csalódott. 1–1 után szenzációsan reagáltunk, megszereztük újra a vezetést, nagyon közel voltunk. Ebben a csapatban óriási erő van, az elején elhatároztuk, hogy nem beszéltünk a csoportellenfelekről, csak magunkkal foglalkozunk, és ebből három szoros mérkőzés jött ki. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a továbbjutás, mert összességében ezért a teljesítményért megérdemeltük volna. Meccsről meccsre fejlődni tudtunk, ma volt talán a legjobb mérkőzésünk.”
A címvédő portugál válogatott 2-2-es döntetlent játszott a világbajnok francia csapattal a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság F csoportjának harmadik fordulójában szerdán, a Puskás Arénában, így bejutott a legjobb 16 közé.
A mérkőzésen az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo két gólt szerzett, míg a franciáktól Karim Benzema volt kétszer eredményes.
Ronaldónak immár 20 gólja van Eb-n és vb-n, ami rekord, és a legutóbbi 45 válogatott meccsén 48 alkalommal talált az ellenfél kapujába. A franciák ellen most hetedszer játszott, és először volt eredményes.
A franciák szövetségi kapitánya, Didier Deschamps nemcsak a kezdőcsapatán, de a felálláson is változtatott a korábbiakhoz képest: az eddigi 4-3-3-at a 2018-as világbajnokságon aranyérmet érő 4-2-3-1-re cserélte vissza. Mindez azt jelentette, hogy Griezmann jobbszélső helyett visszavont ékként szerepelt Benzema mögött. A portugáloknál Bruno Fernandes és William Carvalho került ki a kezdő tizenegyből, helyettük Renato Sanches és Joao Moutinho játszott.
A mérkőzés első negyedórája szinte eseménytelenül telt, igazán nagy helyzet egyik oldalon sem adódott, az viszont óriási üdvrivalgást váltott ki a Puskás Arénában, hogy Szalai Ádám góljával a magyarok megszerezték a vezetést Münchenben, a németek vendégeként.
A játék azután pörgött fel, hogy csaknem félórányi mezőnyfutball után a portugáloknak megítélt tizenegyest Ronaldo nagy erővel a kapuba lőtte. A franciák ugyanis a hátrány tudatában megpróbáltak magasabb fokozatra kapcsolni, ellenfelük pedig a gyors ellentámadások vezetésére rendezkedett be. A félidő végéhez érve Mbappét Semedo tartotta fel a tizenhatoson belül, a franciák is büntetőt rúghattak, Benzema pedig nem pazarolta el a lehetőséget. A Real Madrid támadója 2015 októbere óta először szerzett gólt a nemzeti csapatban.
Fordulás után két percet sem játszottak még le a felek, amikor Benzema újfent eredményes volt, bár a találatát először les miatt érvényteleníteni akarták, de a videobírós ellenőrzés eredményeként végül megadták. Nem tartott azonban sokáig a francia öröm, Cristiano Ronaldo ugyanis 13 perccel később újabb büntetőt harcolt ki, és eredményes is volt. Ezt követően újra magukhoz ragadták a kezdeményezést a franciák, Pogba lövését Patricio tornázta a kapufára, majd a védelemnek kellett többször is figyelnie és tisztáznia. Időközben a németek egyenlítését követő újabb müncheni magyar gólnál hangorkán tört ki a Puskás Arénában, és percekig zúgott a "ria, ria, Hungária" rigmus.
A budapesti játék a hajrában a müncheni meccs állásához igazodott, és amikor a németek kiegyenlítettek, akkor már sem a franciák, sem a portugálok nem erőltették meg magukat, az utolsó percek békésen teltek el, ezzel az eredménnyel ugyanis mindkét együttes továbbjutott.
Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, F csoport:
Portugália-Franciaország 2-2 (1-1)
Puskás Aréna, 54 886 néző, v.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol) gólszerző: C. Ronaldo (31., 60., mindkettőt 11-esből), illetve Benzema (45+2., 47., az elsőt 11-esből) sárga lap: Lloris (27.), Hernandez (36.), Griezmann (40.), Kimpembe (83.) Portugália: Rui Patricio – Semedo (Dalot, 79.), Dias, Pepe, Guerreiro – Moutinho (Neves, 72.), Danilo (Joao Palhinha, a szünetben), Sanches (S. Oliveira, 88.)- B. Silva (Bruno Fernandes, 72.), Jota, Ronaldo Franciaország: Lloris – Koundé, Varane, Kimpembe, Hernandez (Digne, a szünetben, Rabiot, 52.) – Pogba, Kanté – Mbappé, Griezmann (Sissoko, 87.), Tolisso (Coman, 66.) – Benzema
A csoport végeredménye:
1. Franciaország 3 1 2 – 4-3 5 pont – továbbjutott
2. Németország 3 1 1 1 6-5 4 – továbbjutott
3. Portugália 3 1 1 1 7-6 4 – továbbjutott
4. MAGYARORSZÁG 3 – 2 1 3-6 2
A mérkőzés lefújása után magyar és német színekben pompázott a Bayern München arénája, úgy, ahogyan azt illik, és úgy, ahogyan azt csak a futball követeli meg és nem több.
"A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket" – tartja a mondás hosszú évszázadokkal ezelőttről. Ezt az idei Európa-bajnokság után nyugodtan át lehet alakítani. Vannak pillanatok, amikor elfogynak a szavak, a magyar válogatott németek elleni, a müncheni Allianz Arenában lejátszott Európa-bajnoki csoportmeccse márpedig az utóbbi évek, évtizedek egyik legemlékezetesebb mérkőzése volt. Csodát csodára halmozva kétszer vezettünk a világ egyik legjobb válogatottjának otthonában, és saját magunk tapasztaltuk a stadionban, hogy mind a német játékosok, mind a német szurkolók, mind a német sajtómunkatársak megremegtek – és valóban fohászkodtak. Noha a végeredmény 2-2-es döntetlen lett, így válogatottunk nem jutott tovább a halálcsoportból, ám Franciaország és Németország ellen is pontot szerzett, ez pedig mindenféle Eb-győzelemnél vagy Eb-továbbjutásnál többet ér az élmények és a katarzisok miatt. Köszönjük szépen!
Időnk és lehetőségünk sem maradt letargiába esni a németek egyenlítése után, máris úgy tomboltunk, mint még soha. Így, ilyen körülmények között nem gyakori, hogy egy válogatott egy Európa-bajnokságon gólt szerezzen, hát még egy német válogatott otthonában, hát még második találatként. Bármi is történt utána, igazi mestermunka volt, mint ahogy az egész Eb-szereplésünk is!
A MECCS FŐSZEREPLŐJE: A MAGYAR VÁLOGATOTT ÉS A MAGYAR TÁBOR
Szavak nélkül!!! Az özönvízszerű eső közepette úgy zúgtak a magyar dalok és rigmusok az Allianz Arenában, mintha Magyarországon lett volna a meccs, és ez hajszolta a válogatottat az EMBERFELETTI teljesítménybe. Le a kalappal mindenki előtt!
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
11. perc: Nego passzol Sallaihoz, aki parádésan íveli be jobbról a labdát: az érkező Szalai Ádám 8 méterről a bal alsóba fejel!!! 0-1!!!
66. perc: Egyenlít Németország… egy beívelés után Gulácsi mellényúl, Hummels felhőfejesére pedig Havertz ér oda először, aki két méterről a kapuba bólintja a labdát. 1-1
68. perc: MI TÖRTÉNIK???!!! A középkezdés után Szalai Ádám és Schäfer játszik össze, Schäfer megelőzi a védőjét és a kifutó Neuer mellett gólt fejel!!! 1-2!!!
84. perc: Góllá érik a németek óriási nyomása, egy blokk után Goretzka elé pattan a labda, aki a tizenhatos közepétől, izomból a kapuba lő. A magyar tábort mímelő gólöröme nem volt túl szép… 2-2
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A magyar válogatott nagyon, de nagyon biztató jelekkel készülhet a jövőre, egyben az őszi vb-selejtezőkre, míg a németek az angolokkal játszanak az Eb londoni nyolcaddöntőjében.
Délutántól kezdve videókkal és képekkel mutattuk meg, hogyan készültek a magyar szurkolók a müncheni mérkőzésre (szokásunkhoz híven politikamentesen), most meg jöjjön az élő közvetítés a mérkőzésről, amiben nem szakmai, hanem érzelmi alapon közvetítünk, mert szurkolunk a magyar válogatottnak!
Már javában gyülekeznek a magyar szurkolók a 21 órakor kezdődő, Németország elleni Eb-csoportmeccsre. Az nb1.hu továbbra is csak a focival és csak a hangulattal foglalkozik, és annak szurkol tiszta magyar szívből, hogy a magyar válogatott, a földöntúli Gulácsi Péter irányításával, kiharcolja a győzelmet és így a továbbjutást is.
EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–2 (0–1)
München, Allianz Aréna. Vezette: Karaszjov (orosz)
Németország: Neuer – Ginter (Volland, 82.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan (Goretzka, 58.), Kroos, Gosens (Musiala, 82.) – Havertz (Werner, 68.), Sané – Gnabry (Th. Müller, 68.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Kleinheisler (Lovrencsics G., 88.), Nagy Á., Schäfer, Fiola (Nikolics, 88.) – Sallai (Schön, 75.), Szalai Á (Varga K., 82.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Havertz (66.), Goretzka (84.), ill. Szalai Á. (11.), Schäfer (68.)
1. p.: ELKEZDŐDÖTT
3. p.: Gulácsi ott folytatja, ahol a franciák ellen abbahagyta. Kimmich lőtt 3 méterről a jobbösszekötő helyéről Fiola mellől éles szögből, a legjobbunk a jobb tenyerével védett. Mint amikor jéghokiba hárít a kapus a lepkéssel…
6. p.: Sallai elől mentenek a védők az ötös közelében. Ezt így egyszerű leírni, de tényleg sok volt az akcióban…
11. p.: Ott van! Ott van! Ott van! Ott vaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan! Nego passzolt Sallaihoz, aki jobbról, mint egy varázsló intézte a zsugát Szalai Ádám elé, aki bevetődve, 8 méterről fejelt a bal alsóba! Iszunk is egy rövidet! 0-1!
14. p.: Vagy pattintsunk még egyet, vagy fújjuk le!
17. p.: Havertz robogott végig a jobb oldalon, lapos beadása után mindenki előtt elment a labda a kapu előtt, a túloldalon Gnabry próbálkozhatott volna, de Schäfer tisztázott.
21. p.: Húúúúúúúú. Hummels fejelt kapufát…. Majd kicsit később ismét Gulácsi bizonyította, hogy több, mint ember.
26. p.: Nyilván a németek nyomnak, de eddig nagyon fegyelmezetten védekezik a magyar válogatott. Ahogy passzolgatnak a hazaiak szépen kirajzolódik a klasszikus 5-3-2-es védekezésünk, amiből, ha tudunk támadni, 3-5-2-re kellene váltanunk. Fiola közben kapott egy sárgát, picit később Botka is.
33. p.: Sallai balkötőből egy az egyezett, de a 14 méteres lövését sajnos blokkolta a védő. Kár érte, mert jó irányba indult a zsuga…Picit később Fiola bal oldali beadása után mentettek Sallai elől a 11-es pont közeléből.
38. p.: Kleinheisler robogott végig a jobb oldalon, majd Schäfer elé passzolt, aki egyből fölé lőtt 28-ról.
44. p.: Havertz első lövése blokkolva lett, visszapattant hozzá a labda, másodjára 12 méterről, kissé jobbról gyengén lőtt a bal kapufa mellé laposan.
45+2. p.: SZÜNET!
46. p.: FOLYTATÓDIK A MECCS!
51. p.: Nyugodtabb a második félidő eddig, mint az első bármelyik periódusa volt. Franciaország vezet Portugália ellen 2-1-re, így Franciaország, Magyarország, Németország jelenleg a három továbbjutó, ebben a sorrendben.
59. p.: Kleinheisler a bal oldali szögletzászlótól élesen lőtt szabadrúgásból a kapu elé, Neuer azonban résen volt a rövid kapufánál. A kontra végén Orbán mentett bravúrosan az ötösnél szögletre Havertzet megelőzve.
62. p.: Sallai balról, a tizenhatos sarka mellől lőtt szabadrúgásból, Neuer rajta volt a zsugán, ami a kapufáról pattant az alapvonalon túlra.
68. p.: Gulácsi hibája után Havertz egyenlít, majd a mi Schäfer Andrisunk középkezdés után ismét vezetéshez juttatja Magyarországot, 2-1-ide! TELJESEN KÉSZ VAGYOK!
75. p.: Túl sok szakma már nem lesz ebben a közvetítésben, az tuti!
81. p.: Kroosnak minden magyar jön egy sörrel, hogy 4 méterről, kényszerítő után a keresztbe lőtt a bal alsó mellé.
84. p.: Goretzka elé pattanó labdát 14 méterről a bal alsóba bikáz. Nem volt túl korrekt, hogy utána rátett a magyar szurkolótábornak! 2-2!
A csoport végeredménye:
1. Franciaország 3 1 2 – 4-3 5 pont – továbbjutott
2. Németország 3 1 1 1 6-5 4 – továbbjutott
3. Portugália 3 1 1 1 7-6 4 – továbbjutott
4. MAGYARORSZÁG 3 – 2 1 3-6 2
Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, F csoport:
Portugália-Franciaország 2-2 (1-1)
Puskás Aréna, 54 886 néző, v.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol) gólszerző: C. Ronaldo (31., 60., mindkettőt 11-esből), illetve Benzema (45+2., 47., az elsőt 11-esből) sárga lap: Lloris (27.), Hernandez (36.), Griezmann (40.), Kimpembe (83.) Portugália: Rui Patricio – Semedo (Dalot, 79.), Dias, Pepe, Guerreiro – Moutinho (Neves, 72.), Danilo (Joao Palhinha, a szünetben), Sanches (S. Oliveira, 88.)- B. Silva (Bruno Fernandes, 72.), Jota, Ronaldo Franciaország: Lloris – Koundé, Varane, Kimpembe, Hernandez (Digne, a szünetben, Rabiot, 52.) – Pogba, Kanté – Mbappé, Griezmann (Sissoko, 87.), Tolisso (Coman, 66.) – Benzema
1.p.: Megkezdődött a rangadó a Puskás Arénában.
12.p.: 0-0 a mérkőzés állása, komolyabb helyzetet még nem jegyezhettünk fel. Ezzel szemben a másik meccsen Szalai góljával vezet MAGYARORSZÁG!
24. p.: Még mindig 0-0 az eredmény, eddig a legnagyobb hangorkánt Szalai Ádám találata idézte elő…
30.p.: Lloris szabálytalankodott Danilo ellen, tizenegyest kaptak a portugálok. A labda mögé Cristiano Ronaldo állt, aki a jobb alsóba lőtt. 1-0!
45+2. p.: Újabb tizenegyes, ezúttal a franciák végezhettek el büntetőt. Mbappét lökte el Semedo, ezért kapott tizenegyest a gall csapat, a labdát Benzema a jobb sarokba lőtte. 1-1!
Félidő: 1-1 áll jelenleg az eredményjelzőn, ez azt jelenti, hogy a franciáknak jelen pillanatban öt, míg a portugáloknak és a magyaroknak négy-négy pontjuk van.
46.p.: Megkezdődött a második félidő, mindkét csapat frissített a szünetben.
47.p.: Villámrajtot vettek a franciák, Benzema az ötös környékéről a jobb alsóba lőtt. A Real játékosa a tizenegyes után akcióból is betalált. 1-2!
55. p.: A magyar válogatott még mindig vezet a németek ellen, így jelenleg a második helyen áll a csoportban, az élen jelen pillanatban Franciaország áll, Németország pedig a harmadik.
60. p.: Egyenlített Portugália, talán nem lepünk meg senkit azzal, hogy tizenegyessel. Kezezés miatt jött az újabb portugál tizenegyes, amit Ronaldo a jobb alsóba küldött. 2-2! Ezzel jelenleg a németek nem jutnának tovább, mi a harmadik helyen zárnánk.
66.p.: Őrület van Münchenben is! Ugyan egyenlítettek a németek, de Schäfer góljával ismét vezetünk. Eközben a Puskás Arénában 2-2 az eredmény.
75.p.: Az utóbbi percekben főleg francia próbálkozásokat jegyezhettünk fel, de az eredmény még mindig 2-2 a Puskás Arénában.
82. p.: Több csere is történt az utóbbi percekben, és sajnos Münchenben is változott az eredmény, egyenlítettek a németek.
90,p.: Megkezdődött a hosszabbítás, öt percet tett rá a játékvezető.
95,p: Befejeződött a meccs, a franciák végeztek az élen, a németek a második, a portugálok pedig a harmadik helyen zártak. A MAGYAR VÁLOGATOTT pedig minden dicséretet megérdemel.
A csoport végeredménye:
1. Franciaország 3 1 2 – 4-3 5 pont – továbbjutott
2. Németország 3 1 1 1 6-5 4 – továbbjutott
3. Portugália 3 1 1 1 7-6 4 – továbbjutott
4. MAGYARORSZÁG 3 – 2 1 3-6 2
A Paks is megkezdte a felkészülést, külföldi edzőtábor vár a Kisvárdára.
GYIRMÓT:
"A napokban klubunk két éves szerződést írt alá Florent Hasani labdarúgóval. Korábban a koszovói Superliga legjobbjának megválasztott 24 éves szélsőnek nem lesz újdonság a magyar élvonalban játszani, hiszen eddig 91 alkalommal lépett pályára az NBI-ben, melyeken tíz gólt szerzett. Florent a KF Trepça’89 Mitrovicë csapatával 19 éves korában nyert koszovói bajnokságot (33 mérkőzésen 16 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott), valamint szuperkupát és alapembernek számított az U21-es Koszovói válogatottban is. A felnőtt válogatottban eddig nyolc alkalommal kapott szerepet, ahol már gólt is szerzett. A játékos Izraelből tér vissza Magyarországra, hiszen legutóbb a Hapoel Kfar Saba játékosa volt."
MOL FEHÉRVÁR:
"Június 3-án jelentettük be, hogy Michael Lüftner személyében új játékos érkezik Székesfehérvárra, a védő azóta már túl van három felkészülési mérkőzésen a Vidivel. A jelenleg is zajló ausztriai edzőtáborban ültünk le interjúzni Michaellel.
– Gyerekkorodban mindig is labdarúgó szerettél volna lenni?
Tulajdonképpen igen, édesapám is futballista volt, így igazából nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy gyerekként melyik sportággal ismerkedjek meg. Igaz, arra akkor még nem gondoltam, hogy később majd a labdarúgásból fogok megélni, mindenesetre nagyon élveztem gyerekként is a focit. Ez szerencsére semmit nem változott az évek során, ma viszont már profi labdarúgó vagyok. Fiatalon egyébként csatár voltam nagyon sokáig, majd védekező középpályásként is szerepeltem mielőtt megtalálták azt a helyet számomra, ahol a leghasznosabban tudok játszani a védelem tengelyében.
– Ki volt fiatalkorodban az a futballista, akire példaképként tekintettél?
Nem egyszerű kérdés, hiszen nagyon sok jó futballistát láttam gyerekként akár élőben, akár a tv-ben. Roberto Carlos játékát mindig is szerettem, rajta kívül Sergio Ramost említhetném még, akire tényleg példaképként tekintettem.
– Nagyon fiatalon, alig 18 évesen debütáltál a cseh élvonalban. Hogyan emlékszel vissza profi karriered kezdetére?
A Teplice második csapatában szerepeltem és az U18-as válogatottal egy nemzetközi tornán vettünk részt, amikor hazatértünk, másnap csörgött a telefonom, az első csapat vezetőedzője hívott és azt mondta: "Holnaptól velünk készülsz, mert nagyon sok a sérültünk, bízom benned, megoldod a feladatodat." Így kezdődött tehát a profi karrierem, nem sokkal később pedig be is mutatkoztam az élvonalban.
– A következő állomáshelyed a Slavia Praha volt, amelyről korábban többször is azt nyilatkoztad, hogy gyerekkorod óta a kedvenc csapatod. Mondhatjuk, hogy a gyerekkori álmod vált valóra azzal, hogy a Slavia játékosa lettél?
Való igaz, hogy az egész családunk nagy Slavia szurkoló, így természetesen én is az lettem és igen, nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik gyerekkori álmom valóra vált, amikor leigazolt a Slavia Praha. Természetesen meg kellett küzdenem azért, hogy a kezdőbe kerüljek, hiszen amikor Prágába igazoltam, harmadik vagy negyedik számú játékos voltam a posztomon, de aztán fokozatosan sikerült beverekednem magam a kezdőbe a téli felkészülési időszak során. Szezon végén pedig bajnoki címet ünnepelhettem, hatalmas élmény volt.
– Ennek ellenére mégsem maradtál Prágában, sőt Csehországot is elhagytad és Dániába az FC København együttesébe igazoltál.
Így van, a dán együttes komoly összegért vásárolt ki az élő szerződésemből, azt hiszem, a Slavia Praha is jól járt az üzlettel és én is szintet léptem a karrieremben. Dániában rögtön kezdőként számoltak velem, jól is ment a játék, szinte az összes meccsen pályára léptem. Szerencsére rendkívül gyorsan be tudtam illeszkedni az új csapatomba annak ellenére is, hogy egy számomra vadonatúj országba kerültem. Ebben az időszakban sikerült a cseh felnőtt válogatottban is bemutatkoznom, amellyel egy másik gyerekkori álmom is valóra vált. Az álmot aztán 2018-ban rémálom követte, a 2018/2019-es szezon kezdete után nem sokkal sérülést szenvedtem, és az idény nagy részét ki kellett hagynom. Annak örülök, hogy így is dán bajnoki címet ünnepelhettem a szezon végén, de az a közel 8 hónap, ameddig a teljes felépülésem tartott, nagyon nehéz időszak volt.
– Felépülésed után az FC København Ciprusra, az Omónia együttesének adott kölcsön, ahol aztán harmadik bajnoki címedet is megnyerted. Három ország, három bajnoki cím, ez azért elég jól hangzik.
Jól hangzik, és mindhárom bajnoki címre nagyon büszke vagyok, de ahogy az előbb mondtam, a dán sikerből sajnos nem tudtam akkora részt vállalni, amekkorát szerettem volna. Ciprus ismét egy teljesen új közeg, teljesen új környezet volt számomra, ott is gördülékenyen ment a beilleszkedés. Henning Berg személyében új edző vette át 2019-ben az Omónia irányítását, az ő kérésére kerültem oda kölcsönbe. Nagyon szép emlékeim vannak a ciprusi időszakomról, ismét jól ment a játék és a szurkolók egyik kedvence lettem.
– Mi volt eddigi pályafutásod legemlékezetesebb momentuma?
Az U21-es Eb-n az olaszoknak lőtt gólom az, amire eddig a legbüszkébb vagyok.
– Mik az első benyomásaid a Vidiről és Székesfehérvárról?
Vítor Gomes, Marko Scsepovics és Lang Ádám személyében három korábbi Vidi-játékossal futballoztam együtt Cipruson és ugye Henning Berg is irányította a fehérvári csapatot korábban, szóval úgy érkeztem a Vidibe, hogy rengeteg dolgot tudtam már a klubról. Mindenki pozitív tapasztalatokról számolt be és eddig egyáltalán nem okozott csalódást az, amit tapasztaltam. A Vidi egy sokra hívatott klub. A MOL Aréna Sóstó pedig európai mércével mérve is egy fantasztikus létesítmény, alig várom, hogy tétmérkőzésen, sok szurkoló előtt pályára léphessek ott. Mindenképp Székesfehérváron szeretnék lakni a barátnőmmel, amit eddig láttam a városból, az igazán lenyügöző. "
KISVÁRDA:
"A felkészülés első teljes hetének zárásaként, szombaton már edzőmeccset játszik NB I-es csapatunk. Az ellenfél az NB II-ból a harmadosztályba kiesett Kazincbarcika lesz, a mérkőzés 11 órakor kezdődik a borsodi városban.
A stadion gyepcseréje miatt egyébként is valamennyi edzőmeccsünket idegenben, vagy legalábbis semleges helyszínen játsszuk. Pályára lépünk még az egyaránt NB II-es Békéscsaba, Diósgyőr és Győr ellen.
Csapatunk július 6. és 16. között az ausztriai Jennersdorfban (Gyanafalva) edzőtáborozik, ott a tervek szerint három edzőmeccset is játszik a környéken tartózkodó külföldi, élvonalbeli csapatok ellen. Ezeknek a meccseknek a szervezése célegyenesben van, a szerződések aláírása után válik publikussá, hogy kik ellen lépünk pályára."
A KISVÁRDA MASTER GOOD NB I-ES CSAPATÁNAK TERVEZETT EDZŐMECCSMENETRENDJE A NYÁRI IDŐSZAKBAN
Június 26., szombat, 11.00: Kazincbarcikai SC–Kisvárda Master Good (Kazincbarcikán)
Június 30., szerda, 18.00: Békéscsaba 1912 Előre–Kisvárda Master Good (Békéscsabán)
Július 3., szombat, 11.00: Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good (Miskolcon)
Az edzőtábor alatt tervezett meccsnapok: július 8., 11. és 15.
Július 24., szombat, később kijelölendő időpontban: Kisvárda Master Good–ETO FC Győr (Budapesten)
PAKS:
"A június 17-ei és 18-ai orvosi vizsgálatok után csapatunk 21-én, hétfőn kezdte meg a munkát a 2021/22-es szezonra. A hathetes felkészülési időszak első hetében Kiss Tamással beszélgettünk az edzések dinamikájáról.
„Az első héten napi egy edzéssel dolgozunk, amik azért még könnyedebb jellegűek” – kezdte Kiss. „Ahogy mindig, most is nagy hangsúlyt helyezünk a technikai bemelegítésekre, amit a további szokott faladataink követnek. Ugyanazt a tréningelvet visszük tehát tovább, mint a bajnokság alatt, csak az első hetekben még nagyobbak a számok. Nagyobb területen, többen és többet melózunk, ami a terhelés miatt fontos. Természetesen futáskompenzálások is vannak, melyek szintén az erőnlétben játszanak szerepet.”
És, hogy hogyan ízlik mindez játékosainknak, edzőnkkel történő beszélgetésünk során erre is rátértünk. „Akarják, csinálják a srácok, mindenki maximálisan elhivatott, az egész csapat odateszi magát. Küzdünk az időjárással, nem esik jól ez a nagy hőség, de melózni kell. Fontos, hogy ebben az időszakban elkerüljenek minket az izomsérülések, erre nagyon koncentrálunk, és a játékosokat is erre kértük.”
Persze egyértelmű, nem lesz mindig úgynevezett „könnyedebb” jellegű a felkészülés, így kitértünk arra is, mikor változnak először a tréningek a hathetes felkészülés során. „Hamar, már a jövő héten szintet lépünk. Nem csoda, hisz’ szerdán és szombaton jönnek az első edzőmérkőzések. A hétvége után növeljük az edzésszámokat is, bejönnek a délutáni tréningek is” – zárta helyzetjelentését Kiss. Természetesen hivatalos honlapunk – ahogy azt kedves szurkolóink már megszokhatták – a felkészülés minden apró mozzanatáról, így az edzőmeccseken történtekről is folyamatosan beszámol majd."
"A Legia Warszawa elleni 2-0-s győzelem után az ausztriai Kufsteinben, a bolgár Ludogorec Razgrad ellen játszotta második felkészülési mérkőzését. A mieink a Szécsi – Wingo, Blazic, Dvali, Civic – Vécsei, Haratin – Gera, Tokmac, Uzuni – Mmaee kezdővel léptek pályára.
I. félidő
Habár a két csapat az elmúlt években már többször is találkozott (Bajnokok Ligája-selejtező, Európa Liga csoportkör), az első néhány percet egymás megismerésével töltötték a felek.
Egészen a nyolcadik percig kellett várni az első helyzetre, amikor Tekpetey kapta a labdát a balszélen, majd befelé indulva lőtt, de próbálkozása messze elkerülte Szécsi kapuját. Hat perccel később mi is támadásba lendültünk: Blazic tanári keresztlabdája után Civic centerezett, a középen menteni igyekvő védő rosszul találta el a labdát, amire Gera akart lecsapni, de egy bolgár védő szerelte őt.
A 23. percben ismét bosnyák védőnk volt főszerepben: remekül ívelt középre, ahol megállíthatatlanul érkezett Uzuni, és egy ellentmondást nem tűrő fejessel megszerezte a vezetést (1-0). A félidő vége előtt három perccel Souza lapos lövését védte Szécsi. Tekpetey megsérült a játékrész végén, ezért az ápolásával ért véget az első játékrész.
II. félidő
A szünetben egy helyen változtatott Peter Stöger: Szécsi Gergő helyét Varga Ádám vette át. Alig három perccel a kezdés után komoly helyzetbe kerülhetett volna Wanderson, de Dvali egy kiváló szereléssel hatástalanította a bolgár támadást.
A 60. percben teljes sorcserét hajtott végre vezetőedzőnk: a félidőben pályára lépő Varga Ádám kivételével mindenki elhagyta a pályát, helyükre Nagy Olivér, Iyinbor Patrick, Csontos Dominik, Zyen Jones – Redzic Damir, Katona Bálint, Aissa Laidouni, Hajdú Roland – Franck Boli és Roko Baturina érkezett.
Két perccel később Keseru és Tchibota játszott össze, de a kongói játékos jócskán célt tévesztett. A 67. percben Jones okos passzal ugratta ki a csapatkapitányi karszalagot viselő Bolit, de az elefántcsontparti támadó hiába centerezett, a bolgár védelem résen volt. A 73. percben ismét a mienk voltak támadásban: Jones kapta a labdát a bal oldalon, majd szépen lőtte középre a labdát, ahol érkezett Boli, aki egyből a kapuba lőtt (2-0). A 81. percben Sotiriou révén szépítettek a bolgárok, ám hat perccel később érkezett Laidouni, aki beállította a 3-1-es végeredményt!
Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés
FTC – Ludogorec Razgrad 3-1 (1-0)
Ausztria, Kufstein
I. félidő
FTC: Szécsi (Varga Ádám, a félidőben) – Wingo, Blazic, Dvali, Civic – Vécsei, Haratin – Gera, Tokmac, Uzuni – Mmaee A 60. perctől: Varga Ádám – Nagy Olivér, Iyinbor Patrick, Csontos Dominik, Zyen Jones – Redzic Damir, Katona Bálint, Aissa Laidouni, Hajdú Roland – Franck Boli, Roko Baturina Gólszerzők: Uzuni (23.), Boli (73.), Laidouni (87.), illetve Sotiriou (82.)"
Már javában gyülekeznek a magyar szurkolók a 21 órakor kezdődő, Németország elleni Eb-csoportmeccsre. Az nb1.hu továbbra is csak a focival és csak a hangulattal foglalkozik, és annak szurkol tiszta magyar szívből, hogy a magyar válogatott, a földöntúli Gulácsi Péter irányításával, kiharcolja a győzelmet és így a továbbjutást is.
16.34: gyülekeznek a magyar szurkolók
17.11: egyre jobb a hangulat
17.44: az állókpek után mozgóképes hangulatjelentés
Mint élő közvetítésünkben jelezzük, egyre felfokozottabb a hangulat Münchenben , ahol 21 órakor kezdődik a Németország-Magyarország mérkőzés. Miközben, ugyanebben az időpontban, Budapesten Portugália-Franciaország meccs lesz a csoportunkban.
"Újabb négy játékost mutathatunk be a Kolorcity Kazincbarcika SC 2021/2022-es keretéből.
Laczkó Milán az Aranyszarvas SE-nél kezdett el futballozni, ahonnan Nagykátára, majd a Dalnoki Akadémiához került. A játékos utánpótlás éveiben több budapesti klubnál is megfordult, így az Airenergy, az MTK és a Ferencváros utánpótlásában is játszott. A huszonhárom éves labdarúgó tizenhat évesen a Hatvanhoz igazolt, majd a következő szezonban az akkor még NB2-es Cegléd keretét erősítette. Laczkó az elmúlt években a Szolnoki MÁV FC-nél és ismét a Ceglédnél futballozott, ahonnan most Kazincbarcikára igazolt. A támadó számos NB3-ban, illetve NB2-ben szerzett gólt tud felmutatni, így mindenképp nagy segítségünkre lehet.
Talabér Attila is nálunk folytatja pályafutását. A korábbi korosztályos válogatott labdarúgó az MTK utánpótlásánál nevelkedett, ahol később az NB1-es és NB3-as keretnek is tagja volt. Talabér az MTK-s éveket követően 2016/2017-es szezont a Kisvárdánál töltötte, majd visszatért nevelő egyesületéhez, ahonnan először a Vasas, majd a Nyíregyháza és Szeged együtteseihez igazolt, az elmúlt szezont pedig a Monor és a Kozármisleny csapatainál töltötte. A huszonöt éves labdarúgó tehát sok új igazolásunkkal együtt komoly NB2-es rutinnal rendelkezik.
Szintén új igazolásként mutathatjuk be a húsz esztendős Schildkraut Krisztiánt. A játékos a SZEOL csapatában kezdett futballozni, majd egy-egy évet töltött el a Puskás Akadémia és az MTK U14-es és U15-ös együtteseinél. Schildkraut játszott a Kecskemét U17-es korosztályában, majd két évet az Újpest akadémiáján töltött. A labdarúgó a DVTK II-től igazolt klubunkhoz, ahol nemcsak az NB3-as csapat alapembere volt, hanem még tizenegy góllal is segítette a diósgyőri együttest.
Megyeri Gábor kapus posztra érkezett erősítésként. A játékos a Vác, a Szombathelyi Haladás és a Ferencváros csapatainál töltötte utánpótlás éveit. Megyeri a 2013/2014-es szezonban mutatkozott be a felnőtt futballban, a Haladás NB3-as csapatánál. Ezt követően védett a szintén harmadosztályú Balatonfürednél, majd 1,5 évet a Sopronnál töltött NB2-ben. A huszonnégy éves kapus szintén 1,5 szezonon keresztül volt a Nyíregyháza játékosa, majd harmadosztályban az SBTC, a III. Ker. TVE, a Balassagyarmat, illetve legutóbb a Dabas-Gyón FC kapuit is védte."
"Tóth István, vagy ahogy mindenki ismerte, becézte, Lujó közel harminc évet dolgozott a DVTK labdarúgó-csapata mellett – akkori szóhasználattal – gyúróként.
1968-tól Gommercsics “Csocsó” Józseftől tanulta a szakma alapjait a DVTK-nál, majd 24 évesen elvégezte a budapesti Sportkórházban a sport- és gyógymasszőr tanfolyamot. 1971-ben átvette mestere helyét, és az 1986 és 1992 között tartott szünettől eltekintve egészen 2000-ig dolgozott az első csapat mellett.
Pályafutása kezdetéről így nyilatkozott 1997-ben az Észak-Magyarországnak:
“- A férfifodrász szakmát a 101-es Szakmunkásképzőben tanultam ki, és ezt követően három éven át a villanyrendőri fodrászüzletben dolgoztam. Innen családi okok miatt szülőfalumba, Tiszalúcra mentem vissza, ahol egy sarokházban lévő fodrászüzletben fogtam ismét ollót és beretvát. Tulajdonképpen ez a sarokház változtatta meg az életem. Történt, hogy egy alkalommal a derékszögű útkanyarulatban lévő házba belerohant a DVTK busza, amely Tiszadobra, a kajak-kenu edzőtáborba tartott. Akkor találkoztam ismét Fügeczky Róberttel, a DVTK akkori elnökével, aki korábban a 101-esben a tanárom volt. Már ekkoriban is rendszeres látogatója voltam a futballmeccseknek, az MVSC és a DVTK hazai meccsein tiszalúciként is minden alkalommal ott voltam. Így aztán örömmel mondtam igent az elnök invitálására, amely a labdarúgó csapat gyúrói munkájának kisegítésére vonatkozott. Akkoriban Gommercsics Józsi bácsi, becenevén Csocsó bá’ volt a csapat gyúrója. Azonban a keze már nem nagyon bírta a masszőri munkával járó igénybevételt. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy hétközben a gyárban is azzal kereste kenyerét. Ezért volt szükség a “fiatalításra”, emiatt kerültem a DVTK-hoz kisegítőnek. Amikor aztán Csocsó bá’-t nyugdíjazták, 1971-ben én lettem a csapat gyúrója. Akkor már egy éve Miskolcon laktam, és a gyárban dolgoztam.”
Gyúróként Diósgyőri labdarúgók generációit szolgálta becsülettel. Az izmok masszírozása mellett mindenkihez volt egy jó szava, vagy éppen zrikája, ahogy a helyzet kívánta. A saját területén ő is elévülhetetlen érdemeket szerzett a két kupagyőzelemben, a bajnoki bronzéremben, vagy két évtizeddel később abban az őszi menetelésben, amikor csak a pénzügyi gondok akadályozták meg a Diósgyőrt abban, hogy újra dobogón végezzen. Büszkén vallotta magát olimpiai válogatottnak, hiszen amikor a csapat zömét diósgyőri játékosok adták, akkor dr. Lakat Károly szövetségi kapitány őt is “beválogatotta”.
Fájó szívvel osztozunk a család gyászában, és Lujó emlékét örökké megőrizzük!"
"Az 1995-ben született hálóőr a III. Kerület és a Vasas utánpótlás csapataiban nevelkedett, majd 2016. tavaszától az akkor NB II-es Kisvárda csapatához csatlakozott, ahol főképp második számú kapusként számítottak rá.
Ezt követően Salgótarjánba igazolt, ahol nem volt szerencséje, hiszen pénzügyi nehézségek miatt a csapat visszalépett, így 2018. januárjától a Közép-csoportban szereplő Szekszárdhoz igazolt, ahol jó, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.
Ezután az Ózd együttesében folytatta, ahol ugyancsak kizárásra került a csapata, ez miatt távozni kényszerült, a tavaszt a Putnok NB III-as csapatában folytatta.
2020. nyarán nyugalmasabb helyre szerződött, az NB III Közép-csoportjának egyik favoritja és végül feljutó együttese, a Kecskemét kapuját védte.
Érdekesség vele kapcsolatban, hogy testvére, Máté, kiváló, válogatott kézilabdázó!"
SOPRON
"Felnőtt NB III-as keretünk új játékosokkal bővült, akiket sok szeretettel köszöntünk a SC Sopron nagy családjában! Kívánjuk nekik, hogy csatlakozva csapatunkhoz sok-sok sikert könyvelhessenek el a következő szezonban és sok örömet szerezzenek egyesületünknek és természetesen szurkolóinknak!
Egyesületünk a távozó játékosoknak pedig köszöni mindazt a sportteljesítményt ami hozzásegítette csapatunkat a 2020/21-es szezonban a hatodik helyezéshez. Nekik mind a magánéletben, mind pedig a sportkarrierjükben sok sikert kívánunk!
"Véget ért a nyári szabadság játékosaink számára, a héten három ráhangoló edzéssel megkezdődik a felkészülés a következő idényre.
Az első gyakorláson még meglehetősen foghíjas volt a keret – tudtuk meg csapatunk vezetőedzőjétől, Dorcsák Zoltántól. – Az új fiúkról nem szeretnék nyilatkozni, hiszen egyelőre próbajátékon vannak, sorsukról csak az elkövetkező hetekben döntünk. Ugyanakkor a távozók már elköszöntek, s új klubjaik felé vették az irányt.
A távozásukat már korábban bejelentő Szabó Tamás (Martfű), a kölcsönszerződése lejárta után Szolnokra visszatérő Iván Milán, valamint Urbin Péter, Bíró Péter és Papp Norbert után biztossá vált, hogy Csiki Norbert és Balogh Krisztián Hajdúszoboszlóra igazol, Lakatos Kirill visszatér Törökszentmiklósra, és máshol folytatja a két kapus, Ladányi Patrik és Sándor Bence is.
A tavaszi keret magja azért megmarad, így többek között továbbra is csapatunkat erősíti Mészáros Norbert, Fehér Zsolt, Háda Zoltán, Szövetes Krisztián, Kalóz Ádám, Barzsó Attila, Vincze Patrik és Barna Viktor is."
A Carpathian Brigade a Facebookon a következő bejelentést tette:
"Szurkolótársaink!
17:00-kor indulunk meg a Wiener Platz-ról az Allianz Arena felé. Aki csak tud, csatlakozzon!
CB'09"
A magyar válogatott ma este 21 órától Németországgal csap össze. A képlet egyszerű: amennyiben megverjük a németeket, bejutunk a legjobb 16 közé az Eb-n.