Balmazújváros – Bene Ferenc érkezésével komolyan erősített a Dorog.
A Merkantil Bank NB II 11. fordulójában a második helyen álló Balmazújváros a 13. Dorogot fogadja. A két csapat még sosem találkozott bajnoki mérkőzésen, de pár órán belül erre is sor kerül. A Balmaz vezetőedzője, Feczkó Tamás a klub honlapjának adott interjúban latolgatta az esélyeket az összecsapás előtt.
– A legutóbbi hazai mérkőzésük nem az elképzeléseik szerint alakult. Mit vár a találkozótól?
– Az esztendő egyik legnehezebb mérkőzése vár ránk. Ellenfelünk ugyanis a mezőny egyik legszervezettebb, legjobban védekező csapata. Ettől függetlenül nekünk nyernünk kell magunkért, és a szimpatizánsainkért. A szurkolóink a Siófok ellen is végig biztattak bennünket, még azt követően is, hogy hátrányból kellett futballoznunk.
– A Dorog az elmúlt bajnokságban harminckét meccsen csak tízen kapott gólt. Mit tud még róluk?
– Nagyon stabilak, s a tavalyhoz képest még erősödtek is. Olyan gyors, és kreatív támadóik vannak, akik a fiatal koruk ellenére már komoly NB I-es tapasztalattal rendelkeznek. Gondolok itt Medgyes Zoltánra (40 NB I-es meccs a Haladásban) és Kővári Róbertre (50 NB I-es meccs Pécsen és Pakson). Bor Dávid gólerősségét a tavaszról mi is jól ismerjük. Aztán ott van még a rutinos Sitku Illés (1978), aki amúgy az én korosztályom, de még mindig nagyszerű teljesítményre képes.
– Bene Ferenc a sportigazgatójuk, aki jól ismeri az NB II-es mezőnyt.
– Igen, ő is egy nagyon komoly erősítés a dorogi labdarúgás számára.
Európa – A Milan 17 éves kapusa megbabonázta a Fiorentina támadóit.
Spanyolország
A La liga 6 fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén a Valencia 2-1-re nyert a Leganes otthonában. A Denevérek ezzel megszerezték második győzelmüket. Az Atlético Madrid egy félidőt emberelőnyben játszott a Deportivo La Coruna ellen, miután a játékvezető az első félidő hosszabbításában kiállította a marokkói Faycal Fajrt. A matracosok óriási fölényben futballoztak, majd a 70. percben Antoine Griezmann gólja átszakította a gátat, és behúzta a három pontot az Atléti. A bő élcsoportba tartozó Villarreal kétgólos győzelemmel otthon tartotta a három pontot a sereghajtó Osasunával szemben. A négy gólt hozó találkozó végeredménye már az első félidőben kialakult. Az esti mérkőzésen az Espanyol hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett a Celta Vigótól. a találkozón egészen kilencven percig úgy tűnt nem lesz gól, azonban a 91. percben Giuseppe Rossi megszerezte a vezetést a Celtának, majd két perc múlva Pione Sisto is betalált.
Primera Division, 6. forduló
Leganes-Valencia 1-2
G.: Szymanowski(21.) ill. Nani (34.), Suarez (52.)
Atlético Madrid-Deportivo La Coruna 1-0
G.: Griezmann (70.)18:30: Villarreal-Osasuna
Villarreal-Osasuna 3-1
G.: Pato (5.), Bruno (24.- tizenegyesből), Sansone (39.) ill. Torres (45+1.- tizenegyesből)
Espanyol-Celta Vigo 0-2
G.: Rossi (90+1), Sisto (90+3.)
Olaszország
Az olasz bajnokság 6. fordulójának vasárnap kora délután mérkőzésén a Torino hazai pályán 3-1-re legyőzte az AS Romát. Az első félidőben Andrea Belotti szerzett vezetést a Torinónak, majd a fordulás Iago Falque növelte a hazaik előnyét. Az 55. percben Francesco Totti szépített tizenegyesből, azonban tíz perccel később Falque kialakította a 3-1-es végeredményt. A délután három órakor kezdődő mérkőzéseken a Genoa kettős emberhátrányban döntetlenezett a Pescarával, a Sassuolo egygólos meccsen verte az Udinesét, a Lazio magabiztos 2-0-s győzelmet aratott az Empoli ellen, míg a Nagy Ádámmal felálló Bologna 1-1-es döntetlent játszott az Internazionale otthonában. A vasárnap esti rangadón a Fiorentina hazai pályán gólnélküli döntetlent játszott az AC Milannal.
Serie A, 6. forduló
Torino-AS Roma 3-1
G.: Belotti (8.), Falque (53., 65.) ill. Totti (55.-tizenegyesből)
Genoa-Pescara 1-1
G.: Simeone (47.) ill. Manaj (85.)
K.: Edenilson (74.), Pandev (79.)
Inter-Bologna 1-1
G.: Perisic (37.) ill. Destero (14.)
Lazio-Empoli 2-0
G.: Keita (29.), Lulic (90.)
Sassuolo-Udinese 1-0
G.: Defrel (34.)
Fiorentina-AC Milan 0-0
Németország
A Bundesliga 5. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim 2-1-re legyőzte a Schalkét, amely továbbra is sereghajtó a Bundesligában. A magyar támadó bekerült a hazai csapat keretébe, de nem küldték pályára. A Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig 1-1-es döntetlent játszott a Köln otthonában. A lipcsei gárda már az 5. percben megszerezte a vezetést Oliver Burke ziccere után, azonban az előny nem tartott sokáig, mert a 25. percben a japán Yuya Osako óriási gólt lőtt a rövid felsőbe, Gulácsinak arra sem volt ideje, hogy felemelje a kezét. Az újonc RB Leipzig továbbra is veretlen a Bundesligában, jelenleg a 7. helyen áll a tabellán.
Bundesliga, 5. forduló
Hoffenheim-Schalke 2-1
G.: Kramaric (17.), Rupp (41.) ill. Choupo-Moting (4.)
Köln-RB Leipzig 1-1
G.: Osako (25.) ill. Burke (5.)
Anglia
A Premier League 6. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Southampton 3-0-ra győzött a West Ham United otthonában. A tavaly még a BL indulásról álmodozó Kalapácsosok ezzel a 18. helyen állnak a tabellán, egy győzelem mellett öt vereségük van.
Magyarország – A Monor és a Békéscsaba is egygólos győzelmet aratott.
Az NB III-as bajnokság 8. fordulójának keleti csoportjában a Monor egygólos győzelmet aratott az MTK otthonában. A közép csoportban a Békéscsaba második csapata szintén 1-0-ra nyert a Várfürdő-Gyulai Terminál FC ellen, míg nyugaton a Gyirmót második csapata 1-1-es döntetlent játszott a Videoton ellen.
Győr – Két tizenegyes, Zamostny dupla, gála az ETO Parkban.
Két tizenegyesgól, Zamostny dupla, 5-1-re nyert az ETO a III. Kerület ellen. Háromgólos vezetést követően növelni tudta kettővel az előnyét a Győr a szünet után, majd a váratlan vendégszépítés után küzdelmesebbé vált a mérkőzés. Az ETO magabiztosan győzött, de nincs változás a tabella elején mivel nyert az Érd, a Csorna és a Kaposvár.
Nehezen lendült játékba az ETO, mert a vendégek agresszív letámadása nehézzé tette a támadások kialakítását, valamint sokáig tördelték a játékot apró szabálytalanságokkal a III. kerület játékosai – írja az eto.hu a mérkőzés beszámolójában.
Első hibájukat rögtön ki is használta az ETO, Beliczky jutott el a kapu előteréig szinte zavartalanul, mindenki beadást várt, ő azonban kilőtte a bal alsó sarkot (1-0). Lendületbe jött az ETO, több helyzet után a 34. percben Magasföldi magabiztosan értékesítette a Zamostny buktatásáért jogosan megítélt büntetőt (2-0). Igaz Czirjék rajta volt a lövésen és bele is ért, azonban a kellő erővel lőtt 11-es az alsó sarokba landolt.
A 41. percben újabb győri találatnak örülhetett a publikum. Rácz ismét el tudott menni a szélen, belőtt labdáját másodszorra Zamostny szelídítette meg, aki egyből a jobb alsó sarokba vágta a labdát (3-0).
A mérkőzése elején még pontatlan volt az ETO, majd a lehető legjobb pillanatban jött Beliczky vezető gólja, ami megakadályozta a vendégek játékának feltámadását, az ETO-nak pedig lendületet adott. Az ETO a góltól megnyugodva nagyobb sebességre tudott kapcsolni, amivel jöttek az újabb találatok, tíz perccel később Zamostny buktatásáért járó tizenegyest Magasföldi lőtte be, majd a hajrában több kimaradt győri helyzet után Zamostny is feliratkozott a góllövők közé.
Nagy lehetőség maradt ki az ETO előtt, Zamostny elé került a labda egy szerelést követően, ő azonban Czirjékbe lőtt, de újabb 11-est adott a bíró, mert a keresztező védő szabálytalanul próbálta szerelni a győri centert a büntető területen. Kulcsár állt a labda mögé, aki magabiztosan lőtt a másik sarokra vetődő Czirjék mellett a vendég kapuba (4-0).
Egy bedobást követően több passzal jutott az ETO a vendég 16-osig, majd Magasföldi továbbításából fordult kapura a győri középcsatár Zamostny, aki második találatát lőtte (5-0).
A győri szurkolók boldogan elkezdtek énekelni, nagyon jó volt a hangulat az ETO Park Stadionban, attól függetlenül, hogy a 69. percben szépített a III. Kerül. Pedig a játékban még nem volt benne egy vendég szépítőgól, Gálfi lőtte el váratlanul 22 méterről, Kunsági sajnos nem ért oda, a labda a bal kapufa mellett alacsonyan lőve jut a győri kapuba (5-1).
5-1 maradt a végeredmény, egy jól szervezett csapatot győzött le az ETO, a III. Kerület 25 percig bírta eredményes játékát a Győr ellen bevetni. Ezután aztán hengereltek a győriek, a szünet után az ETO tovább tudta növelni előnyét, Kulcsár, majd Zamostny góljával.
A vendégek nem adták fel cseréikkel javult játékuk, majd Gálfi váratlan góljából – ami egy átlövésből született – állította be a végeredményt. Az ETO megérdemelten nyert ilyen arányban is a III. Kerület ellen.
Sopron – Az SVSE pályaedzője büszke a fia Rapidban mutatott teljesítményére.
A Merkantil Bank NB II 11. fordulójában a Soproni VSE az Aqvital FC Csákvárt fogadja. Bár a csákváriak az utolsó négy bajnoki mérkőzésükön nem tudtak győzni, közvetlenül az SVSE mögött vannak a tabellán.
A Swietelsky-Soproni VSE edzője, Szántó Csaba szerint fordulópont lehet a csapat őszi szereplésében a Cigánd elleni győzelem, és nagyon fontos, hogy a Csákvár ellen is megszerezze a három pontot a Vasút. A szakember azt is elmondta a klub hivatalos honlapjának, hogy jót tenne a bajnokság színvonalának, ha a Sopronhoz hasonlóan több együttes is felvállalná a bátor támadójátékot, mert így élvezetesebb mérkőzéseket láthatna a közönség.
– Az eddigi fordulók alapján hogy értékeli az SVSE szereplését?
– Jól kezdtük a bajnokságot, utána azonban kicsit megtorpantunk, volt egy gyengébb periódusunk. Elsősorban nem a játékunkkal volt baj, hanem az eredményességgel. Abban bízom, hogy a Cigánd elleni győzelemmel megindulunk felfelé, ami eddig kipattant a kapufáról, az bepattan, és eredményesebb lesz a támadójátékunk, több gólt szerzünk.
– Mire számít a Csákvár elleni meccsen?
– Hozzánk hasonlóan a Csákvár is támadó szellemű focit játszik, van esély arra, hogy egy lüktető iramú, jó mérkőzést játszunk vasárnap este. Hazai környezetben mindenképp nyernünk kell, már csak azért is, mert így lesz igazán értéke a Cigánd elleni győzelemnek.
– Idén bővült az NB II. mezőnye, hogy látja a bajnokság színvonalát?
– A mezőny kiegyensúlyozott, az elmúlt fordulók bizonyították, hogy bármelyik csapat legyőzheti a másikat. Ugyanakkor jó lenne, ha több csapat is felvállalná a bátor támadójátékot. Több olyan együttessel is játszottunk már, amelyek elsősorban a védekezésre koncentráltak, nem igazán akarták játszani a focit. Ha hozzánk hasonlóan többen mernék felvállalni a kombinatív, támadó szellemű futballt, több gól esne és a nézők is jobban szórakoznának.
– A fia, Szántó Tamás egyre több lehetőséget kap a Rapid Wien játékosaként. Mit gondol, meddig fejlődhet a karrierje?
– Büszke vagyok rá, hogy az idei bajnokságtól már az első csapatnál számolnak Tamással. A fiam Sopronban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, innen került tizennégy évesen a Rapidhoz, ahol végigjárta a ranglétrát. Osztrák bajnokikon két gólt szerzett eddig, de az Európa Ligában is bizonyíthat, ami nagy elismerés, hiszen mind össze húsz éves. Erősödnie kell még, izmot kell magára szednie, és fontos, hogy elkerüljék a sérülések. Ha lesz két-három jó éve Ausztriában, akár a német Bundesliga-szereplés is elérhető számára.
Budapest – Egyelőre még kérdéses, ott lesz-e az összetartáson.
Az első félidőben kellett lecserélni Botka Endrét, a Honvéd egyik alapemberét a Videoton elleni mérkőzésen. Botka, aki tagja Bernd Storck bő keretének, mentővel kellett kórházba szállítani, ahol alapos kivizsgálásokon esett át. A Honvéd honlapjának a jelentése szerint „a diagnózis: jó indulatú szédüléses rosszullétet. Botka Endre már elhagyta a kórházat.”
Arról egyelőre nincs hír, ott tud-e lenni a védő a válogatott összetartásán.
Miskolc – Voltak, akik a pályán akartak elégtételt. Film a bevonulásról is.
Ismét kikapott a DVTK, ezúttal a Debrecentől 3-1-re hazai pályán. Ezt már aztán tényleg nem tudták elviselni a diósgyőri ultrák, akik az elmúlt időszakban verbális üzenetekkel hozták a játékosok tudtára, hogy finoman fogalmazva sem elégedettek velük. Az újabb zakó után levetették a mezt a játékosokkal, voltak, akik a pályán akartak elégtételt venni.
Kaposvár – Hujber duplázott, Jovánczainak elsült a lába, de megsérült.
Nem borult a papírforma a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában: a második helyen tanyázó Rákóczi 3-0-ra győzött az új évadban még nyeretlen veszprémiek ellen. A zöld-fehérek végig fölényben futballoztak, és megérdemelt gazdagodtak újabb pontokkal – írja a klub hivatalos honlapja a beszámolójában.
A találkozó érdekességét az adta, hogy az előző évadban még mindkét együttes a megyei bajnokságban rúgta a labdát. A Rákóczi egy osztállyal feljebb is vitézkedik, a bakonyiakról viszont ugyanez nem mondható el. A veszprémiek eddig egyetlen gól szereztek a szezonban, így Házi László háromvédős felállást választott. A találkozó első helyzeteit a vendégek alakították ki Horváth Valentin jóvoltából, és mindkét helyzetnél hárított Somodi kapus. A hazaiak nagy fölényben futballoztak, de csak egyszer találták el a vendégek kapuját, és rögtön meg is szerezték a vezetést. A veszprémi kapuba Hujber Tamás talált be a 38. percben (1–0).
A második félidőben rögtön gyors Rákóczi-góllal indult: a 47. percben, Hujber visszagurítása után Jovánczai lőtt a bal alsó sarokba (2–0). A végeredmény a 69. percben alakult ki, amikor Házi Bence passzát Hujber váltotta gólra (3–0).
A Kaposvár megérdemelten szerezte meg hatodik győzelmét, mellyel továbbra is őrzi a második helyét a tabellán.
Kaposvári Rákóczi FC–VLS Veszprém 3–0 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 1000 néző. V.: Tamási (Nyerges, Albert)
Rákóczi FC: Somodi – Lakatos G., Havas, Ludánszki – Hampuk (Zsivoczky, 76.), Nagy K., Jovánczai, Müllerlei – Kollega K., Kertész (Házi B., 57.), Hujber (Márton, 81.). Vezetőedző: Házi László
Veszprém: Zelizi – Krebsz, Felber, Bognár B., Kókány – Ács, Simon B. (Szabó L., 81.), Gunther, Horváth V. (Hegedűs Á., 90.) – Molnár M., Burcsik (Büki, a szünetben). Vezetőedző: Lantai Balázs
Gólszerzők: Hujber (38., 69.), Jovánczai (47.)
Sárga lap: Jovánczai (29.), illetve Simon B. (40.), Büki (56.), Molnár M. (70.), Horváth V. (77.).
Házi László (Kaposvár): – A kötelező győzelem reményében léptünk pályára, és szerettük volna kiszolgálni közönségünket. Az első félidőt jól kezdtük, aztán visszaesett a teljesítményünk. Próbáltunk egy új szerkezetben, 3-4-3-as felállással játszani, de nem igazán váltotta be a reményeket, ráadásul veszélyesek voltak a Veszprém kontrái. Később visszaálltunk a megszokott felállásba, gólokat szereztünk, és eldőlt a mérkőzés sorsa. Az eredmény hűen tükrözi a játék képét. A vendégcsapat csak a kontrákból próbált eredményes lenni, de nem tudták bevenni a kapunkat. Sajnos, a meccs legvégén meghúzódott Jovánczai Zoli lába.
Cigánd – A Békéscsaba otthonában harcosságra és összefogásra lesz szükség.
Az NB II-as bajnokság 11. fordulójában a bombaformában futballozó Békéscsaba a sereghajtó Cigándot fogadja. A vendégek szakmai igazgatója, Szénay Péter úgy érzi csapata felszabadultan futballozhat az utóbbi öt mérkőzésen öt győzelmet arató Előre ellen.
– Sajnos még mindig a tabella utolsó helyén állunk, mert nem tudtunk pontot, pontokat szerezni. A Békéscsaba egy nagyon gólerős csapat, akik remek szériában vannak, ezért vasárnap is nehéz dolgunk lesz. A bajnokság kezdetén mindenki meg akarta magát mutatni magasabb osztályban, de most úgy veszem észre, hogy nem mindenki bízik a sikerben. Nagy harcosságra, összefogásra és kemény munkára van szükségünk, hogy előrébb lépjünk a bajnokságban – mondta a szakmai igazgató a klub hivatalos honlapjának.
Duplázott azonban a Vasas fiatal támadója, Ádám Martin, aki ezzel feljött az ötgólosok táborába, csakúgy, mint a Fradi csatára, Marco Djuricin, aki főszerepet játszott a 218. Derbin.
6 gólos:
Böde (Ferencváros), Feczesin (Videoton)
5 gólos:
Ádám M. (Vasas), Eppel (Honvéd), Djuricin (Ferencváros)
4 gólos:
Bardhi (Újpest), Géresi (Videoton), Williams (Haladás)
Bacsa (Diósgyőr), Balázs B. (Újpest), Bertus (Paks), Bobál (Honvéd), Bobko (Debrecen), Filkor (Gyirmót), Frőhlich (Mezőkövesd), Gaál (Haladás), Gera D. (MTK), Gera Z. (Ferencváros), Gévay (Paks), Gohér (Mezőkövesd), Haraszti (Paks), Hegedűs (Haladás), Hudák (Mezőkövesd), Kink (Mezőkövesd), Koltai (Paks), Korcsmár (Vasas), Korhut (Debrecen), Kulcsár T. (Vasas), Kuti (Debrecen), Lázok (Újpest), Lengyel (Gyirmót), Lipták (Diósgyőr), Máté J. (Gyirmót), Nagy D. (Ferencváros), Nagy G. (Honvéd), Németh M. (Haladás), Nikházi (Diósgyőr), Oláh B. (Diósgyőr), Poór (MTK), Prosser (Honvéd), Remili (Vasas), Rju (Ferencváros), Scepovic (Videoton), Szakály P. (Debrecen), Tamás M. (Diósgyőr), Tisza (Debrecen), Tőzsér (Debrecen), Vasiljevic (Honvéd), Vass (Gyirmót), Vela (Diósgyőr), Vida (Vasas), Vinícius (Videoton), Vogyicska (MTK), S. Wils (Haladás), Windecker (Újpest)
öngól:
Hajdú Á. (Honvéd, a Haladás ellen), Bosnjak (Haladás, a Honvéd ellen), Gévay (Paks, a Haladás ellen), Hegedűs (Haladás, az Újpest ellen), Nego (Videoton, a Honvéd ellen), Pávkovics (Újpest, a Ferencváros ellen), Sekulic (Debrecen, az Újpest ellen)
Budapest – A lila-fehérek már 3-1-re vezettek, de Leo gólja lendületet adott a Fradinak.
A 218. Ferencváros–Újpest Derbin korántsem volt teltház, ennek ellenére nem lehet panasz a találkozóra, mert komoly iramot diktáltak a csapatok. A mérkőzés előtt a lila-fehérek edzője, Nebojsa Vignjevics azt mondta, hogy a zöld-fehérek ellen könnyű, mert mindig ugyanazt a támadójátékot játsszák, arra azonban nem számított, hogy Marco Djuricin a 10. percben egy gyönyörű vágta után megszerzi a vezetést a Fradinak (1-0).
Az első gól után úgy tűnt, hogy a Fradi könnyen el is döntheti a meccset, ugyanis az újpesti védelem baloldala kész átjáróház volt, de Djuricin nem tudta megszerezni második gólját, így továbbra is nyitott volt minden kérdés. A 20. percben a semmiből egyenlített az Újpest, miután Souleymane Diarra balról megindult befelé, majd Arjen Robben módra 22 méterről kilőtte a balalsó sarkot (1-1). Az egyenlítő gól után kissé mindkét edző belenyúlt a meccsbe, Nebojsa Vignjevics lehozta Nagy Tibort, helyére Nagy Gábort küldte pályára, hogy stabilizálja csapata védekezését a jobb oldalon, míg Thomas Doll a megsérült Lovrencsics Gergő helyére küldte be Pintér Ádámot.
A 25. percben átvehette volna a vezetést az Újpest, de Balogh Balázs 14 méterről leadott lövése a jobb kapufán csattant. A félidő második részében már inkább az Újpest dominált, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani egész a 38. percig, ekkora ismét Diarra volt a főszereplő, aki egy testcsellel két fradistát is kivont a forgalomból, így Mohl Dávid senkitől sem zavartatva beadhatott, az érkező Balogh Balázs pedig három méterről a kapuba fejelt (1-2).
A fordulás után megmutatkozott, hogy mindkét edző a támadófutball híve, ugyanis Thomas Doll pályára küldte Radó Andrást, míg Nebojsa Vignjevics Lázok Jánosnak szavazott bizalmat. Az Újpestnek be is jött, hogy nem állt vissza védekezni, ugyanis az 52. percben a mérkőzés legjobbja, Souleymane Diarra harcolt ki tizenegyest, a dél-koreai Ryu Seung-Woo ütött be a beadásába, Kassai Viktor azonnal büntetőt ítélt. A labda mögé Balogh Balázs állt, aki higgadtan a bal felső sarokba lőtt (1-3).
Azonban a kétgólos lila-fehér vezetéstől még korántsem lett lefutott a mérkőzés, a Ferencváros minden tartalékját bevetve, Nagy Dominik vezérletével elkezdett előre menni, aminek a 62. percben meg is lett az eredménye. A hamarosan a Legiához szerződő középpályás kiharcolt egy szabadrúgást, amit Leandro 27 méterről a bal felső sarokba helyezett (2-3). Balajcza Szabolcs kapaszkodott, de csak beljebb segíteni tudta a labdát.
A szépítő gól teljesen új lendületet adott a Fradinak, és öt perc múlva egy szerencsés találattal össze is jött az egyenlítés. A mérkőzés negatív hőse, Pávkovics Bence ért bele szerencsétlenül Djuricin lőtt passzába, a labda pedig a kapu rövid oldalában landolt (3-3).
A meccs utolsó harmadában inkább a Ferencváros támadott, de komoly helyzetet már nem tudott kidolgozni. A fradisták mondhatják, hogy más lett volna a mérkőzés végkimenetele, ha Böde Dániel pályán van, míg az újpestiek is stabilabbak lettek volna, ha Kálnoki-Kis Dávid játszhat, de a futballban nincsen ha.
A lényeg, hogy az év egyik legjobb mérkőzésén 3-3-s döntetlent játszott a Ferencváros az Újpesttel a 218- Derbin.
Magyarország – Pozitív csúcs született, a Derbi vitte a prímet.
Az OTP Bank Liga 11. fordulójának mérkőzéseire összesen 23 334 néző volt kíváncsi helyszínen, amely az eddigi legtöbb a 2016/17-es idényben. A legkevesebb néző a Paks-MTK mérkőzésre látogatott ki, míg a legnagyobb nézőszámot ezúttal nem nagy meglepetésre az FTC–Újpest összecsapás vonzotta.
23.00: A két vezetőedző így értékelte a 218. Derbit.
Thomas Doll (FTC):„Bíztam az egyenlítésben. Hatalmasat küzdöttek a fiúk. Csökkenteni kell a beszedett gólok számát. Tisztábban, pontosabban kell futballoznunk, és akkor még messzebbre juthatunk.”
Nebojsa Vignjevics (Újpest):„A harmadik gólunk után megváltozott a játék képe. Megnyugodtunk, emiatt úgy játszottunk, ahogy addig nem volt jellemző. Ezután egyenlített a Fradi. Fontos megérteni, hogy ilyen helyzetekben nem lehet lazítani. Megmutattuk, hogy magas szinten tudunk futballozni, de ez a gondolkodásbeli probléma akár egy harmadik ligás csapatra is jellemző lehetne. Amennyiben ezt orvosoljuk, akkor az pontokban is megmutatkozhat.” (m4sport.hu)
– Elsősorban a fejekben kellett rendet rakni, emiatt a háromhetes szünet talán jól is jön nekünk. Rendezhetjük a sorainkat. Az előző két meccsen kicsit szétszórtabbak voltunk, és ez még érződött az első félidőben is. Ám szerencsére az első játékrész utolsó pillanataiban sikerült betalálni, ami soha nem jöhetett volna jobbkor. Ez felszabadította a bennünk lévő görcsöket. Így a második félidőben szinte minden bejött nekünk, a végére jutalomjáték lett a mérkőzésből. Rúgtunk négy gólt, de nem kaptunk egyet sem, ez nagyszerű. Az pedig egy csatárnak persze külön öröm, hogy ha a házi góllövőlistát vezetheti.
21.45: Oenning büszke, Pintér megint számonkér a játékvezetőn egy büntetőt.
Michael Oenning (Vasas):„Büszke vagyok a csapatomra. Megmutattuk, hogy nem felejtettünk el focizni. A második félidőben sokkal jobban játszott a csapat és több gólt is rúghattunk volna.
Pintér Attila (Mezőkövesd):„Az első félidőben el kell dönteni a mérkőzést. Meg voltak a lehetőségeink arra, hogy ne csak egy, hanem két góllal tudjunk vezetni. A Vasas helyzet nélkül tudta megszerezni a vezetést. A második félidő elején kaptunk egy gól és mentünk az eredmény után. El kell mondjam, hogy a legutóbb és most sem kaptunk meg egy jogos tizenegyest. Gratulálok a Vasasnak.” (mezokovesdzsory.hu)
21.35: Így látták a vezetőedzők a gólnélküli döntetlent.
Csertői Aurél (Paks): – Az első félidőben meddő mezőnyfölényünk volt, a másodikban pedig a támadójátékunkban nem volt annyi átütőerő, hogy nyomást gyakoroljunk az ellenfélre. Többet kellett volna változtatni és agresszívabb futballra lett volna szükség.
Teodoru Vaszilisz (MTK): – Úgy gondolom, igazságos eredmény született, bár nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Az első félidőben a Paks volt mezőnyfölényben, a másodikban viszont inkább nekünk állt a zászló. Sajnos a nagy helyzeteinket ezúttal nem tudtuk kihasználni. (mtkbudapest.hu)
21.10: A két csapat vezetőedzője értékelte a szombat esti bajnoki mérkőzést.
Mészöly Géza (Haladás):– Nem volt bent az első félidőben, hogy gólt kapunk, a Gyirmót kontrából volt csak veszélyes. A második játékrészben pedig még egy lapáttal rátettünk. Helyzeteket dolgozunk ki, ám ha holnap estig futballozunk, sem rúgunk gólt. Pedig a támadásokkal nem volt gond, odaszögeztük ellenfelünket a kapujához, ám az utolsó passzok, beadások nem sikerültek, vagy ha igen, ziccerben rosszul koncentráltunk. Amikor pedig egy csapat ennyire kitámad, óhatatlanul fellazul hátul és jönnek az ellenfél helyzetei. A gyirmótiak frissebbek voltak, ám nem tudom elmarasztalni játékosaimat, amit bizonyít, hogy a lefújás után a közönség is megtapsolta a csapatot. Komoly energiákat mozgosított volna, ha a meccs elején betalálunk, ehhez megvolt a helyzetünk, elég Williams felső kapufájára gondolnunk. Fájó pontokat veszítettünk a Gyirmót ellen.
Urbányi István (Gyirmót):– Hat nap alatt három kemény mérkőzést játszottunk, komoly ellenfelek ellen – bizonyos szempontból hiba nélkül. Ma alaposan megnehezítettük saját dolgunkat azzal, hogy sok ziccert elpuskáztunk. Sok remek egyéni teljesítmény akadt, amely jó csapatteljesítménnyé állt össze. Ez az egység hozza hétről-hétre az eredményeket. Volt bennünk sebesség, értékes győzelmet arattunk. (haladas.hu)
"Tisztában voltunk azzal, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk a Honvéd ellen, és ez be is igazolódott. A célunk az volt, hogy megszerezzük a 3 pontot, nagyon sokat kellett azért tennünk, hogy ez végül sikerüljön, egy nagyon masszív Honvéd otthonából távoztunk győztesen. Boldog vagyok, hogy győztes góllal járulhattam hozzá nevelőklubom újabb sikeréhez. Nem gondoltam a szezon előtt arra, hogy 11 fordulót követően 4 gólnál fogok járni, de továbbra sem tervezek előre, mindig csak a következő találkozóra összpontosítok, és arra, hogy tudásom legjavát tudjam nyújtani a pályán. Persze jó dolog, hogy több mint 1 év után ismét a bajnoki címvédő FTC ellőt állunk a tabellán, de nagyon messze még a szezon vége, ahogy az edzőnk is mondta, ez egy maratoni bajnokság, és ugye az aranyérmet az kapja majd, aki a bajnokság végén áll az élen, nekünk pedig ez az elsődleges célunk. Most 3 hét szünet következik, de igazából én nem sokat fogok pihenni, hiszen vasárnap már utazom az U21-es válogatottba, ahol két tétmérkőzést játszunk a közeljövőben. Itthon Portugália ellen, idegenben pedig Görögország ellen. Egyik meccs sem lesz könnyű, de személy szerint a válogatottban is mindent megteszek, ha lehetőséget kapok, akkor a legjobb tudásom szerint segítsem a nemzeti együttest. Nem hiszem, hogy a szünet kizökkentene bennünket, hiszen a legutóbbi válogatott pihenőről is jó formában tértünk vissza, bízom benne, hogy a folytatásban is hasonlóan sikeresek leszünk"
21.30: A két tréner a következőképpen értékelte a látottakat:
Henning Berg (Videoton):„Kiélezett meccs volt, igazi nagy téttel bíró mérkőzést láthattak a nézők, amelyre mindkét csapat jól felkészült taktikailag. A Honvéd ellen nehéz játszani, de a játékosok jól álltak hozzá a meccshez, szenvedélyesen játszottunk. Láttam minőséget a játékunkban, több nagy helyzetünk is volt, két szuper gólt szereztünk – Roland fejese fantasztikus volt, Hadzic átadása után pedig Géresi remek egyéni megoldás után talált be. A kapott gólunknál kicsit balszerencsések voltunk, de végül nyertünk, úgyhogy ennek nincs nagy jelentősége. Elégedett vagyok a védekezésünkkel is, igaz, hogy a Honvéd több alkalommal is eljutott a tizenhatoson belül is, de túl sokszor azért nem kerültek tiszta gólhelyzetbe. A hétközi Ferencváros elleni hétközi mérkőzés után így tudtunk játszani, úgy gondolom, hogy ez nagyon rendben volt. Ha jobb lett volna a pálya, talán jobb mérkőzést játszhattunk volna, de összességében így is sikerült helyzeteket kialakítanunk, jó elmozgásokat láttam, jól megértették egymást a játékosok, elégedett vagyok. A válogatott szünetben a legnagyobb hangsúly azon lesz, hogy még jobban dominálni tudjunk a mérkőzéséken.“
Marco Rossi (Honvéd):„Ezen a mérkőzésen minimum döntetlennek kellett volna születnie, talán nyerhettünk is volna. Nem tükrözi az eredmény a látottakat. A Vidi szerintem nem erre készült, amit játszottak – felívelt labdákból próbáltak helyzeteket kialakítani és húzták az időt, nem hiszem, hogy ez volt a terv. Ezen a meccsen inkább mi játszottuk a futballt, de a játékvezető nem volt a helyzet magaslatán. Nincs szerencsénk a játékvezetőkkel, amikor odajutunk, hogy Európa felé lépjünk, vagy rólunk beszéljenek a nagyobb csapatok között, akkor érkezik egy játékvezető, aki rossz napot fog ki. Érdekes kérdést vet fel, hogy miért csak három percet hosszabbított a bíró, két játékost is legyalultak, mégsem villant a sárga, nálunk pedig ilyenkor egyből… Ezen az estén sokkal többet érdemeltünk volna. A Vidi játékosa a tizenhatoson belül a labda felé ütött, kereste a kéz a labdát, de nem volt tizenegyes. Nem tudom, hogy keressünk-e összefüggéseket, vagy csak nincsen szerencsénk. Az viszont biztos, hogy a Honvéd egy hatalmas klub, ami tiszteletet érdemel. A mai meccs után megérdemeljük, hogy beszéljenek rólunk.“ (vidi.hu)
21.00: A DVTK edzője, Horváth Ferenc még nem tudja, marad-e a kispadon, míg Leonel Pontes szerint nem lehet 90 percig ellenőrzés alatt tartani egy meccset.
Horváth Ferenc (DVTK):„Nehéz úgy beszélnem, hogy ne bántsak meg senkit, holnap a játékosok szemébe kell néznem. Ha kijön hat-hétezer ember, és egy olyan félidőt játszunk, amelyben nincs ütközés, nehéz bármit is mondani. Ha így kezdjük az első félidőt, akkor a másodikban már nehéz változtatni. Nem tudom, hogy maradok-e a kispadon a válogatott vb-selejtezője miatti háromhetes szünet után is, majd meglátjuk. A csapatom 12. helyen áll, ami biztosan azt jelenti, hogy nem vagyok jó edző. Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Az biztos, az első félidővel nem tudok elszámolni. Az utóbbi idők játéka után kijön sokezer ember a stadionba, és szurkol a csapatnak, és mégis lemegy úgy 45 perc, hogy nincs egy szabálytalanság, nincs egy keményebb belépő, és nem látszik, hogy melyik a hazai csapat. Ezek után nem lehet taktikáról, játékrendszerről beszélni. Ha öt percet játszhattam volna, akkor valakinek a "szívét" biztosan kitéptem volna. Nagyon nehéz azonosulnom azzal, hogy a csapatom úgy játszik, mint egy lánycsapat. Ezek után jött a második félidő, ahol teljesen más DVTK-t láthattunk, egy olyat, amelyik az életéért futballozik, ahogy a nulladik perctől kellett volna. Nem értem, miért nem lehet az elejétől úgy játszani, mint a második félidő bizonyos periódusaiban."
Leonel Pontes (DVSC):„Az első félidőben nagyon jól, versenyképesen játszottunk. Ebben az időszakban több mint két gólt szerezhettünk volna. A második játékrész elején kissé zavartan futballoztunk, és a kiállítás után még nehezebb dolgunk volt, de még így is akadt gólszerzési lehetőségünk. Kilencven percig nem lehet ellenőrzés alatt tartani egy mérkőzést. Egy kemény ellenfél ellen játszottunk, akik hozzánk hasonlóan nehéz helyzetben várták a mai mérkőzést. Nagyon jó hangulat uralkodott a stadionban, ahol jobban játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Kiváló első félidőt hoztunk, uraltuk a mérkőzést, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, kettőnél több gólt is lőhettünk volna. A félidőben három cseréjével megzavart minket a DVTK, amit próbáltunk rendezni. A piros lapot követően természetesen még nehezebb helyzetbe kerültünk, ezért friss játékosokat küldtünk a pályára. Próbáltuk a kapunktól távol tartani a labdát, hosszú indításokkal a kinyíló DVTK ellen újabb gólt szerezni. A büntetőt nem érzem jogosnak. (m4sport.hu, dvtk.eu)
Paks - Gólnélküli döntetlen a két középcsapat mérkőzésén.
Az NB1 11. fordulójának szombati, kora esti mérkőzésén a tíz szerzett ponttal a 9. helyen álló Paks a tizenkét egységgel a 7. helyen álló MTK-t fogadta. A fővárosiak teljes kerettel utazhattak el Paksra, ezzel szemben a hazaiaknak egy-egy sérüljük, illetve eltiltott játékosuk is volt: Míg Molnár Péter gerincsérv, addig Kecskés Tamás a hét közben a Mezőkövesd ellen begyűjtött piros lapja miatt nem lehetett ott a pályán.
A találkozónak mindkét csapat győzelemmel vágott neki, ám a játékon ez nem látszott. Az óvatos kezdést még óvatosabb folytatás követte, az első félidő legfontosabb eseménye egy 29. percben esett kapufa volt, az elkövető Poór Patrik volt, aki Kanta József szabadrúgása után találta el a lécet. A félidő végén előbb Vadnai Benjámin, majd Torghelle Sándor kapott sárga lapot, mindketten az ellenfél szabálytalan feltartóztatásáért.
A gól nélküli első félidőt gól nélküli második követte sőt, a második félidőben csak egyszer forgott veszélyben valamelyik kapu, amikor is Kanta beívelése után Torghelle fejelt a kapufára, az onnan lepattanó labda a csereként beállt Ramoshoz került, akinek közeli lövését Kemenes Szabolcs bravúrral hárította. A végeredmény 0-0, mellyel egyik csapat sem tudott érdemben elmozdulni a tabellán.
Sopron – A Hali csak küszködött, Sallói viszont döntött.
Az előző körben az éllovas Vasast legyőző Gyirmót jó hangulatban látogathatott a Haladás ideiglenes otthonába, Sopronba az OTP Bank Liga 11. fordulójában, ahhoz a zöld-fehér csapathoz, amely a tabella harmadik fokáról várta az összecsapást.
A találkozó eleje kiegyenlített játékot hozott, a Haladás próbálta irányítani a játékot, de a Gyirmót távoli lövésekkel folyamatosan éberen tartotta Rózsát, jelezve, nem az áldozati bárány szerepéért érkezett Sopronba.
A folytatásban sem sokat változott a játék képe, mindkét gárda főleg a széleken próbálta megbontani az ellenfelét, de az utolsó passzokba rendre hibák csúsztak. A félidő hajrájában gyors kontra végén Sallói Dániel törte meg a gólcsendet, így némi meglepetésre vendég előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.
A második félidőben ment előre az egyenlítésért a Haladás, de a gyirmóti kontrákban végig ott volt az életveszély, a 62. percben Szegi az üres kapu helyett a kapufát találta el, így még megmaradt a remény a pályaválasztó csapat előtt.
A Haladás játékába a nagy igyekezetbe egyre több hiba csúszott, míg a Gyirmót lőtt még egy kapufát, de nem kellett emiatt szomorkodnia, mivel így is újabb három pontot tudhat a zsebben.
Miskolc – Két kiállítás, négy gól, hiába vezetett a félidőben a Loki kettővel, azért izgulnia kellett
Az OTP Bank Liga sereghajtója, a Diósgyőr az utolsó két mérkőzésén egyetlen pontot sem gyűjtő Debrecent fogadta az OTP Bank Liga 11. fordulójában, így mindkét együttes számára létkérdés volt a győzelem megszerzése.
Ennek megfelelően kezdtek a csapatok, előbb Holman lövése után Lipták mentett a gólvonalról, majd Makrai lövését Danilovics védte a másik oldalon, így a helyzetekre és az iramra se lehetett panasz.
A folytatásban a Loki tudott rátenni egy lapáttal, főleg Holman Dávid volt elemében, amelynek meg is lett az eredménye. Szűk fél óra elteltével ugyanis a mezőny legjobbja, Holman a sokadik helyzetéből megszerezte a vezetést a DVSC-nek, így a miskolci gárda még nagyobb bajba került.
Tíz perccel később még nagyobb bajba került a sereghajtó, miután az első találatnál lemaradó Lázár ezúttal középre fejelt ki egy szögletet, ezt pedig Szakály Péter használta ki kapáslövéssel, így a félidőre kétgólos vendég előnnyel vonultak a csapatok.
A második játékrészre ritkán látható, hármas cserével próbálta felrázni a csapatát Horváth Ferenc, amelynek szemmel látható volt az eredménye. Egyrészt sokkal jobban játszott a hazai csapat, másrészt Danilovics butasága után Novothny Soma büntetőből szépíteni is tudott.
Ráadásul nem sokkal később Novothny és Brkovics kakaskodott, és mivel a Loki játékosának már volt sárgája, idő előtt mehetett zuhanyozni, így a Diósgyőr bő fél órát emberelőnyben játszhatott.
A hátralévő időben mindent megtett az egyenlítésért a DVTK, még lesgólig is eljutott, míg a DVSC Mészáros fejese révén zárhatta volna le az összecsapást, de a labda a kapufán csattant, végül a Lokinak csak sikerült lezárni a meccset, Tamás Márk szabálytalansága után – amiért második sárgája után ő is a kiállítás sorsára jutott – a meccs hajrájában Tőzsér Dániel szabadrúgásból állította be a végeredményt, így tovább tart a Diósgyőr vesszőfutása.