nb1.hu

Budapest – A Fradi-tábor főszurkolója beszélt a sikertelen tárgyalásokról.

Mint ismert, sikertelenek voltak a tárgyalások a FTC vezetői és a Fradi szurkolói csoportjait tömörítő Szurkolók Személyességi Jogok Nélkül (SZSZJN) között, így továbbra is várni kell arra, hogy a zöld-fehér csapat ultrái újra a lelátón buzdítsák a kedvenceiket.

 

A tárgyalásokról korábban a klub és az SZSZJN is kifejtette az álláspontját, most a Fradi-tábor főszurkolója, a Green Monsters vezetője, Hamberger Ádám is elmondta a véleményét. A Facebook-oldalán közzétett állásfoglalását változtatás nélkül tesszük közzé.

 

 „A tárgyalások margójára…

 

Sokan kérdezitek, kik is képviselték a szurkolókat illetve az SZSZJN-t a tárgyalások alatt, kik a vezetők, kik döntöttek.

 

A Tábort, a Green Monsterst, az SZSZJN-t Én képviseltem minden alkalommal, 3 társam mellett a különböző csoportokból.

 

Most az én szemszögemből a hivatalos SZSZJN közlemény mellett írok.

 

A tárgyalások alatt végig úgy próbáltam képviselni a Ferencváros Táborát, minden egyes társam, illetve a számomra a FERENCVÁROST jelentő eszmét, hogy mindenki számára megfelelő/elfogadható és magát a Fradizmust életben tartó egyezség szülessen.

 

A club közleményét nem kommentálnám, azt részletezi majd az SZSZJN hivatalos közlemény.

 

DE!

 

Azt elmondhatom, hogy nem homokba dugott fejjel "nem kell a szkenner, Kubatov takarodj" jelszó alatt tárgyaltunk.

 

A szkenner "megszületését" előidéző problémák mindegyikére megoldást/garanciát javasoltunk a klubnak.

 

Rendet a lelátón! Rasszizmus, antiszemitizmus nélküli(rigmusok,kiírások,drapériák…) lelátó. Verekedés vagy bármiféle rendbontás, pályára rohanás/betörés mellőzése/megelőzése.

 

Pirotechnikai eszközök általunk koordinált/irányított illetve korlátozott használata( ne szakadjon meg a játék semmilyen körülmények között, ne kerüljön be semmi a játéktérre).

 

Létrehozunk közösen írásba foglalt szabályzatot amit köteles minden szurkoló betartani, ennek megszegése lépcsőzetes rendszerben eltiltást illetve kitiltást von maga után( ez vonatkozik a csoportokon át minden szurkolóra ).

 

Emellett UEFA mérkőzésen az UEFA által előírt szabályok TELJES BETARTÁSA(piro tiltása…stb).

 

Nagyvonalakban egyelőre ennyit a lelátói tevékenységekben tett javaslatainkról.

 

Mi is RENDET akarunk a lelátón, ahogyan az eddigi összes rendezvényükön is bizonyítottuk, nem akarunk következmények nélküli Ferencvárost!

 

Akarunk viszont valódi szenvedéllyel, fanatizmussal teli lelátót és FERENCVÁROST!

 

Nem kérünk viszont kötelező szkennert!

 

Opcionális szkennert kértünk, akár rengeteg kedvezménnyel, ez a klub döntése, ösztönözzön nyugodtan bárkit szkennelésre, aki szeretne nyugodtan szkenneljen.

 

Talán a legnagyobb áldozatot akkor hoztuk, mikor felajánlottuk, hogy az opcionális szkenner mellett, bizonyítva, hogy nem névtelenséget kérünk a szurkolói csoportok vezetői beszkennelnek, cserébe a klub megszünteti a kötelező szkennelést a többi szurkolónak.

 

A klubnak ez nem volt elég, KÖTELEZŐ SZKENNER MINDENKINEK.

 

Amennyiben ezt elfogadom, nem tudtam volna sem tükörbe nézni, sem pedig a szemetekbe a kerítésről.

 

Viszont senkit sem fogok ezután sem cserben hagyni, sem szembeköpni, kiállok bárhol barmikor a FERENCVÁROS TÁBORÁÉRT, értetek!

 

"Nem hátrálunk, életfogytig harcolunk!"

 

Állt a kiíráson a B-Közép előtt, ezt mondom most én is!

 

Kitartás mindenkinek, részletek hamarosan az SZSZJN profilon.

 

EGY BIZTOS: FOLYTATJUK, AMÍG VISSZA NEM TÉRÜNK A LELÁTÓRA!

FERENCVÁROS MINDÖRÖKKÉ!”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – Vad II Istváné a DVSC-Újpest csata, íme a 30. forduló játékvezető küldése.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette az OTP Bank Liga 30. fordulójának a játékvezetői küldését.

 

Akár a kiesésről is dönthet a Puskás Akadémia FC–Békéscsaba mérkőzés, amelyet Solymosi Péter kapott, a Debrecen és az Újpest a dobogóért folytatott csatáján Vad II István fújja majd a sípot, míg a Ferencváros–MTK Budapest örökrangadót Iványi Zoltán vezeti majd.

 

Íme, az NB I következő fordulójának a játékvezetői:

 

OTP Bank Liga, 30. forduló

 

Április 17., szombat

 

18.00: Paks–Videoton, Szabó Zsolt

18.00: Honvéd–Haladás, Szőts Gergely

18.00: Vasas–DVTK, Erdős József

18.00: Puskás AFC–Békéscsaba, Solymosi Péter

18.00: Debrecen–Újpest, Vad II István (Tv: M4 Sport)

20.30: Ferencváros–MTK Budapest, Iványi Zoltán (Tv: M4 Sport)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa – PL-meccs, pályán a magyar futsal-válogatott és az MU, de török szuperrangadó is lesz.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

 

20.45: Benfica–Bayern München

Az első mérkőzésen: 0–1

 

20.45: Atlético Madrid–Barcelona

Az első mérkőzésen: 1–2

 

Anglia

 

Premier League, 35. forduló, előrehozott mérkőzés

 

21.00: Crystal Palace–Everton

 

FA-kupa, negyeddöntő, megismételt mérkőzés

 

20.00: Manchester United–West Ham

 

Törökország, Super Lig, 26. forduló

 

18.30: Galatasaray–Fenerbahce

 

Futsal, vb-selejtező, rájátszás, visszavágó

 

20.30: Olaszország–Magyarország

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa - A Manchester Citynek Agüero hibája is belefért.

A Real Madrid hazai pályán Cristiano Ronaldo mesterhármasával 3-0-ra nyert a Wolfsburg ellen a labdarúgó Bajnokok ligája negyeddöntőjének visszavágóján, és 3-2-es összesítéssel jutott be az elődöntőbe.

 

A Real Madrid úgy kezdte a mérkőzést, ahogy egy összesítésben kétgólos hátrányban lévő csapatnak hazai pályán kell. A Wolfsburg védelme a 16. percig állta a sarat, akkor Cristiano Ronaldo szerezte meg a vezetést.

 

Egy perc múlva megint Ronaldo volt eredményes, ezzel összetettben már egyenlő volt az állás.

 

 

A 30. percben Julian Draxler, a német együttes egyik legjobb játékosa megsérült, a 32. percben le is kellett cserélni. Érdekes módon a wolfsburgiakat nem viselte meg kreatív játékosuk hiánya, sőt, akár megszerezhették volna az akkor éppen továbbjutást jelentő gólt, de nem tudtak betalálni.

 

A 77. percben körülbelül húsz méterre a Wolfsburg kapujától jutott szabadrúgáshoz a Real, a labda mögé természetesen Ronaldo állt, aki megtalálta a rést a szétnyíló sorfalon, és eldöntötte a továbbjutást.

 

 

A Manchester City is bejutott az elődöntőbe, annak ellenére, hogy a 30. percben Sergio Agüero büntetője után a kapu bal oldala mellett szállt el a labda. A második félidőben a belga Kevin de Bruyne javította az argentin hibáját, és egy parádés átlövéssel továbbjuttatta az égszínkékeket.

 

 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

 

Real Madrid–Wolfsburg 3–0 (2–0)

Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. V: Kassai (magyar)

REAL MADRID: Navas – Carvajal, Sergio Ramos, Pepe, Marcelo – Modric (Varane, 92.), Casemiro, Kroos – Bale, Benzema (Jesé, 84.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane

A kispad: Casilla (k), James Rodríguez, Lucas Vázquez, Isco, Danilo

WOLFSBURG: Benaglio – Vieirinha, Naldo, Dante, R. Rodriguez – Guilavogui (Dost, 80.), Luiz Gustavo – Bruno Henrique (Caligiuri, 73.), Arnold, Draxler (M. Kruse, 32.) – Schürrle. Vezetőedző: Dieter Hecking

Gólszerző: C. Ronaldo (16., 17., 77.)

 

 

 

Manchester City–Paris Saint-Germain 1–0 (0–0)

Manchester, Etihad Stadion, 53 030 néző. V: Velasco Carballo (spanyol)

MANCHESTER CITY: Hart – Sagna, Otamendi, Mangala, Clichy – Fernando, Fernandinho – J. Navas, De Bruyne (Y. Touré, 84.), D. Silva (Delph, 87.)– Agüero. Menedzser: Manuel Pellegrini

A kispad: Caballero (k.), Zabaleta, Kolarov,, Bony, Iheanacho

PSG: Trapp – Van der Wiel, Aurier (Pastore, 61.), Thiago Silva, Maxwell  – Marquinhos, Thiago Motta (Lucas Moura, 44.), Rabiot – Di María, Ibrahimovic, Cavani. Vezetőedző: Laurent Blanc

A kispad: Sirigu (k.), Kimpembe, Kurzawa, Stambouli, Pastore, Ongenda

Gólszerző: De Bruyne (76.)

Továbbjutott: a Manchester City, 3–2-es összesítéssel

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Békéscsaba - Vignjevics szerint az Újpest akarata érvényesült.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Újpest FC jutott a Magyar Kupa fináléjába, miután a sorozat elődöntőjének második mérkőzésén 1–1-es döntetlen ért el Békéscsabán a fővárosi együttes. A visszavágót a mérkőzést közvetítő M4 sportcsatorna kamerái előtt értékelték a szakvezetők.

 

 

Zoran Szpisljak (Békéscsaba): – Gratulálnom kell a csapatomnak, mert a négy közé bejutni már nagy dolog. Így elmondhatom, hogy jól teljesítettünk ebben a sorozatban. Ha valaki a szezon elején azt mondja, hogy bejutunk az elődöntőbe, abban a pillanatban aláírtuk volna. Megszereztük a vezetést, úgy éreztük, még egy gól bennünk van, de az Újpest egyenlített, ami nekünk már sok volt.

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest FC): – Mindenek előtt gratulálok a Békéscsabának. Tudtuk, hogy a hazaiak mindent megtesznek a győzelemért és a továbbjutásért, de a mérkőzés nagy részében a mi akaratunk érvényesült. Az egyenlítő gólnak köszönhetően megérdemelten jutottunk tovább. Természetesen megünnepeljük a sikert, utána pedig megnézzük, ki lesz képes pályára lépni a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen. Sok csapatnak sok problémája van, így nekünk is a bajnokság hajrájára, de azért küzdünk, hogy meglegyen a második hely.

 

Az MTK nyerte a 20. fordulóból elhalasztott találkozót, miután a kék-fehérek a legvégén mattolták a Paksot. A két tréner így értékelte a keddi mérkőzést. 

 

MTK-Paks 1-0

Teodoru Vaszilisz (MTK Budapest): – Tíz napja, 4-1-es vereséget szenvedtünk Pakson, de kijöttünk a pofonból, a Békéscsaba és a Diósgyőr ellen négy pontot szereztünk. Ma tompábbak voltunk ugyan, de nagy akarattal, türelmesen futballoztunk, és ismét érvényesült a futball törvénye. Baki feje nagyon kellett, ezért hoztam be. A szombati, Ferencváros elleni találkozóig feltétlenül fel kell frissülnünk. Gratulálok a srácoknak, nagyon fáradtak voltak, de a szívük és az akaratuk meghozta a sikert. 

 

Csertői Aurél (Paksi FC):– Nehéz mit mondani, pozitívumot és negatívumot sem szeretnék. Játszottuk, amit tudunk, és megpróbáltunk nyerni. Nagy fegyelmezetlenségből kaptunk gólt, ez elfogadhatatlan. A célunkat már elértük, bent maradtunk, de fontos, hogy akik utánunk vannak, ne érjenek be minket. Gratulálok ellenfelünknek!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dunaújváros – A legutolsó pillanatban ütött be a remek edzői meglátás.

Kelemen Dávid betegsége miatt nem lehetett megrendezni még februárban a Paks-MTK mérkőzést, a pótlásra most került sor. És amint arra számítani lehetett, igen komoly tétje volt a találkozónak. A kezdés előtt a következőket lehetett tudni: az MTK a második volt 47 ponttal, a kék-fehérek, győzelmük esetén, ötpontos előnyre tehettek volna szert a harmadik Debrecen előtt. Paksi diadal után a tolnaiak maradtak volna a hetedikek, de csak három pontra lettek volna lemaradva a jelenlegi bronzérmes Loki mögött.

 

A szünetig nem bírtak egymással a felek: eleinte a tolnaiak voltak aktívabbak, majd feljöttek a kék-fehérek, de a kapusok magabiztosan oldották meg a feladataikat. Amint arra számítani lehetett, hatalmas volt a taktikai harc.

 

Fordulás után egyre jobb lett a meccs, amit jelzett, hogy az események is megsűrűsödtek.  Legfőképpen azután, ahogy közeledtünk a hajrához. Kísérleteztek a játékosok szabadrúgásból, átlövésből, beadás és gyors kontra után, de a gól az csak nem akart összejönni. Egészen a 92. percig, amikor Baki, akit a karmester Kanta helyére küldött a pályára Teodoru Vaszilisz, fejjel szerezte meg a győztes gólt. Amúgy a Paks is megérdemelt volna legalább egy pontot.

 

A meccs után azt lehet tudni, hogy a második MTK-nak öt pontra nőtt az előnye a harmadik Loki előtt, míg a Paks helyzete semmi sem változott.

 

A kék-fehérek nagy lépést tettek azért, hogy ezüstérmesek lehessenek!

 

MTK-Paks 1-0 Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Békéscsaba – A szünetben már csak egy gólt volt az Újpest előnye.

Kétgólos hátrányt kellett ledolgoznia a Békéscsabának az Újpest ellen a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Kórház utcai Stadionban, ha fináléba akart kerülni. A csabai küldetés elsőre csak akkor tűnt teljesíthetőnek, ha hazaiak védelme kapott gól nélkül hozza le a találkozót, hiszen egy fővárosi gól vélhetően végleg eldönthette volna az egyébként is sokak szerint lefutott MK-párharcot.

 

Az előzmények ismeretében, az nem volt meglepő, hogy a Békéscsaba nem esett neki ellenfelének, de hogy az Újpest passzív futballal rukkolt elő, az már inkább váratlan fordulat volt. Ennek függvényében a találkozó sokszor unalmas tili-toliba fulladt. A félidő hajrájához érve mégis megszerezte a vezetést a Békéscsaba, amelynek így már csak egygólos hátrányt kellett ledolgoznia a hosszabbításhoz.

 

A szünetben egyik tréner sem cserélt, így a harcmodorok sem nagyon változtak. A hazaiak továbbra is arra rendezkedtek be, hogy minimális kockáztatással próbálják elérni a 2-0-t, míg az Újpest a kontrákban, pontrúgásokban bízott, és hogy egy idegenben lőtt góllal, bebiztosítsák helyüket a döntőben. A két lila-fehér együttes közül az Újpest számítása jött be, miután egy lecsúszott lövést Andrics szelídített meg, és egy pillanattal később már a békéscsabai kapuban fickándozott a labda. A vendégek gólja nem tett jót az egyébként sem látványos meccsnek, és tulajdonképpen eseménytelenül peregtek le a maradék percek.

 

A békéscsabai döntetlenjével az Újpest 16. alkalommal szerepelhet a Magyar Kupa fináléjában, amelyben a szerdai FTC-DVSC párosítás továbbjutója lesz a lilák ellenfele.

 

Békéscsaba 1912 Előre–Újpest FC 1–1 (1–0). A mérkőzés elő közvetítése a linkre kattintva olvasható!

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Az FTC és a drukkerek közleménye az egyeztetésekről. Keményen fogalmaztak a felek!

A Ferencváros közleményét változtatás és kommentár nélkül tesszük közzé.

 

 

Az FTC tájékoztatja minden szimpatizánsát, hogy sikertelenül zárultak az egyeztetések a klub és az elmúlt másfél évben a kint maradást választott szurkolók megbízottjai között. A csoportok vezetői nemet mondtak a korábban alapfeltételül szabott beléptető rendszer-megszüntetésre is, továbbá az 50 százalékos árcsökkentésre!

 

A tárgyalásokon az FTC felajánlotta a szurkolói csoportoknak, amennyiben a következő két labdarúgó bajnoki szezonban nem történik botrány, nem tapasztalható elfogadhatatlan viselkedés sorozat a lelátón, a stadionban és annak környékén, akkor a 2018/2019-es bajnokságtól:

– A klub megszünteti a kötelező szkennelést, opcionálissá teszi a vénalenyomat megadásához kötött beléptetést.

 

A klub a tárgyalások során ezt az ajánlatot kibővítette azzal, hogy több 10 millió forintos plusz költséget (amelyet az üzemeltető felé megtérít a szurkolók helyett) vállalva:

– a B1, B2, B3 szektorokban 50 százalékkal csökkenti az árakat.

 

A klub a tárgyalások során jelezte, hogy a szurkolói csoportok által kért pontokból teljesíti az alábbiakat:

– Rendszeresen tart szurkolói ankétot. A klub március végén meg is tartotta az idei első ankétot, kezdetként a leghűségesebb bérleteseknek. Az ankéton is elhangzott, hogy a jövőben további személyes találkozásokra nyílik majd lehetőség a szakmai stábbal, a klub vezetésével, nem csak a bérleteseknek. Az FTC bejelentette Fradi Klubok létrehozásának szándékát is.

– Felfüggeszti a kitiltásokat. A március végi szurkolói ankéton Kubatov Gábor, a klub elnöke ezt be is jelentette, az értesítéseket a klub azonnal postára adta.

– Visszavonja a kabala sast. A klub ebben is lépett, ahogy az korábban olvasható volt, pályázat útján választja ki a gyermekeknek szánt kabala sast, miközben az élő jelképe, a sas minden hazai mérkőzésen repül a pályán.

 

Fotó: Origo

 

– Összefésüli a meglévő Szurkolói Kódexet a szurkolói csoportok javaslataival. Ennek célja, hogy bár létezik ez a kódex, de konszenzus alapján egyértelmű legyen és foglalják írásba, pontosan milyen cselekedetekért milyen időtartamra szóló kitiltások járnak.

– A szurkolói csoportok 1-1 főt delegálhatnak a Baráti Kör elnökségi és az FTC közgyűlés üléseire. A szurkolói csoportok képviselője részt vehet az említett szervezetek legfontosabb testületeinek ülésein, ahol véleményezési jogait gyakorolhatja, képviselheti a szurkolói csoportokat, felszólalhat.

– Rendszeres egyeztetések a szurkolói csoportok vezetőivel. A klub a megállapodás részeként minden fontos egyeztetésbe bevonja a szurkolói csoportok által megbízott személyeket, kikéri a véleményüket.

 

Az FTC a tárgyalásokon ígéretet tett arra is, hogy megvizsgálja a biztonsági szolgálat működését, mindent megtesz a panaszok megszüntetéséért.

 

A szurkolói csoportok azonban a fent felsoroltak ellenére nemet mondtak a klub ajánlatára, nemet mondtak a vénaszkenneres beléptetés megszüntetésére is. Az FTC sajnálatosnak tartja, hogy az elmúlt néhány évben tapasztalt szurkolói rendbontások sem késztették arra a tárgyaláson résztvevő másik felet, hogy belássa, az új beléptető rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azt, hogy sikerült rendet teremteni az FTC pályáján. Véget ért az a korszak, ami 2013-ban csúcsosodott ki, amikor horogkeresztes zászlót lobogtattak a nézőtéren, amikor következmények nélkül lehetett háborús bűnöst éltetni a lelátón, amikor büntetlenül be lehetett rontani a pályára egy derbin, vagy rendőrökre lehetett támadni a stadion környékén."

 

 

A Szurkolók Személyiségi Jogok nélkül csoport az alábbi közleményt küldte, ezt is változtatás és kommentár nélkül közöljük!

 

"FRADISTÁK!

A Ferencvárosi Torna Club vezetése ismét előre megírt közleményt adott ki a szurkolókkal való egyeztetések végkimeneteléről, miközben az érintettek még fel sem álltak a tárgyalóasztaltól.

 

Mindenki nyugodjon meg, szépen részletesen le fogunk írni mindent. A klub gyenge kommunikációja pedig a porba hull.

 

Kép: hungaryultras.blogspot.hu

 

A vezetésnek véleményünk szerint arról szólt ez az egész egyezkedés, hogy enyhítsenek az őket ért nyomáson, amit a csökkenő nézőszámok, a sikeres 10.000 fős csepeli demonstrációnk és a klub körül kialakult folyamatos "szekus" és egyéb botránysorozat okozott. Emellett megint megpróbálkoztak azzal, hátha sikerül megosztani minket és rávenni a Tábort a szkennelésre.

 

Mi sem jelzi ezt jobban, mint az a tény, hogy kiderült, miközben bejelentették, hogy szeretnének megegyezni és felfüggesztették a véleményünk szerint jogtalan kitiltásokat nem sokkal a lejártuk előtt, eközben az elnök újabb feljelentést tett személyiségi jogai és jó hírnevének megsértése miatt többek között az előénekes ellen és több millió forintra perel minket.

 

A részletekkel nemsokára jelentkezünk!

 

Azt garantáljuk, hogy nem az lesz a végkifejlet, hogy leültünk úgy tárgyalni, hogy soha nem látott egység volt és úgy állunk fel, hogy meggyengültünk!

 

Soha nem fognak többet megosztani minket többet sem szkennerrel, sem semmi mással!"

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - A két zárt kapus mérkőzés, szövetségi ellenőrrel.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén a következő határozatokat hozta, amelyben természetesen kitér a szombaton majdnem ötven percre félbeszakadt Sárvár–ETO FC Győr NB III-as mérkőzésre is.

 A FEB a Sárvár–ETO Futsal mérkőzéssel kapcsolatban a Sárvárt – a nézők beléptetésére vonatkozó szabályzati előírás megsértéséért és a rend nem megfelelő biztosításáért – 100 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. A FEB az ETO Futsallal, mint visszaesővel szemben – szurkolóinak nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, szurkolóinak játéktérre történt berohanásáért és tárgyak játéktérre dobálásáért – elrendeli, hogy a sportszervezet a soron következő két hazai NB III-as bajnoki mérkőzését nézők nélkül, zárt sportlétesítményben rendezze, továbbá 300 000 forint pénzbüntetést megfizessen.

A Fegyelmi Bizottság a büntetés kiszabásánál figyelembe vette, hogy kirívóan súlyos szabályszegések sorozata történt, amely miatt közel 50 percig állt a játék a mérkőzésen, és a rendet csak rendőri közbeavatkozással lehetett helyreállítani. A Magyar Labdarúgó-szövetség ezután is határozottan fellép minden olyan jelenséggel szemben, amely nem való a labdarúgópályákra, és szigorúan bünteti az ehhez hasonló – a magyar stadionokban az utóbbi időben egyre ritkábban tapasztalható – eseteket. A két zárt kapus mérkőzésre az MLSZ hivatalból küld 1-1 szövetségi ellenőrt, felmerülő költségeik a rendező sportszervezetet terhelik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Az NB III Keleti-csoportjában három csapatnak maradt reális esélye a feljutásra.

A Nyíregyháza vezeti a bajnokságot 64 ponttal, őket követi öt pont lemaradással a Cegléd, és végül a Cigánd fér még fel a képzeletbeli dobogóra. Utóbbinak 52 pontja van, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisainál. Végignézve a Keleti-csoport mezőnyén a fent említett csapatoknak van reális esélye, hogy megszerezze a két feljutó hely valamelyikét.

A Spartacustól kifejezett elvárás az azonnali feljutás, ezt nem titkolták a nyáron sem, miután vissza sorolták őket a harmadosztályba. A csapat szinte teljesen egyben maradt, így természetesen azonnal a csoport egyik bajnokaspiránsává léptek elő. Az elvárásoknak megfelelően teljesítenek a pontvadászatban is, őket inkább már az motiválhatja, hogy bajnokként teljesítsék a célkitűzést.

A Cegléd tavaly tavasszal kieső helyen végzett a másodosztályban, ennek köszönhetően találta magát a harmadik osztályban. A CVSE vezetősége sem titkolta célkitűzését, ők is a feljutásért szálltak harcba. Pechükre a Nyíregyházával kerültek egy csoportba, de ha nem is bajnokként, azért a feljutás még így is meglehet.

A harmadik helyezett Cigándnak a legkisebb az esélye a feljutás kiharcolására. A listavezetővel szembeni 12 pontos hátránya tetemesnek tűnik a hátralévő 8 fordulóra. A második – még feljutást érő – helyezéstől is 7 pont távolságra vannak, de a Cegléd már csak 7 mérkőzést játszik. Egy hibátlan hajrával és az első két helyezett elleni bravúrral kiharcolhatják még a feljutást…

Hátralévő mérkőzések:

Nyíregyháza: Salgótarján (i), Cigánd (o), REAC (o), Diósgyőr II. (i), RKSK (o), Kazincbarcika (i), Hatvan (o)

Cegléd: Újpest II. (i), Felsőtárkány (o), Putnok (i), Tállya (o), Salgótarján (i), Cigánd (o), REAC (o)

Cigánd: DVSC II. (o), Nyíregyháza (i), Nyírbátor (o), Jászberény (i), Tiszaújváros (o), Cegléd (i), Felsőtárkány (o), Putnok (i)

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Lila-fehér csata a döntőbe jutásért, MTK-Paks az NB I-ből.

Teljesen felújított, modernizált online közvetítésekkel továbbra is várunk minden kedves szurkolót!  

 

A Magyar Kupa-elődöntőnek 2–0-s előnyről nekivágó Újpest Békéscsabán próbálja kivívni a döntőbejutást, míg az MTK–Paks találkozót a 20. fordulóból halasztották el a paksi klub két alkalmazottját sújtó bakteriális fertőzés miatt, amit kedden pótolnak a felek.      

 

A linkre kattintva megtaláljátok élő közvetítéseinket a mérkőzésekről!    

 

Tartsatok velünk most is!  

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - A két zárt kapus mérkőzés, szövetségi ellenőrrel.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén a következő határozatokat hozta, amelyben természetesen kitér a szombaton majdnem ötven percre félbeszakadt Sárvár–ETO FC Győr NB III-as mérkőzésre is.       

NB III

A FEB a Sárvár–ETO Futsal mérkőzéssel kapcsolatban a Sárvárt – a nézők beléptetésére vonatkozó szabályzati előírás megsértéséért és a rend nem megfelelő biztosításáért – 100 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. A FEB az ETO Futsallal, mint visszaesővel szemben – szurkolóinak nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, szurkolóinak játéktérre történt berohanásáért és tárgyak játéktérre dobálásáért – elrendeli, hogy a sportszervezet a soron következő két hazai NB III-as bajnoki mérkőzését nézők nélkül, zárt sportlétesítményben rendezze, továbbá 300 000 forint pénzbüntetést megfizessen.

A Fegyelmi Bizottság a büntetés kiszabásánál figyelembe vette, hogy kirívóan súlyos szabályszegések sorozata történt, amely miatt közel 50 percig állt a játék a mérkőzésen, és a rendet csak rendőri közbeavatkozással lehetett helyreállítani. A Magyar Labdarúgó-szövetség ezután is határozottan fellép minden olyan jelenséggel szemben, amely nem való a labdarúgópályákra, és szigorúan bünteti az ehhez hasonló – a magyar stadionokban az utóbbi időben egyre ritkábban tapasztalható – eseteket. A két zárt kapus mérkőzésre az MLSZ hivatalból küld 1-1 szövetségi ellenőrt, felmerülő költségeik a rendező sportszervezetet terhelik.  

 

NB I A FEB az FTC–Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása) 100 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.  

 

NB II Gyepes Gábor (Soroksár) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Dobos Barna vezetőedző (Dunaújváros) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II-es bajnok mérkőzésre szóló eltiltást kapott.  

 

Magyar Kupa A FEB a Fellebbviteli Bizottság által elrendelt új eljárásban Florian Trinkst (FTC) – mert a Videoton elleni mérkőzésen, amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben, hátulról megrúgta ellenfelét – két soron következő MK országos főtábla mérkőzésre eltiltotta.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dorog - A védő Bernd Storck figyelmét sem kerülte el.

Nyirokdaganattal küzd Koronczai Benjamin, az NB III Nyugati csoportjában szereplő Dorog FC 20 esztendős védője.

 

Koronczai Benjaminnál 2015 decemberében diagnosztizáltak nyirokdaganatot. A 20 éves játékos január óta kemoterápiás kezeléseket kap, és, mint mondta, április 21-én lesz az utolsó, ezután következik 17 sugárkezelés.

„A szüleim nagyon ledöbbentek, ahogy én is – mondta a fiatal védő. – Ötéves korom óta mindennapos dolognak számít nálam a sport, általában napi két edzésem volt Dorogon és előtte is, azóta meg csak pihenek. Nehéz volt, de úgy fogtam és úgy fogom fel, most ezt kell megcsinálni, most ezen kell túlesni.”

 

„Amennyiben minden rendben lesz, júliusban, ha nem is százszázalékosan, de a csapattal tudok készülni” – idézi a hátvéd szavait a fociakobon.hu.

 

Koronczai 2014-ben a Haladástól szerződött Dorogra, ahol a 2015–2016-os szezonban 13-szor lépett pályára az NB III-ban.

 

A fiatal védő Bernd Storck figyelmét sem kerülte el, a korábban még U20-as labdarúgó-válogatottat irányító német szakember meghívta ugyanis a nemzeti csapat olaszok elleni mérkőzése előtti összetartására.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Véradás lesz Kozármislenyben

Véradás lesz Kozármislenyben

Megosztás:

Győr – A szervezett szurkolói csoportok kikérik maguknak Drucskó Zoltán vádaskodását.

Mint arról beszámoltunk, szurkolói rendbontás miatt negyven percet állt a játék a labdarúgó NB III 26. fordulójának szombati játéknapján rendezett Sárvár–ETO FC Győr (2–2) mérkőzésen. Drucskó Zoltán, a győri klub ügyvezetője még vasárnap is feldúltan nyilatkozott a történtekről.

 

„Az ultrák már a mérkőzés előtt megfenyegették a játékosainkat, hogy ha nem nyernek Sárváron, vagy utána meglátják őket valamelyik győri szórakozóhelyen, akkor „agyon lesznek verve”.

 

Az ETO Baráti Kör Facebook oldalán ír nyílt levelet Drucskó Zoltán elnöknek, a játékosoknak és a csapatnak, amit változtatás nélkül közlünk.

 

„Tisztelt Drucskó Zoltán!

Tisztelt Játékosok!

Tisztelt Csapat!

 

Tartózkodni akartunk attól, hogy a kialakult helyzet megoldásához a nyilvánosság eszközeit vegyük igénybe, azonban a mai Kisalföldben tett nyilatkozata mellett nem mehetünk el szó nélkül.

 

Mindenekelőtt kikérjük magunknak azon kijelentését, hogy mi bármilyen formában megfenyegettük volna a játékosokat. Nem eggyel közülük napi kapcsolatban állunk, meg szoktuk beszélni a csapat körüli történéseket és mondhatom, hogy jó viszony alakult ki a csapat magja és köztünk, törzsszurkolók között. Semmilyen kijelentés nem hangzott el tőlünk arra vonatkozóan, hogy mi „agyon vernénk őket” valamelyik szórakozóhelyen, vagy attól kellene tartaniuk, hogy „rájuk rúgnánk az öltöző ajtót és letépnénk róluk a mezt.”

 

Azt a kijelentését pedig végképp elfogadhatatlannak tartjuk, hogy mi vettünk volna ki 2 pontot a csapat zsebéből. Állítja ezt Drucskó Úr úgy, hogy ez a csapat számtalan pontot értelmetlenül elhullajtott. Történt ez Füreden, ahol gyakorlatilag helyzetek nélkül hoztuk le a mérkőzést a sereghajtó ellen. Vagy múlthéten otthon a III. Kerület ellen, ahol olyan gólokat kaptunk, amit U15-ben sem szokás. Mindezt az NB3 középmezőnyébe és hátsó felébe tartozó csapatok ellen, amikor ez a csapat tavaly simán nyerte az NB3-as bajnokságot. A csapat nem miattunk hullajtotta tehát a pontokat. Mi vagyunk azok, akik minden hétvégén, időnket és pénzünket rászánva mindenhova utazunk a csapattal és támogatjuk őket.

 

Végig buzdítottuk a csapatot, és belehajszoltuk őket abba, hogy tegyenek meg mindent a pályán a győzelemért. És mi vagyunk azok is, akiket hetek óta áltatnak és ígérgetnek mindent, amiből mi semmit sem láttunk.

 

Elhangzott már itt az, hogy most nem jött ki a lépés, de megteszünk mindent, vagy hogy a szabadnapos hétvégénk után egy teljesen más csapatot fogunk látni mi szurkolók. Drucskó Úrnak volt egy olyan kijelentése is felénk, hogy garantálja számunkra jövőre az NB2-t. Ami jelen pillanatban elúszni látszik. Többször beszéltünk a játékosokkal, akik mindig megígérték, hogy ők megtesznek mindent és együtt sikerülni fog. Volt olyan alkalom már – többek között most szombaton, Sárváron is – hogy a mérkőzés után az öltözőben próbáltunk hatni a játékosokra, hogy igen is tegyenek meg mindent a csapatért és a városért, haljanak meg a pályán, és hogy fogják fel, hogy amikor felveszik a mezt, akkor mit is képviselnek. Éppen ezért sem értjük Drucskó Úr azon kijelentését, hogy rá kellett zárni a fiúkra az öltöző ajtaját. Hiszen jártunk már ott, beszéltünk is velük és soha nem fajult tettlegességig a beszélgetés, ez soha fel sem merült bennünk.

 

A Sárváron történteknek tehát elég sok előzménye volt. Mi szurkolók nem fogjuk hagyni, hogy egy 112 éves klub ilyen megaláztatáson menjen át. Nem fogjuk azt hagyni, hogy a Győri ETO végképp eltűnjön a magyar futball süllyesztőjében. Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy bárki, aki magára húzza a Győri ETO mezét, nem tesz meg mindent a győzelemért, nem hal meg az ETO-ért a pályán. És nem fogjuk tétlenül nézni a háttérben zajló történéseket sem, amikről senki nem akar minket tájékoztatni. Mivel egyéb eszköz nem maradt a kezünkben, füstökkel és hanggránátokkal próbáltuk felhívni a játékosok és a vezetők figyelmét, hogy valami nagyon nincs rendben. Az újságcikkek vandáloknak és hovatovább terroristáknak nevez minket, amikor mi senkit nem bántottunk, senkit nem fenyegettünk meg, csupán figyelemfelkeltés volt a célunk, mivel a kérdéseink a csapat részéről süket fülekre találtak.

 

Kikérjük tehát magunknak azon kijelentéseket, hogy vandálok vagyunk és ártunk a csapatnak. A csapatot mi támogattuk jóban és rosszban, mi álltunk ki mellette a csőd szélén is, gyűjtéseket szerveztünk, öltözőt festettünk, utaztunk és szurkoltunk. Akik ártanak a csapatnak, azokkal szemben mi határozottan fellépünk minden tőlünk telhető legális eszközzel. Hiszen ahogy tavaly is elmondtuk, „AZ ETOÉRT MINDENT, DE AZ ETOT SEMMIÉRT!”

 

Győr, 2016. április 11.

 

A Győri ETO szervezett csoportjai”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Leicester – Másfél óra alatt elkapkodták a belépőket az Everton elleni szezonzáróra.

Elképesztő összegekért lehet már csak jegyhez jutni az angol Premier League-ben listavezető Leicester City labdarúgócsapatának szezonzáró mérkőzésére, amelyen könnyen elképzelhető, hogy az előző idényben még a kiesés elől menekülő együttes a klub történetének első bajnoki címét ünnepelheti majd.   

 

A BBC és a klub honlapja is arról számolt be, hogy az Everton elleni május 7-i összecsapásra mindössze másfél óra alatt elkapkodták a belépőket, amelyek ezzel szinte egy időben megjelentek a feketepiacon is. Egyes honlapokon egy jegy 3 ezer fontba (1,17 millió forint), egy páros belépő pedig 15 ezer fontba (5,85 millió forint) kerül.

   

A klub ugyanakkor már jelezte, megteszi a jogi lépéseket azokkal szemben, akik a névérték felett adják el jegyeiket.

   

A Leicester City – amelynek stadionjában 32 312 néző fér el – öt fordulóval a vége előtt hétpontos előnnyel vezeti a tabellát a második Tottenham Hotspur előtt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Milánó - Megsérült a Squadra Azzurra harmadik számú kapusa.

Súlyos térdsérülés miatt nem lehet ott a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon Mattia Perin, az olasz válogatott cserekapusa.

 

A Genoa 23 éves hálóőre szombaton a Sassuolo otthonában 1–0-ra megnyert bajnokin ütközött csapattársával, Ezequiel Munozzal az első félidőben. Ezt követően végigvédte a találkozót, több bravúrt is bemutatott.

 

Ugyan elsőre nem tûnt súlyosnak az eset, a hét eleji vizsgálatok kimutatták, hogy elszakadt a játékos térdében az elülső keresztszalag, ezért már szerdán meg is operálják.

 

Perin kidőlésével elképzelhető, hogy az AC Milan 17 éves tehetsége, Gianluigi Donnarumma kerül majd a keretbe. A milánói klub kapusát sokan Gianluigi Buffonhoz hasonlítják. A Juventus legendás hálóőre 1997 októberében, 19 évesen Oroszország ellen debütált Squadra Azzurrárban.

 

A legutóbbi Eb-n döntős olasz válogatott a franciaországi kontinensviadalon sorrendben a belgákkal, a svédekkel és az írekkel találkozik majd a csoportkörben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szombathely – Elmarad a bajnoki fieszta a Groupama Arénában.

Nem változik az utolsó fordulóban sorra kerülő Szombathelyi Swietelsky-Haladás-Ferencvárosi TC OTP Bank Liga labdarúgó-mérkőzés helyszíne – adta hírül a szombathelyi klub honlapja.

 

A ferencvárosi vezetők ugyan szerették volna, hogy a 33. fordulóban sorra kerülő Szombathelyi mérkőzés pályaválasztói jogát felcserélve a Groupama Arénában rendezzék a meccset, így Böde Dánielék hazai környezetben vehették volna át a bajnoki aranyérmeket. A találkozóra azonban az eredeti kiírás szerint Sopronban kerül sor – a vasi klubvezetés döntése értelmében.

 

– Csütörtökön a mi, a ferencvárosi és a soproni biztonsági szolgálat munkatársai egyeztetést tartanak Sopronban a Haladás-FTC meccsel kapcsolatban – mondta Tóth Miklós, a Szombathelyi Swietelsky-Haladás ügyvezető igazgatója. – A mérkőzésre tehát az eredeti tervek és sorsolás szerint, Sopronban kerül sor.

 

Miután a záró fordulóról van szó, az MLSZ csak az utolsó előtti kör után jelöli ki a forduló mérkőzéseinek pontos kezdési időpontját. A kiesés elöl menekülő és az Európa-liga helyekért versenyben lévő együttesek meccseit ugyanis egy időpontban kell majd kezdeni.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC