nb1.hu

A debrecenieknél hasonló a helyzet csütörtökre, mint a zöld-fehéreknél.

 

Szerződést kötött a DVSC a 18 éves nigériai tehetséggel, David Nwachukwuval.

A debreceniek klubhonlapja szerint egyre szorosabb az együttműködés a klub és Desmond Tra játékosügynök között. Ennek keretein belül a DVSC vezető játékosmegfigyelője, Gulácsi Bence az elmúlt egy évben két alkalommal is részt tudott venni Nigériában szervezett scouting programokon, és a legérdekesebb játékosok meghívót kaptak próbajátékra Debrecenbe.

A teszteken szereplő játékosok közül a legmeggyőzőbb teljesítményt Nwachukwu nyújtotta, így szerződést kapott. Az Ighalo akadémián nevelkedett játékos ballábas, technikás futballista, elsősorban támadó középpályásként vethető be. Nwachukwu már csatlakozott a DVSC NB III-as második csapatához, a kis Loki felkészülési mérkőzésein során gólokkal, gólpasszokkal vétette magát észre magát, de már a felnőttcsapat tréningjén is részt vett.

Az együttműködés folytatódik, ennek kapcsán pedig még egy nigériai játékos szerződtetése van tervben. A DVSC továbbra is több kontinensen figyeli a tehetségeket.

A Loki mindeközben a Ferencvároshoz hasonlóan leadta a keretét a csütörtöki Konferencia-liga-selejtezőre, ennek értelmében egyik csapat sem változtatott a múlt hetihez képest.  A debreceniek az osztrák Rapid Wien, a zöld-fehérek a máltai Hamrun vendégeként lépnek pályára.

A kereten kettőt lehet változtatni szerda éjfélig.

DVSC

Kapusok: Marko Milosevic, Megyeri Balázs
Védők: Alexander Mojzis, Christian Manrique,  Kusnyír Erik, Meldin Dreskovic, Oleksandr Romanchuk
Középpályások: Alexandros Kyziridis, Bévárdi Zsombor, Bódi Ádám, Brandon Domingues, Dusan Lagator, Dzsudzsák Balázs, Ferenczi János, Giorgos Neofytidis, Hamzat Ojediran, Stefan Loncar, Vajda Botond, Varga József
Támadók: Antonio Mance, Bárány Donát, Dorian Babunski, Joao Oliveira, Szécsi Márk

B-lista: Baranyai Nimród, Batai Tamás, Cibla Flórián, Engedi Márk, Erdélyi Benedek, Fábián Bence, Farkas Tamás, Gaudi-Horváth Attila, Hornyák Csaba, Takács Bence, Vaskó Aurél

Ferencváros

Kapusok: Dibusz Dénes, Varga Ádám
Védők: Cristian Ramírez, Eldar Civic, Ibrahim Cissé, Mats Knoester, Myenty Abena, Pászka Lóránd, Samy Mmaee
Középpályások: Anderson Esiti, Baráth Péter, Cebrails Makreckis, Kristoffer Zachariassen, Mohamed Ali Ben Romdhane, Mohammad Abu Fani, Sigér Dávid
Támadók: Adama Traoré, Amer Gojak, Lisztes Krisztián, Marquinhos, Owusu Kwabwena, Tokmac Nguen, Varga Barnabás

B-lista: Almássy Levente, Kaján Norbert, Katona Bálint, Manner Balázs, Mergl Szabolcs, Őri Levente, Tóth Alex, Varga Zétény

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

 

Angol sajtóértesülések szerint az egyaránt a Championshipben szereplő Hull City és a Swansea City is kinézte magának Eduvie Ikobát, a ZTE csatárát – szúrta ki a zte.hu.

A 25 éves amerikai támadó az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 33 tétmeccsen 13 gólt szerzett, ebben az idényben pedig betalált a zalaegerszegiek NK Osijek elleni visszavágóján. Sallói István sportigazgató egyébként korábban azt nyilatkozta, épp a Konferencia-liga-szereplés határozhatja meg, lesz-e még távozó a nyári átigazolási időszakban – minden bizonnyal a kiesés megnyithatja az utat Ikoba távozása előtt.

Az angol cikkek arról szólnak, hogy 500 ezer fontot kér a ZTE Ikobáért, aki a Swansea-nál Joel Piroe esetleges eligazolása miatt merül fel opcióként, míg a Hull igazolt ugyan már két csatárt nyáron, tovább mélyítené a támadósorát.

Ikoba szerződése 2025 nyaráig szól Zalaegerszegen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A nemzetközi porondon szerzett tapasztalat hiánya, valamint a visszavágón elkövetett egyéni hibák és a balszerencse is kellett ahhoz, hogy a Kecskemét egyből kiessen az Európa-konferencialigából a Riga FC ellen. A nemzetközi megmérettetés miatt a KTE csak hétfőn mutatkozott be az NB I-ben, Szabó István csapata pedig megérdemelten aratott 3-1-es sikert a Kisvárda ellen.

Egy kudarc soha nem jön jókor egyetlen csapat számára sem, pláne nem az európai színtéren, és ez akkor is igaz, ha egy csapat gyakorlatilag debütál az ilyen jellegű küzdelemsorozatban (a jelenlegi KTE most jutott ki először Európába).

A Kecskemét játékosain viszont nem látszott hétfőn este, hogy fájó kiesés után léptek pályára, mert már a mérkőzés első percétől jelezték az ellenfelüknek, hogy számukra csak a győzelem elfogadható. Milos Kruscics, a várdaiak szakvezetője is elismerte a találkozó utáni sajtótájékoztatón, hogy a lila-fehérek már a legelejétől kezdeményezőek voltak.

A lefújás után az NB1.hu azt kérdezte Szabó Istvántól, a KTE szakvezetőjétől, hogy mennyire kellett odafigyelnie a mentális felkészítésre a rigai mérkőzés után.

„Még mindig ott tartunk, hogy a magyar játékosokkal kell foglalkozni. Sőt, a brazil Leonival (Kisvárdáról érkezett a nyáron – a szerk.) is kellett, de nem idegeskedtünk. A bal oldali védekezésünk nem volt megfelelő Rigában, de mégis ugyanannak a két játékosnak szavaztunk hétfőn este is bizalmat a kezdőcsapatban. Az nem működik, hogy leteremtsük vagy bántsuk őket, hanem önbizalmat adunk nekik és bátorítjuk őket, hogy jó lesz az, amit és ahogy csinálnak. Szalai Gábor gólt is rúgott. Kiss Bence is nagyon jól játszott. A Diósgyőrből érkezett Szűcs Kornél gyakorlatilag két éve nem játszott, mégis megfelelően teljesített. Nekünk ilyenek a lehetőségeink, de ezzel szívesen élünk. Bebizonyították a játékosaim, hogy masszívan tudnak játszani. Az első félidőben kifejezetten jól teljesítettek. A kérdésre viszont konkrétan válaszolva: kellett mentálisan is foglalkozni a futballistáimmal, mert úgy éreztem, külső motivációra is szükségük van a felkészülés közben. Sokszor el is várják ezt tőlem, de bízom benne, hogy hosszabb távon majd maguknak is meg tudják oldani ezeket a feladatokat. Fel kell tudni dolgozni mindenkinek, ha közösen hibázunk, mert nem csak a játékosok felelőssége az, ami a pályán történik. Ki kell tudni jönni az apátiából, mert három-négy nap múlva jön a következő mérkőzés. Erre kell felkészülni a bajnokság során is. Remélem, a lehető legtöbb alkalommal olyan kreatívan tudunk majd futballozni, mint az első félidőben tettük a Kisvárda ellen. Vannak fontos sérültjeink, de azt gondolom, hogy így is elég erős a keretünk.”

Nikitscher Tamás a Riga elleni meccsek előtt szenvedett el súlyos sérülést, méghozzá elülső keresztszalag-szakadást. Banó-Szabó Bencére sem számíthatott a szakvezető, aki a Riga elleni párharc első mérkőzésén volt 46 percig a pályán. Előbbi egy évet, utóbbi fél évet kell kihagyjon. Azt viszont nem árulta el a szakvezető, hogy kell-e műteni…

Ami viszont örömhír lehet a kecskemétieknek, az az, hogy Pálinkás Gergő, aki a Kazincbarcikáról igazolt a KTE-hez, a bajnokságban is megszerezte az első gólját az új csapatában (a Riga elleni, hazai 2-1 alkalmával is eredményes volt). Hétfőn este látszott rajta, hogy jól illeszkedik be az új környezetébe és a társai elfogadják őt.

Májer Milán teljesítményéről is érdemes külön szót ejteni. Az edzőmeccseken került a három belső védős rendszerben a középpálya legszélére a jobb oldalon. A felkészülési mérkőzéseken kezdett el ezen az poszton szerepelni. A Kisvárda ellen is rengeteget dolgozott és ráadásul két gólpasszal is hozzájárult a csapata sikeréhez.

Szabó István egyébként arról is beszélt, hogy a hiányzóik miatt még szükségük lenne igazolásra.

A Kecskemét a következő fordulóban a bajnokságot az Újpest és az FTC ellen két vereséggel kezdő Fehérvár FC-t fogadja.

EMLÉKEZTETŐ

OTP Bank Liga, 2. forduló:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 3-1 (2-1)
Kecskemét, 2523 néző, v.: Káprály
gólszerzők: Szuhodovszki (35.), Pálinkás (39.), Szalai G. (93.), illetve Spasic (45.)
sárga lap: Nagy K. (25.), Tóth B. (47.), Vágó (48.), Májer (81.), illetve Petkovic (38.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Szűcs, Belényesi, Szalai G. – Májer (Ilyinbor, 86.), Vágó, Szuhodovszki, Kiss B. (Tóth B., a szünetben), Leoni – Nagy K. (Meszhi, 70.), Pálinkás (Horváth K., 64.)
Kisvárda Master Good: Petkovic – Kovacic (Alic, 79.), Jovicic, Széles – Cipetic, Lucas (Szőr, 79.), Ötvös (Körmendi, 66.), Vida – Czékus (Makowski, a szünetben), Mesanovic (Ilievski, 66.), Spasic

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Átvette a bajnoki aranyérmet, majd a Fradi-szurkolóknak üzent.

 

Kedd délelőtt régi ismerős tűnt fel az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban: Aissa Laidouni érkezett ugyanis a Ferencváros edzőközpontjába.

A jelenleg az Union Berlint erősítő tunéziai első útja Orosz Pál vezérigazgatóhoz vezetett. A látogatásnak természetesen oka volt: Laidouni átvette az előző szezonért neki járó bajnoki aranyérmét.

A 26 éves játékos ezt követően a csapat edzésére sietett. A volt társak nagy lelkesedéssel fogadták a középpályást, aki a fradi.hu beszámolója szerint boldogan nyilatkozott a FradiMédiának.

Hogyan is felejthetném el a Fradit? Természetesen minden meccsét, minden mozzanatát követem a csapatnak, és bár a Bajnokok Ligája-selejtező sajnos nem sikerült jól, örülök, hogy azóta visszatért a helyes útra a gárda. Nagyon szorítok nekik, hogy ismét sikerüljön a főtáblára jutni, ezúttal az ugyancsak rangos Konferencia Ligában. Abban a sorozatban talán még tovább menetelhet a csapat, én nagyon fogok drukkolni nekik. Több jóbarátom is van a keretben, akikkel napi szinten kapcsolatban vagyok. Beszélünk, chatelünk, tudunk egymásról. Nagyon köszönöm a klubvezetésnek, hogy én is megkaphattam a legutóbbi szezon bajnoki aranyérmét.”

Laidouni egyúttal a Fradi-szurkolóknak is üzent.

Sosem fogom elfelejteni a Fradi-szurkolókat. Mindig a csapat mellett álltak, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz ez másként a jövőben sem. Hajrá, Fradi!”

@fradimedia Exkluzív üzenet Aissa Laidounitól!💚⚽💚 #football #aissalaidouni #message #exclusive #ftc #fradi #ferencvaros #hajrafradi ♬ eredeti hang – FradiMedia

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Mezőkövesd leigazolta Szalai Józsefet a Vasastól.

A Mezőkövesdhez igazolt a Vasas fiatal magyar támadója

A matyóföldi klub ezt követően Christian Gomis megszerzését is bejelentette – a francia-szenegáli játékos legutóbb a Honvédnál játszott, és továbbra is az NB I-ben futballozik.

A 24 éves védekező középpályás 2019 januárjában igazolt a francia Pacy Ménilles csapatától a szintén francia EF Bastia együtteséhez, majd a PSG B és a bolgár első osztályú Lokomotív Plovdiv következett. 2022 júliusában érkezett a Honvédhoz, az élvonalban 26 találkozón 1891 perc jutott neki. A kieséssel lejárt a szerződése, így szabadon igazolhatóként teszi át a székhelyét Mezőkövesdre.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

 

Az NB1.hu már hétfőn beszámolt arról, hogy értesüléseink szerint Szalai József, a Vasas támadója a Mezőkövesdnél folytatja a pályafutását.

Ez így is történik: a 20 éves játékos távozását kedden délelőtt bejelentették az angyalföldiek, egyben a matyóföldiek bemutatták őt.

A 194 cm magas Szalai Kecskeméten nevelkedett. A 2018-2019-es szezonban minden sorozatot figyelembe véve 63 mérkőzésen 41 gólig jutott, majd a 2019-2020-as idényben 23 találkozón 7 gólt szerzett a KTE Labdarúgó Akadémia színeiben. A 2020-2021-es szezonban a Kecskemét és a Vasas csapatában összesen 37 mérkőzésen kapott lehetőséget, 11 találatig jutott. 2021 augusztusában  pedigKecskemétre igazolt kölcsönbe, az őszi szezont ott töltötte, míg tavasszal a Vasasban szerepelt. A Merkantil Bank Ligában 2 gólt lőtt, míg a MOL Magyar Kupában 3 mérkőzésen 4 találat fűződik a nevéhez.

A tavalyi évet Dorogon és a Vasasban töltötte, az OTP Bank Ligában hatszor lépett pályára, a Merkantil Bank Ligában pedig 25 mérkőzésen kapott lehetőséget, és 5 gólt lőtt. Az NB III-as bajnokság Keleti csoportjában 5 találkozón 3 gólig jutott.

Szalai idén március 24-én, a Görögország ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált az U21-es válogatottban.

A játékossal hároméves szerződést kötöttek a mezőkövesdiek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar válogatott csapatkapitánya két gólból vette ki a részét.

Az angol bajnokság nyitányára készülő Liverpool a Darmstadt ellen tartotta a főpróbát. A Poolban kezdőként jutott szóhoz Szoboszlai Dominik. Remekül indította a meccset a Mersey-parti gárda, ugyanis a 8. percben már 2-0-ra vezetett. Előbb Szalah, nem sokkal később pedig Jota talált be. Fontos megjegyezni, hogy Szalah gólja előtt Szoboszlai adta be a szögletet.

A német gárda válaszára nem kellett sokat várni, ugyanis Honsak a 10. minutumban 2-1-re módosította az állást.

A második játékrészben a Pool visszaállította a kétgólos különbséget: az 59. percben Szoboszlai sarokrúgását követően Luis Díaz sarokkal juttatta a labdát a gólvonalon túlra.

A magyar válogatott csapatkapitányát Jürgen Klopp a 60. percben lecserélte. A hátralévő időben több találat már nem született, a Pool győzelemmel hangolt a Premier League-re.

Vasárnap már bajnoki vár Klopp legénységére, amely a Chelsea otthonában vizitál, remélhetőleg Szoboszlaival a kezdőben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Liverpool (angol)–Darmstadt (német) 3–1 (2–1)
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold (Quansah 75.), Konaté (Matip 60.), Van Dijk (Gomez 60.), Robertson (Cimikasz 60.) – Szoboszlai (Elliott 60.), Mac Allister (Jones 75.), Gakpo (McConnell.) – Szalah (Doak 60.), Jota (Núnez 60.), L. Díaz (Scanlon 75.). Menedzser: Jürgen Klopp.
Gólszerzők: Szalah (5.),Jota (8.), Díaz (59.), ill. Honsak (10.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kecskemét-Kisvárda: bombagólt is hozott a bajnoki

A hazaiak a lefújás előtt döntötték el a három pont sorsát.

A KTE múlt csütörtökön hosszabbítás után 3-1-es vereségbe futott bele a Riga FC otthonában, így elbúcsúzott a Konferencia-ligától. A Kecskemét a fájó Kl-kiesés után a Kisvárda elleni bajnokin javíthatott hétfő este.

A meccs elején úgy tűnt, hogy Szabó István legénysége túltette magát a lettországi eseményeken. A hatodik percben jártunk, amikor Pálinkás Gergő vette célba a kisvárdai kapu jobb oldalát, de Petkovics eszén nem tudott túljárni. Ezt követően is főleg a házigazda próbált nyomást helyezni a vendégekre. Sokáig nagyobb helyzet nélkül zajlott a találkozó, aztán a 35. minutumban rövid időn belül Petkovics két nagy védést mutatott be, ám Szuhodovszki Soma nagyjából tizennyolc méterről eleresztett bombáját már nem foghatta, a labda a jobb felső sarokban kötött ki. A VAR visszanézte a jelenetet, de semmilyen szabálytalanságot nem láthatott, vagyis megszerezték a hazaiak a vezetést. Még a szünet előtt megduplázta a fórját a KTE: egy jobbról érkező beadást követően Pálinkás fejesével 2-0-ra módosult az állás. Az első félidő még tartogatott egy találatot, Szpasics átlövésébe Varga Bence ugyan beleért, de a hárítás nem jött össze, ezzel szépített a Várda.

A második játékrész „színesen” indult, ugyanis rövid időn belül a csereként beszálló Tóth Barna, Belényesi Csaba és Milos Kruscsics is besárgult. A hatvanadik percben Leoni előtt adódott lehetőség, de nem tudott ezzel élni. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy a nyáron pont a Kisvárdától érkezett a Kecskeméthez. Aztán vastaps érkezett a lelátóról, amit az váltott ki, hogy Horváth Krisztofer beállt. A hétvégén vált biztossá, hogy Horváth Krisztofert erre a szezonra ismét kölcsönadja a Torino a KTE-nek. Úgy festett, hogy nem módosul már az eredmény, ám a ráadásban Szalai döntötte el végleg a három pont sorsát.

A Kisvárda a következő játéknapon az MTK otthonában vendégeskedik, a Kecskemét pedig a Vidit látja vendégül.

OTP Bank Liga, 2. forduló:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 3-1 (2-1)
Kecskemét, 2523 néző, v.: Káprály
gólszerzők: Szuhodovszki (35.), Pálinkás (39.), Szalai G. (93.), illetve Spasic (45.)
sárga lap: Nagy K. (25.), Tóth B. (47.), Vágó (48.), Májer (81.), illetve Petkovic (38.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Szűcs, Belényesi, Szalai G. – Májer (Ilyinbor, 86.), Vágó, Szuhodovszki, Kiss B. (Tóth B., a szünetben), Leoni – Nagy K. (Meszhi, 70.), Pálinkás (Horváth K., 64.)
Kisvárda Master Good: Petkovic – Kovacic (Alic, 79.), Jovicic, Széles – Cipetic, Lucas (Szőr, 79.), Ötvös (Körmendi, 66.), Vida – Czékus (Makowski, a szünetben), Mesanovic (Ilievski, 66.), Spasic

Edzői értékelések:

Szabó István: „Amit pár nap alatt a nemzetközi kupameccs után elterveztünk, azt maximálisan betartották a játékosok. Figyeltük a Kisvárdát, már a felkészülés során elemeztük a játékukat. Felkészültünk a háromvédős rendszerükre. Magasan és aktívan akartunk játszani a meccs elejétől kezdve, és ez 35-40 percen keresztül sikerült. Ötletesen, előrefelé futballoztunk. Sajnos a bekapott gólunk után a tapasztalatlanságunknak köszönhetően megzavarodtunk. Nagyon vártam a szünetet, hogy rendezzük a sorokat. Láttuk a héten a mérésekből, hogy sokan fáradtabbak, ezért volt szükségünk a cserékre. A Konferencialiga-selejtezőből való kiesés után foglalkoznunk kellett a játékosok mentális állapotával. Örülök, hogy a taktikai utasításokat betartva kiválóan játszottunk. Mi voltunk ma a jobb csapat és megérdemelten győztünk. Sok sikert kívánok a Kisvárdának a folytatásra.”

Milos Kruscsics: „Szeretnék gratulálni a kecskemétieknek, mivel megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nagyjából az első negyven percben eldőlt a mérkőzés. Nem sikerült jól kezdenünk, míg a hazaiak elöl és hátul is jobbak voltak, emellett agresszívabban játszottak. A védőink nem voltak agresszívak, messze voltunk a támadóktól, ami érthetetlen volt számomra. Az első gól előtt megpróbáltuk vezetni a labdát, ahelyett, hogy elrúgtuk volna, ez pedig megbosszulta magát. Ezt követően gyorsan megkaptuk a második gólt. Spasic góljánál kicsit felcsillant az esély, 2-1 után visszajöttünk a meccsbe. A második félidőben igyekeztünk, friss játékosok jöttek be, próbálkoztunk másik rendszerben játszani, ennek ellenére semmi sem jött össze. Most az a legfontosabb, hogy az MTK ellen a lehető legjobb formában álljunk ki. Mesanovicsnak ma nem igazán ment, helyette behoztuk Ilievskit. Abban bíztunk, hogy ő hátha megbontja a kecskeméti védelmet. Az első félidőben a saját térfelünkről próbáltuk berúgni a kecskeméti védelem mögé a labdát. Az első félidőben a két szélsőnk, Spasic és Czékus rendre elhagyta a labdát. Védekezésben és támadásban egyaránt javulnunk kell. Vannak olyan esték, amikor semmi nem jön össze, a mai ilyen volt. Nem történt tragédia, a következő napokban a legfontosabb a rehabilitáció lesz.”

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nüansznyi különbség döntött a második helyről.

A második fordulót rendezték meg a hétvégén az NB II-ben. A legtöbb szurkoló a Honvéd-Kozármisleny meccsen volt, ezt a bajnokit 3709 drukker látta a helyszínen. A szimpatizánsok zöme csalódottan mehetett haza, mivel a vendégek 2-1-re nyertek.

A második helyért nagy csata ment a Szeged-Vasas és az ETO-BVSC találkozó között. Végül a képzeletbeli dobogó második fokára előbbi ütközet állhat 2083 nézővel. A győriek 4-0-s sikerét 2017 ember láthatta a Rába-parti együttes stadionjában.

Nézőszámok:

Siófok-PMFC: 700 néző
Tiszakécske-Nyíregyháza: 500 néző
Csákvár-Haladás: 300 néző
ETO FC Győr-BVSC: 2017 néző
Honvéd-Kozármisleny: 3709 néző
Szeged-Vasas: 2083 néző
Budafok-Ajka: 500 néző
Soroksár-Gyirmót: 400 néző
Mosonmagyaróvár-Kazincbarcika: 400 néző

Átlag: 1178 néző.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elemi erővel küldte a labdát a kapuba az FTC légiósa.

ÚJPEST

Tóth Ákos profi szerződést írhatott alá az Újpestnél. A 18 éves csatár a legutóbbi idényben a lila-fehérek második csapatában 33 NB III-as bajnokin öt gólt szerzett.

„A mai napon egy gyerekkori álom vált valóra! Nagyon büszke vagyok arra, hogy szerződést köthettem az Újpesttel, és mindent meg fogok tenni azért, hogy bemutatkozhassak a bajnokságban, és büszkék legyenek rám a világ legjobb szurkolói” – nyilatkozta Tóth az újpesti klubhonlapnak.

FTC

A Ferencváros vasárnap 5-3-as győzelmet aratott a Vidi otthonában. A zöld-fehér csapat egyik gólját Cristian Ramírez szerezte. A fradi.hu cikkéből kiderül, hogy az ecuadori balhátvéd bombája 121 km/h-val csapódott a hazaiak kapujába. Ramírez a szabadrúgást nagyjából 28 méterről végezte el.

EURÓPA-LIGA

Több szempontból lesz magyar vonatkozása a BATE-Sheriff El-mérkőzésnek. A találkozót Mezőkövesden rendezik augusztus 17-én, az összecsapáson pedig Bognár Tamás fogja fújni a sípot.

A párharc odavágójának augusztus 10-én a BATE stadionja ad otthont.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az MLSZ főtitkáraként is dolgozott.

82 éves korában elhunyt Török Péter – a szomorú hírről a Haladás számolt be a hivatalos oldalán. Török Péter vezetőedzőként 1981 és 1985 között irányította a szombathelyi együttest. 1986-ban a magyar válogatott másodedzője lett (ekkor Komora Imre volt a szövetségi kapitány), majd 1987 és 1989 között a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkári feladatait látta el.

Ezt követően a görög Olympiakos Pireusznál másodedzőként segítette Komora Imre munkáját. A görögországi feladata után ismét a Haladásnál lett vezetőedző, aztán a norvég Myre, majd a Honvéd kispadjára ülhetett le – a kispesti csapattal 1996-ban Magyar Kupát nyert. Később a Halinál klubigazgatóként, valamint szakmai igazgatóként bizonyíthatott, míg a kispestieknél klubigazgatóként vállalt szerepelt.

Török Péter az Olympiakos csapatával Görög Kupát nyert, 1996-ban pedig a Honvéddal a Magyar Kupát hódította el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két tehetséggel állapodott meg a DVSC.

DVSC

A Loki a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Kócs-Washburn Erik Endre és Ernest Romanchuk profi szerződést kapott. A 20 éves Kócs-Washburn januárban igazolt a Chicago Fire csapatától a debreceniekhez. A támadó az előző idényben hét gólt szerzett, emellett nyolc gólpasszt osztott ki a DVSC II-ben az NB III Keleti csoportjában.

Ernest Romanchuk a Dinamo Kijevnél nevelkedett. A 20 esztendős ballábas védő testvére, Oleksandr Romanchuk a Loki felnőttcsapatának a tagja.

KISVÁRDA

A Várda az idény első hazai bajnokiján a DVSC-t fogadja, a meccs a tervek szerint augusztus 21-én lesz. A kisvárdai klubhonlap szerint akadnak gondok a kisvárdai pályával.

„Mintegy tíz nappal ezelőtt az extrém időjárási helyzet, a rengeteg csapadék és a nagymértékű UV-sugárzás következtében kapott a pálya egy bakteriális fertőzést, amely toxikus anyagokat termel. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sikerült a baktérium és a toxin anyagok továbbterjedését valamint a mélytalajba jutását megakadályoznunk. Többszöri vegyszeres kezeléssel, tápanyagutánpótlással kezeljük a pályát, a hézagos felületek felülvetését elvégeztük, nagy erőkkel azon vagyunk, hogy a két hét múlva esedékes DVSC elleni első hazai mérkőzésre kifogástalan állapotú játékteret hozzunk helyre, de a változékony időjárás továbbra is azt az arcát mutatja, ami számunkra ebben a „harcban” nem kedvez. Külsős növényorvosi szakvélemény szerint a stadion centerpályája ugyanazt a fertőzést kapta el, mint néhány éve a felcsúti Pancho Arénáé és a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadioné. Azokban a létesítményekben a teljes gyepcserével lehetett megoldani a problémát. A növényorvos megállapította, hogy mi időben kezelni kezdtük a helyzetet, emiatt a jelenlegi gyepszőnyeg helyrehozható, kérdés, a rendelkezésünkre álló idő elegendő lesz-e rá”nyilatkozta Vakarcs Ferenc, a várkerti létesítmény üzemeltetésvezetője.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

„Óriási kiváltságban van részünk. Az ölünkbe hullott a lehetőség, ami országos szinten is óriási dolog. Ő a sportszakma csúcsa, amit ő adhat nekünk, maximálisan ki kell használnunk. Céljaink vannak csapat és egyéni szinten is. Élnünk kell a lehetőségekkel.”

A fenti idézet Borvető Árontól származik, aki az első fordulóban Kazincbarcikán (1-0-ra győzött a Szeged-Csanád Grosics Akadémia) és szombaton a Vasas ellen is (4-3-ra győztek a szegediek) győztes gólt szerzett. Borvető 2020. október 15-én nyilatkozott így az NB1.hu-nak, amikor az NB III-as III. Kerületi TVE bejelentette, hogy több játékosának is egyéni képzéseket tart majd Shane Tusup, aki tevékeny részt vállalt magára Hosszú Katinka sikereiből is.

A Kerület vezetői azért kötöttek együttműködést Tusuppal, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy az óbudai játékosok magasabb osztályba igazolhassanak.

Borvető Óbudáról az NB II-es Haladáshoz került, majd Szombathelyről igazolt Szegedre, az eddigi két fordulóban 77 percnyi játékidő elég volt neki ahhoz, hogy kétszer is győztes gólt szerezzen.

A Szeged és a Vasas őrült jó mérkőzést játszott egymás ellen. A hazaiak kétgólos előnnyel vonulhattak a pihenőre, majd a fordulás után a csereként beállt Radó András vezérletével egyenlítettek az angyalföldiek. Szilágyi Zoltán a 80. percben ismét előnyhöz juttatta a hazaiakat, majd Radó a 90+2. percben 11-esből egyenlített, majd két perccel később Borvető eldöntötte a három pont sorsát.

Fotó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia

„Nagyon kiélezett meccs volt, kétszer is úgy éreztük, hogy már a kezünkben van, de mindkétszer hagytuk is kicsúszni onnan. Szerencsére a gólom a legvégén volt, amire már nem tudott válasz jönni, úgyhogy nagyon örülünk a végkimenetelnek. Legfőképpen a szurkolóinkat emelném ki, mert nagyon jó hangulatot teremtettek. Szakadt az eső, potyogtak a gólok, talán egy fokkal mi akartuk jobban a győzelmet. Azt gondolom, hogy megérdemeltük. A soha nem adjuk fel mentalitást kell továbbvinnünk. Meccsről meccsre készülünk, vannak céljaink, de nagyon hosszú a bajnokság, igyekszünk továbbmenteni a formánkat” – mondta Borvető a lefújás után az M4 Sportnak.

A Szeged ultrái a mérkőzés előtt egy olyan drapériát feszítettek ki maguk elé a kerítésre, amelyen ez állt: „Égjen a tűz bennetek! Cél az NB I!”

Fotó: Ultras Szeged

A Szeged eddig két meccsen szerzett két győzelemmel büszkélkedhet. Az angyalföldiek elleni siker után azonban Alekszandar Sztevanovics vezetőedző joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy feltehetően nem lesz mindig sikeres a csapata.

„Gratulálok a játékosoknak, hiszen nagy győzelmet arattak egy nagyszerű csapat, a Vasas ellen. Nagyon nehéz meccs volt, mert több hiányzónk volt sérülésből adódóan, leginkább a középpályán. Büszke vagyok a játékosokra, sokat dolgoztak, megérdemelten nyerték meg ezt a meccset. Büszke vagyok a játékosaimra, hogy elfogadták az összes változtatást a meccs során. Köszönöm a szurkolóinknak is, hogy ilyen rossz időben is kijöttek, most könnyű szurkolni nekünk, mert megy a szekér, de ez nem lesz mindig így, és ennek a fiatal csapatnak szüksége van a támogatásra.”

Borvető a Délmagyarnak így nyilatkozott a folytatásról és a távlati célokról:

„Két győztes góllal indítottam az évet, semmi rosszat nem tudok mondani. Szeretem, ha sűrű a program, de először az Ajka elleni meccsre fókuszálunk. Az NB II nagyon kiegyensúlyozott bajnokság, résen kell lennünk a folytatásban is.”

A Szeged vasárnap 19 órakor lép pályára az előző bajnokság meglepetéscsapatának számító Ajka otthonában. Az ajkaiak a harmadik, a szegediek a negyedik helyen végeztek az előző kiírásban.

Az Ajka az első fordulóban 1-1-et játszott hazai pályán a Soroksárral, vasárnap viszont 2-0-s vereséget szenvedett Budafokon.

EMLÉKEZTETŐ
Szeged–Vasas 4–3 (2-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 2083 néző.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey, Szilágyi, Nagy Zs., Tóth B. – Papp Á. (Gera, 86.), Gajdos, Prosser (Palincsár, 61.). – Nyári (Radics, 69.), Bíró, Óvári (Borvető, 86.).
Vasas: Uram – Ódor (Ihrig-Farkas, 59.), Szivacski, Baráth B., Deutsch – Urblik (Sztojka, a szünetben), Hidi M. – Faragó (Girsik, 59.)., Holender (Radó, a szünetben), Hinora (Zimonyi, 84.) – Novothny. Vezetőedző: Desits Szilárd.
Gólok: Óvári (26.), Papp Á. (28.), Szilágyi (81.), Borvető (90+4.), ill. Radó (61.), Ihrig-Farkas (77.), Radó (90+2., 11-esből).
Kiállítva: Szivacski (87.).

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ausztriából tér haza.

Az NB1.hu vasárnap írt arról, hogy Tóth Milán a Vasashoz igazolhat. Igaznak bizonyult az értesülésünk, mivel az angyalföldi klub ma bejelentette Tóth leigazolását.

Az U21-es válogatott támadó a Sturm Graztól érkezett az NB II-es klubhoz. Tóth az előző idényben a Sturm Graz II-ben 27 meccsen 13 gólt szerzett.

„A döntésemnél szerepet játszott, hogy nagyon tetszett a Nagy Miklós sportigazgató által felvázolt szakmai koncepció. Új fejezet kezdődik az életemben új impulzusokkal, más a környezet is, hiszen a kisváros után egy tradicionális fővárosi klubhoz érkeztem. Bizakodóan állok az új kihívások előtt, mindent meg fogok tenni azért, hogy megfelelően beilleszkedjek és jól szerepeljen a csapat” – mondta a 21 esztendős Tóth Milán.

Nagy Miklós elárulta, Tóth Milánnal 3+1 évre szóló szerződést kötöttek.

„Milán dinamikus, gyors, technikás, jól egy az egyező, jó rúgótechnikával rendelkező, gólerős fiatal támadó. Jó alapképességei mellett rendelkezik azzal a vagánysággal, karakterrel, ami szükséges a sikerhez. Játékjogát végleg megszereztük a Sturm Graz együttesétől és 3 + 1 éves szerződést kötöttünk vele” – nyilatkozta a Vasas sportigazgatója.

Ráfér az erősítés a Vasasra, mivel két fordulót követően még nincs pontja a másodosztályban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Konferencia-liga: megbüntette a Ferencvárost az UEFA

Pénzbüntetés mellett szektorbezárás is része a büntetésnek.

Szurkolóinak rasszista magatartása miatt kapott büntetést a Ferencváros az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA).

Az UEFA kedden közölte, hogy az FTC-nek az ír Shamrock Rovers elleni, 4-0-s győzelemmel végződött hazai Konferencia-liga-mérkőzésen történtek miatt kell 20 ezer eurót fizetnie. Emellett egy találkozóra szóló szektorbezárással is büntette a zöld-fehér együttest.

A Ferencváros, amely a feröeri Klaksvíkkal szemben búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőben, kettős győzelemmel jutott tovább a Shamrockkal szemben.

Frissítés:

A Ferencváros a hivatalos oldalán beszámolt arról, hogy miért kaphatott büntetést:

„Az UEFA azért szabott ki súlyos büntetést a Ferencvárosra, mert a szurkolók egy része az aktuális eredmény beolvasását követően a Hajrá, Fradi, a lilák és a Kispest minősítését követően a rigmust az MLSZ-re tett diszkriminatív, nemi irányultságot érintő megjegyzéssel zárták.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megtartották a negyedik kör sorsolását.

Hétfő délután megtartották a Kl-selejtező negyedik (utolsó) fordulójának a sorsolását. Amennyiben a Ferencváros elbúcsúztatja a máltai Hamrunt, akkor a Zalgiris Vilnius (litván)–Häcken (svéd) párharc vesztesével küzdhet meg a csoportkörért. A Vilnius-Häcken ütközet vesztese az Európa-ligából kerül át a Konferencia-ligába.

A DVSC a harmadik körben a Rapid Wiennel találkozik. Ha a Loki kiejti az osztrákokat, akkor a Fiorentinával mérheti össze az erejét. Az olasz klub idén döntőt játszhatott a Kl-ben. A fináléban a Fiorentinát 2-1-re verte a West Ham.

Bajnokok Ligája:

A szlovén vagy a török bajnok várhat a Bajnokok Ligája selejtezőjének meglepetéscsapatára, a Klaksvíkra, amennyiben a feröeri együttes a harmadik fordulóból is továbbjut – írta az MTI.

A félprofi gárda a kvalifikáció első körében a Ferencvárost, a másodikban pedig a svéd bajnok Häckent búcsúztatta. Hétfőn az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában készítették el az utolsó, negyedik forduló párosítását, amely szerint ha a Klaksvík a norvég Moldén is túljut, akkor az Olimpija Ljubljana és a Galatasaray párharcának továbbjutójával játszik a főtábláért.

A Klaksvík már a legutóbbi sikerével is futballtörténelmet írt, ugyanis első feröeri csapatként biztosan ott lesz valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.

A BL-selejtező negyedik fordulójának első mérkőzéseit augusztus 22-én és 23-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

BL-selejtező, 4. forduló:

Bajnoki ág:
Slovan Bratislava (szlovák)/Makkabi Haifa (izraeli) – Young Boys (svájci)
Royal Antwerp FC (belga)-AEK Athén (görögök)/Dinamo Zagreb (horvát)
Raków Czestochowa (lengyel)/Arisz Limasszol (ciprusi) – FC Köbenhavn (dán)/Sparta Praha (cseh)
KÍ Klaksvík (feröeri)/Molde FK (norvég) – Olimpija Ljubljana (szlovén)/Galatasaray (török)

Nem bajnoki ág:
Rangers FC (skót)/Servette FC (svájci) – PSV Eindhoven (holland)/Sturm Graz (osztrák)
Braga (portugál)/Topolya (szerbiai) – Panathinaikosz (görög)/Olympique Marseille (francia)

Európa-liga:

A moldovai Sheriff Tiraspol vagy a fehérorosz BATE Boriszov lehet az ellenfele az Európa-liga csoportkörébe jutásért a Bajnokok Ligája-selejtezőben a Ferencvárost búcsúztató Klaksvíknak – számolt be az MTI.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is eldőlt, hogy ha a feröeri együttes a BL-selejtező következő körében alulmarad a norvég Moldéval szemben, akkor otthon kezdheti majd az El-főtábláért sorra kerülő párharcot. A Klaksvík ugyanakkor mindenképpen futballtörténelmet ír, ugyanis ha egyik párharcban sem jut tovább, akkor is ott lesz a Konferencia-liga csoportkörében, ezt pedig első feröeri csapatként éri el.

Az El-selejtező 4. fordulójának első mérkőzéseit augusztus 24-én, a visszavágókat pedig egy héttel később játsszák.

Európa-liga-selejtező, 4. forduló:
Slavia Praha (cseh)/Dnyipro (ukrán)-Zorja Luhanszk (ukrán)
Olimpiakosz (görög)/KRC Genk (belga)-FK Cukaricki (szerb)
Union Saint-Gilloise (belga) – FC Lugano (svájci)
FC Asztana (kazah)/Ludogorec (bolgár)-Ajax Amsterdam (holland)
Zalgiris Vilnius (litván)/Häcken (svéd)-Aberdeen FC (skót)
Lask Linz (osztrák)-Zrinjski (bosnyák)/Breidablík (izlandi)
KÍ Klaksvík (feröeri)/Molde FK (norvég) – Sheriff Tiraspol (moldovai)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Olimpija Ljubljana (szlovén)/Galatasaray (török) – Qarabag (azeri)/HJK Helsinki (finn)
Slovan Bratislava (szlovák)/Makkabi Haifa (izraeli) – Raków Czestochowa (lengyel)/Arisz Limasszol (ciprusi)
AEK Athén (görögök)/Dinamo Zagreb (horvát) – FC Köbenhavn (dán)/Sparta Praha (cseh)

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Idén harmadik lett a bajnokságban a gárda.

A sport.quotidiano.net információja szerint a Bologna és a Fenerbahce mellett a Marseille is szerződtetné Sallai Rolandot. A francia együttes idén a harmadik helyen végzett hazája bajnokságában. A Marseille eddig kilencszer lett francia bajnok, 1993-ban pedig a Bajnokok Ligáját nyerte meg.

A 26 éves Sallai jelenleg a Freiburgot erősíti. A 42-szeres magyar válogatott futballista szerződése 2025-ben jár le a német klubnál. A Transfermarkt szerint Sallai Roland értéke jelenleg 10 millió euró lehet.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A legutóbbi idényben 22 alkalommal lépett pályára az NB II-ben.

Kiss Balázs a Tiszakécske csapatában folytatja a karrierjét. A 24 éves univerzális futballista a legutóbbi idényben a Győrben szerepelt. Kiss a 2022/23-as szezonban 22 NB II-es találkozón jutott szóhoz.

„A Vasas Kubala Akadémián nevelkedtem. Ott játszottam 8 évig az akadémiai évek alatt. Ezt követően Siófokra vezetett az utam. Ott 5 évet futballoztam, majd az előző szezonban a Győri ETO labdarúgója voltam, s most igazoltam Tiszakécskére. Elől és hátul egyaránt jól érzem magam. Pályafutásom során játszottam már a védelemben és a támadószekcióban is. Több poszton számíthatnak rám” – nyilatkozta Kiss a tiszakécskei klubhonlapnak.

A Tiszakécske jól kezdte a másodosztályt, két forduló után négy ponttal rendelkezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC