Két olyan NB I-es játékos kapott nemrég meghívót Marco Rossitól, aki eddig egyszer sem szerepelt a keretben, Baráth Péter, valamint Ádám Martin. Róluk az nso.hu-ak nyilatkozott a menedzserük, Papp Gábor.
Baráthnak előző télen meg volt rá a lehetősége, hogy egy olasz csapatba igazoljon, erről így nyilatkozott Papp:
,,Úgy látom, még mindig tud fejlődni, nem hozta ki még magából a maximumot. Fontos, hogy ne akarjunk egyszerre túl nagyot lépni, és ha erősebb bajnokságba is szerződik majd, olyan helyre kerüljön, ahol lehetőséget is kap, mert ha ez nem biztosított, akkor jobb, ha egyelőre Debrecenben marad, ahol számolnak vele. Tavaly télen megvolt a lehetősége, hogy előszerződést kössön az olasz Empolival, nyáron ingyen igazolhatott volna a Serie A-ba feljutó csapathoz, mert lejárt volna a szerződése Debrecenben. Ugyanakkor sajnos szomorú és nehéz élethelyzetbe került egy nagyon közeli hozzátartozója súlyos betegsége miatt, ezért nem akart távol lenni a családtól. A váltás helyett hosszabbított a Debrecennel, amelyhez 2023 nyaráig szerződés köti. Húszéves, nincs okunk kapkodni, ha a fejlődése töretlen marad és a válogatottban is be tud mutatkozni, idővel biztosan meglesz a lehetősége az előrelépésre."
Ádám Martinért télen már érkezett egy egymilliós ajánlat Dél-Koreából:
,,Sok függ attól, hogy a válogatottban hozzá tud-e tenni ehhez a gólszámhoz, illetve hogy ott milyen teljesítményt nyújt. Pakson 2026-ig szól a szerződése, de az ottani klubvezetés mindig partner abban, hogy megfelelő ajánlat esetén távozzanak a játékosai. Martin pedig szeretne előre lépni a nyáron. Télen már jött érte egy egymillió eurós ajánlat az egyik dél-koreai élcsapattól, és bár hazai szinten elképzelhetetlen fizetési lehetőségekkel kecsegtették, Martin a válogatott debütálása előtt nem akart ekkora változást az életében. Emellett szeretne NB I-es gólkirály lenni, illetve idény közben a paksi klub sem szerette volna elengedni, ami a kiélezett bajnoki verseny miatt teljesen érthető volt. A közeljövő alapvetően attól függ, milyen teljesítményt nyújt a válogatottban. Ha úgy ítéljük meg, hogy középtávon képes lehet átvenni Szalai Ádám helyét a csatárposzton, akkor az lesz a cél, hogy Európában maradjon. Ugyanakkor, ha esetleg nem sikerül meggyőző teljesítményt nyújtania a válogatottban, akkor felértékelődhetnek a távolabbi országokból érkező megkeresések. Meglátjuk, mit hoz a jövő, sok minden múlhat azon, hogyan játszik a nemzeti csapatban…"
Egy meccs kivételével már az összes találkozót lejátszották az NB II 29. fordulójában, cikkünkben összeszedtük a vezetőedzők meccs utáni nyilatkozatait.
Szpari-Vasas 0-1
Feczkó Tamás (Szpari): ,,Szervezetten játszottunk, és a második félidő elején helyzeteink is voltak. Sajnos épp akkor kaptuk a gólt, amikor már jobban futballoztunk. Az első félidőben mutatott támadójátékunkkal nem vagyok elégedett, de tudni kell, hogy több kulcsjátékosunk is hagyott ki edzéseket sérülés vagy betegség miatt."
Kuttor Attila (Vasas): ,,A tavasz egyik legjobb játékával nagyon értékes győzelmet arattunk a Nyíregyháza ellen. Fontos volt a türelem, mert az első félidőben is megvoltak a helyzeteink, de azokat még nem sikerült kihasználni, egy rögzített helyzet után viszont sikerült betalálnunk, ami eldöntötte a meccset."
III. Kerület-DVTK 0-1
Kemenes Szabolcs (III. Kerület): ,,Aki látta a meccset tudja, hogy ikszes volt, még az is erős túlzás. De ez a különbség a nagycsapatok és mi köztünk: nekik elég volt egyetlen helyzet is, mi nem tudtunk annyit kidolgozni, amiből betaláljunk. Gratulációt érdemelnek, nagyon közel a céljuk, a feljutás. Nekünk marad továbbra is a kiesés elleni küzdelem."
Kondás Elemér (DVTK): ,,Sok problémánk volt, sok játékosunk betegedett le. Nem volt egyszerű a mérkőzés, nagyon jól játszottak a hazaiak. Az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk, külön öröm, hogy egy fiatal DVTK-nevelés szerezte a győzelmet érő gólt. A pálya minősége nem volt a legjobb, de ezzel mindkét csapatnak meg kellett küzdenie."
Dorog-Soroksár 2-3
Balogh Pál, szakmai igazgató (Dorog): ,,Nem nyújtottunk rossz teljesítményt, de visszatérő problémánk hetek óta, hogy az ellenfelünk kevés helyzetéből gólt ér el. Kiegyenlített mérkőzés volt, a döntetlen igazságosabb lett volna."
Lipcsei Péter (Soroksár): ,,Gratulálok játékosaimnak. Ezen a mérkőzésen az eredményesség és a győzelem volt a legfontosabb."
ETO-Siófok 0-0
Klausz László (ETO): ,,Ezúttal elmaradt a gólzápor. Mindkét játékrész elején álmosan játszott a társaság, de voltak helyzeteink, csak a győzelemhez szükséges gól hiányzott."
Domján Attila (Siófok): ,,Jól kezdtünk, nagy lehetőségekkel, ekkor kellett volna eldönteni a mérkőzést, mert később feljavult a hazai csapat. Főként azért vagyok bosszús, mert nem először marad el a győzelmünk úgy, hogy megőriztük a kapunkat a góltól."
Szeged-Ajka 3-0
Dragan Vukmir (Szeged): ,,Jól kezdtünk, három nulla volt ide az első félidőben, sőt kimaradt még néhány helyzet is. Rendben volt a hozzáállás, az akarat, és a szünet után annyit adtunk ki magunkból, amennyi az előny megőrzéséhez kellett."
Kis Károly (Ajka): ,,A hazaiak gyorsan, már az első félidőben eldöntötték a meccset. Ennél jobbat, többet tudunk, és a kombinatív játékunk jó volt, de helyzeteket nem igazán alakítottunk ki. A Szeged megérdemelte a győzelmet."
Budafok-Szolnok 1-0
Csizmadia Csaba (Budafok): ,,Nagyon sokat tettünk ezért a győzelemért, hetek óta folyamatosan küzdünk. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet."
Romanek János (Szolnok): ,,Nehéz újat mondani, amikor mindig beletesszük a munkát a meccsekbe, és egy gólokkal kapunk ki. Az első félidőben kicsit bátortalanok voltunk, a második félidőben próbáltunk nyomást helyezni a Budafokra."
Békéscsaba-Csákvár 1-1
Schindler Szabolcs (Békéscsaba): ,,A hét elején úgy volt, hogy nem is tudunk játszani, hiszen a csapat nagy része beteg volt. Ez sajnos érződött, de nagyon fontos, hogy nagyot küzdött a csapat. Ha az elmúlt három mérkőzés összképét nézem, akkor nagyon sokan azt mondták volna, hogy a hét pont az vállalható."
Mónos Tamás (Csákvár): ,,Úgy készítettem fel a csapatot, hogy szerettünk volna nyerni. Az első félidőben rengeteg helyzetünk volt, jól futballoztunk. A második felvonásban a kiállítás után is rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, nem is voltunk türelmetlenek, de iszonyat jó napot fogott ki az ellenfél kapusa."
Tiszakécske-Budaörs 4-3
Visinka Ede (Tiszakécske): ,,Örülök, hogy tudtunk fordítani. Ez volt az egyik legnehezebb mérkőzésünk a bajnokságban. Tudtuk, hogy a Budaörs jó csapat, jó támadókkal. El is mentek 2–0-ra az elején. Nem volt könnyű innen felállni. Nekünk most sikerült, vezetést is szereztünk. 3–2-nél le is zárhattuk volna a meccset. Óriási tisztelet a csapatnak, hogy végül 3–3 után sikerült berúgni a győztes gólt. Féltünk ettől a mérkőzéstől, de a labdarúgóink hittek magukban és abban a munkában, amit csinálunk."
Toldi Gábor (Budaörs): ,,Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. 2–0-ás vezetésünk birtokában nyugodtan futballozhattunk volna, de az ellenfél rövid időn belül egyenlített. Hektikus volt ez a meccs, hiszen 3-2 után visszajöttünk 3–3-ra. Ezután bármelyik csapat nyerhetett volna. Mi jöttünk ki rosszabbul a végjátékból. Amatőr hibákat követtünk el ezen a mérkőzésen. Ezen a szinten ilyen hibák nem férnek bele."
Haladás-Szentlőrinc 0-1
Németh Szabolcs (Haladás): ,,Ezen a találkozón hiányzott a kreativitás a játékunkból. Változtatnunk kell a jövőben, hogy eredményesen tudjunk szerepelni."
Marián Sluka (Szentlőrinc): ,,Gratulálok a csapatnak, kiváló teljesítményt nyújtottunk. A megbeszélteknek megfelelően maradéktalanul végrehajtották a taktikai feladatot. Új felállást választottunk, megerősített középpályás sorral, s megérdemelten nyertük meg a találkozót."
A román sajtóban mostanában többször is foglalkoztak a Kolozsvár kiváló kapusával, Hindrich Ottóval, akit a románok szerint "ellopna" Magyarország.
A Prosportban megjelent cikk szerint a játékost a magyar válogatottban is szívesen látnák, valamint valamelyik magyar élcsapat is igényt tartana a szolgálataira. A 19 éves hálóér néhány hete elmondta, hogy a Puskás Akadémia már ajánlatot is tett érte, de a cikkben arról is írnak, hogy a Fradi is szívesen megszerezné. A kapus vételára elérheti akár majd az egy millió eurót is nyáron, Hindrichnek egyébként 2024-ig van érvényes szerződése Kolozsváron.
Hindrich korábban arról nyilatkozott, hogy 100 százalékban magyarnak vallja magát, így nem férhet hozzá sok kétség, hogy melyik országot szeretné majd képviselni felnőtt szinten. A futballistát meghívta Bogdan Lobont az U20-as román válogatottba, azonban a Prosport szerint ez lesz az utolsó korosztály, ahol nem magyar mezben lép majd pályára.
A 19 éves Hindrich ebben a szezonban 17 bajnokin védett és mindössze 9 gólt kapott, valamint 11 alkalommal maradt érintetlen a hálója.
A török bajnokság vasárnapi mérkőzésén a Fenerbache 2-1-es győzelmet aratott a Konyaspor ellen. Sikere után a Fener 53. ponttal a 3. helyen áll a bajnokságban, 2 pontos hátrányban a 2. helyezett Konyaspor mögött. Az éllovas Trabzonspor 70 egységgel rendelkezik.
Ami a magyar labdarúgás követőinek az eredménynél és az aktuális helyezéseknél is fontosabb az az, hogy a kezdőként bizonyítási lehetőséget kapó Szalai Attilát a mérkőzés 61. percben sérülés miatt le kellett cserélni.
A Fenerbache hivatalos bejelentése szerint a magyar válogatott védőjének a jobb térdében első fokú húzódást diagnosztizáltak, arról, hogy mennyit kell kihagynia, nem szól jelentés.
Dün akşam İttifak Holding Konyaspor ile oynadığımız maçta aldığı darbe sonrası oyundan çıkmak zorunda kalan oyuncumuz Attila Szalai’nin @AcibademSaglik Altunizade Hastanesi’nde gerçekleştirilen MRG’sinde; sağ diz iç yan bağında 1. derece zorlanma tespit edilmiştir. pic.twitter.com/XnJ0QsomUC
Szalai így nem tud részt venni a magyar válogatott Szerbia és Észak-Írország elleni felkészülési találkozóin. Mint nemrég jeleztük, Marco Rossi szövetségi kapitány a Puskás Akadémia védőjét, Spandler Csabát hívta be a keretbe helyette.
A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.
MAGYARORSZÁG–Szerbia (Budapest, Puskás Aréna)
Március 29.
20.45: Észak-Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)
NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00: MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45: Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország
Szalai Attila megsérült klubja, a Fenerbahce vasárnapi bajnokiján. A védő helyére a Puskás Akadémia 26 éves játékosát, Spandler Csabát hívta be a Szerbia és Észak-Írország ellen készülő keretbe Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya – számolt be róla az MLSZ..
A MAGYAR KERET A MÁRCIUSI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd) Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia) Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC) Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Basel – Svájc), Varga Kevin (Young Boys – Svájc)
A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.
MAGYARORSZÁG–Szerbia (Budapest, Puskás Aréna)
Március 29.
20.45: Észak-Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)
NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00: MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45: Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország
A hétvégén a 25. fordulót rendezték az NB I-ben, sokan kaptak kedvet hozzá, hogy meccsre menjenek.
A legtöbben a nyitómeccsen, a Ferencváros-Mezőkövesden voltak, míg a második helyre a zármeccs, az Újpest Honvéd fért oda. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Paks-DVSC ért oda, míg a legkevesebben az MTK-Kisvárdára voltak kíváncsiak.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Honvéd 2-0-ás győzelmet aratott Újpesten.
Milos Kruscsics, az Újpest vezetőedzője így értékelt:
,,Nagyon köszönöm a szurkolók támogatását, és hogy ilyen sokan kijöttek a meccsre. Az Újpest játéka összehozta drukkereket és ezt nagyon jó látni. Ma nem tudtunk eredményesen játszani, és az ellenfél védelme nagyon jól teljesített. Nem tudtuk kihasználni a területeket, az első féldiőben voltak is lehetőségeink, de nem voltak eléggé életerősek. Ellenfelünknek volt egy lehetősége, és ahogy ilyenkor lenni szokott, ebből gól lett. A második félidőben egy kontrából kaptunk gól, így 2-0-ra elveszítettük a találkozót. Nem mondhatom azt, hogy rosszul játszottak a játékosaim, de ez egy olyan helyzet, hogy egyszerűen nem ment ma. Folytatni kell tovább. Az elmúlt meccsek során nagyon sok érzelem volt bennük, ma este ez hiányzott."
Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel az Újpest trénerének:
Jókor jön-e szünet és mi lesz ott a legfontosabb feladatuk?
,,Fontos, hogy most pihenni tudjanak a játékosok. Fizikálisan, de emóció szempontjából is sok energiát használtunk el. Olyan fizikai és mentális állapotban volt a csapat, ami miatt komoly erőfeszítéseket kellett tenni, ez most meg is kér az árát. Minden meccs olyan, mintha az utolsó lenne, ahol mindent be kell adni. Néhány hete még sereghajtók voltunk, viszont most már vannak olyan hangok is, amik az európai kupaporondra képzelik az Újpestet. Nem egyszerű összrtartani a csapatot és biztosítani, hogy éles maradjon a motiváció. A játékosok nem engedtek ki, de a foci ilyen, ez nem mindig sikerült. Most jön egy háromnapos pihenés, majd készülünk a következő meccsre."
Kruscsics elmondta továbbá, hogy Croizetnek megsérült a bokája, ami eleve nem volt jó állapotban, amire rá is sérült egy párharc során.
A Honvéd trénere, Nebojsa Vignjevics így értékelt a meccs után:
,,Szeretnék gratulálni a csapatomnak, nagyszerű meccset játszottunk. Nem játszottunk szép futballt, de nagyon fegyelmezettek voltunk. Az Újpestnek is szeretnék gratulálni, nem a mai eredmény miatt, hanem az előző meccseken mutatott teljesítmény miatt. Szervezettek voltunk, megnyertük a párharcokat, a srácok nagyon fegyelmezetten hajtották végre a megbeszélteket, főleg 1-0 után. Tudtuk, hogy jönni fog az Újpest, lesznek helyzeteik, de a srácok fantasztikusan védekeztek. Az első félidőben voltak helyzetei az Újpestnek, de a második félidőben nem is emlékeszm komolyabb lehetőségre. Azt is figyelembe kell venni, hogy 5-6 játékosunk hiányzott, nem is tudta végigjátszani mindenki a meccset.
Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel a Honvéd vezetőedzőjének:
A győzelem záloga az volt, hogy a szünetben még szorosabbá tudták tenni a védekezésüket?
,,Igen, de figyelembe kell venni, hogy voltak hiányzóink. Kielemeztük az Újpest korábbi meccseit, ha kis helyet is kapnak a játékosaik, azt ki tudják használni. Ezért volt jó, hogy nagyon szervezett volt a védekezésünk és ebből tudtunk kontrákat vezetni. Az Újpest mostanában nagyon sokat birtokolja a labdát, nem ebben szerettük volna felvenni velük a versenyt."
Vignjevics ugyan viccelődött némileg a régi újpesti ismerőseivel, és volt is egy kis pikantériája a meccsnek, de elmondása szerint a saját csapatával foglalkozott. A szakember nagyon boldog, amikor Zsótér Donát hallgat rá, mert ekkor általában nagyon jól teljesít, emiatt is ölelgette meg.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Szalai Ádám duplájának köszönhetően 4-2-es győzelmet aratott az FC Basel, a Bolla Bendegúzt és Varga Kevint is foglalkoztató Grasshopper otthonában.
A találkozó után a magyar válogatott csapatkapitánya egy hatalmas hírt jelentett be, ugyanis elmondta, hogy hamarosan apuka lesz. A meccset magát így értékelte a játékos, amit egyébként különösnek titulált:
,,Annak ellenére, hogy mi szereztük az első gólt, valami nem működött, de nagyon örültem, hogy 2-2-es döntetlennel vonulhattunk a szünetre. 3-2 után nagyon mélyen védekeztünk, ezért is volt nagyon fontos, hogy végül 4-2-re nyertünk. Jó érzésekkel vonulhatunk a válogatott szünetre."
Sportszerűségből jelesre vizsgázott az első gól szerzője.
ÚJPEST-HONVÉD 0-2
Az egyik legnagyobb és legfontosabb rangadó!
De nemcsak a pályán, hanem a stadionba vezető utakon és persze a lelátón is.
A Szusza Ferenc Stadionba menet parkolóhelyet a közelben csak véletlenül vagy délelőtt lehetett találni, rendőr meg annyi volt a környéken, hogy akár külön és igen ütős hadosztályt alkothattak volna a Csillagok háborújában vagy a Trónok harcában.
És ahogyan az várható volt, már a kezdés előtt remek volt a hangulat a létesítményben, és persze a kölcsönös odamondogatások sem maradhattak el az ultrák részéről.
A kezdés előtt és a szünetben Curtis lépett fel, aki tolta a focit is az Újpestben, azóta meg a szurkolást és a rappelést. Róla megállapíthattuk, hogy amennyire népszerű Újpesten, annyira népszerűtlen Kispesten, bár ez utóbbi különösebben nem foglalkoztatta.
A lila-fehér hívek parádés élőképpel (füstbombákkal) fogadták a pályára kivonuló játékosokat, az előttük lévő kerítésre kifeszített drapérián a Turan Khan újpesti rapcsapat egyik emblematikus sora díszelgett, míg a kispesti ellenségeik a tulajdonosváltás és az Újpest címere miatt szóltak be a hazaiaknak, szintén felirattal.
A pályán is nagy csata zajlott, de eleinte inkább csak taktikai értelemben, így kevesebb helyzet és gólszerzési lehetőség adódott a felek előtt az első félidőben, mint arra előzetesen talán számítani lehetett.
A meccs nem volt rossz vagy unalmas, de a több ziccer hiányzott.
Zsótér Donátot viszont dupla dicséret illeti, nemcsak azért, mert a gólja előtt remekül érkezett egy igen éles beadásra, hanem azért is, mert tiszteletben tartotta azt, hogy korábban az Újpestben futballozott, ezért nem ünnepelt vagy ünnepeltette magát.
Ettől még persze a társai a nyakába borultak, de ezt nem ő akarta…
Fordulás után igyekezett nyomni az Újpest, de hiányzott a játékából az első félidő végén megsérült Croizet kreativítása.
Milos Kruscsics, a lila-fehérek szakvezetője a hajrára a rengeteget dolgozó, ám védekezőbb felfogású Onovo helyett a közönségkedvenc Simon Krisztiánt is csatasorba állította, de a hazaiak tudománya inkább csak a kispestiek tizenhatosáig szólt.
És ahogyan az lenni szokott, egy kontrából (amiből nem volt a vendégek részéről a játékrészben) Machac remek megmozdulás végén kettőre növelte a Honvéd előnyét.
Az Újpest a legutóbbi 4 meccsét megnyerte, ma viszont nem érződött, hogy gólt tudna szerezni, míg a Kispest fellélegezhet, ráadásul csapatszellemből is jól vizsgázott.
A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: AZ MLSZ ELLENŐR
A két szurkolótábor volt a legjobb, mert végig tiszta szívből és jól szurkoltak, ám a bürokraták szemeiben ez újabb büntetést jelent majd az eleve szektorbezárásokkal sújtott kluboknak.
A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: YOHAN CROIZET SÉRÜLÉSE
A légiós kidőlésével kiveszett az Újpest támadójátékából a fineszesség és a váratlan megoldások lehetősége. A pótlása ma nem sikerült.
GÓLOK TÖRTÉNETE:
43. p.: Baráth lopakodott előre a jobb oldalon, majd élesen középre adott, ahol Zsótér megelőzte Boumalt, majd pár lépésről a kapu jobb oldalába fejelt. 0-1
81. p.: Machach kapott lalbdát a tizenhatos bal sarkánál, majd becsapva a védőjét tolt egyet rajta befelé, majd 17 méterről a kapu bal oldalába tekert. 0-2
JEGYZŐKÖNYV:
KÖVETKEZŐ FELADAT:
Az Újpest az MTK-t fogadja majd, míg a Kispest a Paksot, de csak a válogatott meccsek miatti szünet után.
Szalai Ádám, az FC Basel magyar válogatott légiósa duplázott a Bolla Bendegúzzal felálló Grasshoppers otthonában a svájci labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Mindkét magyar futballista kezdőként lépett pályára, Szalai a 4-2-re megnyert összecsapáson nyerőembernek bizonyult, mivel csapata harmadik és negyedik találatát is ő szerezte. A bázeliek Twitter-oldala szerint Szalai gólörömével azt üzente, hogy hamarosan édesapa lesz.
A 78-szoros válogatott Szalai február 19-én a Lausanne elleni bemutatkozó mérkőzésén volt először eredményes, egy héttel ezelőtt pedig a Servette ellen is betalált.
BUNDESLIGA
A három magyart foglalkoztató RB Leipzg hazai pályán csak gól nélküli döntetlent ért el az Eintracht Frankfurt ellen a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A lipcsei csapatban Gulácsi Péter és Willi Orbán végig a pályán volt, míg Szoboszlai Dominik csereként a 84. perctől kapott lehetőséget.
A Red Bull Arena a koronavírus-járvány miatt november óta először telhetett meg, így 47 069 néző foglalt helyet a lelátókon.
A Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce hazai pályán 2-1es győzelmet aratott a Konyaspor ellen. A magyar válogatott futballista megsérült a meccsen, ezért a 61. percben le kellett cserélni.
Nyugaton a Balatonfüred 8-0-ás, míg a BVSC 6-0-ás győzelmet aratott, így az utóbbi csapat átvette a vezetést a tabellán, annak ellenére, hogy a Mosonmagyaróvár is nyert.
Ezen a hétvégén nem lesznek meccsek az NB I-ben, ugyanis a válogatott meccsek miatt szünet következik a bajnokságban. Azonban szomorkodásra nincsen okunk, ugyanis rangadókkal fog visszatérni majd a magyar élvonal.
A 26. fordulót a Mezőkövesd és a Gyirmót összecsapása nyitja majd április első napján. A szombatot a DVSC és a ZTE meccse nyitja, míg a második találkozót a Vidi és a Kisvárda vívja majd. A napot Bognár Györgyék vendégjátka zárja majd Kispesten.
A vasárnap egy fővárosi rangadóval kezdődik, ugyanis Újpestre látogat majd az MTK. A nap és a forduló utolsó meccsén eldőlhet a bajnoki cím sorsa, ugyanis Felcsúton vizitál a Fradi. Révész Attila, a Kisvárda távozófélben lévő sportigazgatója az MTK-Kisvárda után azt nyilatkozta, hogy szerinte is eldőlt már az első hely sorsa, pár hete meg Nikola Mitrovics, az Újpest csapatkapitánya is ezt nyilatkozta.
26. FORDULÓ
ÁPRILIS 1., PÉNTEK
20.00: Mezőkövesd-Gyirmót ÁPRILIS 2., SZOMBAT
14.45: DVSC-ZTE
17.00: MOL Fehérvár FC-Kisvárda
19.30: Honvéd-Paks ÁPRILIS 3., VASÁRNAP
14.30: Újpest-MTK
17.00: Puskás Akadémia-Ferencváros
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Paks hazai pályán 1-0-ra kikapott a Lokitól.
A vezetőedzők így értékeltek a lefújást követően:
Bognár György (Paks): „Fájó, hogy megint egy kicsit kényelmesen játszottunk, bár jó felfogásban és végig nyomtunk. Hosszú ideig ott tudtuk tartani a játékot a DVSC kapuja előtt. Minőségi játékról azonban most nem beszélhetünk, akadt két kapufánk is, de inkább csak gyűrtük a játékot. Egy picit ugyanúgy belekényelmesedtünk, mint egy hete Felcsúton. Bizonyos játékhelyzetekben lassabban játszottuk meg a labdát, ebből adódóan kevesebb helyzetünk alakult ki. Sajnos ez most egy ilyen periódus, de lesz két hetünk, hogy feltöltődjünk, szükségünk is lesz rá. Bevetettünk minden kreativitást, ami ma a padon volt, megpróbáltuk megfordítani a mérkőzést. Mondom, a hozzáállással nem volt gond, alapjában véve a tiszta helyzetekből volt kevesebb. Nem dől össze a világ, fontos a jó önértékelés, ha látjuk, mi a gondunk, meg is tudjuk majd oldani azt.”
Joan Carrillo (DVSC): ,,Jól kezdtük a meccset, aztán a 20. perc után túl sok pontrúgáshoz jutott az ellenfél, de ezeket sikerült kivédekezni. Tudtuk, hogy gólt kell szereznünk, a második félidőben ez teljesült is, fontos győzelmet arattunk."
Négy meccset rendeztek 14 órakor az NB II 28. fordulójában, pályára lépett a feljutásra két legesélyesebb csapat is.
A Dorog kifejezetten gólgazdag meccset játszott Lipcseiékkel, amit végül a Soroksár nyert meg 3-2-re. Ugyanez nem mondható el az ETO-Siófok találkozóról, ugyanis az 0-0-al végződött.
Nem hibázott Óbudán a DVTK, amely egy egy gólos meccs gyűjtötte be a három pontot. A Vasas is győzelemmel zárta a fordulót, három egységgel távoztak az angyalföldiek Balmazújvárosból, ahol a Szparival játszottak, így továbbra is magabiztosan vezetik a tabellát.
EREDMÉNYEK:
Nyíregyháza–Vasas 0–1 (Otigba 75.)
ETO FC Győr–Siófok 0–0
III. Kerületi TVE–Diósgyőri TVK 0–1 (Jurek 21.)
Dorog–Soroksár 2–3 (Szerencsi 36., Nyíri 50., ill. Lovrencsics B. 28., Szerető 48., Kovac 82.)
Eddig a Paks meccsein esett a legtöbb gól a bajnokságban, mert a tolnaiak lőtték a legtöbbet, cserébe a legtöbbet is kapták.
Bognár György csapatának tehát gyakorlatilag mindegyik fellépése izgalmas, látványos és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy milyen végeredménnyel zárulnak az összecsapásai – a semleges drukkerek legnagyobb örömére.
A DVSC-nek sokkal nagyobb téttel bírt a mai megmérettetés, mert a hajdúságiak a kiesés elől menekülnek, így nekik továbbra is minden pont fontos. Joan Carrillo dolgát nehezítette a kezdés előtt, hogy a régóta maródi Bárány Donáton és Kundrák Norberten kívül Gróf Dávid, Szécsi Márk és Korhut Mihály sérülés miatt hiányzik a keretből, míg Ferenczi Jánosra betegség miatt nem számíthatott a vezetőedző.
Az NB1.HU úgy tudja, hogy Gróf Dávidot műteni is kell majd.
Az első 15 percben inkább távolabbi lövésekkel próbálkoztak a csapatok, majd a 23. percben Dos Santos fejelhetett volna gólt Dzsudzsák beadása után. Pár perccel később Haraszti válaszolt közelről, de Hrabina ügyesen védett.
A 35. percben Ádám Martin ollózott egyet, de a zsuga a léc fölé szállt, majd 2 perccel később Haraszti 9 méterről a lécet találta el…
A félidő utolsó perceiben a Paksnak kettő, a Lokinak egy gólszerzési lehetősége volt. Gólok nem, paksi fölény viszont volt az első félidőben.
Fordulás után David Babunski remek egyéni alakítása végén remek lövéssel szerezte meg a vezetést, a videóbírónak le kellett csekkolnia, hogy a támadás során volt-e les, de nem volt…
Az 58. percben Ádám szerezhetett volna közelről gólt, de Hrabina hárított, a kipattanóból Haraszti újabb kapufát lőtt…
Hátrányban a tolnaiak még nagyobb elánnal mentek előre, de úgy tűnt, a helyzetek kihasználásával hadilábon állnak, mint a legutóbbi fordulóban Felcsúton, amikor 2-0-ra kikaptak.
A 85. percben Dzsudzsák remek passzából, majd Tischler hibázott kétszer, így nem lett lezárva a mérkőzés. Persze úgyis lehet fogalmazni, hogy Nagy Gergely védett mindkétszer parádésan.
A hosszabbítás kezdetekor Szélpál előbb piros lapot kapott, majd Andó-Szabó spori a videóbíró segítségével felülbírálta a saját ítéletét.
A legutolsó percek nagyon feszültek voltak, a meccs a 100. percben lett befújva.
A Paksnak jókor jön a szünet, a Lokinak nagyon jókor jött a győzelem.
A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: HARASZTI KAPUFÁI
Volt neki egy még 0-0-nál, majd lett neki még egy 0-1-nél. Ha az első bemegy, másképpen alakulhat a meccs, ha csak a második, akkor is…
A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: DAVID BABUNSZKI
Szép egyéni alakítás után (megforgatta a védőket), okos megoldást választott a győztes góljánál. Amikor a lövésénél célzott, ráadásul azt remekül is kivitelezte.
GÓLOK TÖRTÉNETE:
51. p.: David Babunszki kapott labdát a balösszekötő helyén, becsapta a védőket, majd 13 méterről lelőtte a labdát a rövid, azaz a jobb alsó sarokba. 0-1
JEGYZŐKÖNYV:
OTP Bank Liga, 25. forduló.
Paks-DVSC 0-1 (0-0).
Paks, 2076 néző. Vezette: Andó-Szabó S.
Paks: Nagy G. – Szabó J. (Szélpál, 62.), Gévay (Szabó B., 62.), Lenzsér – Pethő (Böde, 62.), Balogh B. (Nagy R., 75.), Windecker, Haraszti, Medgyes – Sajbán M., Ádám M. Vezetőedző: Bognár György. DVSC: Hrabina – Poór (Baranyai, 94.), Pávkovics, Deslandes, Charleston – Varga J., Baráth P. – Dzsudzsák, David Babunski (Bényei Á., 79.), Bódi – Dorian Babunski (Tischler, 84.). Vezetőedző: Joan Carrillo.
Gól: David Babunski (50.). Sárga lap: Szabó J. (11.), Szabó B. (72.), illetve Poór (29.), Varga J. (40.), David Babunski (40.), Dorian Babunski (46.), Pávkovics (64.), Baráth P. (87.).
KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Paks Kispestre látogat majd, míg a DVSC a Zalaegerszeget fogadja majd, de csak a bajnoki szünet után.
Révész Attila a szezon végén távozik a Kisvárda Master Good FC élvonalbeli labdarúgóklub szakmai igazgatói posztjáról.
"A nemzetközi kupaszereplés az álmunk, ha elérjük, mindent teljesítettünk. Onnantól kezdve a következő évi szabályok ismeretében új fejezet nyílik a Kisvárda életében. Valószínűleg már nem velem" – nyilatkozta egy héttel ezelőtt a Nemzeti Sportnak.
Révész szombaton az M4 Sportnak megerősítette, hogy nyáron távozik, majd beszélt a döntése okairól is.
"Azt gondolom, a magyar környezet jelenleg nem teszi lehetővé a fejlődést, úgy érzem, hogy a következő évben nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség, azon kell gondolkodnunk, hogy ebben részt kell-e vennünk vagy nem" – mondta.
Révész 2011-ben került az akkor még NB III-as klubhoz, amelynél korábban vezetőedzőként is dolgozott. A csapat 25 mérkőzés után tízpontos előnnyel a harmadik helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján.
Révész Attila a tegnapi, MTK elleni 0-0 utáni sajtótájékoztatón is kőkeményen fogalmazott.