nb1.hu

Győr - Három nyíregyházi védő sérült meg egyszerre a Győr-Szpari meccsen.

WKW ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus 1-0 (1-0)
Jv: Ducsai József (Szécsényi, Vígh-Tarsonyi)
 
Győr:Gyurákovics – Kovács, Vadász, Debreceni, Rokszin – Bagi, Szatmári, Szánthó (Szabó 65.) – Zamostny, Erdélyi (Daru 68.), Tajthy (Magasföldi 76.)
vezetőedző:Szentes Lázár
 
Nyíregyháza: Jova – Szokol, Kelemen, Fodor, Forró – Kártik (Szabó 72.), Kesztyűs – Csilus Á.(Csilus T. 57.), Pekár, Papp (Hornyák 79.) – Dragóner
vezetőedző: Lucsánszky Tamás
 
LUCSÁNSZKY TAMÁS:
„Az első félidőben kicsit belealudtunk a mérkőzésbe, nem úgy játszottunk, ahogy tudnánk. A második félidőben azt gondolom, mindent megtettünk, hogy kozmetikázzuk az eredményt, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel.”
 
SZENTES LÁZÁR:
„Rendkívül fontos győzelmet arattunk, az első félidőben és a második félidő elején még a játék is megfelelő volt. A mai abból a szempontból izgalmas és jó mérkőzés volt, hogy a Nyíregyháza is játszani akart, ők is a győzelemre törekedtek, és hasonlóan az első mérkőzésünkhöz, amit Nyíregyházán játszottunk, egy Zamostny gól döntött. A végjátékban, ami dicséretes, az a csapat küzdőszelleme, hogy megőriztük az egy gólt. Nyilván nem az volt a célunk, hogy foggal-körömmel őrizzük azt az egy gólt, de az ellenfél is nagy erőket mozgósított, és ezért ez rendkívül pozitív a jövőre nézve.”
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ciprus - Kapós lett az Apoel játékosa.

A rangado.hu információi szerint Sallai Roland a nyáron klubot válthat. Az APOEL Nicosia futballistája iránt sajtóértesülések szerint angol, német, olasz és francia élvonalbeli csapatok is érdeklődnek.
 
Sallai szerződése egyébként 2021-ben jár le jelenlegi kenyéradójánál.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Brazília - Az egészségügyi állapotáról is beszélt a brazil klasszis.

Pozitív várakozással tekint a brazil labdarúgó-válogatott oroszországi világbajnoki szereplése elé Pelé.
 
A 77 éves brazil legenda szerint a felépülő Neymarral a Selecao fontos szerepet játszik majd a tornán.
 
„Magabiztos vagyok, mert az új kapitánynak, Titének volt ideje összerakni a csapatot” – mondta a 2016 óta dolgozó szakvezetőről a háromszoros vb-győztes Pelé.
 
Szerinte Brazíliának sok nagyszerű játékosa szerepel Európában, a feladat az, hogy ezeket a futballistákat egységbe kovácsolják. A selejtezősorozat jól sikerült, s a legendás játékos szerint a csapat a vb-n is jól fog teljesíteni.
 
Hozzátette: kevés meglepetésre számít, a brazilok legfőbb riválisa Argentína, Németország, Anglia és Franciaország lesz.
 
Pelé januárban kórházba került kimerültség miatt, de most azt mondta, nem kell aggódni az egészségéért.
 
„Bár nem játszhatok az idei vb-n, de jól érzem magam” – viccelődött.
 
A brazilok a nyári világbajnokságon (június 14.–július 15.) Svájc ellen lépnek pályára először, ezt követően Costa Ricával és Szerbiával mérkőznek a csoportmeccsek során.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pécs - A sikerrel vett, Dunaújváros elleni rangadó után Márton Gábor nyilatkozott.

Fontos győzelmet aratott a PMFC, amely az NB III Közép-csoport 23. fordulójában 2-1-re legyőzte a Dunaújvárost.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Világ - A Magyar Kupa elődöntője mellett pályára lép a Barca és a Bayern is.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
19.00: Újpest FC–Balmazújváros (Tv: M4 Sport)
 
ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
20.45: Brighton & Hove Albion–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler Tv)
 
FRANCIA KUPA
ELŐDÖNTŐ
21.00: Les Herbiers (III.)–Chambly (III.)
 
NÉMET KUPA
ELŐDÖNTŐ
20.45: Bayer Leverkusen–Bayern München (Tv: Sport1)
 
OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ
20.45: Internazionale–Cagliari (Tv: Digi Sport1)
 
SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ
19.30: Deportivo La Coruna–Sevilla
21.00: Celta Vigo–FC Barcelona (Tv: Sport2)
21.30: Villarreal–Leganés
 
BELGA BAJNOKSÁG
20.30: Gent–Genk (Tv: Digi Sport3)
 
CONCACAF BAJNOKOK LIGÁJA
Döntő, 1. mérkőzés
szerda, 2.30: Toronto FC (kanadai)–Chivas Guadalajara (mexikói) (Tv: Sport1)
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Cegléd - Idegenben tudott nyerni a Békéscsaba.

Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 (0-0)

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Amerika - A vb-szerepléssel kapcsolatban szólalt meg.

A svéd válogatott Zlatan Ibrahimovic nélkül kvalifikálta magát az oroszországi világbajnokságra, de a madarak arról csiripelnek, hogy a tornán már Ibra is pályára léphet. Ibra a Twitter oldalán egy posztban írt a szereplésének esélyéről:
 
"Hatalmas esélye van annak, hogy pályára lépek Oroszországban!"
 
Ibra a válogatottban eddig 116 meccsen lépett pályára, a fellépéseit 62 góllal zárta. Az LA Galaxy sztárja legutóbb a 2016-os Európa-bajnokságon öltötte magára a skandináv gárda szerelését.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Miskolc - Nem fut a csapat szekere mostanság.

A Diósgyőri VTK labdarúgóit a közelmúltbeli rossz eredmények miatt pénzbüntetéssel sújtotta az OTP Bank Ligában szereplő klub vezetősége.
 
A DVTK honlapjának hétfői közleménye szerint félhavi fizetésüknek megfelelő összegre büntették a játékosokat, akik ráadásul kedden kötelesek leadni a használatra kapott személygépkocsikat.
 
A szankcióra az utóbbi hetek eredménytelensége és a mutatott hozzáállás miatt került sor.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Barcelona - A csapat kulcsemberét angol sztárcsapat csábítja.

A Manchester United nem tett le Samuel Umtiti megszerzéséről. A Vörös Ördögök már régóta szemeznek a francia védővel, akinek a szerződése egyébként 2021-ben jár le a katalán alakulatnál. Sajtóértesülések szerint Umtiti szerződésében egyébként 60 millió eurós kivásárlási ár szerepel.

 
A 24 esztendős Umtiti ebben az idényben már 37 tétmérkőzésen ölthette magára a Barca szerelését. 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kecskemét - Parádés találatot lőtt a futballista.

A Kecskemétet erősítő Balog Marcell találatához nem is kell különösebb kommentár, a futballista talán élete gólját lőtte. Egyébként a hírös városiak 7-2-re verték a Soltvadkertet.

Balog Marcell gólja a Soltvadkert ellen

Balog Marcell gólja a Soltvadkert ellen – Coub – GIFs with sound by kecskemetilc

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyíregyháza - A szakmai stábban történt változtatás.

Zajlik az élet Nyíregyházán. A Szparinál az előző héten Elbert Gábortól búcsúztak el, míg ma Bene Ferenccel bontottak közös megegyezéssel szerződést. Elbert a szabolcsi klubnál szakmai ügyvezetőként dolgozott, míg Bene a szakmai igazgatói posztot töltötte be.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Németország - Holnap másik elődöntőn is bizonyítania kellene.

Arturo Vidal, a Bayern München chilei válogatottja megsérült edzésen, ami miatt kisebb térdműtétre szorul. A legfrisebb, mai hírek szerint nem kell sokat kihagynia, ám a holnap, Leverkusen elleni Német Kupa-elődöntőben biztosan nem léphet pályára. 
 
A jövő héten a Real Madrid elleni BL-elődöntő vár a bajorokra, egyelőre még kérdéses, azon a meccsen játszhat-e a chilei.
 
 
 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - A csodagólt szerző Könyves intézte el.

Egybehangzó afrikai lapértesülések szerint hétfőn vizsgálják ki Joseph Paintsil sérülésének súlyosságát a Ferencvárosnál. A ghánai futballista a Debrecen elleni rangadó hajrájában kapott egyet hátulról Könyves Norberttől, ezt követően a 90. percben lecserélték őt a vendégek, Priskin Tamás állt be a helyére – jelezte az nso.hu.
 
Paintsil az idényben 18 bajnokin lépett pályára, hét gól és hat gólpassz a mérlege a zöld-fehéreknél.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mezőkövesd - Így lehet örülni a gól nélküli meccsnek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - A Mezőkövesdet fogadják szombaton.

 
Két játékosára eltiltás miatt nem számíthat az angyalföldi szakmai stáb az OTP Bank Liga 27. fordulójában. Hangya Szilveszter és Vaskó Tamás is megkapta az ötödik sárga lapját az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen, így egyikük sem léphet pályára a következő fordulóban . jelentette be a klub.
 
A Vasas 17 órakor az utolsó előtti Mezőkövesdet fogadja szombaton a Szusza-stadionban.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Róma - Ismét maradandót alkottak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Róma - Körpanorámás felvétel is készül.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - A 95. percben állították be a végeredményt.

Nyolcgólos meccset játszott a Honvéd – videó – NB3.hu

Budapest – A 95. perceben állította be a végeredményt a Budapest Honvéd-MFA II.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC