nb1.hu

Paks - A 4500 fős létesítmény jövő ősszel debütálhat.

A tervezettnél előbb, már áprilisban elkezdődik az 1,4 milliárdos új paksi stadion építése, amely 2017. szeptember 30-ig készül el három lépcsőben; a tervek szerint a munkálatok a Paksi FC hazai mérkőzéseit nem fogják befolyásolni. Nem akartak ekkora stadiont, a jövőbeni lehetséges EL-szereplés és az UEFA előírásai miatt döntöttek a 4500 fős lelátó mellett. Mindezekről Elbert Gábor, a Paksi FC klubigazgatója beszélt a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

 

„Eldőlt, hogy vélhetően az április 23-i utolsó hazai bajnoki utáni első munkanapon, április 25-én elkezdődhet a munka” – mondta Elbert Gábor a Sport TV Mai helyzet című műsorában a paksi stadion munkálatairól. „Reményeink szerint egy nagyon szép, nagyon modern, leginkább a brit stadionokra hasonlító abszolút funkcionális stadion lesz 4500 ülőhellyel. Ezt írja ugyanis elő az UEFA, ha valaki eljut az EL-be, és a csoportkörig, tehát a három selejtezőben és a playoffban otthon szeretné játszani a mérkőzéseit. Ehhez kell 4500 ülőhely fedett lelátóval, alácsövezett, fűtött pálya. Ezen felül mi készülünk arra, hogy néhány száz főnyi vendégszektor is legyen, ahol állóhelyek is vannak.”

 

A beruházásra 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 800 millió forint az állami támogatás, míg 600 milliót biztosít a helyi önkormányzat.

 

„Nem akartunk ekkora stadiont, nem titok ez. Mi paksi méretekben, 3000-3500 nézőben gondolkoztunk. Ez egy 18-19 ezres város, tehát ha 1800-1900 néző van, az azt jelenti, hogy a lakosság 10 százaléka ott van. A kötelező szurkolói kártya bevezetése előtt körülbelül ez volt a helyzet, azóta ez picit visszaesett, de bízunk benne, hogy az új stadion egy komoly hívóerő lesz a szurkolóknak. Mi egy kisebb stadiont szerettünk volna, de miután az UEFA előírásai ezek, és azt gondoltuk, abba a helyzetbe sem a kormányt, sem az önkormányzatot, sem magát a klubot nem lehet hozni, hogy a csapat esetleg eljut újra az UEFA Európa Ligába, van egy új stadionja, és mégis máshol kell játszania” – nyilatkozta a klubigazgató a stadion méretéről.

 

„Azokban az országokban, ahol fejlettebb kultúrája van a hazai mérkőzéseknek, ahol valóban ünnep egy városban egy első vagy másodosztályú labdarúgó-mérkőzés, ott közösségi térként funkcionál egy stadion. A tervező azt szokta mondani, hogy teresedések is vannak a stadionnál, ahol az emberek találkozhatnak nem csak mérkőzésnapokon, lehetőség van közösségi életet élni” –  árulta el Elbert Gábor azt, hogy a labdarúgómeccseken túl milyen funkciója lehet a stadionnak. Hozzátette, többek között a B-középnek saját klubhelyiséget és vendéglátóipari egységet is terveznek a létesítménybe, amelyek közösségi térként tudnak szolgálni. Ezekre van is igény a városban.

 

A tervezett átadási időpontról és az építkezés fázisairól is beszélt. „Ez egy többlépcsős folyamat, első körben elkészül az alácsövezett, fűtött pálya, a jelen számok az mutatják, hogy a következő szezon előtt. Tehát reményeink szerint nem kell mérkőzést halasztani, vagy pályaválasztói jogot cserélni. A második ütemben a szemközti lelátó és az egyik kapu mögötti lelátó épül meg. Ott lehetőséget biztosítunk arra, hogy átmeneti ideig a mainál sokkal modernebb, de a véglegesnél egyszerűbb öltözőrendszer alakuljon ki. Amikor ezek megvannak, akkor épül újjá a székház, illetve a mostani főépület és a másik kapu mögötti terület. 2017. szeptember 30-a a szerződés szerinti végdátum, amikorra ez a stadion teljesen elkészül.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Debrecen - Csont nem tört, de a porc megsérült.

Lázár Pálnak nem lesznek jó emlékei a Pancho Arénáról. Egy évvel ezelőtt a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen agyrázkódást szenvedett, amikor Tischler Patrik egy szabadrúgásnál fejen találta. A DVSC jobbhátvédje akkor eszméletlenül rogyott a földre, és legalább öt percig nem tért magához, kórházba kellett szállítani, és az eset után több mint egy hónapig nem tudott pályára lépni.

 

Kedden a Videoton ellen játszott bajnokit a Loki Felcsúton, és Lázár Pál ismét fejsérülést szenvedett, összefejelt a hazaiak egyik játékosával, ami után az orrából ömlött a vér. Lecserélték, majd vizsgáltnak vetették alá, és szerencsére kiderült, nem olyan nagy a baj. Az orrcsont nem tört el, de a porc megsérült, így a védőnek a következő mérkőzéseken maszkot kell viselnie, ezzel tud majd játszani.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Zürich - Infantinónak egy szerződést miatt kell magyarázkodnia.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) új elnöke is szerepel a nemzetközi offshore-hálózatot leleplező, vasárnap este kiszivárogtatott Panama-iratokban – értesült a BBC.

 

Infantino még 2006-ban, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökeként írt alá egy szerződést két olyan vállalkozóval, akiket később vesztegetéssel gyanúsítottak meg. A kiszivárgott dokumentumok szerint Hugo and Mariano Jinkis az UEFA Bajnokok Ligája meccseinek közvetítési jogait vásárolta meg, majd rögtön tovább is passzolták háromszoros áron. Ez önmagában nem volna törvénytelen, és a Panama-iratok nem is sejtetik, hogy Infantino is érintett lenne a FIFA-t nemrég megrengető korrupciós botrányban. Árulkodó azonban, hogy az UEFA korábban hevesen tagadta, hogy üzleteltek volna bárkivel azon 14 ember közül, akit az FBI korrupcióval gyanúsított meg a közvetítési jogok kapcsán. Márpedig Hugo and Mariano Jinkis is köztük van.

A BBC megkeresésére az Európai Labdarúgó Szövetség azt közölte, hogy a sportközvetítési jogokat nyílt pályázati eljárás során ítélték oda a legjobb ajánlattevőnek.

 

Hugo és Mariano Jinkis az FBI szerint a Cross Trading nevű offshore vállalkozás tulajdonosaiként éveken át dollármilliókkal vesztegettek meg dél-afrikai tisztviselőket, hogy olcsón megszerezhessék a regionális mérkőzések kizárólagos közvetítési jogait, amit aztán busás haszonnal adtak tovább.

 

Infantino neve is a Cross Trading egyik szerződésén szerepel, amely az equadori meccsek 2006–2009-es közvetítési jogairól szól. A vételár ez esetben 111 ezer dollár volt, a kiszivárgott iratok szerint a jogokat egy helyi tévécsatornának, a Teleamazonasnak adták tovább 311 ezer dollárért. További 28 ezerért vette meg a Cross Trading az UEFA Szuper Kupa közvetítési jogait, amit ugyanennek a tévécsatornának már 126 ezer dollárért adtak el.

 

Vélhetően csak a jéghegy csúcsáról van szó: a folyamatosan nyilvánosságra hozott, irdatlan mennyiségű Panama-iratokban már a FIFA és az UEFA több jelenlegi és korábbi tisztviselőjének neve felbukkant gyanús offshore-üzletekkel összefüggésben – foglalta össze a lényeget a nol.hu

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Öt meccset rendeznek szerdán az élvonalban.

Öt meccset rendeznek szerdán az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Hétvégén matematikailag is biztossá vált a Ferencváros bajnoki címe, de a dobogóért és a kiesés elkerüléséért öldöklő harc lesz a folytatásban.

 

Az ezüstéremre hajtó Újpest a kirobbanó formában játszó Honvédot fogadja a Szusza Ferenc Stadionban, míg a szintén dobogós álmokat szövögető MTK a sereghajtó Békéscsaba ellen lép pályára.

 

A szintén kiesés elkerüléséért harcoló Vasas Sopronba látogat a Haladáshoz, míg a Puskás Akadémia Miskolcon vendégszerepel.

 

A bajnok Ferencváros a Groupama Arénában fogadja az a Paksot, amely hétvégén gálázott az MTK ellen.

 

 

A linkre kattintva megtaláljátok élő közvetítéseinket a mérkőzésekről!

 

 

Tartsatok velünk most is!

 

Újpest FC – Bp. Honvéd 2-0

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mosonmagyaróvár - Öt hónapja, azaz kilenc mérkőzés óta őrzi veretlenségét az MTE.

2015. november 8-án szenvedte el utolsó vereségét a Mosonmagyaróvár, akkor az MTK tartalékai verték meg őket 3-1-re hazai környezetben. Azóta kilenc mérkőzést vívtak meg veretlenül, döntetlen eredménnyel zártak a BKV Előre, Andráshida, Dorog trió ellen, és legyőzték a Balatonfüred, Puskás Akadémia II., Diósd, Érd,, II. Kerület, Sárvár csapatát is. Ennek a szép sorozatnak köszönhetően egészen a második helyre kapaszkodtak fel a tabellán. A következő játéknapon, szombaton a sereghajtó Csorna vendégei lesznek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Május 20-án a Groupama Arénában fogadjuk az Afrika-kupa győztesét.

Bernd Storck szövetségi kapitány választásának megfelelően a tavalyi Afrika-kupát megnyerő elefántcsontparti válogatott lesz a magyar csapat következő ellenfele az Eb-felkészülés során- adta hírü az mlsz.hu

 

Hivatalossá vált, hogy a Bernd Storck vezette magyar válogatott a németek elleni, június 4-i felkészülési találkozó előtt még egy mérkőzést játszik az Eb-felkészülés jegyében: a szövetségi kapitány kérésének megfelelően, május 20-án Elefántcsontpartot fogadjuk a Groupama Arénában. Ellenfelünk jelenleg a 36. helyen áll a világranglistán, de eredményei alapján nem túlzás kijelenteni, hogy Afrika egyik legjobb csapatáról van szó. Az elefántok tavaly veretlenül megnyerték az Afrika-kupát, idén pedig már Marokkót és Kamerunt is sikerült legyőzniük a kontinens élcsapatai közül. Márciusban két Afrika-kupa-selejtezőn lépett pályára májusi ellenfelünk, előbb a korábbi Arsenal- és Roma-játékos, jelenleg Kínában profiskodó Gervinho találatával 1-0-ra verte hazai pályán Szudánt, a visszavágón pedig 1-1-es döntetlent játszott ellenfelével. A selejtező csoportban jelenleg a második helyen áll a gárda, egy győzelemmel és három döntetlennel.

 

Ami az elefántcsontpartiak közelmúltját illeti: a 2015-ös győzelmüket megelőzően egyszer, 1992-ben nyerték meg az Afrika-kupát. Első alkalommal 2006-ban vettek részt világbajnokságon, azóta viszont egyetlen vb-ről sem hiányoztak, immár egy évtizede a kontinens egyik legerősebb válogatottjaként tartják őket számon. Az együttest a francia Michel Dussuyer szövetségi kapitány irányítja, aki tavaly júliusban, az Afrika-kupa megnyerését követően vette át a csapatot. Bár Didier Drogba már visszavonult a válogatottól, az elefántcsontpartiak keretében továbbra is rengeteg világsztár található, Gervinho mellett Yaya Touré (Manchester City), Kolo Touré (Liverpool), Wilfried Bony (Manchester City), Salomon Kalou (Hertha BSC) vagy éppen Serge Aurier (PSG) neve is ismerős lehet az európai klubfutballt követők számára, de a keret kevésbé ismert labdarúgói is európai élbajnokságokban szerepelnek.

 

A mérkőzés abból a szempontból történelmi lesz a magyar válogatott számára, hogy nemzeti csapatunk korábban egyetlen csapattal sem játszott Fekete-Afrika területéről, az afrikai kontinensről mindössze két csapat, az algériai és az egyiptomi volt ellenfelünk az elmúlt bő egy évszázadban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Debrecen - Nagy területet hagytak a Videoton játékosainak.

A DVSC-TEVA tegnap 1-0-s vereséget szenvedett a Videoton ellen Felcsúton. A bajnoki találkozó nagy részében emberhátrányban futballozott a Loki, mivel Dusan Brkovicsot kiállította a játékvezető.

 

– Mi magunk sem így terveztük a meccset, tompán játszottunk, nem voltunk a legfrissebbek, ezt lehetne a fáradtságra fogni, de nincs értelme, kimerülten is lehet akarni a pályán – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak a Loki középpályása, Varga József. – Nagy területet hagytunk az ellenfél játékosainak, emiatt a vendéglátók több helyzetet is kialakítottak az első félidőben. Egy lehetőséget pedig gólra is váltottak, igaz, akkor már emberhátrányban voltunk. A szünet után már „úgy néztünk ki”, mint egy csapat. Főleg a mérkőzés végén volt egy-két ígéretes lehetőségünk, de vagy pontatlanok voltunk, vagy rossz megoldást választottunk. Így nehéz megnyerni egy összecsapást. A meccsen a Videotonnak sem akadt sok lehetősége a gólszerzésre annak ellenére, hogy többet birtokolta a labdát.

 

A DVSC-TEVA játékát többször is át kellett szervezni a mérkőzés folyamán: először Lázár Pál sérült meg, helyére Máté Pétert hozták be, nem sokkal utána pedig Dusan Brkovics kiállítása miatt kellett változtatni.

 

– Nem volt egyszerű, de a második félidőre már sikerült „lekommunikálni” a változtatásokat. Fordulás után úgy jöttünk ki, hogy ne kapjunk több gólt. Ez működött is, csak épp emberhátrányban nem könnyű játszani a Videoton ellen. Viszont szerettünk volna veszélyeztetni, leginkább kontrákból és pontrúgásokból. Egy szögletet követően Szakálynak volt egy fejese, ami a kapu fölé ment, azt nevezném a legnagyobb ziccerünknek. Az utolsó tíz percben már a mi akaratunk érvényesült, ez annak tudható be, hogy erőnlétileg jó állapotban van a gárda, még akkor is, ha előtte fáradtabbnak tűntünk, vagy tompábban játszottunk – fogalmazott a Naplónak Varga József.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Glasgow - Négy év alatt három osztályt ugrott a skót rekordbajnok.

Négy év szünet után a következő szezontól ismét az élvonalban szerepelhet Skóciában a Glasgow Rangers labdarúgócsapata.

 

Az együttes kedden este 1-0-ra verte a Dumbarton gárdáját, s ezzel biztossá vált, hogy az élen zárja majd a másodosztály küzdelmeit, ami biztos feljutást jelent.

 

Az egyik legnagyobb múltú skót klub 2012-ben csődbe ment, emiatt visszasorolták a negyedosztályba. Az 54 hazai bajnoki címével világrekorder Rangers négy év alatt három feljutással küzdötte vissza magát a legjobbak közé.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyíregyháza - A Szpari a bajnokság végén minden statisztikai mutatóban a legjobb lenne.

Továbbra is vezeti az NB-III-as tabellát a Nyíregyháza Spartacus. A labdarúgó csapat a hétvégén hazai környezetben játszik a Tállya ellen. A Szpari szeretne a hátralévő mérkőzéseken a gólarányán is javítani.

 

Putnokon 2-0-ra nyert a legutóbbi mérkőzésen a Szpari, és ezzel őrzi három pontos előnyét a tabella élén a Cegléddel szemben. Bár az első kettő jut fel az NB-II-be, a Nyíregyháza számára egyértelműen a bajnoki cím a cél, sőt a szakmai stáb szeretné, ha minden mutatóban a Spartacus lenne a legjobb. Jelenleg a rúgott gólok számát tekintve csak második.

 

– Tudjuk, hogy ezért nem adnak semmilyen serleget, de örülnék, ha a bajnokság végén minden statisztikai mutatóban a legjobbak lennénk – mondta Mátyus János vezetőedző a klub honlapjának. – Jelenleg a legtöbb pontunk van, a legkevesebb vereséget szenvedtük el, a legkevesebb gólt kaptuk, és a gólarányunk is a legjobb. Egyedül a szerzett gólok tekintetében áll előttünk a Cigánd, ezen szeretnénk javítani, mert a szurkolóink megérdemlik, hogy sok gólt lássanak. Persze minden statisztikai mutató mellett eltörpül az igazi célunk: bajnoknak kell lennünk 

 

A csapat a hétvégén a Tállyát fogadja. A vendégek jelenleg a 16. helyen állnak a tabellán, ősszel idegenben is nyert a Szpari 1-0-ra Zoran Kostic góljával. Tavasszal még nem nyertek a borsodiak, kétszer játszottak döntetlent, a többi találkozón viszont kikaptak. Az elmúlt fordulóban 1-1-es döntetlenre végeztek a Debrecennel. A Nyíregyháza Spartacus – Tállya mérkőzés szombaton 16.30-kor kezdődik a Városi Stadionban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – A lila-fehérek középpályása nem örült az áprilisi tréfának.

Az Újpest FC jelen pillanatban a 4. helyen áll az OTP Bank Ligában és jó esélye van rá, hogy a dobogón zárja a 2015-2016-os idényt. A lila-fehérek egyik legjobb játékosa, Balogh Balázs – minden sorozatot figyelembe véve – 5 gólt szerzett és 10 gólpasszt osztott ki. Az egyszeres magyar válogatott középpályásnak nyáron lejár a szerződése Újpesten, április 1-én olyan pletyka is napvilágot látott, hogy a következő idényt a Ferencvárosnál kezdi majd.

 

„Nem volt vicces arra kelni, hogy nem fogadott hívások és sms-ek voltak a telefonomban – mondta Balogh Balázs a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Aztán leesett, hogy április elseje van. Akik közel állnak hozzám – a családom, a barátaim – azok tudják, hogy tisztelem a hagyományokat és a versengést a két klub között. Én már újpestinek gondolom magam, és nem mennék többet vissza a Ferencvárosba.”

 

Az Újpest játékosa 14 éves korától három évig a Ferencváros utánpótláscsapatában futballozott, de úgy fogalmazott, hogy mára már belilult a vére.

 

„Apukám kérdezte meg, hogy normális vagyok-e, hogy a tudta nélkül ilyenre készülök, de szerencsére neki is gyorsan leesett, hogy csak rossz tréfáról van szó. Amióta Újpesten vagyok, ebben a szezonban érzem a legjobban magamat. Erős keretünk van, profi mentalitású játékosokkal így komolyabb célokért küzdhetünk. Két álmunk van: szeretnénk megszerezni a második helyet és a Magyar Kupát. Szerintem ez elérhető, ha megfelelően koncentrálunk”.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hannover – A Bundesliga sereghajtójánál mostantól a fiatalok kaphatnak lehetőséget.

A 30-szoros magyar válogatott támadó, Szalai Ádám télen érkezett kölcsönbe a Hannoverhez, amely jelen pillanatban utolsó helyen áll a Bundesligában tíz pont hátránnyal az osztályozós helyen álló Augsburgtól.

 

A 28 éves játékos tavasszal nyolc mérkőzésen lépett pályára a Hannoverben, de gólt nem sikerült szerezni, és gólpassz sincs a neve mellett. A sereghajó kilátástalan helyzetben van, így múlt héten a klub vezetés megköszönte Thomas Schaaf munkáját, akinek a helyére az U19-es csapatot irányító Daniel Stendelt nevezték ki.

 

A Bild információja szerint a megbízott edzőtől nem várják el a bennmaradás kiharcolását, hanem szabad kezet kapott ahhoz, hogy a második csapatból bevesse a Bundesligában azokat, akiket érdemesnek tart rá. Szalai Ádám mellett a portugál Hugo Almeida is végigjátszotta a Hamburg ellen 3-0-ra elvesztett hétvégi bajnokit. A Bild szerint „ez Thomas Schaaf búcsúajándéka lehetett a csatárnak, aki összesen egy gólt szerzett tavasszal a Hannover mezében”.  

 

A német portál kiemelte, hogy a csapat keddi edzésén Almeida egykedvűen mozgott, míg az első csapathoz felhívott Noah Sarenren-Bazee és Niklas Feierabend rendkívül lelkes volt.

 

„A két fiatal minden labdáért úgy küzdött, mintha tétmeccset játszanának. Nem véletlen, hogy számolnak velük, hiszen Almeidával és Szalaival szemben nekik szerződésük van a következő idényre. Nem árt nekik egy kis Bundesliga-rutin”

 

Az U23-as csapat trénere, Michael Krüger szerint Sarenren-Bazee pénteken kezdeni fog Berlinben a Hertha ellen.

 

A Hallo Wochenblatt hozzátette, hogy Daniel Stendelnek péntekig van ideje, hogy elbeszélgessen Szalaival és Almeidával, de nem lenne meglepetés, ha új arcok tűnnének fel a pénteki kezdőcsapatban, míg korábbi kezdők a kispadra szorulnának.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa - Favoritként utazik Németországba a Real Madrid.

Két arab tulajdonú gazdag klub csapata találkozik szerdán Párizsban a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, amikor a PSG vendége a Manchester City lesz.

 

A francia együttes 2011 óta katari befektetőjének köszönhetően emelkedett a legnagyobb sztárklubok közé, míg angol ellenfelét már nyolc éve pénzeli Manszúr sejk Abu-Dzabiból.

 

A hazai pálya előnyén túl mindenesetre inkább a Paris Saint-Germain mellett szól, hogy az együttes már márciusban megnyerte a francia bajnokságot, így teljes mértékben a BL-re összpontosíthat, míg a Manchester – amely jelenleg negyedik a Premier League tabelláján – javában a dobogós helyért küzd. A PSG ráadásul "angolszakértővé" válhatott az elmúlt időszakban, hiszen a 16 közé kerülésért egy másik szigetországi együttest, az angol bajnoki címvédő Chelsea-t búcsúztatta el a BL-től.

 

Az angol együttes francia középpályása, Samir Nasri úgy véli, hogy a Citynek kisebb az esélye a továbbjutásra. Nyilatkozata szerint a párizsi csapat a favoritja a párviadalnak. "A PSG tapasztaltabb csapat nálunk" – jelentette ki a londoni Arsenal volt futballistája.

 

A City hatóerejét kétségtelenül gyengíti, hogy alapemberei közül – a csapatkapitány Vincent Kompanyn kívül – a szerdai meccsen valószínűleg nem léphet pályára a középpályás Yaya Touré és nem védhet a kapus Joe Hart sem. Ugyanakkor a PSG-nél sincs mindenki bevetésre kész állapotban, így hiányozni fog sérülés miatt a középpályás Marco Verratti, viszont a sokadik virágzását élő sztárcsatár, Zlatan Ibrahimovic mellett újfent rendelkezésre áll az irányításban és támadójátékban is jeleskedő Angel Di María.

 

 

A győztes El Clásicóval hangoló Real Madrid a német Wolfsburg otthonában látogat. A spanyol csapat már a párharc németországi nyitányon előnyre tehet szert, bár a Bundesliga erős középcsapatának számító, jelenleg nyolcadik házigazda meglepetéssel is szolgálhat.

 

A madridiak nyilván jó hangulatban várják a BL-fellépést, miután a hétvégi El Clásicón, a spanyol bajnokság csúcsrangadóján a katalán fővárosban nyertek az FC Barcelona ellen 2-1-re, ezzel együtt a szívós, harcos stílusú, hatékony védekezésre képes Wolfsburg borsot törhet a vendégek orra alá. Külön ösztönzést adhat a hazaiaknak az a tény, hogy a klub történetében először juthatnak be a legjobb nyolc közé a BL-ben, ha sikerrel veszik a labdarúgás európai elitsorozatát eddig tíz alkalommal megnyerő madridiak jelentette akadályt.

 

Casemiro, a Real és a brazil válogatott védekező középpályása a spanyol klub honapjának úgy nyilatkozott, hogy nem szabad lebecsülni a Wolfsburgot. "A sorozat ezen szakaszán már nincsenek könnyű ellenfelek. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk Németországban. A Wolfsburg jól védekezik, nagyon gyors játékosaik vannak, tisztelnünk kell őket" – hangsúlyozta a brazil játékos.

 

Diego Benaglio szerint a Wolfsburg abban bízhat, hogy a párharc favoritjának kikiáltott Real Madrid nem a megfelelő koncentrációval lép pályára Németországban.

 

„Természetesen próbálunk a lehető legjobban játszani a Madrid ellen, de számunkra most a bajnokság az elsődleges. A Real nem fog tartani a Wolfsburgtól, tőlünk gyakorlatilag senki nem tart. Ha szerencsénk van, félvállról vesznek majd minket” – mondta a svájci hálóőr.

 

 

A BL-negyeddöntők szerdai programja:

VfL Wolfsburg (német)-Real Madrid (spanyol) 20.45

Paris Saint-Germain (francia)-Manchester City (angol) 20.45

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Poznan – Kádár és Lovrencsics már a döntőben, Nikolics következik.

A Lengyel Kupa elődöntőjének visszavágó mérkőzésén a Lech Poznan a Sosnowiec otthonában játszott 1-1-s döntetlent, így bejutott a fináléba, mivel megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét. A poznani gárdában Lovrencsics Gergő végigjátszotta a találkozót, míg Kádár Tamást is csak a 93. percben cserélték le.

 

A másik ágon a Legia Warszawa Nikolics Nemanja mesterhármasának is köszönhetően 4-0-s előnyből várja a Zawisza elleni szerdai visszavágót.

 

Lengyel Kupa, elődöntő, visszavágó

Sosnowiec-Lech Poznan 1-1 (Paluchowski 82. ill. Gajos 70.)

 

Továbbjutott a Lech Poznan 2-1-s összesítéssel

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa – Főszerepben: Zlatan Ibrahimovic is Nikolics Nemanja.

Lengyel Kupa

Zawisza-Legia Warszawa

 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések

20.45: PSG-Manchester City (Tv: Sport 1)

20.45: Wolfsburg-Real Madrid (Tv: M4 Sport)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa – A Benfica hívei is készülhetnek a (Bayern elleni) csodára!

Barcelona-Atlético Madrid 2-1

 

Az a Fernando Torres lett az egyik főszereplő, aki "kábé mindig beköszön" a Barcelonának. Most is így tett, remek támadás végén talált a kapuba (a rá jellemző módon indult be és helyezett nagyon okosan), de az öröme nem tarthatott sokáig, mert a találata után nem sokkal megkapta a két sárgáját (mindkét szabálytalanság nagy baromság volt), így hiába volt előnyben az Atlético, emberhátrányba került.

 

Ez pedig általában végzetes bármelyik ellenfél számára (az Atléticóból a legutóbbi öt, Barcelona elleni meccsen, öt játékost állították ki), főleg akkor, ha már alapból mezőnyfölényben vannak a katalánok. Egál létszámnál voltak a fővárosiaknak is helyzeteik, lövéseik, de a megfogyatkozás után már csak a rombolásra futotta az erejükből.

 

Azt viszont tiszta szívből és teljes erőből nyomatták, azután is, hogy Suárezről bepattant az egyenlítő találat Oblak kapujába, majd az uruguayi megmutatta, hogy tudatos gólt is képes szerezni, mert nem sokkal később fejjel is betalált a szlovénnek.

 

A végéig már nem láthattunk újabb gólt. A Barca óriásit nyomott, az Atlético emberfelettit küzdött, mindkét gárda azt és úgy játszotta, amit a hagyományai megkövetelnek.

 

A párharc végkimenetele megjósolhatatlan, de egy dolog az ezer százaléknál is biztosabb: a visszavágón a pokolnál is brutálisabb hangulat várja majd a katalánokat a Vicente Calderónban. Az a meccs, előre borítékolható éppen az előbb említett ok miatt, a labdarúgás ünnepe lesz.

 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Barcelona-Atlético Madrid 2-1

Barcelona: Ter Stegen – Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Rakitic (Rafinha, 64.), Busquets (Sergi Roberto, 80.), Iniesta (A. Turan, 83.) – Messi, Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique

Atlético Madrid: Oblak – Juanfran, Godín, Lucas, Filipe Luis – Gabi, Saúl (Correa, 90.), Koke, Carrasco (Fernández, 53.) – F. Torres, Griezmann (Thomas, 76.). Vezetőedző: Diego Simeone

G.: Suárez (63., 74.), ill. Torres (25.)

Piros lap: Torres (35.)

 


Barcelona vs Atletico Madrid 2-1 ● Goals… by Allinoneclips

 

 

Bayern München-Benfica 1-0

 

Úgy kezdte a Bayern München a meccset, ahogyan egy olyan csapatnak kell, amelyiknek nemes céljai vannak az adott kupasorozatban. És úgy, ahogyan az a Bayern Münchenhez illik is. Arturo Vidal révén ugyanis már rögtön a második percben megszerezték a vezetést a bajorok, de az eleve elvárt fieszta elmaradt. Legalábbis a lőtt hazai gólok számát tekintve.

És arról nem is beszélve, hogy bizony előfordult, hogy Neuer sem unatkozhatott, mert volt, amikor bizony védenie kellett, de olyan élményben is része volt újra, hogy a tizenhatoson kívülre kifutva kellett tisztáznia. Ezt mondjuk, lehet, akkor is megteszi, ha nem is szükséges.

 

Egy kupapárharc során minden kihagyott ziccerért duplán kár, de amikor az utolsó percben Lewandowski passza nem volt tökéletes a tökéletes ziccerben érkező Lahmnak, akkor többen is majdnem szívinfarktust kaptak a stadionban.

 

A Bayern szűkös előnyt szerzett a visszavágóra, a portugál csapat hívei joggal álmodozhatnak, arról nem beszélve, hogy atmoszférateremtésből is egészen kiválóak ám…

 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Bayern München-Benfica 1-0

Bayern: Neuer – Lahm, Kimmich (Javi Martínez, 60.), Alaba, Bernat – Vidal, Thiago – D. Costa (Coman, 70.), Th. Müller (Götze, 85.), Ribéry – Lewandowski.Vezetőedző: Pep Guardiola
Benfica: Ederson – André Almeida, Lindelöf, Jardel, Eliseu – Fejsa, Renato Sanches, Pizzi (Szamarisz, 91.), Gaitán – Jonas (Salvio, 82.), Mitroglu (R. Jiménez, 70.). Vezetőedző: Rui Vitória
G: Vidal (2.)

 


Arturo Vidal Goal Bayern 1 – 0 Benfica… by funnyno1

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Nagy élmény volt az üres kapu ellenére is.

Az MTK Budapest II. – remek második félidei játékkal – ponttal távozott Felcsútról. Az első gól szerzőjét, Széles Imrét kérdezte a klub honlapja a mérkőzésről.

 

– Felemás képet mutatott a csapat a mérkőzésen, mi történt az első félidőben?

– Nehéz megfogalmazni a történteket, eladott labdákból a semmiből, kétgólos hátrányba kerültünk. Próbáltuk a saját játékunkat játszani, helyzeteket kialakítani, azonban a pontatlanságok miatt nem sikerült.

 

– A második félidőben megfordult minden, mi történt a szünetben?

– A legfontosabb az volt, hogy Pölő bá’ megnyugtatott minket, ez volt a kulcs, illetve felhívta a figyelmünket, hogy hátul ne veszítsünk labdákat, ha kell akkor inkább bombázzuk előre. A pályán pedig elkezdtük azt játszani, amit edzéseken gyakorlunk, és meg is lett az eredménye, bíztunk a saját játékunkban.

 

– Megszerezted az első gólodat a bajnokságban, hogyan történt?

– Nem volt nehéz dolgom, öt méterről kellett befejelnem, könnyű labdát az üres kapuba, de még így is nagy élmény számomra.

 

– Az elmúlt fordulókban nagyon jó teljesítményt nyújtasz, minek köszönhető?

– Elsősorban a koncentrációnak, és a bizalomnak, mind Pölöskei Gábortól, mind Vass Lászlótól. Változott az edzésmunka is, Szabó András személyében új stábtaggal dolgozunk együtt, ő is rengeteget hozzátesz a játékomhoz.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Szalai Ádámék vinnék a Ferencváros vezetőedzőjét.

Az ndr.de jelentése szeiont Thomas Schaaf utódját keresi a Szalai Ádám csapata (kölcsönben szerepel ott) Hannover a következő szezonra. A jelöltek között ott van Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője is. A hannoveriek vasárnap azonnali hatállyal menesztették Schaafot, de a klub azt is bejelentette: Daniel Stendel, az U19-esek szakvezetője vezeti megbízottként a csapatot a szezon végéig.

 

A Hannover jelenleg utolsó a bajnokságban, hat fordulóval a vége előtt tíz pont a hátránya az utolsó előtti Eintracht Frankfurttal szemben, ezért a klub vezetői azt szeretnék, ha az új edző újjáépítené az egész csapatot.

 

Thomas Doll egyébként 2017-ig köti szerződés a Ferencvároshoz. Meglátásunk szerint a német szakvezető nevét pár naponta dobják majd be, nem csak német csapatokkal kapcsolatban az elkövetkező időszakban, ugyanúgy, ahogyan Dzsudzsák Balázsét szokták a külföldi honlapok.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felcsút – A Loki edzője állítja, a védekezést megoldották.

Mint jeleztük, két védője mellett három pontot is veszített a Debrecen a Videoton vendégeként, így a fehérváriak befogták a tabellán a hajdúságiakat. A találkozó lefújása után a két szakvezető értékelt, a hazaiak mestere most nyugodtan elemezhetett, nem úgy, mint legutóbb a Honvéd elleni vereség után.

 

Horváth Ferenc (Videoton): – Minden játékosom maximálisan ott volt fejben a mai mérkőzésen. Az első félidőben nagyon jól játszottunk. A második félidőben azt kértem a játékosoktól, hogy a labdát tartsák az ellenfél térfelén. Maximálisan elégedett vagyok a csapattal és az eredménnyel.

 

 

Kondás Elemér (DVSC): – Az első félidőben nem azt játszottuk, amit elterveztünk. Nagy területet adtunk át az ellenfélnek, és a megszerzett labdát hamar eladtuk. Aztán jött a kiállítás. Át kellett szervezni a csapat védelmét. A meccs vége felé volt néhány ígéretes helyzet. Szakály akár be is fejelhette volna. A védekezést megoldottuk, támadásban nem sikerült a tervezettnek megfelelően teljesíteni.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC