nb1.hu

Varga elbúcsúzott a Ferencvárostól, egy osztrák klub is jól járt az átigazolással

Hajnal Tamás a transzfer anyagi oldaláról is beszélt.

Kedden hivatalossá vált Varga Barnabás klubváltása: a magyar válogatott csatár a Ferencvárostól az AEK Athénhoz igazolt.

Cikkünkben jeleztük, hogy Varga 3,5 évre szóló szerződést kötött új csapatával. A hivatalos bejelentés után a játékos így búcsúzott el a Fraditól:

„Köszönök mindent, Fradi! Hálás vagyok az itt töltött időért, a csapattársakért, az edzőkért és minden klubnál dolgozó emberért, valamint nektek, szurkolóknak a folyamatos támogatásért. Sok emlékkel és tapasztalattal gazdagodva indulok tovább egy új kihívás felé” – írta Varga az Instagramon.

Az nso.hu arra is rávilágított, hogy Varga klubváltása miatt az osztrák SV Eberau kb. 52 millió forinttal gazdagodott. Varga egykori gárdája a korábban a FIFA által bevezetett szolidaritási hozzájárulás miatt profitált a transzferből.

Sajtóhírek szerint az AEK 4,5 millió eurót fizetett a Ferencvárosnak. Erre az információra Hajnal Tamás így reagált:

„Az említett összegnél valamivel többről beszélünk” – idézi a Ferencváros sportigazgatóját az m4sport.hu.

Varga menedzsere pedig elmondta, miért az AEK lett befutó.

„Barna későn érő típus, ezzel egyet kell, hogy értsek, hiszen az elmúlt 3-4 évben futott be olyan karriert, ami benne volt. Ezt értékelték a görögök is és hosszú távú szerződést ajánlottak, ami döntő érv volt az AEK mellett egy 31 éves játékos esetében. Ráadásul nekik nem egy csatárra volt szükségük, hanem Varga Barnabásra, ezt a sportigazgatótól az edzőn át mindenki a tudtunkra adta” – mondta Paunoch Péter az M4 Sportnak.

Varga Barnabás a vasárnap 18.30-kor kezdődő Arisz Szaloniki elleni idegenbeli bajnokin mutatkozhat be új csapatában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC