nb1.hu

Csonkításra viszont sor került.

„Székesfehérváron a labdarúgó mérkőzés megkezdése előtt történt az esemény.

Az eddig rendelkezésre álló információk szerint Székesfehérváron 2020. január 25-én 15 óra körül a labdarúgómérkőzés előtt egy budapesti férfi hanggránátot szeretett volna eldobni, azonban az a kezében felrobbant. A helyszínre érkező mentők a férfit kórházba szállították, akinek súlyos, maradandó sérülése keletkezett.

Gerillaképek: így utaztak a kispesti ultrák Fehérvárra – NB1.hu

17 órától kezdődik az első 2020-as meccs az NB I téli szünetét követően a Honvéd számára, a kispestiek a MOL Fehérvár otthonában játszanak. Giuseppe Sannino vezetőedző kétmeccses eltiltását tölti, de ennek ellenére is remek hangulat várható – a Honvéd ultrái már gőzerővel bevették a MOL Aréna Sóstó környékét.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a pirotechnikai eszközzel történt jogsértés körülményeit” – adta hírül az nb1.hu is szombat kora este a rendőrség közleményére hivatkozva, mely a linkre kattintva még mindig olvasható a police.hu honlapon.

Több médiumban viszont az is megjelent, hogy a megsérült szurkolónak a baleset miatt 3 ujját amputálni kellett.

Az nb1.hu viszont nemrég arról értesült, hogy a megsérült fanatikusnak a középső ujjában két porca sérült meg nagyon súlyosan, ezt a részt kellett csonkítani. További híreink szerint az említett szurkoló nem eldobta a hanggránátot, hanem lehajolt érte még a működésbe lépése előtt, hogy eltávolítsa a tömegből, ám az ekkor felrobbant és bekövetkezett a baleset.

A drukkert, sérülése ellátása után kiengedték a kórházból, aki egyből a stadionba sietett, hogy szurkoljon ő is a Honvédnak. A meccs után a társaival együtt utazott vissza Budapestre.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

21 éves labdarúgóval kötöttek szerződést.

Az Újpestben folytatja a pályafutását Moussa Corso Traoré. A 21 éves középpályás legutóbbi csapata a Vasalunds IF volt. Íme a lila-fehérek közleménye a transzferről:

"Moussa Corso Traoré aláírta szerződését csapatunkhoz

A guineai születésű játékos lila-fehérben folytatja pályafutását, a tavaszi idényben még kölcsönben szerepel, melyet a nyáron véglegesíthet klubunk. A még csak 21 éves futballista a Vasalunds IF együttesétől tette át székhelyét a IV. kerületbe. Miután átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, illetve a papírmunkán, így nyilatkozott hivatalos weboldalunknak:

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Zsóri az NB II-ben is bizonyíthat – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

„Egy nagy álmom vált azzal valóra, hogy csatlakozhattam ehhez a klubhoz. Már egy ideje szerettem volna egy új szintre lépni és hála az Istennek, ezzel az újpesti lehetőséggel ez most megadatott. Európában eddig svéd alsóbb osztályú csapatoknál játszottam, így ez most igazi előrelépés számomra. Szeretnék sokat fejlődni és idővel a legjobb Európában játszó, afrikai játékosok egyikévé válni.”

Az sem lenne meglepetés, ha az újpestiek hamarosan bejelentenék Steliano Filip érkezését. A román futballista a gsp.ro értesülései szerint tárgyalásokat folytat a lila-fehér alakulattal. 

Újpest: újabb román játékos érkezhet – NB1.hu

Az Újpest az előző héten jelentette be Andreias Calcan érkezését, a 25 éves játékos a Viitorul Constanta együttesét hagyta el a lila-fehérek kedvéért. Az újpestiek állítólag újabb román játékos megszerzésén dolgoznak: Steliano Filip is a klubot erősítheti a gsp.ro értesülései szerint.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Emlékezetes bemutatkozás.

A DVSC-nél bátran építenek a saját nevelésű játékosokra. A Loki az előző idényben helyi kötődésű labdarúgókkal harmadik helyen végzett a bajnokságban. A mostani szezonban annyira nem remekel a piros-fehér alakulat, amelyet immáron Vitelki Zoltán irányít. Vitelki debütálása remekül sikerült, hiszen a hajdúságiak 4-0-ra győzték le az Újpestet. 

Az összecsapáson Baráth Péter csereként lépett pályára, a fiatal tehetség a 82. percben váltotta Kusnyirt. Baráth pályafutásában fontos mérföldkő ez az összecsapás, hiszen először kapott lehetőséget a legmagasabb osztályban. A 17 esztendős labdarúgó az ősszel három NB III-as meccsen jutott szóhoz a DVSC második alakulatában. 

A boldog játékos a meccs után köszönetet mondott Vitelkinek a lehetőségért. 

"Jó érzés volt ilyen hangulatban pályára lépni. Azt kérte a szakmai stáb, hogy a védekezésre figyeljek, emellett érezzem jól magam" – mondta Baráth. 

Baráth Péter bemutatkozott az NB I-ben!

 

Baráth fényes jövő előtt áll, amit igazol, hogy az U17-es világbajnokságon is szerepelhetett. A vb-n az ausztrálok elleni találkozón gólt is szerzett a Loki futballistája. Baráth egy komoly sérülésből tudott felállni, de úgy tűnik, a nehéz időszakot lezárta már. 

A meccs összefoglalója:

Debreceni VSC-Újpest FC 4-0 (0-0)

Debrecen, 2120 néző, v: Farkas Á.
gólszerző: Szécsi (49., 53.), Bódi (68., 11-esből), Adeniji (73.)
sárga lap: Kusnyír (33.), Szécsi (51.), Csősz (91.), illetve Szakály P. (7.), Burekovic (34.)
kiállítva: Bacsa (67.)
DVSC: Kosicky – Bényei, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Haris (Csősz, 84.) – Bódi, Kusnyír (Baráth, 82.), Varga K. – Adeniji, Szécsi
Újpest: Banai – Pauljevic, Heris, Ristevski, Burekovic – Onovo (Bacsa, 62.), Szakály P. (Csongvai, 62.) – Nwobodo, Zsótér, Simon K. (Bjarnasson, 62.) – Novothny

A Debrecen az első perctől irányította a mérkőzést, a hazaiak már az Újpest tizenhatosánál letámadták ellenfelüket. Az idő múltával aztán alábbhagyott a hazaiak lendülete. Komolyabb helyzet nélkül, többnyire mezőnyjátékkal telt el az első játékrész.

DVSC – Újpest FC | 4-0 | (0-0) | OTP Bank Liga | 17. forduló | MLSZTV

 

A második félidő elején hamar kétgólos előnyre tett szert a DVSC. Szécsi előbb Adeniji, nem sokkal később pedig Varga Kevin önzetlen átadását követően talált be az Újpest kapujába. A félidő közepén büntetőből tovább növelte előnyét a Debrecen, sőt az emberhátrányba került, teljesen széteső vendégcsapat egy hatalmas védelmi hiba után újabb gólt kapott. A hazaiak ilyen különbséggel is megérdemelten győztek a nagyon gyenge napot kifogó Újpest ellen.  

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Építkezik az NB III-as csapat.

Arról már az nb3.hu-n is olvashattak, hogy komoly változások lesznek az NB III Keleti csoportjában szereplő Putnok csapatánál. Az ősszel még Kriston István irányította az együttest, de a tréner a Loki szakmai stábját erősíti idén. Kriston utódja Nagy Csaba lett. A putnoki együttestől nyolc játékos is elbúcsúzott, többek között Pomozi Zoltán és Nyitrai Dávid is máshol folytatja a pályafutását. 
 

Putnok: az edző után nyolc játékos is búcsúzott

Komoly átalakulás a csapatnál. Új szelek fújnak a harmadosztályban érdekelt Putnok csapatánál. Az együttes az NB III Keleti csoportjában a kilencedik helyről várhatja a folytatást. Az őszi idényben Kriston István irányította a gárdát, de Kriston az új évben a DVSC szakmai stábját erősíti. Kriston utódja Nagy Csaba lett, Nagy korábban pályaedzőként segítette elődje munkáját.

A távozók mellett érkezőkről is beszámoltak a putnokiak: Keményffy Máté, Ádám Ferenc és Lakatos Miklós is elfogadta a klub ajánlatát. A 21 éves Keményffy legutóbb az Ózdban futballozott, a középpályás már 59 felnőtt meccsen bizonyíthatott. Ádámot és Lakatost a Kazincbarcikától vették kölcsön a putnokiak. Ádám 2018-ban megyei gólkirályi címet szerzett 33 találatának köszönhetően. Lakatos a védelem bal oldalán vethető be.
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Zsóri az NB II-ben is bizonyíthat – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

A Putnok a BVSC ellen lejátszotta első edzőmeccsét. Az összecsapás 1-1-es döntetlennel végződött, a putnokiak gólját Kanalos szerezte, a zuglóiak Balogh találatával egalizáltak a 90. minutumban. Az összecsapáson Nagy Csabától több próbajátékos is lehetőséget kapott. 
 
PUTNOK FC – BVSC-ZUGLÓ 1-1 (1-0)
Putnok FC I. félidő: Lékai Soma, Marczis Marcell, Nyisalovits Donát, Arday Dominik, Lakatos Miklós, Fazekas Máté (Csirszki Martin), Keményffy Máté (Zimányi Ádám), Ádám Ferenc, Sándor Bálint, Kismarton Balázs, Katona Bence
Putnok FC II. félidő: Asztalos Gábor, Takács Tamás, Nyisalovits Donát, Zimányi Ádám, Jobbik Mátyás, Csirszki Martin, Barna Béla, Pohl Roland, Tony Kanalos, Olajos Gergő, Szilágyi Szebasztián. Edző: Nagy Csaba
BVSC-Zugló: Horváth Gábor, Balázs Bálint, Balogh Miklós, Kovács Gábor, Simon Krisztián, Lázár Zsolt, Peszmeg Viktor, Bozsik Viktor, Gulyás Máté, Kelemen Patrik, Korozmán Norbert, Burai Márk
BVSC CSERÉK: Hrepka Ádám, Gábor Péter, Schrammel Ádám, Balogh Béla, Pintér Nikolics, Sashegyi Krisztián, Szabó Ádám, Bozsik Viktor. Edző: Gabala Krisztián
Gólszerzők: Tony Kanalos 51′ ill. Balogh Béla 90′
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Védővel erősíthetnek a várdaiak.

Újabb román játékos igazolhat Magyarországra. A gsp.ro értesülései szerint nem lenne meglepetés, ha a jobbhátvédként bevethető Andrei Peteleu a Kisvárdában folytatná a pályafutását. A 27 esztendős futballista értékét a Transfermarkt 600 ezer euróra becsüli. Peteleu jelenleg szabadon igazolható, így a várdai vezetőknek csak a futballistával kell megállapodniuk. 

EXCLUSIV Moda transferurilor în Ungaria continuă: Andrei Peteleu, dublu campion cu CFR Cluj, negocieri avansate cu Kisvarda

Fostul fundaș dreapta al „feroviarilor" se află e în tratative avansate cu Kisvarda, formația maghiară unde evoluează și internaționalul Gicu Grozav. Aflat în ultimele 6 luni de contract, cel poreclit „Pete" plecase de la CFR Cluj în această iarnă. Din informațiile GSP.RO, acesta le-a cerut șefilor echipei să-i desfacă încă de acum contractul care expiră la vară.

Peteleu legutóbbi csapata a CFR volt, a kolozsvári alakulattal 2018-ban és 2019-ben is bajnoki címet szerzett. A gsp.ro arra is rávilágít, hogy Andreas Calcan már szerződést kötött az Újpesttel, és Steliano Filip is közel áll ahhoz, hogy a lila-fehérek játékosa legyen

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Zsóri az NB II-ben is bizonyíthat – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Peteleu eddig csak hazájában futballozott, a román bajnokságban 118 meccsen lépett pályára, fellépéseit egy góllal és hat gólpasszal zárta. A Kisvárda keretében jelenleg négy honfitársa szerepel. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már edzőmeccsen is dirigálhatta új együttesét.

Mozgalmasan alakult a Taksony őszi idénye. Az NB III Közép csoportjában szereplő együttes Szabados Tamással vágott neki a bajnokságban, de a tréner novemberben beadta a felmondását, amit a klub tulajdonosa elfogadott. Szabados utódja Tóth András lett, de Tóth taksonyi szerepvállalása nem tartott sokáig, hiszen a Vasasnál Bene Ferenc munkáját fogja segíteni.
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Zsóri az NB II-ben is bizonyíthat – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Úgy tűnik, a vezetőség Gálhidi Györggyel állapodott meg. A 66 esztendős mester legutóbb a másodosztályban szereplő Kazincbarcikát irányította. Gálhidi a hétvégén már edzőmeccsen irányíthatta a taksonyiakat. Gálhidi bemutatkozása jól sikerült, hiszen együttese 1-0-ra győzte le a BKV Előrét, a meccs egyetlen gólját Szilágyi Máté szerezte a 31. percben.
 
A Taksony a 14. helyről várhatja a folytatást a bajnokságban. 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A felkészülési meccseken már bizonyított.

A hétvégén az NB II-ben is folytatódik a küzdelem. A Szeged-Csanád Grosics a Haladás otthonában vendégeskedik. A szegediek az őszi idényben 24 pontot szereztek, jelenleg a 13. helyen állnak a táblázaton. 
 
A szegediek bejelentették, hogy a mindössze 17 esztendős Dobronoky Viktorral profi szerződést kötöttek. Íme a Tisza-parti klub közleménye:
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Zsóri az NB II-ben is bizonyíthat – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

"Dobronoky Viktor még csak 17 éves, hat éve a Szeged-Csanád Grosics Akadémián készül.
 
A szegedi nevelésű játékos fiatal kora ellenére már évek óta lehetőséget kapot, hogy hosszabb-rövidebb ideig a felnőtt csapattal készüljön. Viktor az SZTE Gyakorló Gimzázium és Általános Iskola (korábbi nevén Ságrvári) tanulója. A korosztályos csapatokban alapembernek számított és gólerősen játszott.
 
A törökországi edzőtáborban a felnőtt csapat felkészülési mérkőzésein is pályára lépett és gólt is szerzett, valamint gólpasszt is adott."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa-bajnokságon is szerepelt a futballista.

Az Újpest az előző héten jelentette be Andreias Calcan érkezését, a 25 éves játékos a Viitorul Constanta együttesét hagyta el a lila-fehérek kedvéért. Az újpestiek állítólag újabb román játékos megszerzésén dolgoznak: Steliano Filip is a klubot erősítheti a gsp.ro értesülései szerint.

EXCLUSIV Steliano Filip e în tratative avansate cu Ujpest

Legiunea românescă din prima ligă maghiară se mărește, iar următorul nume pe listă este Steliano Filip. Fundașul stânga se află în negocieri avansate cu Ujpest, locul 6 în prima divizie din țara vecină. La trupa din capitala Ungariei îl va găsi și pe Andreas Calcan, c are a ajuns și el în urmă cu câteva zile în curtea budapestanilor.

A 25 esztendős Filip értékét a Transfermarkt 400 ezer euróra becsüli. A védelem bal oldalán érzi magát otthonosan a labdarúgó, de akár védekező középpályásként is bevethető. Filip legutóbb a Viitorul csapatában futballozott, de szakított az együttessel a bekk. Állítólag az újpestiek 2,5 éves szerződést kínálnak a labdarúgónak – ezt Filip ügynöke is megerősítette. 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Zsóri az NB II-ben is bizonyíthat – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Filip a román válogatott mezét eddig 7 alkalommal ölthette magára. A 2016-os Eb-n szereplő Románia keretébe is bekerült, a Svájc elleni összecsapáson lehetőséget is kapott. A védő korábban a Dinamo Bukarestben és a Hajduk Splitben is szerepelt. 

Az Újpestnek nem sikerült valami jól a 2020-as év első bajnokija, hiszen 4-0-s vereséget szenvedett a Loki otthonában. Nebojsa Vignjevics legénysége a hétvégén a MOL Fehérvárt fogadja. 

FRISSÍTÉS:

12.20: 21 éves játékost igazoltak az újpestiek

Újpest: középpályással erősítettek – NB1.hu

Az Újpestben folytatja a pályafutását Moussa Corso Traoré. A 21 éves középpályás legutóbbi csapata a Vasalunds IF volt. Íme a lila-fehérek közleménye a transzferről: "Moussa Corso Traoré aláírta szerződését csapatunkhoz A guineai születésű játékos lila-fehérben folytatja pályafutását, a tavaszi idényben még kölcsönben szerepel, melyet a nyáron véglegesíthet klubunk.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Török és portugál bajnoki is lesz.

ANGOL FA-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

21.00: Bournemouth–Arsenal (Tv: Spíler1)

PORTUGÁL PRIMEIRA LIGA
18. FORDULÓ

22.00: Sporting CP–Marítimo (Tv: Sport1)

TÖRÖK SÜPER LIG
19. FORDULÓ

18.00: Yeni Malatyaspor–Trabzonspor (Tv: Sport2)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Vegyes napot zártak a magyar futballisták.

A ciprusi bajnokságban szuperrangadót rendeztek, hiszen az Omonia Nicosia az Anorthosis csapatát fogadta. A hazai együttesben Lang Ádám végigjátszotta a találkozót. A találkozó egyetlen találatot hozott, a 49. percben Duris vette be a saját kapuját, így Langék 1-0-ra diadalmaskodtak. A második helyen álló Omonia a győzelmének köszönhetően egy pontra megközelítette a listavezető Anorthosis együttesét. A Szalai Attilát foglalkoztató Apollon Limasszol 3-2-re verte az Aknaszt, de Szalai öröme nem lehet felhőtlen, hiszen nem jutott szóhoz.

ΟΜΟΝΟΙΑ – ΑΝΟΡΘΩΣΗ 1-0 (26/01/2020)

 

Belgiumban a 23. fordulót rendezték meg a hétvégén. Bernd Storck alakulata, a Cercle Bruges az Anderlechtet látta vendégül. A Cercle Bruges nem tudta borítani a papírformát, az Anderlecht 2-1-es győzelmet aratott. A hazai alakulatban Eppel Márton csereként lépett pályára a 79. percben. Érdekesség, hogy Eppel Kylian Hazard helyét foglalta el a pályán. Hazard korábban az Újpestben is futballozott. A Cercle az utolsó helyen szerénykedik a táblázaton. 

Svájcban a Lugano 3-1-re maradt alul a St.Gallen ellen. A vesztes együttesben Holender Filip végig a pályán volt, Kecskés nem kapott lehetőséget. A görög ligában Megyeri Balázs (Atromitosz) és Korhut Mihály (Arisz) sem örülhetett. Megyeriéket a Panioniosz múlta felül 1-0-ra, míg Korhuték ellen a Panetolikosz győzedelmeskedett 2-0-ra.

Eredmények: 
Belgium, Jupiler League, 23. forduló

Cercle Bruges–Anderlecht 1–2

Ciprus, 1. Division, 17. forduló
Omonia Nicosia–Anorthoszisz 1–0
Apollon Limassol–Aknasz 3–2

Görögország, Super League, 21. forduló
Panioniosz–Atromitosz 1–0
Panetolikosz–Arisz 2–0

Svájc, Super League, 19. forduló
St. Gallen–Lugano 3–1

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fontos pontokat veszítettek a fehérváriak.

A MOL Fehérvár a Honvédot fogadta az NB I szombati játéknapján. A Fradi győzelme miatt nagyobb teher volt a fehérváriakon, de a második helyen álló Fejér megyeiek nem tudták visszaállítani a két csapat közötti 4 pontos különbséget, mivel 0-0-s döntetlent játszottak a kispestiekkel. A pontvesztés mellett az is fájhat Joan Carrillónak, hogy Nego és Petrjak is megsérült a hétvégi találkozón. Petrjak a bordáját, Nego pedig a vádliját fájlalta, mindkét játékost le kellett cserélni. 

Kapust igazolhatnak a fehérváriak – NB1.hu

A MOL Fehérvár csapatában folytathatja a pályafutását Hindrich Ottó. A 17 esztendős kapus korábban a román harmadosztályban szerezhetett tapasztalatot, manapság pedig a CFR Cluj csapatának a tagja. Januárban egy felkészülési mérkőzésen már lehetőséget kapott, ezzel történelmet írt, hiszen Hindrich lett a kolozsváriak legfiatalabb debütálója.

Pátkai szerint kemény, férfias meccset produkált a két csapat. A válogatott középpályás elmondta, nem lehetnek elégedettek az eredménnyel. Azt érezte, hogy a fővárosiak nem mertek kockáztatni, nekik elég volt az egy pont. Ezt elérték a kispestiek, így ők lehetnek az elégedettebbek. 

A rutinos futballista úgy gondolja, a támadó harmadban voltak kicsit pontatlanok, az utolsó passzokba hiba csúszott, ezen feltétlenül javítaniuk kell a folytatásban. 

"Ha ebben a tekintetben előre tudunk lépni, a jövőben meccseket fogunk  nyerni" – mutatott rá Pátkai, aki hozzátette, frissebbnek kell lenniük az ellenfél kapujának közelében. 

MOL Fehérvár-Honvéd: friss hírek a fehérvári sérültekről – NB1.hu

A MOL Fehérvár a Honvédot látta vendégül az NB I szombati játéknapján. A fehérváriak vállát győzelmi kényszer nyomta, hiszen a listavezető Ferencváros 4-0-s győzelmet aratott a Paks ellen, így Joan Carrillo legénységének diadalmaskodnia kellett volna, hogy ne szakadjon le a Fraditól.

A fehérváriak a következő fordulóban az Újpest otthonában vendégeskednek. 

A meccs összefoglalója:

MOL Fehérvár-Honvéd 0-0
Mol Aréna Sóstó, 3054 néző, v.: Berke
sárga lap: Ikenne King (33.), Lanzafame (86.)
kiállítva: Aliji (91.)    
Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Musliu, Vinícius, Stopira – Pátkai, Elek – Nego (Houri a szünetben), Kovács I., Petrjak (Milanov 59.) – Futács (Hodzic 75.)
Honvéd: Tujvel – Ikenne King (Uzoma 73.), Batik, Kamber, Lovric, Aliji – Banó-Szabó, Kesztyűs, Hidi – Lanzafame, Moutari (George 72.)
    
A Honvéd kezdte veszélyesebben a találkozót, különösen Amadou Moutari volt elemében, aki előbb kapufára belsőzött, majd távolról is veszélyes lövéssel jelentkezett. Húsz perc után átvette a kezdeményezést a Fehérvár, amely Loic Nego közeli perdítésénél, majd Ivan Petrjak és Visar Musliu fejesénél is közel járt a gólhoz.

A fordulást követően Kovács István ziccerét rúgta ki Tomas Tujvel, majd Futács Márkó szerzett gólt lesről. A második félidő nagy részében a hazaiak próbálkoztak többet, a vendégek jobbára csak védekeztek, amikor pedig eljutottak a fehérvári kapu elé, akkor Banó-Szabó Bence lőtt tiszta helyzetből a kapufa élére. A Honvéd végül tíz emberrel fejezte be a meccset, mert Naser Alijit utánrúgásért kiállította a játékvezető.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NB I-es együttes várt az Ajkára.

A jövő héten már az NB II-ben is folytatódik a küzdelem. Vasárnap több másodosztályú csapat is edzőmeccsen mérhette le, hol is tart a felkészülésben. 
 
Tiszakécske-Soroksár 7-0  (2-0)
Tiszakécske: Varga- Ördögh, Tömösvári, Preklet, Sváb- Gruczi, Tögyesi, Ludánszki, Szuhodovszki, Farkas- Máté. Cserék: Molnár, Oláh, Kocsis, Csáki, Szabó, Tóth, Lukács, Zádori. Vezetőedző: Virágh Ferenc.
Soroksár: Abu- Molnár, Lipcsei, Takács, Pászka- Csonka, Misic- Orosz, Lőrinczy, Szerető- Korozmán. Cserék: Szabó, Pócsik, Derekas, Erdélyi. Vezetőedző: Lipcsei Pérer.
gólszerzők: Zádori 2, Máté, Gréczi, Kirchner, Tóth, Simon
 
A Soroksár a Tiszakécske otthonában tartotta a bajnoki főpróbát. Lipcsei Péter nem számíthatott több játékosára, sérülés vagy betegség miatt Gyömbér, Gárdos, Huszák, Pál, Valencsik, Csernik és Völgyi sem léphetett pályára. Az első félidőben kétgólos előnyt szerzett a hazai alakulat, előbb Máté talált be, majd Gréczi 16 méterről lőtt a soroksári kapuba. A második félidőre új csapattal futott ki a Tiszakécske, de ez nem törte meg a lendületét. A sokat hibázó Soroksár végül 7-0-s vereséget szenvedett, vagyis nagyon pocsékul sikerült a Sori főpróbája. 
 
Mezőkövesd-FC Ajka 2-1 (2-0)
Mezőkövesd. V.: Szilágyi. 
Mezőkövesd Zsóry FC: Fedinisinec – Varjas, Katanec, Pillár, Silye, Meskhi, Vajda, Pekár, Dragóner, Marin, Takács. Edző: Kuttor Attila.
FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler, Tar, Horváth P. (Nagy B., 46.) – Lengyel, Tóth (Csizmadia, 46.), Kenderes (Nagy I., 65.), Soltész (Nagy E., 65.) – Nagy K. (Illés, 65.), Zamostny. Edző: Kis Károly.
gólszerző: Takács (36., 39.), ill. Illés (78.)
 
Az Ajka az NB I-ben szereplő Mezőkövesddel csapott össze. A találkozó első félidejében a kövesdiek kétszer is beköszöntek, Takács tudott duplázni. A második játékrészben összejött az Ajkának a szépítés, Nagy beadása után Illés lőtt a bal alsóba 14 méterről. Kis Károly a mérkőzést követően elmondta, akadtak hibák az Ajka játékában, de ezeket szeretnék majd kijavítani a folytatásban. Hozzátette, biztató momentumokat is látott a találkozón. 
 
Vasas FC – Sárvár FC 3-0 
Vasas FC: I. félidő: Jova – Szivacski, Gál, Tóth B. – Szatmári, Hidi M, (Köböl, 33.) Kovács M., Szatmári Hajdú – Birtalan, Feczesin, Vernes
II. félidő: Rados – Terbe, Csató, Szilágyi, Lakatos – Hinora, Viczián, Köböl (Ujvárosi, 63.) – Tóth L., Torghelle, Balajti
gólszerző: Kovács M. 5., Feczesin 42., Balajti 64.
 
A Vasas remekül kezdett a Sárvár ellen, hiszen Kovács már az ötödik percben ünnepelhetett. Az első félidő hajrájában az Újpestről érkező Feczesin is megvillant, egy beadást követően kb. 3 méterről lőtt a sárvári kapuba a rutinos játékos. A 64. minutumban Balajti állította be a végeredményt, egy betörést követően közelről a jobb alsóba küldte a labdát. Bene Ferenc, az angyalföldiek mestere kijelentette, bizakodva várja a tavaszi idényt. 
 
Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 1-1 (0-1)
Békéscsaba: Uram János, Szalai Dániel, Farkas Márk, Nagy Sándor, Mészáros Márk, Király Patrik, Anton Bidzilya, Kovács Ádám Tibor, Gréczi Márton Péter, Nikola Pantovic, Lukács Raymond. Cserék: Ribánszki László, Polényi Gábor, Máris Dominik, Burai Erik, Váradi Ádám, Faragó Tomás, Pilán Márkó. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Szolnok: Molnár-Farkas Tamás, Rokszin Ádám, Csirmaz István, Vólent Roland, Berdó Péter, Szabó Péter, Albert Ádám, Kotula Máté, Szabó Richárd, Papp Szilárd, Földi Marcell. Cserék: Csáki Kálmán, Annus Árpád, Novák Csanád, Sitku László. Vezetőedző: Csábi József
Gólszerzők: Vólent Roland (20. perc), Nikola Pantovic (60. perc).
Sárga lapok: Farkas Márk (26. perc), Papp Szilárd (31. perc), Szabó Richárd (46. perc).
 
Békéscsabán szintén két NB II-es együttes mérte össze az erejét egymással. A Tisza-partiak kissé váratlanul szerezték meg a vezetést a 20. percben, ekkor Vólent köszönt be. Mészáros kicsit később egyenlíthetett volna, de a próbálkozása a kapufán csattant. A 60. percben Pantovic állította be a végeredményt: Gréczi beadása után 15 méterről lőtte ki a rövid sarkot. A lefújásig többet birtokolta a labdát a Csaba, de újabb gól már nem esett.
 
MTK Budapest – Szeged-Csanád 3-1 (1-1) G.: Prosser 38., 66., Fülöp 81., ill. Germán 14.
 
A Szeged hiába vezetett az MTK ellen, a listavezető kék-fehérek fordítani tudtak. A Tisza-partiaknál Germán értékesített egy büntetőt a 14. percben. A folytatásban Prosser bebizonyította, hogy az MTK nem csinált vele rossz vásárt, a futballista duplázni tudott. A végeredményt Fülöp állította be a 81. minutumban. 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Remek adottságokkal rendelkezik a fiatal hálóőr.

A MOL Fehérvár csapatában folytathatja a pályafutását Hindrich Ottó. A 17 esztendős kapus korábban a román harmadosztályban szerezhetett tapasztalatot, manapság pedig a CFR Cluj csapatának a tagja. Januárban egy felkészülési mérkőzésen már lehetőséget kapott, ezzel történelmet írt, hiszen Hindrich lett a kolozsváriak legfiatalabb debütálója. 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Távozókról beszélt az ETO igazgatója – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

A GSP értesülései szerint Hindrich következő csapata a MOL Fehérvár lehet. A román portál úgy tudja, a Fejér megyeiek már a nyáron is megkörnyékezték a hálóőrt, de ekkor nem jártak sikerrel. A GSP a cikkében arra is rávilágít, hogy a fehérváriak segítenének a futballistának, hogy a magyar válogatotthoz szükséges papírokat megszerezze. 

CFR CLUJ // Otto Hindrich, liceanul din poartă " Primește temele pe WhatsApp și le face seara, în cantonament

Din septembrie anul trecut, Dan Petrescu l-a adus la antrenamentele echipei mari. Un copilandru de numai 17 ani, dar care impresionează prin fizic (1,93m), talent și calități. Otto Hindrich a apărut imediat și pe lista UEFA, dar nu bifase încă niciun minut pentru formația de seniori.

Érdekesség a fehérvári kiszemelttel kapcsolatban, hogy négy nyelven (románul, magyarul, angolul és németül) is kiválóan beszél. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A keret kialakítása is zajlik.

A Gyöngyös a 10. helyről várhatja a folytatást az NB III Keleti csoportjában. A gárdát az új évben már Simon Antal irányítja, a szakember Varga Attilától vette át a stafétát. Simon szakmai stábja kialakult: az új tréner munkáját Molnár Zoltán segíti, míg a kapusokkal Labancz Róbert foglalkozik.
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Távozókról beszélt az ETO igazgatója – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Természetesen a keret kialakításán is dolgoznak a gyöngyösiek, ezzel kapcsolatban Simon a következőket mondta:
 
"A törekvés az az, hogy a gyöngyösi gerincet megtartsuk, és úgy látom, hogy ebben a vezetők nagy lépéseket tettek, méghozzá sikeresen. Persze vannak munkahelyi elfoglaltságok, amiket még meg kell oldanunk, mert ugye mindenki dolgozik. Ehhez a gerinchez próbálunk olyan játékosokat találni, akikkel kiegészülve el tudjuk érni a céljainkat" – fogalmazott Simon, aki nem teljesen ismeretlen közegbe csöppent, hiszen korábban Molnár Eriket és Tóth Olivért már megismerte a Vasasnál.
 
A Gyöngyös az első bajnokiját a Cegléd ellen vívja hazai környezetben március nyolcadikán. 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már edzőmeccsen is lehetőséget kapott.

Az NB II-es rajtra készülő Budaörs komoly segítséget kapott a MOL Fehérvártól. Bognár György alakulata tavaly nyáron kötött kooperációs szerződést a Fejér megyeiekkel, ennek értemében Zsóri Dániel a tavaszi idényben a budaörsieket is segítheti.

A Budaörs vasárnap edzőmeccset játszott a Ferencvárossal, a találkozón Zsóri is pályára lépett. A Puskás-díjjal rendelkező futballista nem is teketóriázott, bevette a zöld-fehér alakulat kapuját. A meccset egyébként az FTC nyerte meg 2-1-re.

Edzőmeccsel zárta a hetet a Fradi – NB1.hu

Jól sikerült az FTC első bajnokija 2020-ban. A listavezető zöld-fehérek a Paksot győzték le 4-0-ra, és mivel a Fehérvár nem tudta két vállra fektetni a Honvédot, a Fradi előnye nőtt. Rebrov legénysége vasárnap az NB II-ben érdekelt Budaörssel csapott össze felkészülési mérkőzésen.

Zsóriról a következő közleményt adták ki a fehérváriak:

"2019 augusztusában kötött kooperációs szerződést klubunk és a Budaörs SC, így ősszel már több 21 éven aluli játékosunk is szerepelt az NB II-es együttesben. Tavasszal Zsóri Dánielre is számíthat partnerünk, amennyiben a Vidi első csapatában nem lép pályára.

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Távozókról beszélt az ETO igazgatója – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

"Zsóri Dani továbbra is a Vidi első keretéhez tartozik, számítunk rá, természetesen az első csapattal is edz, azonban úgy ítéltük meg, hogy amennyiben nincs meg a megfelelő meccsszáma, a rendszeres játéklehetőség miatt lehetősége lesz kooperációs partnerünknél, a Budaörsnél is pályára lépni. Mindez azt jelenti, hogy tavasszal nemcsak Joan Carrillo, hanem adott esetben Bognár György, a Budaörs szakmai igazgatója is számíthat Dani játékára. Fiatal játékosunk további fejlődése érdekében ez a legmegfelelőbb döntés" – nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató."

A 19 esztendős Zsóri az idényt a DVSC-ben kezdte meg, de a fehérváriak a nyári átigazolási időszak végén szerződtették a labdarúgót. Zsóri ebben az idényben hat gólt szerzett, mindegyik találatát az NB III-ban érte el. 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Diósgyőr ezt is átvészelte.

A Diósgyőr nagyon fontos három pontot szerzett a Zalaegerszeg otthonában. Pedig a ZTE szerezte meg a vezetést, Bobál értékesített egy büntetőt. A mérkőzést Karakó vezette, és a felvételek alapján rossz döntést hozott a spori, amikor tizenegyest adott az egerszegieknek, hiszen Ikobát senki sem bántotta, hanem a légiós a saját lábában esett el.

ZTE tizenegyese

 

A miskolciak nem zuhantak össze ettől a momentumtól, előbb Brkovic egalizált, majd Polgár találatával a 61. percben már a vendégek vezettek 2-1-re. A végeredményt Hasani állította be a hajrában. A DVTK a sikerének köszönhetően kicsit ellépett a kiesőzónától, a piros-fehérek előnye 5 pont a 11. helyen álló egerszegiekkel szemben. 

A forduló nézőszámai: újra a Fradi meccse lendített az átlagon – NB1.hu

Szombaton a 17. fordulóval folytatódott a küzdelem az NB I-ben. A 2020-as esztendő első bajnokiját a Groupama Arénában rendezték, ahol a Paks vendégeskedett. A meccsnek külön pikantériát adott Böde Dániel személye, a korábbi Fradi-kedvenc immáron ellenfélként tért vissza a fővárosi zöld-fehérek otthonába.

A következő fordulóban mindkét csapatra újabb nagyon fontos találkozó vár: a Diósgyőr a Kaposvárt fogadja, míg a ZTE a Paks otthonában vizitál. Utóbbi találkozóval kapcsolatban Böde Dániel elmondta, élet-halál harc a csapatokra.

A meccs összefoglalója:

ZTE-DVTK 1-3 (0-0)
Zalaegerszeg, 2051 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Bobál G. (47., 11-esből), illetve Brkovic (53.), Polgár (61.), Hasani (93.)
sárga lap: Bedi (60.), Mitrovic (63.), Babati (91.)
Zalaegerszegi TE FC: Demjén – Bolla, Bobál D., Lesjak, Bedi – Stieber, Mitrovic (McWoods, 76.), Kocsis G.,  Radó (Babati, 65.) – Ikoba, Bobál G. (Katelarisz, 62.)
DVTK: Danilovic – Sesztakov, Polgár, Brkovic, Tamás M. – Márkvárt, Vági – Hasani, Rui Pedro (Cortes, 81.), Kiss T. (Egerszegi, 88.) – Ivanovszki (Tabakovic, 76.)

A DVTK hatalmas lendülettel kezdett, már az első percben óriási helyzetet hagyott ki, és a folytatásban is többször veszélyeztette Demjén kapuját. Negyedóra elteltével kiegyenlítettebbé vált a játék, mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de a szünetig nem született gól.

Nagyot lépett a Fradi az aranyérem felé – beszámoló a 17. forduló meccseiről – NB1.hu

Felébredt téli álmaiból az NB I, a 17. fordulóval elkezdődött a tavaszi idény. A Ferencváros Paks elleni sikere nyitotta a kört, majd négy találkozót rendeztek 17 órakor. Nem hibázott a Mezőkövesd, a Kisvárdát győzték le. A MOL Fehérvár és a Honvéd gól nélküli döntetlennel nyitotta az új évet, és a Kaposvár-Puskás kettős sem bírt egymással.

A fordulást követően viszont rövid időn belül mindkét csapat betalált: előbb a hazaiak egy vitatható büntetőből, majd a vendégek egy jobboldali szögletet követően. A Diósgyőr az egyenlítés után lendületben maradt, és egy remek szabadrúgás-variáció végén a vezetést is sikerült megszereznie. A vendégek a hátralévő időben eredményesen őrizték előnyüket, sőt többször ők veszélyeztettek, és az utolsó pillanatokban – Hasani révén – megadták a kegyelemdöfést is ellenfelüknek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A zöld-fehérek NB II-es csapattal találkoztak.

Jól sikerült az FTC első bajnokija 2020-ban. A listavezető zöld-fehérek a Paksot győzték le 4-0-ra, és mivel a Fehérvár nem tudta két vállra fektetni a Honvédot, a Fradi előnye nőtt. Rebrov legénysége vasárnap az NB II-ben érdekelt Budaörssel csapott össze felkészülési mérkőzésen. Íme a zöld-fehérek beszámolója a találkozóról:

"Sergei Rebrov együttese szombaton magabiztos, 4-0-s sikert aratott a Paks felett az NB I 2020-as nyitányán. Azok, akik azon a meccsen nem léptek pályára (vagy csereként álltak be), vasárnap az NB II-es Budaörs ellen játszottak zártkapus felkészülési találkozót. Vezetőedzőnk kezdőcsapata a következő volt: Szécsi – Botka, Frimpong, Leandro, Heister – Skvarka, Vécsei – Varga, Lodico, Bőle – Sihnevich.

A játékvezető tökéletes döntése nélkül is lazán verte volna a Fradi a Paksot – videó – NB1.hu

NB I, 17. forduló FTC-Paks 4-0 (2-0) Groupama Aréna. Játékvezető: Iványi Zoltán FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Otigba, Civic – Haratin, Sigér (Vécsei 77.) – Zubkov (Varga 70.), Isael, Tokmac (Lodico 70.) – Boli. Vezetőedző: Sergei Rebrov Paks: Rácz – Kulcsár, Lenzsér (Szélpál 83.), Gévay, Poór, Szabó – Balogh, Kecskés (Szakály 60.), Bertus – Böde, Könyves (Szendrei 73.).

Bő 20 perc elteltével született meg a mérkőzés első gólja, Gastón Lodico átadását Mikalai Sihnevich váltotta gólra (1-0). A találkozót eddig többnyire a mieink irányították, ám ezt követően Szécsi Gergőnek is volt több feladata, de bravúrokkal megakadályozta a budaörsi egyenlítést.

Vezetőedzőnk egyet cserélt a mérkőzés folyamán: Leandrót Szánthó Regő váltotta, fiatal támadónk leginkább a mérkőzés végén volt aktív, amikor kétszer is nagy helyzetbe került, először a kapufát találta el, másodszor pedig a kapusba lőtte a labdát.

A forduló nézőszámai: újra a Fradi meccse lendített az átlagon – NB1.hu

Szombaton a 17. fordulóval folytatódott a küzdelem az NB I-ben. A 2020-as esztendő első bajnokiját a Groupama Arénában rendezték, ahol a Paks vendégeskedett. A meccsnek külön pikantériát adott Böde Dániel személye, a korábbi Fradi-kedvenc immáron ellenfélként tért vissza a fővárosi zöld-fehérek otthonába.

A budaörsiek próbálkozását azonban ezelőtt még siker koronázta, mivel ki tudtak harcolni egy tizenegyest, amit Zsóri Dániel (a MOL Fehérvár csatára visszajátszott a Budaörshöz, hasonló konstrukcióban, mint ahogy a mieink a Soroksárban szerepelhetnek) értékesített (1-1).

Hamar jött azonban a válasz, Varga Roland átadása után ismét Sihnevich volt eredményes (2-1). A hátralévő időben újabb gól már nem esett, így 2-1-re nyertünk."

FTC-Budaörs 2-1
FTC:
Szécsi – Botka, Frimpong, Leandro, Heister – Skvarka, Vécsei – Varga, Lodico, Bőle – Sihnevich. Vezetőedző: Sergei Rebrov
Csereként beállt: Szánthó
Gól: Sihnevich (2), ill. Zsóry (11-esből)
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ketten is kidőltek a sorból.

A MOL Fehérvár a Honvédot látta vendégül az NB I szombati játéknapján. A fehérváriak vállát győzelmi kényszer nyomta, hiszen a listavezető Ferencváros 4-0-s győzelmet aratott a Paks ellen, így Joan Carrillo legénységének diadalmaskodnia kellett volna, hogy ne szakadjon le a Fraditól. A siker nem jött össze, a találkozó 0-0-s döntetlennel zárult, emiatt a zöld-fehérek fórja már 6 pont. A Fejér megyeiek helyzetét az is nehezíti, hogy az FTC 1 meccsel kevesebbet játszott.

Nem csupán a remi miatt bosszankodhatnak a fehérváriak. A kispestiekkel vívott találkozón Petrjak és Nego is megsérült, mindkét játékost le kellett cserélni. Nego a jobb vádlijában érzett fájdalmat, míg Petrjak a bordájára kapott ütést.

Vidi-Honvéd: befolyásolják a végső sorrendet a sérülések? – NB1.hu

Ugyan gól nem esett a Fehérvár és a Honvéd összecsapásán, azonban debütálásokkal és sérülésekkel volt tűzdelve a találkozó A székesfehérvári mérkőzésen számos új arcot láthatott a közönség, mind a két oldalon lehetőséghez jutottak friss igazolások.

Dr. Kovács Tibor csapatorvos a fehérváriak weboldalának elmondta, mik a legfontosabb információk a játékosokról.

"Nego az első félidő végén a földön maradt ülve, a jobb vádlijában érzett fájdalmat. Jelenleg képalkotó vizsgálatok vannak folyamatban, hogy kiderítsük, milyen mértékű az izomsérülése. Petrjak az első félidőben kapott egy ütést a bal bordájára, a második félidőben pedig fokozódtak a fájdalmai, ráadásul még egy ütést kapott ugyanoda, a kórházi vizsgálatok szerint borda-zúzódást szenvedett" – fogalmazott dr. Kovács Tibor.

A forduló nézőszámai: újra a Fradi meccse lendített az átlagon – NB1.hu

Szombaton a 17. fordulóval folytatódott a küzdelem az NB I-ben. A 2020-as esztendő első bajnokiját a Groupama Arénában rendezték, ahol a Paks vendégeskedett. A meccsnek külön pikantériát adott Böde Dániel személye, a korábbi Fradi-kedvenc immáron ellenfélként tért vissza a fővárosi zöld-fehérek otthonába.

A fehérváriak a következő fordulóban az Újpest otthonában vendégeskednek.

A mérkőzés összefoglalója:

 

MOL Fehérvár-Honvéd 0-0
Mol Aréna Sóstó, 3054 néző, v.: Berke
sárga lap: Ikenne King (33.), Lanzafame (86.)
kiállítva: Aliji (91.)    
Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Musliu, Vinícius, Stopira – Pátkai, Elek – Nego (Houri a szünetben), Kovács I., Petrjak (Milanov 59.) – Futács (Hodzic 75.)
Honvéd: Tujvel – Ikenne King (Uzoma 73.), Batik, Kamber, Lovric, Aliji – Banó-Szabó, Kesztyűs, Hidi – Lanzafame, Moutari (George 72.)
    
A Honvéd kezdte veszélyesebben a találkozót, különösen Amadou Moutari volt elemében, aki előbb kapufára belsőzött, majd távolról is veszélyes lövéssel jelentkezett. Húsz perc után átvette a kezdeményezést a Fehérvár, amely Loic Nego közeli perdítésénél, majd Ivan Petrjak és Visar Musliu fejesénél is közel járt a gólhoz.

Nagyot lépett a Fradi az aranyérem felé – beszámoló a 17. forduló meccseiről – NB1.hu

Felébredt téli álmaiból az NB I, a 17. fordulóval elkezdődött a tavaszi idény. A Ferencváros Paks elleni sikere nyitotta a kört, majd négy találkozót rendeztek 17 órakor. Nem hibázott a Mezőkövesd, a Kisvárdát győzték le. A MOL Fehérvár és a Honvéd gól nélküli döntetlennel nyitotta az új évet, és a Kaposvár-Puskás kettős sem bírt egymással.

A fordulást követően Kovács István ziccerét rúgta ki Tomas Tujvel, majd Futács Márkó szerzett gólt lesről. A második félidő nagy részében a hazaiak próbálkoztak többet, a vendégek jobbára csak védekeztek, amikor pedig eljutottak a fehérvári kapu elé, akkor Banó-Szabó Bence lőtt tiszta helyzetből a kapufa élére. A Honvéd végül tíz emberrel fejezte be a meccset, mert Naser Alijit utánrúgásért kiállította a játékvezető.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC