nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

Ma már jeleztük, hogy Jovan Baosic búcsút intett az Újpest csapatának. Baosic mellett többen is távoztak a lila-fehérektől, a részleteket itt olvashatják:

Átalakul az Újpest kerete: több távozóról számoltak be – NB1.hu

 

A 25 éves Baosic nem sokáig volt klub nélkül, hiszen az FK Budocnost bejelentette az érkezését. A montenegrói egylet közleményéből kiderül, hogy a védő szerződése 2023-ig érvényes az élvonalbeli alakulatnál.

Stigao Jovan Baošić: Budućnost je veliki klub (VIDEO) – FK Budućnost Podgorica

 

A montenegrói U19-es válogatottban korábban öt meccsen szereplő Baosic az előző idényben 12 bajnokin jutott szóhoz az Újpestben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Karlo Kamenar a HSK Zrinjski együttesében folytatja a pályafutását. A 27 esztendős futballista kétéves szerződést kötött a bosnyák élvonalban érdekelt csapattal. 

A horvát futballista legutóbb a Mezőkövesdben szerepelt. Nem sok szerepet kapott a Kövesdben, a HLSZ kimutatása szerint a 2020/2021-es idényben három NB I-es összecsapáson jutott szóhoz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az Index vette fel a kapcsolatot a hatóságokkal.

A magyar válogatott szerda este 2-2-es döntetlent játszott Münchenben. Marco Rossi csapata az újabb bravúr ellenére nem jutott tovább a csoportjából. Korábban az nb1.hu-n már jeleztük, hogy a magyar szurkolók közül 18 drukkert előállított a bajor rendőrség. Erről Szijjártó Péter számolt be a Facebookon:

Eb2020: magyar szurkolókat állított elő a rendőrség Németországban – NB1.hu

 

Az Index felvette a kapcsolatot a bajor rendőrséggel. Most a cikkből közlünk részleteket változtatás nélkül:

"A bajor tartományi főváros hatóságai először is leszögezték, nincs információjuk magyar diplomaták korlátozásáról, az ilyen típusú intézkedések amúgy sem az ő hatáskörükbe tartoznak, ha pedig Münchenen kívül ellenőrizték a buszokat, azt a szövetségi rendőrség tehette. Mindazonáltal azt írják: mivel a rendőrség tudatában volt annak, hogy a 2000 érkező magyar futballszurkoló közül 200-an problémásabb szurkolói csoporthoz tartoznak, ellenőrzéseket hajtottak végre az úton Münchenbe. Több pirotechnikai eszközt koboztak el, birtokosaik ellen a hatályos jogszabályok megszegése miatt eljárást indítottak, a Német Labdarúgó-szövetség (DBF) pedig visszavonta a jegyüket a meccsre. 

A délutáni órákban a német és magyar szurkolók is a központi Wiener Platz környékén gyülekeztek, ahol külön fogadószekciót alakítottak ki a magyaroknak. Délután négy óra utánra mintegy 600 magyar szurkoló gyűlt össze, hangosan éltették csapatukat, miközben ismételten pirotechnikai eszközöket gyújtottak meg. Több „gyújtogató" ezért letartóztatásba került – ismerteti a történteket a müncheni rendőrség. Később mintegy 20 busszal szállították a magyar szurkolókat az arénához. 

Beszámolók szerint amúgy a buszokat, de szinte minden tömegközlekedési eszközt szivárványszínű zászlók borítottak, a magyarokat is ilyen járműveken utaztatták, amiben vélhetően azért benne volt némi fricska.

Megszólalt a müncheni rendőrség az előállított magyar szurkolókról

 

A német hatóságuk válaszukban kitértek a meccs alatti szurkolói magatartásra. Kiemelik, hogy szerda este 7 óra magasságában a magyarok homofób szólamokat kezdtek el skandálni, és áthaladtak egy másik, a német szurkolókhoz közeli szektorba. Idővel a két tábor egy helyszínre került, de a potenciális összecsapást a biztonsági szolgálat és a rendőrség gyors reagálásának köszönhetően meghiúsították. Valaki egy üveget dobott a rendőrök felé, őt később letartóztatták – írta a müncheni rendőrség. 

Itt érdemes megjegyezni, hogy beszámolók szerint a két tábor kölcsönösen tiszteletlenül viselkedett egymás himnuszai alatt. A magyarok hátat fordítottak a lelátón, többen középső ujjukkal fejezték ki véleményüket. A magyar himnuszt pedig a másik táborból kifütyülték, miközben valaki szivárványszínű zászlóval a pályára rohant. Őt a biztonsági szolgálat állította meg, majd adta át a rendőrségnek. Ellene szabálysértésért indítottak eljárást. 

Reagálva arra, hogy rohamrendőröket vezényeltek a magyar szurkolói szektor elé, a müncheni rendőrség úgy fogalmaz: a forrongó hangulat és az agresszív viselkedés miatt a mentőszolgálatokat készenlétbe helyezték, a meccs után pedig „egyenruhás erőket” vezényeltek a helyszínre, hogy megakadályozzanak egy esetleges balhét. Mindazonáltal a rendőri jelenlétnek köszönhetően a stadiont különösebb problémák nélkül hagyták el a szurkolók, München belvárosából sem érkeztek jelentések rendbontásról. 

Tájékoztatását a városi rendőrség azzal zárja, hogy több szurkolót letartóztattak különböző cselekmények, köztük pirotechnikai eszközök és kábítószer birtoklása, valamint "alkotmányellenes szervezetek jelképeinek használata" miatt. "

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bizonyítási vágy dolgozik benne.

A DVSC közleménye:

"A DVSC-vel kezdte meg a nyári felkészülést Kundrák Norbert, aki az elmúlt fél évet a DEAC együttesénél töltötte kölcsönben. A 22 esztendős labdarúgó mosolygósan beszélt a Debreceni Labdarúgó Akadémián csütörtök reggel arról, boldog, hogy ismét piros-fehér szerelést húzhat magára.

– Nagyon jól érzem magam a DVSC-nél, ugyebár ismerős közegbe érkeztem, de ezúttal is jól fogadtak a társak, mindenkivel sikerült megtalálni a közös hangot. Megismertem az edzőpárost is, szimpatikus számomra a felfogásuk és elképzelésük, így azt gondolom, minden adott, hogy egy jó szezon előtt álljunk.

A 22 esztendős labdarúgó sokáig makacs sérüléssel küszködött, ami szerencsére már a múlté, így teljes erőbedobással készülhet a július végi bajnoki rajtra.

– A Budaörs elleni nyitányon kezdtem el érezni egy kisebb fájdalmat a hasamnál, majd a vizsgálatokból kiderült, hogy részleges szakadásom van. Folyamatosan jártam gyógytornára, nagyon sokat köszönhetek Hutóczkiné Barkóczi Dórának és Uj Tamásnak, hogy felépítettek és gyorsan visszatérhettem a pályára. Boldogan mondom, semmilyen fájdalmat nem érzek most már, így csak a focira koncentrálhatok.

Kundrák Norbert őszi szezonja tehát a rehabilitációból állt, így a vezetőség döntése értelmében a 2021-es évet a DEAC labdarúgójaként kezdte, hogy minél jobb formába lendüljön. A támadó alapemberré vált, 16 mérkőzésen 1 gól és 3 gólpassz fűződik a nevéhez az egyetemi csapatban.

– A klub úgy látta jónak, ha fél évet a városi riválisnál futballozom kölcsönben, és a folyamatos játéklehetőség mellett felépítem magam. Ez szerencsére így történt, Sándor Tamástól maximálisan megkaptam a bizalmat és úgy gondolom, sikerült élnem vele, így elégedett lehetek. Kilencven perceket játszottam, sikerült ismét formába lendíteni magam. Nehéz helyzetben voltunk, sérülések és a koronavírus-járvány is hátráltatta az együttest, de tényleg jól éreztem magam, viszont sajnálom, hogy nem jött össze a bennmaradás. Követtem természetesen a DVSC szereplését is, nagy öröm volt számomra, hogy a végén bajnoki címet ünnepelhetett a gárda.

Kundrák Norbert végezetül elmondta, bizonyítaná, hogy helye van a kezdőcsapatban és szeretné, ha minél többször lenne eredményes, immár az élvonalban."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mennyibe kerül egy katari repülőjegy?

Egyik budapesti meccsre sem volt jegyem, így sajnos a Puskás Arénába ezúttal nem jutottam el, azonban Münchenbe már sikerült belépőt szereznem. Hírügyeletre nem én voltam beosztva szerencsére, így igazából semmi sem állhatott annak az útjába, hogy teljesen átadjam magamat a meccsnek.

A napom viszonylag korán indult, mivel én keleti vakcinát kaptam a koronavírus ellen, amit nem fogadtak el a német hatóságok, így mehettem be München belvárosába, hajnali háromnegyed kilencre, koronavírus-tesztre. Nem tudom miért, de a metrón hatalmas vizsgadrukk jött rám, amilyet utoljára az egyetemen éreztem, nem akartam, hogy az utolsó lépésnél bukjak el. A tesztcenterhez érve próbáltam bevetni a meglehetősen szerény némettudásomat, de mindenki beszélt angolul, így tökéletesen megkaptam minden infót, a doktor úr 32 másodperc alatt elvégezte a tesztet és mehettem is a dolgomra. Amíg vártam a negatív eredményt, addig feltérképeztem a sörkertet, ahol délután gyülekeztek a szurkolók, már azon gondolkozva, hogy milyen sört kérjek délután.

Egy rövid csendespihenőt követően 3-fél 4 magasságában értem vissza a Wiener Platz-ra, ahol addigra már szép számban voltak jelen a magyar drukkerek. Sokan fennakadtak a beléptetésnél, mert Münchenben egy mobilapplikációval lehet csak belépni a vendéglátóipari-egységekbe, ám én már vasárnap óta a Bajor fővárosban tartózkodtam, ezért rutinosan kikerültem a többséget és már mentem is sörért. A pultban egy magyar srác is állt, aki készségesen segített minden szurkolónak, hogy hogyan kell kérni, valamint miket érdemes megkóstolni.

Asztalt viszonylag könnyen találtam és utána szép lassan elkezdtek a haverjaim is befutni, jöttek az újabb sörök, meg valami borzasztó német pálinkautánzat, amiből egy életre elég volt egy számomra. A hangulat egyébként kiváló volt, a magyarok szurkolását tátott szájjal nézték a helyszínen lévő németek és folyamatosan kamerázták is a mieinket.

Az indulás 5-re lett meghirdetve, azonban fél hatkor még mindenki javában sörözött, így az kicsit megkésett. Egyébként megtudtam, hogy az összeöntött barna és világos sör együttese remek kombinációt alkot. Nagyjából fél 6 fele érkeztek meg a sörkerthez azok a buszok, amik szállítottak volna minket a stadionhoz. Azért csak volna, mert az a fergeteges ötletem támadt, hogy amíg várunk egy olyan járműre, amire felférünk, igyunk meg még egy sört. Literest. Ennek az akciónak köszönhetően lemaradtunk a buszokról, így maradt a metró.

A metrótól kb. 20 percet kellett sétálni a beléptetésig, ahol a segítők nagyon készségesek voltak, még FFP2-es maszkokat is osztogattak, mert azt kötelező volt viselni a stadionban.

Sok arénában megfordultam már az életem során, azonban szerintem most vizsgáltak át a legjobban a belépésnél, emiatt viszonylag lassan is haladt a sor. A kapuk után egy újabb 5 perces sétára volt szükség ahhoz, hogy eljussak a lelátókig, ahol az egész nap legkellemetlenebb meglepetése várt.

NEM VOLT SÖR.

Vagyis volt, alkoholmentes és citromos alkoholmentes. Nem tudom, hogy a helyiek, vagy az UEFA hozta ezt a szabályozást, de ezzel biztos, hogy nem lopták be a magyar szurkolók szívébe magukat.

A jegyem a legfelső szintre szólt, ahonnan remekül lehetett látni mindent, azonban valami mégsem volt az igazi. Visszalépcsőztem a legalsóbb szintre, ahol a tábor foglalt helyet, majd besurrantam a kapun. A székek előtt újra ellenőrizték a belépőket, ráadásul nagyon szigorúan, így csak a korlátig jutottam. A félidőben sikerült szereznem egy képernyőfotót egy lentre szóló jegyről, így akkor már szabad volt az utam az ultrák közé.

 

Eb2020: a magyarok válogatottjától ments meg, Uram, minket – NB1.hu

 

 

A megnyitó ünnepség nem volt nagy durranás, legalábbis engem kicsit sem érdekelt, azonban a magyar himnusz talán még sohasem szólt ilyen szépen, mint szerda este az Allianz Arénában, férfiasan bevallom, hogy sírtam is. Ahogyan ezeket a sorokat a virtuális papírra lepötyögöm, most is könnyek szöknek a szemembe. A találkozó egyként fantasztikus volt, a magyar válogatott egyszerűen annyira jó volt, hogy semelyik nyelvben nincs olyan jelző, ami megfelelően leírná azt a hőstettet, amit végrehajtottak. A mérkőzésről nem is értekeznék hosszabban, hiszen azt már Benji összefoglalta egy zseniális írásban.

A találkozó után senkit nem láttam sírni, mindenki mosolygott. Olyan csapatunk van, ami nem csak megnehezíti a világ legjobbjainak a dolgát, hanem méltó partnere is, valamint az a tény, hogy a német válogatott, hazai pályán, döntetlennél, a hosszabbításban húzza az időt, hogy megőrizze az egyetlen pontot, az nagyon sokat elmond.

A félidőben már javában tervezgettem a következő túrát, ami sajnos most elmarad. Azonban bőven kárpótolt érte az összes élmény, amit a vonulásokon, a kocsmákban és a müncheni meccsen átéltem.

A következő napokban nagyon fontos feladatom lesz, ki kell derítenem, hogy mennyibe kerül egy repjegy Katarba. Mert vb-n is a helyszínen fogom buzdítani a magyar válogatottat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az megvan, hogy a vészjelzés szerint majdnem elmaradt a meccs?

Az osztrák határőr igazat mondott.

Most, szűk egy nappal a német-magyar Eb-csoportmérkőzés lefújása után nagyjából kezdem felfogni, mi is történt az utóbbi 36 órában. Nem éppen a legkellemesebb az év legpusztítóbb napjainak egyikén nekivágni a Münchenbe vezető útnak Magyarországról, pláne autóval, de a hegyeshalmi határnál az osztrák határőr megadta az alaphangot, amikor szinte kiabálva elárulta: ő is a magyar válogatottnak szurkol, és azt tippeli, osztrák-magyar Eb-döntőt rendeznek idén.

Igazat mondott, mert a valóságban ugyan nem fog bekövetkezni (az osztrák válogatott sem biztos, hogy túl sokáig marad versenyben, hisz a nyolcaddöntőben a bombaerős olaszokkal találkoznak), lelkesedésben, élményekben és szurkolásban simán összejöhetne ez a párharc.

Eb2020: a magyarok válogatottjától ments meg, Uram, minket – NB1.hu

 

Nagyjából délután 3 óra körül sejthető volt, hogy este valami felejthetetlen következhet a részünkről. Egyrészt a magyar szurkolók bevették Münchent – és nagyon gyorsan szögezzük le: semmiféle előre beharangozott, kreált konfliktus nem volt a szurkolók között sem a meccs előtt, sem a meccs közben, sem a meccs után –, másrészt az egyik Facebook-csoportban az a vészjelző komment volt olvasható, hogy akkora vihart mondanak 21-22 óra környékére, hogy a játék is veszélyben lehet. Tudtuk, hogy ez nincs így (bár a meccs alatt, amikor a második esőkabát is csuromvíz lett, majd Havertz lövésénél olyan hangot adott ki a labda a pocsolyaszerű pályán, mint amikor általános suliban lyukas labdával játszottunk kapufarúgó-versenyt), egyben elmosolyodtunk, hisz aki picit is ismeri a magyar válogatottat, az tudja, hogy a srácok szeretnek és nagyon jól képesek esőben játszani.

A hatalmas területű Allianz Arena médiaközpontját, valamint sajtótribünjét nem a legegyszerűbb megtalálni, és nem feltétlen kritikaként, de megjegyzendő, hogy a német önkénteseknek és biztonságiaknak fogalmuk sem volt, mi merre van, és a kiírások sem voltak egyértelműek – nem meglepő, hogy több kolléga is megjegyezte, a budapesti önkéntesek és szervezők, valamint úgy általánosságban a Puskás Aréna környezete a müncheninél sokkal jobban felkészült az Eb-re.

Arra lehetett számítani, hogy a 75.000 fős befogadóképességgel rendelkező, egyébként gyönyörű stadionban nem lesz az igazi a hangulat a mindössze 14.200 fős kihasználtság miatt, de előbb a hamar megérkező magyar tábor, majd a német közönség is kitett magáért, már a kezdés előtti percektől kezdve. Aztán a meccs során olyan jó volt az atmoszféra, hogy egyszer sem tűnt fel, milyen kevesen is vannak az eredeti kapacitáshoz képest.

Az eső már a bemelegítésnél rákezdett, az első félidő második felében pedig valódi özönvíz zúdult a gyepre, de állítjuk: kevés nagyobb pillanat van annál, mint amikor a szívét-lelkét a pályán hagyó magyar válogatott vezet és tanárian futballozik a világ egyik legjobb válogatottjának otthonában, a szakadó esőben is kristálytisztán látszódó magyar tábor pedig piros-fehér-zölddé varázsolja a világ egyik legimpozánsabb arénáját.

Márpedig ez történt!

Szalai Ádám fejesénél olyat ordítottunk mi, magyar újságírók a sajtótribünön, hogy azt Budapestig hallani lehetett, és csak remélni tudjuk, hogy az asztalok egytől egyig túlélték az intenzív csapkodással járó, őrjöngő ünneplésünket.

Ha a félidőig öt gólt rúgtak volna a világklasszisokkal felálló németek, és a kellemetlen emlékű, ám a játékot határozottan és jól vezető Szergej Karaszjov úgy döntött volna, a vihar miatt elég 45 perc és lefújja a meccset, akkor sem lehetett volna egy szavunk sem és akkor is nagyon büszkék lettünk volna. A magyar válogatott ugyanis rátett még egy nagy lapáttal a franciák elleni csodára, és megmutatta, hogy tudatos építkezéssel, kemény munkával és óriási alázattal oda lehet érni a világelit közelébe.

Merthogy ez a magyar válogatott a kritikáknak és a futballon kívülről érkező negatív hangoknak nagyon helyes módon, szerethetően, a pályán nyújtott játékkal ellentmondva egyértelműen megérkezett a világelit közelébe. Ezt leginkább az a pillanat mutatta meg, amikor a németek egyenlítése után pár másodperccel Schäfer a mennybe fejelt minket: így, ilyen körülmények között csak olyan válogatott tudja átvenni újra a vezetést, amelyik minden szempontból erős, és ilyenkor már nem léteznek véletlenek. Marco Rossi, a magyar labdarúgás történetének immár kétségtelenül egyik legjobb és legkedvelhetőbb szövetségi kapitánya nagyon sokszor hangsúlyozta, hogy mekkora szerepe van a taktikának és a fegyelmezettségnek, a játékosok pedig szigorúan betartottak minden megbeszélt részletet.

Schäfer góljánál olyan eksztázisba kerültünk, hogy fogalmunk sem volt, hol vagyunk, és az őszintét megvallva: a lefújás után jómagam csak és kizárólag büszkeséget éreztem. Egyenlített ugyan az összes támadószellemű játékosát a pályára küldő német csapat (a nyomást egyszerűen nem lehetett bírni, márpedig ilyenkor a szerencsefaktor is döntő, Fortuna meg éppenséggel nem a mi kezünket fogta ezen az Eb-n…) és kiestünk, de a mondás igaz: így meg lehet halni, így el lehet búcsúzni.

Az pedig, hogy a meccs után, a magyar himnusz alatt több játékosunk elsírta magát, szavak nélkül többet jelent mindennél. A futballvilág felfigyelt a válogatottunkra, sorra jönnek a dicséretek és az olyan statisztikák, amik számszerűleg is megmutatják a teljesítményt.

Hosszú sorokat, regényterjedelmű oldalakat lehetne még írni 2021 júniusának 23. napjáról, egész pontosan estéjéről, de nem jönnek a szavak. Folytatás a vb-selejtezőkön, majd reményeink szerint a jövő évi, katari világbajnokságon, addig is két, a magyar válogatotthoz intézett szó azonban összefoglal mindent:

Köszönjük szépen!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A Paks közleménye:

"Hosszabbítottunk Windeckerrel

Harcos középpályásunk szerződése jövő nyáron járt volna le.

U-válogatott tapasztalt játékosunk 2019 februárjában érkezett városunkba, de egyáltalán nem ismeretlenként, hiszen 2013-tól egy éven keresztül már futballozhatott szerelésünkben. Huszonnyolc éves játékosunk NBI-es meccsszámlálója száznyolcvanháromnál jár, ebből legtöbbször paksi zöld-fehérben léphetett pályára, egészen pontosan hetvenhétszer. Kontraktusa eredetileg 2022 nyaráig szólt volna, ám ezt most klubunk és játékosunk közös megegyezéssel további két évvel meghosszabbította 2024 közepéig.   
 

 

„Nagyon örültem, hogy a klub hosszabbítási szándékkal keresett meg. Gyorsan meg is egyeztünk, mivel nagyon tetszik az a filozófia, amit a Paksi FC képvisel. Nehéz időszakon vagyok túl, de nagy boldogsággal töltött el, hogy a klub ennek ellenére is mellettem áll. Ez számomra mindenképpen a hosszútávú gondolkodást, együttműködést mutatja, mely bizalmat szeretném a következő szezonban már ismét a pályán meghálálni” – fogalmazott Windecker, aki egy igen komoly, féléves rehabilitáción van túl térd keresztszalag-szakadása miatt. Erről nemrég részletesebben ITT írtunk. 

 

Windecker Józsefnek természetesen további paksi és sportsikerekben gazdag mérkőzéseket és szezonokat kívánunk a jövőben."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentések.

DVTK
 
"Újabb saját nevelésű játékos csatlakozik az első csapat keretéhez, miután a fiatal kapus, Bánhegyi Bogdán ellátta kézjegyével első profi szerződését. A 17 esztendős, saját nevelésű játékos a tavaszi idényben az U19-es csapat kapuja mellett 8 alkalommal kezdőként szóhoz jutott az NB III.-as tartalék együttesében is, ahol ugyancsak jó benyomást tett a szakvezetésre. Bánhegyi Bogdán most a Kondás Elemér vezette első csapattal készülhet.
 
– Nekem nem csak azért különleges ez a szerződés, mert miskolci  vagyok, hanem azért is, mert gyermekkorom óta rajongok a DVTK-ért – mondta Bánhegyi Bogdán. – Amikor csak lehetett, a lelátón szurkoltam a csapatnak, sőt még idegenbe is eljártam. A Diósgyőr nagyon sokat jelent számomra, ezért is fantasztikus ez a pillanat. Már akkor is boldog voltam, amikor az U19-es csapat mellett felkerültem a tartalékcsapatba. Amikor csak pályára léptem igyekeztem a tudásom legjavát  nyújtani. Mostantól azért fogok kőkeményen dolgozni, hogy fiatal korom ellenére felnőljek az első csapat szintjéhez, és hozzásegítsem a DVTK ahhoz, hogy egy év alatt visszajusson az NB I-be. 
 
–  Bánhegyi Bogdán 6 éves kora óta a DVTK labdarúgója, ami azt is igazolja, hogy kellő alázattal, kitartással, szorgalmas munkával végig haladva a korosztályos ranglétrán bárki számára elérhető a professzionális szint – nyilatkozta Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója. – Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy Bogdán számára ez a szerződés egy megelőlegezett bizalom, amire viszont az eddig teljesítményével teljes mértékben rászolgált. Rövid idő alatt nagyot fordult vele a világ, hiszen egy évvel ezelőtt nagyon komoly sérülést szenvedett. Ezután a rehabilitációs protokollt betartva, és végigjárva először a saját korosztályában (U17), majd a tehetségét igazolva az U19-ben, később pedig bedobva őt a mélyvízbe 8 mérkőzés erejéig már az NB III-.ban is védhetett, ahol jól megállta a helyét. Büszkék vagyunk rá, hogy a következő idénytől kezdve az első csapat keretéhez tartozik. Egy ilyen fiatal játékos esetében fontos mérföldkő a felnőtt világba történő belépés, de azt sem szabad elfelejteni, hogy számára a rendszeres játéklehetőség biztosítása az elsődleges. Erre a következő évi NB III.-as bajnokságban folyamatosan lesz lehetősége, ahol felnőtt szinten még több rutint, tapasztalatot szerezhet. Ezáltal könnyebben ugorhatja majd meg a következő szintet is, ami akár az NB II.-ben történő debütáláshoz is vezethet. Ehhez minden képessége adott Bogdánnak, melynek továbbfejlesztésében Tuska János kapusedző segíthet, akinek személyében kiváló szakember került az első csapat szakmai stábjába.
 
Névjegy
Név: Bánhegyi Bogdán
Születési idő: 2004. február 20.
Születési hely: Miskolc
Poszt: kapus
 
Pályafutás
2021/2022 Diósgyőri VTK (NB II.)
2021/2022 DVTK tartalék (NB III.)
2020/2021 DVTK tartalék (NB III.) 8/0
2020/2021 DVTK U17, U19 
2019/2020 DVTK U16
2018/2019 DVTK U15, U16
2017/2018 DVTK U14
2016/2017 DVTK U13
2015/2016 DVTK U12, U13
2014/2015 DVTK U11, U12
2013/2014 DVTK U10, U11
2012/2013 DVTK U9, U10
2011/2012 DVTK U8, U9
2010/2011 DVTK U7, U8
 
SOROKSÁR
 
"Míg a tegnapi napon egy távozóról számolhattunk be, addig ma örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy Valencsik Dávid után Gengeliczki Gergő és Pászka Lóránd  is meghosszabbította szerződését. 
 
Valencsik Dávid 2015-ben igazolt Soroksárra a Ferencváros utánpótlásából. Fiatal kora ellenére hamar játéklehetőséghez jutott és rendre megbízható jó teljesítményt nyújtott. Hat év alatt 173 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 4 gólt szerzett. A még mindig csak 25 éves játékos középen és a bal oldalon egyaránt segíteni tudja csapatunk eredményes szereplését.
 
Gengeliczki Gergő 2016 januárja és 2017 nyara között már szerepelt a Haraszti úton. Innen az MTK csapatába igazolt, majd egy győri kitérő után 2020 nyarán tért vissza Lipcsei Péter csapatába. Ez idő alatt több mint 70-szer lépett pályára és 7 gólt szerzett.
 
Pászka Lóránd 2 éve a bal oldali játékunk megkerülhetetlen pontja. Mind védőként, mind pedig középpályásként bevethető! 55 mérkőzésen 6 gólt szerzett, mely kitűnő mutató védő számára! Góljai többször 3 pontot értek a csapatnak!"
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Döntött az UEFA.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a klubversenyekért felelős bizottság javaslatára a jövőben nem alkalmazza az idegenben lőtt gólok szabályát.

A szervezet csütörtöki közlése szerint a végrehajtó bizottság elfogadta a javaslatot, így már a következő, 2021/22-es idényben sem fog számítani a továbbjutásnál, melyik együttes mennyi gólt lőtt vendégként.
    
A szabályt az 1965/66-os idényben alkalmazták először, azonban most, amikor a koronavírus-járvány miatt sok mérkőzést semleges helyszínen és nézők nélkül rendeztek, ez hátrányosan érinthetett csapatokat.
    
A jövőben amennyiben a két csapat összgólszáma a két találkozó után megegyezik, kétszer 15 perc hosszabbítás következik, ha ott sincs döntés, akkor tizenegyes-párbaj jön.
    
Az előző BL-idényben a címvédő Bayern München és a Juventus is kevesebb idegenben lőtt gólja miatt esett ki.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Átigazolási tanácsokat is adott a magyar válogatott játékosainak.

A magyar válogatott számára szerdán véget ért az Európa-bajnokság. A mieink a "halálcsoportban" két ponttal gazdagodtak: a franciáktól és a németektől is pontot raboltak Szalaiék.

Eb2020: a magyarok válogatottjától ments meg, Uram, minket – NB1.hu

 

Csütörtökön az MLSZ sajtótájékoztatót tartott, amelyen Marco Rossi szövetségi kapitányt kérdezhették az újságírók.

"A válogatott több szinten is előrelépett, félelem nélkül játszott magasabbra taksált ellenfél ellen is. Fizikailag felvesszük a versenyt a világ legjobbjaival, emellett taktikailag is. Technikai szinten van még különbség, de most nem a hiányosságokra akarok összpontosítani. Köszönenet akarok mondani a fiúknak, méltán büszke rájuk az egész ország. Ennek az Eb-nek minden pillanatát a szívembe zárom. Rövid volt nekünk ugyan ez a torna, de óriási élményt jelentett. A szurkolókhoz köthetők a legmeghatóbb emlékek. A futball több mint egy játék, hiszen óriási érzelmeket mozgat meg" – kezdte mondandóját az olasz tréner.

Az nb1.hu azt kérdezte Rossitól, hogy a csoportellenfeleink és Olaszország meddig juthat az Eb-n? 

"Mindhárom ellenfelünk messzire juthat. Csapatjátékban Franciaország és Németország is jó volt, de a portugálok ebből a szempontból már kevésbé voltak jók. Olaszország akár a döntőig is eljuthat. Franciaország legyőzhetetlen, ha a játékosok összhangban vannak, de az előrejelzéseim sosem szoktak bejönni" – válaszolta. 

Rossi szerint a nemzeti együttesünk az előző hetek során sok tekintetben is fejlődött.

"Az elmúlt időszakban, nagyon sok szempontból fejlődtünk. Május 17-én kezdtük meg ezt a felkészülési időszakot. A fiúk, akik velem dolgoznak, motiváltak és rátermettek a feladatra. Nagyon örülök ennek az előrehaladásnak, amit tapasztaltam. Az eredmények nem biztos, hogy teljesen tükrözik az előrelépés mértékét minőség szintjén. Szeretnék egy kicsit támadóbb és proaktívabb játékot játszani, valami hasonlót, amit Izland ellen játszottunk, vagy amit bizonyos szakaszokban a Nemzetek Ligájában mutattunk. Minden nap dolgozom, hogy fejlődjek, erre tudatosan törekszem. Minden nap egy lehetőség a fejlődésre. A jó edző nem jó taktikus, talán a taktika az utolsó szempont, amire egy jó edzőnek szüksége van. Egykori edzőim mindig tudatában voltak a hibáikkal, de ezekkel szembe tudtak nézni" – hangsúlyozta Rossi. 

Állítólag egyes sajtóhírek szerint Marco Rossit az olasz élvonalban szereplő Napoli is szeretné szerződtetni.

 

"Érdeklődnek irántam Nápolyból, de csak a rokonaim, a feleségem és a gyermekeim. Konkrét megkeresést nem kaptam a csapattól. Amíg ezt érzem a szurkolók részéről, amit az előző meccsek alatt, szeretnék maradni" – nyugtatott meg mindenkit a szakember. 

 

Rossi azt is bevallotta, hogy a Wales elleni 2019-es vereség után eszébe jutott az is, hogy elbúcsúzik a nemzeti együttestől. Ezt a meccset 2-0-ra veszítettük el Cardiffban. 

"Aztán a válogatási elveimet változtattam meg. Minden kerethirdetésnél jönnek a bírálatok, de mindig olyanokat hívok be, akik ezt megérdemlik. A magyaroknak felelek a válogatott eredményeiért. Olyan játékosokat hívok meg, akik futnak és harcolnak. Ha valaki technikailag jól képzett, de nem fut, akkor semmire sem jó nemzetközi szinten. Nem kell, hogy mindenkinek Szoboszlaihoz hasonló adottsága legyen."

Rossi szerint több játékosunk is csapatot válthat.

"Többen felhívták magukra a figyelmét, hiszen jó benyomást tettek. Rangosabb bajnokságokból hívhatják a játékosokat. Azok a futballisták, akik rangosabb bajnokságban edződnek, nemzetközi meccseken jobban megállják a helyünket. Schäfer Andrásra már akkor felfigyeltem, amikor az MTK-ban játszott. A DAC-nál sokat fejlődött, hiszen kiváló munka zajlik ott. Az edzőtáborban láttam, hogy remek teljesítményre képes. Olaszországba nem tenném be újra a lábam (Schäfer a Genoában is játszott korábban – a szerk.), ha az ő helyében lennék, inkább Angliát vagy Németországot választanám" – hangsúlyozta a kapitány. 

Németország-Magyarország: Marco Rossi félelmetesen zseniális szavai – NB1.hu

 

Rossi elmondta, hogy a magyar nyelvvel nehezen tud megbarátkozni.

"Elkezdtem magyarul tanulni néhány hónapig, de muszáj volt az Eb-re készülni. Most nyaralni megyek, szükségem van erre, hiszen az elmúlt hónapban két évet öregedtem. A bajnokságot követni fogom, majd készülünk a vb-selejtezőkre. Szeptemberig nem igazán lesz időm semmire. Amikor önöket hallom beszélni, kb. semmit nem értek meg, és ez kicsit bosszantó."
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Az MLSZ közleménye:

"A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége köszönetet mond a magyar válogatott szurkolóinak a feledhetetlen támogatásért, melyet az Európa-bajnokság mérkőzései során nyújtottak a nemzeti csapatnak. A futball iránt elkötelezett szurkolók egyértelműen hozzájárultak a magyar nemzeti válogatott felemelő szerepléséhez, ezért mindenkinek köszönet jár, aki valamilyen módon kivette a részét a csapat buzdításából.

A magyar szurkolók a világjárványt követően kiemelkedő és feledhetetlen hangulatot teremtettek a Puskás Arénában és a müncheni helyszínen. A budapesti szervezés mellett igazán büszkék lehetünk arra a hamisítatlan futballhangulatra, amely eddig leginkább a mi fővárosunkban volt tapasztalható az Európa-bajnokság során. A magyar válogatott mérkőzéseit milliók követték televízión, a szurkolói zónában és országszerte kivetítők előtt is. A fantasztikus hangulat beköltözött a családokba, otthonokba: Marco Rossi csapatának találkozói eddig a 2021-es év legnézettebb műsorai.

Az MLSZ elnöksége köszönetét fejezi ki a szurkolóknak a nemzeti csapat támogatásáért, és bízik abban, hogy a jövőben is számíthat szurkolóinak a szenvedélyes és sportszerű biztatására!"
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Az Újpest közleménye:

"Többen is távoznak a Megyeri útról

Átalakul a keret, több játékossal nem hosszabbítottuk szerződést Minden átigazolási időszakban változik egy csapat összetétele, ez ma már megszokott a futball világában, így természetesen tőlünk is távoznak játékosok.

Antonio Perošević:

A kétszeres horvát válogatott támadó 43 mérkőzésen lépett pályára lila-fehér színekben, ezeken a kupa meccseket is beleszámítva hét találatot jegyzett, tagja volt a MOL Magyar Kupát nyert gárdának.

Yassine El Ghanassy:

A KAA Gent-ben pallérozódó, majd a BL és az El-ben is pályára lépő támadó márciusában érkezett a negyedik kerületbe. Bár többször is a keret tagja volt, csak az MTK Budapest elleni találkozón, csereként 26 percet töltött a pályán.

Victor Kantabadouno:

A guineai center kölcsönben érkezett a tél végén a Megyeri útra, teljesítményével nem tudta meggyőzni a szakmai stábot, ezért visszatér korábbi együtteséhez az Wakriya AC-hez.

Jovan Baošić:

Tavalyi év augusztusában tette át székhelyét a montenegrói bekk Magyarországra. Az előző idényben a kupatalálkozókat is beleszámítva összesen 14-szer viselhette a lila-fehér csíkos dresszt. Baošić közös megegyezéssel távozik Újpestről

Bacsa Patrik, Mauro Cerqueira és Stieber András az NBIII-as csapattal kezdik meg a felkészülést, ők nem utaznak az ausztriai edzőtáborba.

Egykori labdarúgóinknak sok sikert kívánunk!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Erről Szijjártó Péter számolt be.

A magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott szerda este Münchenben Németország ellen. A pontszerzés ellenére a mieink ugyan nem jutottak tovább, ám így is büszkék lehetnek a teljesítményükre.

Szijjártó Péter a Facebookon arról számolt be, hogy a bajor rendőrség 18 honfitársunkat állította elő. A külgazdasági és külügyminiszter egyébként azt is leírta, hogy tiszteletet érdemelnek azok a drukkerek, akik vállalták a németországi túrát.

FRISSÍTÉS:

18.39:

Eb2020: megszólalt a német rendőrség az előállított magyar drukkerekről – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eldőlt a siófoki kapus sorsa.

SOROKSÁR:
 
"Orosz Márk 4 éve, 2017 nyarán érkezett a Haraszti útra, ahol cseleinek és bombagóljainak köszönhetően hamar a nézők kedvence lett. Bár ez idő alatt sérülések is hátráltatták  és csonka szezon is volt, mégis 96 alkalommal lépett pályára sárga-feketében melyeken 20 gólt szerzett.  Legjobb szezonja a 2018-19-es volt, amikor 10 alkalommal talált az ellenfelek hálójába.
 
A klubért tett erőfeszítéseit köszönjük és sok sikert kívánunk további karrierjéhez!"
 
BUDAFOK:
 
"Újabb három, a BMTE-hez hosszú ideje kötődő játékos hosszabbította meg a szerződését az elmúlt napokban. Fekete Máté, Khiesz Kornél, valamint Margitics Andor egyaránt klubunk kötelékében marad és csapatunkat erősíti a következő szezonban is.
 
A 25 éves Fekete Máté – aki több poszton is bevethető – saját nevelésű játékosunk. A 28 éves belső védő, Khiesz Kornél és a 30 éves jobbhátvéd, Margitics Andor 2015 óta futballozik Budafokon.
 
A mostani megállapodások is erősítik azon törekvésünket, miszerint klubunk továbbépítésében kiemelt szerep jut azoknak a játékosoknak, akik maguk is a BMTE alapértékeit képviselik."
 
SIÓFOK:
 
"Csapatunkkal kapcsolatos jó hír, hogy Szmola Bálint újabb 1 évig a BFC Siófok játékosa lesz! A bajnokságban a Vasas és az Ajka ellen állt a kapuban, de ő volt a MOL Magyar Kupa mérkőzés hőse, amikor Monoron a döntetlent követően a büntetőpárbaj során három 11-est is kivédett, ezáltal nagyban hozzájárulva a továbbjutáshoz.
 
„Nagyon boldog vagyok, hogy még egy évet a BFC Siófok kötelékében tudok tölteni. Az előző szezon a körülményekhez képest úgy gondolom, hogy nem sikerült rosszul. Amikor lehetőséget kaptam, igyekeztem bizonyítani. Elsősorban a kupamérkőzéseken jutottam szerephez, de védhettem a volt klubom, a Vasas ellen is. Sajnos abban az időszakban nem állt mellettünk a szerencse, mert utolsó másodperces gólokkal kaptunk ki a Fáy utcában, és a MOL Magyar Kupában a Debrecen ellen is. Nagyon örülök, hogy a klub vezetősége úgy gondolta, hogy további egy évig tudom segíteni a csapatot. Minden erőmmel azon leszek, hogy ismét lehetőséget kapjak, és igyekszem majd élni a bizalommal.” – mondta honlapunknak Bálint.
 
„A kapusok felkészülése úgy gondolom, hogy jó ütemben halad. Kemények az edzések, de szépen folyamatosan megy a munka felépítése. Kapusedzőnkkel, Biró Imrével nagyon jól dolgozunk, nagyon odafigyel ránk. Nagyon fiatal a kapus szekció, fiatalos lendület van, Hutvágner Gerivel mi ketten vagyunk a legidősebbek a mindössze 21 életévünkkel. Az ő nevében is mondhatom, hogy maximális energiát igyekszünk belefektetni a felkészülésbe!”
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elképesztő jelzőket ragasztottak a csapatunkra.

A román sportsajtó mágikusnak és a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetésének nevezte csütörtökön a Marco Rossi által vezetett magyar válogatottat, amely szerdán este 2-2-es döntetlent játszott Münchenben a német válogatott ellen, és közel állt a nyolcaddöntőbe jutáshoz.

Németország-Magyarország: Szalai Ádám megható bejegyzése – NB1.hu

 

Az egyedüli nyomtatásban megjelenő, legrégibb sportújság, a Gazeta Sporturilor kiemelte, hogy a magyarokat is magában foglaló úgynevezett halálcsoport valóban halálcsoport volt, és drámai módon ért véget. A szerda esti német-magyar és portugál-francia mérkőzések idején sorra mind a négy csapat állt továbbjutásra, három közülük (Magyarország, Németország, Portugália) kiesésre is a pillanatnyi eredmények tükrében, végül az esélyesebbek léptek tovább, így Magyarország végzett a negyedik helyen.

Németország-Magyarország: Marco Rossi félelmetesen zseniális szavai – NB1.hu

 

    
Az újság a 65 éves Victor Piturca volt román szövetségi kapitányt idézi, aki az Eb-t közvetítő Pro TV román kereskedelmi csatorna szakmai elemzőjeként gratulált a magyar válogatottnak, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Rossi csapata nem jutott tovább. "Talán megérdemelték volna ezt a győzelmet, a keretükben szerényebb képességű játékosok vannak, de az edzőnek sikerült egy egységes, erős csapatot összeraknia. Nagy dolog, hogy Németország és Franciaország nem tudta legyőzni őket, gratulálok nekik, emelt fővel távoztak" – mondta Piturca.

Németország-Magyarország: kemény kérdést kapott a német kapitány – reakció – NB1.hu

 


    
A mérkőzés után a legnézetteb román sportcsatornán, a Digisporton a német-magyar meccset elemezték a leghosszabban. Ilie Dumitrescu korábbi román válogatott csatár a magyar együttes szervezett játékára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a magyarok nemcsak a védekezéssel törődtek, hanem támadni is képesek voltak, és a németek egyenlítő gólja után azonnal vissza tudtak vágni, ami azt jelenti, hogy nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is magas szinten teljesítettek. A szakelemző a magyar együttes taktikai fegyelmezettségét is aláhúzta, majd elemzését úgy zárta, hogy "le a kalappal a magyarok előtt", miközben a román sportcsatorna képernyőjén "Tisztelet Magyarország!" felirat volt olvasható.

Eb2020: Schäfer matekozott, Botka nem írta volna alá, Gulácsi sajnálja – reakciók – NB1.hu

 


    
Az Eurosport román nyelvű honlapján megjelent írás szerzője "mágikusnak" nevezte a magyar válogatottat, amely annak ellenére játszott "szenzációsan", hogy senki nem adott neki esélyt a halálcsoportban. A szerző szerint Marco Rossi megmutatta, hogy egy kis, sztárokat nélkülöző ország is képes esélyesként játszani a nagyok ellen, ha egységes és szervezett csapatként küzd.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Új időszámítás következik.

Az MTI beszámolója:
 
A kaposvári önkormányzat 1000 forintért megvásárolja a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgócsapatot működtető Kaposvári Labdarúgó Kft-t, majd a tulajdonjogot ugyanennyiért a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiára ruházza.  
 
A somogyi megyeszékhely közgyűlésének szerdai, rendkívüli ülésen hozott döntése azután született meg, hogy a Kaposvári Labdarúgó Kft. tulajdonosa, a TD Vagyonkezelő Kft. a napokban jelképes összegért felajánlotta a városnak a társaság százszázalékos üzletrészét.
    
A Kaposvári Rákóczi a 2018/19-es idényben a másodosztály ezüstérmeseként harcolta ki a feljutást, de az NB I-ből egy szezon után sereghajtóként búcsúzott, míg a legutóbbi NB II-es idényben a 19. helyén zárt, és kiesett. A 2021/22-es szezonban így csak az NB III-ban szerepelhet.
    
A korábbi tulajdonos jelezte: a labdarúgócsapat működésében a továbbiakban nem kíván részt venni, mert ez a tevékenység már jelentősen eltér a gazdasági profiljától – olvasható a közgyűlési előterjesztésben.
    
Az adásvételre csütörtökön kerül sor, az akadémia a tulajdonjogot szeptember 30-ig kapja meg.
    
A Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester által jegyzett előterjesztésben a javaslat indokaként az szerepel, hogy a lépéssel racionalizálni lehet a sportág helyi finanszírozását.
    
Emellett "a profi labdarúgás és az utánpótlásfeladatok egy kézbe szervezésével" lehetőséget adnak több mint háromszáz ifjú labdarúgónak, hogy nemzeti bajnokságban érdekelt (NB-s) klubban szerepelhessen.
 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem igazán kellenek ehhez szavak.

A magyar válogatott szerda este 2-2-es döntetlent játszott Németország ellen. A mieink a döntetlen miatt nem jutottak tovább a csoportból, ettől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek.

Eb2020: a magyarok válogatottjától ments meg, Uram, minket – NB1.hu

 

Az Eb-meccs egyik hőse Szalai Ádám volt, aki be is vette Neuer kapuját. A csapatkapitányunk az Instagramon megható bejegyzéssel jelentkezett. Nem is igazán kell ide különösebb kommentár, a szavai magukért beszélnek…

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

AdamSzalai (@adaam_s_) által megosztott bejegyzés

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az edzésen történt a baj.

A MOL Fehérvár közleménye:

"Súlyos sérülést szenvedett Rúben Pinto az ausztriai edzőtáborban

Portugál középpályásunkat szerdán már meg is operálták Székesfehérváron. 

"Rúben Pinto az ausztriai edzőtáborban, a keddi edzésen súlyos sérülést szenvedett, elszakadt az Achilles-ína. Még aznap Székesfehérvárra szállították, szerdán pedig dr. Abkarovits Géza megoperálta középpályásunkat. A műtét jól sikerült, körülbelül 6 hét múlva kezdheti meg a több hónapig tartó rehabilitációját portugál játékosunk" – mondta honlapunknak dr. Kovács Tibor csapatorvos."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC