nb1.hu

NB III: győzelemmel zártak a bajnokok, nem született meglepetés délnyugaton

Győzött a Szentlőrinc a zárófordulóban.

Ahogy korábban írtunk róla, a Szombathelyi Haladás nem kapta meg a licencet az NB II-es indulásra, így jó eséllyel eggyel több csapat juthat fel a harmadik vonalból a másodosztályba.

Az MLSZ döntött a Haladás sorsáról

Az észak-keleti csoport bajnoka 1-1-es döntetlent játszott a második helyen végző Cigánd SE-vel. A Putnok 19 győzelemmel zárta a szezont. Az észak-nyugati csoportban is már korábban eldőlt, ki nyeri a bajnokságot. A Tatabánya egygólos győzelemmel, három pontos előnnyel lett bajnok, hiszen az őket üldöző csapatok is idegenbeli sikerrel zárták az idényt: második lett a Bicske, harmadik a Veszprém együttese.

A bajnoki címét már május elején bebiztosító Békéscsaba szinte biztosan ott lesz az NB II következő idényében, hiszen ha el is bukja az osztályozót, a legjobb nem feljutó csapatként a dél-keleti csoport győztese a másodosztályban folytathatja. A második helyen végző ESMTK 2-1-re nyert a harmadik helyen záró Hódmezővásárhely ellen. Az utolsó forduló legnagyobb különbségű győzelmét a BKV Előre aratta a Cegléd ellen.

A dél-nyugati csoportban az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa: hiába nyert 5-0-ra az Iváncsa a Gárdony ellen, a Mohácson szerzett három pontnak köszönhetően a Szentlőrinc zárt a tabella élén, egyetlen ponttal megelőzve riválisát.

Az osztályozók párosításait május 28-án, kedden 11:00-kor sorsolják az MLSZ székházban. A párharcok első mérkőzéseit június 2-án, a visszavágókat egy héttel később, június 9-én rendezik.

NB III, 30. FORDULÓ
ÉSZAK-KELETI CSOPORT
DEAC–Karcag 2–2
DVSC II–Tiszafüred 1–2
DVTK II–Eger SE 3–0
Kisvárda II–Salgótarján 3–2
Putnok FC–Cigánd SE 1–1
REAC–Hatvan 3–0
Újpest FC II–Gyöngyösi AK 8–1
Sényő–Tiszaújváros 1–1

ÉSZAK-NYUGATI CSOPORT
ETO Akadémia–Dorog 6–2
Balatonfüred–Puskás Akadémia II 0–2
Budaörs–Gyirmót II 6–1
Haladás VSE–Tatabánya 0–1
Kelen SC–III. Kerületi TVE 1–2
Komárom–Csorna 1–2
SC Sopron–VLS Veszprém 1–2
ZTE II–Bicske 0–2

DÉL-KELETI CSOPORT
Békéscsaba–Vasas II 2–1
BKV Előre–Cegléd 10–0
ESMTK–Hódmezővásárhely 2–1
FC Dabas–Pénzügyőr SE 2–2
Honvéd FC II–Monor 3–1
Martfű–Kecskeméti TE II 1–5
Szeged II–Körösladány 0–1
Füzesgyarmat–Szolnok 2–0

DÉL-NYUGATI CSOPORT
Bonyhád-Majos–Nagykanizsa 0–1
Dunaújváros–PTE-PEAC 0–3
FTC II–Paks II 4–0
Iváncsa–Gárdony 5–0
Kaposvár–Érd 4–3
Mohács–Szentlőrinc 0–1
MTK II–Dunaföldvár 2–1
Szekszárd–Fehérvár FC II 2–1

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC