nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

 

AZ MLSZ KÖZLEMÉNYE:

 

"Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága március 3-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

 

NB II

 

A FEB a Diósgyőrt a Pécs elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása) írásbeli figyelmeztetésben részesíti."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Harc a végsőkig!

Az NB I 23. fordulójának péntek esti nyitómeccsén a Gyirmót az MTK-t fogadja.

Mindkét csapat számára létfontosságú lesz a találkozó, hiszen jelenleg mindkét együttes a kiesőzónában áll (a gyirmótiaknak 24, a fővárosiaknak 20 pontjuk van), egy esetleges győzelem hatalmasat lendíthet a kiesés elleni harcban – hazai siker esetén pedig hét pontra nőhet a különbség a két csapat között, ami még nehezebb helyzetbe sodorná az MTK-t.

Vladislav Klimovich, a gyirmótiak középpályása úgy fogalmazott, a tavasz legfontosabb meccse jön, míg Csertői Aurél, a gyirmótiak vezetőedzője így nyilatkozott a meccs előtt a klubhonlapnak: "Nem igen kell számolgatnunk, hazai pályán nyernünk kell ahhoz, hogy bennmaradjunk. Számunkra úgy gondolom, hogy csak az az esély, hogy ha hazai pályán győztesként vonulunk le. Az MTK nem rossz csapat, Magyarországon nekünk mindenki nehéz ellenfél, de a fiúk elszántak és remélem, hogy egy jobb játékot tudunk mutatni a legutóbbi hazai mérkőzésünknél. Az elszántság megvan, a srácok benn akarnak maradni, mi is. Harcolni fogunk biztos az utolsó percig, de játékban többet kell mutatnunk, mint eddig."

Márton Gábor, az MTK trénere az előző fordulóban, a DVSC elleni 1-0-s vereség után így értékelt: "Keresem a szavakat egy ilyen meccs után. Nem mondhatom azt, hogy rosszabbak voltunk, mint a Debrecen. Sőt, úgy érzem, mi domináltunk, mi irányítottunk, helyzeteket alakítottunk ki, amiket sajnos kihagytunk. Kaptunk egy véleményem szerint szabálytalan gólt. Ezt követően szinte egykapuztunk, főleg a második félidőben, megvoltak a lehetőségeink – sajnos rossz döntéseket hoztunk."

A szezonban a csapatok eddig kétszer találkoztak, Gyirmóton 1-1-es döntetlen született, majd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a gyirmótiak 3-0-ra győztek.

A találkozó 20 órakor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megszólalt a sportigazgató.

Sajnos Ukrajnában háború van, aminek fájdalmas hatásai a magyar labdarúgást is érintik. Ez is téma volt a Mandiner Sport Podcastban is, az ott elhangzottakból a Nemzeti Sport szemezgetett. A műsor vendége Sallói István, a MOL Fehérvár FC sportigazgatója volt, aki a szomszédunkban kialakult helyzetről (más, a Vidit érintő témákról is beszélgetettek vele) a következőket mondta:

„Falfehérek lettek (…) Csütörtökön (múlt héten – a szerk.) történt az egész. Tizenegy órakor volt az edzésünk – nyilván nem voltak olyan állapotban, hogy edzeni tudjanak. Másnap jött a Paks elleni meccsünk, és Michael Borisszal arra jutottunk, erről a mérkőzésről el kell őket engedni.”

A sportvezető elmesélte a csapattal együtt átélt hátborzongató pillanatokat, hiszen ukrán játékosaik szerettei nincsenek biztonságban a háborús övezetben, és az is bizonytalan, vajon a játékosokat nem hívják-e be a hadseregbe az ukrán hadiállapot idején.

„Az ügynökeikkel beszélünk arról, mi a helyzet. Bekövetkezhet-e, hogy őket behívják? Nagyon bízom abban, hogy az nem következik be, hogy a külföldön lévő élsportolókat is behívják, és inkább nagyon hamar lezárul ez a válság a szomszédban” – mondta a lehetséges forgatókönyvekről.

„Szerencsére olyan sok orosz játékos nincs az NB I-ben. Edző egy. A Paks meccs előtt Haraszti Zsolt, a hazaiak ügyvezetője hívott, hogy náluk sok orosz vendégmunkás van, a paksi atomerőműben dolgoznak, járnak ki meccsekre, és ki szokták tenni az orosz zászlót… És a meccs előtt felhívott, ha esetleg kitennék most is, azt ne vegyük provokációnak, nekik is kellemetlen dolog. (…) Most mivel tudtam, hogy nem játszanak az ukrán játékosaink, ezért nem feszültem bele az ügybe. De el tudom képzelni a lelkiállapotukat, ha kinn van az orosz zászló, és látják, mit érezhetnek…”

„Próbáljuk őket támogatni mindenben, de nagyon aggódnak a családtagjaikért. Van olyan játékos, aki mondta, hogy a szülei eldöntötték, beállnak a seregbe, ha kell, és harcolni fognak. Nagyon nehéz nekik így koncentrálni” – tette hozzá Sallói István.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy rangadó vár a Fradira, hatpontos meccs Újpesten

Idegenben kezdi a bajnokság utolsó harmadát a Vidi.

A hét végén már az utolsó, harmadik kör első mérkőzéseit rendezik a labdarúgó OTP Bank Ligában, és lesz köztük a bajnoki címért zajló küzdelmet befolyásoló rangadó is.

A listavezető és címvédő zöld-fehérek két ponttal előzik meg a második Puskás Akadémiát és a harmadik Kisvárdát, azaz utóbbival vívott összecsapásuk nyomán akár változás is lehet az élen. A fővárosiak a téli szünetben kinevezett Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzővel meglehetősen rapszodikusan teljesítenek, idei hat bajnoki meccsükből mindössze kettőt nyertek meg, ugyanakkor kedden öt év után sikerült ismét a legjobb négy közé jutniuk a Magyar Kupában. A Kisvárda ugyan még veretlen 2022-ben, ennek ellenére egy ponttal nőtt a hátránya, mert öt bajnoki találkozójából négyszer döntetlent játszott. A két csapat előző két összecsapásán mindkét fél egy-egy sikert aratott.

Ha döntetlennel zárulna a rangadó, annak a felcsútiak lehetnek a haszonélvezői, de ehhez győzniük kell a bennmaradásért küzdő, de egyre jobb formába lendülő Újpest vendégeként. A lila-fehérek három forduló óta veretlenek és címvédőként a Magyar Kupában is elődöntőbe jutottak, ezzel szemben riválisuk három kör óta nyeretlen.

A 23. forduló pénteken igazi kiesési rangadóval kezdődik, az utolsó előtti Gyirmót a sereghajtó MTK Budapestet fogadja. Ha a négypontos hátrányban lévő kék-fehérek veszítenek, rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek, de igazán a döntetlen sem javítana a helyzetükön.

A bennmaradásért vívott küzdelemben ugyancsak nagy jelentőséggel bír a szombati Budapest Honvéd-DVSC összecsapás, és a vasárnap egymással játszó ZTE-nek és MOL Fehérvárnak is fontosak lennének a pontok. Utóbbi mérkőzésen a vendégek öt vereség után próbálhatnak meg kilábalni a mély hullámvölgyből.

OTP Bank Liga, 23. forduló:

péntek:
Gyirmót FC Győr-MTK Budapest 20.00

szombat:
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Újpest FC-Puskás Akadémia FC 17.00
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 19.30

vasárnap:
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 15.15
Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 17.45

A tabella:
 1. Ferencváros 22 13 4 5 37-18 43 pont
 2. Puskás Akadémia FC 22 12 5 5 30-23 41
 3. Kisvárda Master Good 22 11 8 3 37-22 41
 4. Paksi FC 22 9 4 9 56-46 31
 5. ZTE FC 22 8 6 8 31-39 30
 6. MOL Fehérvár FC 22 8 5 9 28-29 29
 7. Debreceni VSC 22 7 7 8 36-34 28
 8. Mezőkövesd Zsóry FC 22 7 6 9 26-34 27
 9. Budapest Honvéd 22 7 4 11 35-37 25
10. Újpest FC 22 6 6 10 29-34 24
11. Gyirmót FC Győr 22 6 6 10 23-32 24
12. MTK Budapest 22 5 5 12 16-36 20

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A meccs a lefújásig tart!

Mint arról beszámoltunk, az ETO csütörtök este 2-1-re verte a MOL Fehérvár FC-t a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében, így egyedüli másodosztályú csapatként jutott az elődöntőbe, ahol a Ferencvárossal néz farkasszemet.

A lefújás után a két vezetőedző értékelt.

Klausz László (ETO): "Jól éreztem magam a pálya szélen. Nem csak az eredmény miatt, hanem azért is, mert láttam a játékosokon azt, amit kértem tőlük a mérkőzés előtt. Jó hangulatú meccs volt, végre sok szurkoló volt kint a helyszínen. Az előző vereség után sokat beszéglettünk a mentális felkészülésről, igyekeztünk megváltoztatni a játékosok gondolkodásmódját, úgy néz ki, hogy ez sikerült. Minden játékosnak megvan a lehetősége arra, hogy az NB II-be is így teljesítsen, szeretnénk majd elkezdeni a mérkőzéseket a másodosztályban is."

Michael Boris (MOL Fehérvár FC): "Nehezen találok szavakat egy ilyen mérkőzés után. Az első félidőben beszorítottuk a hazaiakat, és a kemény munkának köszönhetően meg is tudtuk szerezni a vezetést. A második játékrész első 15 perce is rendben volt, de ez egy negyeddöntő, ahol centimétereken múlik a siker. Az egyenlítő gól előtt megvolt a lehetőségünk, hogy betaláljunk, e helyett a Győr rúgott gólt, majd jött a kiállítás, a végén pedig a tizenegyes. Ilyen a foci, ha nem játszunk végig maximális energiával, akkor ez a vége. Tíz emberrel is ki kellett volna húznunk a mérkőzést, sajnos ahogy Pakson, most is a hosszabbításban kaptunk gólt, meg kell értenünk, hogy a mérkőzés a lefújásig tart."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kezdődik az NB I 23. fordulója.

NB I, 23. FORDULÓ

20.00: Gyirmót-MTK (tv: M4 Sport)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Összejöhet a Derbi a döntőben!

A csütörtök esti ETO-MOL Fehérvár FC negyeddöntő után kisorsolták a MOL Magyar Kupa elődöntőinek párosítását.

Ennek értelmében az NB III-as Kazincbarcikát búcsúztató Paks az NB II-es Békéscsabát felülmúló Újpesttel, míg az egyedüli másodosztályú ETO a Honvéddal szemben továbbjutó Ferencvárossal találkozik. Adott esetben az is előfordulhat tehát, hogy a kupadöntőben összejön a Derbi, azaz a Ferencváros-Újpest összecsapás – ehhez azért a győrieknek és a paksiaknak is lesz egy-két szavuk…

AZ ELŐDÖNTŐK PÁROSÍTÁSA:

Paks-Újpest
ETO-Ferencváros

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Van NB II-es a legjobb 4 között.

ETO FC-MOL FEHÉRVÁR FC 2-1

Dráma és csoda!

Nem akármilyen meccset hozott a Magyar Kupa negyedik, egyben utolsó negyeddöntője, amelyet az NB II-es ETO és az NB I-ben a legutóbbi öt meccsét elveszítő, szörnyű formában lévő MOL Fehérvár FC játszott egymással.

Mondani sem kell, mekkora volt a tét a két csapatnak: az októberben a kupában a Puskás Akadémiát kiejtő győriek számára már a legjobb nyolc is szép teljesítmény, a fehérváriak pedig az edzőváltás után sem találják a formájukat, és mivel a bajnoki dobogó elúszni látszik, a kupa jelenti lényegében az egyetlen lehetőséget az európai kupaindulásra.

Pontosabban jelentette. 

Pedig az első félidő után még továbbjutásra állt Michael Boris együttese, Petrjak góljával a legjobbkor, a szünet előtt közvetlenül szerezték meg a vezetést, a második félidőben azonban nagyon bátran futballozott Klausz László legénysége, aminek meglett az eredménye.

Előbb Kiss egyenlített szabadrúgásból a 71. percben, majd Fiolát állította ki második sárga lapja miatt Zierkelbach Péter.

Úgy tűnt, emberhátrányban is kihúzza legalább hosszabbításra a Vidi, ám a rendes játékidő ráadásában Stopira szabálytalankodott Óvárival szemben, a jogosan megítélt büntetőt pedig Farkas értékesítette.

A győriek így egyedüli NB II-es csapatként bejutottak az elődöntőbe a kupában, a fehérváriak pedig amiatt is csalódottak lehetnek (egyben büntetésre számíthatnak), hogy a dühös szurkolóik jóformán berohantak a pályára a lefújást követően (a beharangozónkban egyébként megírtuk, hogy akár feszült meccs is várható a szurkolók miatt) – a hazaiak először még nem éppen a helyzet magaslatán álló biztonsági emberei állították meg őket. Ha így folytatódik a Vidi szereplése, lehet, hogy még kellemetlenebb percek is következnek tavasszal…

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: FARKAS BALÁZS

A győriek mindössze 19 éves játékosa a Nagykanizsa elleni mesterhármasa után (ezzel jutott egyáltalán negyeddöntőbe az ETO) ezúttal nagyon magabiztosan értékesítette a hosszabbításban a tizenegyest, egyáltalán nem remegett meg a lába. Ki tudja, az elődöntőben is ő lesz-e a nyerőember…

A MECCS KULCSMOMENTUMA: FIOLA KIÁLLÍTÁSA

Ki tudja, mi lett volna, ha a győri egyenlítés után nem kerül emberhátrányba a Vidi – mondjuk a meccs végi bekapott gólt nem feltétlenül a kiállításnak köszönhették.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

43. perc: Egy szép összjáték végén Petrjak 17 méterről, remek lövéssel talált a jobb felsőbe. Az ukrán játékos a könnyeivel küszködött a gólja után, érthető okokból. 0-1

71. perc: Alef szabálytalansága után szabadrúgáshoz jutott az ETO, amit Kiss 19 méterről parádésan helyezett a bal felsőbe. 1-1

93. perc: Stopira szabálytalankodott Óvárival szemben a tizenhatoson belül, a büntetőt Farkas lőtte a jobb alsóba. 2-1

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

Az ETO várja a kupasorsolást, a Vidinek marad a bajnokság, ahol vasárnap a ZTE-hez látogatnak.
 

JEGYZŐKÖNYV:

ETO FC-MOL FEHÉRVÁR FC 2-1 (0-1)

ETO FC: Fadgyas – Kovács K., Kiss M., Bagi, Csonka, Forgács (Tamás K., 58.) – Vitális, Tuboly, Torma, Szimcso (Óvári, 67.) – Farkas B. (Bacsa, 94.). Vezetőedző: Klausz László
MOL Fehérvár FC: Kovács D. – Fiola, Bese (Nego, 61.), Stopira, Hangya – Rúben Pinto, Dárdai P. (Kodro, 90+3.), Lednev (Makarenko, 61.), Alef, Petrjak (Rus, 80.) – Nikolics N. (Bamgboye, 80.). Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerző: Kiss M. (71.), Farkas B. (90+3. – 11-esből), ill. Petrjak (43.)
Kiállítva: Fiola (72.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az új érkezőkről is beszélt.

Banai Dáviddal készített interjút az Újpest honlapja. A 27 éves kapus a lilák egyik legfontosabb játékosa, idén 20 bajnokin védte a csapat kapuját és több nagy védéssel járult hozzá ahhoz, hogy az újpestiek jelenleg ne a kiesőzónából, hanem a 10. helyről várják az NB I folytatását.

Több érdekes témára is rákérdeztek nála, ebből idézünk.

"Te igazi újpesti nevelésnek számítasz, soha nem is játszottál más klub színeiben. Tervezed, hogy kipróbálnád magad egy másik alakulatnál?

Persze bármit hozhat a jövő, de jelenleg nem tudom elképzelni, hogy Magyarországon bármelyik másik együttes mezét magamra öltsem. Ha egy a klub számára is megfelelő ajánlat érkezne, akkor szívesen megmérettetném magam egy külföldi ligában. Ha azonban nem, akkor bízom benne, hogy minél tovább közösen írjuk az Újpest történelmét.

Egyszer a karriered során már majdnem abbahagytad a profi labdarúgást. Mi ösztönzött, hogy mégis folytasd?

Volt egy súlyos sérülésem, ami után sokáig még a keretbe se kerültem be. Ekkor nagyon magam alatt voltam, és tényleg megfordult-e fejemben, hogy nem érdemes folytatni. De szerencsére a feleségem, aki már akkor is az élettársam volt, mindvégig támogatott, ő adta vissza a hitemet, ő adott erőt a folytatáshoz.

90-szer viselted mezünket az első osztályban. Mennyi lejátszott bajnokival lennél elégedett a karriered végén?

Még nem gondolkodtam ezen, de mint minden profi futballista a lehető legtöbbször szeretnék a pályán lenni. Ugye nemrég megvolt a 100 hivatalos meccsem lila-fehérben, ha elérném a 300-at, akkor arra most azt mondanám, hogy azzal elégedett lennék.

Februárban közepi zárás előtt még komoly erősítések érkeztek hozzánk. Mennyire sikerült beilleszkedniük?

Az átigazolási időszak végén sikerült több poszton is még igazolnunk, ami a jelentősen feljavította vezetőedzőnk, Milos Kruscic lehetőségeit, mind a rotációban, mind pedig a taktikai hadrend kialakításában, úgyhogy mindenki örömmel fogadta az „újakat” az öltözőben."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A PAKS KÖZLEMÉNYE:

"Négy klub együtt az orosz-ukrán háború menekültjeinek megsegítése érdekében.

Talán a jelenlegi globális helyzetet nem kell bemutatnunk senkinek, kimondhatjuk, hogy a modern társadalom számára felfoghatatlan az, ami Ukrajnában történik. Eljött az idő azonban, hogy összefogjunk és megmutassuk mekkora ereje van a sportnak! Az Atomerőmű SE, a Paksi FC, az Atomerőmű KSC Szekszárd és az Atomerőmű KSE Bonyhád rendhagyó összefogás keretén belül adománygyűjtést szervez az orosz-ukrán háború elől menekülni kényszerülő embertársaink számára. 

A kosarasokon, focistákon, judosokon, kajak-kenusokon és még megannyi sportág sportolóin kívül a szurkolókat is arra bíztatjuk, hogy amennyiben lehetőségük van rá csatlakozzanak a kezdeményezéshez, hogy a Magyar Vöröskereszt segítségével minél több adományt tudjunk eljuttatni közösen a rászorulóknak.   

Amire jelenleg szükségük van a háború miatt hazájukat elhagyni kényszerülő menekülteknek: 

-Tartós élelmiszerek 

-Bébi ételek 

-Pelenka 

-Pléd 

-Zsebkendő 

-Nedves törlőkendő 

-Tisztálkodási szerek   

 

Az adományokat az alábbi helyszínen gyűjtik a klubok: 

-Atomerőmű SE: ASE Csarnok (7030 Paks, Gesztenyés u. 2.) 

-Paksi FC: Fehérvári úti Sporttelep (7030 Paks, Fehérvári út 26.) 

-Atomerőmű KSC Szekszárd: Szekszárdi Sportközpont (7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3.) 

-Atomerőmű KSE Bonyhád: Bonyhádi Sportcsarnok (7150 Bonyhád, Jókai Mór u. 3.)   

 

A gyűjtés 2022.03.14-én 12:00-kor ér véget, ezután az egyesületek közösen fogják eljuttatni a Magyar Vöröskeresztnek az adományokat.   

A Magyar Vöröskereszt kérése az, hogy lehetőleg két etapra osszuk el az adománygyűjtést, ez azt jelenti, hogy 2-3 hét múlva ismét fogunk egyet szervezni pontosan azért, mert a menekülteket folyamatosan kell ellátniuk és szeretnék elkerülni azt, hogy egyszerre sok adomány érkezik be, ami egy adott időn belül elfogyna, így a későbbiekben érkezőknek már nehezebben tudnának segíteni.   

Természetesen, aki úgy gondolja, hogy pénzbeli hozzájárulással is szeretne segíteni az megteheti a Magyar Vöröskereszt számlájára történő utalással:   

Belföldi átutalás esetén: 

Bankszámlaszám: 10405004-00026548-00000009 

Közlemény: humanitárius válság   

 

Külföldről történő átutalásnál: 

IBAN szám: HU32 1040 5004 0002 6548 0000 0009 

Swift kód: OKHBHUHB 

Bank neve: K&H Bank Zrt.

Bank címe: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. 

Közlemény: humanitárius válság     

 

Köszönjük, ha csatlakozol hozzánk! Segítsünk együtt!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Koszorúzott az MTK, kiállítás is nyílt.

A Magyar Nemzeti Múzeumban csütörtök délután ünnepélyesen megnyitották a "Hidegkuti 100" kiállítást a legendás Aranycsapat középcsatára születésének centenáriuma alkalmából – jelezte az MTI.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte, amikor Deutsch Tamás, az MTK elnöke megkereste, gondolkodás nélkül mondott igent a felkérésre, mert a magyar futballtörténelem kiemelten fontos része a magyar történelemnek. "Nem volt a magyar labdarúgásnak még egy olyan kiemelkedően sikeres időszaka, mint amikor az Aranycsapat aratta a győzelmeit, és ezeket nem lehetett elképzelni Hidegkuti Nándor nélkül" – jelentette ki a főigazgató az MTK száz éve született labdarúgójáról, aki többek között mesterhármast ért el az évszázad mérkőzésén, az angolok elleni londoni 6-3-as diadalon 1953-ban.

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke arról beszélt, hogy a második világháború után az Aranycsapat sikerei sok magyarnak adták vissza egy jobb életbe vetett hitét, ugyanakkor növelték a nemzeti összetartozás érzését. Utalt arra, hogy Hidegkuti életében a véletlenek is szerepet játszották, hiszen eredetileg a Ferencvárosba szeretett volna igazolni, ám egy bíráló megjegyzés hatására meggondolta magát és meg sem állt az MTK-ig. Felelevenítette, hogy a csatár polgári származása miatt szálka volt a diktatúra szemében, és csak úgy kerülhetett be a válogatottba, hogy a szüleinek kitalált előéletet kreáltak, az eredetileg gyárigazgató édesanyját pedig egy filmen sztahanovista munkásnőként mutatták be.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a kivételes tudású és játékintelligenciájú Hidegkuti nemcsak a magyar, hanem a világ labdarúgásának is kiemelkedő alakja volt. Ezt bizonyítja, hogy 1994-ben átvehette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fair-play díját, majd halála előtt nem sokkal a betegágyánál személyesen látogatta meg Joseph Blatter, a szervezet akkori elnöke.

Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiállított tárgyak között ott van az a mez, amelyet Hidegkuti az 1952-es helsinki olimpián viselt, de megtekinthető a Fiorentinával 1961 augusztusában kötött szerződése, valamint az edzői naplója is.

Deutsch Tamás hangsúlyozta, csütörtökön nemcsak az április 17-ig nyitva tartó kiállítás nyílt meg, hanem kezdetét vette a Hidegkutinak szánt és 2023 elejéig tartó emlékév, amely során "a magyar sporttörténelem egyik legnagyszerűbb szereplőjére" emlékezhetnek.

Hidegkuti Nándor kiemelkedő játékoskarrierje során tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes, illetve az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatottnak. A nemzeti együttesben 69 mérkőzésen 39 alkalommal volt eredményes, legemlékezetesebb fellépésén, az Anglia elleni 1953-as mérkőzésen szokatlan pozícióban, visszavont középcsatárként mesterhármast szerzett. Később edzőként is nagyszerű eredményeket ért el, egyebek között Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert az olasz Fiorentinával, magyar klubcsapatok mellett dolgozott, valamint edzősködött Lengyelországban, Egyiptomban és az Egyesült Arab Emírségekben is.
 

Mindeközben az MTK megkoszorúzta Hidegkuti Nándor Óbudai temetőben lévő sírhelyét. A klub részéről Kanta József és Pölöskei Gábor koszorúzott, az eseményen az MLSZ is képviseltette magát.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A PUSKÁS AKADÉMIA KÖZLEMÉNYE:

"Újabb labdarúgónkkal hosszabbítottunk szerződést: Artem Favorov 2025 nyaráig szóló kontraktusra kanyarította oda a nevét. A 27 éves középpályás 2020 januárjában került egyesületünkhöz, s eddig 30 NB I-es találkozón húzta magára csapatunk mezét, és háromszor talált az ellenfelek kapujába. Az elmúlt évadot kölcsönben Zalaegerszegen töltő, a középpályán kívül a jobbhátvéd posztján is bevethető Favorov a 2021/22-es szezonban vált alapemberré Hornyák Zsolt együttesében, a most futó idényben 20 mérkőzésen jutott szerephez. 

A további közös munkához sok sikert és jó egészséget kívánunk!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

AZ MLSZ KÖZLEMÉNYE:

"Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága március 3-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

A FEB a MOL Fehérvárt, a DVSC elleni hazai bajnoki mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és egyéb rendzavarása, az ellenfél szurkolóinak inzultálása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB II

A FEB a Diósgyőrt a Pécs elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása) írásbeli figyelmeztetésben részesíti."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Belgium volt az ellenfél.

U16-os válogatottunk nagyszerű teljesítményt nyújtva 2-1-re nyerni tudott a belgák elleni csütörtöki felkészülési mérkőzésen – számolt be róla az MLSZ.

A magyar válogatott már a keddi találkozón is egyenrangú ellenfele volt a belga csapatnak, de a házigazdák akkor kihasználták két védelmi hibánkat, és megnyerték a mérkőzést. A csütörtöki visszavágón a hazaiak már annak is örülhettek, hogy tíz perc után még 0-0 volt az állás, mert az első pillanatoktól kezdve nyomás alatt tartottuk a kapujukat, és három-négy hatalmas helyzetet is kialakítottunk, a hazai kapus bravúrokat is bemutatva tartotta meccsben a csapatát.

Az első félidő végig magyar fölényt hozott, és a 25. percben Simon Benedek találatával megszereztük a vezetést is. Nem sokkal később egy labdakihozatalba belehibáztunk, ziccerbe hozva a belgákat, akik megszerezték az egyenlítő találatot. A folytatásban is a magyar csapat akarata érvényesült, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, ezekből további helyzetekig is eljutottunk.

A második félidő is magyar lehetőségekkel kezdődött, és az 50. percben vezetett ellentámadás végén Galántai Tamás egy remek átlövésgóllal visszavette az előnyt. A belgák csak a mérkőzés utolsó néhány percében tudták nyomás alatt tartani a kapunkat, de gólt már nem szereztek, Belvon Attila együttese megérdemelt győzelemmel zárta a találkozót.

– Az volt a legfontosabb cél a mai mérkőzésre, hogy minőségi, jó játékkal rukkoljunk elő, és a ránk jellemző stílusban futballozva próbáljunk meg jó eredményt elérni. Gratulálok a játékosoknak, mert óriási munkát végeztek, minden taktikai feladatot teljesítettek a pályán, és végig kezdeményező, dinamikus játékkal erőltették rá az akaratukat az ellenfélre. Ez a két mérkőzés a csapatépítésünk egy újabb állomása volt, ezt a hozzáállást és teljesítményt kell követnünk a folytatásban is – értékelt a mérkőzés után Belvon Attila.

Belgium-Magyarország 1-2 (1-1)
Magyarország:
Molnár Mátyás – Lengyel Noel (Almomani Nathaniel, 83.), Umathum Ádám, Kaczvinszki Dominik (Ásványi Dominik, 46.), Silimon Lóránt – Balabás Bence (Galántai Tamás, 46.), Kern Martin, Tóth Levente – Somfalvi Bence (Lajcsik Vencel, 63.), Simon Benedek, Schneider Nándor (Bagi Ádám, 46.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tapssal indult az edzés.

ÍME, A NYÍREGYHÁZA HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Tapssal indult a csütörtöki első edzés a Szparinál. A születésnapos Talián Lászlót köszöntötték így a többiek, de szólhatott volna a taps Paku Rolandnak is. A Szpari középpályása – igaz még civilben – ott volt a tréningen. 
 
– Hiányzik az edzés, a mérkőzés, de legjobban a csapat, az a közösség ami itt van. Amikor csak lehet, itt vagyok, ott voltam a hétvégi mérkőzésen is a lelátón. Vár még majd rám egy koponya vizsgálat, utána kezdhetem el Darabos Balázzsal az edzéseket. Jól vagyok – mondta Paku Roland. 
 
Feczkó Tamás vezetőedző a hét elején a keleti határhoz utazott, személyesen vitt adományokat az Ukrajnából érkezett menekülteknek, és azért is ment, hogy megkérdezze, mire van szükség. A csapat is gyűjtésbe kezdett, még a héten személyesen szeretnék elvinni az adományt.
 
A csütörtöki edzésen ott volt Csilus Ádám, Szokol Zsolt és Nemes Milán is, utóbbi kettő már teljes értékű munkát végzett, azaz rájuk is számíthat a szakmai stáb. A védelemben biztosan lesz változás az Ajka elleni meccsen, Papucsek Barnára eltiltás miatt nem számíthat Feczkó Tamás. És továbbra sem számíthat Gresó Mátyásra sem. A támadó utolsó kardiológiai vizsgálatát követően az orvosok szerint még továbbiakra van szükség, addig nem végezhet teljes értékű munkát."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Potyogtak a gólok a meccsen.

AZ ÚJPEST BESZÁMOLÓJA:
 
,,Tavaszias napsütés, néha feltámadó szél, de igazi fociidő fogadta a Tábor utcában vasárnap a fiatalokkal teletűzdelt második csapatunkat és vendégét, a Békéscsaba 1912 Előre második együttesét, valamint természetesen a helyszínre kilátogató szurkolókat. Nem sokat teketóriáztak a fiúk, rögtön nagy elánnal estek egymásnak, mi pedig már az első negyedóra végén egy szöglet után örülhettünk Fehér Csanád találatának. Az összecsapás első félidejének utolsó harmadában aztán felpörögtek az események, két gyors bal oldali támadással zavarták meg védelmünket, ezzel a maguk javára fordítva az állást, de még a hármas sípszó előtt Kenyeres révén sikerült kiegyenlítenünk, így 2-2-vel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.
 
A második 45 percben egy teljesen más képet festett a találkozó, nekünk nem nagyon jött össze semmi, főleg támadásban, a békéscsabaiaknak azonban majdnem minden helyzete góllal végződött. Előbb egy távoli szabadrúgás talált utat kapunkba, majd egy gyors támadás végén lőtték ki a hosszút, később egy tizenhatoson belüli szabálytalanságért megítélt büntetőt értékesítettek, míg a lefújás előtt egy szép átlövéssel állították be a végeredményt.
 
A bajnoki végén Mundi Viktor, a srácok vezetőedzője így értékelte a látottakat:
 
„Jól kezdtük a mérkőzést, gólt szereztünk és voltak ígéretes lehetőségeink, amik sajnos kimaradtak. Tulajdonképpen két labdavesztésből kaptunk két gólt, amit még az első félidőben egalizálni tudtunk egy szép támadás végén. Semmi jele nem volt akkor még, hogy ilyen második játékrész elé nézünk. Az ellenfél kegyetlenül kihasználta az egyéni hibáinkat és megérdemelten nyert. Az eredményt természetesen túlzónak találom, de gyakorlatilag az összes helyzetüket gólra tudták váltani, úgyhogy gratulálok az ellenfélnek.”
 
NB III. Keleti csoport 23. forduló
 
Újpest FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-6
 
Gólszerzők: Fehér Csanád 14’, Kenyeres Máté 43’, illetve Pap Szabolcs 31’, 35’, Szabó Zsombor 59’, 80’ (a másodikat büntetőből), Oláh Ákos 76’, Bónus Marcell 91’
 
Hámori Tamás – Kovács Dominik – Eckl Patrik – Szakály Péter – Benyó Imre – Szűcs Áron – Kenyeres Máté (Simon Balázs 85’) – Luca Mack – Tobiás Jarolim (Tóth Ákos 68’) – Fehér Csanád – Kálnoki-Kis Zsombor
 
A következő fordulóban újra hazai környezetben lépnek pályára fiataljaink, az Újpest Labdarugó Sportcentrumában fogadják a Tiszafüredi VSE együttesét március 6-án, vasárnap 11 órától."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A DVTK HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,A DVTK és a klub szurkolói is csatlakoztak a Híd Kárpátaljáért segélyprogramhoz, melynek elsődleges célja az Ukrajnából, különösen Kárpátaljáról érkező menekülők megsegítése. A szervezett szurkolói csoportok egyik képviselőjével, Martini Emillel beszélgettünk.
 
Merkantil Bank Liga 26. forduló
2022. március 6., vasárnap
20:00 Diósgyőri VTK – ETO FC (Tv.: M4 Sport)
 
– Nem először jótékonykodnak a diósgyőri szurkolók. Miért érzitek fontosnak, hogy ismét egy nemes ügy élére álljatok?
 
– Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az elmúlt években kiemelkedő volt a társadalmi szerepvállalásunk. De talán mindenki emlékszik rá, hogy békeidőben is szoktunk gyűjteni kárpátaljai magyar családoknak, és ezeket személyesen szoktuk eljuttatni a határon túlra. Ebben a háborús helyzetben úgy érezzük, hogy kötelességünk segíteni, ezért a szervezett csoportok is csatlakoztak a háború elől menekülő -, vagy az éppen otthon maradt – családok megsegítéséhez.
 
– Ezúttal milyen adományokat gyűjtötök?
 
– Mielőtt elkezdtük az adománygyűjtést a DSZK elnöke, Szalatnay Gábor utánajárt, hogy ténylegesen mire van szükség. Amire nagyon szükség van, abból sosincs sok. Tartós élelmiszerből, gyümölcsléből, előre csomagolt pékárúból sosem elég, és bár a menekült gyermekek számára az édesség is nagyon fontos, de talán most fontosabbak számukra a tisztálkodószerek, a fogkrém, a szappan, a pelenka, popsitörlők, vagy a rengeteg menekült hölgy számára mondjuk a tisztasági betétek.
 
– Ha jól tudom, akkor nem csak a vasárnap esti meccs előtt, hanem akár ma is el lehet nektek juttatni az adományokat. Mikor és hol lehet titeket megtalálni?
 
– Keddtől szombatig ügyeleti rendszerben 16 és 18 óra között várjuk a stadionnál az adományokat. Az ultra szektor mögötti kapunál a nagy Diósgyőr 1910 feliratú drapéria mellett bárki megtalál bennünket. Hála Istennek eddig is nagyon sokan érkeztek, bízunk benne, hogy ez így lesz a mai napon és pénteken, valamint szombaton is, de amire mi is nagyon koncentrálunk az a vasárnapi meccsnap. A DVTK az ETO FC-t fogadja majd, nagyon üdvözöljük, hogy a klub is az ügy mellé állt és a mérkőzés teljes bevételét felajánlották a kárpátaljai magyar családok megsegítésére. Arra szeretnénk buzdítani minden miskolcit, minden diósgyőri szurkolót, hogy a lehető legnagyobb létszámban jelenjenek meg a mérkőzésen és ezzel is támogassák a kezdeményezést, hiszen minden egyes jegyvásárlással a háború elől menekülőket támogatják. De e mellett arra kérünk mindenkit, aki kijön a találkozóra, az ne érkezzen üres kézzel, ha csak egy dolgot is, de hozzon magával. Ha mindenki lehetőségének megfelelően hoz magával egy konzervet, egy doboz gyümölcslevet, vagy egy csomag pelenkát, azt mi meg fogjuk köszönni. A meccs napján a stadion észak-nyugati sarkánál, az 1-es kapunál várjuk majd az adományozókat.
 
– Hogyan juttatjátok majd el a határra az összegyűjtött adományokat?
 
– A terveink szerint a mérkőzés napján már egyből egy teherautóra pakoljuk az adományokat és hétfőn délelőtt útnak is indulunk vele a határ felé. Nem csak annak néztünk utána, hogy mire van szükség, hanem annak is, hogy hová tudjuk eljuttatni az adományokat. Egy pécsi szurkoló barátunk ott van a magyar-ukrán határnál, mint a segélyszervezetek egyik vezetője, vele szintén Gábor tartja a kapcsolatot. Az ő segítségével fogjuk eljuttatni a diósgyőri adományokat a legérintettebbeknek. Biztos lehet benne mindenki, hogy azokhoz a kárpátaljai magyar családokhoz fog eljutni az adomány, akik a leginkább rászorulnak ebben a helyzetben."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két piros lap is volt a találkozón.

Férfi U18-as válogatottunk sok helyzetet kialakított a Georgia elleni debreceni felkészülési mérkőzésen, de egyet sem tudott kihasználni közülük, így döntetlennel zárult a találkozó – számolt be róla az MLSZ.

Oross Márton szövetségi edző teljes sorcserét hajtott végre a keddi, balmazújvárosi találkozóhoz képest, a Nagyerdei Stadionban megrendezett mérkőzésen azoknak a játékosoknak adott lehetőséget kezdőként, akik az első meccsen a cserepadon kezdtek.

Ezúttal is a magyar válogatott lépett fel kezdeményezőbben, már az első percekben kézbe vette az irányítást, és próbálta feltörni a harcosan játszó georgiai védelmet. A mieink ezúttal egy fokkal agresszívebb letámadással próbálkoztak, és ez bevált, hiszen több alkalommal sikerült labdát szereznünk az ellenfél térfelén, de a lehetőségeink sorra kimaradtak. A vendégek ezúttal is inkább a kontrákban bíztak, de kevés veszélyt jelentettek a kapunkra, inkább egy-egy pontrúgásnál kellett figyelnie a védelmünknek.

A fordulás után sem változott a játék képe, a mieink játszottak fölényben, de a vendégek állták a sarat. Egyre durvábbá vált viszont a játék, mindkét oldalon sok volt a szabálytalanság, a játékvezető sárga lapokkal sem tudta megfékezni az indulatokat. A 66. percben a georgiai válogatott csapatkapitányát, Bagrationit második sárga lapja után kiállította a játékvezető, majd a 71. percben Khinazishvili is a kiállítás sorsára jutott. Kettős emberelőnyben nyomasztó fölényben játszott a magyar csapat, kapuja elé szegezte a vendégeket, akik a végén már csak a játék tördelésére törekedtek. A helyzeteink azonban kimaradtak, hosszabbítás pedig a sok játékmegszakítás ellenére sem volt, így 0-0-s döntetlennel zárult az összecsapás.

– Sajnálom, hogy kettős emberelőnyben sem sikerült felőrölni az ellenfelet, a vendégek megszállták a kapujuk előterét, mi pedig nem voltunk kellően hatékonyak a támadóharmadban. Tanulnunk kell ebből a két mérkőzésből, nem elég mezőnyfölényt kialakítani, a helyzeteket be is kell lőnünk, felállt védelem ellen hatékonyabban kell támadnunk a kaput. A nemzetközi mérkőzések tapasztalata segít a fejlődésben, meggyőződésem, hogy ha néhány játékelemben előre tudunk lépni, akkor a gólok sem fognak elmaradni, és szép jövő várhat erre a korosztályra – mondta a mérkőzés 

Magyarország-Georgia 0-0
Magyarország:
12 Mergl Szabolcs – 3 Kaján Norbert, 5 Lénárt Gábor, 6 Tarcson Ákos (Mitring Zsombor, 60.), 7 Bakti Balázs, 10 Gruber Zsombor, 16 Sipos Szabolcs, 17 Babós Levente, 18 Szijjártó Ármin, 19 Tóth Rajmund (Artner Dávid, 60.), 24 Dénes Vilmos (Rácz Balázs, 60.)
Georgia: 12 Makatsaria – 2 Gognadze, 3 Pirtakhia, 4 Morchiladze, 8 Bagrationi, 10 Tsukulidze, 13 Khinazishvili, 14 Latsabidze, 16 Datuashvili, 18 Kartvelishvili, 20 Khabuliani

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC