nb1.hu

Hivatalos bejelentés!

Az Újpesti Torna Egylet Facebook oldalán megjelent közleményt változtatás nélkül közöljük honlapunkon:

"SAJTÓLÖZLEMÉNY:

A LABDARÚGÓ CÍMERJOGOK ÁTADÁSÁRÓL

Az elmúlt időszakban tárgyalások kezdődtek az Újpest FC és az UTE között az eredeti címer visszaállításáról.

A tárgyalások során az Újpest FC egy 7 pontól álló követeléscsomagot adott át az UTE-nak, amelyek közül 6 pont nem köthető a címer visszaállításához, vagy volt köztük olyan is, amely nem tartozik az UTE hatáskörébe.

A kérések közül egy pont a címer használati jogainak térítésmentes átadásról szólt.

 

Az UTE az újpesti hagyományokat mindenek előtt szem előtt tartva, maximálisan azonosulva a szurkolói akarattal, valamint figyelembe véve a legmagasabb osztályban játszó újpesti labdarúgócsapat érdekeit, akként döntött, hogy a labdarúgó CÍMERREL KAPCSOLATOS HASZNÁLATI, ÉRTÉKESÍTÉSI, ÉS HASZNOSÍTÁSI JOGOKRÓL 5 ÉVRE, INGYENESEN LEMOND AZ ÚJPEST1885. Kft. javára.

 

 

Az UTE az ingyenes használati és értékesítési jogok átadásáról szóló tárgyalások megkezdését a lehető legkorábbi időpontban javasolja, hogy az új labdarúgó szezonban, az új mezben, már a tradicionális címerben futhassanak ki a pályára az Újpest FC. labdarúgói.

Az UTE hangsúlyozni kívánja, hogy a 18 szakosztálya a tradíció mindenkori tiszteletben tartásával a hagyományos címert használta, használja, és használni is fogja, a címerjogok átadása kizárólag a mindenki által ismert és elfogadott labdarúgás címerére vonatkozik, amit a labdarúgó klub eddig is jogosult volt használni. (csatolt kép)

Az UTE jelen levelet az Újpest FC. részére a mai napon hivatalos úton megküldi, és tisztelettel várja az Labdarúgó Club mielőbbi pozitív válaszát.

Újpesti Torna Egylet"
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hosszú kihagyás vár a védőre.

A jövő héten megkezdődik az NB III új idénye. A Jászberény az első fordulóban a Füzesgyarmatot látja vendégül. A Jászberény szakmai stábja ezen a meccsen biztosan nem számíthat Szanyi Krisztiánra, aki a Békéscsaba elleni meccsen sérült meg. Szanyi hosszú időre dőlt ki, mivel elszakadt a keresztszalagja, hamarosan műtét is vár a labdarúgóra.
 
"A héten voltam Berkes István professzor úrnál, a végső diagnózis pedig keresztszalag-szakadás. Szerencsére gyorsan sikerült egy szabad időpontot találni, s július 29-én, hétfőn már meg is operál. Hihetetlen, de egy hét különbséggel napra pontosan két éve feküdtem kés alá a másik térdemmel. Akkor 6 hónap után visszatérhettem a pályára, bízom benne, hogy most is hasonlóan “gyorsan” felépülök, és a téli felkészülést már a csapattal végezhetem" – fogalmazott Szanyi. 
 
Szanyi az előző szezonban 2522 percet kapott a bizonyításra az NB III-ban.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A tanulás kerül az előtérbe.

Szabó II Balázs komoly döntést hozott meg: a 21 éves játékos a profi futball helyett a tanulásra összpontosít. Íme a diósgyőriek bejelentése Szabó döntéséről:

"Visszavonul a profi labdarúgástól a DVTK saját nevelésű játékosa, a 21 éves Szabó II Balázs, aki két mérkőzésen szerepelt az élvonalban.

 

Tervei szerint nem hagy fel végleg a focival, de tanulást helyezi előtérbe, miután felvételt nyert a Debreceni Egyetem Sport- és Rekreációszervezés szak Rekreációszervezés és Egészségfejlesztés szakirányra.

 

Szabó II Balázs 2016-ban, 18 évesen mutatkozott be az élvonalban. Az előző bajnokság nagy részét egy súlyos sérülés miatt kihagyta, de a sikeres rehabiltációt követően vezéregyénisége lett a bennmaradást kiharcoló DVTK tartaléknak.

A DVTK kötelékében több egykori labdarúgó dolgozik végzettségének megfelelő poszton, ez a lehetőség Szabó II Balázs előtt is nyitva áll a jövőben.

Többek között Teodoru Borisz, Kiser László, Bém Gábor, Szalma Pál, Dobos Attila, Fernando Fernández és Szalóczy Dávid után idén nyáron Lipusz Norbert, Icsó Zsolt és Timkó István tért vissza a DVTK stábjába, és a még javában aktív Vági András is elkezdte edzői karrierjét."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Válogatott játékos megszerzésén dolgoznak.

Korábban az nb1.hu is írt arról, hogy Balogh Norbert valószínűleg újra az NB I-ben futballozhat. A 23 éves játékost a MOL Fehérvárral boronálták össze, és az nso.hu értesülései szerint a Fejér megyeiek egy nagyot léptek Balogh megszerzésének irányába.

 

Balogh játékjogát a Palermo birtokolta, de az olasz csapatot a negyedik vonalba sorolták vissza, így a magyar futballista szabadon igazolhatóvá vált.

 

Balogh az előző szezonban az APOEL csapatában szerepelt kölcsönben. A 23 éves játékos a Loki játékosaként korábban már öt gólt szerzett a magyar élvonalban. Balogh a magyar válogatott szerelését eddig két alkalommal ölthette magára.

 

Európa-liga: a fehérvári edző ekkora esélyt lát a továbbjutásra – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az egyik játékos a Diósgyőrnek intett búcsút.

Bárdos Bence és Kormos Dávid Zoltán is a Szolnokban folytatja a pályafutását. Bárdost a DVTK adta kölcsön a Tisza-partiaknak, míg Kormos előző csapatai a Kecskemét és a Nagykőrös voltak. Íme a szolnokiak bejelentése az új játékosokról:
 
"A héten két új játékos csatlakozott hozzánk, velük bővült a keretünk. A bal oldali védőként bevethető 21 éves Bárdos Bence egy évre kölcsön érkezett a DVTK-ból. A fiatal labdarúgó 2017 őszén mutatkozott be az élvonalban, ahol eddig összesen 10-szer lépett pályára. Pályafutását Ózdon kezdte, majd egy fél évig volt Kazincbarcikán, ám 14 éves korától már a DVTK labdarúgójának vallhatja magát. Amikor nem jutott szóhoz a diósgyőriek első csapatában, akkor az NB III-as együttesben szerepelt.
 
Szintén 21 éves Kormos Dávid Zoltán is, ő azonban kapus. Kecskeméten született, ott ismerkedett meg a sportág alapjaival majd a Grosics Akadémia, az UTE voltak a nevelőegyesületei. Németországban védett két évet alacsonyabb osztályban, majd 2018 januárjában tért haza, azóta a Kecskemét és a Nagykőrös csapatainak hálóját őrizte."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Óriási bombagól fűződik a futballista nevéhez.

Réti Patrikot végleg megszerezte a Siófok a MOL Fehérvár csapatától. Réti már az előző szezonban is a Balaton-parti alakulatot erősítette, igaz, hogy akkor még kölcsönben. Íme a siófokiak közleménye:
 
"Hivatalosan is eldőlt, hogy az 1998-as születésű Réti Patrik végleg klubunk játékosa lesz!
 
Patrik a MOL Fehérvár FC-től érkezett kölcsönbe Bolla Bendegúzzal az előző szezonban. Bendegúz télen átigazolt Zalaegerszegre, Patrik azonban maradt Siófokon. 
 
Sokat dolgozó védekező középpályásunk összesen 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára kezdőként, 7 alkalommal pedig csereként. 1 gólt szerzett tavasszal, emlékezetes bombagóllal járult hozzá a Vasas legyőzéséhez a Szusza Stadionban.
 
Játékosunk 2022-ig írta alá a szerződését klubunknál.
 
Sok sikert kívánunk Patriknak a BFC Siófok színeiben!"
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szerinte nőtt az esélyük a továbbjutásra.

A Vaduz játékosai nem megszeppent nyusziként léptek pályára a Pancho Arénában a MOL Fehérvár ellen. A liechtensteini gárda végül egygólos hátrányt szedett össze, így nem került elérhetetlen távolságba a továbbjutás.

Mario Frick, a Vaduz vezetőedzője az eredmény miatt kissé csalódottan beszélt a sajtótájékoztatón. A tréner úgy véli, az első félidőben a játékosai akarata érvényesült a gyepen. Frick hozzátette, immáron 40 százalék esélyt ad arra, hogy a Vaduz kiüsse a fehérváriakat, és hazai környezetben meg is próbálják kicsikarni a továbbjutást.

„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de az eredménnyel nem, különösen az első félidőben emelkedtünk a Fehérvár fölé. Van némi hiányérzetem, mert nem lőttünk gólt, de jól játszottunk. Most türelmesnek kell lennünk, hiszen van még egy visszavágó jövő csütörtökön. Azt a kilencven percet is végig kell küzdenünk, mindent ki kell adnunk magunkból.

 

Erősnek tartom a csapatomat hazai pályán, feltétlenül megpróbálunk továbbjutni.

 

A meccs előtt 30 százalék esélyt adtam magunknak, most ez 40 százalékra emelkedett" – fogalmazott Frick.

Tehát egy szívós Vaduzra kell készülniük a fehérváriaknak, ennek ellenére bízunk benne, hogy Nikolics legénységének nem törik bele a bicskája a Vaduzba.

 

Európa-liga: a fehérvári edző ekkora esélyt lát a továbbjutásra – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Beigazolódott Nikolics jóslata.

Egy biztos: nagyon nehéz visszavágó vár a tavalyi El-csoportkörösre…

 

Ezzel a mondattal zártuk a MOL Fehérvár-Vaduz mérkőzés összefoglalóját. A fehérváriak ugyan előnnyel várhatják a visszavágót, de az egygólos fór nem jelent életbiztosítást. Az ellenfél ugyan csak a svájci másodosztályban szerepel, de már a Pancho Arénában is okozott kellemetlen pillanatokat. 

 

 

Marko Nikolicsot egyébként nem lepte meg az első felvonás forgatókönyve, hiszen a Fejér megyeiek trénere nem sétagaloppra készült. A szakember egyébként úgy véli, a magyar gárdának 51 százalék esélye van arra, hogy kiejtse a Vaduzt.

"Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Azt sajnálom, hogy a második gólt nem sikerült megszereznünk, hiszen három-négy nagy lehetőségünk is volt, ugyanakkor az pozitívum, hogy ellenfelünknek is csak egy nagyobb helyzete volt a jobb oldalról. Az európai mérkőzéseken nagyon fontos az, hogy ne adjunk olcsó gólokat az ellenfélnek a hazai találkozókon. Nehéz mérkőzésre számítottunk és az is lett, a Vaduztól azt a sajátságos játékstílust láttuk, amely a meccs előtt is szóba került.

 

A továbbjutási esélyeink javultak, de így is azt mondanám, hogy 51-49 százalék az arány mi a javunkra.

 

Kétségtelen, hogy gólt, gólokat kell szereznünk Vaduzban, célunk pedig természetesen a továbbjutás a következő körbe" – fogalmazott Nikolics.

Amennyiben a Fehérvár továbbjut, a következő körben valószínűleg a Frankfurt vár a gárdára. Az előző idényben a legjobb négyig menetelő német alakulat idegenben 2-1-re győzte le észt riválisát.

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A torinói edző dicsérte a hajdúságiakat.

Háromgólos előnnyel utazhat Debrecenbe a Torino. Az olasz csapat góljain Belotti, Ansaldi és Zaza osztozott. A második találatot jegyző Ansaldi szerint elsősorban erőnlétüknek köszönhetően fektették két vállra a Lokit. Hozzátette, az előző szezonhoz képest alig változott a csapat kerete, amiből szintén profitálni tudtak.

 

"Fizikális szempontból sokkal jobbak voltunk az ellenfelünknél, ezzel magyarázható a győzelmünk.

 

Együtt maradt a csapat, jól ismerjük egymást, valamint tudjuk, hogy az edző mit vár el tőlünk. Ez is fontos volt a mérkőzésen" – nyilatkozta Ansaldi.

A Torino edzője, Walter Mazzarri bókolt a Lokinak, úgy véli, a cívisvárosiak megnehezítették a dolgukat. Zaza becserélése is remek döntésnek bizonyult, bár Mazzarri elárulta, ezt várta tőle.  

"Nem volt könnyű mérkőzés, mivel a Debrecen nagyon taktikusan játszott, de a nemzetközi porondon egyetlen találkozó sem egyszerű. Zazát a gólszerzés reményében küldtem
a pályára. Több lehetősége is volt, szerencsére az egyiket kihasználta. A visszavágónak úgy megyünk neki, mintha 0-0-ra állna a párharc. Tudjuk, hogy minden meccs más
és más" – mondta a tréner.

Torino-Loki: több dolog miatt bánkódott a DVSC mestere – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Herczeg András elmondta, mi hiányzik a csapatából.

Nem tudott meglepetést okozni a DVSC az esélyesebb Torino ellen. A remek játékosokkal felálló olasz együttes 3-0-ra nyerte meg az El-selejtező első felvonását, így fél lábbal már a következő körben érezheti magát. Sokáig úgy tűnt, hogy a torinóiak "csak" kétgólos fórt szereznek, de a hajrában a csereként beálló Zaza is beköszönt. 

Herczeg András, a Loki mestere szerint az ellenfél megérdemelten diadalmaskodott. A rutinos szakember hozzátette, fiatal játékosainak még tapasztalatot kell gyűjteniük ahhoz, hogy ezen a szinten is megállják a helyüket.

"Gratulálok a torinóiaknak, jól játszottak, bizonyították, hogy jó csapatot alkotnak, megérdemelt győzelmet arattak. Szerettünk volna többet támadni, de ez nem
sikerült.

 

Nagy kár volt a tizenegyesért, úgy érzem ez és a második találat is elkerülhető lett volna, a harmadikat pedig pontrúgás után kaptuk.

 

A csapat nagy lelkesedéssel játszott, de éreztem némi megilletődöttséget. Nálunk még hiányzik a nemzetközi rutin ehhez a szinthez" – fogalmazott Herczeg András.

A visszavágót augusztus elsején rendezik meg a Nagyerdei Stadionban. 

 

Torino-DVSC: az olaszok húzóembere odapirított a Lokinak – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Le a kalappal a hajdúsági szurkolók előtt!

 

Torino-DVSC 3-0 (2-0)

gól: Belotti (20. 11-esből), Ansaldi (42.)

Giuseppe Moccagatta Stadion, 4376 néző. Vezette: Maae (Dahl, Skytte – dánok) 
Torino: Sirigu – Izzo, Nkoulou, Silva Nascimento – De Silvestri, Baselli, Meite, Analdi – Falqué (75. Lukics), Belotti, Berenguer Ramiro (Zaza 80.) 
DVSC: Nagy S. – Kinyik (Kusnyír 74.), Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K. (Pintér 85.), Haris, Tőzsér, Szécsi – Zsóri (Garba 46.), Trujics 
Gól: 1-0 Belotti (11-esből, 20.), 2-0 Ansaldi (42.), 3-0 Zaza (92.)
Sárga lap: Varga K. (28.), Pávkovics (53.)

 

Nem lesz könnyű menet…

 

 

A fenti állítás egyrészt érvényes volt a Torino-DVSC Európa-liga második selejtezőkörös odavágót megelőzően, valamint azt követően is. Történetesen ugyanis a második számú európai kupasorozatba mindössze a Milan kizárása után "beugró" hazaiak (pontosabban dehogy hazaiak, hisz a mérkőzést a Torinótól 90 kilométerre lévő Alessandriában kellett lejátszani, hisz a Stadio Comunale di Torinót már korábban kiadták erre a napra más célokra, mondván, úgysem lesz semmilyen találkozó – hát lett…) 3-0-ra verték a hajdúságiakat, akiknek a klub alkalmazásában álló legendák, Dombi Tibor, Kerekes Zsombor és Igor Bogdanovics is a helyszínről szorított. Sőt, még a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is a nézőtéren foglalt helyet.

Sajnos eredménytelenül. Történetesen ugyanis kiütközött, hogy az Andrea Belottival rohamozó hazaiak (a szintén elég ismert Simone Zaza mindössze csereként lépett pályára) jobb játékerőt képviselnek a Lokinál. Már az első perctől kezdve keményen odatették magukat, a 20. percben pedig az elég peches napot kifogó Nagy Sándor kapus buktatását követően a sértett Belotti büntetőből szerezte meg a vezetést. S noha a félidő végére kissé magára talált Herczeg András legénysége, helyzetig is eljutott, Ansaldi nullszögből leadott lövéssel (Nagy elnézte a próbálkozást, talán beadást várt) duplázta meg az előnyt.

 

A második félidő elején leült a játék, a kicsivel több, mint 4000 néző a 65. perctől láthatott ismét magasabb fokozatú focit. Ekkor Varga Kevin, valamint a túloldalon Berengúer járt közel a gólhoz, majd beállása után Zaza fejese emelte a magyar pulzusszámot. A 2-0-s eredmény és a második félidő visszavett képének tükrében is igen fájdalmas, hogy a lefújást megelőzően, a 93. percben Zaza már nem tévedett, négy méterről bólintott Nagy kapujába, így gyakorlatilag kijelenthető, hogy eldőlt a párharc. 

 

 

Egy viszont bizonyos: a fiatal, szimpatikus debreceniek egy pillanatra sem lehetnek sem csalódottak, sem elégedetlenek, hisz tökéletesen lehet tanulni a Serie A egyik élcsapata ellen. A helytállás, a küzdés pedig példaértékű.

Azt pedig külön hozzá kell tennünk: amit a kiutazó, csapatukra büszke hajdúsági szurkolók műveltek, azaz az élő közvetítésben is többször hallható, Lokit buzdító rigmusokat énekelték… az talán mindennél többet ér!

 

Folytatás augusztus 1-jén a Nagyerdei Stadionban – minden bizonnyal remek hangulatban, futballünnepre készülve.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mindent visszaigazol(t) a meccs utáni hangulat.

Nem volt gól a Honvéd és a Craiova első, győri mérkőzésén, így eléggé nehéz visszavágó vár majd a kispestiekre. Annak tudatában meg pláne, hogy a román csapat játékoskeretének az összértéke 3-szor több, mint a Honvédé.

 

Honvéd-Craiova: majdnem végig ezt írják az óbudai álmoskönyvek – NB1.hu

Riport a mérkőzésről

 

Giuseppe Sannino, a kispestiek mestere így értékelt a mérkőzés után:

 

„Gyönyörű sportág a labdarúgás, minden a pályán dől el. Mindent visszaigazol az a hangulat, amit a lefújás után kapunk a szurkolóinktól. Lehet, hogy a Craiova más szintet képvisel a Honvédhoz képest is. A visszavágón viszont bármi megtörténhet, például az is, hogy az egy hónapja elkezdődött építkezésünk kifizetődik.”

 

EMLÉKEZTETŐ
Európa-liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Budapest Honvéd-Universitatea Craiova (román) 0-0
Győr, 2722 néző, v.:
Clancy (skót)
sárga lap: Batik (19.), Banó-Szabó (23.), Gazdag (84.), illetve Qaka (25.), Bancu (45+8.), Roman (62.), Kelic (85.)
Budapest Honvéd: Levkovich – Uzoma, Kamber, Batik, Lovric (Niba, 75.), Kukoc – Gazdag, Kesztyűs, Banó-Szabó – N'Gog (Cipf, 81.), Moutari (Kulacs, 66.)
Universitatea Craiova: Pigliacelli – Martic, Acka, Kelic, Bancu – Cicaldau (Constantin, 91.), Mateiu, Qaka (Ivanov, 65.) – Barbut, Fortes (Roman, a szünetben), Vatajelu

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Remek meccsen izzadságszagú előny.

 

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Mol Fehérvár–Vaduz (liechtensteini) 1–0 (1–0)
Felcsút, 
Pancho Aréna, 2224 néző. Vezette: Kai Erik Steen (norvég)

Mol Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Elek Á. (Pátkai, a szünetben), Juhász R., Stopira – Nikolov – Nego, A. Hadzic – Huszti (Petrjak, 57.), M. Scsepovics (Futács, 87.), Milanov. Vezetőedző:Marko Nikolics
Vaduz: Büchel – Sülüngöz, Schmid, Simani – Dom, Prokopic (Gajic, 71.), Wieser, Antoniazzi (Göppel, 84.) – Schwizer, Cicek – Sutter (Coulibaly, 66.). Vezetőedző: Mario Frick.
 

G: Stopira (5.)

 

Könnyebb meccsre számítottunk mi, magyar szurkolók… de nagyon nem lett az, sőt!

 

 

Az M4 Sport közvetítésében többször is elhangzott, hogy a visszavágót jövő csütörtökön, azaz augusztus 1-jén rendezik Liechtensteinben. Nem véletlen, hisz olyan 90 percen van túl mind a MOL Fehérvár, mind a Vaduz, ami minden kérdést nyitva hagyott.

 

Remek találkozót láthatott a felcsúti Pancho Aréna 2224 főt magában foglaló közönsége, gyors tempót, fizikumban erős, valódi küzdelmet hozott az az odavágó, amelyről előzetesen azt gondolhattuk, könnyű lesz. Ám a Vaduz nem a régi Vaduz, nem nevezhető kiscsapatnak, hiába svájci másodosztályú csupán. Jól kezdett a Fehérvár, az 5. percben Huszti szögletét követően Stopira bólintott a hálóba (nemrég műtött csapattársa, Vinícius mezét felemelve ünnepelt), és ekkor még arra lehetett számítani, a keményen kezdő hazaiak akár villámgyorsan eldönthetik a párharcot. Csakhogy hiába a mezőnyfölény és hiába a több kidolgozott akció, gólt nem sikerült szerezni, a szabálytalanságoktól sem mentes Vaduz pedig egyre inkább összekapta magát, az első félidő második felében inkább kezdeményezőbb volt Marko Nikolics fiainál – legalábbis abszolút egyenrangú partnerként futballoztak.

 

 

A fehérvári védelem is állta a sarat, és ez a szünet után sem változott. Mondhatjuk, hogy a két kapus, Kovácsik és Büchel nem élete legkönnyebb mérkőzésén van túl, emellett a középpályán és a szélen robosztus harc folyt a jó helyzetek kidolgozásáért mindkét oldalon, ám elöl hiányzott a befejezés. A Fehérvár több veszélyes szabadrúgása sem talált célt, a hajrában pedig – a játékvezető indokolatlan hétperces hosszabbítása nyomán – Petrjak óriási ziccert hibázott. Mint ahogy korábban Stopirának (másodszor vagy akár harmadszor), Milanovnak vagy épp Scsepovicsnak is voltak helyzetei.

Lehet, hogy pont ez a néhány centi fog hiányozni egy hét múlva. Egy biztos: nagyon nehéz visszavágó vár a tavalyi El-csoportkörösre…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eléggé nehéz lesz a visszavágó a kispestieknek.

Európa-liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Budapest Honvéd-Universitatea Craiova (román) 0-0
Győr, 2722 néző, v.:
Clancy (skót)
sárga lap: Batik (19.), Banó-Szabó (23.), Gazdag (84.), illetve Qaka (25.), Bancu (45+8.), Roman (62.), Kelic (85.)
Budapest Honvéd: Levkovich – Uzoma, Kamber, Batik, Lovric (Niba, 75.), Kukoc – Gazdag, Kesztyűs, Banó-Szabó – N'Gog (Cipf, 81.), Moutari (Kulacs, 66.)
Universitatea Craiova: Pigliacelli – Martic, Acka, Kelic, Bancu – Cicaldau (Constantin, 91.), Mateiu, Qaka (Ivanov, 65.) – Barbut, Fortes (Roman, a szünetben), Vatajelu

 

Úgy érkezett a beadásokra, ahogyan azt az óbudai álmoskönyvek, labdarúgással foglalkozó fejezete is írja.

 

Apró, ám gyors bemozdulással/testcsellel úgy tett, mintha a hosszúra, a védő mögé kérné mindkét beadást, de gyors ritmusváltással kilépett az embere(i) elé és úgy fejelhetett mindkét alkalommal. Másodjára szabadabban, de az első volt a veszélyesebb.

Előbb a 27, percben Kukoc adott be élesen balról, de Pigliacelli bravúrral tolta szögletre a jobb alsóba tartó labdát, majd a 40. percben Uzoma tekert be jobbról, de akkor a jobb felső sarok fölé bólintott N'Gog, aki elmondhatja magáról, hogy az első félidő kapura legveszélyesebb játékosa volt.

 

 

És ez el is árulja, mennyi, viszonylag tiszta ziccer volt a Honvéd-Craiova mérkőzés első félidejében. Nagy volt a taktikai és a fizikai küzdelem, nem látszott egyáltalán a feleken, hogy a románok játékoskeretének az összértéke háromszorosa a kispestiekének.

 

Az első játékrész érdekessége továbbá, hogy a játékvezető 8 percet hosszabbított…

 

Fordulás után maradt a harc, a látványos elemek várattak magukra. Mondjuk, amikor az 58. percben Vatajelu 17-ről szétlőtte Lefkovits Robi kulacsait, kicsit megijedtünk a becsapódást megelőző (tized)másodpercekben, mert azok bizony nem sokkal a jobb oldali kapufa mellé voltak elhelyezve.

Viszont, ha a beszámoló elején megdicsértük N'Gog beindulásait, akkor legalább említést érdemel Barbut is, aki meg visszalépett a védőjétől bal oldali, lapos beadás során, de 10 méterről középről eltörte a labdát, így Lefkovits könnyedén hárított a hajrá kezdetekor.

 

 

Picit később Gazdag, csel után, a tizenhatos bal sarkának a közeléből, 15-ről bikázott a bal alsó mellé, majd nem sokkal ezután hatalmasat taszított az egyik vendégjátékoson, egyedül a kispesti (és nyilván a szurkolóik) nem értették, miért is kapott sárga lapot. Kelic a legvégén úgy érkezett egy beadásra, mint a Liverpool volt játékosa a meccs elején, ebben az esetben azonban szerencse, hogy ő is hibázott.

 

Finoman fogalmazva is nehéz visszavágó vár a Honvédra, amit egy hét múlva, csütörtökön 18.15 órától rendeznek meg.

 

Honvéd-Craiova: kifizetődhet az építkezés – reakció – NB1.hu

 

 

A TELJES MECCS!

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tehetségek írtak alá, távozó is akad.

 

A Budafoki MTE közleménye:

 

"Opavszky Balázst és Soltész Istvánt is szerződtettük.

A 19 éves Opavaszky Balázs Vácon kezdett futballozni, majd a Ferencváros érintésével 2011-ben a Sándor Károly Akadémiára került. 2016-ban Siófokra igazolt, később kölcsönjátékosként a Vasas utánpótláscsapatában is szerepelt. A Balaton partiak színeiben 2017 őszén bemutatkozott az NB II-ben, ahol tizenhárom mérkőzésen lépett pályára. A korábbi U17-es és U19-es válogatott Opavszky a legutóbbi szezonban a Paks NB III-as együttesének tagja volt.

“Úgy ítéltük meg, hogy jobbhátvéd poszton ő  az, aki karakterét tekintve leginkább megfelel és beleillik a csapat profiljába” – nyilatkozta Oláh Lóránt sportigazgató Opavszky Balázsról.

Másik új szerzeményünk, Soltész István már a felkészülés kezdete óta a mieinkkel együtt edzett és az elmúlt hetekben meggyőzte szakmai stábunkat arról, hogy érdemes szerződtetni. A 18 éves középpályás az FK Pohronie elleni találkozón csereként beállva gólt szerzett, majd gólpasszt adott. Soltész a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, végigjárta a korosztályos csapatokat, 2017 őszén pedig az NB III-ban is bemutatkozott. 2018 februárjában a Kelen SC-hez szerződött, amellyel az előző idényben bajnok lett a BLSZ I. osztályban és megnyerte a Budapest Kupát.

“Univerzális középpályás, aki védekező szerepkörben és irányítóként is bevethető” – jellemezte Oláh Lóránt Soltészt, aki kisebb métertű pályán is rendkívül ügyes. Fiatal játékosunk az elmúlt hónapokban a Ferencváros futsalcsapatában ontotta a gólokat és bemutatkozott a felnőtt válogatottban is. A jövőben viszont már csak a nagypályás karrierjére koncentrál.

Sportigazgatónk kiemelte: két 2000-es születésű, vagyis a fiatalszabálynak megfelelő labdarúgóval erősödtünk, akiket nem csak Magyar Labdarúgó Szövetség iránymutatása miatt választott szakmai stábunk.

“Figyelünk a keret átlagéletkorára, mert a jövő csapatát építjük” – fogalmazott Oláh Lóránt. “Az európai topkluboknál is látható, hogy az utánpótlásból kiöregedő játékosok átmenete a felnőtt futballba egy rendkívül kritikus időszak. Jelenleg nehéz megállapítani, hogy ezek a fiúk mire lesznek képesek 4-5 év múlva, milyen ütemben fejlődnek és hol tartanak majd. Reméljük, hogy képesek lesznek megugrani a szintet és akkor is a csapat erősségei lesznek, ha kikerülnek az úgynevezett védett korból.”

Keretünkhöz kapcsolódó hír, hogy Horváth Csanád távozott Budafokról, a 19 éves hátvéd pályafutásához sok sikert kívánunk."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bödével reklámoznak.

A Paks közleménye:

"Nyakunkon a következő bajnoki évad startja, így kialakult az előttünk álló szezon PAKSI FC-s divatja. Az első és a második számú szerelésünk, tehát a zöld és a fehér összeállításunk dizájnja ez alakalommal lényegében nem változik, hiszen ezek ez év januárjában debütáltak, most pedig csak egy kis ráncfelvarrást kaptak. A harmadik számú mezünkben sem térünk el teljesen klubunk színeitől, hiszen zöld csíkokat, betűket és számokat tartalmaz, stílusa viszont már megegyezik a többi garnitúráéval.

Íme tehát mezőnyjátékosaink első, második és harmadik számú szerelése a 2019/20-as szezonra":

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Drámaian hősies pillanatok Martonvásáron.

A Pest megyei harmadosztály Nyugati csoportjában szereplő Szigethalom SC szerda esti beszámolóját változtatás nélkül közöljük.

"Ma edzőmérkőzést játszottunk Martonvásár csapatával. A felkeszülési meccset a hazaiaktól Nagy Béla (55 éves) vezette. Minden rendben ment, ám mindenki legnagyobb megdöbbenésére a 36 percben leállt a szíve és összeesett…. Csapatunk játékosa, Keményvári Balázs lélekjelenlétének és kiváló helyzetfelismerésének köszönhetően azonnal nekilátott az újraélesztésnek. Szívmasszázzsal tartotta életben, amíg a mentők kíértek. 25-30 perc további sürgősségi feladatok elvégzése után a székesfehérvári kórházba szállították. A legfrissebb hírek szerint stabilizálták az állapotát és már meg is köszönte Balázsnak a szakszerű beavatkozást, amivel megmentette az életét!

Balázs kiemelkedően nagy tettet hajtott végre, amit nagy hálával köszönünk meg neki mi is! Büszkék vagyunk rá, gratulálunk a lélekjelenlétéhez!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felfokozott hangulatú közgyűlés után Illésék közbeszóltak.

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy erősen kétséges a Szombathelyi Haladás jövője. Az NB II jövő hétvégi rajtjára az új tréner, Supka Attila vezetésével készülő klub történetének egyik legmozgalmasabb napján van túl.

Először is, nézzük a tényeket. Az MLSZ pénteken határoz arról, megtartja-e az előző idényben az NB I-ből kieső gárda licencét, így csütörtökön Szombathely városának közgyűlése rendkívüli ülést hívott össze, amelynek témája természetesen a csapat jövője volt. Határozatot azonban nem sikerült hozni a fennálló tartozások rendezésére és az ügy megoldására, hisz hiába volt jelen előbb 12, majd 11 önkormányzati képviselő, az igencsak felfokozott hangulatú ülés végére mindössze 9-en maradtak, amelynek értelmében határozatképtelenné vált a döntés. Puskás Tivadar polgármester úgy engedte el a teremből a Haladás vezetőségét (s egyben a megjelenő aggódó játékosokat), hogy a többségi tulajdonosok teljesítsék a korábban beígért fizetési, tartozási kötelezettségeket, és azonnal érkezik a hivatal 150 millió forintos, gyakorlatilag megmentő utalása.

A kép forrása: nyugat.hu

Mindezt követően Illés Béla, a Halmill Kft. egyik tulajdonosa az ugytudjuk.hu-t tájékoztatta a legfrissebb fejleményekről. A korábbi kiváló labdarúgó elmondta, dolgoznak azon, hogy a fennálló tartozást minél gyorsabban rendezzék, elsőként is azt a 398 millió forintot, ami a cég tőkéjéből hiányzik. Az ugytudjuk.hu arról értesülét, Illésék 500 millió forintos tőkeinjekciót hajtanak végre a csapatnál.

A klub honlapján ezzel párhuzamosan az alábbi közlemény jelent meg:

"A Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft csütörtök délben tulajdonosi taggyűlést tartott. A tulajdonosok ismételten kifejezték korábbi szándékukat, mely szerint a továbbiakban is működtetni kívánják a gazdasági társaságot.

Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata, mint az egyik kisebbségi pedig – a korábbi feltételek teljesülése esetén – előre, egy összegben kész átutalni tulajdonrészének megfelelően a 150 millió forintos támogatást, mely egyébként a 2020-as, 2021-es és 2022-es évre jár."

 

Mindezek alapján úgy tűnik, rendeződik a helyzet, azaz a Haladásnak nem kell a megyei osztályban folytatnia a közeljövőt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC