A lefújás után Szélesi Zoltán elsősorban az elpuskázott lehetőségeket sajnálta, míg Babó Levente a második félidőben látott játékot emelte ki.
Az Újpest hiába játszott fölényben az első félidőben, végül pont nélkül maradt a Puskás Akadémia ellen.
Szélesi Zoltán az M4 Sportnak nyilatkozva azt állította, a kinevezése óta a Puskás elleni első játékrész volt a legjobb, amit a csapata játszott.
„Nem fér bele, hogy egy ilyen 45 perc, ennyi befektetett energia, ilyen domináns játék..Odaérünk és nincsenek meg a gyilkos momentumok, hogy ezeket gólra váltsuk” – kezdte a szakvezető.
Hozzátette, a lila-fehérek bal oldala talán aktívabb volt ezen a meccsen, de az Újpest jobb oldala is megcsinálta, amit kellett.
„Ült minden, megvolt számomra a dominancia, az a játék, ami el lett tervezve. Az, hogy a helyzeteinket nem rúgjuk be, ez nagyon nagyon idegesítő. Még vissza kell néznem, hogy tényleg milyen szituk voltak, mit lehetett volna jobban választani a srácoknak, hogy ez meglegyen.
Egész héten mennek a gyakorlások, kiszakad a háló, itt a mérkőzésen pedig vannak ezek a hullámvölgyek. Vagy tényleg hármat, négyet, ötöt rúgunk, vagy tényleg ennyi helyzetből nem tudunk betalálni.
Szélesi úgy látta, a második félidőben kicsit tovább dédelgették az újpesti futballisták a labdát a kelleténél.
„Sokkal racionálisabban kellett volna folytatni azt a munkát, amit csináltunk az első félidőben. A kapott gól, igen? Ez most benne volt megint, ezen is dolgozunk folyamatosan” – utalt a szakember arra a tényre, hogy a lila-fehérek a szezonban eddig minden bajnokin kaptak minimum egy gólt.
Újpest–Puskás: Colley ismét nagyot alakított, de elbírta a listavezető az emberhátrányt
Babó: többen fantasztikus teljesítményt nyújtottak
A felcsútiak vezetőedzője szerint csapata a szünet után mutatott teljesítményére építhet, ugyanakkor úgy érezte, a mérkőzés korábbi szakaszában is határozottabban kellett volna futballozniuk.
„A második félidőben nagyobb nyomást tudtunk helyezni az Újpestre, hosszabb ideig tudtuk a labdát birtokolni, többször beértünk a támadóharmadba, ott voltak lehetőségeink.
Úgy kellett volna kezdenünk, ahogy a második félidőben, abból kellett volna még továbblépni.
Ebből a szempontból van bennem hiányérzet, de nyilván fantasztikus érzés Újpesten nyerni” – mondta a felcsútiak trénere.
Babó Lamin Colley piros lapjára is kitért: a vendégek edzője elmondta, túl gyorsan kapták a sárga lapokat a rangadón.
Győzelmével a Puskás Akadémia tovább őrzi első helyét az OTP Bank Liga tabelláján. Az Újpest negyedik, de a Fradi egy sikerrel megelőzheti a forduló végén.














