A futball világában ritkán fordul elő, hogy egy bajnokcsapat ne lépjen feljebb egy osztállyal az első hely megszerzése után, ha […]
Ahogy korábban írtunk róla, a Szombathelyi Haladás nem kapta meg a licencet az NB II-es indulásra, így jó eséllyel eggyel […]
Két csapat, a Tatabánya és a Putnok is bajnok lett vasárnap az NB III-ban. A tatabányaiak a Komárom ellen fordítottak […]
Ebben az idényben négy csoportban zajlik a küzdelem az NB III-ban, de ez nem azt jelenti, hogy négy gárda jut […]
Az NB III huszadik fordulójában gálázott a listavezető Putnok Salgótarjánban, az ESMTK Füzetgyarmaton és a Vasas második csapata Cegléden. A […]
Az NB III Észak-Nyugati csoportját vezető Tatabánya sportigazgatójaként dolgozik tovább Dragóner Attila. A korábbi 28-szoros magyar válogatott játékos az előző […]
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Tatabánya. Az NB III Észak-Nyugati csoportjának listavezetője hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Fehérvár […]
A Tatabánya együttesében folytatja a pályafutását Szalánszki Gergő. A 24 esztendős támadó a BVSC-től igazolt az NB III-as csapathoz. Szalánszki […]
Az NB III Nyugati csoportját vezető Tatabánya játékosai pénteken közös horgászaton vettek részt, ezzel is készülve a vasárnapi, Komárom […]
Szombaton egy mérkőzéssel kezdődött el az NB III 19. fordulója. Nyugaton rendeztek csúcsrangadót, hiszen a listavezető Tatabánya a […]
Az NB III Nyugati csoportjában a III. Kerület a Tatabánya otthonában vizitált szombaton. A hazaiak az 51. percben Kocsis Gergő […]
A JÁSZBERÉNY JELENTÉSEI: "Amint arról tegnap hírt adtunk, két fiatal próbajátékossal is előrehaladott tárgyalást folytattunk a közös munka […]
A Tatabánya bejelentése: "ÚJABB ERŐSÍTÉS A TÁMADÓSORBA SZEGŐ IMRE A FRISSEN FELJUTOTT MOSONMAGYARÓVÁRTÓL IGAZOLT A BÁNYÁSZHOZ Molnár […]
A Budaörs bejelentése: "Megkezdte a felkészülést a 2022/2023-as szezonra csapatunk. Bekő Balázs legénysége napi két edzéssel készül az új […]
Az NB III Nyugati csoportjában a 8. helyen zárt a Tatabánya. A csapat a következő idénynek új edzővel vág neki. […]
A Tatabánya jelenleg a 8. helyezett a Nyugati-csoportban, de például 19 évvel ezelőtt Vácott játszott kupadöntőt a DVSC ellen, a […]
Az észak-komáromi KFC Komarno U19-es csapatát szállította a busz, amely kigyulladt a sztrádán. Három focistát kórházba szállítottak. A KFC Komarno […]
ÍME, A TATABÁNYA HIVATALOS BEJELENTÉSE: ,,BIZTONSÁGBAN VAN A TATABÁNYAI LABDARÚGÁS A napokban vált nyilvánossá, hogy cégünk, a TSC […]