A Kisvárda büntetőt hibázott, mégis vezetett, az FTC csak a 75. percben egyenlített.
A Ferencváros nyolc forduló óta veretlen az NB I-ben, mégsem lehet elégedett a bajnoki szereplésével. A zöld-fehérek Kisvárdán is csak döntetlent játszottak, így sorozatban negyedik mérkőzésükön maradtak győzelem nélkül. A találkozó jelentős részében fölényben futballoztak, de az egyenlítésre egészen a hajráig várniuk kellett.
Alig telt el két perc, máris jött az első nagy fordulat. Az NB I-ben újonc Radnóti Dániel, a Ferencvárosban csütörtökön, tétmérkőzésen bemutatkozó 20 éves kapus egy labdakezelési hiba után szabálytalankodott Christián Herc ellen a tizenhatoson belül. Novothny Soma állt a büntetőhöz, nagy erővel lőtt, de a labda a keresztlécről magasan a kapu fölé vágódott.
A korai izgalmak után váratlanul leült a mérkőzés, a támadások elakadtak, a kapuk előtt pedig hosszú percekig alig történt valami.
A 32. percben aztán Bohdan Melnyik egyetlen villanással felrázta a találkozót. Az ukrán középpályás Habib Maigától szerzett labdát, majd 30 méterről, jobbal kilőtte a bal alsó sarkot. A váratlan találat után érezhetően megváltozott a játék ritmusa. A hátrányba kerülő Ferencváros nagyobb sebességre kapcsolt, és egyre veszélyesebben támadott.
A 39. percben már egymást érték az izgalmak a kisvárdai kapu előtt. Kristoffer Zachariassen és Maiga közeli lövését Ilja Popovic hárította, Zachariassen fejesénél pedig Besim Serbecic mentett a gólvonal előtt. Nem sokkal később Maiga is fejjel próbálkozott, de a labda a jobb kapufa tövéről pattant oldalra. A hazaiak néhány perc alatt több nagy lehetőséget is túléltek, miközben a Ferencváros hiába próbálta gólra váltani a fölényét.
Fordulás után sem változott sokat a játék képe. A Kisvárda mélyen visszahúzódott, alig jutott át a felezővonalon, a Ferencváros pedig szinte folyamatosan a hazai térfélen tartotta a labdát. Bamidele Yusuf helyzetbe került, Daniel Arzani és Jonathan Levi távolról, Mariano Gómez közelről próbálkozott, de valamennyien célt tévesztettek. A vendégek lassú labdajáratása közben a kisvárdai védelemnek rendre maradt ideje visszarendeződni.
A hajrában már egyre sürgetőbbé vált az egyenlítés, a Ferencváros fokozta a nyomást, és a 75. percben Callum O’Dowda betalált.
A kapott gól után a Kisvárda ismét bátrabban kezdett támadni, Amos Youga szép fejese pedig csak kevéssel kerülte el a kaput. A végjátékban már egyik csapat sem tudta megszerezni a győztes találatot, így maradt az 1–1.
A Ferencváros továbbra is őrzi veretlenségét, de sorozatban negyedik bajnokiján játszott döntetlent, így Kisvárdáról sem vihette haza mindhárom pontot.
NB I. 10. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROSI TC 1–1 (1–0)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2971 néző. Vezette: Bogár Gergő (Buzás Balázs, Aradi József)
KISVÁRDA: Popovics – Nagy K., Lippai T., Serberic, Soltész D. – Bíró B., Melnik, Youga, Babják (Körmendi, 57.; Mbock 89.) – Novothny (Mesanovic, a szünetben), Herc (Balogun, a szünetben). Vezetőedző: Supka Attila
FTC: Radnóti – Osváth, Gómez, Raemaekers, O’Dowda – Maiga (Nagy Á., 88.) – Arzani (Cadu, 83.), Corbu, Zachariassen, Levi (Birmancsevics, 66.) – Lisztes (Yusuf, a szünetben). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Melnik (32.), ill. O’Dowda (75.)














