nb1.hu

Hamarosan további enyhítések jönnek.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban elmondta, 4 millió oltottnál új intézkedések lépnek életbe. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők például sporteseményekre is mehetnek.

Orbán Viktor bejelentette, mikortól lehet újra meccsre járni – NB1.hu

 

Az Index cikkéből újabb részletek derültek ki arról, hogyan lehet meccsekre járni:

 

"A védettek és felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják" – jelzi a hírportál.

 

Emellett ez is fontos információ:

"A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken" – olvasható az Index cikkében.

Az előzetes számítások szerint szerdán vagy csütörtökön lehet meg a 4 millió beoltott Magyarországon. Ebből kifolyólag nem zárható ki, hogy a mostani szezon végén már lehetnek szurkolók az NB I-es összecsapásokon. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mostani munkájáról is beszélt az edző.

Mészöly Géza korábban az Újpest vezetőedzőjeként kétszer is a második helyen zárt az NB I-ben. Az Újpest után többek között a Vasasnál, a Haladásnál és a Győrnél is dolgozott. Az 54 esztendős tréner december óta a BLSZ I-ben érdekelt Fővárosi Vízművek együttesét dirigálja.

Mészöllyel a bunteto.com készített egy terjedelmes interjút. Az egyik kérdező arra volt kíváncsi, hogy Mészöly lesz-e még NB I-es edző. A szakember optimistán áll hozzá ehhez a kérdéshez.

 

"Pozitívan állok a kérdéshez, és tényleg úgy gondolom, az Újpestnek tartozom még egy arannyal. Nem érzem magam egyáltalán idősnek, még mindig a fiatal edzőgenerációhoz tartozónak vallom magam, akár azokhoz, akik most munkát kaptak a magyar labdarúgásban, gondolok itt elsősorban Szabics Imrére vagy Huszti Szabolcsra" – felelte Mészöly a felvetésre.

 

A Fővárosi Vízművek csapatánál Mészölyéknek az az egyik céljuk, hogy a játékosok NB-s bajnokságba kerüljenek.

" Azért is kötöttünk féléves megállapodást, hogy kiderüljön, mennyire tudok azonosulni ezzel az osztállyal, illetve hogy a felnőtt futballisták mennyire fogadják el a focisulis fiatalokat. Jól tudtuk, hogy nem lesz mindjárt feljutás, az NB III-hoz amúgy is kellene némi anyagi támogatás, és az is eldől hamarosan, meghosszabbodik-e Szabó Zsolt elnök mandátuma. A személyem mellett Szlezák Zoltán és a magát folyamatosan képző fiatal Lengyel Patrik is a szakmai stáb tagja, csapatszinten és egyénileg is igyekszünk fejlődni, a srácoknak olyan edzésmódszereket mutatni, hogy ne legyen nekik új, amit esetleg feljebb kapaszkodva a futballranglétrán magasabb szinten tapasztalnak. Célunk, hogy NB-s klubokba igazoljanak, persze amikor elvisznek tőlünk három meghatározó játékost, nem olyan könnyű megoldani a pótlást. Az azért pozitív, hogy a Budapest Kupában elődöntőt vívhatunk, a következő szezonban így a Magyar Kupa 128-as mezőnyének lehetünk a tagjai" – mutatott rá Mészöly Géza.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Akár már szurkolók előtt játszhatnak a csapatok.

Nem volt hiány az izgalmakból a 31. fordulóban, a kiesés elől menekülő ZTE kiütötte a Puskás Akadémiát, míg a DVTK Kisvárdán szerzett értékes pontokat. Az Újpest az MTK ellen szaladt bele egy kisebb, míg a Budafok a Paks ellen egy nagyobb pofonba. Csizmadia Csaba lemondott a Budafok vezetőedzői pozíciójáról, míg a csapat kiesett az első osztályból. A Ferencváros három ponttal távozott Fehérvárról, míg a Honvéd 2-2-t játszott a Mezőkövesddel.

EREDMÉNYEK:

A 32. fordulót a DVTK és az Újpest csütörtöki meccse nyitja, majd az MTK-hoz látogat a Vidi még ugyan azon a napon. Pénteken eldőlhet az ezüstérem sorsa, ha a Puskás Akadémia nyer a Paks vendégeként. Szombatra is két meccs jutott, a ZTE vendége lesz a Kisvárda, míg a Fradi a Mezőkövesdet fogadja. A fordulót a vasárnap Budafok-Honvéd összecsapás zárja. Amennyiben minden jól alakul, akkor akár a szurkolók is visszatérhetnek a lelátókra.

PROGRAM:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyaros rangadót rendeztek Törökországban.

A válogatott Nagy Ádám gólpasszt adott, majd gólt lőtt a Bristol City színeiben az angol labdarúgó másodosztály 44. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A kezdőként szerepelt középpályás a 31. percben remek átadással hozta helyzetbe a bermudai csatárt, Nahki Wellst, majd a 38. percben ő maga is betalált, így a szünetben a házigazda Bristol 2-0-ra vezetett a Luton Town ellen, de végül 3-2-re kikapott.

Nagy Ádámnak – akit a 71. percben lecseréltek – ez volt a második gólja a Championship mostani idényében. A Bristol a 24 csapatos tabella 18. helyén áll.

A három magyar válogatott futballistát foglalkoztató RB Leipzig 2-0-ra legyőzte a vendég VfB Stuttgartot a német labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A lipcseiek – akiknél a kapus Gulácsi Péter csapatkapitányként, illetve a védő Willi Orbán végig a pályán lehetett – a 14. percben emberelőnybe kerültek, de csak a 46. percben szerezték meg a vezetést, és második góljuk a 67. percben esett.

A hazaiaknál a sérült Szoboszlai Dominik továbbra sem került keretbe.

A vendégek egymást követő negyedik mérkőzésüket veszítették el a Bundesligában.

Szalai Attila góllal járult hozzá a Fenerbahce 3-2-es sikeréhez az ugyancsak válogatott Varga Kevint foglalkoztató Kasimpasa ellen a török labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A Fenerbahce honlapjának beszámolója szerint Szalai a negyvenedik percben egy szöglet után fejjel csúsztatott a hálóba, ezzel megszerezte harmadik gólját a török élvonalban.

Mindkét magyar futballista végigjátszotta a meccset. A hat bajnoki óta veretlen Fenerbahce a tabella második helyén áll, hátránya három pont a Besiktas mögött. Az immár négy forduló óta nyeretlen Kasimpasa a 16. helyen áll.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Horváthék nem címerek ellen játszanak majd, Szabics nem haragszik a kapusára.

Három meccset játszottak vasárnap az NB I-ben, a Paks kegyetlenül kiütötte a Budafokot, a Vidi egy izgalmas rangadót játszott a Fradival, míg a Mezőkövesd kivívta a bennmaradást a Honvéd ellen. Cikkünkben összegyűjtöttük a vezetőedzők meccs utáni reakcióit.

Budafok-Paks 2-9

Csizmadia Csaba (Budafok): ,,Nehéz egy ilyen mérkőzés után beszélni, de ilyen az edzői sors, ilyen a sport, valamikor nyerünk, valamikor veszítünk. Most sajnos belementünk egy olyan vereségbe, ami számomra megalázó és nem is emlékszem arra, hogy lett volna kilenc kettes vereség az életemben. Mindegy is, hogy kilenc vagy hat, nagy vereség, nem osztálykülönbség, hanem annál is több volt a két csapat között, bár nem így kezdődött a mérkőzés. Rengeteg egyéni hibánk volt sajnos, de többet nem is akarok erről a mérkőzésről beszélni, mert az én számból most minden értékelhetetlen. Valami nem működik, az biztos.

Csizmadia elmondta továbbá, hogy az egyik játékosa fizikai fájdalmat érez az elmúlt mérkőzések miatt, amit megért a tréner.

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy mit mondott a játékosoknak a lefújás után:

,,A remény elszállt. Már nagyon minimális az esélyünk, főleg, ha a Honvéd behúzza az esti mérkőzést, akkor, azt hiszem, minden remény elszállt. Viszont az biztos, hogy akik az öltözőben vannak, jelen pillanatban NB I-es játékosok, és úgy érzem magam, mint amikor a szülő elengedi a gyerekét tizennyolc éves korában a nagyvilágba. Elő vannak készítve arra, hogy akár első osztályban játszanak, vagy itt bizonyítsanak a jövőben."

Bognár György (Paks): ,,Nem tükrözi jól az eredmény a két csapat közti különbséget, nincs ekkora különbség a két csapat között. Várható volt, hogy ha mondjuk, kétgólos előnyre teszünk szert, akkor a hazaiak valamilyen szinten szétesnek, hiszen nemrég Zalaegerszegen is egy olyan vereségük volt, ami azért demoralizáló a csapatra nézve. Végül be is jött a forgatókönyv, kétgólos előny után elég szabadon játszhattak a kreatív labdarúgóink, akik helyzeteket tudnak kidolgozni. Veszélyesek voltak a kapura, ezért alakult ki ez a nagy különbség.”

Bognár nem volt elégedett az első félidei védekezéssel, de a második félidő szerinte már rendben volt.

Az nb1.hu azt kérdezte a Paks trénerétől, hogy lehet-e még ennél is jobban támadni, illetve mire lesz kíváncsi, ha visszanézi a meccset?

,,Nem valószínű, hogy visszanézem, mert ebből elég volt egyszer is. Ha van olyan meccs, ahol nagyon jó, vagy nagyon rossz a játék, az sohasem reális, mindig a középút a követendő. Az első félidei helyezkedéseket azért visszanézem."

Budafok-Paks: a foci egyetlen igazi lényegének az ünnepe volt – NB1.hu

 

MOL Fehérvár FC-Ferencváros 1-2

Szabics Imre (MOL Fehérvár FC): ,,Jól játszottunk, elégedett vagyok a csapatom teljesítményével. Talán nem érdemeltünk vereséget. Építkezünk tovább, sokat tanulunk ebből a mérkőzésből és pozitívan nézünk a jövő elé."

Szabics szerint bebizonyította a csapata, hogy a végsőkig küzd, ha 10 perccel tovább tartott volna a mérkőzés, akkor ki tudtak volna egyenlíteni. 

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy mennyire fog megváltozni Szabics Imre csapata a jövőben?

,,Ezt korai lenne megválaszolni, tesszük minden nap a dolgunkat. Ezen a hat mérkőzésen rengeteg mindent visszaláttam. Próbáljuk sulykolni a dolgokat, hogy a meccsen is jobbak legyen a játékosok. Ez napról-napra jobb lesz."

Milyen érzés volt korábbi Fradi-játékosként a Ferencváros elleni játszani?

,,Olyan mérkőzés volt számomra, mint bármelyik másik. Ezért is három pontot adtak, sajnos ezt ma nem mi szereztük. Gratulálok a Ferencvárosnak, a bajnoki címéhez is."

Szabics elmondta továbbá, hogy nem haragszik az első gól előtt hibázó Kovácsra, hiszen nincs olyan ember, aki ne hibázna, vezetőedzőként biztosan ő is fog hibázni.

Szerhij Rebrov (Ferencváros): ,,Korábban is elmondtam már, hogy minden mérkőzés derbiként fogható fel, amit a Vidi ellen játszunk. Kicsit változtattunk ma a struktúránkon, megérdemelten nyertük meg a meccset."

Nagyon szereti Rebrov az olyan stílusú játékosokat, mint Zubkov, aki sokat presszinggel.

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy ha Fradi két csapatot indított volna a bajnokságban, akkor a Ferencváros A-nak a Ferencváros B lett volna a legnagyobb ellenfele. Okozott-e feszültséget a szezon során, hogy padozniuk kellett hasonló erősségű játékosoknak?

,,Nincs a Ferencvároson belül A és B csapat. Mindig azt kérdezik, hogy mennyit cserélek bizonyos felállásokban a meccsek előtt. Nem lehet a szezont ugyanazzal a 11 játékossal végigjátszani. Örülök neki, hogy hasonló kaliberű játékosaink vannak, így bármikor tudunk változtatni az ellenféltől függetlenül. Nincs emiatt konfliktus a csapatban, biztos vannak akik nem örülnek, ha kevesebbet játszanak, de mindenki motivált."

Szeretne-e maradni, és ha rajta múlik, akkor marad-e a Ferencváros élén?

,,A múltkor megválaszoltam ezt a kérdést, örülök, hogy itt vagyok, minden a klubon múlik."

Rebrov szerint nem látszott meg a két szabadnap a játékosokon, valamint nagyon örülne, ha a szurkolók előtt játszhatnák le az utolsó két mérkőzést.

Vidi-Fradi: díszsorfal és kapushiba – NB1.hu

 

Honvéd-Mezőkövesd 2-2

Horváth Ferenc (Honvéd): ,,Azt gondolom, hogy játszottunk, végig irányítottuk a találkozót, de ennek ellenére kétszer is hátrányból kellett felállni. Az dicséretes, hogy volt hozzá lelki erő. Azt gondolom, hogy mindenki beletett mindent ebbe a mérkőzésbe. Jó lett volna, ha az előző pár mérkőzésen is ilyen elánnal tudtunk volna játszani. Ha a következő meccseken is így tudunk játszani, akkor meglesz a bennmaradás.

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy a Budafok és Fradi ellen lép majd pályára a Honvéd, nehezebb vagy könnyebb lesz-e olyan csapatok ellen játszani, akiknek nem múlik már semmi ezeken a meccseken?

,,Teljesen mindegy, hogy a következő két ellenfelet Ferencvárosnak vagy Budafoknak hívják. Nem az ellenfél címere ellen kell játszani, hanem először is saját magunkat kell legyőzni, és utána azt, aki velünk szemben van ezen a két meccsen."

Pintér Attila (Mezőkövesd): ,,Amit vállaltunk, azt teljesítettük. A Mezőkövesdbe az NB II-be hívtak és végig követtem az egyesület életét akkor is, amikor nem voltam itt. Óriási lépéseket tesz az elnök úr azért, hogy a csapat az NB I-ben maradjon. Óriási szeretetet kapunk a szurkolóinktól, annak ellenére, hogy nem lehetnek a lelátón. Bárhol megyünk a városban, büszkék arra, hogy NB I-es csapatuk van. Büszke vagyok arra, hogy a Mezőkövesdnek olyan szurkolótábora van, aki nagyon szereti a csapatát. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy biztosította azt, hogy jövőre is NB I-es lesz a Mezőkövesd. Egy hete egy úriember, aki nem merte vállalni a nevét, azt írta, hogy ez NB II, üzenem neki, hogy NB I. Sok rosszindulatú ember, mindenhol be akar tenni, üzenem azoknak is, hogy nem sikerült. Amit vállaltunk, azt mindig próbáltuk teljesíteni. Nyolc ponttal érkeztünk, két ponttal a vége előtt bennmaradtunk az NB I-ben. Aki tisztában van azzal, hogy milyen mélyen voltunk, büszke lehet arra, hogy ennek a városnak a csapata bentmaradt az NB I-ben. A mérkőzés nagyon feszített volt, hiszen a Honvédnak is szüksége volt a pontokra és nekünk is. Nagyon férfias harc volt, nem érdemeltünk volna ennyi sárgalapot. A labdarúgásnak ki fog veszni az az éle, hogy minél több és jobb párharca bele tudjunk menni, ami a nemzetközi futballban elengedhetetlen. Nagyon szurkolok a Honvádnak, egy nagyon jó csapatnak tartom. Nagyon szurkolok a Ferinek is, mert egy olyan csapatot próbált összerakni, ami korszerű futballt játszik. Ennek a klubnak nem szabad kiesnie, ennek a klubnak az NB I-ben van a helye. Remélem jövőre is találkozunk ebben az osztályban."

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy mire kell figyelniük ezen túl, és hogy a következő meccseken játszhatnak-e olyanok, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak?

,,Meglátjuk, hogy ki lesz egészséges, biztos adunk 1-2 nap pihenőt a játékosoknak. Megyünk egy Ferencvároshoz majd otthon játszunk az MTK-val, az eredményesség is fontos lesz. Meglátjuk, hogy milyen csapat fogunk tudni összerakni. Jó eredményt szeretnénk mind a két mérkőzésen elérni. A jövőm szempontjából most fújjunk egy kicsit, leülünk az elnök úrral. Amikor idejöttem akkor is elmondta, hogy az elnök úr nekem több, mint egy elnök, azt gondolom, hogy egy jó baráti viszonyban vagyok vele. Le fogunk ülni, elmondom, hogy látom, elmondja, hogy ő hogy látja és meglátjuk, hogy egymás kezébe csapunk-e."

Kispest-Kövesd: kiesett a Budafok, Pintér megnyugodhat – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hatalmasat üvöltött a matyóföldiek trénere.

HONVÉD-MEZŐKÖVESD 2-2

Sajnálhatja mindenki, aki nem lehetett ott a mérkőzésen. Nem feltétlenül a látvány és a színvonal miatt, mert azok azért nem voltak tökéletesek, hanem a férfias küzdelemmel együtt járó feszültség átélése miatt.

Mindkét kispad és a pályán a játékosok is ezer fokon égtek, és ez még akkor is így volt, ha maga a mérkőzés nem volt túl jó. Sok volt a reklamálás, a kiabálás, és bizony azok részéről is, akik nem a pályán harcoltak.

A jelenségen viszont nem lehetett csodálkozni, mert mindkét gárda a bennmaradásért küzd, ráadásul úgy, hogy lankadt az eredményessége az elmúlt időszakban és ez idegesebbé, feszültebbé tette a feleket.

A Kispestnek mindenképpen nyernie kellett, hogy ne kerüljön még keményebb helyzetbe, míg a Kövesdnek a pont is elég volt a bennmaradás biztosításához. Az fontos megjegyezni, hogy Pintér kinevezése után szárnyalni kezdett a Kövesd, de az utóbbi 4 mérkőzését elveszítette.

Sok volt a kemény belemenés, a semleges nézőként nagyon sajnálható, de amúgy a hatékony védekezés érdekében elkövetett szabálytalanság, amik a minőség rovására mentek. Egyébként mind keménységben, mind a mutatott teljesítményben egyenlőnek tűntek a felek, legalábbis a Kispest egyenlítéséig, onnantól kezdve a pályaválasztó nagy mezőnyfölényben volt, de például a 72. percben Jurina nagy helyzetbe került egy kontra végén.

És lehetett érezni, hogy a Honvédnak nagyon fontos lenne a győztes gól, emiatt kinyílik hátul, ezt meg kihasználta a Kövesd, mégpedig azért, mert Nagy labdával is sokkal gyorsabb volt, mint Kamber….

Mielőtt végleg elkeseredtek volna a kispestiek, Balogh kiegyenlített, ami azt jelenti, hogy a Budafok már biztosan kiesett, pontszerzése miatt a Kövesd meg bennmaradt.

A Honvéd, Pintér Attilával ellentétben, még nem nyugodhatott meg.

Pintér egyébként akkorát üvöltött a lefújás pillanatában, miközben letérdelt, hogy akik látták, soha nem felejtik el…

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: PINTÉR CSABA
Ennyire feszült meccsen, amikor mindenki és mindenért igen hevesen reklamált, nem lehetett könnyű dolga a játékvezetőnek… Kapott ő hideget és meleget mindenkitől.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: BALOGH VISSZAMENT
Szöglet után egyenlített a Kispest, de úgy, hogy Balogh elindult, hogy kis szögletet csináljanak. Beküldték a kapu elé, jó döntés volt.

GÓLOK TÖRTÉNETE:

16. p.: Jurina robogott el a bal oldalon, az alapvonal közeléből beadott, Tujvel csak beleérni tudott a labdába, majd Vutov passzolt az érkező Cserinek, aki 7 méterről a kapuba lőtt. 0-1!

51. p.: Kis szöglet után Gazdag ívelt be balról, középen Batik remek ütemben érkezett, majd 6 méterről a bal alsóba fejelt. 1-1!

82. p.: Kambert futotta meg nagyon a bal oldalon Nagy Dániel, majd az ötös közeléből remekül középre adott, hogy érkezett Jurina, aki pár lépésről a kapuba passzolt. 1-2!

89. p.: Bal oldali szöglet után Balogh Norbert elé került a labda, aki a balösszekötő helyéről, 8 méterről lőtt a kapuba úgy, hogy Szappanos már csak a gólvonalon túl tudott beleérni a labdába. 2-2!

JEGYZŐKÖNYV:

Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-2 (0-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.: Pintér
Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Batik, Lovric, Aliji (Traore, 87.) – Kamber – Nagy D., Gazdag, Hidi (Kesztyűs, 68.), Bőle (László, 81.) – Eppel (Balogh N., 68.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D., Szeles, Katanec, Vajda – Nagy D., Martic (Karnyicki, 58.), Cseri (Chrien, 58.), Besirovic (Vojtus, 74.) – Vutov (Rui Pedro, 58.), Jurina
gólszerzők: Batik (52.), Balogh N. (89.), illetve Cseri (16.), Jurina (83.)
sárga lap: Eppel (31.), Bőle (42.), Mezgrani (45+1.), Kamber (53.), Aliji (57.), illetve Katanec (22.), Jurina (31.), Nagy D. (45+1.), Besirovic (58.)

KÖVETLEZŐ FELADAT:
A Honvéd a már kiesett Budafok vendége lesz, míg a matyóföldiek az FTC-t fogadják.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csizmadia távozása volt-e az utolsó?

Távozott Budafokról Csizmadia Csaba, így ez volt ebben a szezonban a tizedik edzőváltás. Az MTI szedte össze az eddigi változásokat a csapatok élén ebben a bajnokságban, azonban nem kizárt, hogy lesznek még módosítások a szakmai stábokban.

 

Budafok: edzőváltás – NB1.hu

 

 

Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényében:

2020. szeptember 22. – Paks: Osztermájer Gábor helyett Bognár György
2020. november 10-11. – Mezőkövesd: Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. december 6-7. – Budapest Honvéd: Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. december 8. – Diósgyőri VTK: Feczkó Tamás helyett Geri Gergely
2020. december 23. – Újpest FC: Predrag Rogan helyett Michael Oenning
2021. január 7. – Diósgyőri VTK: Geri Gergely helyett Zoran Zekic
2021. február 15. – Budapest Honvéd: Pisont István helyett Horváth Ferenc
2021. február 17./április 1. – MOL Fehérvár FC: Márton Gábor helyett Szabics Imre
2021. március 15. – ZTE FC: Boér Gábor helyett Waltner Róbert
2021. április 25. – Budafoki MTE: Csizmadia Csaba helyett ?

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csupán egyetlen listavezető nyert.

KELETI CSOPORT
 
A listavezető Tiszakécske csak egy pontot szerzett Egerben, míg a BVSC a DVSC-vel ikszelt. A Jászberény is csak egy pontot szerzett Putnokon, míg a Füzesgyarmat legyőzte a Hatvant.
 
Eger SE – Tiszakécskei LC 1 : 1
BSE – Ceglédi VSE 1 : 0
Tiszafüredi VSE – Kisvárda Master Good II. 0 : 1
SBTC Kft. – Sajóbábonyi VSE 3 : 0
Mezőkövesd Zsóry FC II. – Termálfürdő Tiszaújváros 1 : 3
BVSC-Zugló – DVSC II. 2 : 2
Sényő-Carnifex FC – DVTK II. 2 : 0
Putnok FC – Jászberényi FC 0 : 0
Tállya KSE – Gyöngyösi AK 2 : 0
FC Hatvan – Füzesgyarmati SK 1 : 2
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
KÖZÉP CSOPORT
 
A listavezető Iváncsa az Újpest ellen nyert, míg a Kecskemét a Dabas-Gyónt győzte le. A Fradi kiütötte Csank Jánosékat, míg a Paks 3-1-re megverte a Honvédot.
 
Ferencvárosi TC II. – Vác FC 3 : 1
Paksi FC II. – Budapest Honvéd-MFA II. 3 : 1
Újpest FC II. – Iváncsa KSE 0 : 1
Körösladányi MSK – ESMTK 1 : 1
Taksony SE – Szekszárdi UFC 0 : 1
HR-Rent Kozármisleny – Hódmezővásárhelyi FC 3 : 0
Majosi SE – Rákosmente FC 1 : 2
Monor – Szegedi VSE 2 : 0
FC Dabas – Dunaújváros 2 : 1
Kecskeméti TE – Dabas-Gyón FC 2 : 1
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
NYUGATI CSOPORT
 
Kikapott az éllovas Kerület a BKV-tól, míg a második Mosonmagyaróvár a Pápa ellen nyert. A Veszprém Gárdonyban gálázott, míg a Nagykanizsa döntetlent játszott a Gyöngyössel.
 
Puskás Akadémia FC II. – Nagyatádi FC 2 : 0
ZTE FC II. – THSE-Szabadkikötő 1 : 3 
MOL Fehérvár FC II. – Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak 3 : 0 
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – VLS Veszprém 1 : 5
Balatonfüredi FC – Tatabányai SC 0 : 1
BKV Előre – III. Ker. TVE 1 : 0
Érdi VSE – SC Sopron 1 : 4
Komárom VSE – Lipót Pékség SE 3 : 0
Credobus Mosonmagyaróvár – Pápai Perutz FC 2 : 0
FC Nagykanizsa – Bicskei TC 2 : 1
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A BUDAFOK BEJELENTÉSE:

,,A Paksi FC elleni súlyos vereséget követően Csizmadia Csaba benyújtotta lemondását, amit klubunk vezetősége elfogadott. 

 

Eddigi edzőváltások az NB I-ben – NB1.hu

 

 

Közösen úgy érezzük, hogy megtört az az összhang, ami két és fél éven keresztül jellemezte a vezetőedző és az öltöző kapcsolatát.

Hálásan köszönjük Csizmadia Csabának azt a sok munkát és erőfeszítést, amit a BMTE-ért tett az elmúlt években, további edzői pályafutásához pedig sok sikert kívánunk."

 

Budafok-Paks: a foci egyetlen igazi lényegének az ünnepe volt – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fontos pontokat szerzett a Csákvár és a Siófok

Véget ért az NB II 34. fordulója, gólokból és izgalmakból ezúttal sem volt hiány.
 
Az Ajka 3-1-re legyőzte a Kaposvárt, így Várhidi Péterék nagyon nagy bajba kerültek, hiszen jelenleg az 18., kieső helyet birtokolják a tabellán.
 
A Siófok pontot mentett hazai pályán a Győr ellen, míg a Budaörs 1-0-ra legyőzte a Békéscsabát. A Csákvár nagyon fontos három ponttal távozott Szombathelyről, a Szeged hazai környezetben nyert Lipcseiék ellen. A Szentlőrinc csupán egyetlen pontot szerzett a már kiesett DEAC ellen, míg a Szolnok 2-0-ra legyőzte a Szparit.
 
A Vasas mind a két üldözője nyert, a DVSC a Kazincbarcikát, a Gyirmót a Dorog győzte le. A Loki ezzel 70 pontos, míg a Gyirmót 67, a Vasas neve mellett 71 egység szerepel a tabellán. Egyre kiélezettebb harc folyik a feljutásért, érdemes lesz figyelemmel követni a következő fordulókat.
 
EREDMÉNYEK:
 
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Soroksár SC 2–0 (Gajdos 76., Haruna 83.)
FC Ajka–Kaposvári Rákóczi FC 3–1 (Csizmadia Z. 17., Soltész  D. 27. – 11-esből, Szekér 56., ill. Balázs Zs. 66.)
Szombathelyi Haladás–Aqvital FC Csákvár 0–1 (Mim 37.)
Budaörs–Békéscsaba 1912 Előre 1–0 (Pethő 77 – 11-esből)
Debreceni VSC–Kolorcity Kazincbarcika SC 3–1 (Szécsi 3., Kinyik 73., Dzsudzsák 87. – 11-esből, ill. Takács T. 31.)
BFC Siófok–WKW ETO FC Győr 2–2 (Elek B. 66., 81. – mindkettőt 11-esből, ill. Priskin 22. – 11-esből, Fejes A. 33.)
Szolnoki MÁV FC–Nyíregyháza Spartacus FC 2–0 (Rokszin 4, Tisza K. 31.) – vége 
Gyirmót FC Győr–Dorogi FC 3–1 (Lencse 16., 55. – mindkettőt 11-esből, Varga B. 61., ill. Lénárth 25. – 11-esből) (Kiállítva: Ziugéber 76. – Dorog) 
Szentlőrinc–Debreceni EAC 0–0
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
KORÁBBAN:

Vasas-Pécs: tovább mosolyoghatnak az angyalföldi lányok is – NB1.hu

 

FRISSÍTÉS:

HÉTFŐ, 12.46:

 

Még nehezebb helyzetbe kerülhet a Kaposvár: Várhidi nem érti – reakció

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elszenvedte első vereséget Szabics Imre.

MOL Fehérvár FC-Ferencváros 1-2

A Ferencváros már tét nélkül lépett pályára, ám ez nem látszott a játékosokon, hiszen 2-1-re legyőzte a Fehérvárt, Szabics Imre ezzel elszenvedte első vereségét a Vidi élén.

Az első találat egy óriási kapushiba után született, nem minden nap lát ilyet az ember. Zubkov két gólja három pontot ért, és hiába szépített Nikolics, az egyenlítés nem jött össze a hajrában.

A Ferencváros így már 72 pontos a bajnokságban, míg a Vidi nem tudott közelebb kerülni a jelenlegi második Puskás Akadémiához, valamint már hátrafele is kell figyelniük, hiszen Bognár Györgyék már csak 3 egységgel vannak lemaradva.

 

Vidi-Fradi: díszsorfal és kapushiba – NB1.hu

 

 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: OLEKSZANDR ZUBKOV

Ő szerezte a csapata két gólját, az első kifejezetten szemfüles volt, hiszen könyörtelenül kihasználta a fehérvári kapus hibáját. Remekül futballozott a lecseréléséig, tulajdonképpen egyedül nyerte meg a meccset a csapatának.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: BAMGBOYE HELYZETE

A 91. percben nagyon közel járt az egyenlítéshez a Vidi, Bamgboye öt méterről lőhetett kapura, ám a labda elakadt Mmaee lábában. Nem volt szerencséje a Fehérvárnak, így pont nélkül maradt a csapat.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

34. p.: Muszliu passzolt Kovácshoz, ám a kapus túl sokat várt, így Zubkov szemfülesen lecsapott a labdára, amit öt méterről a kapuba lőtt. 0-1!

53. p.: Remek passzt kapott Zubkov Isaeltől, majd 11 méterről a kapuba emelte a labdát a kapus fölött. 0-2!

81. p.: Bolla adta középre a labdát jobbról, majd Nikolics a léc alá vágta a játékszert két méterről. 1-2!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő fordulóban a Fehérvár az MTK vendége lesz, míg a Ferencváros a Mezőkövesdet fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

MOL Fehérvár FC – Ferencvárosi TC 1-2 (0-1)
MOL Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött v.: Andó-Szabó
Fehérvár: Kovács D. – Bolla, Rus, Musliu, Stopira – Dárdai (Bamgboye 57.), Nego, Rúben Pinto (Alef 79.), Petrjak – Zivzivadze (Houri 70.), Nikolics
FTC: Bogdán – Botka, Mmaee, Dvali – Wingo, Somália, Laidouni (Vécsei 78.), Heister – Zubkov (Baturina 70.), Isael (Gera D. 70.), Mak (Tokmac 70.)
gólszerzők: Nikolics (82.), illetve Zubkov (36., 54.)
sárga lap: Bolla (42.), Rúben Pinto (45.), Stopira (76.), Rus (88.), illetve Heister (59.), Mak (66.), Gera D. (86.), Tokmac (93.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Akárcsak tavaly.

Akárcsak tavaly, a MOL Fehérvár FC játékosai ismét sorfalat álltak a bajnok Ferencvárosnak. Mint ismeretes, Kubatov Gábor, az FTC elnöke még a Fradi-Újpest meccs előtt vetette fel (egyébként eléggé érces stílusban), hogy ha úgy alakul, akkor az Újpestnek sorfalat kellene majd állnia a Derbin a Groupama Arénában az FTC-nek.

Az Újpest jelezte, hogy szó sem lehet róla, mire Kubatov azt válaszolta, az elnöksége alatt sorfalat állna a Fradi még az Újpestnek is, ha úgy adódna a párosítás.

 

Vidi-Fradi: díszsorfal és kapushiba – NB1.hu

 

 

A Vidinél úgy látszik adják Kubatov nézetét, hogy a díszsorfalnak hagyományt kell teremteni Magyarországon.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ennyire magyar meccset nagyon ritkán rendeznek.

BUDAFOK-PAKS 2-9

Két klasszikus, magyar felfogás szerint működtetett klub csapot össze egymással Budafokon. Mindkét gárdánál az emberségre és a magyar értékek ápolására helyezik a hangsúlyt. Egyik klub vezetésében, működtetésében nincsen egyetlen felesleges személy sem, ráadásul mindenki pontosan tudja a dolgát.

Arról nem beszélve, hogy Marko Nikolicsot és Medgyes Sinant leszámítva csak magyar játékos volt a pályán és a kispadon is, de az nb1.hu úgy tudja, a Budafok szerb védője (akinek vannak magyar gyökerei) a jövő héten megkapja a magyar állampolgárságot, ráadásul Sinan is rendelkezik magyar felmenőkkel.

A meccs a foci lényegének, a gólnak volt a nagybetűs ünnepe, mert mindkét csapat ment előre, támadni és védekezni kívánt, nem a játék megölésére rendezkedett be.

A Paks, jobb képességű játékosainak köszönhetően fokozatosan őrölte fel az újoncot. 

Hahn János ismét bizonyította azt, amit hét közben, a Kispest elleni győzelmük utána írtunk, hogy ott van a helye Marco Rossi bő keretében, de lehet, hogy ám Bognár István is…

 

Budafok: edzőváltás – NB1.hu

 

 

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: ÁDÁM MARTIN GÓLJA
Éppen visszajött 2-3-ra a Budafok, a szünetig már csak pillanatok voltak hátra, amikor Ádám Martin nagyon szép gólt szerzett, ami szemmel láthatóan megfogta a hazaiakat. Addig mindkét csapatnak köszönhettük, hogy átlagon felüli volt a mérkőzés színvonala, utána erről már csak a tolnaiak gondoskodtak.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: BOGNÁR GYÖRGY
Karmester fia, Hahn János, de még többen is átlagon felüli teljesítményt nyújtottak a Paksból, de ez is, mint a csapata teljesítménye, a vezetőedző érdeme, aki kinevezése után megváltoztatta a Paks játékát, játékosai posztjait, illetve edzésekhez, mérkőzésekhez való hozzáállásukat, ráadásul azt a játékot játszatja a csapatával, amit a szurkolók szeretnek. Ezt a játékot gólra törőnek hívják.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
15. p.:
Medgyest nem tudták megállítani a paksi védők, a labda vissza is pattant hozzá Csonkáról, majd 10 méterről ballal lőtt a jobb alsóba. 1-0!

17. p.: Bognár ívelése után Nagy Richárd vette át a labdát a budafoki tizenhatoson belül, mivel nem támadták igazított néhányat a labdán, majd 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt, Póser csak beleérni tudott a labdába. 1-1!

26. p.: Nikolics nem volt határozott, így a labda visszapattant Papp elé, aki jobbal a bal felső sarokba nyesett. Nagyon szép gól volt. 1-2!

38. p.: Huszti felszabadítása után Szabóban akadt el a labda, a lepattanóra Hahn érkezett, aki 7 méterről lőtt jobbal a bal alsó sarokba. 1-3!

43. p.: Oláh gyors szabadrúgása után Takács vette át remekül a labdát, amivel Hegedűst is becsapta, így 7 méterről már csak az üres kapuba kellett gurítania. 2-3!
 
45. p.: Hahn átadása után Ádám 14 méterről bal külsővel lőtt a bal felső sarokba. Remek, váratlan lövés volt, gólt érdemelt. 2-4!

54. p.: Bognár indítása után Hahn becsapta a védőjét az átvétellel, majd 15 méterről jobbal lőtt, a labda a bal oldali kapufáról pattant a kapuba. 2-5!

58. p.: Bognár leszerelte Oláh Bálintot, majd 12 méterről jobbal lőtt a kapu közepébe. 2-6!

70. p.: Bognár ívelt középre szabadrúgásból balról, középen érkezett Szabó, aki mindenkit megelőzve fejelt 4 méterről a jobb alsó sarokba. 2-7!

73. p.: Jobb oldali beadás után Bognár elé került, aki pattanás után, kapásból lőtt 14 méterről a jobb alsóba. 2-8!

90+1: Sajbán lőtt kapu irányába balról, 14 méterről a labdába Hahn tette bele a lábát, amely így a meglepett Póser mellett a jobb alsó sarokba kötött ki. 2-9!

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 31. forduló:
Budafoki MTE-Paksi FC 2-9 (2-4)
Budafok, zárt kapus, v.: Bognár
gólszerzők:
Medgyes (15.), Takács R. (43.), illetve Nagy R. (17.), Papp (26.), Hahn (38., 55., 91.), Ádám (45.), Bognár I. (58., 73.), Szabó J. (71.)
sárga lap: Böde (8.), Szélpál (90.)
Budafok: Póser – Huszti A. (Fekete M., 64.), Nikolic, Jagodics, Medgyes – Micsinai (Kulcsár K., a szünetben), Oláh – Takács R. (Lőrinczy, 70.), Csonka (Soltész, 64.), Szabó M. (Skribek, 70.) – Kovács D.
Paks: Hegedűs – Lorentz, Böde (Szélpál, 70.), Tamás O., Szabó J. – Papp, Bognár I. (Szakály D., 76.), Balogh B. (Haraszti, 70.) – Hahn, Ádám (Sajbán, 56.), Nagy R. (Szabó B., 56.)
 

KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Budafok a Honvédot fogadja, míg a Paks a Puskás Akadémiát látja vendégül.

Tabella a linkre kattintva érhető el

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az NB I egyik legjobb játékosa.

Az nb1.hu elsőként jelezte csütörtökön, hogy Gazdag Dániel felkeltette a Philadelphia Union érdeklődését. Az NB I egyik legjobbjának számító futballista szerződése egyébként 2023-ban jár le a Honvédnál, a Transfermarkt az értékét 1 millió euróra becsüli.

Az USA-ba igazolhat a magyar válogatott középpályása – NB1.hu

 

A 6-szoros magyar válogatott futballista jövőjével már a Philadelphia Inquirer is foglalkozik – számol be az nso.hu. Az amerikai lap újságírója, Jonathan Tannenwald megerősítette, hogy az MLS-ben szereplő klub elöljárói valóban érdeklődnek Gazdag iránt. Tannenwald szerint Gazdag olyan középpályás, amilyenre a Philadelphia Unionnak szüksége van. 

A Philadelphia Inquirer arra is rávilágít, hogy a Honvéd a kiesés ellen küzd az NB I-ben, így ebben a helyzetben nem mondana le Gazdagról a szezon végéig. Az sem mellékes, hogy Gazdag jó eséllyel pályázik az Eb-re, így lehetséges, hogy kb. nyár közepén válhat biztossá Gazdag klubváltása.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Több kérője is van a gólvágónak.

Davide Lanzafame jelenleg a Vicenza csapatát erősíti, de a szerződése a szezon végén lejár a Serie B-ben érdekelt alakulatnál. A biancorossi.net értesülései szerint a Vicenza vezetői szeretnék megtartani a rutinos futballistát, ám nem biztos, hogy sikerrel járnak.

A cikkből kiderül, hogy Lanzafame több együttes érdeklődését is felkeltette. Állítólag a Chievo és a Venice is opció lehet a 34 esztendős labdarúgónak, akit egy meg nem nevezett külföldi klub is megkörnyékezett.

Lanzafame az olasz másodosztályban eddig 9 meccsen jutott szóhoz a mostani idényben, a lőlapján 2 gól és 1 gólpassz szerepel.

Lanzafame a Honvéd és a Ferencváros tagjaként 118 NB I-es összecsapáson tehette le a névjegyét. Nem fukarkodott a gólokkal a magyar bajnokságban, hiszen 61-szer vette be az ellenfelek kapuját. A mutatója alapján nem meglepő, hogy kétszer is megszerezte az NB I-ben a gólkirályi címet. 

Rinnovi L.R. Vicenza: vicino Giacomelli, rebus Lanzafame | Biancorossi.net

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megtörhetett a lila-fehérek lendülete.

Ez a hét nem sikerült valami jól az Újpestnek. A lila-fehér csapat előbb a Derbit veszítette el, majd szombaton hazai pályán kapott ki 3-1-re az MTK-tól.

Újpest-MTK: Király György, piros lap és Varga Roland, a hős – NB1.hu

 

A lila-fehér együttes jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán, a bajnokság végéig még két meccs vár Michael Oenning fiaira: csütörtökön az életéért küzdő Diósgyőr otthonában vendégeskednek, majd az utolsó fordulóban az utóbbi meccseken megtáltosodó Zalaegerszeget látják vendégül. Vagyis rázós lesz a programja a fővárosiaknak…

Nem szabad elfelejteni, hogy a két bajnoki között május 3-án az idény legfontosabb mérkőzése, a MOL Fehérvár elleni kupadöntő vár az újpestiekre.

Michael Oenning az MTK elleni vereség után arra is rávilágított, hogy a hiányzók is megkeserítik a helyzetét.

"Sok játékos nem bevethető, és ez nem csak ránk érvényes, hanem az ellenfeleinkre is, az MTK-nál is többen hiányoztak.

 

Nálunk például Croizet nem tudott pályára lépni, mert megbetegedett, vagy Stieber Zoli vélhetően a véghajrára már nem lesz hadra fogható. Úgyhogy állandó átszervezést igényel a csapat, és nyilván az sem segít rajtunk, hogy most több futballistánk is beszedte az 5. sárgáját, illetve van egy piros lapos kiállításunk is.

 

Ebből a szempontból mindenképp csalódott vagyok, mert a mai mérkőzés megtörte a csapat eddig lendületét, és még fontos találkozók várnak ránk, akár a bajnokság, akár a kupadöntő szempontjából" – mondta a találkozó után a német szakember.

Az Újpest a szombati meccset ahogy Oenning is jelezte 10 emberrel fejezte be: Koutroumpis hagyta el idő előtt a játékteret. 

KORÁBBAN:

Üzentek az Újpest-szurkolók a kupadöntő miatt – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az Újpest elleni meccs jelentős mérföldkő.

Az MTK szombat este az Újpest otthonában 3-1-re nyert, így megszakadt a négy mérkőzésből álló nyeretlenségi szériája. A három pont megszerzéséből nagy szerepet vállalt Varga Roland, aki két góllal zárta a mérkőzést.

Újpest-MTK: Király György, piros lap és Varga Roland, a hős – NB1.hu

 

Michael Boris a 81. percben Schön Szabolcs helyére Vancsa Zalánt küldte a pályára. A 16 éves Vancsa karrierjében ez egy fontos pillanat volt, hiszen először jutott szóhoz az NB I-ben.

"Nagyon örültem, hogy bemutatkozhattam. Egy kicsit meglepődtem, amikor mondták a nevem, de nem izgultam, nagyon vártam már ezt a pillanatot. Feszült volt a találkozó, de próbáltam mindent kizárni. Inkább azzal foglalkoztam, hogy ahányszor labdába érek, jó megoldást válasszak. A lényeg természetesen a győzelem! A mestertől megkaptam a taktikai instrukciókat, emellett azt mondta, hogy élvezzem a meccset. Az utánpótlás-meccsekhez képest sokkal nagyobb itt az iram, több a párharc, és rutinosabbak a játékosok. A bal szélen szeretek a leginkább játszani" – nyilatkozta a debütálását követően Vancsa.

Vancsa utolsó mondatából kiderül, hogy ugyanazon a poszton mozog otthonosan, mint Schön Szabolcs. Az már korábban biztossá vált, hogy a 20 esztendős Schön az FC Dallasban folytatja a karrierjét. Nyilván az ifjú Vancsának keményen kell ahhoz dolgoznia, hogy Schön szintjére eljusson. Ám az sem lehet véletlen, hogy 16 évesen már bizalmat szavazott neki Michael Boris. Vancsa tehetséges játékos, már csak rajta múlik, hogy ebből mit hoz ki. Egy biztos, a kék-fehér drukkerek biztosan örülnének, ha Schön Szabolcshoz hasonlóan rövidesen húzóemberré válna. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Van egy kis bökkenő a kérőnél.

Marko Nikolics 2017 és 2019 között irányította a MOL Fehérvár együttesét. A szakember bajnoki címig és kupagyőzelemig vezette a fehérváriakat, emellett ki kell emelni, hogy 2018-ban az Európa-ligában a csoportkörig jutott a Vidi.

A szerb tréner jelenleg a Lokomotiv Moszkva csapatánál dolgozik. Nem lehet azt mondani, hogy rosszul teszi a dolgát az orosz klubnál, hiszen a Lokomotiv jelenleg a második helyen áll a tabellán. 

A b92.net értesülései szerint Nikolics felkeltette a Parma érdeklődését. A Serie A-t sokan Európa egyik legszínvonalasabb bajnokságának tartják, így érdekes lehet ez az ajánlat az edzőnek. De a képet árnyalja, hogy a Parma minden bizonnyal a szezon végén búcsúzik az élvonaltól, így nagy meglepetés lenne, ha egy másodosztályú csapathoz igazolna Nikolics.

A cikkből az is kiderül, hogy Nikolicshoz ragaszkodnak a Lokomotiv Moszkva elöljárói, akik hamarosan újabb szerződést kötnének a szakemberrel. Állítólag a kontraktus három évre szólna.

Marko Nikolić u Italiji?

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC