nb1.hu

A korábbi Vidi-edző kérésére érkezett Varga Athénba, ekkor mutatkozhat be

Már a hétvégi bajnoki mérkőzésen pályára akarja küldeni Varga Barnabást Marko Nikolics.

Ahogyan arról az NB1.hu is írt, Varga Barnabást kedden bejelentette az AEK Athén. A Ferencvárostól Görögországba szerződő magyar válogatott csatár edzőjével, Marko Nikoliccsal beszélgetett a Nemzeti Sport.

A korábbi Videoton-edző, Marko Nikolics elárulta, hogy kifejezetten az ő kérésére szerződtették Varga Barnabást a téli átigazolási időszakban.

„Egyértelmű szándékom volt, hogy a klub megszerezze őt. Amióta eljöttem Magyarországról, folyamatosan monitoroztam a bajnokságot, figyeltem a különböző csapatokat, játékosokat. Varga Barnabás olyan teljesítményt nyújtott az elmúlt esztendőkben, amivel felhívta magára a figyelmemet” – nyilatkozta a szakember.

Nikolics kitért arra is, hogy sűrű tavasz vár csapatára, így gyakran kell majd rotálnia a csapatot. Az AEK vezetőedzője az orvosin már beszélgetett Vargával. Elmondta, hogy vasárnap az Arisz ellen számít a magyar támadóra: mint elmondta, néhány percre biztosan a pályára küldi.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC