nb1.hu

A kapitány szerint ebből a meccsből is sokat tanulhatnak.

Az MLSZ beszámolója:

"A magyar válogatott horvátországi edzőtáborozása utolsó napján 8-2-re legyőzte San Marino válogatottját.

A mieink kedden utaztak el a horvátországi Porecbe, ahol pénteken játszották le első mérkőzésüket, melyen 3-0-ra nyertek Norvégia ellen.

Az összetartás utolsó napján San Marino volt a mieink ellenfele, és csapatunk a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott. A 9. percben Dróth Zoltán góljával szereztünk vezetést, de San Marino néhány másodpercen belül, egy kontra végén kiegyenlített. Dróth a 11. percben ismét lefordult a védőjéről, és védhetetlenül bombázott a kapuba, majd 10 másodperccel a félidő vége előtt Rutai Balázs duplázta meg az előnyünket.

A második félidőben 10 percig kellett várni az első gólunkra, Dróth lekészítése után Harnisch Ákos volt eredményes, majd Vas Ádám találatára még válaszolt az ellenfél (5-2), de az utolsó három gólt mi szereztük: sorrendben Dróth Zoltán, Büki Baltazár és Rutai Balázs voltak a gólszerzőink, így alakult ki a 8-2-es végeredmény.

– Elsősorban a koncentrációnkat és a hozzáállásunkat tette próbára ez a mérkőzés, mert az egyértelmű volt, hogy jobb csapatunk van, csak az volt a kérdés, hogy ez mennyire mutatkozik meg a játékban és az eredményben. Rengeteg helyzetet kialakítottunk, de nagyon sokat ki is hagytunk közülük, végül szépen lassan felőröltük az ellenfelünket, a nyolc szerzett gól elismerésre méltó teljesítmény nemzetközi szinten. Ebből a meccsből is sokat tudtunk tanulni, elsősorban a támadójátékot gyakorolhattuk, és ismét kiderült, hogy a helyzetek kihasználásában még javulnunk kell. Fontos volt, hogy hosszabb kihagyás után közel egy hétig együtt lehetett a csapat, úgy érzem, taktikailag és mentálisan is előreléptünk az edzőtáborozás során – értékelt a mérkőzés után Turzó József szövetségi kapitány.

A magyar válogatott áprilisban hazai pályán, a szerbek ellen játszik két felkészülési mérkőzést."

Magyarország-San Marino 8-2 (3-1)
Magyarország:
Spandler Mátyás – Rábl János, Harnisch Ákos, Hajmási, Dróth
Cserék: Alasztics Marcell, Nagy Imre, Vas Ádám, Tatai József, Bíró Attila, Rutai Balázs, Büki Baltazár, Horváth Benedek
Magyar gólszerzők: Dróth 3, Rutai 2, Harnisch, Vas, Büki

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hamarosan megkezdődhetnek az egyeztetések.

Az utóbbi hónapokban Szalai Attilát több európai élcsapattal is összeboronálták. A sporx.com értesülései szerint fordulat jöhet a magyar válogatott védő ügyében. Állítólag a Fenerbahce szeretné meghosszabbítani Szalai szerződését, a klub elöljárói a válogatott szünetben tárgyalhatnak Szalai képviselőivel.

Amennyiben a 23-szoros válogatott Szalai elfogadja az új kontraktust, akkor 1 millió eurót keresne évente a török csapatnál. A megállapodásban 30 millió eurós kivásárlási árat határoznának meg a felek.

Fenerbahçe'de Szalai için transfer görüşmesi – Sporx Galeri

 

A 24 éves védő mostani szerződése 2025-ben jár le a Fenernél. Az értékét a Transfermarkt 15 millió euróra becsüli. 

FRISSÍTÉS:

14.49:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az ETO mestere elmaradt tizenegyesről beszélt, óriási haditett a Tiszakécskétől.

A 26. fordulót rendezték meg az NB II-ben vasárnap. A Győr a kupabravúr után kikapott a DVTK otthonában. A feljutásért küzdő Vasas a Szolnok ellen szerzett három pontot. A Halit idegenben gyűrte le a Dorog, a Szegedet pedig a Szentlőrinc fektette két vállra. Cikkünkben összeszedtük az edzői értékeléseket.
 
Budaörs-III. Kerület 0-1
 
Toldi Gábor: "Hiába játszottunk fölényben, amíg a ziccereket nem váltjuk gólra, addig nem tudunk mérkőzést nyerni. A játék képe alapján mindkét csapat nyerhetett volna, nagy csata zajlott a pályán, amiből sajnos ezúttal mi jöttünk ki rosszabbul."
 
Kemenes Szabolcs: "Szerettünk volna változtatni az eddigi stílusunkon, ami az eredményt nézve sikerült, ugyanakkor meglehetősen sok hibával futballoztunk. Jó iramú, kiegyenlített mérkőzést játszottunk a Budaörssel, nagyon boldog vagyok, hogy felénk billent a mérleg nyelve."
 
Soroksár-Békéscsaba 2-0
 
Lipcsei Péter: "Az első félidő nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Tudtuk, nehéz mérkőzés vár ránk, mert amikor a csabaiak birtokolták a labdát, öt védővel álltak fel. Ezúttal is jól szálltak be a cseréink, a csapat jó felfogásban játszott, megérdemeltük a három pontot."
 
Schindler Szabolcs: "Az első félidő rendben volt, érzékeltük, az a csapat nyerhet, amelyik kevesebbet hibázik. Sajnos mi rontottunk a hazaiak vezető gólja előtt, utána pedig már nem tudtunk ritmust váltani. Szerdán fontos mérkőzés következik az Ajka ellen, remélem, ezt mindenki átérzi a csapatban."
 
Szentlőrinc-Szeged 1-0
 
Pichler Gábor: "Maximális elismerésem a fiúknak, ez férfi munka volt. Amit a héten edzésmunkában és taktikában próbáltunk felépíteni, azt visszakaptuk, az első félidőben játékban is jobbak voltunk, a másodikban viszont inkább a küzdelem dominált."
 
Andorka Péter: "Szervezett csapat ellen léptünk pályára, nem is sikerült a saját játékunkat játszani."
 

Ajka-Nyíregyháza 1-1
 
Kis Károly: "Csalódott vagyok. Jól kezdtünk, többször sikerült a Szpari védelme mögé kerülni, csak éppen ki kellett volna használni a helyzeteinket. A cserék hozzátettek a játékhoz, de a kilencvenegyedik percben, emberelőnyben akkor sem illik gólt kapni."
 
Feczkó Tamás: "Az első félidőben kapkodva, idegesen játszottunk, két óriásit kellett védenie a kapusuknak. Ötven percet játszottunk emberhátrányban, helyzetük sem volt a hazaiaknak, egy lecsorgó labdából tudtak csak gólt szerezni. A csapat mentális erejét jelzi, hogy sikerült felállnunk."
 
Csákvár-Pécs 0-1
 
Mónos Tamás: "Az egy pontra minimum rászolgáltunk volna. Domináltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, kapufát lőttünk, de ezúttal minden kifelé pattant, semmi nem akart sikerülni."
 
Vas László: "Nehezen találom a szavakat. A Csákvárral mindig ilyen meccset játszunk. Jól kezdtek a hazaiak, helyzeteik voltak, de megúsztuk, majd fél óra után mi is felvettük a fonalat. A szünet után gyorsan megszereztük a vezetést, majd heroikus küzdelemben sikerült megőrizni előnyünket. "
 
Vasas-Szolnok 3-0
 
Kuttor Attila: "Magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. Jól futballoztunk, ami most hál’ Istennek gólokkal is párosult. Csak a következő meccsre koncentrálunk. Ugyanolyan nehéz mérkőzés volt, mint az elkövetkezők lesznek. Nincs óriási különbség az összecsapások nehézségi fokozatai között az NB II-ben. Számunkra ma ez volt a legfontosabb. Mindig a legjobb kezdőcsapatban gondolkodunk. A téli érkezők ma is hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez, sokkal jobban, mint két héttel ezelőtt. Bízunk benne, hogy fokozatosan egyre komolyabb erősítései lesznek a csapatnak."
 

Horváth Csaba: "A tizenegyedik percig, egy jól eltalált lövésig tartott az, amit elterveztünk, a második félidőre próbáltunk támadóbb szellemben kijönni. Valamivel talán többet volt nálunk a labda, de a harmadik gól mindent eldöntött. A sok hiányzó miatt nem akarok panaszkodni, de még a meccs napjára is jutott új fertőzöttünk, a vezetőedzőnk. "
 

Siófok-Kecskemét 1-2
 
Domján Attila: "A vége fordulatos lett, de összességében ez egy ikszes meccs volt. Inkább kisebb helyzetek jellemezték a mérkőzést, nagyobb ziccerek nem alakultak ki. A végén rúgtunk egy szerencsés gólt, úgy éreztük, hogy kezünkben is van a győzelem. Jött azonban egy rövidzárlat, mely után a Kecskemét fordított, de a döntetlen reálisabb eredmény lett volna."
 
Szabó István: " Az első félidőben a széljátékunk nem volt megfelelő, a tizenhatosig eljutottunk, de adósak maradtunk a befejezésekkel, az eredmény tükrözte a játék képét. A második félidőben a cserék jól szálltak be, több jó egyéni teljesítményt is láttam, és a szerkezetváltás meghozta gyümölcsét. Tulajdonképpen a semmiből kaptunk egy gólt, de a csapat nem adta fel. Amíg az utóbbi időben hasonló szituációkból nem mi jöttünk jól, addig most valamit visszaadott a sors a hajrában. Hozzáteszem, sok csapat lehet beérte volna a döntetlennel is, de mi mentünk tovább, előre futballoztunk, hiszen ez a hitvallásunk. Kellett a szerencse, összességében a döntetlen lehet igazságosabb lett volna, de heteken keresztül sokat tettünk ezért. Szervezett csapatot győztünk le, remélem ez a győzelem lendületet ad a folytatáshoz is."
 
Haladás-Dorog 0-1
 
Németh Szabolcs: "Felállt védelem ellen ezúttal sem voltunk eredményesek. Szégyellem magam az eredmény miatt, de tanultunk az esetből."
 
Fenyvesi László: "Nehéz helyzetben érkeztünk Szombathelyre. Felkészültünk a hazai csapat játékából, és fegyelmezett játékkal, egy pontrúgás után gólt szerezve győztünk."
 
Tiszakécske-Budafok 2-0
 
Visinka Ede: "Nagyon örülök a mai meccsnek és a győzelemnek. A játékosaink igazi hősök: hat meccsből négy győzelem tavasszal. Óriási haditett. Úgy gondolom, hogy mi tudatosabban játszottunk, mint az ellenfelünk. Kivártuk azokat a lehetőségeket, amelyek adódtak előttünk. Szerencsére már az első félidőben megszereztük a vezetést. A második félidő elején ránk erőltették az akaratukat. A második gól után felszabadultunk és még két kapufát is lőttünk a meccsen."
 
Csizmadia Csaba: "Továbbra is benne vagyunk a negatív spirálban. Így nagyon nehéz értékelni egy mérkőzést. Kihagytuk a helyzeteinket. Úgy látom, hogy egy-két játékosunk még most sem hiszi el, hogy kieshet a csapat. Ez bosszant most a legjobban, hiszen veszélybe sodorják hozzáállásukkal a klub életét. Nincs más választásunk, csinálni kell tovább!"
 
