Az NB II-es klubok sem tétlenkednek. Az újonc Karcag támadót igazolt, a Békéscsabát pedig a tavaszi idényben is Csató Sándor irányíthatja.
Békéscsaba
Az nso.hu szerint ebben az évben is Csató Sándor irányítja a csapatot. Korábban olyan hírek jelentek meg, amelyek arról szóltak, hogy Marián Sluka ülhet le a sereghajtó padjára, de úgy fest, mégsem lesz edzőváltás.
Az is kiderült, hogy a csabai csapatnál készül Nagy János és Pintér Bence. Nagy legutóbb a Csíkszeredában, Pintér pedig a Szatmárnémetiben szerepelt.
Az nso.hu úgy tudja, hogy Nagy Richárd szerződtetése is cél lehet Békéscsabán, ő Szentlőrincről érkezhet. Harsányi István pedig a csabaiaktól igazolhat a lőrinciekhez.
Tiszakécske
Közös megegyezéssel távozik Grünvald Attila. A 34 éves labdarúgó 2023 óta szerepelt az NB II-be tavaly nyáron feljutott tiszakécskei csapatban. Nagy szerepet vállalt abból, hogy a gárda az NB III-ban bajnok lett.
Soroksár
Csemer Gyula és Bolla Gergő sem a Soroksárban szerepel a tavaszi idényben. Bolla szerződése lejárt, míg Csemer kontraktusát felbontották.
Karcag
Görög Gergő játékjogát a Kaposvártól szerezték meg az újonc karcagiak. A szélső fiatalon a Paks színeiben az NB I-ben is bemutatkozott. A karcagi bejelentés szerint a labdarúgót nemrég sérülés hátráltatta, de most komoly célokkal érkezik az NB II-es klubhoz.
Az ikonok névsora garantálja a felejthetetlen győri délelőttöt.
Huszonkét éve hunyt el a válogatott labdarúgó, akinek tiszteletére idén is nagyszabású rendezvényt szerveznek Győrben. Bár a lebonyolítás joga és az eszközpark már a Győr Projekt Kft. kezelésében van, az emlékgála hagyománya változatlan marad. A Magvassy Mihály Sportcsarnok január 11-én 10 órától ad otthont az eseménynek, a belépés a nézők számára egész nap díjtalan.
A Fehér Miklós tiszteletére rendezendő emlékgálán négy csapat feszül egymásnak, a parketten pedig a tavalyi évhez hasonlóan igazi futball-legendák tűnnek fel. Az ETO Öregfiúk keretét a tervek szerint Szasa Stevanovic, Varga Roland, Herczeg Miklós és Nikola Trajkovic erősíti. A Magyar Válogatott néven futó csapatban Fehér Miklós egykori harcostársai kaptak helyet, így Vincze Ottó, Lippai József, Torghelle Sándor és Huszti Szabolcs játékára is számítani lehet. Az NB I All Stars gárdájában Kabát Péter, Hámori Ferenc, Tóth Péter és Fehér Zoltán szerepel, míg a Fehér Miklós Barátai alakulatát Stark Péter, Koltai Tamás és Vayer Gábor fémjelzi.
A program reggel 9 órakor melegítéssel startol, majd az ünnepélyes megnyitó következik. A csapatok bevonulását közös emlékezés és köszöntők kísérik. A csoportmérkőzések 2×12 perces futamidővel, 6 perces szünetekkel zajlanak. A menetrendet két különleges gálameccs színesíti: a Q Szektor és a Green Lions szurkolói csapnak össze, majd a néhai csatár iskolatársai mérkőznek meg barátaival. A nap 14.30 után közös fotózással és kötetlen beszélgetéssel zárul.
Miki emléke mellett nem mehetünk el egyetlen évben sem. Örülök, hogy idén is megemlékezhetünk róla, és összeállt a gála. Rengeteg legendás futballista fogadta el a meghívást, szinte az első szóra igent mondtak. Az ETO 2013-as bajnokcsapatából is sokan eljönnek, ami nagyszerű hír a győri drukkereknek”
– fogalmazott Puska Péter főszervező.
Játékoskeretek
Az NB1.hu megszerezte az emlékgálán szereplő játékosok és edzők névsorát.
ETO
Sztevanovics, Sánta, Bíró B., Bognár, Böjte, Stanisic, Kamber, Andric, Magasföldi, Nicenko, Miriuta, Priskin, Herczeg, Varga R., Kronaveter, Trajkovic, Bücs, Kalmár
Edzők: Pintér, Farkas, Holanek
Magyar Válogatott
Andrusch, Brockhauser, Vlaszák, Mátyus, Sebők, Fehér Cs., Pető, Preisinger, Halmosi, Lisztes, Lipcsei, Tököli, Vincze, Torghelle, Juhász, Wukovics, Huszti, Dragoner, Hrutka. Edző: Csábi
NB I All Stars
Hegedűs, Rusák, Balog, Kocsárdi, Hámori, László, Pál, Bárányos, Kenesei K., Kenesei Z., Dvorszki, Bagi, Sára, Fórizs, Szamosi, Molnár, Véber, Grúz, Saláta. Edző: Artner
Fehér Miklós Barátai
Menyhárt, Sütöri, Gőgh, Oross, Gránát, Csató, Száraz, Koltai, Stark, Ördög, Vida, Azoitzei, Pomper, Fehér Z., Farkas, Lakos, Csiszár. Edzők: Szabó, Ulbert
Fehér Miklós Emlékgála programja
Fehér Miklós Barátai–Magyar Válogatott, 10.30 óra.
ETO Öregfiúk–NB I All Stars, 11 óra.
Fehér Miklós Barátai–ETO Öregfiúk, 11.30 óra.
Magyar Válogatott–NB I All Stars, 12 óra.
Fehér Miklós Barátai–NB I All Stars, 12.30 óra.
Magyar Válogatott–ETO Öregfiúk, 13 óra.
Gálamérkőzések:
Q Szektor–Green Lions Szurkolótábor, 13.30 óra.
Fehér Miklós Iskolatársai–Fehér Miklós Barátai, 14 óra.
Öt akadémista és egy visszatérő is ott lesz az angyalföldiek repülőgépén.
A felkészülést Antalyában folytatja a bajnoki ezüstérmes Vasas, a keret január 10. és 20. között tizenegy napot tölt a törökországi edzőtáborban. A szakmai stáb öt utánpótláskorú tehetséget is felvitt az első csapathoz, akik a felnőttek között bizonyíthatják rátermettségüket a tavaszi szezon előtt.
Nagy Miklós sportigazgató tájékoztatása alapján az NB II második helyén álló Vasas január 2-án orvosi vizsgálatokkal és fizikai tesztekkel indította a felkészülést a Merkantil Bank Liga 2025/26-os tavaszi szezonjára. A labdarúgók december közepe óta a szakmai stáb által előírt egyéni futó- és erősítőprogramokat végezték. A csapat jövő hét péntekig a Fáy utcában edz, majd január 10-én harminc játékosból és tizennégy stábtagból álló kerettel utazik el a korábbi évekből ismert törökországi edzőtáborba.
Az angyalföldiek január 20-ig tartózkodnak Antalyában, ahol a napi két edzés mellett három nemzetközi felkészülési mérkőzés szerepel a programban. Az első találkozót január 13-án játsszák egy egyeztetés alatt álló ellenféllel, január 16-án az üzbég első osztályú FC Andijon, január 19-én pedig a koszovói FC Drita következik. Utóbbi együttes ősszel a Konferencia-liga főtábláján szerepelt, és bejutott az egyenes kieséses szakaszba. A hazatérés után a munka a Fáy utcában folytatódik, a bajnoki főpróba január 25-én Mezőkövesden lesz, ahol a Mezőkövesd Zsóry FC és a Tiszakécske ellen is pályára lép a gárda.
Jövő további építése
Öröm, hogy több fiatal tehetség a felnőttcsapattal kezdte meg a felkészülést. A már ősszel bemutatkozott Ottucsák György mellett a 2007-es születésű Jován Vilmos, az egyaránt 2008-as születésű Rab Bence és Vincze Domonkos, sőt a 2009-es Balogh Áron is csatlakozott hozzánk, valamint súlyos sérülése után végre Mamusits Patrik is visszatért.”
László András, a Vasas II vezetőedzője a következőket nyilatkozta, szintén a klubhonlapnak:
Az elsődleges célkitűzést, a bennmaradást ősszel teljesítettük. Tartalékegyüttesként továbbra is prioritás, hogy minél több fiatalt vezessünk át az akadémiáról a felnőtt futballba, a legjobbakat pedig tovább áramoltassuk a nagycsapathoz. Az utóbbi időben rendre ott voltunk a dobogó közelében, de érmet még nem szereztünk. Bár továbbra sem az eredményességen van a fókusz, boldog lennék a szezon végén, ha a fő feladatok mellett ez is sikerülne.”
A Vasas II ötödik helyen vonult téli szünetre az NB III Délkeleti csoportjában.
Balogh Áron legfiatalabb akadémistaként csatlakozott a Vasas törökországi edzőtáborához, ahol a felnőttek között bizonyíthatja rátermettségét. Részletek itt.
A magyar élvonalban az utolsó helyen telelő Kazincbarcika Semir Smajlagic szerződtetéséről adott hírt csütörtökön.
A bosnyák támadó a Hamrun Spartanstól igazolt a Barcikához. A máltai csapattal ebben az idényben öt meccsen a Konferencia-liga főtábláján is szerepelhetett Smajlagic. A Lincoln FC elleni mérkőzésen a gólszerzés is összejött neki.
A barcikai közlemény szerint a 27 éves labdarúgó az FK Sarajevo utánpótlásában nevelkedett, pályafutása során többek között megfordult a szlovén Goricánál, a bosnyák Mladostnál, a szerb Radnički Niš csapatánál, a kazah rekordbajnok FC Astanánál, valamint az algériai JS Kabylie-nél is.
REAKCIÓK:
Semir Smajlagic: „Örülök, hogy csatlakozhattam a klubhoz. Tisztában vagyok vele, hogy az elsődleges cél a bennmaradás, és mindent megteszek azért, hogy a csapat segítségére legyek. Bízom benne, hogy együtt sok szép győzelmet ünnepelhetünk.”
Simon Miklós (a Kazincbarcika klubigazgatója): „Elsődlegesen a támadó szekcióban szerettünk volna erősíteni. Olyan játékosokat kerestünk, akik a csapat játékát gólokkal tudják segíteni és meccsben vannak. Semir az egyik ilyen játékos. Nagyon várom a közös munkát vele.”
A Ferencváros szerdán Mariano Gómez érkezését jelentette be. Sajtóhírek szerint Lukács Dániel megszerzésén is dolgoznak a zöld-fehérek.
A csakfoci.hu úgy tudja, hogy az FTC már konkrét ajánlatot is tett Lukács jelenlegi csapatának, a Puskás Akadémiának. Lukács az ősszel 11 gólt lőtt az NB I-ben, ezzel holtversenyben vezeti a góllövőlistát.
A 29 éves Lukács a magyar válogatottban eddig 5 meccsen szerepelt, a statisztikai lapján 2 szerzett találat szerepel. A Transfermarkt szerint Lukács Dániel 700 ezer eurót érhet. A támadó szerződése 2028-ban jár le a Puskás Akadémiánál.
A Fradinak szüksége lenne gólerős játékosra, hiszen Varga Barnabás az AEK Athénhoz igazolt. Sőt, az nso.hu szerint Alekszandar Pesics sem marad a fővárosi klubnál. A portál a cikkében hangsúlyozza, hogy több érdeklődője van a szerb légiósnak, de a Fradi csak átigazolási díjért engedné el őt.
Jelentős összegért engedné el kulcsemberét a Galatasaray.
Sallai Roland állítólag az egyaránt a Premier League-ben edződő Brentford és Everton érdeklődését is felkelthette. Az angol élvonal sok szakértő szerint a világ legerősebb bajnoksága.
A goal.com török sajtóhírre hivatkozva arról ír, hogy az Everton konkrét ajánlatot is tett Sallaiért, de ezt a Galatasaray elutasította.
Sallai jelenlegi klubja a télen nem szeretné elengedni a magyar válogatott labdarúgót. A vezetők álláspontja csak akkor változna meg, ha valamelyik kérő legalább 30 millió eurót fordítana Sallai megszerzésére.
A 28 éves Sallai szerződése 2028 nyarán jár le jelenlegi klubjánál. A Transfermarkt 10 millió euróra saccolja a 64-szeres magyar válogatott labdarúgó értékét.
Zajlanak az események az NB I-es csapatoknál: a DVSC és a Szpari egy-egy távozót jelentett be, az Újpest kerete magyar játékosokkal bővülhet.
DVSC
A tavaszi idényben Pape Sissoko már nem a Lokiban szerepel. A 20 éves játékos távozásáról szóló közleményben a hajdúságiak jelzik, hogy a Reims ezúttal a Nancy gárdájának adja kölcsön a támadót. Sissoko 7 bajnokin és 1 kupameccsen szerepelt a DVSC-ben.
A Loki szerdán hivatalos bejelentést tett a tulajdonosváltásról, erről ebben a cikkben írtunk.
NYÍREGYHÁZA
Ranko Jokic karrierjében új fejezet kezdődik, miután a szerződését közös megegyezéssel felbontották a Szparinál.
A védő a 2024/25-ös idényben érkezett a Szparihoz, az előző évben 14 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, az idei szezonban pedig kétszer volt kezdő, összesen 1172 percet játszott az NB-I-ben.
ÚJPEST
Szerdán az NB1.hu is jelezte, hogy Krajcsovics Ábel és Bodnár Gergő is Újpestre igazolhat. Az nso.hu szerint a lila-fehérek ma mindkét játékost bemutathatják.
Krajcsovics és Bodnár is 12 bajnokin szerepelt a ZTE-ben az ősszel.
Sokan úgy gondolják, hogy télen távozhat a Ferencvárostól Ibrahim Cissé, aki ebben az idényben 23 tétmeccsen szerepelt a zöld-fehér gárdában.
Cissé jövőjéről az M4 Sport újságírója Cseh Benjámin Mounir Zouihrát kérdezte.
„Ibrahim szerződése 2026 júniusáig érvényes, nem távozik, a pletykák nem igazak. Nagy tisztelettel vagyunk a Ferencváros iránt, és semmi sem történik a klub jóváhagyása nélkül. 99% az esélye, hogy a szezon végéig marad” – mondta a labdarúgó menedzsere.
Közben az Öltözőn Túl kiszúrta, hogy Shadirac Say visszatért a Ferencvároshoz. A 21 éves ghánai védőt tavaly nyáron a finn élvonalban szereplő AC Oulu csapatának adta kölcsön a Fradi.
Szalai Attilával hosszabb interjút készített a Nemzeti Sport. A 49-szeres magyar válogatott labdarúgó bevallotta, hogy az írek elleni összecsapás nagyon megviselte.
A magyar válogatott november 16-án 3-2-es vereséggel zárta az írek elleni vb-selejtezős meccset, így a mieink lemaradtak a pótselejtezőről.
„Bennem is felvetődött a kérdés, éreztem-e valaha egyetlen meccs miatt ekkora szomorúságot és fájdalmat, mint amit az utolsó vébéselejtezős vereség okozott. Arra jutottam, még semmi sem viselt meg ennyire a pályafutásom során. Ennek tudom be, hogy nem könnyű ezt megemészteni. Nehéz hetek állnak mögöttem, de ilyen a futball: bármi is történjék, jön a következő mérkőzés. Azon vagyok, hogy mentálisan új erőre kapjak” – hangsúlyozta a Nemzeti Sportnak a 27 éves védő.
A beszélgetés során az is szóba jött, hogy Szalai az utóbbi időben rengeteg kritikát kap az online térben. A játékos hangsúlyozta, hogy személyesen soha semmilyen atrocitás nem érte.
„Nem tudok ezzel mit kezdeni, a magam részéről továbbra is teszem a dolgomat, próbálom a legjobbamat nyújtani a csapatomban és a válogatottban. Korábban más játékosok váltak céltáblává, szóval nem először fordul elő, hogy valakire rászáll az internet népe. Ezt akkor tapasztaltam először, amikor kevés lehetőséget kaptam a klubomban, azonban Marco Rossi bizalmat szavazott nekem.
Az emberek könnyen írnak olyat, amit élőben aligha mondanának – azért is gondolom így, mert személyesen soha semmilyen atrocitás nem ért, senki sem mondta nekem szemtől szemben, hogy hagyjam abba a labdarúgást.
Az írek elleni válogatott meccs másnapján a reptéren többen odaléptek hozzám, hogy büszkék rám és a csapatra, pedig a kommentmező nem az ilyen véleményektől volt hangos. Nem akarok mellébeszélni, van, amikor rosszulesik, ha szidnak, főleg, ha a családomat emlegetik, de összességében jól kezelem a helyzetet. Amikor az ember a legmagasabb porondon áll, pillanatok alatt kereszttűzbe kerülhet, ezért is fontos, hogy a negatív hangok miatt ne torzuljon az önképem, a realitásérzékelésem, és lássam, kik azok, akiknek a véleménye igazán érdekel” – fogalmazott a Kasimpasa labdarúgója.
Az előző évben eldőlt, hogy Marco Rossi marad a szövetségi kapitány. Szalai abban bízik, hogy újabb szép sikerek ér el Rossival a nemzeti együttes.
„Meg sem fordult a fejemben, hogy ne maradna. Nála jó kezekben van a válogatott. Két Európa-bajnoki szerepléshez, Nemzetek Ligája A-ligájához és rengeteg szép emlékű meccshez segített minket, mindenki tudja, mennyit kaptunk tőle. Szereti Magyarországot, mindent megtesz, hogy sikeres legyen a válogatott. Bízom benne, hogy ismét eredményesek leszünk vele” – világított rá a játékos.
A hírek szerint a francia középpályás, Matteo Guendouzi távozik a Lazióból.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Tóth Alexet a Lazio figyeli. A lalaziosiamonoi.it beszámolója szerint a klub bevásárlólistáján szerepel Tóth, akit a klub már egy ideje figyelemmel kísér. Információik szerint a klub már hivatalos ajánlatot is tett a 2005-ben született magyar játékosáért. Az ajánlat körülbelül 16 millió euró plusz bónuszok lehetett. Ezzel minden idők legdrágábban értékesített NB I-es játékosa lehet Tóth Alex, az eddigi rekordot Lisztes Krisztián tartja Frankfurtba igazolásával – az 6 millió euró volt.
Emellett a Lazio Fabrizio Romano szerint eladta a Fenerbahcenak Matteo Guendouzit, aki a középpályán alapember volt az olasz klubnál. A bevételből érkezhet Tóth és ezzel együtt az ő pozícióját is átveheti.
Az elnök abban bízik, hogy ez segíthet abban, hogy a Kaposvár visszakerüljön arra a polcra, amelyre való.
Sajtótájékoztató keretén belül mutatkozott be a klub új többségi tulajdonosa.
A Kaposvár hivatalosan is bejelentette, hogy Boross László lesz a klub új többségi tulajdonosa. Boross december végétől a Kaposvári Labdarúgó Kft. hatvan százalékának tulajdonjogával rendelkezik. Az üzletember kimondott célja, hogy a klub pár éven belül osztályt tudjon váltani.
A klub elnöke, Prukner László a következőket nyilatkozta az eseménnyel kapcsolatban: „Nem kezdődik rosszul az év. Sokat dolgoztunk azon, hogy legyen egy olyan támogatója a klubnak, amely segít abban, hogy a Rákóczi visszakerüljön arra a polcra, amelyre való. Boross László magánemberként, lokálpatriótaként teszi meg mindezt, így ez a sajtótájékoztató egy nagyon fontos esemény a klub életében.”
Boross a következő mondatokkal kezdte a bejelentést: „Hogy miért is ülök itt? Mert egy volt táncsicsos diák úgy gondolta, hogy a lokálpatriotizmusa miatt fontos számára a Kaposvári Rákóczi visszakerüljön arra a polcra, amelyen korábban volt. Nagybajomi származású vagyok, a szüleim Pálmajorban tanítottak, több mint ötven éven keresztül, így komoly kötődésem van Somogyországhoz. Szoktam mondani, hogy somogyi falusi gyerek vagyok, ennek minden pozitívumával és negatívumával. A szakmai dolgokba nem szeretnék beleszólni, erről Prukner László dönt majd, míg a pályán történtekért a vezetőedző a felelős. Azzal a példával tudnék élni, ha valaki elmegy a fogorvoshoz, nem mondja meg neki, mit, hogy csináljon.
A célom, hogy pár éven belül a csapat feljusson az NB II.-be, nem most, hiszen azzal nagy lenne a kényszer.
A további cél, hogy a kaposváriak járjanak a meccsekre, és azt lássák, hogy a játékosok tenni akarnak a pályán” – zárta mondandóját Boross László.
A klub a közleményében hozzátette, hogy a továbbiakban tanácsadóként segíti majd a csapatot Nagy Mihály, nemzetközi menedzser, aki több válogatott játékost is felkarolt már karrierje során. Nagy Mihály 37 éven keresztül élt és dolgozott Németországban, s többek között Kleinheisler Lászlót és az ország legsikeresebb női labdarúgóját, Jakabfi Zsanettet is külföldi szerződéshez segítette.
Nagy a következőket mondta: „A feladatom az lesz, hogy segítsek a klubnak, hogy sikert érjen el. Úgy gondolom, hogy megérte belevágni ebbe a projektbe.”
Fiatal tehetséget szerzett meg a Szeged a Honvédtól.
Sokoldalú védővel erősített a Szeged, míg Soroksáron két magyar játékostól váltak meg.
Szabó Ákos
A Szeged bejelentette, hogy Szabó Ákos személyében egy 18 éves, sokoldalú védővel erősödött a keretük. Szabó 12 évesen került a Budapest Honvéd utánpótlásába, azóta végigjárta a korosztályos csapatokat, az előző idényben pedig bemutatkozhatott az első csapatban. Azóta összesen 6 mérkőzésen játszott a Honvédban. Érkezéséről a következőket nyilatkozta a fiatal játékos: „Köszönöm a vezetőség bizalmát, boldog vagyok, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia játékosa lehetek! Nagyon várom az előttem álló időszakot. Szeretnék minél többet játszani és sokat fejlődni. Igyekszem hasznos tagja lenni a csapatnak. Remélem, közösen elérjük a céljainkat.”
Bolla Gergő
Bolla 2024 nyarán csatlakozott a fővárosi klubhoz, ahol gyorsan alapember lett. Ezt követően egy sérülés miatt kikerült a keretből, most pedig lejáró szerződése miatt távozik a klubtól – szól a Soroksár bejegyzésében. A 25 éves védő összesen 12 mérkőzésen játszott a Soroksárban, az idei szezonban nem kapott lehetőséget.
Csemer Gyula
Egy év után távozik Csemer Gyula a Soroksárból. A klub beszámolója szerint nagy reményekkel kezdte meg a közös munkát, ám a folyamatos sérülések miatt nem tudott tartósan helyet kiharcolni a csapatban. Most közös megegyezéssel távozik a klubtól. Összesen 10 mérkőzésen játszott Soroksáron a korábbi Honvéd-, Gyirmót-, Ajka-játékos.
Az elmúlt éveket Svájcban töltötte, de megfordult az Atlético Madridnál is.
A 4-es számú mezt fogja viselni.
A Ferencváros hivatalosan is bejelentette első téli igazolását. Mariano Gómez személyében argentin belső védővel erősödött a címvédő kerete. Gómez az elmúlt másfél évben a svájci FC Zürich csapatánál töltötte, ahol 62 mérkőzésen lépett pályára. Korábban játszott az UD Ibiza, az Algeciras CF-ben, a CD Badajozban és az Atlético Madrid második számú csapatában is a spanyol harmadosztályban.
Kubatov Gábor a következőket mondta az új érkezőről: „Egy kőkemény argentin a Fradiban! Mariano Gómez a védelem közepén érzi magát a legjobban! Nem ismer elveszett labdát és küzd a végsőkig! Isten hozott nálunk!”
Két magyar válogatott játékos is a görög klub kötelékében van.
Varga Barnabás mellett egy másik magyar válogatott játékos is a klubnál játszik Delaportas Adrian személyében.
Mint ismert, Varga Barnabás érkezését tegnap bejelentette a görög élvonalbeli AEK Athén. Varga 3,5 évre szóló szerződést írt alá és a hírek szerint a görögök több mint 4,5 millió eurót fizettek a magyar válogatott elsőszámú gólfelelőséért. A 31 éves támadó már csatlakozott az első csapathoz és az első edzésén is túl van már.
A RiaFoci szúrta ki, hogy a klubnál nem ő az egyetlen magyar játékos – ugyanis a klub utánpótlásában játszik a magyar utánpótlás válogatott Delaportas Adrian. A 17 éves védő Athénban született, édesapja görög, édesanyja magyar – derült ki egy korábbi interjúból. Delaportas 10 éves kora óta a klub játékosa, jelenleg az U19-es csapatban játszik. Az előző évben bemutatkozott a magyar U17-es válogatottban is, ahol Írország ellen gólt is szerzett.
Klausz Milán a fővárosban folytathatja, míg a ZTE egy 20 esztendős középpályást igazolhat.
Az ősszel tíz NB I-es mérkőzésen két gólt szerző támadót nézett ki a fővárosi MTK Budapest.
Klausz Milán
A Nemzeti Sport információi szerint az MTK Budapest kiszemelte Klausz Milánt. A 20 esztendős támadó az idei szezonban 10 bajnokin lépett pályára, mindegyiken csereként, de így is szerzett két gólt. Összességében 29 NB I-es találkozón 3 gólt szerzett, az előző idényben a szlovén élvonalban 5 bajnoki találatig jutott a Naftában. Korábban játszott az ETO és a Szeged csapatában is. A portál megjegyzi, hogy folynak az egyeztetések.
Nicolás Elosú
Szintén a Nemzeti Sport számolt be arról, hogy a ZTE-hez egy argentin középpályás csatlakozhat. A 20 éves Elosú karrierje során csak a Racing II-ben játszott, 52 mérkőzést számlál a második csapatban. A portál szerint már csatlakozott a zalai klubhoz és várhatóan a ZTE-vel tart a holnap kezdődő horvátországi edzőtáborba.
Három játékos távozását jelentette be az Ajka, erősödhet a Kozármisleny.
Ajka
Három Ajka-játékos: Bogdán Hunor, Lakatos Márk és Rideg Ábel már nem kezdte meg a január 2-án kezdődő felkészülést az NB II-es csapattal. A klub bejelentése alapján mindannyian máshol folytatják pályafutásukat. Bogdánnal kapcsolatban már decemberben jelezte az NB1.hu, hogy nem marad Ajkán.
Kozármisleny
A Nemzeti Sport értesülése szerint az MTK 19 éves támadója, Herczeg Botond, aki ősszel Budafokon játszott kölcsönben, tavasszal Kozármislenyben folytathatja a pályafutását. Ő már a baranyaiakkal kezdte meg a téli felkészülést. Ugyanez a helyzet MTK II 18 éves csatárával, az előző idényben az élvonalban is bemutatkozó Csucsánszky Zoltánnal, aki ősszel 16 meccsen öt gólt szerzett az NB III-ban. A Kozármisleny klubigazgatója, Magyar Márk elmondta, a két játékos velük készül, és várhatóan kölcsönveszik őket, de a szerződéseket még nem írták alá.
Gól nélküli döntetlenre végeztek a felek Belekben.
Lejátszotta első téli felkészülési mérkőzését az NB I 11. helyén álló Nyíregyháza Spartacus. A Szpari a román élvonalban szereplő Csíkszereda ellen lépett pályára a törökországi edzőtáborban.
Kedden megérkezett Belekbe, szerdán pedig már edzőmérkőzést játszott a Nyíregyháza. A Szpari keretével készül a következő napokban Huszti András is, akit az edzőtábor alatt tesztel a szakmai stáb. A 24 éves védő – aki korábban megfordult a ZTE-ben, Videotonban és Újpesten – ott volt a meccskeretben az első találkozón. A kiesés ellen harcoló csapat keretét érintő kérdéseivel ebben a cikkben foglalkoztunk.
Lehetőségek már a találkozó elején is adódtak, de az első nagyobb helyzetre bő negyedórát kellett várni, ekkor Kovács Milán távoli lövését bravúrral hárította a kapus. A folytatásban is több ígéretes támadás volt, Oláh Benjámin próbálkozása egy védőről pattant a kapu mellé. Végül az első félidő nem hozott gólt.
A második félidőben sem volt rossz az iram, a 60. percben pedig hosszú kihagyás után újra pályára léphetett Katona Mátyás. A játékos még ősszel sérült meg komolyan Újpesten, hetekig kórházban volt, és most a Csíkszereda ellen térhetett vissza. Dantaye Gilbert beállása után gyorsan megszerezhette volna a vezetést, a 64. percben lendületesen indult meg a bal oldalon, majd védője mellett kapura csavarta a labdát, mely centikkel ment mellé. Az utolsó negyedórában is voltak lehetőségek, a 86. percben Alaxai Áron ívelte át a labdát a hosszú oldalra, Vukk Zsombor érkezett, ám a rövid sarok irányába tartó lövését fogta a kapus. Gól nem született a Szpari első edzőmeccsén, 0-0 lett a végeredmény.
Felkészülési mérkőzés, Belek Nyíregyháza-Csíkszereda (román I.) 0-0 Nyíregyháza: Bese – Farkas B.(Huszti 60.), Temesvári(Alaxai 60.), Katona L.(Korrea 60.), Benczenleitner, Vukk, Kovács M.(Toma 60.), Katona B.(Sankovic 60.), Nagy D.(Katona M. 60.), Oláh B., Babunski (Gilbert 60.). Vezetőedző: Bódog Tamás.
Frissítés
A Nyíregyháza első törökországi tesztmeccsének tapasztalatairól és a próbajátékos sorsáról szóló beszámolónkat az alábbi linken olvashatják. Részletek itt.
Csütörtökön Arsenal-Liverpool rangadót rendeznek az angol Premier League-ben. A találkozó előtt Szoboszlai Dominikkel készített interjút a Sky Sports.
Az Arsenal elleni mérkőzés mellett a 2025-ös év szép és nehéz pillanatai egyaránt szóba kerültek, és a magyar játékost a hosszú távú terveiről is kérdezték. Elmondása szerint meccsről meccsre kell tervezni a Liverpoolnak, melynek tetemes lemaradása van az éllovas londoniakkal szemben. A két csapat őszi mérkőzését Szoboszlai parádés szabadrúgása döntötte el. A kérdésre, hogy szerinte a leendő angol bajnokkal játszanak-e csütörtök este Londonban, a magyar játékos frappánsan reagált.
A Premier League nagyon hosszú, januárban még nem lehet győztest hirdetni. Nem gondolom, hogy a leendő bajnokkal játszunk, ők játszanak a bajnokkal. Természetesen a favoritok közé tartoznak, hihetetlen csapat nagyon jó játékosokkal, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Cityt és az Aston Villát sem. Szóval nem mondanám, hogy a leendő bajnokkal játszunk. Ők játszanak a bajnokkal.