nb1.hu

Így várják a találkozót a főszereplők.

Izgalmas összecsapásnak ígérkezik a szombat esti DVSC-Puskás Akadémia bajnoki. A hazaiak első győzelme még várat magára, a Loki három megszerzett ponttal a kieső helyről várja a felcsútiak elleni találkozót. Hornyák Zsolt együttese az ötödik a tabellán, de utolsó két mérkőzésén csak egy-egy pontot tudott szerezni, így ha nem akarnak lemaradni az élcsapatoktól, akkor nyerniük kell a a Nagyerdőben. Utolsó debreceni találkozójuk májusban 1-1-es döntetlennel végződött.

“A Vasas-meccs után betegségek és sérülések is hátráltattak minket, ezért volt szükség a Mezőkövesd elleni mérkőzésünkön a változtatásokra – kezdte a DVSC mestere, Joao Janeiro.

– Mi vagyunk az NB I egyetlen olyan csapata, amelynek olyan a menetrendje, hogy játszott hétfőn, játszik szombaton, kedden, majd ismét szombaton. Azok az emberek, akik nincsenek benne a futballban, ezt nem érthetik, de ez mindent és mindenkit befolyásol a csapatnál. Kemény ellenfél a Puskás Akadémia, így jósolni nem tudok, de amit megígérhetek, hogy a végsőkig küzdünk, harcolni fogunk minden fegyverünkkel, amink csak van. Mi vagyunk a Debrecen, egy nagy klub, amelyet az egész ország ismer és elismer.

Joao Janeiro más körülményekről is szót ejtett. 

– Az is igaz, hogy az eddigi találkozókon több büntetőt ítéltek ellenünk, mi pedig nem kaptunk egyet sem. Én nagyon komolyan veszem a munkám, és azt tudom tenni, hogy a lehető legjobban motiválom a játékosaimat.
A két hazai mérkőzésünkön a közönség a 12. játékos volt. Az pedig, amit Mezőkövesden mutattak, egyszerűen hihetetlen. Szégyellem magam az ott történtek miatt, elnézést kérek tőlük. A legfontosabbak a szurkolók, és ha szeretik a Lokit, akkor támogatnak minket – zárta szavait a DVSC vezetőedzője.” 

Kiss Tamás a Puskás Akadémia játékosa szerint a Kecskemét elleni második félidei játékot kell étmenteni a Loki ellen és akkor nem lehet gond. Agresszív, szervezett játékra készülnek.

NB I. 5. FORDULÓ
Péntek

20.00: Újpest-Paks 2-3
Szombat
15.30: Mezőkövesd-Vasas(Tv:M4Sport+)
17.30: Kecskemét-ZTE (Tv: M4Sport)
19.45: DVSC-Puskás Akadémia (Tv: M4Sport)
Vasárnap
14.30: Kisvárda-MOL Fehérvár FC (Tv:M4Sport+)
17.30: Ferencváros-Budapest Honvéd (Tv: M4Sport)

Tabella a linkre kattintva érhető el. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tíz éve nem találkoztak bajnokin.

Az NBI 5. fordulójában a Zalaegerszeg Kecskemétre látogat. Igazi különlegesség lesz a szombati mérkőzés, már csak azért is, hiszen egy kupamérkőzést leszámítva 2012- óta nem játszottak egymással mérkőzést a felek. A KTE valamivel jobb formában van, hiszen Szabó István gárdája még veretlen, igaz 4 meccsből csak egyet nyert, de újonc csapatként ez több, mint jó teljesítmény. A ZTE bár egy meccsel kevesebbet játszott, egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlege. Ricardo Moniz ahogy mindig hangoztatja, most is egy motivált egységes ZTE-ben bízik, amely, ha így lesz szombaton, akkor egy közönségszórakoztató mérkőzés sülhet ki a kecskeméti vendégjátékból.

A Kecskemét edzője, Szabó István nyilatkozott a mérkőzés kapcsán a klub oldalának.

"Amennyire én látom, a két klub filozófiája hasonló, azzal a különbséggel, hogy több év előnyben van ellenfelünk, régóta egyengetik azt az utat, amit választottak. Van az NB I. mellett akadémiájuk, van NB III-as csapatuk, illetve Lendván egy fiókcsapatuk. Jól felépített a rendszerük, akik kinőnek az NB III-ból, a szlovén másodosztályban fejlődhetnek tovább, ez egy nagy segítség nekik. Sok fiataljuk van, hozzánk hasonlóan gondolkodnak ezen a téren, szeretik felépíteni a játékosokat, amiből profitál a csapat. Minden meccs nehéz, ez a mostani is az lesz. Egy nagyon intenzív futballt játszanak mostani edzőjükkel, a nyáron is nagyon bátran kimondták azt, hogy az első ötbe szeretnének kerülni. Ehhez támadni kell, ehhez gólokat kell lőni, a törekvésük meg is van erre. Mi se szeretnénk viszont rosszul teljesíteni szombaton, így élvezetes lesz a meccs, melyen szeretnénk itthon tartani a három pontot" – mondta Szabó István a KTE vezetőedzője. 

NB I. 5. FORDULÓ
Péntek

20.00: Újpest-Paks 2-3
Szombat
15.30: Mezőkövesd-Vasas(Tv:M4Sport+)
17.30: Kecskemét-ZTE (Tv: M4Sport)
19.45: DVSC-Puskás Akadémia (Tv: M4Sport)
Vasárnap
14.30: Kisvárda-MOL Fehérvár FC (Tv:M4Sport+)
17.30: Ferencváros-Budapest Honvéd (Tv: M4Sport)

Tabella a linkre kattintva érhető el. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Naptárakat elő!

A Ferencváros házigazdaként a török Trabzonspor ellen kezdi szereplését a labdarúgó Európa-liga csoportkörében.

Az európai szövetség által szombaton nyilvánosságra hozott program szerint a török bajnoki címvédő az első fordulóban, szeptember 8-án látogat Budapestre. A folytatásban a Monacóval, majd a szerb Crvena zvezdával találkozik az FTC, a csoportkört pedig a Trabzonspor otthonában zárja november 3-án.

A nyolc darab négycsapatos csoportból az elsők a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a második helyezettek a Bajnokok Ligájából érkező nyolc csoportharmadikkal találkoznak majd a 16 közé jutásért, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a sorozat.
A nemzetközi kupaszereplés a csoportharmadikok számára sem ér véget, ezek a csapatok ugyanis a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszába kerülnek át.

Az Európa-liga döntőjét a Puskás Arénában rendezik május 31-én.

A Ferencváros programja a H csoportban:
1. forduló:
szeptember 8., csütörtök:
Ferencváros-Trabzonspor (török) 21.00
2. forduló:
szeptember 15., csütörtök:
AS Monaco FC (francia)-Ferencváros 18.45
3. forduló:
október 6., csütörtök:
Crvena zvezda (szerb)-Ferencváros 18.45
4. forduló:
október 13., csütörtök:
Ferencváros-Crvenza zvezda 21.00
5. forduló:
október 27., csütörtök:
Ferencváros-AS Monaco FC 21.00
6. forduló:
november 3., csütörtök:
Trabzonspor-Ferencváros 18.45

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A legvégéig izgalmas csörte volt.

Újpest-Paks 2-3 (0-1)

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A KAPUFA

A 93. percben Gouré hős lehetett volna, ugyanis gólja után a lábában volt az egyenlítés is. Egy jobboldali beadást követően a tizenhatoson belüli kavarodás után Gouré észlelt leghamarabb, aki fordulásból 14 méterről lőtt kapura. Lövésébe apró hiba csúszott, ugyanis a kapufáról pattant a mezőnybe a labda.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: A PAKSI CSAPAT

Waltner Róbert együttese nem a legjobb formájában játszott, de csapatként, egységesen múlta felül az újpestieket. A Paks akkor rúgta a gólokat, amikor a legfontosabb volt és a mérkőzés végét is sikeresen kivédekezte.

GÓLOK TÖRTÉNETE:

7. p: A Paks végezhetett el szögletet. A beadást a röviden Szabó csúsztatta meg, ami a hosszú kapufánál Windecker érkezett, megelőzve a védőket és fejjel továbbította a labdát a kapuba. 0-1!
51. p: A videóbírós szituációt követően Varga magabiztosan értékesítette a büntetőt. 0-2!
56. p: Szabó Bálint ívelt a kapu elé, a hazai védők nem tudtak tisztázni, így a labda Papp elé került, aki 10 méterről, ballal nem hibázott. 0-3!
66. p: Szögletet végeztek el a hazaiak,a beadásra kitűnő ütemben érkezett Diaby, aki fejjel vette be a paksi kaput. 1-3!
76. p: Simon jobboldali beadására Rácz és Diaby is érkezett. az újpesti védő megelőzte a vendégek kapusát, a labda pedig Gouré elé pattant, aki 4 méterről az üres kapuba rúgta a játékszert. 2-3! 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A 6. fordulóban a Paks a Kisvárdát látja vendégül, míg az Újpest a Honvédhoz látogat.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Újpest FC-Paksi FC 2-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 2596 néző, v.: Káprály
gólszerzők: Diaby (66.), Gouré (76.), illetve Windecker (7.), Varga B. (51., tizenegyesből), Papp K. (56.)
sárga lap: Onovo (17.), Pauljevic (51.), Ljujic (68.), Csongvai (85.), Junior Tallo (96.)
Újpest: Banai – Pauljevic (Gouré, 75.), Csongvai, Diaby, Antonov – Onovo, Boumal (Simon K., 62.), Ljujic (Csoboth, 85.) – Katona (Lahne, a szünetben), Tallo, Borello (Bjelos, 62.)
Paks: Nagy G. (Rácz, a szünetben) – Vas G. (Osváth, 80.), Kádár, Lenzsér, Szabó J. – Papp, Windecker – Haraszti (Gyurkits, 62.), Szabó B. (Bőle, 68.), Sajbán – Varga B.

Az mti beszámolója:

Remekül kezdtek a tolnaiak, a meccs elején két gólhelyzetet is kialakítottak, majd a hetedik percben egy szöglet után Windecker József közeli fejesével megszerezték a vezetést. A 29 éves középpályás nem örült látványosan a találatának, hiszen 2005 és 2007, majd 2015 és 2018 között is Újpesten futballozott.

A hátrányba került hazaiak átvették az irányítást, ami enyhe mezőnyfölényben és néhány gólszerzési lehetőségben mutatkozott meg. A 25. percben Csongvai Áron remek szabadrúgását Nagy Gergely óriási bravúrral, a levegőben úszva ütötte ki. Az eset során Nagy megsérült, de az első félidő végéig a pályán tudott maradni, a szünet után azonban Rácz Gergő érkezett a paksi kapuba.

A második felvonás is gyors paksi góllal kezdődött: a mérkőzés videobírója vette észre, hogy Branko Pauljevic eltalálta Szabó Bálint bokáját a tizenhatoson belül, amikor a labda már nem volt a közelükben. A visszajátszás megtekintése után a játékvezető büntetőt ítélt, amit a góllövőlistát vezető Varga Barnabás értékesített. Csakhamar úgy tűnt, a vendégek eldöntötték a meccset, mivel az oldalról érkező szabadrúgásuk után Abdoulaye Diaby éppen Papp Kristóf elé fejelte ki a labdát, ő pedig magabiztosan a hálóba lőtt.

A 66. percben Diaby egy szöglet utáni fejessel szépített, majd pályára lépett a csütörtökön szerződtetett elefántcsontparti Fernand Gouré, aki egy perccel később, az első labdaérintéséből – szintén fejjel – gólt szerzett (2-3).
A hajrában az egyenlítésért küzdő Újpest irányította a játékot, időnként nyomasztó fölényben futballozott, a 93. percben Gouré a kapufát találta el, és mivel újabb gól nem született, a hazaiak továbbra is nyeretlenek, a paksiak pedig veretlenek a mostani szezonban.
 

NB I. 5. FORDULÓ

PROGRAM

Péntek
20.00: Újpest-Paks 2-3
Szombat
15.30: Mezőkövesd-Vasas(Tv:M4Sport+)
17.30: Kecskemét-ZTE (Tv: M4Sport)
19.45: DVSC-Puskás Akadémia (Tv: M4Sport)
Vasárnap
14.30: Kisvárda-MOL Fehérvár FC (Tv:M4Sport+)
17.30: Ferencváros-Budapest Honvéd (Tv: M4Sport)

Tabella ide kattintva érhető el. 

Így értékeltek a vezetőedzők:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ismét teltház lesz a Puskás Arénában.

Péntek délelőtt elindult a jegyárusítás, kora estére pedig az összes belépő gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott utolsó hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésére, amelyen szeptember 26-án az Európa-bajnok olasz együttest fogadja.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának péntek esti beszámolója szerint az árusítás első napján csak a Szurkolói Klub tagjai vásárolhattak jegyeket a találkozóra. Kevesebb mint tíz óra alatt 200 ezres jegyigénylési számról tájékoztatta az MLSZ-t a jegyárusításra szerződött partnere, az Interticket. A szövetség megköszönte a szurkolóknak, hogy megtöltik a Puskás Arénát, egyúttal a jegyvásárlás során tanúsított türelmet is, mivel a jegyigénylőknek sok esetben órákat kellett várniuk, mire sorra kerültek, és megvásárolhatták a belépőjüket. Az MLSZ hozzáfűzte: a vásárlói visszajelzések és a technikai adatok alapján a szolgáltató dolgozik a rendszer továbbfejlesztésén.

A magyar válogatott négy forduló után vezeti a csoportját a német, az olasz és az Eb-ezüstérmesként sereghajtó angol csapat előtt, azaz első helyért és ezáltal a négyes döntőbe jutásért küzd.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tét a legjobb 32 közé jutás.

A hétvégén újra a Magyar Kupáé a főszerep. NB III-as és alacsonyabb osztályú gárdák, pontosan 64-en, küzdenek a 2. fordulóban. A tét a legjobb 32 együttes közé kerülés, ahol már csatlakoznak az első -és másodosztályú klubok is. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetők következnek.

MAGYAR KUPA 2. FORDULÓ
Szombat

16.00: DEAC (NB III)–Eger SE (NB III)
16.00: Mátraderecskei SE (Heves II.)–Putnok FC (NB III)
16.30: Balatonszepezdi ÖKSK (Veszprém II.)–Komáromi VSE (NB III)
16.30: Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Tatai AC (Komárom-Esztergom I.)
16.30: Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron II.)–Söpte SE (Vas I.)
16.30: Tatabányai SC (NB III)–Balatonfüredi FC (NB III)
16.30: Zsámbéki SK (NB III)–Bicskei TC (NB III)
16.30: Silver Tüzép Karancslapujtő (Nógrád I.)–FC Hatvan (NB III)
16.30: Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)–Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III)
16.30: Székkutas TC (Csongrád-Csanád II.)–Monor (NB III)
16.30: Dunaharaszti MTK (Pest I.)–Bölcske SE (Tolna I.)
16.30: Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Hidasnémeti VSC (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
16.30: Füzesgyarmati SK (NB III)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III)
16.30: Lajosmizsei VLC (Bács-Kiskun I.)–Meton FC Dabas SE (NB III)
16.30: Szegedi VSE Pizzamonster (Csongrád-Csanád I.)–Bugyi OBO SE (Pest I.)
16.30: Kadarkút VSK (Somogy I.)–Iváncsa KSE (NB III)
16.30: Szekszárdi UFC (NB III)–Budaörs (NB III)
16.30: Pécsvárad SE Prosport.hu (Baranya I.)–Dunaújváros (NB III)
16.30: K. Ócsárd SE (Baranya II.)–Nagyatádi FC (Somogy I.)
16.30: 43. sz. Építők SK (BLSZ I.)–FC Nagykanizsa (NB III)
18.00: Király SE (Vas I.)–BVSC Zugló (NB III)
19.00: REAC Sport Kft. (BLSZ I.)–ESMTK (NB III)
Vasárnap
11.00: BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Cigánd SE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
16.00: Újfehértó SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Tiszafüredi VSE (NB III)
16.30: Edelény Borsodszer (Borsod-Abaúj-Zemplén II.)–Balassagyarmati Városi SE (NB III)
16.30: Deszk SC (Csongrád-Csanád I.)–ASR Gázgyár (BLSZ I.)
16.30: Kalocsai FC (Bács-Kiskun I.)–Jászberényi FC (NB III)
16.30: VS Dunakeszi (Pest I.)–Szolnoki MÁV FC (NB III)
16.30: Úrkút SK (Veszprém I.)–III. Kerületi TVE (NB III)
16.30: Abda SC VVFK Bau (Győr-Moson-Sopron I.)–Zalaszentgróti VFC (Zala I.)
16.30: Pécsi Vasutas SK (Baranya I.)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III)
16.30: Lenti TE SE (Zala I.)–XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Meccsdömping a Magyar Kupában.

NB I
5. FORDULÓ

15.30: Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas FC (Tv: M4 Sport+) 
17.30: Kecskeméti TE–ZTE FC (Tv: M4 Sport+) 
19.45: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) 
MOL MAGYAR KUPA
2. FORDULÓ

16.00: DEAC (NB III)–Eger SE (NB III)
16.00: Mátraderecskei SE (Heves II.)–Putnok FC (NB III)
16.30: Balatonszepezdi ÖKSK (Veszprém II.)–Komáromi VSE (NB III)
16.30: Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Tatai AC (Komárom-Esztergom I.)
16.30: Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron II.)–Söpte SE (Vas I.)
16.30: Tatabányai SC (NB III)–Balatonfüredi FC (NB III)
16.30: Zsámbéki SK (NB III)–Bicskei TC (NB III)
16.30: Silver Tüzép Karancslapujtő (Nógrád I.)–FC Hatvan (NB III)
16.30: Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)–Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III)
16.30: Székkutas TC (Csongrád-Csanád II.)–Monor (NB III)
16.30: Dunaharaszti MTK (Pest I.)–Bölcske SE (Tolna I.)
16.30: Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Hidasnémeti VSC (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
16.30: Füzesgyarmati SK (NB III)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III)
16.30: Lajosmizsei VLC (Bács-Kiskun I.)–Meton FC Dabas SE (NB III)
16.30: Szegedi VSE Pizzamonster (Csongrád-Csanád I.)–Bugyi OBO SE (Pest I.)
16.30: Kadarkút VSK (Somogy I.)–Iváncsa KSE (NB III)
16.30: Szekszárdi UFC (NB III)–Budaörs (NB III)
16.30: Pécsvárad SE Prosport.hu (Baranya I.)–Dunaújváros (NB III)
16.30: K. Ócsárd SE (Baranya II.)–Nagyatádi FC (Somogy I.)
16.30: 43. sz. Építők SK (BLSZ I.)–FC Nagykanizsa (NB III)
18.00: Király SE (Vas I.)–BVSC Zugló (NB III)
19.00: REAC Sport Kft. (BLSZ I.)–ESMTK (NB III)
ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ

13.30: Southampton–Manchester United (Tv: Spíler1)
16.00: Brentford–Everton
16.00: Brighton–Leeds United
16.00: Chelsea–Leicester (Tv: Spíler2)
16.00: Liverpool–Bournemouth (Tv: Spíler1)
16.00: Manchester City–Crystal Palace (Tv: Match4)
18.30: Arsenal–Fulham (Tv: Spíler1)
FRANCIA LIGUE 1
4. FORDULÓ

17.00: Auxerre–Strasbourg
21.00: Lens–Rennes (Tv: Match4)
NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ

15.30: Hertha BSC–Borussia Dortmund
15.30: Hoffenheim–Augsburg
15.30: Mainz–Leverkusen
15.30: RB Leipzig–Wolfsburg (Tv: Arena4)
15.30: Schalke 04–Union Berlin
18.30: Bayern München–Mönchengladbach (Tv: Arena4)
OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ

18.30: Cremonese–Torino
18.30: Juventus–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Milan–Bologna (Tv: Sport2)
20.45: Spezia–Sassuolo
ROMÁN LIGA 1
7. FORDULÓ

20.45: Sepsi OSK–Rapid Bukarest 
SPANYOL LA LIGA
3. FORDULÓ

17.30: Elche–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
19.30: Rayo Vallecano–Mallorca (Tv: Spíler2)
22.00: Almeria–Sevilla (Tv: Spíler2)
SZLOVÁK FORTUNA LIGA
7. FORDULÓ

18.00: DAC–Trencín 
NŐI NB I
3. FORDULÓ

16.00: Puskás Akadémia–Újpest
16.30: Diósgyőri VTK–MTK Hungária
17.00: Győri ETO–Szekszárdi UFC
17.30: Astra Hungary–Szent Mihály
17.30: Ferencvárosi TC–Haladás
17.30: Kelen SC–Mol Fehérvár FC
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Naptárakat elő.

 
ÍME, A VASAS HÍRE:
 
“A jövő szerdai bajnoki mérkőzés 17.30 óra helyett 15.30 órakor kezdődik.
 
Az NB III. Keleti csoportjának 6. fordulójában megrendezésre kerülő Eger SE – Vasas FC II bajnoki találkozó eredeti időpontja 2022. augusztus 31., szerda 17.30 óra volt. A Magyar Labdarúgó Szövetség módosította a kezdést, így második csapatunk jövő szerdán 15.30 órakor az Eger együttese ellen lép pályára a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban.
 
Szurkolóinkat szeretettel várjuk a Vasas FC II mérkőzésére! Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!”
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentések.

 
A DVTK HÍRE:
 
“Petar Milčanović a DVTK új erőnléti edzője
 
Formálódik Kuznyecov Szergej stábja. Erőnléti edzőként csatlakozik Petar Milčanović, aki az U20-as világbajnok Szerbia válogatottjának erőnlétéért felelt, és később dolgozott a Watford, a Chicago Fire, valamint a PAOK szakmai stábjában is. A 44 éves Petar Milčanović fiatalon az FK Sloga Požega csapatában futballozott, de később a tanulást helyezte előtérbe, edzői és tanári diplomát szerzett a Belgrádi Egyetem Sport- és Testnevelési Karán, emellett rendelkezik erőnléti edzői képesítéssel és UEFA A-licenccel is.
 
Pályafutás a szerb korosztályos válogatottaknál vett lendületet, 2014-ben az U19-es csapattal bronzérmet nyert Magyarországon, egy évvel később pedig az U20-as csapattal világbajnoki címet ünnepelt Új-Zélandon.
 
Ezzel párhuzamosan erőnléti edzőként dolgozott a szerb tenisz Davis-kupa-csapattal, illetve a világelső Jelena Janković-csal és Ilija Bozoljacval is.
2016-ban visszatért a klubfutballba, és előbb a görög PAOK Szaloniki, majd két éven keresztül a Chicago Fire játékosaival, közte a magyar válogatott Nikolics Nemanjával dolgozott. 2020-ban visszatért Európába, és Vladimir Ivić hívására a Watford erőnléti edzőinek vezetője lett egy fél idényre.
 
Petar Milčanović megkapta az ideiglenes munkavállalási engedélyt, így elkezdheti a munkát a DVTK erőnléti edzőjeként. Tuska János kapusedző, Dobó László performance coach és Póti Krisztin videoelemző folytatja a munkát Kuznyecov Szergej stábjában, hozzájuk csatlakozik majd egy másodedző. Ugyanakkor Dragan Vukmir stábjának tagjai közül Szász Ferenc másodedző és Jovan Marković erőnléti edző közös megegyezéssel elhagyta Diósgyőrt. Köszönjük a munkájukat, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!”
 
 
A GYIRMÓT BEJELENTÉSE:
 
“A mai napon klubunk kettő plusz egy éves szerződést kötött Berki Istvánnal. A 28 éves játékos az utóbbi években megfordult Kazincbarcikán, Balmazújvárosban, Siófokon, a Puskás Akadémiánál, Csákváron, Vácon és az ETO-nál is. István a 2021-2022-es NB II Merkantil Bank Ligában összesen 14 alkalommal lépett pályára kezdőként, valamint 14 alkalommal csereként és ez idő alatt 3 gólt szerzett.
 
A labdarúgó Gyirmóti pályafutásához gólokban gazdag, sikeres szezont kívánunk!”
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Így várják a csapatok a találkozót.

Az NB I 5. fordulójában az újonc Vasas együttese Mezőkövesdre látogat. Négy évet követően találkoznak újra egymással a felek, akkor gól nélküli pontosztozkodás lett a vége. A hazaiak a Debrecen ellen megszerzett első győzelmüknek köszönhetően felszabadultabban futballozhatnak riválisuknál, akik egy hazai Honvéd elleni vereséggel várják a találkozót. Izgalmas találkozó várható, hiszen a pontokra mindkét csapatnak égető szüksége van, pláne a fővárosiaknak, akik első győzelmükre gyúrnak. A kövesdiek négy ponttal a hatodik helyen, még az angyalföldiek három ponttal a tizedik helyen állnak a tabellán.   

“A debreceni mérkőzés után jó a hangulat, a játékosokon felszabadultságot és örömöt lehetett látni a találkozó után is. A labdarúgóknak is elmondtam, hogy ez a kezdet, erre a teljesítményre lehet építeni, ezt a hozzáállást, mentalitást kell kivinni a következő mérkőzéseken is a pályára és akkor nem lesz problémánk. A találkozót követő első napokban a regenerációra helyeztük a fő hangsúlyt, nagyon sokat futottak a játékosok a Debrecen ellen, nagy volt a küzdelem és mindent beletettek a mérkőzésbe. Az utolsó két nap már a Vasasról szólt, a taktikát átvettük és gyakoroltuk, hogy szombaton is eredményesek tudjunk lenni. A fővárosi csapat nagyon egységes és jól összerakott, sok magyar játékost szerződtettek, a magyar vonalat próbálják erősíteni. 

Több olyan labdarúgójuk van, akik megjárták korábban az élvonalat, válogatottak is voltak, de náluk is elsősorban a csapategységet lehet kiemelni. Azt gondolom, ha koncentráltak leszünk és meg tudjuk valósítani azt a játékot, amit szeretnénk, akkor a Vasas ellen is eredményesek lehetünk, mert nekik is megvannak azok a hibapontjaik, melyet kihasználva meg tudjuk bontani a védekezésüket, amiből gólt, gólokat szerezhetünk. Nekünk az a fontos, hogy topon legyünk ezen a mérkőzésen is” – nyilatkozta Supka Attila a klub honlapjának.  

Berecz Zsombor a Vasas csapatkapitánya leszögezte konkrét céllal utaznak a matyóföldiekhez.

“Az eredményeink eddig nem úgy sikerültek, ahogyan azt vártuk, szorul a hurok körülöttünk, így egy nagyon kiélezett mérkőzésre számítok. Természetesen vannak kellemes emlékeim a mezőkövesdi időszakomból, de az már a múlt, s bár talán ebből a szempontból fura érzés lesz pályára lépni a korábbi klubom ellen, nagy jelentőséget nem tulajdonítok ennek, mert mindenképpen a három pontért utazunk. Azt gondolom, a megfelelő koncentráció kulcs lehet a győzelemhez, úgy kell futballoznunk, hogy küzdelemben és győzni akarásban a Mezőkövesd nem múlhat felül minket” – mondta Berecz Zsombor a vasasfc.hu-nak

NB I. 5. FORDULÓ

PROGRAM

Péntek
20.00: Újpest-Paks 2-3
Szombat
15.30: Mezőkövesd-Vasas(Tv:M4Sport+)
17.30: Kecskemét-ZTE (Tv: M4Sport)
19.45: DVSC-Puskás Akadémia (Tv: M4Sport)
Vasárnap
14.30: Kisvárda-MOL Fehérvár FC (Tv:M4Sport+)
17.30: Ferencváros-Budapest Honvéd (Tv: M4Sport)

Tabella a linkre kattintva érhető el. 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Az NB1.HU többször is hírt adott arról, hogy Schön Szabolcs a MOL Fehérvárban folytathatja a karrierjét. A felek közötti tárgyalás akkor fordult komolyabbra, amikor Ivan Petrjak hazatért a Sahtar Doneck csapatába. A tervek szerint a korában az MTK-ban futballozó magyar válogatott játékos Petrjak pótlására érkezne Fehérvárra.

A MOL Fehérvár FC hivatalosan oldalán jelentette be, hogy mindenben megegyezett az Egyesült Államokból hazatérő játékossal. 

ÍME, A FEHÉRVÁR BEJELENTÉSE:

“Az FC Dallas és klubunk pénteki megállapodása alapján a MOL Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását Schön Szabolcs!
A nyolcszoros magyar válogatott játékos 2000. szeptember 27-én született, a labdarúgás alapjait Kispesten tanulta, (2010 és 2016 között 350 gólt szerzett az MLSZ adatbankja szerint!) majd egészen fiatalon a világhírű Ajaxba igazolt. A holland utánpótlásban 36 meccsen három gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki, pályára lépett az ifjúsági Bajnokok Ligájában is. 2019 elején az MTK-hoz került, ahol két és fél szezon alatt 62 tétmeccsen 16 gól és 11 assziszt volt a mérlege. Az elmúlt másfél évben az amerikai élvonalban szereplő FC Dallas futballistája volt, 26 mérkőzésen 7 gólpasszt írtak fel neve mellé a texasi statisztikusok.
A magyar utánpótlás-válogatottaknak folyamatosan tagja volt, játszott U17-es Európa-bajnokságon is, a felnőtteknél pedig már Marco Rossi irányítása alatt mutakozott be, a 2021-es kontinenstorna előtt. Az EURO 2020 során két meccsen lépett pályára, emlékezetes lesgólt szerzett a portugálok ellen, összesen pedig fiatal kora ellenére már nyolc alkalommal húzhatta magára a címeres mezt.

"Az elmúlt időszakban több Vidi-játékossal és stábtaggal is beszéltem, és csak pozitív dolgokat hallottam a klubról. Motivál, hogy újra az NB I-ben futballozzak, szeretnék sok játéklehetőséget kapni. Fiola Attilát és Nego Loicot a válogatottból jól ismerem, velük eddig is tartottam a kapcsolatot, ez is segíthet majd a beilleszkedésben. Szeretnék gyorsan edzésbe állni és minél hamarabb bemutatkozni Vidi-mezben! – nyilatkozta a szerződés aláírása után Schön Szabolcs.

”Schön Szabit már régóta szerettük volna leigazolni, örülök hogy a mai naptól Vidi-játékosként köszönthetjük! Szabolcsot nagyon értékes játékosnak tartjuk, nem véletlenül tagja a válogatott keretnek sem, vele még tovább nő a magyar kontingens száma a Vidiben. Az sem mellékes szempont, hogy Michael Boris az MTK-ból ismeri Szabit, jól dolgoztak együtt a kék-fehéreknél is, most az ő érkezésével vezetőedzőnk variációs lehetőségei is bővültek a jövőre nézve" – mondta új igazolásunkról sportigazgatónk, Sallói István.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mindenkit meglepett a döntése.

Váratlanul lemondott a szerb Crvena Zvezda vezetőedzője Dejan Sztankovics, miután a hétközben hazai pályán eset ki csapata a (az utolsó percekben egy öngólnak köszönhetően) Bajnokok Ligája rájátszásában a Maccabi Haifa ellen. A pénteki Európa-liga sorsoláson kiderült, hogy a Zvezda,egy csoportba került a FTC a Monaco és a Trabzonspor csapataival, de mint kiderült, a kiírásnak új edzővel vágnak neki. A klub hivatalos oldalán jelentette be az edző távozását.

Sztankovics nagy szomorúság közepette indokolta döntését.

“„A Crvena zvezda az én nagy szerelmem, leírhatatlan, amit érzek iránta. Harmadszor próbáltam meg eljuttatni a csapatot a Bajnokok Ligájába, és teljesen üresnek érzem magam most, hogy nem tudtam megadni azt a legnagyobb szerelmemnek, amit a legjobban akartam. Nem tudom folytatni. Mindent beleadtam, most valaki másnak kell próbálkoznia” – mondta a korábbi labdarúgó. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kemény csoportba került a Vidit kiejtő Köln.

Az Európa-liga sorsolása után, megtartották a harmadik számú kupasorozat csoportbeosztását is. A MOL Fehérvár FC búcsújával eldőlt, hogy nem lesz magyar csapat az idei sorozatban, viszont magyar érdekeltségű mérkőzéseknek továbbra is izgulhatunk. 

A Szalai Ádámot foglalkoztató svájci Basel és a Holman Dávidot a soraiban tudó szlovák Slovan Bratislava is érdekelt volt a sorsoláson. Érdekesség, hogy Fortuna úgy intézte, hogy ugyanabban a csoportban, méghozzá a H-ba került a Basel és a Slovan is, kiegészülve a Zalgiris és a Pyunik gárdáival. 

A Vidit kiejtő Köln, a Partizan, Nice, Slocávko hármas mellé került, míg az FTC playoff ellenfele a Shamrok Rovers az F-csoportba a Gent, Molde, Djurgarden csapataival néz farkasszemet.

A csoportkör szeptember 8-án kezdődik és november 3-ig tart. A finálét június 7-én Prágában rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Így vélekedik az esélyekről Orosz Pál és Hajnal Tamás.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Ferencváros együttese a H-jelű kvartettbe került, ahol a Crvena Zvedza, a Monaco és a Trabzonspor is szerepel.  

“Az isztambuli sorsoláson Orosz Pál az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója,és Hajnal Tamás sportigazgató képviselte a zöld-fehéreket, majd latolgatta az esélyeket a fradi.hu-nak.

“Azt gondolom, hogy ez egy kiegyenlített csoport” – kezdte Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. „Bár most elkerültük a kiugró klubokat, ezúttal is nagyon jó csapatok ellen játszhatunk majd. Azt is látni kell, hogy a Monacón kívül mindhárom másik csapat bajnokként érkezik majd, szóval nehéz feladatunk lesz. Érezhető, hogy az UEFA Európa Konferencia Liga létrejöttével az Európa Liga megerősödött, most is több, Bajnokok Ligája-szintű csoport is kialakult. Mint azt korábban elmondtuk, szeretnénk tavasszal is a nemzetközi kupaporondon szerepelni, legyen az akár az Európa Liga, vagy az Európa Konferencia Liga. Ezért keményen dolgozunk és reméljük, hogy sikerrel járunk” – tette hozzá Orosz Pál.

“Nagy kihívás lesz” – reagált sportigazgatónk, Hajnal Tamás. „Kétségtelenül erős csoport a mienk, főleg, hogy rajtunk kívül a Crvena zvezda és a Trabzonspor is megnyerte hazája bajnokságát, a Monaco pedig egy nagy rutinnal rendelkező francia élcsapat. Izgalmas meccsek előtt állunk, de mindenképpen szeretnénk felnőni a feladathoz” – mondta Hajnal Tamás.

A mérkőzések hivatalos időpontjairól az Európai Labdarúgó Szövetség később hoz döntést. Ugyanakkor az UEFA előzetesen kijelölte a tervezett meccsnapokat, amelyek a következőek:
1. játéknap: szeptember 8.
2. játéknap: szeptember 15.
3. játéknap: október 6.
4. játéknap: október 13.
5. játéknap: október 27.
6. játéknap: november 3.

Kubatov Gábor az FTC elnöke röviden értékelt a sorsolást követően.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két óra alatt 10 ezer jegy talált gazdára.

Ahogy arra számítani lehetett, óriási érdeklődés övezi a magyar válogatott szeptemberi Olaszország elleni Nemzetek Ligája mérkőzését. Jeleztük, hogy péntek 10 órától indult a jegyvásárlás a szurkolói klub tagjai számára. Az MLSZ tájékoztatása szerint, két óra leforgása alatt, több mint 10 ezer belépő kelt el. 

Bár a hírek szerint a jegyrendszert megterhelte a rengeteg igénylés, emiatt akadozott az értékesítés, úgy tűnik megoldódott probléma.

A magyar válogatott szeptember 26-án fogadj az olasz válogatottat a Puskás Arénában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Összefoglalta a lényeget.

Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros együttese a H-csoportba került az Európa-ligában, ahol a Crvena Zvezda, a Monaco és a Trabzonspor vár majd rá. Kubatov Gábor a FTC elnöke, röviden és tömören reagált a riválisokra Facebook-oldalán.

A sorsolásról:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sallaiék az FTC mumusát kapták.

A Ferencváros együttese a harmadik kalapból várta az Európa-liga csoportkörének sorsolását Isztambulban. Az eseményen Gera Zoltán is fontos szerepet kapott, hiszen amellett, hogy az idei kiírás nagykövete, húzóként is tevékenykedett. 

Az FTC-t végül a H-csoportba került, ahol a szerb Crvena Zvezda, a francia AS Monaco és a török Trabzonspor együttesével mérkőzhet. Bár nehéz mérkőzések várnak Sztanyiszlav Csercseszov fiaira, nem legyőzhetetlen csapatok a riválisok. 

A magyar érdekeltségű csapatok közül, egy csoportba került a Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbache és a Gyurcsó Ádám csapata a AEK Larnaca. A Schafer Andrást foglalkoztató Union Berlin és Sallai Roland csapata a Freiburg és kiegyenlített nehéz kvartettbe került. 

Előzetesen a legerősebb csoportnak az A-csoport tűnik, ahová az Arsenal, a PSV, a Bodö/Gimt és a Zürich került. 

A 2022–2023-as idény döntőjét a Puskás Arénában rendezik meg, melynek logóját már be is mutatták.

EURÓPA-LIGA 2022–2023
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT

Arsenal (angol)
PSV (holland)
Bodö/Glimt (norvég)
Zürich (svájci)
B-CSOPORT
Dinamo Kijev (ukrán)
Rennes (francia)
Fenerbahce (török)
AEK Larnaca (ciprusi)
C-CSOPORT
Roma (olasz)
Ludogorec (bolgár)
Betis (spanyol)
HJK (Finn)
D-CSOPORT
Braga (portugál)
Malmö (svéd)
Union Berlin (német)
Saint-Gilloise (francia)
E-CSOPORT
Manchester United (angol)
Real Sociedad (spanyol)
Sheriff (moldovai)
Omonia (ciprusi)
F-CSOPORT
Lazio (olasz)
Feyenoord (holland)
Midtjylland (dán)
Sturm Graz (osztrák)
G-CSOPORT
Olymiakosz (görög)
Qarabag (azeri)
Freiburg (német)
Nantes (francia)
H-CSOPORT
Crvena zvezda (szerb)
Monaco (francia)
FERENCVÁROS
Trabzonspor (török) 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szurkolók nagy örömére.

Egy gálamérkőzés keretében, újra mezt húz és pályára lép az angol szrukolók körében csak “mágikus magyar”-nak becézett Gera Zoltán. A West Bromwich Albion, szeptember 24-én Chris Brunt és James Morrison tiszteletére szervez gálamérkőzést, ahol a közétett lista alapján Gera is pályára lép. 

A 97-szeres korábbi magyar válogatott, két részletben összesen hét idényt töltött birminghami klubban. 191 mérkőzésen 29 gólt és 19 gólpasszt jegyzett.

A mérkőzés teljes bevételét a West Brom hivatalos jótékonysági szervezetének, a The Albion Foundation számára ajánlják majd fel.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC