nb1.hu

Orbán, Okeke, Szmodics – mit szólnál egy ilyen Rossi-válogatotthoz?

Ma már egy kezdő tizenegy is összerakható a többnemzetiségű magyarokból. Mutatjuk!

Loic Nego, Willi Orbán, Callum Styles és Kerkez Milos kulcsemberei Marco Rossi válogatottjának, pedig mindannyian egynél több nemzetiséggel rendelkeznek, így akár másik nemzeti csapatot is választhattak volna a magyar helyett. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azonban kihasználta, hogy a játékosok a magyar felmenőik miatt játszhatnak piros-fehér-zöld mezben (illetőleg, az évekig hazánkban élő és futballozó Nego esetében klasszikus honosítás történt). Tehette ezt meg azért a szövetség, mert az érintett futballisták is szívesen fogadták válogatottunk meghívóját. Noha a fenti négyesből egyedül Kerkez beszél magyarul – ő sem tökéletesen -, a szurkolók elfogadták és megszerették az említett játékosokat, akik a pályán láthatóan jó minőséget képviselnek, mindent kiadnak magukból, ennek is köszönhetően Eb-résztvevő futballista lett belőlük.

Az MLSZ soha nem is tagadta, hogy nyitott szemmel jár, és minden olyan „külföldi” labdarúgót szemmel tart, akinek magyar vér is csörgedezik az ereiben, hiszen emiatt akár a válogatottunk erőssége is lehet belőle. Ehhez persze az is kell, hogy a kinézett játékost érdekelje a magyar válogatottban való szereplés lehetősége, a végső szó pedig mindig a szövetségi kapitányé, hiszen ő dönt róla, behívja-e az adott futballistát.

Két újabb fecske is megjelent

Az utóbbi hónapokban, illetve napokban sok szó esett két, remek formában lévő futballistáról, akik adott esetben a magyar válogatottban is szerepelhetnének. Az egyik Sebastian Nanasi, a másik Sammie Szmodics. A csatlakozásukra Marco Rossi, az MLSZ és a futballisták megnyilvánulásai alapján nincsen sok esély, de azért a kapitány márciusi kerethirdetéséig benne van a pakliban, hogy valamelyikőjük tagja lesz a nemzeti csapatnak. Amelynek talán a legnagyobb vonzereje, hogy több mint egy éve veretlen, és sok nagy futballnemzettel – például Írországgal (Szmodics) és Svédországgal (Nanasi) – ellentétben kijutott az idei, németországi Európa-bajnokságra.

Rossi reakciója arra a kérdésre, hogy behívja-e Dárdai Mártont és Sebastian Nanasit:

Az említetteken kívül az előző évtizedben is voltak olyan labdarúgók – például Paulo Vinícius vagy Otigba Kenneth -, akik igent mondtak a magyar meghívóra, pedig elviekben más lehetőségük is lehetett volna. De az utánpótlás-korosztályokban is futballoznak olyan futballisták – például a Yaakobishvili fivérek, Fenyő Noah vagy éppen Andreas Böcking -, akikre ha még nem is most, de pár éven belül jó eséllyel számíthat majd a felnőttválogatott szövetségi kapitánya.

Összeállításunkban megmutatjuk, hogy jelen pillanatban is ki lehetne állítani egy olyan kezdő tizenegyet csakis olyan játékosokból, akiknek elméletileg több ország válogatottban is lenne (vagy lehetett volna, avagy most is van) lehetőségük szerepelni. Elképzelt tizenegyünk összeállításánál feltétel volt, hogy a csapattagoknak legalább az egyik szülője ne magyar legyen. Így maradtak ki például a Dárdai fivérek, akik közül Palkó már volt magyar válogatott, a szintén berlini Márton és Bence azonban eddig még csak a német utánpótlást erősítette. A csapat: Yaakobishvili Áron – Yaakobishvili Antal, Willi Orbán, Otigba Kenneth – Loic Nego, Callum Styles, Michael Okeke, Kerkez Milos – Fenyő Noah, Sammie Szmodics – Sebastian Nanasi.

Az alábbiakban a fenti tizenegy tagjairól adunk gyorsértékelést.

Yaakobishvili Áron

A Barcelona utánpótlásában pallérozódó magyar utánpótlás-válogatott kapus édesapja grúz-izraeli, és tavaly júniusban felmerült, hogy a testvérével, Antallal az izraeli válogatottban szeretnének futballozni. A testvérpár menedzsere, Georgi Attila a Nemzeti Sportnak cáfolta a sajtóhírt:

 A srácok magyarnak tekintik magukat, itt születtek, kisgyerekként itt nevelkedtek, a magyar válogatottban akarnak szerepelni.

Ez pedig azt jelenti, nem kell attól tartani, hogy a két tehetség nem a magyar válogatottat választaná felnőttszinten, mint ahogyan ezt utánpótlásszinten már meg is tették. Áron a magyar U17-es válogatottal tavaly részt vett a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

„Nem lőnek elég erőset!” – Lewandowskiékkal készült a Barca magyar kapusa

Előtte az NB1.hu-nak így nyilatkozott – tökéletes magyarsággal – arról, hogy a nagycsapat edzésén is volt már szerencséje védeni: „Jordi Alba, Gavi, de mások is tapsoltak már egy-egy védésem után, de minden nagyon gyorsan pörög a Barcánál. Néha gól van, néha védés, így nincs idő sem örülni egy bravúrnál, sem szentségelni, ha gólt kapsz, hiszen megy tovább az edzés.”

Áron valóban nagy tehetség, már a nagycsapat kispadján is ült néhány alkalommal.

Willi Orbán

Ha bárki ágálna az MLSZ tevékenysége – magyar felmenőkkel rendelkező játékosok felkutatása -, neki talán elég, ha megemlítjük Orbán nevét. A hátvéd 2014 és 2015 között két alkalommal szerepelt a német U21-es válogatottban, és később az is felmerült, hogy a lengyelekhez csatlakozik, 2018-ban végül Marco Rossi meggyőzte, így magyar válogatott lett. 2018 óta már 43 mérkőzésen szerepelt a nemzeti csapatban, ráadásul védő létére hat gólt is szerzett. Kirobbanthatatlan, a szurkolók kedvence (pedig nem beszél magyarul), és sokan úgy vélik, a Leipzig kiválósága pótolhatatlan játékosa a csapatnak. Ez számokban is megmutatkozott, hiszen amikor sérülés miatt hiányzott az Eb-selejtezők során,  jóval több gólt kaptak Dibusz Dénesék.

Társak Lipcsében és a válogatottban is: Willi Orbán és Gulácsi Péter (Fotó: Roland Krivec/DeFodi Images via Getty Images)

Otigba Kenneth

A magyar édesanyától és nigériai édesapától származó hátvéd az U14-es válogatottól minden korosztályos magyar csapatban szerepelt. Az U17-es válogatott csapatkapitánya volt, később a magyar U21-es labdarúgó-válogatott mérkőzésein is szerepelt. A nigériai és a magyar szövetség is figyelemmel követte Otigba játékát. 2015. március 16-án Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott akkori szövetségi kapitánya meghívót küldött neki a Görögország elleni 2016-os Európa-bajnokság selejtező mérkőzésére, de Otigba közölte, hogy Nigériát választotta. 2018 márciusában meghívót kapott Georges Leekens szövetségi kapitánytól a kazah és a skót válogatott elleni felkészülési mérkőzésekre, és pályára is lépett. Összesen ez a két válogatott mérkőzése van. Bár még csak 31 éves, meglepetés lenne, ha Marco Rossi reaktiválná Otigbát.

Yaakobishvili Antal

Áron bátyja ugyanúgy Spanyolországban futballozik, és nem is akárhol: az idei La Liga-szezon meglepetéscsapatának, a Gironának a védője. Tavaly november elején már leülhetett a San Roque Lepe elleni kupameccsen a kispadra, novemberben pedig a skótok ellen debütált Gera Zoltán U21-es válogatottjában. Pedig még mindössze 19 éves, de idővel jó esélye lehet a magyar felnőttválogatottságra is. Cikkünk megjelenésével szinte egy időben mérföldkőhöz érkezett Yaakobishvili Antal, hiszen szerda este bemutatkozott a spanyol bajnokságot vezető Gironában. A középhátvéd a Rayo Vallecano elleni kupameccs szünetében állt be, Juanpét váltotta, és a 103-szoros holland válogatott, világbajnoki bronzérmes Daley Blind mellett futballozva kiváló teljesítményt nyújtott a védelem tengelyében. A Girona 3-1-re nyert, így bejutott a negyeddöntőbe.

Loic Nego

Ő a kakukktojás, mert nincsenek magyar felmenői. A most hétfőn 33. születésnapját ünneplő, guadeloupe-i származású szélsővédő Párizsban született, és 2010-ben U19-es Európa-bajnok lett a francia válogatottal – mások mellett Antoine Griezmann és Alexandre Lacazette társaságában. 2019 februárjában magyar állampolgársági esküt tett, de mivel nincs a felmenői között magyar, és FIFA-mérkőzésen franciaként futballozott, ezért várni kellett arra, hogy magyar válogatott lehessen. 2020 októberében egy FIFA-szabálymódosításnak köszönhetően aztán elhárult az akadály Nego beválogatásával kapcsolatban. Marco Rossi élt is a lehetőséggel, és meghívta a Fehérvár FC játékosát, aki azóta már 33 meccsen szerepelt a magyar válogatottban.

Loic Nego: Ha Görögország Eb-t nyert, mi miért ne nyerhetnénk?

Az Izland elleni, 2020. novemberében rendezett pótselejtezős döntőben a 84. percben, 1-0-s vendégvezetésnél állt be csereként, és a 88. percben egyenlíteni tudott, ezek után Szoboszlai Dominik bombagóljával sikerült kijutni az Eb-re. A gólja után megcsókolta a magyar címert, és sokan jó ideje Lajosnak hívják. Orbánhoz hasonlóan ő is a magyar szurkolók nagy kedvence, és tudását jelzi, hogy a fehérvári időszaka után a francia élvonalbeli Le Havre szerződtette. Optimizmusa pedig határtalan, az NB1.hu-nak azt mondta:

Ha Görögország Eb-t nyert, mi miért ne nyerhetnénk?”

Callum Styles

A 23 éves játékos angolként tekint magára, ami nem csoda, hiszen élete nagy részében nem is tudott nagymamája magyar származásáról. De ha a felmenőit nézzük, akár ukrán válogatott is lehetett volna belőle. Marco Rossi kereste meg, így került Budapestre a ballábas játékos, akire elsősorban védekező középpályásként számítanak a magyar válogatottban. Rossi kiváló érzékkel döntött arról, hogy Styles erősítés lesz Magyarország számára, eddigi 18 válogatott meccsén teljesítette az elvárásokat. Közben pedig akár feljebb is léphet Angliában, sajtóhírek szerint a harmadosztályú Barnsley gólerős középpályását Gera Zoltán korábbi csapata, a West Bromwich Albion vinné. Ha nem lesz sérült, szinte biztosan tagja lesz Rossi Eb-keretének is.

Michael Okeke a Manchester City-Manchester United U18-as Premier League-meccs előtt 2023. április 15-én (Fotó: Getty Images)

Michael Okeke

A 18 éves, középpályásként és jobb oldali védőként is bevethető Okeke háromszor lépett pályára a magyar U18-as, majd tavaly ötször az U19-es válogatottban is. Év végén aztán Gera Zoltán U21-es együttesében is megkapta az esélyt a bizonyításra a Manchester Cityben pallérozódó tehetség.

Amikor fiatalabb voltam, évente egyszer látogattam Magyarországra, most, hogy szerepelek a korosztályos magyar válogatottakban, azért többször jövök

– idézte az m4sport.hu Okekét, akinek az anyja magyar, az apja pedig nigériai. Az esetében, úgy tűnik, nem kérdés, hogy melyik országot választaná a felnőtteknél, ha eljön majd az ideje. Tavaly ősszel ugyanis azt nyilatkozta: bár még nem beszélt Marco Rossival, nagyszerű eredménynek tartaná, ha egyszer pályára léphetne a Puskás Arénában, és bemutatkozhatna a magyar A-válogatottban is.

Kerkez Milos

A szerb-magyar kettős állampolgárságú ballábas játékos a Szabadkához közeli vajdasági településen, Újverbászon született. Választhatta volna a szerb válogatottat is, de ő nem így tett: az U17-es, majd az U21-es magyar csapatok után, mindössze 18 évesen lejátszotta élete első A-válogatott meccsét. A németek elleni, lipcsei Nemzetek Ligája-mérkőzésen rögtön parádézott, a magyar csapat pedig 1-0-ra nyert.

Photo by Grzegorz Wajda/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Győrben játszotta első magyarországi bajnokiját, ezt követően a legendás Paolo Maldini személyesen közölte vele, hogy az AC Milan szerződtetni szeretné. Innen a holland élcsapat AZ Alkmaarba vezetett az útja, jelenleg pedig a Premier League-ben szereplő Bournemouth alapembere. Tavaly év végén a 19. helyen végzett a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgókat értékelő 2023-as Golden Boy-listán. Húszéves kora dacára már 13-szoros magyar válogatott, a válogatott balszélének a motorja.

Fenyő Noah

Fenyő Noah mindössze 16 éves volt, amikor 2022 novemberben, a japán Urawa Red Diamonds elleni felkészülési mérkőzésen bemutatkozott az Eintracht Frankfurt felnőttcsapatában. A középpályás édesanyja német, édesapja magyar, és az NB1.hu-nak szűk egy éve elmesélte, miért döntött a magyar válogatott mellett.

Kerestek a németek is, ott is voltam egyszer. De valahogy az egész nem tetszett annyira, mint a magyar. A szívem mindig magyar volt, és tudtam, hogy ha döntenem kell, Magyarországért fogok játszani.

„A magyar válogatott sokkal családiasabb, sokkal jobban tetszett a németnél.”

Idén 17 éves kora ellenére már az U19-es Bundesligában szerepelt, 14 meccsen egy gólt és egy gólpasszt jegyzett a középpályás, aki egy Frankfurt melletti faluban született.

A németek is keresték, de a magyaroké a frankfurti tehetség szíve

„Sokkal jobban beszélek még németül, igaz, apukámmal igyekszünk otthon minél többet magyarul beszélgetni” – mondta tavaly portálunknak Fenyő. Magyarországgal részt vett a hazai rendezésű, tavalyi Eb-n, ahol a csapat egyik legfiatalabb tagjaként is egyike volt a legjobbaknak.

Sammie Szmodics

Az utóbbi napokban végigsöpört a hír a magyar médiában, hogy a 28 éves támadóra lecsapna Magyarország. A Blackburn Rovers 28 éves támadója a nagyapja révén magyar felmenőkkel rendelkezik, és Eb-részvételt jelentene a számára, ha igent mondana Marco Rossinak – már ha valóban kereste őt a magyar szövetségi kapitány. Erre a márciusi kerethirdetéskor fény derülhet. Szmodics egyelőre csak az írektől kapott meghívót, előbb 2021 májusában, majd tavaly októberben, de tétmérkőzésen még nem mutatkozott be. Az angol másodosztályban idén már 16 gólnál jár, és mivel a magyar válogatott erőteljesen csatárínségben szenved – a szintén 28 évesen berobbant Varga Barnabásnak nem igazán van minőségi alternatívája Ádám Martinon kívül -, ezért Szmodicsnak jó esélye lehet egy meghívóra.

Sammie Szmodics Blackburn-mezben (Fotó: Dave Howarth – CameraSport via Getty Images)

Nagy kérdés, őt mennyire érdekli a magyar válogatott, egy pár hete adott nyilatkozata szerint semennyire.

Egyetlen ország van, amelynek válogatottjában játszani akarok, és az Írországé. Sohasem hívtak Magyarországról, de ha keresnének, akkor is az ír válogatottban játszanék.

„Annyi időmbe telt, és olyan sok energiát öltem az ír útlevél megszerzésébe, hogy bolond lennék, ha ezek után nem akarnék válogatott lenni. Apám édesanyja révén tehetném ezt meg, szóval édesapám nagyon büszke lehetne rám. Láttam a Twitteren, hogy ír drukkerek olyasmiket írtak, mondjam csak meg bátran, ha nem akarok a csapatukban játszani, de erről szó sincs. Nagyon boldog lennék, ha ír válogatott lehetnék, és ha kis szerencsém van, ez a vágyam teljesülni is fog, amennyiben így folytatom” – idézte az nso.hu a Sunnak nyilatkozó Szmodicsot.

Sebastian Nanasi

A svéd reménység egy parádés szezonon és egy Marco Rossival történt üzengetésen is túlvan.

Ami Nanasit illeti, oda kell figyelnünk. A múltban volt pár játékos, akinek volt opciója arra, hogy a magyar válogatottat válassza, amit ezek a labdarúgók a saját maguk reklámozására fordítottak. Méghozzá azért, hogy meghívót kapjanak attól az országtól, amelyben futballoznak. De velünk nem lehet viccelődni. A magyar válogatottal nem lehet viccelődni!

– nyilatkozta tavaly decemberben az NB1.hu-nak Marco Rossi.

„Csak annyit mondtam, hogy nem zártam be egyetlen ajtót sem. Svédország hívott, Magyarország nem, szóval számomra nem furcsa, hogy igent mondtam Svédországnak” – reagált Svédországban a magyar kapitány szavaira Nanasi, aki tavaly a bajnok Malmőben 29 mérkőzésen 11 gólt és hét gólpasszt jegyzett, és őt választották meg a bajnokság a svéd liga legjobb futballistájának. A sorozatos svéd meghívók – eddig barátságos mérkőzéseken játszott csak – és Rossi szavai után igencsak meglepő lenne, ha a 21 éves Nanasi magyar válogatott lenne. De amíg nem lép pályára tétmeccsen, addig elviekben még nyitva áll előtte az ajtó.

Az MLSZ – nso.hu-n megjelent – reakciója az Irish Examiner cikkére, mely szerint Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar válogatottba Sammie Szmodicsot. „A férfi A-válogatott idei első kerethirdetése márciusban lesz. Ebből fakadóan Marco Rossi szövetségi kapitány senkit sem hívott meg a válogatottba 2024-ben. Emellett a válogatási elvek már jól ismertek: egyrészt a játékos kifejezetten kell, hogy a magyar válogatottban akarjon játszani és ehhez minden, a FIFA szabályai által előírt dokumentummal rendelkeznie is kell, illetve klubcsapatában kiemelkedő teljesítményt kell, hogy nyújtson, amely meggyőzi a szövetségi kapitányt, hogy az illető az Eb-résztvevő magyar válogatottnak is segítségére lehet.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC