NB2 logó
NB3 logó
PaksMTKNB IOTP Bank Liga11. fordulókapufa

Két MTK-kapufa és más semmi Pakson

Hegedűs Gábor - 2016. szeptember 24. szombat 20:19
Paks - Gólnélküli döntetlen a két középcsapat mérkőzésén.
Kép forrása: nso.hu

Az NB1 11. fordulójának szombati, kora esti mérkőzésén a tíz szerzett ponttal a 9. helyen álló Paks a tizenkét egységgel a 7. helyen álló MTK-t fogadta. A fővárosiak teljes kerettel utazhattak el Paksra, ezzel szemben a hazaiaknak egy-egy sérüljük, illetve eltiltott játékosuk is volt: Míg Molnár Péter gerincsérv, addig Kecskés Tamás a hét közben a Mezőkövesd ellen begyűjtött piros lapja miatt nem lehetett ott a pályán.

 

A találkozónak mindkét csapat győzelemmel vágott neki, ám a játékon ez nem látszott. Az óvatos kezdést még óvatosabb folytatás követte, az első félidő legfontosabb eseménye egy 29. percben esett kapufa volt, az elkövető Poór Patrik volt, aki Kanta József szabadrúgása után találta el a lécet. A félidő végén előbb Vadnai Benjámin, majd Torghelle Sándor kapott sárga lapot, mindketten az ellenfél szabálytalan feltartóztatásáért.

 

A gól nélküli első félidőt gól nélküli második követte sőt, a második félidőben csak egyszer forgott veszélyben valamelyik kapu, amikor is Kanta beívelése után Torghelle fejelt a kapufára, az onnan lepattanó labda a csereként beállt Ramoshoz került, akinek közeli lövését Kemenes Szabolcs bravúrral hárította. A végeredmény 0-0, mellyel egyik csapat sem tudott érdemben elmozdulni a tabellán.

 

Paks-MTK 0-0. A találkozó élő közvetítése a linkre kattintva érhető el!

 

 

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Uborka
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Ferencvárosi TC41
2Videoton FC38
3DVSC31
4Budapest Honvéd28
5Újpest FC26
6DVTK25
7Paksi FC24
8Puskás Akadémia FC23
9Vasas FC21
10Swietelski Haladás20
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő19
12Mezőkövesd Zsóry FC16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!