A Standard Liége egy Waregem elleni 2-2-es hazai döntetlennel hangolt a MOL Fehérvár elleni, sorsdöntő Európa-liga-meccsre.
A vendéglátó kétszer is hátrányból jött vissza, a 81. percben Muleka állította be a végeredményt. A bajnokságban 7 forduló után pillanatnyilag 4. Standardnak a Leuven elleni vereséget kivéve ez volt az első botlása szeptemberben, zsinórban három találkozót nyertek meg.
A lefújást követően Philippe Montanier, a Standard edzője értékelte a látottakat. "Pozitívum, hogy kétszer is felzárkóztunk, ez mutatja a fizikális és mentális erőnket – kár azonban, hogy ennyire gyengén kezdtük a meccset. A szerencse is elkerül minket hazai pályán, két lövésből két gólt szereztek, lehet, hogy a múlt csütörtöki meccs nyoma is érződött rajtunk. A technikai hibákat ki kell javítanunk" – mondta.
A csoportkörös hely sorsáról döntő Standard Liége-MOL Fehérvár találkozót csütörtök este rendezik Belgiumban.
A világ egyik legjobb játékvezetőjének tartott holland Bjorn Kuipers vezeti a keddi, Ferencváros-Molde BL-visszavágót (21 óra, Groupama Aréna, az első mérkőzésen: 3-3).
A csoportkörbe jutásról döntő mérkőzésen az UEFA nem ment a véletlenre az odavágó kétséges eseteit követően – Kuipers valóban a bírók elitjébe tartozik, övé volt többek között a 2018-as Európa-liga-döntő, emellett a 2018-as vb-döntőben negyedik játékvezetőként működött közre.
A 47 éves Kuipers munkáját partjelzőként Erwin Zeinstra és Sander van Roekel segíti.
A hazaiaktól Varga Barnabás duplázott az első húsz percben duplázott, így jóformán az első félidőben már el is dőltek az érdemi dolgok. Igaz, előbb növelhette volna előnyét Csertői Aurél csapata, majd az új igazolást, Pátkai Mátét is soraikban tudó angyalföldiek büntetőig jutottak, ám Birtalan tizenegyesét Hársfalvi védeni tudta.
A második játékrészben változtatott Schindler Szabolcs, ám hiába, csupán szenvedett a Vasas, a gólhoz pedig ismét a masszívan védekező Gyirmót járt egy fokkal közelebb. A 2-0-s végeredmény egyben azt is jelenti, hogy legutóbb augusztus közepén nyert az NB II-ben a piros-kék klub: egyre lejjebb csúsznak a tabellán, immár a kiesőzóna is közel. A Gyirmót ellenben második, üldözik a listavezető DVSC-t.
GÓLOK TÖRTÉNETE:
12. perc: Széles pöckölése után Varga Barnabás szerez gólt, 1-0.
17. perc: Szatmári ível, Varga érkezik és duplázik, 2-0.
Késő délelőtti kezdéssel négy mérkőzést rendeztek. A Nyugati csoportban a Puskás Akadémia II. és a Bicske is előnyből bukott: előbbi otthonában Kocsis duplájával a Tatabánya tudott fordítani (a hajrában két felcsúti játékost is kiállított a játékvezető), míg a bicskeieket a Géresi Krisztiánnal és Funsho Bamgboyéval is felálló MOL Fehérvár II. győzte le.
A Közép csoportban a két fővárosi fiókcsapat, a Ferencváros II. és a Honvéd II. 1-1-es döntetlent játszott egymással, míg az Újpest II. a Rákosmentét verte – a lilák második gólját Stieber Zoltán szerezte.
A 32-szeres magyar válogatott, Nagy Antal a Borsnak adott érdekes interjút Sallai Roland pozíciójáról.
Az 1986-os világbajnokságon is pályára lépő korábbi játékos győzhette meg Marco Rossi szövetségi kapitányt arról, hol és hogyan kéne játszatnia a nemzeti csapatban a Freiburg légiósát.
"A LEGUTÓBBI SPORTGÁLÁN SOKAT BESZÉLGETTÜNK MARCO ROSSI SZÖVETSÉGI KAPITÁNNYAL A JÖVŐRŐL, ÉS FELTEHETŐEN SIKERÜLT MEGGYŐZNÖM ARRÓL, HOGY SALLAI BALSZÉLSŐKÉNT SOKKAL KEVESEBBET ÉR, MINT KÖZÉPSŐ ÉKKÉNT.
Egyszerű a magyarázat: Roli nem bal-, hanem jobblábas. Azóta pedig tapasztalom, hogy megfogadta a tanácsomat. Szerintem helyes, ha a posztmegkötés nélküli, első vonalban operáló támadóként számol a freiburgi játékossal" – nyilatkozta a lapnak Nagy.
Hozzátette: ebből nem csupán Sallai profitál. "Rossi most olyasfélével próbálkozik, amivel azelőtt sosem. Szalai Ádámot helyesen hagyja az ellenfél védőivel birkózni, amiből Sallai is profitál, hiszen nem neki kell állnia a közelharcot. Ráadásul a másik nagy talentumunk, Szoboszlai Dominik így kötetlenebbül szervezheti a játékot.
AZ ISTEN IS EGYMÁSNAK TEREMTETTE A SZOBOSZLAI–SALLAI DUÓT, REMEKÜL MEGÉRTIK EGYMÁST A PÁLYÁN" – fogalmazott.
Egykori csapattársa szívmelengető munkát végez érte.
Még augusztus végén számolt be arról a Blikk, hogy a Vasas egykori válogatott kerettagja, 1986-os kupagyőztese, Csorba János szörnyű körülmények között él a Somogy megyei Alsóbogáton.
A 63 éves korábbi hátvéd végbélrákkal küzd, rossz anyagi helyzetben van, a házban, ahol lakik, áram sincs. Akkor így fogalmazott: "Olykor persze átmegyek a szomszédba, ha meccs van a tévében, ha a Vasast mutatják, azt mindig megnézem, mert itt van a szívemben a klub. Kiss Laci, a legendás angyalföldi csapattársam hívott nem olyan rég, és azt ígérte, segítenek. A nagy segítség persze az lenne, ha meggyógyulnék. S akkor az sem zavarna, hogy nincs villany, nincs fény az életemben…"
Nos, az említett segítség úgy tűnik, valóban megérkezik. Kiss László, a korábbi kiváló labdarúgó, majd edző ugyanis vasárnap a Facebookon közölt jó híreket.
Elárulta, hogy többen is felajánlották segítségüket (így korábbi csapattársak is), az MLSZ Focisegély Alapítványa tisztességes összeget ajánlott fel, így jelentősen javítani tudják Csorba János életkörülményeit, havi kiadásait, gyógyszereit, étkezéseit – ezáltal jó úton haladnak afelé, amit kitűztek célul.
Szöveg forrása: vasasfc.hu/a képen Csorba János, amint tizenegyesével megnyeri az 1986-os kupadöntőt a Vasasnak a Ferencváros ellen
A BÉKÉSCSABA KÖZLEMÉNYE A KAZINCBARCIKA ELLENI BAJNOKI ELŐTT:
"Gyászszünettel kezdünk
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Udvari Szabolcs (46) korábbi első osztályú labdarúgó. Udvari Szabolcs (Szeged, 1974. július 26.) a szegedi csapatoknál kezdte profi pályafutását, majd alsóbb osztályokban játszott a Csongrád színeiben. Ott felfigyeltek rá a Békéscsaba vezetői és le is igazolták, így öt szezont töltött el klubunknál és feljutott az NB I-be. Játszott még a Budapest Honvéd és a Szombathelyi Haladás csapataiban is.
Zsinórban harmadik bajnoki mérkőzésén is vereséget szenvedett a Molde a norvég első osztályban: az Eliteserien 19. fordulójában a Sandefjord győzött 1-0-ra a Ferencváros BL-ellenfelének otthonában.
A találkozó egyetlen gólja a 6. percben született, és hiába próbált változtatni a taktikán Erling Moe, a hazaiak vezetőedzője, nem sikerült egyenlíteni. A Moldénak az utóbbi tíz bajnoki meccséből egyben ez volt a hetedik veresége, érthető okokból nincs minden rendben a csapat háza táján – érdekesség, hogy így is maradtak 2. helyen a tabellán, hátrányuk azonban már 16 pont a Bodö/Glimt mögött.
Erling Moe csalódottan értékelt a lefújást követően. "Úgy tűnik, le kell ülni és újra kell értékelni a dolgokat. Nem tetszik a csapaton belüli összhang, a kapcsolatok, egymás segítése. Ez ma is kiütközött, és ezen kőkeményen változtatni fogunk. Nagyon messze vagyunk attól, ahol lennünk kéne, mind játékban, mind küzdésben" – mondta.
Ohi Omoijuanfo, a Molde csatára a játékostársak nevében fakadt ki. "Nem értem a játékunkat, nem értem a helyzetet. Mi, akik általában a kispadon ülünk, végre megkapjuk az esélyt, hogy küzdjünk, erre semmi. Teljesen nulla…" – tette hozzá.
A Molde kedden a Ferencváros otthonában játszik sorsdöntő BL-meccset. Az első meccs 3-3-mal zárult.
A ZTE 3-1-es győzelmet aratott a DVTK ellen szombat este. A meccs nyerőembere a duplázó Könyves Norbert volt. Érdekesség, hogy a rutinos játékos pályafutása során először lőhetett tizenegyest, és élt is a lehetőséggel.
"Örülök, hogy betaláltam, de annak még jobban, hogy a csapat nyert. Köszönöm Babának (Babati Benjamin – a szerk.), hogy a tizenegyesnél átadta a lehetőséget. Megtaláltuk az edzővel az összhangot, bár még kell idő, hogy teljesen összeszokjunk" – nyilatkozta Könyves az M4 Sportnak.
Feczkó Tamás a lefújás után arról beszélt, hogy az első beadásból gólt kaptak, ami nagyban befolyásolta a meccset.
"A második félidőben sok technikai hibát vétettünk az ellenfél térfelén. Kevesebbet játszottuk meg a szélső védőket, ami miatt bosszús is vagyok" – fogalmazott a DVTK vezetőedzője, aki arra a kérdésre, hogy miben kell fejlődniük, úgy válaszolt, hogy több gólt kell rúgniuk.
Boér Gábor a győzelem mellett még másnak is örülhetett.
"Olyan dolgokat mutattunk a játékban, amiket elvárunk. A csapat egyik erénye, hogy az egész meccsen nyomást tud gyakorolni. A szünet után is tudtunk akciókat vezetni a letámadásokat követően. A kemény munka eredménye ez a győzelem" – mondta a ZTE mestere.
A német bajnokságban a Leipzig 1-1-es döntetlent játszott a Leverkusen otthonában. A lipcseiek Forsberg góljával a 14. percben szerezték meg a vezetést, de a 20. minutumban Demirbay egy csodálatos góllal egyenlített, Gulácsinak nem volt sansza a védésre. A vendégeknél Gulácsi végig a pályán volt, Willi Orbánt nem cserélték be.
Ausztriában a Salzburg 3-1-es győzelemmel abszolválta a Ried elleni meccset. A címvédőnél Szoboszlai Dominik a 64. percben lépett pályára csereként. A Salzburgban Berisha duplázott, a végeredményt pedig Daka állította be a ráadásban.
OSZTRÁK BUNDESLIGA
3. FORDULÓ Ried-Salzburg 1-3 (Wiessmeier 83., ill. Berisha 45., 54, Daka 96.)
Szlovákiában gálázott a Slovan Bratislava: a pozsonyiak 5-0-s győzelemmel küldték haza a Ruzomberokot. Holman Dávid abszolút nyerőember volt, hiszen a magyar válogatott futballista két gólt szerzett, emellett kiosztott egy gólpasszt is.
A Zalaegerszeg zsinórban második győzelmét aratta a bajnokságban. Boér Gábor együttese bő 30 perc alatt kétgólos előnyre tett szert a duplázó Könyves révén, de a szünet előtt Hegedűs szépített. A végeredményt végül Koszta állította be tizenegyesből. Érdekesség, hogy a hazaiak két büntetőt is kaptak, és mindkét lehetőséget gólra tudták váltani. A kék-fehérek ezt megelőzően 2010 májusában tudták két vállra fektetni a DVTK-t a legmagasabb osztályban.
A MECCS FŐSZEREPLŐJE: KÖNYVES NORBERT
A Zalaegerszeg rutinos játékosa bő fél óra alatt kétszer is bevette a Diósgyőr kapuját, ezzel oroszlánrészt vállalt a kék-fehér csapat sikeréből.
A MECCS KULCSMOMENTUMA: SZÁNTHÓ BEÁLLÁSA
Szánthó Regő csereként kapott lehetőséget, a fiatal futballista pedig néhány pillanattal a pályára lépése után büntetőt harcolt ki, amit Koszta gólra váltott, ezzel dőlt el végleg a meccs.
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
8. perc: Gergényi tette a bal oldalról középre a labdát, a beadás Könyvesnek volt jó, az egerszegi játékos kb. 2 méterről jobb lábbal vette be Antal kapuját (1-0).
31. perc: Szűcs szabálytalankodott Könyvessel a tizenhatoson belül, büntetőt kapott a ZTE! A labda mögé a sértett állt, Könyves a jobb alsóba küldte a labdát (2-0).
45. perc: Még a szünet előtt szépített a DVTK: Molnár szöglete után Hegedűs fejesét nem tudta védeni Demjén (2-1).
77. perc: A csereként beálló Szánthó iramodott meg, Antal szabálytalankodott vele. Újabb tizenegyest rúghatott az Egerszeg, ezúttal Koszta élt a sansszal (3-1).
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A ZTE a következő fordulóban a Budapest Honvédot fogadja, míg a Diósgyőr az MTK-t kiütő Paksot látja vendégül.
JEGYZŐKÖNYV:
ZTE FC-Diósgyőri VTK 3-1 (2-1)
Zalaegerszeg, 2825 néző, v.: Antal gólszerzők: Könyves (8., 32., a másodikat 11-esből), Koszta (77., 11-esből), illetve Hegedűs (45.) sárga lap: Sankovic (32.), Szánthó (88.), Gergényi (89.), illetve Szűcs K. (31.), Molnár G. (31.), Iszlai (70.) ZTE FC: Demjén – Tanaszin, Lesjak, Bobál D., Gergényi – Bedi, Sankovic, Favorov (Koszta, 61.) – Vass P. (Szánthó, 76.) – Könyves (Zimonyi, 88.), Babati Diósgyőri VTK: Antal – Sesztakov, Szűcs K., Hegedűs J., Memolla – Rui Pedro (Márkvárt, 69.), Iszlai – Hasani (Kordély, 83.), Molnár G., Ivanovski (Makrai, 83.) – Drazic
Vasárnap fővárosi rangadót rendeznek az NB I ötödik fordulójában: a Honvéd az Újpestet látja vendégül. A lila-fehérek négy forduló alatt négy pontot szereztek, míg a kispestiek három meccsen három egységgel gazdagodtak, így mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a három pontra.
Bódog Tamás úgy véli, az új igazolásoknak köszönhetően kicsit kiszámíthatatlanná vált az Újpest.
"Nehéz mérkőzésre számítok az Újpest ellen, de mindenképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot. Kicsit kiszámíthatatlan az ellenfelünk, hiszen új igazolásokkal erősödött a keretük, ezzel pedig megnőtt a variációs lehetőségük. A lehetőségeinkhez mérten felkészülünk az új játékosokból is, a győzelem lehet csakis a célunk. A legutóbbi bajnoki megnyerése, illetve a Magyar Kupában való továbbjutás adta pozitív hangulatra is támaszkodhatunk, szeretnénk tartani az eredményességet az Újpest ellen is. Fontos, hogy maximális koncentráltsággal, fegyelmezetten, hittel, odaadással futballozzunk" – fogalmazott a Honvéd edzője.
Predrag Rogan elárulta, tisztelik a kispesti csapatot, hiszen jó játékosok alkotják a keretet.
"A sport mindig új lehetőséget kínál, egyrészt arra, hogy újra bizonyíts, másrészt, hogy jóvátedd a korábbi hibáidat. Nagy kihívás előtt állunk. A Honvéd a diósgyőri győzelemmel, mi a Kisvárda elleni vereséggel a hátunk mögött várjuk a találkozót. Tiszteljük az ellenfelünket, amely kiváló játékosokból áll" – mutatott rá az Újpest trénere.
A két gárda először 1916-ban találkozott egymással, a vasárnapi pedig a 214. "randevú" lesz. Az újpestiek eddig 103 alkalommal, míg a kispestiek 58 alkalommal diadalmaskodtak, 52 meccs döntetlennel végződött.
A találkozót egyébként Solymosi Péter fogja vezetni. Solymosi ötödik alkalommal dirigálhat a két fővárosi csapat rangadóján.
NB I
5. FORDULÓ
18.00: Budapest Honvéd–Újpest (Tv: M4 Sport)
NB II 10. FORDULÓ
14.15: Gyirmót FC Győr–Vasas FC (Tv: M4 Sport+)
16.00: Budaörs–Soroksár SC, Tatabánya
16.00: Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus FC, Kozármisleny
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–DEAC
17.00: Szolnoki MÁV FC–FC Ajka
17.00: BFC Siófok–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Szombathelyi Haladás–Dorogi FC
17.00: Aqvital FC Csákvár–WKW ETO FC Győr
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Kolorcity Kazincbarcika SC
NB III 11. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
16.00: Mezőkövesd II–DVSC II
16.00: Salgótarján–Tiszaújváros
16.00: Tiszafüred–Sajóbábony
16.00: Balassagyarmat–Kisvárda II
16.00: Eger–Hatvan
16.00: Tállya–Füzesgyarmat
16.00: Putnok–Gyöngyös
16.00: Sényő–Jászberény
16.00: BVSC–DVTK II
17.00: Tiszakécske–Cegléd
KÖZÉP-CSOPORT
11.00: FTC II–Honvéd II
11.00: Újpest II–Rákosmente
14.00: Paks II–Iváncsa
16.00: Kozármisleny–Vác
16.00: Taksony–Hódmezővásárhely
16.00: Körösladány–Szekszárd
16.00: Dabas-Gyón–ESMTK
16.00: Majos–Szegedi VSE
18.00: Kecskemét–FC Dabas
16.00: Monor–Dunaújváros
NYUGATI CSOPORT
11.00: Fehérvár II–Bicske
11.00: Puskás Akadémia II–Tatabánya
16.00: BKV Előre–Sopron
16.00: Balatonfüred–III. Kerületi TVE
16.00: Gárdony–Nagykanizsa
16.00: Mosonmagyaróvár–Ménfőcsanak
16.00: ZTE II–Pápa
16.00: Komárom–THSE-Szabadkikötő
16.00: Érd–Lipót
16.00: Veszprém–Nagyatád
NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
18.00: Freiburg–Wolfsburg (Tv: Sport2)
SZLOVÁK FORTUNA LIGA
8. FORDULÓ
18.00: Dunaszerdahely (DAC)–Trencin
Az nb1.hu-n már olvashattak arról, hogy a Paks nagyon sima győzelmet aratott az MTK ellen szombat délután. A 4-0-s paksi diadallal záruló meccs hőse Hahn János volt, aki háromszor vette be a fővárosi alakulat kapuját.
Hahn a Paks honlapjának elmondta, az egész csapat kivette a részét a sikerből. Szerinte azzal lepték meg az fővárosiakat, hogy már a találkozó elején nekik feszültek.
"Mindenekelőtt, fontos azzal kezdenem, a siker a teljes csapat érdeme! Úgy gondolom, igencsak meglepte az MTK-t, hogy már a találkozó legelején nekik feszültünk. Szerintem abban bíztak, a vírushelyzetünk miatt még fizikálisan meg vagyunk fogva. Igazán megleptük tehát Őket. Volt a vendégoldalon egy kiállítás, ami mindenképpen kedvezett az erőnlétünknek, azért kedvező hatvan percet emberelőnyben játszani. Örülök, hogy most kinyitottuk végre a gólzsákunkat, hiszen sajnos egy nagyon szerencsétlen időszakon vagyunk túl. Innentől kezdve kell elkezdenünk gyűjteni a pontokat" – fogalmazott Hahn.
Bognár György paksi bemutatkozása tehát kiválóan sikerült, a szakember a héten vette át a Tolna megyei egyletet.
Meglepetésként hatott, hogy pár nappal ezelőtt Pátkai Máté a MOL Fehérvár FC-től a Vasashoz igazolt. Mint az nb2-hu egyedüliként jelezte, az angyalföldi klubvezetők nem fizettek érte többet, mint bármelyik, eddig szerződtetett utánpótlás-válogatott játékosukért.
„Futballozni szerettem volna, Fehérváron pedig nem láttam már biztosítottnak a helyem” – nyilatkozta az M4 Sport Péntek esti foci című műsorában a 32 éves labdarúgó.
Pátkait meggyőzte a Vasas projektje, amelynek játékoskeretét inkább NB I-esnek, mintsem másodosztályúnak érzi, ráadásul háromgyermekes édesapaként családjával Budapest mellett él, így egy vidéki költözést nem tartott kivitelezhetőnek.
A nemzeti csapatban való szereplés miatt pedig azért nem aggódik, mert a szövetségi kapitány nagyon őszinte és egyenes volt vele.
„Marco Rossival nem egyeztettem a klubváltásom előtt, mert mikor legutóbb felhívott, nagyon korrektül elmondta, hogy idősödöm, szeretne másokat is kipróbálni, így nem tudja garantálni, hogy minden alkalommal meg fog hívni, így pedig könnyebb volt a Vasas mellett döntenem.”
A Vasasra ma nagy rangadó vár, mert a harmadik Gyirmót vendége lesz, a találkozó 14.15-kor kezdődik.
Mint jeleztük már, 4-0-ra győzte le Bognár György első meccsén a Paks az MTK-t. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a vendégek szakvezetője, Michael Boris érthetően csalódottan nyilatkozott. Egyébként a megszokottnál többet kellett várni az adott vendégcsapat trénerére, hogy részt vegyen a kötelező ceremónián, de ennek most nyomos oka volt.
„Gratulálok a Paksnak. Nagyon nehéz volt ellenük készülni, mert edzőt váltottak. Számítottunk arra, hogy agresszívan letámadnak minket, de nem találtuk ennek az ellenszerét. A hazaiak vezető gólja és a kiállítás után próbáltunk visszajönni, de kaptunk még hármat. Megérdemelten nyert a hazai csapat. Célunk viszont nem változott, 45 pontot szeretnénk szerezni a bajnokságban.”
Kapott ám bőven elkerülhető gólokat az MTK, amiket az úgynevezett ki nem kényszerített hibák előztek meg: „az esetek többségében hibákból kapják a csapatok a gólokat, megnézzük, kielemezzük majd a hibákat kedden, addig regeneráció lesz” – mondta a szakvezető.
Az MTK az első fordulóban 1-1-et játszott az FTC-vel, majd legyőzte a Honvédot (3-1), utána pontot szerzett a DVTK otthonában (1-1). Az előző körben viszont hazai pályán kapott ki 3-0-ra a ZTE-től, ma meg 4-et kapott Pakson. Azaz, nem talált be az ellenfelei kapujába a legutóbbi két fordulóban, cserébe sokszor kapitulált a csapatvédekezése.
„Ramos hiányzása miatt változtatnunk kellett, de hozzáteszem, Bíró is jó játékos. Viszont, megint változtatnunk kell majd, mert a legutóbbi két meccsen összesen három helyzetünk volt, ez meccsenként másfelet jelent. A lefújás után volt egy négy-öt perces beszélgetésem a srácokkal, mert ez így nem mehet tovább. Vissza kell térni ahhoz a stílusunkhoz, ami a két vereség előtt jellemezte a csapatunkat.”
Boris azt is elárulta, mi volt a legfontosabb, amit az öltözőben mondott a játékosainak.
„Kiemelten a gólhelyzeteink számát. Ha kihagyjuk azokat, az a kisebbik baj, de ha ki sem dolgozzuk őket, akkor az nagyobb baj.”
A csalódott Boris után a mosolygósabb Bognár György következett, aki a szokásos stílusában, vagányan értékelte a találkozót.
„Többet kaptam a srácoktól, mint amit négy edzés után elvárhattam volna. Fogékonyak voltak az újra. Fontos volt, hogy a labda felé védekeztek, agresszívak voltak, így ott tudtuk tartani a labdát az MTK térfelén. Azt játszottuk, amit az MTK, csak jobban.
Bognár elmondta, taktikailag sem csöppent ismeretlen közegbe.
„Ismertem a Paks játékát, visszahúzódtak, kontrákkal próbálkoztak. Azt kértem a játékosaimtól, hogy az ellenfél térfelén támadjanak le. Hibázzon ott az ellenfél. Ott egyébként még mi is hibázhatunk, mert onnan még van időnk visszaérni.”
Hahn János három gólt szerzett a mérkőzésen, ezért az nb1.hu megkérdezte Bognártól, hogy a kényszer szülte, hogy ismét a kezdőcsapatban kapott helyet, vagy eleve ott számolt volna vele.
„Kívülről ismertem eddig, de volt tapasztalatom, elgondolásom a játékáról. Nem a kényszer szülte azt, hogy a kezdőcsapatba jelöltem. Kiszámíthatatlan, sokat mozgó, rendkívül veszélyes a kapura. Az utóbbi időben kevesebbet játszott, de nálam nem volt kérdés, hogy a pályán a helye.”
Bognárnak felvetették, hogy a csapatai általában technikás, támadófocit játszanak, most viszont a vártnál több védekezőbb felfogású játékos szerepelt a csapatában.
„Az ideális csapatomban minél több a futballozni jól tudó játékos, az olyanok, akik technikailag képzettek, tudnak előre játszani. Most viszont nem volt még olyan fizikai állapotban a csapat, hogy ezzel a felfogással, elképzeléssel nyerjünk. Ezért olyanokat küldtem a pályára, akik agresszívebbek, labdát szereznek. Játszottam az MTK-ban, ezért tudom, ha hagyják játszani, akkor tud, ha nem, akkor meg nem. Azóta semmi nem változott.
Bognár tizenhat év után tért vissza az élvonalba vezetőedzőként, de mint elmondta, nem volt benne különösebb drukk a kezdés előtt, mert az NB I-ben és az NB II-ben is ugyanazt kell csinálnia a vezetőedzőnek.
„Bravúr volt?” – tették fel a kérdést a Paks trénerének, mert a meccs előtt azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy bravúr lenne az MTK legyőzése.
„Minden lufit ki lehet szúrni” – válaszolta mosolyogva.
Az MTK a következő körben a Budafokot fogadja, a Paks Diósgyőrbe látogat.
"A KTE HUFBAU a kupahétvége után ismét bajnoki mérkőzésre készül, nem is akármilyenre, hiszen a veretlen FC Dabas érkezik a Széktói Stadionba. A vasárnap 18:00-kor kezdődő rangadó előtt természetesen a vezetőedzőket is megkérdeztük, mit várnak az összecsapástól.
Az FC Dabas irányítását januárban egy ezer szállal Kecskeméthez kötődő tréner, a KTE-vel is szép sikereket ünneplő Szabó István vette át, akinek irányításával remekel ebben a bajnokságban ellenfelünk. A dabasi alakulat tíz mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, ebből ráadásul hatot meg is nyertek, csupán az FTC II. kapott náluk kevesebb gólt. Bár legutóbb a kupában 3-0-ra kikaptak a Dunaújvárostól, összeállításukat nézve ők is tartalékosabban futottak ki a pályára a sorozatban, így nagy jelentőséget nem kell ennek tulajdonítani. A bajnokságban legutóbb a Monor ellen játszottak 1-1-es döntetlent.
Az FC Dabas bajnoki formája az utolsó 5 meccs alapján: Gy-Gy-D-Gy-D
Gombos Zsolték pozitív hangulatban várhatják a rangadót, hiszen a tihanyi kupasikerrel már egy hét mérkőzéses győzelmi sorozatban van csapatunk. A tihanyi 5-0-os siker előtt az ESMTK vendégeként is nyerni tudtunk 2-0-ra, jó hír az is, hogy a sokáig sérülés miatt hiányzó labdarúgók is kezdenek egyre jobb fizikális állapotba kerülni. Hazai pályán kifejezetten jó, sőt, hibátlan mérleggel rendelkezik a KTE HUFBAU, öt fellépésünk során összesen húsz gólt szereztünk, közben csak hármat kaptunk. Plusz motivációt adhat az is, hogy győzelemmel mindenképpen az első helyre ugorhatnánk.
A KTE HUFBAU bajnoki formája az utolsó 5 meccs alapján: Gy-Gy-Gy-Gy-Gy
Így várják a mérkőzést a vezetőedzők:
Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Ugyanúgy készülünk most is, ahogy az összes többi mérkőzésre. A Dabas helyezése és pontszáma is azt mutatja, hogy egy jó csapattal fogunk találkozni. Igyekeztünk feltérképezni is őket, ennek alapján is azt mondhatom, hogy nagyon szervezett együttesről van szó. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas bizonyítási vággyal, megduplázott erővel fognak pályára lépni ellenünk, ugyanakkor itthon játszunk, ami előny lehet nekünk. Az ilyen meccseken a szervezettség, illetve a játékosok állapota döntő lehet, de egy pontrúgás is határozhat akár a pontok sorsáról, ha stabilan védekezik mindkét együttes. Fontos fakor a játékosok kreativitása, ebben szerintem továbbra is jól állunk. Nagyon sok ilyen típusú támadónk van, bízom benne, hogy ez a fajta különbség ki is fog jönni.
Szabó István (FC Dabas): Én nem tekintem ezt a mérkőzést rangadónak, akkor tekinteném annak, hogyha a két csapatnak azonos lehetőségei lennének. Ebben az osztályban azért az látszik, hogy a Kecskemét kiemelkedő lehetőségekkel bír, ezzel nincs is semmi problémám, csak pusztán tényként mondom ezt. Nálunk látni kell, hogy félprofi, illetve teljesen amatőr játékosok vannak, ez azt jelenti, hogy a csapat zöme tanul, vagy dolgozik, ki kőművesként, ki gyógyszertárban például. Egy héten egyszer van masszőrünk, nincs fizioterapeutánk, nincs orvosunk, ez nem panasz természetesen, ebben az osztályban így zajlik alapvetően a munka. Hála istennek a Kecskemétnek jobb lehetőségei vannak, nekünk viszont most is megvannak a gondjaink, ez a húsz csapatos bajnokság nagyon megtizedelt minket is, nem tudunk úgy készülni, ahogy szeretnénk. Olyan szempontból persze beszélhetünk rangadóról, hogy mi is készülünk, komolyan vesszük a mérkőzést, de a lehetőségei ettől mások a Dabasnak, mint egy Kecskemétnek. Én 1500 méterre lakom most is a Széktói Stadiontól, ha valaki KTE-s, akkor én ezt büszkén mondhatom magamról, 12 éves koromban kimentem a régi pályára, azóta az vagyok. Szívügyem a KTE, a legnagyobb sikereknek részese lehettem Tomiszlav Szivics mellett. Vallhatom magam kupagyőztesnek, vezetőedzőnek, telt ház előtt vezethettem a csapatot annak idején a Ligakupa döntőben is egy szenzációs szurkolótábor előtt. Úgyhogy KTE szimpatizáns vagyok, ezt soha nem is fogom tagadni, de persze most a saját csapatom a legfontosabb. Most is nagyszerű a szurkolótábor, de szeretnénk természetesen egy kisebb csodát tenni, még ha ez most nagyon nehéz is lesz.
Szurkolói információk:
Az orrot és szájat eltakaró maszk használata a stadionban nem kötelező, ám erősen ajánlott. Mindenkinek, de különös tekintettel az idősebb generációhoz tartozó drukkereink számára javasoljuk, hogy viseljék! A Széktói Stadion „A” lelátója nagyjából 2200 szurkoló befogadására alkalmas, két kapu irányából megközelíthető, így arra kérjük drukkereinket – kerülve a tumultust – hogy figyeljék, illetve kérjenek segítséget a biztonsági személyzettől, melyik oldalon van még több szabad hely. A lelátón legyünk tekintettel másokra, tartsunk néhány helynyi távolságot, a büfénél és a pénztáraknál is törekedjünk arra, hogy legalább másfél méterre legyünk egymástól a sorban.
Jelen járványügyi helyzetben klubunk azt a döntés hozta, hogy a kecskeméti és megyei utánpótlás egyesületek labdarúgói, illetve a labdaszedők szülei a 2-es kapu felől léphetnek csak be a stadionba. A 2-es kapu oldalán egy külön szektort is biztosítunk a 65 éven felüli korosztálynak, amennyiben külön szeretnének helyet foglalni idősebb szurkolóink, ez az L-szektor lesz. A büfék mindkét oldalon üzemelnek!
A vendég drukkerek a 2-es kapun keresztül léphetnek be a stadionba, ahol kizárólag a számukra kijelölt N-szektort foglalhatják el.
Bár mindig öröm, ha minél többen vagyunk a stadionban, fontos egymás egészségének megóvása, így aki betegség jeleit érzi magán, ezúttal inkább pihenje azt ki, és buzdítsa otthonról a csapatokat!
A belépők most is egységesen 500 forintba fognak kerülni, a 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés. A pénztárak egy órával a kezdés előtt nyitnak. Lehetőség szerint érkezzenek szurkolóink a megszokottnál korábban, hogy elkerülhető legyen a pénztáraknál a sorban állás. "