DVTK-Győr 2-0
 
Kondás Elemér: "A csapat nagyon jó szellemben lépett pályára, jól kezdte a találkozót, és végig megfelelő ritmusban játszott. Nem volt egyszerű a betömörülő védelmet megbontani, szélről jövő beadásokat, átlövéseket, egyéni megoldásokat kértünk a játékosoktól, mindegyikből láttunk is. Egy az egy elleni egyéni megoldásokról beszéltünk, Könyves Norbi egy a négy ellen is megtette, de korábban is voltak lehetőségeink, de a beadásokba rendre beleértek a védők, vagy pontatlanok voltunk, vagy Rotem Keller fejese után a kapus védett. Kellett a gól, hogy megváltozzon az ellenfél játéka, utána több lehetőségünk adódott, és meglőttük a második gólt is. Magabiztos győzelmet arattunk."
 

Klausz László: "Sajnos meghatározó játékosaink elég fáradtak voltak, ezalkalommal kevesebbet tudtuk veszélyeztetni az ellenfél kapuját, de azt gondolom, hogy most is sikerült azt a játékot hoznunk, amit elterveztünk. Hozzá kell tennem, hogy mérkőzést befolyásoló tényező volt a meg nem adott büntető, lehet, hogy akkor nagyobb lelkiereje lett volna a csapatnak, és legalább egy pontot tudtunk volna szerezni, de így sajnos vereséget szenvedtünk."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szurkolókat is méltatta a főszereplő.

A 23. forduló rangadóval zárult az NB I-ben: a Fradi a Kisvárdát látta vendégül. A szünetben a Várda vezetett 1-0-ra, de a második félidőben fordítani tudott a Ferencváros. A 2-1-es győzelemből Boli góllal vette ki a részét.

A meccs egyik főszereplője a lefújás után a szurkolókat is méltatta:

"Megérdemeltük ezt! Nyomtunk a második félidőben, megmutattuk a karakterünket. Nem volt könnyű hátrányból felállni, de végig küzdöttünk, mert ez a klub szellemisége. Ez már korábban, és most is sikerült, igazi csapatmunka volt. Mindig nagyszerű, amikor a szurkolók mögöttünk állnak, ez igazán különleges. Fontos nekünk, hogy itt vannak velünk. Mindig motiváltak vagyunk, csak meg kell találnunk a gólszerzés módját, utána nyugodtnak kell maradnunk, ez a labdarúgás" – fogalmazott Boli.

Az elefántcsontparti légiós ebben az idényben négy gólt szerzett eddig az NB I-ben.  
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A Simple Női Liga NB I-ben 2. helyen álló Győr közleménye:

"A holland Corina Luijks után, napokkal ezelőtt, megérkezett az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapatához az amerikai Alika Keene is, aki a tavaszi szezonban belső védő, valamint védekező középpályás poszton segítheti a bajnoki döntőbe jutásért küzdő zöld-fehéreket.

 – Négy évesen kezdtem focizni, a szüleim szerint rettentő sok energiám volt, amit valahogy le kellett vezetni, így beírattak focizni, és reménykedtek benne, hogy az majd lefáraszt. A labdarúgás mellett softballoztam is, de később választanom kellett, melyik sporttal foglalkozzak komolyabban, és a foci mellett maradtam. Hamar beleszerettem a játékba, és azóta végigkísérte az életem – kezdte mesélni Alika Keene.

Az amerikai születésű, amerikai-jamaicai kettős állampolgárságú játékos a Harvard Egyetem végzett kognitív idegtudomány szakon, mellette pedig futballozott az egyetemi bajnokságban. 2016-ban diplomázott, utána viszont egy időre eltávolodott a labdarúgástól. Elmondása szerint egy nem túl súlyos, de nehezen gyógyuló sérülés miatt sokat kellett kihagynia, ebben az időben Peruban önkénteskedett, és egy nonprofit szervezetet is vezetett.

Alika Keene miután visszatért a pályára, az Orlando Pride csapatában játszott, majd meghívták a jamaicai válogatottba, és 2019-ben a ”Reggae Girlz” kijutott a világbajnokságra, amely siker óriási motivációt adott neki a folytatáshoz.

– A menedzserem megkeresett egy litvániai lehetőséggel, én pedig belevágtam, nagyon motivált voltam, hogy fejlődjek. Két szezont töltöttem a litván bajnok Gintránál, s játszottunk a Bajnokok Ligájában is. Nagyon jó csapat jött össze, szinte egy család lettünk a lányokkal, de a második év végén úgy éreztem, készen állok egy újabb kihívásra, és ekkor jött az ETO megkeresése. Bevallom őszintén, előtte nem nagyon hallottam Magyarországról, de aztán ahogy utánajártam, nagyon megtetszett, hogy erős a bajnokság és nagy a verseny a dobogós helyekért, nekem pedig pont erre van szükségem.

Alika Keene és Tiffany Cameron, az ETO másik jamaicai válogatott játékosa, néhány hete találkozott először egy közös ismerősön keresztül, előtte viszont már több üzenetváltásuk is volt az ETO-val kapcsolatban. Tiffany sok jót mesélt neki Győrről és a klubról a legutóbbi válogatott összetartáson, ez is segített neki meghozni a döntést.

– Úgy éreztem, az ETO remek lehetőséget nyújt ahhoz, hogy ismét egy lépcsővel feljebb léphessek a karrieremben, nagyon tetszett az a profizmus, amivel megközelítettek. Hatalmas motivációt jelent, hogy a klub nagy célokért hajt, szeretnék segíteni abban, hogy közösen történelmet írjunk! – folytatta lelkesen.

Az első napok után máris jó véleménnyel van új csapatáról. A 28 éves védő több edzésen is részt vett, nagyon tetszik neki, hogy magasak az elvárások, és örömmel tapasztalta, hogy az öltözőben is szeretettel fogadták a lányok.

– Sokkal keményebb az edzésmunka Győrben, mint a korábbi csapataimnál volt, minden alkalom egy újabb kihívás, aminek nagyon örülök, hiszen így tudok fejlődni. Izgatottan várom, hogy igazán formába lendüljek, és hasznára legyek az együttesnek. Természetesen tisztában vagyok azzal is, hogy sok jó játékos van a keretben, úgyhogy biztos nagy lesz a harc a kezdőcsapatba kerülésért, de az a célom, hogy bebizonyítsam, stabilan lehet rám számítani.

További érdekesség Alikáról, hogy a labdarúgás mellett, éneklésben is kiemelkedően tehetséges: 2021-ben jelentkezett a litván X-faktorba és bejutott az élő showba, ahol három fordulóban is énekelhetett.

– A családom, a barátaim és a labdarúgás mellett, a zene mindig is kiemelt fontosságú volt az életemben. Ha nagy a nyomás rajtam, a zenéhez fordulok, mert megnyugtat és segít átlendülni a problémákon. Litvániában az első szezonom után a csapattársaim sokszor mondták, hogy ki kellene próbálnom magam valamelyik tehetségkutatóban, és pont akkor indult az X-faktor új évada, úgyhogy az ő biztatásuknak köszönhetően végül jelentkeztem, és három fordulóig jutottam az élő showban. Hatalmas élmény és kaland volt, a klub és a csapatom is nagyon támogatóak voltak, több órát vezettek, hogy megnézhessenek élőben, molinókkal készültek és végig szurkoltak. Nagyon hálás vagyok nekik a támogatásért. Szerencsére könnyen össze tudtam hangolni a focival, a verseny pont olyan napokra esett, amikor nem volt mérkőzésünk vagy edzésünk. Természetesen most elsősorban a labdarúgó karrieremre szeretnék koncentrálni, addig a zene megmarad hobbinak, de ki tudja, az aktív éveim után lehet, hogy komolyan foglalkozom majd még az énekléssel – mondta mosolyogva Alika."
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sallaiék másodosztályú csapatot kaptak.

A három magyar játékost foglalkoztató RB Leipzig Schäfer András együttesével, az Union Berlinnel találkozik a labdarúgó Német Kupa elődöntőjében.

A vasárnapi, dortmundi sorsoláson kiderült, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata hazai pályán fogadja fővárosi riválisát. A lipcseiek 2019-ben és tavaly is döntőbe jutottak a sorozatban, ám előbb a Bayern Münchentől, majd a Borussia Dortmundtól is kikaptak, így továbbra is a klub történetének első nagy trófeájáért küzdenek.
    
A másik ágon Sallai Roland és a Freiburg a másodosztályú Hamburghoz látogat április 19-én vagy 20-án. A Freiburg a negyeddöntőből a magyar támadó 120. percben szerzett góljával jutott tovább.
    
A finálét május 21-én a berlini Olimpiai Stadionban rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Vizsgálatok várnak a játékosra.

A Paks bejelentése:

"Újabb sérülés… Papp Kristófot a Mezőkövesd elleni bajnokink tizenhetedik percében sajnos hordágyon kellett levinni a játéktérről.

„Egy vendég felszabadítási kísérlet után fejbetalált a labda, minek következtében rosszul fogtam talajt” – kezdte a történtekről Papp. „Úgy éreztem, a jobb térdem megbicsaklott, illetve roppant egy hatalmasat. Ekkor eléggé megijedtem, továbbá zsibbadást is éreztem a lábszáramnál. Miután bevittek az öltözőbe, rehabilitációs masszőrünk, Váczi László rögtön megnézte a térdem, ahol semmi gondot nem talált. Ma is stabil, aminek nagyon örülök, és így pozitív is vagyok. A bokám viszont nagyon bedagadt, ami szintén földreéréskor kaphatott, bár én azt akkor nem éreztem” – fogalmazott kicsit megnyugtatóan a jelenleg az egyik lejobb formában lévő játékosunk. 

Harcos és technikás középpályásunkra hétfőn röntgen és MR-vizsgálat vár, ezután pedig még pontosabb információkat kaphatunk jobb lábával kapcsolatosan. Bízunk a legjobbakban!"
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hatalmas a harc az alsóházban.

 

Hét mérkőzést rendeztek vasárnap késő délután, illetve este az NB II 26. fordulójában.

 

A forduló nyertese a két feljutásra álló csapat, a DVTK és a Vasas: a diósgyőriek az ETO-t, az angyalföldiek a Szolnokot győzték le. A DVTK 55 ponttal éllovas, mögötte 53-mal áll a Vasas, az üldözők közül azonban a Szeged és a Haladás is kikapott. 


 

A harmadik helyezett Kecskemét hátránya így hat pont a Vasas mögött – a kecskemétiek a Siófok elleni őrült sikerükkel (a 86. percben még 0-0 volt az állás, aztán megszerezte a vezetést a Siófok, de a Kecskemét fordítani tudott) újból dobogósok. 
 

A sokáig sereghajtó Tiszakécske remek formába lendült, a Budafok elleni sikerükkel pedig már elmozdultak a kiesőzónából, ahol jelenleg a Budaörs, a Budafok és a Szolnok áll, de a 12. Ajka sem lehet nyugodt, hiszen mindössze öt pont választja el őket a már kiesést jelentő 18., és mindössze nyolc az utolsó helytől.

 

Eredmények:
 

Vasas FC-Szolnoki MÁV FC 3-0 (2-0)
FC Ajka-Nyíregyháza Spartacus FC 1-1 (0-0)
Aqvital FC Csákvár-Pécsi MFC 0-1 (0-0)
BFC Siófok-Kecskeméti TE Hufbau 1-2 (0-0)
Szombathelyi Haladás-Dorogi FC 0-1 (0-1)
Tiszakécskei LC-Budafoki MTE 2-0 (1-0)
Diósgyőri VTK-ETO FC 2-0 (1-0)
 

korábban:

Soroksár SC-Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (0-0)
Budaörs-III. Ker. TVE 0-1 (0-0)
Szentlőrinc – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0 (1-0)

 

A tabella a linkre kattintva érhető el.

 

FRISSÍTÉS:

HÉTFŐ, 12.09:

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy meccsen voltak ezernél kevesebben.

Az NB I 23. fordulóját rendezték hétvégén.

A legtöbben a Ferencváros-Kisvárda rangadóra voltak kíváncsiak a helyszínen, egyik más helyszínen sem voltak háromezernél többen a lelátókon. A képzeletbeli dobogó második helyén a Honvéd-DVSC végzett, közvetlenül megelőzve az Újpest-Puskás Akadémiát. A Gyirmót-MTK nézőszáma nem lépte át az ezret.
 

Gyirmót-MTK: 972 néző
Paks-Mezőkövesd: 1378 néző
Újpest-Puskás Akadémia: 2512 néző
Honvéd-DVSC: 2624 néző
ZTE-MOL Fehérvár FC: 2056 néző
Ferencváros-Kisvárda: 6727 néző

összesen: 16269 néző
átlag: 2712 néző

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fontos meccs vár Megyeriékre.

CIPRUSI ÉLVONAL, ALSÓHÁZ
18.00:
AEL Limassol (Megyeri Balázs)-Paeek

LENGYEL EKSTRAKLASA
19.00:
Legia Warszawa-Slask Wroclaw (Tamás Márk)

SZERB SZUPERLIGA, 26. FORDULÓ
16.00:
Napredak-Proleter (Kun Bertalan)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Waltner gratulált a csapatának.

Az NB I 23. fordulójában két mérkőzést rendezek vasárnap: a ZTE a MOL Fehérvár FC-t, a Ferencváros a Kisvárdát verte. Nézzük, hogyan értékeltek a vezetőedzők!

ZTE-MOL FEHÉRVÁR FC 2-0

Michael Boris (MOL Fehérvár FC): “Gratulálok a Zalaegerszegnek, megérdemelt győzelmet arattak a mérkőzés összképét tekintve. Tudtuk, hogy ellenfelünk nagy bedobásokkal fog operálni, erre készültünk is, ezért is csalódás, hogy nem tudtuk kivédekezni az első gólt. A hazaiak tisztában voltak azzal, hogy menni fogunk előre, hogy megnyerjük a meccset, így átadták a területet, okosan játszottak. A második félidő elején minimális lesről találtunk be, illetve a mérkőzés végén is volt egy nagy lehetőségünk a gólszerzésre, tehát a helyzetek megvoltak, de élesebbnek kellett volna lennünk a kapu előtt. A hazaiak második, tizenegyesből szerzett gólja eldöntötte a találkozót. Mentálisan megpróbálunk helyreállni az edzőváltás óta, és érezhetőek is változások, de az eredményekben egyelőre ez nem látszik. Csak a kemény munka, ez az egyetlen kiút ebből a helyzetből.

Waltner Róbert (ZTE): "Készültünk a Fehérvárból, nagyon jó volt ma a hozzáállásunk, fegyelmezettek játszottunk és amit kértem a védekezésbe, azt szinte tökéletesen teljesítettük. A támadások tekintetében nagyon jók voltak az átmenetek, jó helyeken szereztünk labdákat és ha pontosabbak vagyunk a kontrákban, akkor még további gólokat is szerezhettünk volna. Ma éreztem a csapaton, hogy összeszedetten és koncentráltan játszunk egy erős Vidi ellen, ezért ez egy értékes győzelem, főleg úgy, hogy vissza tudtunk vágni a legutóbbi 0-3-as vereségért. Gratulálok az egész csapatnak!”

FERENCVÁROS-KISVÁRDA 2-1

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros): "Nagyon fontos győzelmet arattunk. Két ellentétes félidőt láthattunk: az első játékrészben sajnos nem játszottunk jól, elveszítettük a párharcokat, Dibiusz Dénes védései is nagyon kellettek. A szünetben próbáltunk változtatni taktikailag, valamint a játék képén. Nagy örömömre szolgál, hogy ezzel a győzelemmel ki tudtuk szolgálni a szurkolókat is. Tudtuk, hogy kemény ellenfél ellen lépünk pályára, egy olyan csapat ellen, amely két ponttal van lemaradva mögöttünk, ezért szoros meccsre számítottunk. Az első félidőben nem kezdtünk jól, ezért a szünetben próbáltuk kielemezni a hibákat, szerettük volna javítani, ennek érdekében változtattunk a felálláson is. A mérkőzés előtt volt egy alapvető elképzelésünk, amit eleinte az ellenfél keresztül tudott hőzni. Összességében azt tudom mondani, hogy a félidőben nyugodtan beszéltük át a történteket. Szerettem volna egy kicsit hangosabb lenni, de ez nem segített volna a helyzetünkön. Ha rosszul játszanak a játékosok, azt ők maguk is tudják, ilyenkor támogatásra van szükségük, nem hangos szavakra. Számomra a legfontosabb a csapat és a szurkolók. Persze, örülök a győzelemnek is, de a fontosabb, hogy együtt győztünk, csapatként."

Révész Attila (Kisvárda): "Gratulálok a Ferencvárosnak. A második félidei teljesítményük miatt megérdemelten nyertek. Az első félidőben jól játszottunk, nem is értem, Dibusz hogyan védte néhány ziccerünket, például Ötvös lövését. A második félidőben ránk erőltették az akaratukat, fölényben voltak, és bár nem volt sok helyzetük, megérdemelten nyertek. Nekik erősebb volt a padjuk, nekünk a középpályán például nem voltak cseréink a koronavírus miatt, ez jelentette a különbséget: az ő cseréik segítettek, a mieink nem. Azt a hibát, amit a végén elkövettünk, egyszerűen nem szabad elkövetni, és profi játékos nem sértődhet meg így, mert duzzogva elengedte a Fradi támadását, és a csapatot büntette, emiatt a hiba miatt kaptuk a gólt és emiatt nem lett döntetlen a meccs. Annak köszönhetően, hogy nem ő kezdett, nem is hallgatta meg a szakmai észrevételeket." (Révész Attila minden bizonnyal a könnyedén labdát veszítő, csereként beálló Jasir Asanira gondolt – a szerk.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már meg is műtötték.

A TISE KÖZLEMÉNYE:

"A szomszéd Cibakháza labdarúgója, Balogh József "Csocsesz"(39) a tegnapi CNKSE-Bánhalma bajnokin összecsuklott a gyepen és többször élesztették újra.

Mentőhelikopter vitte el, akit jelenleg intenzív osztályon kezelnek.

Szívműtéten esett át a cibaki sportoló, jelenleg stabil az állapota.

Kitartást kívánunk a családjának és a sporttársaknak!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Holenderék és a Topolya sem hibázott, Bolláék kikaptak.

A három magyar játékost foglalkoztató RB Leipzig Schäfer András együttesével, az Union Berlinnel találkozik a labdarúgó Német Kupa elődöntőjében – jelezte az MTI.

A vasárnapi, dortmundi sorsoláson kiderült, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata hazai pályán fogadja fővárosi riválisát. A lipcseiek 2019-ben és tavaly is döntőbe jutottak a sorozatban, ám előbb a Bayern Münchentől, majd a Borussia Dortmundtól is kikaptak, így továbbra is a klub történetének első nagy trófeájáért küzdenek.

A másik ágon Sallai Roland és a Freiburg a másodosztályú Hamburghoz látogat április 19-én vagy 20-án. A Freiburg a negyeddöntőből a magyar támadó 120. percben szerzett góljával jutott tovább.

A finálét május 21-én a berlini Olimpiai Stadionban rendezik.

Törökországban Szalai Attila csapata, a Fenerbahce úgy játszott otthon 1-1-es döntetlent vasárnap a bajnoki listavezető, félig-meddig már bajnoknak tekinthető Trabzonsporral, hogy a 18. perctől emberhátrányban játszottak, a vendégek pedig a 22. percben vezetést szereztek. A magyar válogatott védő végig a pályán volt.

Svájcban Szalai Ádám is örülhetett, hiszen a Basel 2-0-ra nyert a Lugano vendégeként, így ellépett üldözőjétől a bajnoki dobogóért folyó harcban. A magyar válogatott csapatkapitánya a második félidőt töltötte a pályán. Bolla Bendegúzzal a fedélzeten a Grasshoppers odahaza kapott ki 4-2-re a Servette-től.

Szerbiában a Topolya 1-0-ra győzött az újvidéki FK Vojvodina, míg a Partizan szintén 1-0-ra a szabadkai FK Spartak Zlatibor Voda vendégeként. A belgrádiaknál Holender Filipet az 58. percben cserélte be edzője.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Olyan történt Csercseszovval, mint még egyszer sem.

FERENCVÁROS-KISVÁRDA 2-1

Igazi hatpontos rangadóra volt kilátás az NB I 23. fordulójának zárómeccsén, hiszen a Ferencváros és a Kisvárda is a bajnoki címért küzd – a zöld-fehéreknek a közvetlen riválisoktól való ellépés, a kisvárdaiaknak a pillanatnyi első hely miatt kellett különösen a győzelem.

A Ferencváros júliusban meglepetésre kikapott a Kisvárdától a Groupama Arénában, és most sem kezdődött jól számukra a találkozó, amit a szurkolók az utóbbi hetekhez hasonlóan helyenként egyáltalán nem fogadtak jól. A kezdeti puhatolózást követően sorra jöttek a kisvárdai helyzetek, végül a 32. percben, büntetőből csak összejött az ünneplés a vendégeknek, Bassey kezezése után Bumba értékesítette a tizenegyest. 

A vendégek több góllal is vezethettek volna az első félidőben, ha nincs Dibusz Dénes, aki több nagy védést is bemutatott.

A szünet után azonban fordult a kocka, egyre inkább átvette a kezdeményezést a Fradi, az 58. percben Boli találatával pedig összejött az egyenlítés. 

Mindkét vezetőedző igyekezett frissíteni a csapatán, de úgy tűnt, a nem éppen acélosra sikerült hajrá nem hoz már fordulatot és marad a döntetlen.

Nem így lett: a 91. percben egy némileg szerencsésen pattanó labda épp Tokmac elé került, aki könyörtelenül értékesítette a lehetőséget és megszerezte a vezetést, egyben a győzelmet jelentő gólt a hazaiaknak.

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzővel először nyert otthon a Fradi, ez a siker pedig az egyik legértékesebb a szezonban, hiszen öt pontra nőtt az előnyük a Kisvárda és a Puskás Akadémia előtt. A vendégeknek pedig könnyen lehet, hogy nagyon sokat jelent ez az elveszített egy pont a bajnoki végelszámolásnál…

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: DIBUSZ DÉNES

Ha ő nincs, már az első félidőben elveszíti a meccset a Fradi, ehelyett megúszták csak egy kapott góllal és fordítani tudtak a második félidőben.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A 91. PERC

Úgy tűnt, döntetlennel ér véget a mérkőzés, ehelyett Tokmac a Ferencváros idényének egyik legfontosabb gólját szerezte.
 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

32. perc: Bassey kezezett a tizenhatoson belül, a VAR-vizsgálat után büntető következett, amit Bumba lőtt a bal alsóba. 0-1

58. perc: Marquinhos kiugratása után Civic adta a labdát a középen üresen érkező Bolinak, aki jobbal a kapu közepébe lőtt. 1-1

91. perc: Laidouni beadása után némi szerencsével Tokmac elé került a labda, aki remek egyéni villanással, jobbal a jobb alsóba lőtt. 2-1

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Ferencváros a MOL Fehérvár FC-hez látogat jövő hétvégén, a Kisvárda a Gyirmótot fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

FTC-Kisvárda 2-1 (0-1)

FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Laidouni, Esiti (Marquinhos, a szünetben) – Zachariassen (Gavric, 80.), Tokmac, Auzqui (Zubkov, 59.) – Bassey (Boli, a szünetben)
Kisvárda: Dombó – Peteleu, Prenga, Cirkovic, Leoni – Melnyik, Zlicic (Gosztonyi, 86.) – Bumba (Asani, 72.), Ötvös, Camaj (Navratil, 72.) – Mesanovic (Makowski, 83.)

Sárga lapok: Esiti (24.), Bassey (30.), illetve Leoni (6.), Ötvös (17.)
Gólok: Boli (58.), Tokmac (91.), illetve Bumba (31. – büntető)

 

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Országszerte potyogtak a gólok.

 

Az NB III 24. fordulóját rendezték vasárnap.

 

Keleten a listavezető Kazincbarcika simán nyert a Sényő otthonában, de az üldözők közül a BKV Előre és a DEAC sem hibázott. Ismét idegenben remekelt a Békéscsaba II., az Újpest II. múlt hétvégi 6-2-es kiütése után ezúttal a Tállyát verték 5-1-re.

 

A Közép csoportban az éllovas Kozármisleny és a Dunaújváros is győzött, a Makó viszont újra kikapott, így az MTK II. otthonában három pontot szerző Balassagyarmat ugrott a harmadik helyre. Ismét győzött a Vác, míg a Ferencváros II. simán kapott ki a Hódmezővásárhelytől.

 

Nyugaton a Mosonmagyaróvár, a BVSC-Zugló és a Veszprém is nyert, így továbbra is öt pont a különbség az első és a harmadik között. A Gyirmót II. Herjeczki Kristóf mesternégyesének is köszönhetően 6-2-re ütötte ki a többek között Kovács Istvánnal felálló MOL Fehérvár FC II.-t. 

 

Eredmények:
 

Keleti csoport:

Debreceni VSC II–Füzesgyarmat 1–2
Diósgyőri VTK II–Tiszaújváros 2–4
Újpest II–Tiszafüred 3–2
Hidasnémeti–Kisvárda II 2–2
Jászberényi FC–Debreceni EAC 0–4
Putnok VSE–BKV Előre 0–1
SBTC–Hajdúszoboszló 1–0
Sényő–Kazincbarcika 1–4
Tállya–Békéscsaba II 1–5
Törökszentmiklós–Eger SE 1–2
 

Tabella a linkre kattintva érhető el.

 

Közép csoport:

Paks II–Monor 0–1
Cegléd–Dunaújváros PASE 1–2
Dabas-Gyón–Vác 0–1
Hódmezővásárhely–Ferencvárosi TC II 3–0
Iváncsa–Makó FC 1–0
Mohács–FC Dabas 1–1
MTK II–Balassagyarmat 0–1
Rákosmenti KSK–Gerjen 1–2
Szekszárdi UFC–ESMTK 1–0
Kozármisleny–Honvéd FC II 3-0
 

Tabella a linkre kattintva érhető el.

 

Nyugati csoport:

Gyirmót II–Mol Fehérvár FC II 6–2
Győri ETO II–BVSC-Zugló 0–3
Puskás Akadémia II–Komáromi VSE 3–1
Zalaegerszeg II–Bicske 0–1
Gárdony–Veszprém FC 0–2
Kelen SC–Nagykanizsa 3–2
Mosonmagyaróvári TE–Érd 1–0
Tatabánya–Balatonfüred 2–1
SC Sopron–Kaposvár 1–1
Pápa–Andráshida 3-0

 

Tabella a linkre kattintva érhető el

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egerszegi örömünnep vezéráldozattal.

ZTE-MOL FEHÉRVÁR FC 2-0

Közel a kiesőzónához a Vidi.

Talán az égvilágon senki sem gondolta volna, hogy március 6-án, a bajnokság hajrájához közeledve ezt a mondatot le kell írni, de ez az igazság, hiszen ezúttal is vereséget szenvedett a MOL Fehérvár FC, ráadásul újra gyenge játékkal és rúgott gól nélkül.

Az, hogy mindössze négy pont (!) választja el a 11., kiesőhelyen álló Gyirmóttól a fehérváriakat, annak tükrében nem meglepő, hogy zsinórban a hatodik bajnokijukat veszítették el (egyben 2022-ben még mindig nem szereztek pontot az NB I-ben), ráadásul a csütörtöki, győri kupakiesést egyáltalán nem sikerült feledtetni.

Minden dicséret megilleti a Zalaegerszeget, hiszen már az első perctől kezdve határozottan, támadószellemben futballoztak, a 12. percben pedig teljesen megérdemelten szereztek vezetést Huszti góljával.

Az első félidőben helyzetig sem jutott a Vidi, a ZTE ellenben így sem úszta meg kellemetlenség nélkül, hiszen a csapatkapitány Bobál Dávidot le kellett cserélni a 32. percben, ugyanis minden bizonnyal ugyanazon a helyen tört el a karja, ahol tavaly szeptemberben is eltört. Akkor, a Paks elleni meccs után egy hónapot hagyott ki.

A második játékrész elején lesgóllal jelezték a fehérváriak, hogy talán valami változhat, végül semmi nem változott: támadtak, mentek előre, de helyzetet nem tudtak kialakítani és kaput eltaláló lövésük sem volt. Gólt pedig nem ők, hanem a zalaegerszegiek szereztek ismét, Koszta tizenegyese repítette még mélyebbre az ellenfelet.

Szabics Imre menesztése után Michael Borisszal sem megy a Vidinek, és a kérdés az, hogy mikor törik meg a rossz széria, mert a baj egyre nagyobb. A ZTE viszont stabilizálta az 5. helyet, és pozitívan várhatja a következő fordulókat.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: A ZTE SZURKOLÓTÁBORA

Remek hangulatot teremtettek és igazi örömünnepet éltek át, hiszen a csapat meghálálta a szurkolást.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: KODRO LESGÓLJA

Úgy tűnt, egyenlít a Vidi, de a gól teljesen egyértelmű leshelyzetből született. Nagyjából ez volt az egyetlen említésre méltó mozzanat tőlük a meccsen…

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

12. perc: Egy nagy bedobás után Fiola fejelte pontosan Huszti elé a labdát, aki nyolc méterről a kapuba továbbította azt. Ez volt az első gólja az NB I-ben. 1-0

83. perc: Heister szabálytalankodott Meshackkal szemben a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Koszta lőtte Kovács lábára, ám a kapusról a hálóba pattant a labda. 2-0

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A ZTE Mezőkövesdre látogat, míg a Vidi a Ferencvárost fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 23. forduló:
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 2-0 (1-0)

ZTE: Demjén – Huszti A., Szerafimov, Bobál (Mocsi, 32.), Gergényi – Sankovic, Halilovic – Ubochioma (Milovanovikj, 91.), Tajti (Spoljaric, 90.), Bedi – Koszta (Zsóri, 90.)
MOL Fehérvár FC: Kovács – Bese, Rus, Fiola, Heister (Hangya, 84.) – Alef (Makarenko, 62.) – Dárdai (Lednyev, 84.), Zulj – Bamgboye (Nego, 73.), Kodro, Petrjak (Nikolics, 62.)

gólszerzők: Huszti A. (12.), Koszta (83., 11-esből)
sárga lap: Halilovic (33.), Mocsi (70.), illegve Bamgboye (26.), Fiola (28.), Rus (77.), Hangya (84.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Remek formában Lipcseiék.

 

Három mérkőzéssel kezdődött el vasárnap délután az NB II 26. fordulója.

 

A Szeged idén még veretlen volt a bajnokságban, de most megtört ez a jó széria, hiszen a Szentlőrinc otthonában 1-0-ra kikaptak. Dragan Vukmir együttesének sokba fájhat ez a meccs a feljutásért folyó harcban, hiszen a közvetlen riválisok elléphetnek tőlük.

 

A Nyíregyháza elleni fölényes siker után a Békéscsabát is legyőzte a Soroksár, Lipcsei Péter csapata 2-0-ra győzött. A III. Kerület is fontos pontokat szerzett, 1-0-ra nyertek a Budaörs vendégeként, ezzel távolabb kerültek a kiesőzónától.

 

Eredmények:
 

Budaörs–III. Kerületi TVE 0–1 (Rabatin 77.)
Soroksár–Békéscsaba 2–0 (Redzic 75., Lőrinczy 78.)
Szentlőrinc–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–0 (Harsányi I. 34. – 11-esből)

 

később:

17.00: Ajka–Nyíregyháza
17.00: Aqvital FC Csákvár–PMFC
17.00: Vasas–Szolnoki MÁV
17.00: Siófok–Kecskemét
17.00: Szombathelyi Haladás–Dorog
17.00: Tiszakécske–Budafok
20.00: DVTK–ETO FC Győr

 

A tabella a linkre kattintva érhető el.


FRISSÍTÉS:

 

HÉTFŐ:

12.09:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sallaiék edzője is értékelt.

Mint ahogy arról szombaton beszámoltunk, a Bundesliga magyaros rangadóján az egyaránt a felsőházba tartozó RB Leipzig és Freiburg 1-1-es döntetlent játszott Lipcsében. A hazaiaknál Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést, míg Szoboszlai Dominik a 79. percben csereként lépett pályára és gólpasszt adott, míg a vendégeknél Sallai Roland szintén a 79. percben állt be.

A lefújás után Gulácsi Péter így értékelt a lipcsieiek honlapjának:

"A Freiburg közvetlen rivális az európai kupahelyekért folytatott csatában, és mindenki láthatta, hogy miért. Elfogadjuk az egy pontot. Fontos volt, hogy legalább a döntetlent megszerezzük, tekintve, hogy hogyan alakult a mérkőzés. Mindannyian szerettünk volna többet kihozni belőle, de a nap végén el kell fogadnunk az eredményt, és a következő feladatokra kell koncentrálnunk. Tudtuk, hogy a Freiburg a hét elején 120 percet játszott a kupában, és lehetséges volt, hogy a meccs előrehaladtával elfáradnak. Igyekeztünk türelmesen játszani, és a végső sípszóig hajtottunk a gólért, úgyhogy tényleg örülünk ennek a pontnak."

Christian Streich, a freiburgiak vezetőedzője sem volt elégedetlen.

"Valahogy úgy érzem, a győzelem nem lett volna teljesen megérdemelt számunkra, talán igazságos a döntetlen. Fájó a hajrában kapott gól, de tudtuk, hogy nehéz lesz a meccs és 90 percig küzdöttünk. A hozzáállás és az energia tekintetében a csapat rendkívüli meccset játszott, büszke vagyok a srácokra."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC