nb1.hu

Pazar hangulat lesz a Puskás Stadionban.

Honlapunkon is beszámoltunk már arról, hogy a magyar válogatott a kétszeres világbajnok Uruguayt látja vendégül a Puskás Aréna nyitómeccsén. A mérkőzést november 15-én rendezik meg. A jegyértékesítés pénteken kezdődött meg az összecsapásra, és nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy szurkolói láz van a magyar drukkerek körében. 

Az MLSZ a Facebookon a következő poszttal írja le a legjobban, hogy mekkora érdeklődés övezi az összecsapást:

"Óriási érdeklődés mellett kezdődött meg a Magyarország-Uruguay találkozó jegyeinek értékesítése. A Szurkolói Klub tagjai szokásuknak megfelelően élnek elővásárlási lehetőségükkel, és nagyjából két óra alatt több, mint 10 000 jegy gazdára talált."

Puskás Aréna nyitómeccs: újabb részletek, Gera a fókuszban – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Önkritikusan nyilatkozott az edző az előző meccsről.

A Csákvár zsinórban háromszor nyert az NB II-ben, a csapat jelenleg a második helyen áll a táblázaton. Visinka Ede csapata a hétvégén a Békéscsabát látja vendégül. Hazai környezetben is jól megy a csákvári alakulatnak, hiszen csupán a Szolnok tudott három ponttal távozni a stadionból. 
 
A Fejér megyei alakulat az előző héten a Soroksárt múlta felül, bár a tréner önkritikusan elmondta, a játékuk nem volt tökéletes.
 
"Bár nyertünk Soroksáron, azért el kell ismerni, adósak maradtunk a jó játékkal a minket elkísérő közönségünknek. Természetesen örülünk a győzelemnek, de értékeltük a meccset, megbeszéltük melyek azok a hibák, amiket nem követhetünk el a jövőben. Főleg a Békéscsaba ellen, mely érzésem szerint sokkal jobb együttes, mint ahogy jelenleg áll a táblázaton, és sebzett vadként érkezik Csákvárra. Schindler Szabolcs remek szakember, biztos vagyok benne, hogy igyekszik kitalálni valamit ellenünk" – nyilatkozta Visinka Ede, aki hozzátette, Daru Bencére és Pratsler Benjaminra nem számíthat. Eltiltott nincs a Csákvárban, de több játékosnak figyelnie kell a sárga lapra.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Zsinórban jönnek a meccsek.

Az előző fordulóban megszakadt a Szeged-Csanád Grosics remek sorozata, a Tisza-partiak menetelésének az Ajka vetett véget. A szegediek vasárnap a Duna Aszfalt ellen térhetnek vissza a győztes útra. Aleksandar Jovanovic eseménydús hétvége előtt áll, hiszen szombaton ünnepli 35. születésnapját, majd másnap jön a bajnoki. A rutinos futballista elmondta, hatalmas ünneplésre nem lesz lehetősége a mérkőzés miatt. Hozzátette, számukra mindig csak a következő mérkőzés a legfontosabb, így most csak a Duna Aszfaltra koncentrálnak. A következő ütközetre ugyanúgy készülnek, mint a többi találkozóra, és bízik a győzelemben.  
 
A szegediek az elkövetkező hetekben gyakorlatilag vasárnap-szerda ritmusban vívják majd a meccseiket, de Jovanovic szerint ezzel semmi probléma, nem először élnek át ilyet a karrierjük során. Végezetül elmondta, megnézte egykori csapata, a Fradi CSZKA Moszkva elleni összecsapását, és nagyon örült a zöld-fehérek győzelmének.
 
Jovanovic 2011 és 2014 között erősítette a Fradit, majd öt évet lehúzott a Lokiban. 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyon fontos időszak előtt állnak.

Az NB III-ban már a 12. fordulót rendezik meg a hétvégén. A Keleti csoportban a második helyezett DEAC a listavezető Füzesgyarmatot fogadja. Az éllovas előnye négy pont a debreceniekkel szemben, ezt szeretné lefaragni Kondás Elemér alakulata, de ehhez lesz egy-két szava a vendégeknek is. A gyarmatiak pazar formában várják a kezdő sípszót, hiszen zsinórban kilenc győzelmet arattak a pontvadászatban. Vígh Ferenc tisztában van vele, hogy az ilyen kiváló szériák is megszakadnak egyszer, de bízik benne, hogy erre nem vasárnap kerül sor. A füzesgyarmati mester arra is rávilágított, hogy a DEAC hamarosan szeretne szintet lépni. 
 
"Nagyon fontos időszak előtt áll a csapatunk, hiszen a soron következő hat bajnoki mérkőzés a tavaszi folytatást illetően is sorsdöntő lehet. Aktuális ellenfelünk nagy változásokon ment keresztül nyáron, Kondás Elemér irányításával más stílust öltött, nem titkolt célja egy-két éven belül a honi második vonalat célba venni. A DEAC jól kezdte az évet, két vereség hatására került lépéshátrányba. Igyekeztünk felkészülni belőle, tudjuk azt, hogy kiváló támadókkal rendelkezik, akikre külön is figyelmet kell szentelnünk. Kiváló mérkőzésre számítunk, melyet nüanszok dönthetnek el. Tisztában vagyunk vele, hogy minden sorozat megszakad egyszer, de bízunk benne, hogy a sikerszériánknak nem most lesz vége, ugyanakkor ezért sokat kell tennünk. Az ellenfelünknek van több veszíteni valója, rajtunk nincs különösebb teher, hiszen még a legrosszabb forgatókönyv esetén is a tabella élén maradunk, ezzel együtt nyerni szeretnénk vasárnap!" – fogalmazott Vígh Ferenc, aki az ellenfelek feltérképezéséért felelős szakember a Füzesgyarmatnál.
 
A DEAC-Füzesgyarmat összecsapás vasárnap 13.30-kor kezdődik.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyon sok problémája van a csapatnak.

Az ózdi csapat gondjairól honlapunkon is olvashattak. Az NB III Keleti csoportjában szereplő együttestől az MLSZ előbb hat pontot vont le, majd újabb két ponttól fosztották meg a csapatot, amely jelenleg az utolsó helyen szerénykedik a táblázaton. A kialakult helyzet miatt az ózdiak kiadtak egy közleményt, amelyben bejelentik, hogy a harmadosztályú egylet játékosai és vezetői máshol készülnek. Íme a klub bejelentése:
 
"KÖZLEMÉNY
 
Az Ózdi Kohász Sport Club labdarúgó szakosztálya tájékoztatja a közvéleményt, hogy úgy döntött, Ózdon a futball körül kialakult helyzet és a nyilvánosság által is ismert okok miatt, a mai naptól (2019.10.24.), az NBIII-as felnőtt csapat játékosai és vezetői az elkövetkező időszakban, határozatlan ideig, a bajnoki és kupa mérkőzésekre nem Ózdon készülnek.
A játékosok a jövőjüket továbbra is Ózdon és a futballban képzelik el.
Az utánpótlás versenykorosztályaink (U14, U15, U17, U19) ezentúl is Ózdon készülnek a bajnoki mérkőzésekre Huszák Géza, Farkas Simon és Lipcsei Imre edzők irányításával.
A szakmai munkáért továbbra is Várhidi Péter – szakmai igazgató – felelős, aki vállalta a kialakult helyzettel járó szakmai nehézségeket a csapatokkal együtt.
A mérkőzéseket feltétlenül lejátsszuk, hogy az NBIII-as tagságot megtartsuk és a bajnokság tisztaságát garantáljuk.
 
Gál László-elnök"
 
A döntés után az is biztossá vált, hogy az Ózd-Gyöngyös összecsapást a Hatvani Népkert Sporttelepen rendezik meg vasárnap délután. 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyon sokba kerülhet ez a vereség.

Ahogy honlapunkon is beszámoltunk, a Ferencváros bravúros győzelmet aratott a CSZKA Moszkva otthonában. Három fordulót követően a zöld-fehér együttes négy ponttal rendelkezik, míg az oroszok mindhárom meccsüket elveszítették. Az orosz lapok nem bántak kesztyűs kézzel a moszkvai csapattal, és még akkor finoman fogalmaztunk… – derül ki az nso.hu lapszemléjéből.

Katonás fegyelemmel verte a Fradi a Vörös Hadsereg csapatát – videó – NB1.hu

 

A sport-express.ru portál szerint a CSZKA együttesét újra megalázták a nemzetközi porondon, és a csütörtökit egy horrorisztikus estének titulálja. A cikkben említést tesznek arról, hogy a Fradinak van a legkisebb koefficiense az El-csoportkörben, ennek ellenére megszerezte a három pontot.

A kommersant.ru arról ír, hogy a CSZKA ezzel a vereséggel gyakorlatilag elveszítette az esélyét a továbbjutásra, pedig a sorsoláskor a drukkerek nagyon bizakodóak voltak. A sport24.ru meg is találta a bűnbakot, ő pedig nem más, mint Igor Akinfejev, aki az újságíró szerint egyáltalán nem hiányozna már az alakulatból.

A Moskovskij Komsomolets cikke kitér arra, hogy a CSZKA kudarcot vallott a nemzetközi porondon. Az Espanyol elleni vereség még a "tűrhető" kategóriába tartozik, de a Ludogorec és a Fradi elleni fiaskót már nem tudják lenyelni a drukkerek. Az FTC-vel kapcsolatban megemlítették, hogy dicső múltja van a magyar egyletnek, de mostanság jóval szerényebb a magyar bajnokcsapat. 

Egyébként a CSZKA veresége komoly következményekkel járhat. Az orosz csapatok nem muzsikálnak valami jól ebben az idényben a nemzetközi porondon, így elképzelhető, hogy a 2021/22-es szezonban Portugália indíthat hat csapatot, míg Oroszország csak ötöt.

CSZKA-Fradi: Rebrov olyat tett, amit ritkán – reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lényeges dolgokat írt le Gajda Péter.

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a kispestiek ügyvezetője, Gács Pál levelet írt Gajda Péternek. Gács arra volt kíváncsi, hogy mi lesz az épülő Bozsik Stadion sorsa. A polgármester válaszát változtatás nélkül közöljük:

"Postafordultával meg is érkezett a kispesti polgármester válasza cégvezetőnk, Gács Pál levelére, amelyben mindenkit megnyugtat, sem az új fővárosi vezetés, sem a kerületi elöljárók nem akarják a Bozsik Stadion építését leállítani.

A levelet az alábbiakban közöljük:

Tisztelt Igazgató úr, Kedves Pali!

Köszönöm, hogy az épülő Bozsik Stadion ügyében megkeresett. Szeretném megnyugtatni a Honvéd vezetését és a Kispest-szurkolókat, hogy továbbra is támogatom, mindig is támogattam és támogatni is fogom, hogy csapatunk végre méltó otthonra leljen, és hamarosan az új stadionban köszönthessük játékosainkat. Biztosíthatom Önöket, hogy nincs tehát sem a főváros új vezetésének, sem nekem olyan szándékunk, hogy a már épülő stadion beruházás ellen bármi módon fellépjünk. Magam egykori Honvéd-ifistaként és a kerület vezetőjeként is örömmel vettem részt az alapkő letételénél és biztos vagyok benne, hogy a csapat vezetésével, tulajdonosaival és szurkolóival együtt ünnepelhetjük majd jövőre az új Bozsik Stadion átadóját.

Kispest, 2019 október 24.

Tisztelettel és barátsággal

Gajda Péter
Kispest polgármestere, Honvéd-drukker"

 

Mi lesz a felújítás alatt álló Bozsik József Stadion sorsa? – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

"Csak" a Fradi sikerének örülhettünk.

A Slovan Bratislava 2-1-re kikapott a Wolverhampton Wandererstől a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában, csütörtökön. A Holman Dávidot foglalkoztató szlovák együttes hiába szerzett vezetést a 11. percben, az angolok a második játékrészben fordítottak. A magyar játékos kezdőként 57 percet játszott, a 45. percben sárga lapot kapott. A Slovan vereségével a csoport harmadik helyére csúszott vissza.

K csoport:

Slovan Bratislava (szlovák)-Wolverhampton Wanderers (angol) 1-2 (1-0)

Az állás: 1. Braga 7 pont, 2. Wolverhampton Wanderers 6, 3. Slovan Bratislava 4, 4. Besiktas 0

 

Katonás fegyelemmel verte a Fradi a Vörös Hadsereg csapatát – videó – NB1.hu

 

A másik magyar légiósok alkotta együttes, a Lugano sem örülhetett, hisz 2-1-re kikapott a Malmö otthonában. A svájci gárdában Holender Filip a 79. percben csereként lépett pályára, Kecskés Ákos a kispadról figyelhette a találkozót, míg Vécsei Bálint ezúttal nem került a keretbe. A Lugano három forduló után egy ponttal a csoport harmadik helyén áll. A Dinamo Kijevből sérülés miatt ezúttal hiányzott Kádár Tamás, 1-1-es döntetlent értek el a Köbenhavn ellen.

B csoport:

Malmö (svéd)-Lugano (svájci) 2-1 (2-0)

Dinamo Kijev (ukrán)-Köbenhavn (dán) 1-1 (0-1)

Az állás: 1. Köbenhavn 5 pont, 2. Dinamo Kijev 5 pont, 3. Malmö 4 pont, 4. Lugano 1 pont

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dibusz szerint legalább nem fáztak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros csapata nagyot küzdve 1-0-ra verte a CSZKA Moszkvát az Európa-ligában, így 15 év után megszerezte első győzelmét egy európai kupasorozat csoportkörében. A mérkőzés után mindkét oldalról érkeztek reakciók – Sergei Rebrov még egy ritkán látható félmosolyt is eleresztett nyilatkozata közben.

Sergei Rebrov (Ferencváros): "Mindkét csapat kialakította a helyzeteit.

Örültem, a csapaton azt láttam, a Ferencvárosért küzdenek.

 

Tokmac és Boli sokat hozzátett a győzelemhez, összességében megérdemeltük a sikert. Mondtam a fiúknak, hogy a védekezésbe is segítsenek be, és mondtam, hogy nem 0-0-ért jövünk. Isael és Varga is jól szállt be, utóbbi akár ha tíz percet tölt is a pályán, akkor is kiteszi szívét-lelkét a pályára. Nagyon profi játékos, ezt most is megmutatta. Lépésről-lépésre kell haladnunk a csoportban, vasárnap már bajnoki vár ránk. A CSZKA nem fogja elfelejteni a meccset, annyi bizonyos."

CSZKA-Fradi: élő közvetítés – NB1.hu

 

Viktor Goncharenko (CSZKA Moszkva): "Sajnos ugyanaz a gond kísér az utóbbi meccseken minket. Az elején jól játszunk, aztán nem használjuk ki a tiszta ziccereinket. Sajnos a második félidőre már nem is játszottunk jól. A gólhelyzeteket nem lehet edzésen gyakorolni, ez élesben fejben dől el. Azt mondom, hogy nem szabad összekeverni a gyorsaságot és a kapkodást, mi inkább kapkodtunk. A nehéz pillanatokban is oda kell mennünk a szurkolóinkhoz, most is megtettük. Nem szeretnék mentegetőzni, edzésen kell javítanunk a fiatal csapaton."

Dibusz Dénes (Ferencváros):

"Mint ahogy várható volt, sok dolgom akadt, de nem unatkoztunk és a hűvösben legalább nem is fáztunk. Viccet félretéve nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk, hisz a Ludogorec ellen nem úgy alakult a meccs, ahogy akartuk. Bízok abban, hogy ez a siker nagy fordulatot jelent a csapat játékában és nagy löketet ad mindenkinek az ősz hátralevő mérkőzéseire.

 

Katonás fegyelemmel verte a Fradi a Vörös Hadsereg csapatát – videó – NB1.hu

 

Szerintem azért tudja mindenki, hogy ilyen szintű csapatok ellen szükség van a kapusra, a védőkre, a szerencsére és a jó támadójátékra, az extrákra is. Hallhattuk, hogy a CSZKA élet-halálként fogja fel a találkozót, ennek megfelelően erősen kezdtek, de nekünk is voltak helyzeteink, jól zártunk és talán ha két ziccerük volt összesen a meccsen. Igyekeztük zárni a területeket, akadtak persze távoli lövéseik, jó tempójú helyzeteik. Szerencsére a végén berúgtuk a győztes gólt, ennek megfelelően jól sikerültek a cserék is, mindenki hozzátette a magáét. Hatalmas győzelem ez a csapatnak!"

Botka Endre (Ferencváros): "Inkább a küzdeni akarás jött ki ezen a meccsen, mint a szép játék, de összességében jól játszottunk támadásban és védekezésben is. A meccs elején kapkodtunk, de a második félidőre megtaláltuk a játékunkat. Ennek oka lehetett, hogy tegnap úgy edzettünk, hogy nem volt fellocsolva a pálya, de szerencsére húsz perc után fel tudtuk venni a ritmust, ki tudtuk javítani a hibákat. Mindvégig éreztem, hogy van bennünk egy gól, már a kezdés előtt is ezt mondtam. Hála az égnek kivédekeztük a kilencven percet, pozitív a jó védelmünk. Hazai pályán a CSZKA ellen többet kell dominálnunk, óvatosan is kell ugyanakkor játszanunk, hisz jól kontráznak.

Moszkvából jelentjük: békés harcosok klubja – EXKLUZÍV FOTÓK – NB1.hu

 

Ott is szükséges odafigyelnünk majd, de az 1-0-val kiegyeznék természetesen."

 

Varga Roland (Ferencváros): "Megmutattuk, hogy van ereje és tartása a csapatnak, nagyon örülök a győzelemnek. Láthattuk a meccsen, hogy itt is, ott is voltak helyzetek, szerencsére mi tudtunk egy gólt szerezni. A vége így alakult, nem lehet mondani, hogy mi lett volna, ha, hisz a fociban nincs ilyen.

A csatárainknak nehéz dolguk volt az egész meccsen, de jól helytálltunk. Valóban tudunk egymásért küzdeni, egy jó szellemű csapat vagyunk."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eddigi eredmények, további menetrend.

A Ferencváros csoportjában az Espanyol csütörtökön 1-0-ra nyert a Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga harmadik fordulójában. Sikerével a csoportban egyedüliként veretlen spanyol együttes az élre ugrott, míg a Moszkvában gyűjtött három ponttal a harmadik Ferencváros két pontra megközelítette a második Ludogorecet.

Katonás fegyelemmel verte a Fradi a Vörös Hadsereg csapatát – videó – NB1.hu

 


    
Európa-liga, H csoport, 3. forduló:
Ludogorec (bolgár)-Espanyol (spanyol) 0-1 (0-1)
gólszerző:
Campuzano (13.)
kiállítva: Javi López (88. – Espanyol)

korábbi eredmények:
1. forduló, szeptember 19.:

Espanyol (spanyol)-Ferencváros 1-1
Ludogorec (bolgár)-CSZKA Moszkva (orosz) 5-1

2. forduló, október 3.:
Ferencváros-PFC Ludogorec 0-3 (0-2)
CSZKA Moszkva-Espanyol 0-2 (0-0)

A csoport további programja:
4. forduló, november 7.:

Ferencváros-CSZKA Moszkva 21.00
Espanyol-Ludogorec 21.00
    
5. forduló, november 28.:
Ferencváros-Espanyol 18.55
CSZKA Moszkva-Ludogorec 18.55
    
6. forduló, december 12.:
Ludogorec-Ferencváros 21.00
Espanyol-CSZKA Moszkva 21.00

Az állás:
1. Espanyol       3   2   1   –   4-1   7 pont
2. Ludogorec      3   2   –   1   8-2   6
3. FERENCVÁROS    3   1   1   1   2-4   4
4. CSZKA Moszkva  3   –   –   3   1-8   0

Streamable – free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tovább él a Ferencváros továbbjutási esélye.

FOLYAMATOSAN FRISSÜL
EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
H-CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros 0–1
Moszkva, CSZKA Aréna, 20 000 néző. V:
Orel (cseh)
CSZKA Moszkva: Akinfejev – Karpov, Gyivejev, Magnússon – M. Fernandes, Vlasic, Ahmetov (Lucas Santos, 75.), Obljakov, Kucsajev (Bistrovic, 61.) – Csalov, Sigurdsson (Bijol, 80.). Vezetőedző: Viktar Hancsarenka
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Civic – Ihnatenko, Haratin, Sigér – Zubkov (Dvali, 89.), Nguen (Varga R., 84.) – F. Boli (Isael, 72.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Varga R. 86.

Volt a sorsnak különös szeszélye/fintora/savanyú humorérzéke akkor, amikor úgy alakította előbb a sorsolást, majd utána egyből a menetrendet, hogy a magyarokban szomorú emlékeket idéző, egykori Vörös Hadsereg volt csapata ellen október 24-én kelljen játszania a bajnokcsapatunknak. Annak a magyar bajnokcsapatnak, amelyet a hívei még mind a mai napig sokszor emlegetnek úgy, hogy az ellenállás csapata.

A Professzionalnij Futbolnij Klub Centralnij Szportyivnij Klub Armii Moszkva mindig is híres volt a zseniális elnevezéseiről. 1911 és 1923 között magyarul a Sí Sport Kedvelőinek társasága, innentől kezdve 28-ig az Általános iskolakötelezettség kísérleti-bemutató pályája volt a klub neve, melynek Armejci (Katonák) a beceneve mind a mai napig.

És a vörös(-kék) hadsereg most bajban volt, mert az eddigi 2 csoportmeccséből még egyet sem nyert meg, akárcsak a Ferencváros, de a zöldeknek már volt 1 döntetlenjük legalább Barcelonából. Ám 1 pont ide vagy (nem) oda, lehetett tudni, amelyik csapat ma vereséget szenved el, annak gyakorlatilag esélye sem lesz a továbbjutásra.

És a moszkvaiak, ennek a tudásnak a szellemében, katonás fegyelemmel kezdtek el lendületes támadásokat vezetni, de az első félidő első felében nem játékból kidolgozott helyzeteik voltak. Leginkább átlövésekből tüzeltek, meg szögletek után igyekeztek veszélyeztetni. Előbbi kategóriába tartozik bele a 23. perc eseménye, ekkor Ahmetov 21 méterről szétlőtte a jobb kapufát. Innentől kezdve már voltak kidolgozott lehetőségeik is, ám vagy pontatlanok voltak, vagy Dibusz Dénes védett remekül.

És arról sem szabad elfeledkezni, hogy a Ferencváros egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. A játékrész elején is voltak helyzetei a Fradinak, meg a végén is, így bár lehet, hogy a CSZKA előtt több gólszerzési lehetőség, adódott de akár az is előfordulhatott volna, hogy az FTC vonul előnnyel a pihenőre.

Fordulás után meg hosszú percekig Szerhij Rebrov együttesének az akarata érvényesült, de az idő előrehaladtával kiegyenlítődtek az erőviszonyok, emiatt viszont kicsit esett a színvonal, legalábbis azoknak, akik a támadófocit szeretik.

A hajrára ismét lüktető lett a játék és nagyon ült Rebrov cseréje, mert a Tokmac helyére beküldött Varga Roland 4 perccel később megszerezte a vezető találatot a Fradinak. Ami, mint kicsit később kiderült, a győztes találatot is jelentette egyben.

Streamable – free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

A végére a katonák bepöccentek, ami érthető, mert háromból három zakóval kezdtek, annak ellenére, hogy a sorsolás után a csoport esélyeseinek számítottak.

A Ferencváros játékosai minden dicséretet megérdemelnek, a győzelmük mellett a fegyelmezettségük, alázatuk, hozzáállásuk és az erőnlétük miatt is.

A két csapat a következő körben újra összecsap egymással, november 7-én a Groupama Arénában a Ferencváros lesz a házigazda.

 

A H csoport másik mérkőzésén az Espanyol (7 pont) a Ludogorec (6 pont) otthonában győzött 1-0-ra, s a csoport élére állt. Az FTC négy pontjával a harmadik.

 

 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
Európa-liga, H-csoport, 3. forduló:

CSZKA Moszkva-Ferencváros 0-1 (0-0)

gólszerző: Varga (86.)

CSZKA Moszkva: Akinfejev – Karpov, Gyivejev, Magnússon – M. Fernandes, Vlasic, Ahmetov (Santos, 75.), Obljakov, Kucsajev (Bisztrovics, 61.) – Csalov, Sigurdsson (Bijol, 80.). Vezetőedző: Viktar Hancsarenka

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Civic – Ihnatenko, Haratin, Sigér – Zubkov (Dvali, 89.), Tokmac (Varga, 84.) – Boli (Isael, 72.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov

A csoport másik mérkőzésén: Ludogorec-Espanyol 0-1

A csoport állása: 

1. Espanyol 7 pont

2. Ludogorec 6 pont

3. Ferencváros 4 pont

4. CSZKA 0 pont

 

20.46: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! A Ferencváros hősiesen védekezve, a csodacsere Varga Roland góljával 1-0-ra legyőzi a CSZKA Moszkvát!

 

92. p.: Kisebb lökdösődés alakul ki a pályán, elszakadt a cérna a moszkvaiaknál. 

 

90. p.: Öt perc a hosszabbítás.

 

89. p.: Támad a CSZKA, de elég kilátástalanul és reménytelenül. Cserél egyet Szerhij Rebrov, Zubkovot Dvali váltja. Nagyon jól helytállt a zöld-fehér védelem eddig, már csak perceket kell kibírni. 

 

86. p.: VEZET A FRADI! Egy kipattanót Zubkov pofoz középre, ahol Varga egyedül van, gyakorlatilag csak be kell passzolnia a labdát a hálóba. A csodacsere első labdaérintéséből gólt szerez: 0-1!

Streamable – free video publishing

 

 

85. p.: Bisztrovics lőhet, öt Fradi-játékos vár blokkolásra készen, sikeresen. Bijol fejese is elkerüli Dibusz kapuját. 

 

81. p.: Zubkov cselezget, Haratin lő, Akinfejev könnyedén véd. Közben íme a lelátón helyet foglaló McGregor:

 

78. p.: Haratin marad lent a gyepen egy szerelés után, de folytatni tudja.

 

74. p.: Sigér rúgja fel Vlasicot, sárga lap. Megkezdődik az utolsó negyedóra.

 

72. p.: Újabb veszélyes CSZKA-próbálkozások, Csalov lő ordító ziccert közelről a kapu mellé. Cserél a Fradi, Bolit Isael váltja.

 

67. p.: Sigér próbálkozik húszról, Akinfejev hárít. Egyelőre a kapusok a meccs emberei.

 

65. p.: Tokmac lövése talál oldalhálót. 

 

64. p.: Csak írni kellett, és máris felélénkült a gyep! Vlasic lő egy moszkvai szöglet után, Dibusz véd, majd megismétlődik a szituáció, hasonló végkimenetellel.

 

63. p.: Abszolút leálltak a csapatok, jóformán helyzetet sem láthat a publikum. Nem játszik alárendelt szerepet a Fradi a második félidőben, egyenrangú felek küzdelme látható.

 

53. p.: Lassú mederben indul a második félidő is. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

46. p.: Elkezdődik a második félidő. Mindeközben Bulgáriában Ludogorec-Espanyol 0-1, ott is tart már a második játékrész.

 

 

45. p.: Sigurdsson ziccerével zárul az első játékrész, Dibusz védi a lövést. FÉLIDŐ!

 

43. p.: Picit leült a mérkőzés a félidő végéhez közeledve, a középpályán zajlik a mezőnyharc.  

Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

35. p.: Óriási ajtó-ablak helyzetet lő mellé Vlasic, gyakorlatilag csak a kapuba kellett volna passzolnia a labdát, hisz Dibusz már verve volt. Marad a 0-0.

 

30. p.: Obljakov lökete suhan el centikkel a kapu mellett. 

 

27. p.: A lelátón feltűnik az MMA-ba visszatérő Conor McGregor, a nagykivetítőn megmutatják őt, nagy az üdvrivalgás. Nyilván Habib Nurmagomedovot is megmutatnák az oroszok, ha ott lenne…

 

23. p.: Kapufáig jut a CSZKA, Ahmetov lövése pattan meg Lovrencsicsen. 

 

19. p.: Nagyon komoly ziccerben hibázik Tokmac, aki remek gyorsaságával lefutja a CSZKA védőit és végül centikkel helyez Akinfejev kapuja mellé. Középen érkezett Boli is…

 

17. p.: Moszkvai helyzetek: egy Fradi-szöglet után komoly lehetőségek a másik oldalon, Magnússon lőhet öt méterről egy veszélyes sarokrúgást követően, blokkolnak a Fradi védői, pár másodperccel később ismét helyén a védelem. 

 

12. p.: Először mozgatják meg Dibuszt, egy távoli, kapu fölött landoló lövésen volt rajta a magyar kapus.

 

 

6. p.: Lassú mederben indul a meccs, egyelőre puhatolóznak a csapatok. Jó a hangulat a VEB Arenában, körülbelül 20.000-en a helyszínen.

 

 

 

18.55: Kezdődik a találkozó!

 

 

 

 

Előzmények:

 

Meccs előtti hangulatjelentés:

 

 

 

 

 

 

 

 

17.38: A Fradi játékosai érkeznek a stadionba:

 

13.56 Exkluzív jelentésünk Moszkvából:

Moszkvából jelentjük: magyar megszállás Oroszországban… – NB1.hu

 

 

13.38 Kubatov Gábor várakozásai a mérkőzésről:

 

Kubatov azt ígérte, tovább erősítik a Ferencvárost – NB1.hu

 

 

10.08 A moszkvai stadion belülről:

 

CSZKA-FTC: a moszkvai stadion belső atmoszférája – videó – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Helyszíni szubjektív beszámoló a CSZKA-Fradi meccsről

Háború vagy béke?!

Előre nem lehetett tudni. De minden jó, ha a vége jó…

Folytatása a korábbi riportunknak:

Indulás a Vörös térről a CSZKA stadionjába. Közel tíz kilométeres távolság lévén, a városnéző túra után már nem kívánatos kaland lett volna az egész utat gyalog megtenni. Egy szakaszon a jól ismert trolibusz kényelmét élvezhettem, majd amikor kiderült, az csak három kilométerre a stadiontól áll meg, némi tanácstalan útkeresés után inkább taxiba ültem, nehogy lekéssek a lényegről. A sofőr ugyan nem beszélt az oroszon kívül semmilyen nyelvet, a kocsiban szóló rádió azonban tudott magyarul! Alig hittem a fülemnek, amikor meghallottam a Neoton Família „Kétszázhúsz felett” című (világ)slágerét bömbölni a hangfalakból. A csúcsforgalom okozta dugó miatt azonban még hússzal se tudtunk haladni, nemhogy kétszázhússzal. Végül teljesen beállt a kocsisor, így inkább kiszálltam, és gyalog tettem meg az utolsó szakaszt a stadionig.

Fenyegető hírek előzték meg a CSZKA-Fradi meccset. Az orosz fanatikusok híresek, vagy inkább hírhedtek keménységükről. Hasonlóan a helyi rohamrendőrök. Mindebből azonban szerencsére semmit nem tapasztaltunk a stadion körül. A környéken egy órával a meccs előtt komótosan sétálgató szurkolók számából ítélve inkább azon lehetett aggódni, hogy lesznek-e elegen az igazi futball-hangulat megteremtéséhez. Végül minden félelmünk feleslegesnek bizonyult. Béke és rend honolt mindenütt, a stadion pedig majdnem megtelt. Fantasztikus hangulatot teremtettek a helyi és a vendég ultrák!

A vendégszektor, akárcsak az Espanyol stadionjában, igencsak „kakasülőnek” számít. Körülötte minden szektort lezártak a szervezők. A fradistákat azonban cseppet sem zavarta a „magány”, lelkesen buzdították híveiket az egész meccsen. Igaz, ezzel nem voltak másképp a hazaiak sem.

Hideg van. Nagyon. Ezen sorok írásakor alig mozognak a szerző ujjai az orosz zimankótól. Ennek ellenére a helyiek ledobálták ruházatuk nagy részét. Hiába, ha a vodka öltöztet…

Érdekes, hogy az egyik kapu mögött helyezkedik el a hazai ultrák nagyobb csoportja, de a szemközti kapu mögött is van egy szervezett, jelentős hangerővel és koreográfiával működő csoportjuk. Így garantált, hogy másodpercekre sincs soha csend az arénában. A zöldfehérek 300-a azonban így is néha győzelmet aratott a hangháborúban.

A Fradi ugyan az első félidőben alapvetően védekezett és kontrázott, szerencsére nem játszott alárendelt szerepet. Mondhatjuk, jókor jött a kisebb pofon (fura ilyet írni egy győztes derbi után, de aki látta a meccset, valószínű egyetért, hogy felért egy pofonnal a mutatott játék) az Újpest ellen, hiszen összeszedte magát a magyar bajnok, és méltó ellenfélként harcolt Moszkvában. Tokmac és Boli sprintjeivel, nem egyszer a szívbajt hozta a hazaiakra, Dibusz bravúrjai pedig 10-es osztályzatot érdemeltek! A bátorság pedig, ahogy szokott, némi szerencsével is párosult. A második félidőben pedig már szó sem volt arról, hogy csak védekezne a magyar csapat. Tartotta a labdát. Támadott… és gólt szerzett!

Gólszerző: Varga Roland!

Ekkor már a fradisták is dacoltak a fagyos idővel, és örömükben kivetkőztek önmagugból.

Háború helyett béke.

És ünnep:

Igazi futball-hangulat. 

És győzelem! 

Minden jó, ha a vége jó! 

Mehetünk haza. Mosolyogva. 

Szép volt Fiúk! 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Tiszaújváros a berényiek mumusa.

Jászberényi FC – FC Tiszaújváros 1–2 (1–1)
Jászberény, 400 néző. Vezette: Kulcsár Katalin (Baghy Csaba, Bőhm Ármin)
 
JFC: Menczeles – Szemere, Lakatos B., Lakatos G., Süttő – Sándor I. – Gresó, Király O., Szöllősi (Győrfi, 83.), Ludasi – Pálinkás (László K., 76.). Edző: Német Gyula
 
Tiszaújváros: Tóth Cs. – Burics, Gelsi, Pap Zs., Csicsek, Tóth M., Hussein (Kulcsár H., 88.), Bokros, Orosz, Terdik (Molnár M., 64.), Bene (Nagy D., 83.). Edző: Gerliczki Máté
 
Gólszerzők: Szemere (7.), ill. Csicsek (11.), Nagy D. (92.)
 
Megszakadt a sorozat, hazai pályán vesztette el a veretlenségét a Jászberény.
 
Jól kezdtek a hazaiak, már az első percben volt egy gólveszélyes támadásuk. A 7. azonban már zörgött is a háló, Szemere gurított a kapuba higgadtan. Az egyenlítésre sem kellett sokat várni, a 11. percben Bene egyenlített egy fejes után. Az utolsó találat a 92. percben született, Nagy Dávid lőtt a léc alá. Ezzel a vereséggel elveszítette a veretlenségét a Jászberény, az előző bajnokságban szintén a Tiszaújváros ütötte el a hazai csapatot a feljutástól.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Levelet írt a cégvezető a polgármesternek.

ÍME, A HONVÉD KÖZLEMÉNYE:

"Klubunk levélben fordult a kispesti polgármesterhez

A budapesti sportberuházások esetleges jövőjéről rengeteg információ, nyilatkozat jelent meg az utóbbi napokban. Ennek kapcsán a Budapest Honvéd FC-hez is számos szurkolói levél és telefonhívás érkezett, amelyekben a kispesti drukkerek azt kérdezték, hogy mi lesz az épülő Bozsik Stadionnal. Az érdeklődésre való tekintettel klubunk cégvezetője, Gács Pál a mai napon levelet írt Gajda Péter kerületi polgármesternek, amelyben tolmácsolta szurkolóink kérdését, egyben reményét fejezte ki, hogy a 110 éves Budapest Honvéd, Puskás Ferenc egykori klubja múltjához méltó stadionban kezdheti el a következő bajnoki idényt!

Csak a Kispest!

A levél szövege:

Tisztelt Polgármester Úr!

Kedves Gajda Péter!

Mivel az elmúlt napokban számos szurkolói kérdés és érdeklődés érkezett klubunkhoz a jövőre átadandó Bozsik Stadion kapcsán, mint a Budapest Honvéd FC cégvezetője érdeklődni szeretnék Önnél, hogy a különböző sajtóorgánumokban megjelent, a jelenleg folyamatban lévő sportberuházásokkal kapcsolatos hírek mennyiben érinthetik a kispesti stadion befejezését?

Több szurkolónk is abbéli reményét fejezte ki, hogy patinás klubunk, amely olyan játékosokat adott a magyar labdarúgásnak mint Puskás, Kocsis vagy Czibor, nem marad múltjához méltó stadion nélkül.

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel/ Best regards: "
Gács Pál

FRISSÍTVE:

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a kispestiek ügyvezetője, Gács Pál levelet írt Gajda Péternek. Gács arra volt kíváncsi, hogy mi lesz az épülő Bozsik Stadion sorsa. A polgármester válaszát változtatás nélkül közöljük:

"Postafordultával meg is érkezett a kispesti polgármester válasza cégvezetőnk, Gács Pál levelére, amelyben mindenkit megnyugtat, sem az új fővárosi vezetés, sem a kerületi elöljárók nem akarják a Bozsik Stadion építését leállítani.

A levelet az alábbiakban közöljük:

Tisztelt Igazgató úr, Kedves Pali!

Köszönöm, hogy az épülő Bozsik Stadion ügyében megkeresett. Szeretném megnyugtatni a Honvéd vezetését és a Kispest-szurkolókat, hogy továbbra is támogatom, mindig is támogattam és támogatni is fogom, hogy csapatunk végre méltó otthonra leljen, és hamarosan az új stadionban köszönthessük játékosainkat. Biztosíthatom Önöket, hogy nincs tehát sem a főváros új vezetésének, sem nekem olyan szándékunk, hogy a már épülő stadion beruházás ellen bármi módon fellépjünk. Magam egykori Honvéd-ifistaként és a kerület vezetőjeként is örömmel vettem részt az alapkő letételénél és biztos vagyok benne, hogy a csapat vezetésével, tulajdonosaival és szurkolóival együtt ünnepelhetjük majd jövőre az új Bozsik Stadion átadóját.

Kispest, 2019 október 24.

Tisztelettel és barátsággal

Gajda Péter
Kispest polgármestere, Honvéd-drukker"

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Vasas szurkolóktól sem áll messze a jótékonykodás.

A Gyirmót jótékonysági akciót hirdetett a Vasas elleni hazai mérkőzésre.
 
Arra kéri a hazai klub a szurkolókat, hogy mindenki hozzon magával egy plüssállatot, amit majd jelzésre a játéktérre tudjanak dobni. A plüssjátékokat ezután összegyűjtik, majd kórházak gyermekosztályainak felajánlják. A nem titkolt cél, hogy karácsonyra feltöltsék a szerencsés kórházakat, ezzel is segítve a beteg kisgyerekek gyógyulását. A vendég drukkerekre is számíthatnak a jótékonysággal kapcsolatban, hiszen tőlük sem áll messze a jótékonykodás. A legutóbbi hazai meccsükön a legújabb Vasas magazin bevételét ajánlották fel Vikukel Krisztiánnak, akinek a gyógyulását számos egyéb hasonló akcióval igyekeznek elősegíteni.
 
További információk a linkre kattintva érhetőek el.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szalaiék a Kölnt fogadják.

FUTSAL
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EBOLI
2. FORDULÓ
16.00: Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG

19.00: Olaszország–Anglia 

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

21.00: Southampton–Leicester (Tv: Digi Sport1)

FRANCIA LIGUE 1
11. FORDULÓ

20.45: Nantes–Monaco (Tv: Digi Sport2)

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

20.30: Mainz–Köln (Tv: Sport1)

OLASZ SERIE A
9. FORDULÓ

20.45: Verona–Sassuolo (Tv: Digi Sport3)

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ

21.00: Villarreal–Alavés (Tv: Spíler2)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újabb pontot szerzett a Kelen SC.

Kelen SC – KTE HUFBAU 1-1 (0-1)
 
Kelen: Haála – Módly, Rőth, Kasza, Balogh, Kádár, Dankó (Krajnc 71.), Könczey, Koós (Zsiborás 74.), Nagy, Szabó B. (Kiss 46.)
 
KTE: Mészáros – Kéri, Asztalos, Nánási, Urbán – Patvaros, Szalai (Karacs 62.) – Hegedűs, Erdei, Babolek – Vladul (Barna 46.).
 
Gólszerzők: Könczey (72.) ill. Patvaros (19.)
 
Újabb pontot szerzett a Kelen SC, a kecskemétiek továbbra sem találják a formájukat.
 
A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, már a mérkőzés elején veszélyesek voltak. A jó start ellenére a vendégek dominálták a játékot ezután, melynek meg is lett az eredménye, Patvaros helyezte a labdát közelről a kapuba, A félidő végéig újabb találat már nem született, így a kecskemétiek vonulhattak előnnyel a szünetre. A pihenő után szintén a vendégek kezdtek jobban, ám meddőnek bizonyultak a próbálkozásaik. A 72. percben azonban egy szabadrúgás után Könczey egyenlített, egy pontot mentve ezzel csapatának.
 
A mesterek így nyilatkoztak a lefújás után:
 
Harmati Tamás (Kelen SC): ,,Nagyon nehéz meccs volt, két dolog miatt is. Egyrészt az ellenfél miatt, másrészt a pálya nem igazán volt alkalmas arra, hogy itt minőségi mérkőzést lehessen játszani. Ez így is nézett ki, de mindkét csapat nagy erőbedobással játszott, a legtöbbet akartuk kihozni a meccsből. Összességében örülünk az egy pontnak, még ha jó is lett volna, ha legalább az egyik kapufa bemegy. Az viszont, hogy az utolsó húsz percet emberhátrányban tudtuk kivédekezni, az mutatja a csapat lelkesedését, szervezettségét, hozzáállását. Ebből próbálunk tovább építkezni."
 
Zoran Kuntics (KTE HUFBAU): „Az első félidőben tetszetősen játszottunk az ellenfél kapuja előtt is, sok veszélyes szituációt alakítottunk ki, meg is szereztük a vezetést. A második félidőben a hazai csapat saját játékát játszotta, zártan védekeztek, vártak egy hibára, ami sajnos megint jött egy pontrúgásnál. Nekünk is voltak ilyen próbálkozásaink, de nem tudtunk veszélyeztetni, így döntetlen maradt a meccs." 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csodacsere döntött!

Európa-liga, H-csoport, 3. forduló:

CSZKA Moszkva-Ferencváros 0-1 (0-0)

 

gólszerző: Varga (86.)

CSZKA Moszkva: Akinfejev – Karpov, Gyivejev, Magnússon – M. Fernandes, Vlasic, Ahmetov (Santos, 75.), Obljakov, Kucsajev (Bisztrovics, 61.) – Csalov, Sigurdsson (Bijol, 80.). Vezetőedző: Viktar Hancsarenka

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Civic – Ihnatenko, Haratin, Sigér – Zubkov (Dvali, 89.), Tokmac (Varga, 84.) – Boli (Isael, 72.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov

A csoport másik mérkőzésén: Ludogorec-Espanyol 0-1

A csoport állása: 

1. Espanyol 7 pont

2. Ludogorec 6 pont

3. Ferencváros 4 pont

4. CSZKA 0 pont

 

20.46: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! A Ferencváros hősiesen védekezve, a csodacsere Varga Roland góljával 1-0-ra legyőzi a CSZKA Moszkvát!

 

92. p.: Kisebb lökdösődés alakul ki a pályán, elszakadt a cérna a moszkvaiaknál. 

 

90. p.: Öt perc a hosszabbítás.

 

89. p.: Támad a CSZKA, de elég kilátástalanul és reménytelenül. Cserél egyet Szerhij Rebrov, Zubkovot Dvali váltja. Nagyon jól helytállt a zöld-fehér védelem eddig, már csak perceket kell kibírni. 

 

86. p.: VEZET A FRADI! Egy kipattanót Zubkov pofoz középre, ahol Varga egyedül van, gyakorlatilag csak be kell passzolnia a labdát a hálóba. A csodacsere első labdaérintéséből gólt szerez: 0-1!

Streamable – free video publishing

 

 

85. p.: Bisztrovics lőhet, öt Fradi-játékos vár blokkolásra készen, sikeresen. Bijol fejese is elkerüli Dibusz kapuját. 

 

81. p.: Zubkov cselezget, Haratin lő, Akinfejev könnyedén véd. Közben íme a lelátón helyet foglaló McGregor:

 

78. p.: Haratin marad lent a gyepen egy szerelés után, de folytatni tudja.

 

74. p.: Sigér rúgja fel Vlasicot, sárga lap. Megkezdődik az utolsó negyedóra.

 

72. p.: Újabb veszélyes CSZKA-próbálkozások, Csalov lő ordító ziccert közelről a kapu mellé. Cserél a Fradi, Bolit Isael váltja.

 

67. p.: Sigér próbálkozik húszról, Akinfejev hárít. Egyelőre a kapusok a meccs emberei.

 

65. p.: Tokmac lövése talál oldalhálót. 

 

64. p.: Csak írni kellett, és máris felélénkült a gyep! Vlasic lő egy moszkvai szöglet után, Dibusz véd, majd megismétlődik a szituáció, hasonló végkimenetellel.

 

63. p.: Abszolút leálltak a csapatok, jóformán helyzetet sem láthat a publikum. Nem játszik alárendelt szerepet a Fradi a második félidőben, egyenrangú felek küzdelme látható.

 

53. p.: Lassú mederben indul a második félidő is. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

46. p.: Elkezdődik a második félidő. Mindeközben Bulgáriában Ludogorec-Espanyol 0-1, ott is tart már a második játékrész.

 

 

45. p.: Sigurdsson ziccerével zárul az első játékrész, Dibusz védi a lövést. FÉLIDŐ!

 

43. p.: Picit leült a mérkőzés a félidő végéhez közeledve, a középpályán zajlik a mezőnyharc.  

Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

35. p.: Óriási ajtó-ablak helyzetet lő mellé Vlasic, gyakorlatilag csak a kapuba kellett volna passzolnia a labdát, hisz Dibusz már verve volt. Marad a 0-0.

 

30. p.: Obljakov lökete suhan el centikkel a kapu mellett. 

 

27. p.: A lelátón feltűnik az MMA-ba visszatérő Conor McGregor, a nagykivetítőn megmutatják őt, nagy az üdvrivalgás. Nyilván Habib Nurmagomedovot is megmutatnák az oroszok, ha ott lenne…

 

23. p.: Kapufáig jut a CSZKA, Ahmetov lövése pattan meg Lovrencsicsen. 

 

19. p.: Nagyon komoly ziccerben hibázik Tokmac, aki remek gyorsaságával lefutja a CSZKA védőit és végül centikkel helyez Akinfejev kapuja mellé. Középen érkezett Boli is…

 

17. p.: Moszkvai helyzetek: egy Fradi-szöglet után komoly lehetőségek a másik oldalon, Magnússon lőhet öt méterről egy veszélyes sarokrúgást követően, blokkolnak a Fradi védői, pár másodperccel később ismét helyén a védelem. 

 

12. p.: Először mozgatják meg Dibuszt, egy távoli, kapu fölött landoló lövésen volt rajta a magyar kapus.

 

 

6. p.: Lassú mederben indul a meccs, egyelőre puhatolóznak a csapatok. Jó a hangulat a VEB Arenában, körülbelül 20.000-en a helyszínen.

 

 

 

18.55: Kezdődik a találkozó!

 

 

 

 

Előzmények:

 

Meccs előtti hangulatjelentés:

 

 

 

 

 

 

 

 

17.38: A Fradi játékosai érkeznek a stadionba:

 

13.56 Exkluzív jelentésünk Moszkvából:

Moszkvából jelentjük: magyar megszállás Oroszországban… – NB1.hu

 

 

13.38 Kubatov Gábor várakozásai a mérkőzésről:

 

Kubatov azt ígérte, tovább erősítik a Ferencvárost – NB1.hu

 

 

10.08 A moszkvai stadion belülről:

 

CSZKA-FTC: a moszkvai stadion belső atmoszférája – videó – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC