Szalai Gábor a portugál élvonalat erősebbnek érzi a svájcinál, a Ferencváros körülményeit viszont Madeirán is nagyra értékeli.
Portugáliában építi fel magát újra Szalai Gábor, aki a Ferencvárostól kölcsönben került a Marítimóhoz.
A 26 éves középhátvéd eleinte a lehetőségre várt, az előző két bajnokit azonban már végigjátszotta, a Porto ellen pedig harmincméteres góllal tette emlékezetessé a szereplését.
Első portugáliai interjújában a Nemzeti Sportnak beszélt a beilleszkedéséről, a helyi futballról és a Fradihoz fűződő kapcsolatáról.
Az egyszeres magyar válogatott védő a kölcsönadás hátterét nem kívánta részletezni. Azt ugyanakkor elmondta, hogy továbbra is követi korábbi csapata szereplését, és szurkol a társainak. Madeirán is tapasztalta, hogy az FTC nevét külföldön is ismerik: többen felfigyeltek rá, amikor megtudták, melyik klubtól érkezett.
„Most arra koncentrálok, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a portugáliai időszakból, azaz minél többet játsszak és fejlődjek.
Hogy a kölcsönjátékom végeztével milyen lehetőségeim lesznek, illetve visszakerülök-e a Ferencvároshoz, később dől el, mindenesetre továbbra is szerződés köt a Fradihoz.”
30 méterről lőtt bombagólt a Portónak a Fradi kölcsönjátékosa, Szalai Gábor
A Fradi körülményeit külföldön is megtanulta értékelni
Szalait a Marítimo családias légköre hamar megfogta. A klubnál sokan gyerekkoruk óta szurkolnak az együttesnek, másokat a családjuk vagy saját játékosmúltjuk köt hozzá. Az infrastruktúrában viszont jelentős különbséget tapasztalt a Ferencvároshoz képest.
„A Fradinál kivételesek a körülmények, amit az ember külföldön még inkább megtanul értékelni. Itt például nincs olyan edzőközpontunk, mint otthon, edzés tekintetében alkalmazkodnunk kell a lehetőségekhez – előfordul, hogy a stadionban készülünk, máskor busszal visznek minket egy távolabbi pályára.”
A védő szerint Madeira sűrű beépítettsége miatt kevés a megfelelő terület új sportlétesítmények kialakítására. A futball iránti lelkesedés ugyanakkor így is erősen érezhető: egy helyi negyedosztályú ellenféllel vívott edzőmeccsen a játékosok elszántsága és képzettsége egyaránt meglepte.
A mindennapokat is élvezi a szigeten, a pályán azonban türelemre volt szüksége. Mintegy két héttel a bajnoki rajt előtt csatlakozott az újonchoz, amely jól kezdte az idényt, ezért az első hat fordulóban alig változott az összeállítása.
„Új futballistaként el kellett fogadnom ezt a helyzetet, azon dolgoztam, hogy amikor eljön az én időm, éljek az eséllyel.”
A Porto elleni gólját még mindig emlegetik
Az áttörést jelentő pillanatot az október 10-i, Porto elleni bajnoki hozta: Szalai távoli lövéssel szerezte meg első Marítimo-gólját.
Csapata ugyan 2–1-re kikapott, a találat a szurkolók és a társak emlékezetében is megmaradt.
„Jólesett a visszajelzés, amelyet a csapattársaktól és a szurkolóktól kaptam, a gólomat azóta is emlegetik, amikor találkozom velük.”
A korábban a Lausanne-Sportban is szereplő futballista a portugál bajnokságot valamivel erősebbnek tartja a svájcinál. Tapasztalatai szerint Svájcban az intenzitás és a gyors átmenetek hangsúlyosabbak, Portugáliában pedig az egyéni képességeknek jut nagyobb szerep.
A Benfica és a Sporting elleni találkozókat is várja, különösen az idegenbeli fellépéseket.
A Marítimónál Mitchell van der Gaag irányításával többféle labdakihozatalt gyakorolnak, az újonc helyzete azonban óvatosságot is követel. Szalai szerint a biztos bennmaradás az elsődleges cél, a kezdeményezőbb futball felé később léphetnek tovább.
„Ami engem illet, a szilárd védekezés mellett azt is elvárják tőlem, hogy a nemzetközi tapasztalatommal segítsem a társaimat.”
Szalai Gábor nem akart hazudni a portugál sztárcsapatnak lőtt bombagólja után














