Tóth Alex a hosszas VAR-szünetről is beszélt a Paks-FTC után.
Amint arról beszámoltunk, a Ferencváros Joseph utolsó utáni pillanatokban szerzett góljával 3-2-re nyert Pakson. A találkozó után Bognár György feldúltan nyilatkozott a játékvezetésről. Erről itt lehet olvasni bővebben. Az egyik esetről a válogatott Tóth Alex is beszélt röviden, hogy mit éltek át a hosszas várakozás során. „Mi se nagyon tudtunk semmit, mi is csak vártunk az ítéletre” – nyilatkozta a játékos a Fradi Zóna adásában.
Paks-FTC: durva VAR-zavar, piros lap, a 94. percben jött a csattanó a cserék nagy meccsén
Az egyszeres válogatott középpályás természetesen a paksi sikerük titkát is elárulta röviden: „Megint jól jöttek be a pontrúgások, készültünk rá. Kellett a szerencse is hozzá, de megdolgozott a csapat a győzelemért.”
Tóth Alex szerint fontos meccs volt a mérkőzés, amelyen öt gól is esett, de mostmár túl vannak rajta, és a kupadöntőre kell koncentrálnunk elsősorban. „Ez a következő feladat. Minden meccsen mindenki kiadja magából a maximumot. Az, hogy ki hogy teszi fel a csapatokat, az csak edzői döntés kérdése” – utalt arra, hogy Robbie Keane-en múlik, hogy milyen kezdőt állít ki a Puskás Arénában, ők egytől egyig készen állnak a visszavágásra a tavaly elvesztett döntőért.
A Ferencváros három pont előnnyel fordul rá a 32. fordulóra, ahol majd a kiesés elől menekülő Fehérvár lesz a zöld-fehérek ellenfele.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 12 | 6 | 4 | 2 | 7 | 22 |
| 2. | Puskás Akadémia FC | 12 | 7 | 0 | 5 | 2 | 21 |
| 3. | Ferencvárosi TC | 11 | 5 | 5 | 1 | 10 | 20 |
| 4. | DVSC | 12 | 5 | 4 | 3 | 4 | 19 |
| 5. | Újpest FC | 12 | 5 | 3 | 4 | 3 | 18 |
| 6. | Paksi FC | 12 | 5 | 2 | 5 | 1 | 17 |
| 7. | Vasas FC | 12 | 4 | 4 | 4 | 3 | 16 |
| 8. | ZTE FC | 12 | 4 | 1 | 7 | -6 | 13 |
| 9. | Budapest Honvéd | 11 | 3 | 4 | 4 | -3 | 13 |
| 10. | MTK Budapest | 12 | 3 | 3 | 6 | -9 | 12 |
| 11. | Kisvárda | 12 | 2 | 6 | 4 | -2 | 12 |
| 12. | Nyíregyháza | 12 | 3 | 2 | 7 | -10 | 11 |














