nb1.hu

Nyíregyháza – Szmollár Tamás nem ismeretlen a Szapi szurkolók számára.

Szmollár Tamás nélkül eddig sem rendeztek meccset az elmúlt években Nyíregyházán. Ha kellett az átigazolások ügyeinek intézésében segédkezett, rendezte a játékosok étkezését, fogadta a játékvezetőket, de az irodai munkák során is lehetett rá számítani. Márton István távozás után ő lett a klub technikai vezetője.

 

– Megtisztelőnek tartottam a felkérést és örömmel mondtam igent. Eddig is büszke voltam arra, hogy a munkámmal egy ilyen csapatot segíthetek. Nem titok, amikor szóba került, hogy megyei I. osztályú fiókcsapatot indít a Szpari, akkor egyeztettünk arról, hogy én leszek a technikai vezető, arra azonban nem gondoltam akkor, hogy rövidesen az első csapat ügyeit intézhetem. Szombaton először ülhetek majd a kispadon a Városi Stadionban, nagyon várom már – mondta Szmollár Tamás a klub honlapjának.

 

Ami a játékoskeretet illeti eltiltott nincs, és jó hír lehet a Szapri szurkolói számára, hogy Savo Rakovic is újra edzésbe állt, a héten már a többiekkel tréningezett, így egyedül a továbbra is sérült Csorba Szabolcs nem bevethető.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Tavasszal maradnak a lila-fehérek a Megyeri úton, a következő idény elején irány a Fáy utca.

Április 4-én megérkeztek az első munkagépek a Szusza Ferenc Stadionba. Az Újpest ennek ellenére továbbra is a Megyeri úton játssza a bajnokságból hátralevő hazai mérkőzéseit, a munkálatok első fázisa ugyanis nem érinti a mérkőzések megrendezéséhez szükséges részeit a létesítménynek.

 

A tervek szerint a felújítás szeptemberben fejeződik be, emiatt a következő idény elején minden bizonnyal a Fáy utcai stadionban rendezik majd hazai meccseiket – adta hírül az ujpestfc.hu.

 

A fejlesztési projektben szereplő elképzelések szerint megújul a stadionhoz tartozó összes mellékhelyiség és büfé, valamint új szurkoló kiszolgáló egységek is létesülnek, illetve teljesen felújítják az A tribünt is. Emellett megcserélik a jelenlegi vendég szektort a hazai ultrák helyével, így a fanatikusok a C szektorból buzdíthatják majd a csapatot.

 

Az építkezések után várhatóan új beléptetési rendszer lép életbe. Az A tribün bal, A terasz bal, B és C szektorokba jegyet váltó szurkolók továbbra is a Megyeri útról foglalhatják el helyüket, míg az A tribün jobbon és A terasz jobbon ülők a Mildenberger utca felől jöhetnek be. A vendégek D szektorába a Labdarúgó utca északi feléről lehet majd egy új beléptető kapun keresztül bejutni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – Bernd Storck együttese a 18. helyen áll, a románokat előztük meg!

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján a magyar válogatott a 18. helyen áll, ilyen előkelő helyet még soha nem foglalt el a nemzeti tizenegyünk a ranglista 1993-ban történt bevezetése óta.

 

Bernd Storck legénysége a három helyet visszaeső Romániát előzte meg, így az előző, márciusi rangsorhoz képest egyet előrelépve a 18. helyen tanyázik. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a rangsor 1993-as bevezetése óta soha nem foglalt el ilyen előkelő helyet a magyar labdarúgó-válogatott.

 

Ami az Eb-csoportban található riválisainkat illeti, Portugália a 8. pozícióban áll, Ausztria jelenleg a 11., míg Izland a 35. helyen áll. Érdekesség, hogy Hollandia a 17., így már csak egy pozícióval van előttünk.

 

Az élbolyban is történtek változások, Argentína az első helyre lépett, Belgium így már csak második, míg Chile az ötödik pozícióból került a harmadik helyre. 

 

A legfrissebb FIFA-ranglista (a FIFA honlapjáról, zárójelben az előző helyezés):

 

1.  (2.) Argentína 1532 pont

 2.  (1.) Belgium 1352

 3.  (5.) Chile 1348

 4.  (8.) Kolumbia 1337

 5.  (4.) Németország 1309

 6.  (3.) Spanyolország 1277

 7.  (6.) Brazília 1251

 8.  (7.) Portugália 1184

 9. (11.) Uruguay 1158

10.  (9.) Anglia 1069

11. (10.) Ausztria 1067

…18. (19.) MAGYARORSZÁG 925

…35. (38.) Izland 724

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Néző a pályán Győrben: „Három évet kaphatsz, én nem látogatlak”

Az a 3 év, amit kapsz… én nem látogatlak! :D(Roland)

Közzétette: TrollFoci – 2016. április 7.

Megosztás:

Budapest – „Élvezzük a helyzetet, de még sok feladat vár ránk a szezonban.”

Mint arról beszámoltunk, a múlt héten a Debrecen elleni mérkőzést követően bajnokká váló Ferencváros először lépett pályára friss aranyérmesként, a fővárosi zöld-fehér csapat pedig nem aprózta el, és hétgólos meccsen, öt gól rúgva ünnepelte a 29. NB I-es elsőségét.

 

A találkozó és az ünneplés után az egy-egy remek gólt szerző Gyömbér-Hajnal páros nyilatkozott, na és persze a mérkőzés találatait is megtekinthetik a FradiMédia videóján. 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bursa – A magyar válogatott csapatkapitánya maga mögött hagyta a sérülését.

Mint ismert, a magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs még a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett sérülést, maga nyilatkozott arról, hogy hogy sérülten szerezte az egyenlítő gólját.

„Az első félidőben megsérültem egy becsúszásnál, de nem szeretném a hőst játszani. Tudtam vele futballozni, így rúgtam a gólt is. Két-három nap pihenő, és rendben lesz, csak egy felszíni sérülés.”

 

Egybehangzó török lapértesülések szerint a sérülés már a múlté, és újra teljes értékű munkát végez. Több ottani lap azt írja, hogy Dzsudzsák Balázs a héten ismét együtt edzett a bursaspori csapattársaival, így a sérülés és a különmunka már a múlté.

 

Nagy szükség is lehet a magyar szélső játékára, ugyanis a Bursaspor jövő hét hétfőn az éllovas Besiktas otthonába látogat. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – Az MTK meccsén 600-an sem voltak, rangadók kevés nézővel.

Szokásunkhoz hűen, ezen a héten is összegyűjtöttük a NB I aktuális fordulójának nézőszám adatait. A 29. fordulóban a bajnokként először pályára lépő Ferencváros Paks elleni mérkőzése tavaszi nézőcsúcsot hozott a Groupama Arénában, míg az MTK ezúttal sem büszkélkedhet a nézőszámmal, igaz, a fővárosi csapat ideiglenes otthonában, Dunaújvárosban lépett pályára.

 

A 29. fordulóban a legtöbben a Fradi mérkőzésére voltak kíváncsiak, a hivatalos adatok szerint 7594-en voltak kinn az Üllői úton, amely egyben tavaszi rekordot jelent a zöld-fehér csapatnak.

 

A legalacsonyabb nézőszámot az MTK produkálta, a Békéscsaba elleni dunaújvárosi összecsapást mindössze 519 néző látta. A Videoton-DVSC rangadó Felcsúton, az Újpest-Honvéd fővárosi derbi és a Sopronban megrendezett Haladás-Vasas találkozó is alig több, mint 1000 szurkolót vonzott.

 

Viszont a hétköznap ellenére 3085 volt Miskolcon, amely a Ferencváros mérkőzést kivéve és a többit tekintve egyáltalán nem nevezhető rossznak.

 

A hivatalos adatokat összegezve 14 452-en tekintették meg a bajnoki meccseket, ez pedig 2409-es átlagot jelent.

 

OTP Bank Liga, 29. forduló

Kedd:

18.00: Videoton–DVSC 1–0, 1006 néző

Szerda:

15.45: Újpest–Honvéd 2–0, 1131 néző

18.00: Ferencváros-Paks 5-2, 7594 néző

19.00: DVTK–PAFC 2–1, 3085 néző

19.00: MTK–Békéscsaba 3–0, 519 néző

19.00: Haladás-Vasas 2-1, 1117 néző

 

Összesen: 14 452 néző

Átlag: 2409 néző

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa – Az Európa Liga negyeddöntőinek az odavágói jönnek.

Európa Liga, negyeddöntő, első mérkőzések

21.05: Braga (portugál)–Sahtar Doneck (ukrán)

21.05: Villarreal (spanyol)–Sparta Praha (cseh)

21.05: Athletic Bilbao (spanyol)–Sevilla (spanyol)

21.05: Borussia Dortmund (német)–Liverpool (angol)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa - Zlatan vicces gólja csak a remire volt elég a City ellen.

Meglepte a Real Madridot a VfL Wolfsburg, amely szerdán este hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén. A spanyol csapatra nehéz feladat vár a jövő heti visszavágón.A wolfsburgiak Ricardo Rodriguez 11-esből szerzett góljával gyorsan, már a 18. percben vezetést szereztek, Maximilian Arnold pedig a 25. percben 2-0-ra növelte az előnyt. A második félidőben nem tudtak a kapuba találni a csapatok.

 

A Paris Saint-Germain fordulatos mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Manchester Cityvel. A párizsi BL-meccs első gólját egy labdaszerzésből vezetett kontra után a vendégek szerezték, de egy kapitális egyéni hibát követően Zlatan Ibrahimovic élete talán legmókásabb találatával egalizált (a svéd klasszis korábban büntetőt rontott). A fordulás után a PSG átvette a vezetést, azonban a City nem roppant össze és az angolok is egyenlíteni tudtak. A manchesteriek a hajrában okosan ölték a játékot, így az eredmény már nem változott. A 2–2-es döntetlennel mindenképpen a Pellegrini-csapat továbbjutási esélyei nőttek.

 

 

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

 

WOLFSBURG–REAL MADRID 2–0 (2–0)

Wolfsburg, Volkswagen Arena, 26 000 néző. V: Rocchi (olasz)

WOLFSBURG: Benaglio – Ricardo Rodríguez, Dante, Naldo, Vieirinha – Luiz Gustavo, Guilavogui – Henrique (Träsch, 80.), Arnold, Draxler (Schäfer, 93.) – Schürrle (Kruse, 85.). Vezetőedző: Dieter Hecking

REAL MADRID: Keylor Navas – Danilo, Pepe, Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos (James Rodríguez, 85.), Modric ( Isco, 64.) – Bale, Benzema (Jesé, 41.), Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane

Gólszerző: Ricardo Rodríguez 18. – 11-esből, Arnold 25.

 

 

 

 

PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–MANCHESTER CITY (angol) 2–2 (1–1)

Párizs, Parc des Princes. V: Mazsics (szerb)

PSG: Trapp – Aurier (Van der Wiel, 78.), Thiago Silva, David Luiz, Maxwell – Rabiot (Lucas, 78.), Thiago Motta, Matuidi – Di María, Ibrahimovic, Cavani. Vezetőedző: Laurent Blanc

A kispadon: Sirigu (k), Stambouli, Marquinhos, Lucas, Kurzawa, Van der Wiel, Augustin.

MANCHESTER CITY: Hart – Sagna, Otamendi, Mangala, Clichy – Fernando, Fernandinho – Jesús Navas, De Bruyne (Delph, 77.), David Silva – Agüero. Menedzser: Manuel Pellegrini

A kispadon: Caballero (k), Zabaleta, Kolarov, Bony, Delph, Demichelis, Iheanacho

G: Ibrahimovic (41.), Rabiot (59.), ill. De Bruyne (38.), Fernandinho (72.)

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Varsó - A válogatott támadó szerezte a mérkőzés első találatát.

A magyar válogatott csatára, Nikolics Nemanja klubcsapata, a varsói Legia szerdán bejutott a Lengyel Kupa döntőjébe. A bajnoki listavezető fővárosiak az elődöntő visszavágóján 2-1-re nyertek a másodosztályú Zawisza Bydgoszcz otthonában – az első gólt Nikolics szerezte -, így kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel jutottak a fináléba.

 

A döntőt május 2-án, a varsói Nemzeti Stadionban rendezik. A Legia ellenfele Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás együttese, a bajnoki címvédő Lech Poznan lesz, amely kedden vívta ki a továbbjutást az ugyancsak másodvonalbeli Sosnowiec együttesével szemben.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dunaújváros - Gera Dániel első NB I-es gólja törte meg az újoncot.

A kiesés ellen menekülő Békéscsaba a dobogóra vágyó MTK vendége volt a kék-fehérek ideiglenes stadionjában, a dunaújvárosi arénában. A két csapat közül a vendégek zárták jobban az előző kört, hiszen míg a lilák a DVTK ellen egy, addig az MTK nulla ponttal zárta a 28. fordulót, azt követően, hogy Pakson beleszaladtak a késbe (1–4). Ennek ellenére természetesen a kék-fehérek voltak a találkozó esélyesei, és bár nem úgy kezdődött, hogy sima meccs lesz a dunaújvárosi meccs, végül megnyerték a találkozót a fővárosiak.

 

Az első játékrészben még jól tartotta magát a Békéscsaba, habár Polekszicsnek már ekkor is voltak védései. A vendégek többnyire alkalmazkodtak az MTK-hoz, és nyoma sem volt annak, amit az elmúlt hetekben nyújtottak. A fordulás után azonban már érvényesült a papírforma. A vendégek védelmi megingását Nikacs használta ki, majd a folytatás is a „hazaiakról” szólt, és a frissen beállt Varga Szabolcs, aki a gólszerzőt váltotta, egyéni megmozdulása után gólpasszal segítette csapatát, míg Gera Dániel a léc alá bombázta a csereember gurítását. A tehetség élete első NB I-es gólját szerezte.

 

A kétgólos MTK-vezetésből majdnem egy lett a semmiből, de a dunaújvárosi kapufa is a kék-fehérekkel volt szerda este. A hajrában lehetett számítani rá, hogy a vendégek mindent egy lapra tesznek fel, hátha sikerül a döntetlenért járó egy pontot elérni, de igyekezetünk kevésnek bizonyult, sőt Kanta Józsefék a legvégén a kegyelemdöfést is bevitték. Ráaádásul Gera után Hajdú is pályafutása első NB I-es találatát szerezte a 29. fordulóban.

 

MTK–Békéscsaba 3–0 (0–0). A mérkőzés élő közvetítése a linkre kattintva olvasható!

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Miskolc - Tovább menetel Egervári Sándor irányításával a DVTK!

Egervári Sándor kinevezése óta sokkal eredményesebben futballozik a Diósgyőr. Pár héttel ezelőtt még kiesési rangadó lett volna a két csapat párosítása, de a miskolciak annyira jól mentek a tavasszal, hogy nagyobb nyugalommal várhatták a találkozót. A vendégek viszont már úgy léptek pályára, hogy tisztában kellett lenniük azzal, lassan már a bravúros döntetlenekkel sem mennének semmire.

 

Harapósan is kezdtek a felcsútiak, próbáltak minden miskolcit letámadni, akiknek sokat segített az, hogy már nem kellett kapkodniuk. Taktikusan, okosan kivárták a megfelelő alkalmakat, és akkor igyekeztek lecsapni. Eleinte még kimaradtak a lehetőségek, köszönhetően Pogacsics védéseinek is, aki viszont tevékeny részt vállalt magára abból, hogy az első játékrész hajrájában tizenegyeshez jutottak a hazaiak.

 

Azt viszont majdnem hárította a felcsúti kapus… Még nem is volt idő szinte feljegyezni, hogy vezetnek a hazaiak, amikor Elek kettőre növelte az előnyüket. Hogy nem dőlt már el a meccs a szünet előtt, arról Mészáros gondoskodott, aki fejjel szépített.

 

Fordulás után is maradt még üzemanyag a felcsútiakban, mert voltak olyan pillanatai a találkozónak, amikor annyira energikusan mentek előre, hogy fölénybe kerültek, igaz, a hazaiakról is feltételezhető volt, hogy tudatosan engednek át nagyobb területet.

 

Robert Jarni csapata mindent megtett azért, hogy legalább az egyik pontot megszerezze, de az átütőerő hiányzott a játékosaiból. A Diósgyőr tovább menetel Egervári Sándor vezérletével.

 

DVTK-Puskás Akadémia 2-1 Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sopron - A Vasasnak nagy szerencséje, hogy a riválisai is zakóztak!

Nagyon ritkán fordul elő az, hogy magyar pályán (de külföldin is), csak úgy túljárnak Király Gábornak az eszén. Most a Vasas játékosa, Müller tett így, vagy 40 méterről emelte át a labdát Király fölött a 35. percben, így szerezték meg a vezetést az angyalföldiek.

 

Müller persze nem az a Sándor, akiről már akkor dalt írtak a Vasas-szurkolók, amikor az egyel ezelőtti Üllői úti stadiont az ő győztes góljával avatták fel még 1974-ben. „Hősünk” Thomas Müller, aki eddig egészen konkrétan nem tett még olyat, amire a magyar futballközvélemény felkapta volna a fejét. Amikor kikapott a Vasas, nem rajta mentek el a piros-kékek meccsei, a győzelmek talán meg nélküle is meglettek volna. Most viszont sokáig beszédtémát szolgáltat majd a góljával.

 

Olyan találkozón szerzett emlékezetes találatot, amelynek az első félideje a küzdelemről és arról szólt, hogy a hazaiak és a vendégek is számon kértek egy-egy tizenegyest a játékvezetőn. Nagy volt a harc, a hazaiak voltak akaratosabbak, de jól zárt az angyalföldi védelem.

 

Egészen a térfélcseréig, mert az ezt követő percekben előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte a Haladás. Mészöly Géza játékosai ugyanis magasabb tempóra kapcsoltak, ennek lett az eredménye az, hogy megfordították az állást.

 

Az eredmény már a végéig nem is változott, mert a vendégekben már nem volt több szufla. A Haladás tartja a lépést a legjobbakkal, a Vasasnak óriásmákja, hogy a Puskás Akadémia és a Békéscsaba is kikapott

 

Haladás-Vasas 2-1 Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Konfettieső, Fradi-himnusz, Doll magyarul köszönte meg, Gyömbér elnézést kért.

Mint arról beszámoltunk, a múlt héten a Debrecen elleni mérkőzést követően bajnokká váló Ferencváros először lépett pályára friss aranyérmesként, a fővárosi zöld-fehér csapat pedig nem aprózta el, és hétgólos meccsen, öt gól rúgva ünnepelte a 29. NB I-es elsőségét.

 

A mérkőzést követően elkezdődött az ünneplés, Thomas Doll magyarul köszönte meg a biztatást a drukkereknek, míg Gyömbér Gábor elnézést kért, hogy 12 évet kellett várnia a Fradi-szurkolóinak az újabb bajnoki címre. 

 

 

De volt konfettieső, és Fradi-himnusz is a nem túl népes kapu mögötti szektor előtt. 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Hivatalosan 7594 néző előtt, hétgólos meccsen a Paks csak egy picit tudott belecsúfítani az aranyérmes estéjébe.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában lépett először pályára bajnokként a Ferencváros, az immár 29 NB I-es elsőséggel büszkélkedhető fővárosi zöld-fehér csapat vendége a múlt héten az MTK együttesét kiütő Paks volt a Groupama Arénában.

 

A Fradi friss bajnokcsapathoz méltóan kezdte az összecsapást, már a 7. percben megszerezte a vezetést Radó András révén, így még jobb hangulatban futhatott neki a folytatásnak. A gólt követően is a fővárosi gárda irányította a mérkőzést, amelynek meg is lett az újabb eredménye. A 21. percben Hajnal Tamás nem mindennapi szabadrúgásgóllal növelte tovább az előnyét az aranyérmesnek.

 

A Paks azonban nem adta fel és még az első félidőben sikerült egy kicsit belecsúfítania a ferencvárosi ünneplésbe. A 34. percben elaludt a ritkán látható felállásban játszó hazai védelem, és Szabó János mélységi ívelése után Szakály Dénes fejese után a Paks örülhetett a szépítésnek.

 

Az első félidő utolsó percei Fradi-helyzeteket és vendég sárga lap esőt hoztak, ám újabb gólt nem, így 2-1-es állásnál vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

 

A Fradi lendülete a második félidő elején sem hagyott alább, de Radó bombája a keresztlécen csattant, majd Varga közelről oldalhálót lőtt, így a Paksnak továbbra is megmaradtak a reményei a pontszerzésre.

 

Balázs Zsolt élhetett is volna vele, de hiába lépett ki a paksi támadó ziccerben, Nalepa utolérte és épp annyit lökött rajta, hogy Dibusz odaérjen, a játékvezető pedig ne ítéljen büntetőt. Nem sokkal később már kihasználta az adódó lehetőséget az atomvárosi gárda, Hahn János fejesgólja pedig azt jelentette, hogy nagy meglepetésre kétgólos hátrányból tudott felállni Csertő Aurél csapata.

 

Azonban itt még nem volt vége a fordulatoknak. A csereként beálló Gyömbér Gábor ugyanis a 66. percben óriási bombagóllal gondoskodott róla, hogy újra előnybe kerüljön a Ferencváros. Sőt, szinte azonnal a gól után Balázs Zsolt megütötte Csukicsot, amiért azonnali piros lapot mutatott fel neki a játékvezető. Az emberelőnyt pedig újabb két találattal büntette az FTC, pontosabban először saját magát a Paks, ugyanis a menteni igyekvő Kulcsár Dávid a saját kapujába talált be a hajrában, majd Roland Lamah fejelt közelről a hálóba a legvégén, így a hazai gárda 5-2-es sikerrel ünnepelte meg hivatalosan 7594 néző előtt a 29. bajnoki címét.

 

A mérkőzés után elkezdődött az ünneplés, Thomas Doll megköszönte a szurkolóknak a biztatást. Gyömbér Gábor pedig elnézést kért, hogy tizenkét évet kellett várniuk a drukkereknek az újabb bajnoki címre.

 

Ferencváros-Paks 5-2 (2-1). A mérkőzés élő közvetítése a linkre kattintva olvasható!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szombathely – A Haladás vezetőit már megkeresték a ferencvárosiak.

Éppen a Paks ellen játszik az a Ferencváros, amelyik csapat a múlt héten megnyerte a bajnokságot. Nem állíthatjuk, hogy tele van a Groupama Aréna, de a Fradi vezetői igyekeznek mindent megtenni a szurkolóik kiszolgálása érdekében. Éppen ezért vették fel a kapcsolatot a Haladás vezetőivel, hogy az utolsó fordulóban esedékes Haladás-Fradi bajnokit ne Sopronban, hanem mondjuk a Groupama Arénában rendezzék meg – legalábbis a rangado.hu értesülése szerint. Egyébként arról is szó van, hogy Győrben vagy Felcsúton legyen a meccs, ahová könnyebben eljuthatnának a fővárosiak drukkerei.

 

Érkezett a klubhoz ilyen irányú megkeresés, ám egyelőre nincs döntés – árulta el Tóth Miklós, a vasiak ügyvezetője. Állítólag sok függ attól, hogy szerepel a Haladás az április 30-i találkozóig, magyarán: mekkora téttel bír majd az FTC elleni ütközet.

 

No persze, minden bizonnyal az sem elhanyagolható, a Ferencvárosnak mennyit ér meg a szokatlan kérés, illetve az esetleges helyszíncsere…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – Jarni leckéje, Doll fantasztikus estéje, Csertői dühe.

Mint ismert, kedden a Videoton–DVSC (1–0) mérkőzéssel kezdődött el az OTP Bank Liga 29. fordulója. Szerdán további öt találkozót rendeznek a magyar élvonalban. Elsőként az Újpest és Honvéd mérte össze erejét, a két tréner értékelte a lilák győzelmével véget ért párharcot.

 

MTK–Békéscsaba 3–0

 

Teodoru Vaszilisz (MTK):– Az első félidőben kiegyensúlyozott volt a találkozó, fejben nagyon itt voltunk, és kitűnően védekeztünk. Többen hiányoztak, de fiataljaink éltek a bizonyítás lehetőségével, büszkék lehetünk rájuk. Szép jövő előtt állunk. 

 

Zoran Szpisljak (Békéscsaba 1912 Előre):– Már az első félidőben is idegesen játszottunk, az összecsapáson nem jöttek be a megoldásaink, több esetben rosszul is passzoltunk. Az MTK Budapest könyörtelenül kihasználta rossz pillanatainkat, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. (mtkbudapest.hu)

 

DVTK–PAFC 2–1

 

Egervári Sándor (Diósgyőri VTK): – Ma a győzelemmel lehetünk teljes mértékben elégedettek, a nagyon fontos három pontot itthon tartottuk, a játékunk viszont ezen a tavaszon talán a leggyengébbre sikerült. Az első félidő végén előnyt szerzetünk, de az utolsó percben bekapott gól elbizonytalanított bennünket, aztán a második játékrészben ellenfelünk ránk erőltette akaratát. A végén voltak lehetőségeink, amelyeket a kinyílt védelemmel szemben kihagytunk. A győzelem kárpótol minket azért, hogy a játékban ma nem tudtuk megvalósítani azt, amit szerettük volna.

 

Robert Jarni (Puskás Akadémia): – Mit lehet mondani egy olyan meccs után, amikor kis túlzással egy kapura folyt a játék? Semmit nem ér az, hogy eljöttünk Diósgyőrbe, uraltuk a játékot, kis túlzással leckét adtunk labdarúgásból. De a focit nem művészi pontokra, kivitelre játsszák, hanem gólokra, és pontokban mérik. Ma tényleg sok lehetőségünk volt a gólszerzése, de a sokból csak egyet sikerült értékesíteni. Az ellenfél kihasználta a mi hibáikat és büntetett. Volt egy érdekes szituáció, a 11-es, azt szeretném visszanézni, hogy mi történt. Azért szeretnénk a játékosaimnak gratulálni, mentek, hajtottak, hogy gólt szerezzenek, sajnos nem sikerült az egyenlítés.​ (boon.hu)

 

Ferencváros-Paks 5-2

 

Thomas Doll (FTC):– A felállást illetően változtatnom kellett, hiszen a két szélső védőnk kiesett. Jól kezdtük a mérkőzést, kettő nullra vezettünk, úgy érzem, megérdemelten. Ahogy szokott lenni, teljesen hirtelen, az ellenfél első helyzetéből gólt kaptunk. Úgy gondolom, hogy a második félidő elején nem találtuk meg rögtön a ritmust. Utána lecseréltük Böde Dánielt, kisebb egészségügyi gondja volt, középpályást hoztunk a helyére. Ezt követően meg kellett ráznunk magunkat, újra önmagunkra találtunk, a kapitányunk, Gyömbér Gábor góljával ismét vezetést szereztünk. Nagyon örültem ennek a gólnak, Gábor ezzel egy hosszú, nehéz időszakot zárt le a sérülését követően. Ezután a Paksból kiállították egy embert, biztosabbá tettük a meccset, jöttek a gólok. A csapat minden dicséretet megérdemel, a bajnoki cím megszerzése után is ilyen motiváltan játszott! Ki szeretném használni az alkalmat, hogy minden szurkolónak, minden csapat körüli munkatársnak megköszönjem a munkáját, segítségét, támogatását! Köszönöm mindenkinek, fantasztikus esténk volt! (fradi.hu)

 

Thomas Doll, a sajtótájékoztató végén magyar nyelven azt mondta: „Nagyon elégedett vagyok.”

 

Csertői Aurél (Paks):– Gratulálok a Ferencvárosnak, sok sikert kívánok neki a kupában. Két kiállítás, két büntető maradt el a másik oldalon… Egyébként sokkal jobban játszott a Fradi, mint mi, de mindez befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Köszönöm, viszlát – mondta a láthatóan feldúltan távozó tolnai tréner.

 

Újpest–Honvéd 2–0

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest):– Nem volt könnyű győzelem. Az első félidőben egy-két játékosomon nem láttam az akaratot, hogy mindent megtett volna a labda megszerzéséért, amiből esetleg több lehetőséget is ki lehetett volna alakítani. Az előző mérkőzéseken is ez volt a probléma, illetve, hogy a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. Most sikerült, nyertünk is kettő-nullra, de nem volt egyszerű mérkőzés.

 

Marco Rossi (Budapest Honvéd):– Azokon a mérkőzéseken, amelyeken nem vagyunk kellően agresszívak, és nem tartjuk a kellő távolságokat a pozíciók között vereséget szenvedünk, azt láthattuk ma is.

 

 

Haladás-Vasas 2-1

 

Mészöly Géza (Haladás): – Az első félidőben lassan, körülményesen szövögettük a támadásokat. Egyszer-egyszer ez sikerült, de mégsem volt bennünk átütő erő. Kevesebb labdát szereztünk, mint szoktunk, voltak védekezésben helyezkedési hibáink – ebből lett a bekapott gól is. Váltottunk azonban a második félidőre: nem Kováccsal volt elégedetlen, hanem Iszlait kellett a középpályára felhoznom. Két szép akciógólt szereztünk, ez a csapat érdeme, ráadásul vesztes állásból fordítottunk. Nem támadót hoztam be, hanem Cruyff-módra a középpályán váltottam, hál’ Isten ez be is jött.

 

Michael Oenning (Vasas): – Nem volt szerencsénk a találkozón. Megérdemelten szereztünk vezetést, rászolgáltunk volna akár a második gólra is. Fordulás után az első hibából azonban rögtön gólt kaptunk. Ezek után is előre játszottunk volna, ám újabb találat került a kapunkba. Koncentráltak voltunk, de nem lehetek teljesen elégedetlen, láttam biztató jeleket. Kár, hogy elveszítettük a mérkőzést, szükségünk lett volna pontra-pontokra. Megrázzuk azonban magunkat és felpörgünk a Videoton ellen.

 

Videoton–DVSC 1–0

 

Horváth Ferenc (Videoton):– Minden játékosom maximálisan ott volt fejben a mai mérkőzésen. Az első félidőben nagyon jól játszottunk. A második félidőben azt kértem a játékosoktól, hogy a labdát tartsák az ellenfél térfelén. Maximálisan elégedett vagyok a csapattal és az eredménnyel.

 

Kondás Elemér (DVSC):– Az első félidőben nem azt játszottuk, amit elterveztünk. Nagy területet adtunk át az ellenfélnek, és a megszerzett labdát hamar eladtuk. Aztán jött a kiállítás. Át kellett szervezni a csapat védelmét. A meccs vége felé volt néhány ígéretes helyzet. Szakály akár be is fejelhette volna. A védekezést megoldottuk, támadásban nem sikerült a tervezettnek megfelelően teljesíteni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Balogh Balázs és Enis Bardhi eldöntötték a három pont sorsát.

Az első percekben úgy tűnt, hogy nagyon jó lesz a fővárosi rangadó, ugyanis mindkét csapat aktívan kezdett. A harmadik percben az Újpest megszerezhette volna a vezetést, Lencse László lépett ki ziccerben, de hosszan tolta meg a labdát Horváth András mellett, így nem tudott kapura fordulni.

 

Az első kispesti helyzetre negyed órát kellett várni, Botka Endre viharzott el a jobb szélen, majd Eppel Mártonnak tálalt, aki nyolc méterről lőtt, de a fiatal Kecskés Ákos az utolsó pillanatban blokkolni tudott.

 

A következő helyzetre majdnem fél órát kellett várni. Lencse László ugratta ki Nemanja Andricot, aki megpróbálta eltolna a labdát Horváth András mellett, de a kispesti kapus remekül vetődött ki, a kipattanó után Lencse próbált kapura fordulni, de Botka Endre visszaért és estében becsúszva szerelt. Az újpesti támadó tizenegyest reklamált, de Kassai Viktor nagyon közel állt az esethez, és magabiztos volt.

 

A gól akkor jött, amikor senki nem várta. A lefújás előtt Mohl Dávid előrevágott labdáját Lencse László vette át, majd a tizenhatoson belül megforgatta Ivan Lovricot, középre centerezett, majd az érkező Balogh Balázs közelről a léc alá belsőzött (1-0).

 

A második félidő elején a Honvéd birtokolta többet a labdát, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani Balajcza Szabolcs kapuja előtt. A vörös-feketék legnagyobb lehetősége Hidi Patrik lecsúszott beadása után adódott, de az sem ment kapura.

 

Mielőtt fokozódhatott volna a kispesti nyomás, az Újpest megszerezte a második gólját. A macedón Enis Bardhi kényszerítőzött Mohl Dáviddal, utána egy remek csellel becsapta Djordje Kambert, majd álló helyzetből, 18 méterről kilőtte a balalsó sarkot (2-0).

 

A második újpesti találat után a Honvéd teljesen megtört. Ugyan az utolsó tíz percben a vörös-feketék feljebb tolták a védekezésüket, de ebből is csak a hazaiak tudtak veszélyes kontrákkal profitálni, és csak Horváth András védései miatt nem lett nagyobb a gólkülönbség.

 

 

Újpest-Bp. Honvéd 2-0 (1-0). A mérkőzés online közvetítése a linkre kattintva olvasható.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC