nb1.hu

Prosser Dániel Mezőkövesden edz.

Ahogy az NB1.hu is beszámolt róla, Prosser Dániel távozik Szegedről. Az NB II-es klub tájékoztatása szerint a Honvéd bajnoka (igaz, csak fél szezont töltött akkor a piros-feketéknél) közös megegyezéssel hagyta el a csapatot.

Honlapunk úgy tudja, hogy több érdeklődés mellett az NB I-ben 10. helyen álló Mezőkövesd tűnik a legkomolyabb kérőnek. A borsodi klub szándéka annyira komoly, hogy Prosser kedden már együtt is edzett Kuttor Attila játékosaival. Prosser 17 meccsen 1 gólt szerzett az NB II őszi idényében.

A Mezőkövesd kedden jelentette be egy másik volt kispesti játékos, Jairo Sampeiro leigazolását.

A Honvéd egykori játékosával erősített a Mezőkövesd

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kosznovszky Márk reálisan látja magát.

Az MTK TV Kosznovszky Márkról készített portrét.

„Nagyon fiatal vagyok, minden nap szeretnék fejlődni és jobb lenni, stabilan játszani NB I-ben. Mindenkinek az az álma, hogy felnőtt válogatott legyen meg később top bajnokságban játsszon. De reálisan kell látni, hogy előbb itt, az NB I-ben kell bizonyítani” – nyilatkozta a kék-fehérek saját nevelésű labdarúgója.

Kosznovszky Márk számára emlékezetes a 2019-es esztendő. Az akkor U17-es válogatott labdarúgó győztes gólt szerzett a Portugália elleni Eb-meccsen, így a korosztályos vb-n is szerepelhetett az azóta már felnőtt válogatott Kata Mihállyal együtt.

„Az Eb-re és vb-re való kijutás a legszebb emlékeim közé tartoznak” – mondta a játékos, aki 5 Sándor Károly Labdarúgó Akadémián eltöltött év után, 17 évesen a Parmához szerződött. Kosznovszky Márk egyik nagy álma teljesült azzal, hogy kikerülhetett külföldre. Elmondása szerint nagyon jó alap volt az MTK-nál eltöltött néhány esztendő. „Meg voltak lepődve, hogy tecnikailag milyen jók vagyunk.”

A mentalitás volt más, amihez hozzá kellett szokni, de pár hónap után sikerült is.

„Az edző elvárta, hogyha felkerülünk, akkor olaszul beszéljünk. Fél év után ment is, és amikor hazajöttem, már teljesen jól beszéltem a nyelvet. Miután a csapat kiesett a Serie A-ból, új tulajdonos és új igazgatók lettek. Nem tudták eldönteni, hogy melyik fiatalra számítanak. Én meg profi szinten, felnőtt futballban akartam bizonyítani, az MTK pedig tárt karokkal várt. Nem is volt kérdés, hogy ide jöjjek vissza.”

Két magyar játékos is pályára lépett a Serie A utolsó fordulójában

A Serie A-s bemutatkozás is összejött Kosznovszkynak, aki 2021 nyarán tért vissza az MTK-ba. Már akkor, 19 évesen bemutatkozott az NB I-ben, majd egy év kozármislenyi kitérő után ebben a bajnokságban újra az első osztályban számolt vele Horváth Dávid vezetőedző. A középpályás, aki már az U21-es válogatottban is játszik, kilenc meccsen lépett pályára (326 játékperc) az OTP Bank Ligában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szerdai foci: döntőbe juthat a Liverpool

Schäferék a Bayernnel csapnak össze.

ANGLIA
Ligakupa, elődöntő, visszavágó
21.00: Fulham–Liverpool
Liverpool: Szoboszlai Dominik

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
20.30: Bayern München–Union Berlin
Union Berlin: Schäfer András

SPANYOLORSZÁG
Király-kupa, negyeddöntő
19.30: Mallorca–Girona
Girona: Yaakobishvili Antal

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ketten Ausztriában fognak futballozni.

A Caola SC Sopron újoncként vágott neki az NB III Északnyugati csoportjának a mostani idényben. A gárda a 11. helyről várhatja a folytatást a bajnokságban. A klub a Facebookon számolt be arról, hogy a tavaszi szezonban Bokán Zsolt, Honfi Benedek, Kenesei Soma, Kerekes Krisztián, Németh Ede, Rátkai Zsolt és Szalka Máté sem a soproni csapatban fog futballozni. A távozók közül Honfi és Rátkai Ausztriában folytatja a karrierjét.

A soproniak korábban már bejelentették Maka Alex leigazolását. A 27 esztendős Maka a mostani idényt az osztrák negyedosztályban érdekelt Micheldorf együttesében kezdte.

Sopron: Ausztriából érkezett gólerős csatár

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Németország: remek hír jelent meg Orbánról

Közeleg a visszatérés.

Willi Orbán szeptemberben dőlt ki a sorból. A magyar válogatott játékosnak a csehek elleni felkészülési meccsen sérült meg a térde, és azóta nem léphetett pályára. A Bild szerint közeleg a visszatérés, mivel a 31 éves futballista ma a Leipzig egész edzését végigdolgozta.

A német lap leszögezte, hogy Orbán a hétvégén már bekerülhet a lipcsei meccskeretbe. A Leipzig szombaton a Stuttgart otthonában fog vizitálni. A Bild szerint az még kérdéses, hogy a meccsig mennyire tud formába lendülni Orbán, hiszen ettől függ, hogy pályára léphet-e.

Az RB Leipzig az előző két meccsét elbukta a bajnokságban. A gárda jelenleg a negyedik helyet foglalja el a tabellán.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csereként szállt be a magyar válogatott játékos.

A svájci bajnokságban Bolla Bendegúz együttese, a Servette a Winterthur otthonában vizitált kedd este. A találkozó első játékrésze a vendégeknek sikerült jobban, hiszen előbb Guillemenot, majd Kutesa talált be. A szünet után a 64. minutumban Schneider szépített. A 68. minutumban beállt a Servette-be Bolla Bendegúz, aki nem sokat teketóriázott, mivel a 72. percben gólt szerzett. A lefújásig ledolgozta a hátrányát a Winterthur, így a meccs 3-3-as döntetlennel zárult. Abból a szempontból a vendégek lehetnek csalódottabbak, hogy ők már két találattal is vezettek a meccsen.

A Servette a negyedik helyen áll a svájci bajnokságban.

Svájci Szuperliga 19. forduló
Winterthur-Servette 3-3 (0-2)
gólszerzők: Schneider (64.), Turkes (81.), Gantenbein (89.), ill. Guillemenot (8.), Kutesa (30.), Bolla (72.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A mostani munkáját is folytathatja.

Szerhij Rebrov 2018 és 2021 között volt a Ferencváros vezetőedzője. Az ukrán tréner háromszor ünnepelhetett bajnoki címet a zöld-fehér csapattal. Emellett fontos kiemelni, hogy 2019-ben az Európa-ligában, 2020-ban pedig a Bajnokok Ligájában jutott a csoportkörbe a Fradival.

A 49 esztendős Rebrov jelenleg az ukrán válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik. Könnyen elképzelhető, hogy a szakember hamarosan az Ukrán Labdarúgó Szövetség alelnöki posztját is betöltheti – erre a hírre a sportal.hu bukkant.

A tervek szerint Rebrov az alelnöki poszt mellett továbbra is marad az ukrán nemzeti együttes kapitánya.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magasabb szinten bizonyíthat a magyar válogatott játékos.

Az angol másodosztályban jelenleg 10. helyen álló Sunderland szeretné szerződtetni Callum Stylest – ezt Keith Downie jelezte az X-en. A Sky Sports riportere szerint a Sunderland első körben nyárig venné kölcsön a 18-szoros magyar válogatott futballistát. Downie azért a posztjában leszögezte, hogy a felek még távol állnak a megállapodástól.

Styles játékjogát az angol harmadosztályban edződő Barnsley birtokolja. Állítólag a játékos szerződésében 2 millió fontos kivásárlási ár szerepel.

A Sunderlandet 1879-ben alapították. A gárda eddig hatszor lett bajnok, emellett az FA-kupát kétszer hódította el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lengyel csapattal találkozott a KTE.

A Kecskemét kedden a lengyel élvonalban a kiesés elől menekülő Ruch Chorzów csapatával játszott felkészülési meccset. A találkozón a Ruch szerezte meg a vezetést, az 1-1-es végeredményt Szendrei állította be a második játékrészben. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy Horváth Krisztofer kihagyott egy tizenegyest.

Szabó István a meccs után elmondta, hogy az első tizenöt perc miatt csalódott, de a második játékrészben nyújtott teljesítménnyel elégedett lehet.

A saját dolgát nehezítette meg a Kecskemét a lengyel csapat ellen

„A terveknek megfelelően tudtuk lejátszani ezt a mérkőzést, igaz, Leoni és Lukács még elővigyázatosságból nem lépett pályára. Kicsit csalódott vagyok az első 15 perc miatt, mert rosszul kezdtünk, taktikai problémáink is voltak, ezt természetesen át kell majd beszélnünk, mert ekkora előnyt nem adhatunk. Az ellenfél megérdemelten szerezte meg a vezetést, de aztán átvettük az irányítást, sok helyzetünk volt, büntetőt is hibáztunk. Alapvetően a játék azon elemeire, amire kíváncsi voltam, azt viszont ekkor már meg tudtuk valósítani. A második félidőben nagyon meg voltam elégedve a fiatalokkal, végig nagy iramot diktáltak, akkor is eljutottunk helyzetekig, kapufáig, illetve lőttünk egy szép gólt. A rutintalanság bizonyos szituációkban még kiütközött, de ez a meccs nagyon jól szolgálta a felkészülésünket. Nagy volt az iram, mindkét csapat nyerni akart, a lengyel csapatokra jellemzően a Ruch is nagyon rendben volt fizikálisan, de ilyen téren is felvettük a ritmust. Szerdán egy, csütörtökön két edzés következik, majd pénteken újabb két mérkőzéssel zárjuk az edzőtábort, ahol ismét 90 perces terhelést kapnak a játékosok” – idézi a klubhonlap a KTE trénerét.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szalai Ádám szép emléket idézett fel.

A hétvégén dőlt el, hogy Szalai Attila a Freiburgban folytatja a karrierjét. A magyar válogatott védőt erre a szezonra adta kölcsön a Hoffenheim. A sport.de vicces bejegyzéssel jelentkezett a transzfer után. A posztban sok sikert kívánnak azoknak a kommentátoroknak, akik a Freiburg találkozóit fogják közvetíteni. A német gárdában bőven akadnak hasonló névvel rendelkező játékosok, elég csak Lucas Hölerre és Nicolas Höflerre vagy Christian Günterre és Matthias Ginterre gondolni. Most újabb párossal bővült ez a paletta: Sallai Roland és Szalai Attila szintén fejtörést okozhat majd a riportereknek.

Szalai Ádám a poszt alatt arra emlékeztetett, hogy egy Szalai, Sallai duó már 2021 nyarán elég jól működött. A nemzeti együttesünk korábbi csapatkapitánya arra célzott, hogy a németek elleni Eb-meccs 11. percében Sallai gólpasszát ő váltotta gólra. Az összecsapás egyébként 2-2-es döntetlennel zárult.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mindkét futballista szintet lépett.

BVSC

A Loki a nyárig kölcsönadta a BVSC-nek David Nwachukwut. A 19 éves nigériai csatár az őszi idényben 13 NB III-as bajnokin szerepelt a DVSC II-ben, a bizalmat hat góllal hálálta meg. A zuglóiak a 14. helyen állnak az NB II-ben.

GYIRMÓT

Molnár János szintet lépett: a 26 éves támadó az ESMTK-tól igazolt a Gyirmóthoz. Molnár ebben az idényben nem fukarkodott a találatokkal a harmadosztályban: 17 meccsen 14-szer volt eredményes. A 23 ponttal rendelkező Gyirmót a nyolcadik pozícióban tanyázik a másodosztály tabelláján.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az MLSZ mérlegeli a büntetést.

A magyar válogatott november 19-én 3-1-re verte Montenegrót. Az Eb-selejtezős meccsen több szurkolót is kivezettek a Puskás Arénából pirotechnikai eszközök használata miatt. Az egyik érintett Végh Norbert volt, aki így emlékezett vissza a történtekre:

„Már a vonulásra vittünk pirotechnikai eszközöket, ott elvileg lehet, majd magával ragadott minket a flow-élmény. Aztán jött a rossz ötlet, hogy vigyünk be a stadionba is, amit a második félidő elején begyújtottunk. Onnan pedig két perc múlva kivezettek minket” – nyilatkozta az M4 Sportnak Végh, aki hozzátette, nagyon rossz érzés volt például Szoboszlai góljairól lemaradni.

A drukker már a meccs másnapján felvette a kapcsolatot a Magyar Labdarúgó Szövetséggel. Elnézést kért, és minden felelősséget magára vállalt. Az MLSZ egyébként 2 évre kizárta Végh Norbertet a stadionból.

Az MLSZ az M4 Sportot arról tájékoztatta, hogy Végh Norbert nyilvános felelősségvállalása miatt újra mérlegeli a büntetését.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szünetben szinte teljes sorcsere volt a KTE gárdájánál.

A Kecskemét a Ruch Chorzów együttesével játszott edzőmeccset kedden. Érdekesség, hogy a Ruch jelenleg a 17. helyen áll a 18 csapatos lengyel élvonalban. A mai találkozón az első találat a 12. percben született: Kozak nagyjából 16 méterről lőtt a jobb felső sarokba. Nem sokkal később egyenlíthetett volna a KTE, de a Pálinkás által kiharcolt büntetőt nem tudta értékesíteni Horváth. A szünetig megőrizte a fórját a lengyel gárda, így a kecskemétiek egygólos hátrányból várhatták a folytatást.

A második félidőben Szabó István gyakorlatilag majdnem teljes sorcserét hajtott végre. A 66. minutumban Szendrei 1-1-re módosította az állást: a tizenhatos környékéről leadott lökete a jobb felső sarokban pihent meg. A lefújásig már egyik háló sem zördült meg, vagyis 1-1 lett a felkészülési találkozó végeredménye.

Edzőmeccs
Kecskeméti TE–Ruch Chorzów (lengyel) 1-1
KTE (1. félidő):
Varga B. – Májer, Szabó A., Belényesi, Katona L., Zeke – Vágó, Zsótér, Banó-Szabó, Horváth K. – Pálinkás.
KTE (2. félidő): Kersák – Nagy O., Szűcs K., Polyák, Iyinbor, Zeke (Artner 70.) – Derekas, Helmich, Kovács K., Meszhi – Szendrei. Vezetőedző: Szabó István
Gólszerzők: Kozak (12.) ill. Szendrei (66.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újabb érkezőt jelentett be a Tiszakécske.

SZEGED

Zajlik az átigazolási időszak Szegeden: a Tisza-parti klub ezúttal két játékos távozását jelentette be. A szegedi közleményből kiderül, hogy Prosser Dániel és Radics Márton sem fog már az NB II-ben harmadik helyen telelő gárdában futballozni a tavaszi idényben.

A 29 esztendős Prosser komoly NB I-es tapasztalattal rendelkezik: 137 élvonalbeli összecsapáson 17 gólt szerzett. Radics 2023 júliusában érkezett a Szegedhez a Puskás Akadémiától kölcsönben.

A szegediek rangadóval indítják ezt az évet a bajnokságban, ugyanis február 5-én a Vasas otthonában vizitálnak.

TISZAKÉCSKE

Valencsik Dávid személyében rutinos védővel bővült a Tiszakécske kerete. A 27 éves labdarúgó a Soroksárnak intett búcsút a tiszakécskeiek kedvéért.

„Nagyon pozitívan várom a tavaszt, mivel ez a keret sokkal többre hivatott, mint amit jelenleg a táblázat mutat. Remélem, hogy minél jobb helyen végzünk majd” – mondta Valencsik, aki az ősszel 14 NB II-es találkozón szerepelt a Soriban.

Az NB II-ben 15. helyen álló Tiszakécske belehúzott, mivel nemrég Sági Milán is aláírt a csapathoz.

Tiszakécske: a meglepetéscsapattól érkezett NB I-es rutinnal rendelkező jobbhátvéd

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A sportigazgató egy másik húzóemberről is beszélt.

Az UNAM Pumas Marquinhos szerződtetését tervezi – ezt az ulloi129.hu írja mexikói sajtóhírre hivatkozva. A 24 esztendős brazil támadó a mostani idényben 29 tétmeccsen szerepelt az FTC-ben, a statisztikai lapján öt gól és négy gólpassz szerepel. Az ulloi129.hu egyébként úgy tudja, hogy a Pumas még nem tett ajánlatot a Fradinak. A dél-amerikai légiós szerződése 2026 nyarán jár le a zöld-fehér csapatnál.

Közben Hajnal Tamás sportigazgató a fradi.hu-nak két kulcsember, Varga Barnabás és Samy Mmaee állapotáról osztott meg fontos információt:

„Samy Mmaee és Varga Barnabás nem dolgozik együtt a csapattal, mert még a rehabilitációjukat végzik. Azonban nagyon reméljük, hogy hamarosan csatlakoznak a többiekhez és utolérik magukat, hogy minél előbb ismét a pályán láthassuk őket” – mondta a sportigazgató.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Biztató híreket osztott meg a másodedző.

A Liverpoolra ezen a héten két összecsapás vár: a Mersey-partiak szerdán a Fulham otthonában fogják lejátszani a Ligakupa-elődöntő második meccsét, míg vasárnap a Norwich csapatát fogadják az FA-kupában. A Fulham elleni párharc első meccsén 2-1-re nyert a Pool hazai környezetben, vagyis az első lépést megtette a finálé felé.

Pepijn Lijnders szerint Szoboszlai Dominik a holnapi összecsapáson még valószínűleg nem lép pályára, de a hétvégén már szóhoz juthat a magyar válogatott csapatkapitánya.

„Dom tegnap együtt edzett velünk, egy kispályás, egyérintéses meccset teljesített a csapattal. Jól játszott, remekül érezte magát, majd extra munkát is végzett. Már készen áll a visszatérésre, de a holnapi mérkőzés még túl korai lenne, szóval ha nem jön közbe semmi, akkor a hétvégén léphet pályára újra” – nyilatkozta a Pool másodedzője.

Szoboszlai Dominik a Newcastle elleni bajnokin dőlt ki a sorból. A magyar válogatott csapatkapitányának a combhajlítóizma sérült meg a január első napján megrendezett bajnokin, amelyet egyébként a Pool 4-2-re nyert meg.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Több országból figyelhetik a futballistát.

Néhány napja az NB1.hu-n olvashattak arról, hogy Kata Mihály felkelthette a holland élvonalban edződő SC Heerenveen érdeklődését.

Fiatal magyar válogatott középpályást vinne a holland élcsapat – sajtóhír

A Nemzeti Sport szerint nem csak a Heerenveen szeretné szerződtetni az MTK 21 éves középpályását. Állítólag görög első osztályú és angol másodosztályú gárdák is szívesen leigazolnák Katát, aki eddig a magyar válogatottban háromszor szerepelt. Sőt, az NS úgy tudja, hogy a City Group szintén figyeli a fiatal játékost. A City Group klubjai közé tartozik a Manchester City mellett Yaakobishvili Antal együttese, a spanyol bajnokságban parádézó Girona és Vancsa Zalán gárdája, a belga másodosztályban érdekelt Lommel.

Kata Mihály a mostani idényben 15 NB I-es bajnokin lépett pályára, egyetlen gólját szeptemberben a DVTK ellen szerezte, ezt a meccset az MTK 2-1-re nyerte:

Kata szerződése a Transfermarkt szerint 2026 nyarán jár le az MTK-nál.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A rutinos futballista korábban Európa-ligát nyert a Sevilla csapatával.

A Mezőkövesd a hivatalos Facebook-oldalán számolt be arról, hogy szerződtette Jairo Samperiót. A 30 éves spanyol futballista neve ismerősen csenghet a honi futball szerelmeseinek, hiszen az előző szezonban a Honvédban szerepelt. A rutinos játékos a kispesti csapat tagjaként 17 NB I-es meccsen lépett pályára, a fellépéseit 4 góllal zárta. A fővárosiak kiesése után Sampeirónak az őszi idényben nem volt együttese.

Sampeiro korábban a Sevilla játékosaként Európa-ligát nyert. A támadó Németországban is letette a névjegyét: a Bundesligában 72 bajnokin jutott szóhoz, ezeken 11-szer köszönt be, emellett kiosztott 14 gólpasszt.

A Mezőkövesd a 10. helyen áll az NB I-ben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC