Mint emlékezetes: Tokmac Nguen 3. percben szerzett góljával győzte le 1-0-ra péntek este a Groupama Arénában a bennmaradásért harcoló Ferencváros a Mezőkövesdet.
A szombati és a vasárnapi bajnokik előtt az FTC előnye így 8 pont a második Puskás Akadémia és a harmadik Kisvárda előtt, míg a 10. Mezőkövesd 3 ponttal előzi meg a már kieső helyen lévő Gyirmótot.
Tokmac a FradiMédiának elmondta, hogy az első félidőben több gólt is szerezhettek volna, de sportszerűen elismerte, hogy a második játékrészben voltak nehezebb pillanataik is. A góljáról azt mondtam, hogy azt csinálta, amihez ért, megkapta a labdát és lőtt.
Majd hozzátette, hogy szerinte Tordai Árpád védhette volna a lövését.
Mint ismeretes, Marco Rossi szövetségi kapitány meghívót küldött a magyar válogatott Szerbia és Észak-Írország ellen készülő keretébe az angol másodosztályú Barnsleyban szereplő Callum Styles számára is.
Styles a Yorkshire Postnak adott interjút, amiben elmesélte, hogy két éve tudta meg, hogy a nagymamája magyar. Azt is elmondta, hogy további rokonai is élnek Magyarországon, majd hozzátette, azt is reméli, hogy majd kilátogatnak válogatott meccseire, mert nem hinné, hogy az összetartás alatt sok szabadideje lesz majd.
The rich tapestry of life has decreed that 24 months on, the Barnsley midfielder will finally be packing his bags for a visit to the Hungarian capital this month where the focus will be on business as opposed to pleasure.
A 21 éves játékos kijelentette, hogy a már sajnos elhunyt nagymamájáért, a fiaiért és a lányaiért is küzd majd a magyar válogatottban, mert büszkévé akarja tenni a Magyarországon élő rokonokat.
Styles arról is beszélt, hogy a Bundesliga az egyik legerősebb bajnokság a világon, a magyar válogatottból többen is szerepelnek ott, akiktől reméli, hogy nagyon sokat tanulhat majd, mert ezáltal ő is még jobb futballista lehet.
A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.
MAGYARORSZÁG–Szerbia (Budapest, Puskás Aréna)
Március 29.
20.45: Észak-Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)
NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00: MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45: Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország
Az MTK számára egyszerű a képlet: ha benn akar maradni az élvonalban, akkor el kell kezdenie sorozatban megnyernie a mérkőzéseke.
A Kisvárda számára is egyszerű a képlet: ha valóban nemcsak a dobogó legalsó fokáról álmodoznak a vezetői, edzői és a játékosai, ahogyan azt nemrég Révész Attila sportigazgató sugallta, akkor továbbra is szállítaniuk kell a pontokat.
Eddig mindkét gárda szerette a nyílt támadójátékot, magasan megkezdve a védekezését. A semleges, azaz többségben lévő szurkolók kedvéért csak reménykedni lehet benne, hogy ezen a nagy tét ellenére sem változtatnak majd a felek.
Márton Gábor, a kék-fehérek vezetőedzője azzal kezdte, hogy stabilitásban nagyot fejlődött a csapata, de hozzátette, a helyzeteiket sem csak a négy támadójátékosuk alakítja ki. Mártonnak egyébként igaza van, mert minden csapat minden tagjának van a védekezésben és a támadásokban is feladata. A stabilitásról meg annyit, hogy a legutóbbi 5 mérkőzésén 3 gólt kapott az MTK, így továbbra is a helyzetkihasználás a nagy gond.
A Kisvárda ugyanúgy 44 pontos, mint a második Puskás Akadémia, így a vendégeknek is nagy téttel bír a találkozó, annak ellenére, hogy a jelenleg 4. Paks 10 ponttal van már lemaradva.
„A Gyirmótról is tudtuk, hogy szervezetten fog ellenünk védekezni, ahogy azt meg is tették, sőt az első félidőben ki tudtak alakítani két-három lehetőséget is, de szerencsére Dombó Dávid a helyén volt. A második játékrészre viszont sikerült felőrölni az ellenfelet. Az MTK ellen hasonló mérkőzésre számítok, hiszen, ha lehet így mondani, akkor szombati házigazdánk az életéért küzd. Az utolsó helyen állva biztos, hogy mindent megtesznek a győzelem megszerzéséért, de természetesen mi sem azért megyünk, hogy jól érezzük magunkat Budapesten, hanem szeretnénk folytatni a pontok gyűjtögetését. Egy pillanatra sem szabad elégedettnek lennünk magunkkal, hiszen a jó szereplésünk ellenére még mindig nem értünk el semmit. Az viszont talán kijelenthető, hogy az MTK-nak van több veszítenivalója, mint jelen pillanatban nekünk, de a három pontért utazunk most is” – mondta Erős Gábor, a kisvárdaiak vezetőedzője.
A Gyirmót az életéért játszik minden mérkőzésen és most már a MOL Fehérvár FC is.
A Gyirmót három pontra van a már bennmaradást jelentő 10. helyezéstől, míg a Vidi, mely gárda eddig csak vereséget szenvedett el 2022-ben, már csak 4 pontra van a Gyirmóttól. Így mindkét gárda számára kiemelten fontos az egymás elleni mérkőzésük.
Csertői Aurél, a gyirmótiak vezetőedzője úgy kezdte a meccs előtti nyilatkozatát, hogy kijelentette, a Videoton játékosállománya extra, de hozzátette a két legfontosabbat is. Az egyik, hogy ők nem kapaszkodhatnak abba, hogy a Vidi még nem nyert az idén, illetve azt is, hogy a Gyirmót nem hibázhat.
Michael Boris, a Vidi mestere azt vallja, hogy arra a játékra kell építeniük, amit az előző fordulóban az FTC ellen mutatott be a csapata. Azt a mérkőzést a zöld-fehérek nyerték meg 2-0-ra, de mint az NB1.HU elsőként megírta, Dárdai Pál, korábbi szövetségi kapitány sportbaráti tanácsokkal segítette a fehérváriakat, akik talán ennek is köszönhetően zártabban és mélyebben kezdték el a védekezésüket, mint az azt megelőző mérkőzéseken.
"Arra a játékra kell építenünk szombaton, amit a Ferencváros ellen nyújtottunk. A Gyirmót jól szerepel a téli szünetet követően, pontot szereztek az FTC és az MTK ellen, Pakson és az Újpest ellen pedig nyertek, sok pontot gyűjtöttek az elmúlt hetekben, ha pedig a tabellára pillantunk, nem kérdés, hogy nagyon fontos meccs vár ránk. A legfontosabb, hogy gólokat szerezzünk, ez az elmúlt két találkozón nem sikerült, így a héten az volt a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk ehhez a kulcsot. Ehhez egyrészt az edzéseken végeztünk gyakorlatokat, másrészt azt hangsúlyozzuk a játékosoknak, hogy alakítsunk ki minél több helyzetet, hiszen ezáltal nő az esély a gólszerzésre. A helyzeteink a Fradi ellen is megvoltak, mi hatszor, ők hétszer találták el a kaput, míg a Zalaegerszeg ellen ez a szám csak egy, Győrben kettő volt. A Gyirmót kompakt csapat, Varga Barnabás pedig sok veszélyt jelent az ellenfél kapujára, így hátul is oda kell figyelnünk. Ők arra fognak törekedni, hogy közelebb kerüljenek hozzánk a tabellán, de ezt nem szabad engednünk, tudjuk, hogy nagyon fontos meccs jön, nyernünk kell, ezt követően a válogatott szünetben pedig több időnk lesz tovább fejlődni"
A bajnokság egyik legkellemesebb meglepetése a Zalaegerszeg. Waltner Róbert csapata anyagilag nem tartozik a legtehetősebb gárdák közé, ám a remek szakmai munkának, valamint a kiváló csapatszellemnek köszönhetően stabil középcsapatnak számít.
Ám még nagyon sok van hátra a bajnokságból, sűrű a mezőny, ezért a zalaiaknak is minden pontra szükségük van a továbbiakban is.
„Minden mérkőzés más, a mostani bajnokság pedig eléggé kiszámíthatatlan. A Puskás Akadémia a Paks ellen nagyon agilisan futballozott és nyert, nem árulok vele el nagy titkot, hogy jó csapatról van szó. Mi viszont hazai pályán játszunk, bízom a csapatban és a szurkolók segítségében is, hiszen a célunk nem más, mint a három pont megszerzése” – mondta Waltner Róbert, a zaol.hu-nak.
A Puskás Akadémia a második a tabellán, jelenleg 8 pontos hátrányban van a péntek este a Mezőkövesdet 1-0-ra legyőző Ferencváros mögött, de ami lehet, hogy még a felcsútiak számára is fontosabb az az, hogy a harmadik Kisvárdának ugyanannyi pontja van.
Mielőtt az előző fordulóban, hazai pályán legyőzte 2-0-ra a Puskás Akadémia a Paksot, nem volt jó formában, hiszen kikapott az Újpesttől 2-1-re idegenben, Kispesten 0-0-t játszott, előtte meg hazai pályán zakózott az MTK-től 2-1-re.
A tolnaiak elleni sikerből alaposan kivette a részét Joao Nunes, aki semlegesítette a leendő gólkirály Ádám Martint és még gólt is szerzett. Nunes az NB I egyik legjobb védője, ám ő is tudja, Zalaegerszegen sem lesz sétagalopp a számukra.
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet az NB I 25. fordulójának péntek esti nyitómeccsén.
A lefújás után a két vezetőedző értékelt.
Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros): "Nagyon örülök a győzelemnek. Úgy kezdtünk, ahogy azt megbeszéltük, szerettünk volna hamar gólt szerezni, nyomást helyezni az ellenfélre, ez megvalósult. Sajnos ez a nyomás idővel alábbhagyott, ezért maradt az 1-0. A második félidőben talán több teret adtunk az ellenfélnek, ettől függetlenül fontos, hogy az ilyen mérkőzéseket behúzzuk. A második félidőben, 1-0-nál talán megfordulhatott az ellenfél fejében, hogy még lehet esélye, ám örömmel láttam, hogy csapatként küzdöttünk."
Az nb1.hu kérdésére Csercseszov elárulta, azért kapott sárga lapot, mert nem viselkedett megfelelően a pálya szélén. "Talán az egész stadion láthatta, hogy az, amit a játékvezetők hazaadásnak ítéltek, abba beleért az ellenfél, úgyhogy ez történt, és ennek a reklamálásáért kaptam a sárgát."
Supka Attila (Mezőkövesd): "A kapott gól megfogta a csapatot, de a félidő közepétől már bátrabban ki mertünk jönni, a második játékrészre pedig lehet építeni. Rengeteg labdát tudtunk szerezni, visszatámadtunk az ellenfél térfelén, zavarba hoztuk a Ferencváros védőit, megvoltak azok a lehetőségek, amikkel a pontot el kellett volna ma vinnünk az Üllői útról.”
Az nb1.hu kérdésére Supka egyrészt elmondta, a lefújás utáni összeölelkezésnél próbálták felhívni a figyelmet a hibákra, amiket ki kell javítani. "Azt mondtam a meccs végén a játékosoknak, hogy erre a második félidőre építeni tudunk, hiszen jól mentünk bele a párharcokba és játékunk is volt, de még több lehetőséget ki tudtunk volna alakítani. A vereség ellenére pozitívan jöttünk ki, de a pontok továbbra is hiányoznak."
Másrészt az arra vonatkozó kérdésünkre, hogy befolyásolhatja-e a mostani vereség az edző sorsát, úgy válaszolt, hogy nem hiszi. "Amikor átvettük a csapatot a kollégáimmal, a cél az volt, hogy a csapat az élvonalban maradjon. Nyolc meccsünk van még, és ha olyan játékot mutatunk, mint most a második félidőben, akkor be tudjuk biztosítani az NB I-es tagságunkat és nem lesz problémánk."
Két ellentétes formában és állapotban lévő csapat találkozott az NB I 25. fordulójának nyitómeccsén péntek este a Groupama Arénában, és nem csupán a tabellán elfoglalt hely alapján.
A listavezető Ferencváros ugyanis folyamataiban, de kezd összeérni Sztanyiszlav Csercseszov keze alatt, és úgy fogadták a 10. helyen álló Mezőkövesdet, hogy az előző három tétmeccsüket megnyerték.
A matyóföldieknek viszont akadnak és akadtak problémáik az utóbbi hetekben, hiszen egyrészt az előző négy bajnokijukon csupán két pontot szereztek, így közel kerültek a kiesőzónához, másrészt Supka Attila a meccs előtt elárulta, hogy betegségek és sérülések akadályozzák a munkájukat.
Mint ahogy azt is mondta, hogy aggasztja őt csapata gólképtelensége, márpedig a mostani találkozón is bebizonyosodott, hogy a kevés adódó ziccert tényleg be kéne rúgni, és teljesen máshogy is alakulhatnának a találkozóik.
A Ferencváros gyors góllal köszönte meg a szurkolók parádés 1848-as, kezdés előtti képét: a 3. percben Tokmac távoli lövése viccelte meg Tordai kapust.
Mint később kiderült, ezzel be is állította a végeredményt, de többször is zörrenhetett volna a háló. Pontosabban zörrent is, de Zubkov lesen volt a 32. percben, majd elpuskázott egy ziccert is az első félidő lefújása előtt. A Kövesd is eljutott helyzetig, Bilali fejese nem sokkal tévesztett célt.
A második játékrész elején aztán Drazsics jutott óriási lehetőséghez, de ugyanúgy elpuskázta, mint a 72. percben, igaz, utóbbihoz Dibusz nagy védése is kellett. A Mezőkövesd légiósának lábában maradt a csoda, hiszen legalább az egyenlítés összejöhetett volna, ha nem a fordítás. A 87. percben egy hazaadás miatti közvetett szabadrúgásból is betalálhattak volna, de Babati gyengén az oldalhálóba lőtt.
A Fradinak is adódtak helyzetei, de végül elegendő volt a csekélynek tűnő, ellenben sokat érő 1-0 a sikerhez.
A zöld-fehérek előnye jelenleg nyolc pont a tabella élén az üldözőkkel szemben, míg a Mezőkövesd a forduló végén akár a kiesőzónában is találhatja magát. Lesz miről beszélgetniük Supka Attiláéknak a következő napokban…
A MECCS FŐSZEREPLŐJE: TOKMAC NGUEN
Ezúttal kapushiba is kellett a góljához, de kétségkívül ő szerzi a Ferencváros legfontosabb találatait az utóbbi hetekben: győztes gólt szerzett a Honvéd elleni kupameccsen, a Kisvárda ellen a hosszabbításban és most is.
A MECCS KULCSMOMENTUMA: DRAZSICS KIHAGYOTT ZICCERE
Az 50. percben Cseri passza után lőhetett egészen közelről a mezőkövesdi csatár, de a labda elkerülte a kaput. Ha ott gólt ünnepelhet a Kövesd, könnyen lehet, hogy teljesen máshogy alakul a meccs.
A GÓL TÖRTÉNETE:
3. perc: Tokmac kapott labdát Laidounitól egy labdakihozatal végén, majd átviharzott a Mezőkövesd térfelén és 21 méterről lőtt. A labda megpattant Tordai előtt és a kapuban kötött ki. 1-0
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Ferencváros a Puskás Akadémiához látogat a válogatott szünet után, a Mezőkövesd a Gyirmótot fogadja.
"A DVSC elleni mérkőzésen arccsont törést szenvedő Märten Kuusk üzent szurkolóinknak:
“Szeretném megköszönni az Újpest szurkolóknak, a barátoknak és ismerősöknek azt a sok kedves üzenetet és kommentet, amit az elmúlt időszakban kaptam. Sokat jelent nekem és biztos vagyok benne, hogy ez a sok pozitív gondolat segíti majd, hogy gyorsabban felépüljek! Elmondhatom, hogy már napról-napra jobban érzem magam és egyre kevesebb fájdalmat érzek. Egy-két hét pihenőt mindenképp tartanom kell, amíg a sérülés körüli duzzanatok elmúlnak és utána elkezdhetem az egyéni edzéseket a stábbal.”
A Real Madrid támadója, Luka Jovic is bekerült a szerb labdarúgó-válogatott keretébe, amely a Budapesten sorra kerülő csütörtöki, magyarok elleni barátságos mérkőzésre készül.
Jovic tavaly nyáron az Eintracht Frankfurttól tért vissza a spanyol fővárosba, ahol többnyire csereként kap játéklehetőséget, a legutóbbi hat mérkőzésen viszont egyáltalán nem lépett pályára.
A szerb szövetség honlapja szerint Dragan Stojkovic szövetségi kapitány Nemanja Maksimovic, Darko Lazovic és Filip Djuricic játékára ezúttal sérülés miatt nem számíthat.
A világbajnoki résztvevő szerb csapat hétfőn kezdi a felkészülést, csütörtökön a Puskás Arénában a magyarok, majd március 29-én Koppenhágában a dánok ellen játszik barátságos mérkőzést.
A szerb válogatott kerete:
kapusok:
Predrag Rajkovic (Stade Reims), Marko Dmitrovic (Sevilla), Vanja Milinkovic Savic (Torino)
hátvédek:
Strahinja Pavlovic (FC Basel), Stefan Mitrovic (Getafe), Nikola Milenkovic (Fiorentina), Uros Spajic (Kasimpasa), Milos Veljkovic (Werder Bremen), Matija Nastasic (Fiorentina), Filip Mladenovic (Legia Warszawa), Mihailo Ristic (Montpellier), Aleksa Terzis (Fiorentina)
"Mindkét zöld-fehér rivális ellen le kell zárnunk a Bozsik Aréna B-szektorát
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága tárgyalta az OTP Bank Liga előző fordulójában történteket, s a testület úgy ítélte meg, hogy az MTK elleni találkozón a Honvéd (-tábor) fegyelmi vétséget követett el (Andó-Szabó játékvezető szidalmazásával), a „megbotránkoztató szurkolói cselekmény“ okán pedig elrendelte a Bozsik Aréna B-szektorának lezárását a soron következő hazai mérkőzésre.
Mivel klubunk korábban már kapott egy ugyanilyen büntetést, ezért ezt az előző után kell letölteni, ami azt jelenti, hogy nemcsak a Paks, hanem a Fradi ellen is zárva lesz a B-szektor. A fegyelmi bizottság indoklásában kiemelte, hogy a szezon során már négy alkalommal hozott elmarasztaló ítéletet hasonló vétségért, ezért rendelték el a szektorbezárást, ez volt a legenyhébb büntetés, amit kaphattunk.
Amennyiben a jövőben is megismétlődik a fenti fegyelmi vétség, még súlyosabb szankciókkal sújthatják a Honvédot, ezért kérjük a szurkolóinkat, hogy sportszerűen buzdítsák a csapatot!
A szektorbezárás mellett a fegyelmi bizottság az MTK ellen kiállított Marko Petkovic ügyében is határozott, védőnknek egy meccset kell kihagynia, így az Újpest ellen nem számíthat rá Nebojsa Vignjevic vezetőedző. A vasárnapi bajnokiról Nagy Dominik is hiányzik majd, ő az ötödik sárga lapját kapta meg múlt szombaton."
NB I, 25. FORDULÓ
15.00: Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+) 17.30: Gyirmót FC Győr–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+) 19.45: MTK Budapest–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport)
BUNDESLIGA, 27. FORDULÓ
18.30: Bayern München–Union Berlin (Tv: Arena4)
Rangadók nélkül rendezik péntektől vasárnapig a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulóját, amelyben tovább folytathatja remek sorozatát a három magyart foglalkoztató RB Leipzig.
A Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató gárda ezúttal az Eintracht Frankfurtot látja vendégül, a lipcseiek idén már 22 pontot szereztek és 27-8 a gólkülönbségük, amivel 2022-ben a Bundesliga legjobb csapatának mondhatják magukat.
Az is Domenico Tedesco vezetőedző együttesének esélyeit növeli, hogy ebben a párharcban az aktuális vendégcsapat még egyszer sem diadalmaskodott.
Az ugyancsak magyar válogatott Schäfer András csapata, az Union Berlin a címvédő és listavezető Bayern München otthonába látogat. Manuel Neuer, a müncheniek világbajnok kapusa történelmet írhat, ugyanis pályafutása 311. győzelmét arathatja a Bundesligában, jelenleg Oliver Kahnnal holtversenyben áll az élen.
Remek formában várja a sereghajtó Greuther Fürth otthonában sorra kerülő összecsapást Sallai Roland csapata, a Freiburg, amely legutóbbi öt meccséből hármat megnyert, kétszer pedig döntetlent játszott. A Freiburg versenyben van a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért, és jó esélye van arra, hogy újból három pontot szerezzen, hiszen a Fürth az előző fordulóban története legsúlyosabb élvonalbeli vereségét szenvedte el (1-6) a Leipzigtől.
A Freiburg minden sorozatot figyelembe véve 13 tétmeccs óta veretlen a Fürth ellen, nyolc győzelem és öt döntetlen a mérlege a mostani sereghajtóval szemben, amely 2003 áprilisában egy másodosztályú összecsapáson diadalmaskodott legutóbb. Christian Streich, a Freiburg vezetőedzője a 105. győzelmére készül a csapat kispadján, amivel megelőzné a klub örökranglistájának élén a legendás Volker Finkét.
"Az ETO FC ellen 2-0-ra megnyert bajnoki mérkőzés után sem állt le a munka, csapatunk Kuttor Attila vezetőedző irányításával különböző edzésekkel és egy felkészülési mérkőzéssel hangolt a Merkantil Bank Liga vasárnapi folytatására.
A Magyar Labdarúgó Szövetséggel ápolt jó kapcsolatunknak köszönhetően a heti menetrend keretében csütörtök reggel Telkibe látogattunk. A program első részeként délelőtt a múlt vasárnapi, Győr elleni bajnoki találkozón pályára lépő csapat tagjai edzésen vettek részt. Ezt követően azok a játékosok, akik az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséget kaptak vagy sérülés, illetve betegség utáni rehabilitációjukat töltötték – kiegészülve a Vasas Kubala Akadémia fiataljaival – a hollandiai Eb-selejtező elitkörére készülő U17-es válogatott ellen játszottak felkészülési mérkőzést.
Az Uram – Terbe, Viczián, Puskás, Kiss-Szemán – Szilágyi Sz., Hidi M, Vida – Kapornai, Szalai, Cipf (cserék: Bobál, Enyedi, Riesz) felállású találkozó elsődleges célja a meccsterhelés biztosítása volt, de a korábbi edzőmérkőzésekhez hasonlóan ez a program is nagyszerű alkalomnak bizonyult, hogy újabb tehetséges fiatalok bizonyítsák rátermettségüket, így a keretben helyet kaptak a Vasas Kubala Akadémia 2003-as születésű játékosai, Puskás Zsombor és Riesz Péter, illetve a 2004-es Enyedi Péter is szerephez jutott.
A felkészülési mérkőzés több tekintetben is hasznosnak bizonyult. Egyrészt ellenfelünk az az U17-es magyar válogatott volt, melynek keretében Akadémiánkról Bánfalvi Gergő, Pócs Balázs és Boros Zsombor is pályára lépett a mai összecsapáson. Másrészt örömteli volt látni, hogy nem csupán ők, de az Akadémiáról felkerülő játékosok is kivétel nélkül jó teljesítményt nyújtottak. Puskás – a gólja mellett – belső védőként remekül játszott, ahogy Riesz és Enyedi is magabiztosan mozgott. A szintén gólt szerző Kapornai teljesítményével is elégedettek lehetünk, de Kiss-Szemán és Szalai is nagyszerűen helyt álltak a kilencven perc során – utóbbi kezdőként végigjátszva góllal és gólpasszal vette ki a részét a közös munkából.
Ezen a napon az eredmény egyáltalán nem volt szempont, sokkal inkább az, hogy az edzéseken gyakorolt elemeket meccsszituációban is viszont lássuk, a visszatérő játékosok pedig újra mérkőzésen szerepelhessenek, valamint akadémiánk tehetségei is megtapasztalják a felnőtt futball világát. A program befejezéseként közös ebéddel zártuk a napot."
"Női A-válogatottunk az ukránok elleni, későbbi időpontra halasztott vb-selejtezője helyett a világ egyik legjobbjával, a brazil válogatottal játszik felkészülési mérkőzést április 11-én a spanyolországi San Pedro del Pinatar városában.
04.11., 19:30"
Női A-válogatottunk az ukránok elleni, későbbi időpontra halasztott vb-selejtezője helyett a világ egyik legjobbjával, a brazil válogatottal játszik felkészülési mérkőzést április 11-én a spanyolországi San Pedro del Pinatar városában.
"20 ESZTENDŐS KÖZÉPPÁLYÁSUNK, TÖLGYES ÁDÁM TAVALY NYÁRON A FERENCVÁROSTÓL ÉRKEZETT KLUBUNKHOZ. A JÁTÉKOS A FRADI MÁSODIK CSAPATÁBAN AZ ELŐZŐ SZEZONBAN MÁR BEMUTATKOZOTT AZ NB III-BAN, DE STABIL KEZDŐJÁTÉKOSSÁ NÁLUNK VÁLT A MOST FUTÓ BAJNOKSÁGBAN. KEVESEN TUDJÁK, HOGY „TÖLGY" BECENÉVRE HALLGATÓ JÁTÉKOSUNK VÁCI KÖTŐDÉSŰ, GYEREKKÉNT A VÁC VLSE-BEN (IS) NEVELKEDETT! ERRŐL IS BESZÉL INTERJÚNKBAN.
– Tavaly nyáron érkeztél Vácra, de ha jól tudom, van váci kötődésed, hiszen a Vác VLSE-ben is nevelkedtél. Milyen volt az az időszak gyerekként, illetve milyen érzés volt visszatérni Vácra nyáron, már a felnőtt csapatba?
– Igen, Vácon nevelkedtem. Körülbelül 8 éves koromban kezdtem el futballozni az egyesületben, és a 2012/13-as szezon végéig maradtam – az utolsó évben már az U13-as együttesben játszottam, mielőtt az MTK-ba igazoltam volna. Azóta nagyon sokat tanultam, nagyon jó időszakon vagyok túl, így tavaly kellő magabiztossággal jöttem a felnőtt csapathoz.
– Gyakorlatilag egyből kezdőjátékossá váltál a Vác FC-ben, a bajnokságban eddig összesen 21-szer, míg a Magyar Kupában háromszor léptél pályára. Hogy érzed magad az együttesben és milyennek élted meg az őszi szezont, illetve a tavasz eddigi szakaszát?
– Jól érzem magam, hamar befogadtak a többiek, és ismerősök is voltak, amikor érkeztem, szóval minden rendben ment. Szerencsére jól sikerült a bemutatkozásom, a mester hamar bizalmat szavazott nekem. Jól kezdtem az őszi szezont, úgy érzem, egyénileg jól ment a játék, viszont a csapatnak nehezen indult az ősz, de az idény végére egész jó eredményeket értünk el. A tavaszi szezont sajnos két vereséggel indítottuk, de azóta két fontos győzelmen vagyunk túl!
– A Dabas-Gyón ellen megszerezted az első váci gólodat, ami egyből három pontot eredményezett. Milyen érzés volt győztes gólt szerezni?
– Nagyon örülök, hogy megszereztem az első gólt és külön örülök annak, hogy ez egy győztes találat volt, amivel igazán segíteni tudtam a csapatnak a fontos három pont elérésében!
– Mit vársz a szezon további részétől? Mi kell ahhoz, hogy mielőbb bebiztosítsuk a bennmaradást?
– Fontos, hogy a csapat összetartson és keményen dolgozzon a minél jobb eredmény elérése érdekében és akkor nem lesz probléma a bennmaradással."
"Klubunk a mai napon újabb fiatal labdarúgóval kötött profi szerződést, szakmai stábunk döntése értelmében az eddig a BLSZ I. osztályban remeklő BMTE II.-t erősítő Forrai Zoltán ugyanis mostantól NB II-es csapatunkkal készül.
21 éves játékosunk 2021 januárjában igazolt Budafokra, posztját tekintve pedig jobb hátvéd. Az előző szezonban tavasszal 14 mérkőzésen lépett pályára, valamennyi találkozón kezdőként, idén pedig szintén 14-szer szerepelt a Budapesti I. osztály küzdelmeiben és védő létére már két gólt szerzett.
“Nagyon örülök ennek a lehetőségnek és hogy immáron profi játékosként, a másodosztályban is bizonyíthatok majd. Úgy érzem, kész vagyok a feladatra, hogy segítsem a csapatot a céljai elérésében. Bíztam benne, hogy eljön ez a pillanat, mert nyár óta többször is részt vettem az NB II-es csapat edzésein, januártól pedig szinte folyamatosan velük készülök, többek között az umagi edzőtáborban is játszottam már két edzőmeccsen. Szerencsére a beilleszkedéssel sem volt probléma, soha nem éreztették rajtam a többiek, hogy újonc vagyok, a legelejétől mindenki befogadó és segítőkész volt, úgyhogy izgalommal telve várom az új kihívásokat!”
Névjegy
Forrai Zoltán 2001. március 13-án született Miskolcon. A DVTK csapatában kezdett futballozni, majd 14 évesen, 2015-ben igazolt a Diósgyőrből az MTK alakulatához. Négy szezont húzott le a budapesti kék-fehéreknél, majd Újpestre került,ahol 2019 és 2021 között játszott, mielőtt Budafokra igazolt.
Zoli a 23-as mezben játszik majd, példája pedig hűen tükrözi klubunk azon törekvéseit, hogy a tehetséges játékosaink lépcsőről lépcsőre haladva minél magasabb szinten is megmutathassák magukat!
Ezúton is sok sikert kívánunk hátvédünknek, immáron az NB II-es csapatunkban!
"A DVSC elleni mérkőzés 93. percében az újpesti szurkolótábor rasszista megnyilvánulását fejezte ki az ellenfél 4-es számú játékosa felé (hangos huhogás), mellyel megsértette az MLSZ FSZ. 40.§.(2) bekezdés a pontjában leírtakat, ezzel fegyelmi vétséget elkövetve. Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a tegnapi napon (2022. 03. 17.) megküldte határozatát, melyben a jogerőre emelkedést követően klubunkat a D szektor bezárásával bünteti, amely így 2022. április 3-án megrendezésre kerülő MTK elleni bajnoki mérkőzést érinti.
A rasszizmus a legszigorúbb elbírálás alá esik, megismétlődése esetén a pénzbüntetés mellett teljes zárt kapu, illetve 1-3 büntetőpont levonását is megállapíthatja a Fegyelmi Bizottság.
Jelen határozattal a klub eddig 8,5 millió forint büntetést kapott a tavaszi szezonban a szurkolói rendbontások, főként a pirotechnika miatt.
Arra kérjük szimpatizánsainkat, hogy elégedetlenségüket kulturált és nem sértő módon fejezzék ki, illetve mellőzzék a tiltott pirotechnikai eszközök használatát."
"A San Marino elleni hazai vb-selejtezőt vezető szlovák Filip Glova vezeti a férfi A-válogatott Szerbia elleni felkészülési meccsét.
Asszisztensei František Ferenc, Tomáš Straka, a 4. játékvezető pedig Ivan Kružliak lesz. VAR nem lesz a mérkőzésen."
A San Marino elleni hazai vb-selejtezőt vezető szlovák Filip Glova vezeti a férfi A-válogatott @FSSrbije elleni felkészülési meccsét. Asszisztensei František Ferenc, Tomáš Straka, a 4. játékvezető pedig Ivan Kružliak lesz. VAR nem lesz a mérkőzésen. #csakegyutt#magyarok#HUNSRB