nb1.hu

Az MTK fiatal, magyar tehetségét szerződtette az Újpest

A 17 éves középcsatár nyáron került az MTK-hoz, most Újpesten folytatja.

Fiatal magyar támadóval erősített az Újpest, amely az MTK-tól szerződtette a 17 éves Gyánó Marcellt – jelentette be hétfőn a lila-fehér klub hivatalos honlapja.

Gyánó Marcell Dombóváron és Pécsen nevelkedett, a PMFC több korosztályában is házi gólkirályként zárta az idényt. Már 16 évesen bemutatkozott az NB III-ban, teljesítményével pedig a magyar korosztályos válogatottakba is meghívót kapott.

A fiatal támadó februárban az ír válogatott ellen is eredményes volt, ráadásul győztes gólt szerzett.

Idén nyáron az MTK igazolta le Gyánó Marcellt, aki ezt követően kooperációs kölcsön keretében a Kozármislenyhez került. Augusztusban három NB II-es bajnokin lépett pályára.

A 17 éves középcsatár labdarúgócsaládból érkezik: édesapja Gyánó Szabolcs, aki pályafutása során többek között a ZTE-ben, a Vasasban és a PMFC-ben is futballozott.

Az Újpest a hivatalos bejelentését a következőkkel zárta:

A 17 éves tehetséges csatárnak nagy jövőt jósolnak, és öröm számunkra, hogy az Újpest FC-nél teheti meg a következő lépéseket sikerei felé.”

Korábban

A 29 éves támadó szabadon igazolhatóként térhet vissza hazájába.

Újabb Újpestről távozó kerülhet a horvát élvonal utolsó helyezettjéhez

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC