A Haladás után újabb NB III-as klub számolt be edzőváltásról: a Tatabányát már nem Klausz László irányítja. Az előző idényben […]
Szombaton igazi nagyüzemmel indult az első forduló a Magyar Kupában. A versenykiírás szerint ebben a körben az NB I-es és […]
Az alsóbb osztályokban is zajlik az élet: a PMFC megnevezte régi-új edzőjét, míg a Kelen egy fontos együttműködésről számolt be, […]
Két télen igazolt játékosától is megválik az NB II-ben bajnoki címet szerző Kisvárda. Pap Zsolttal közös megegyezéssel bontanak szerződést, míg […]
Gyirmót Igaznak bizonyult az NB1.hu értesülése. Az NB II-ből kiesett Gyirmót FC Győr a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Weitner […]
„A kiesés utáni célunk csakis az NB II-be való visszatérés lehet!” – ezzel a mondattal foglalta össze a Tatabányai Sport […]
A Tatabánya döntetlennel zárta az NB II 2024–2025-ös idényét. Az utolsó fordulóban 1–1-et játszott hazai pályán a Békéscsaba ellen. A […]
Igazi, vérbeli, sorsfordító rangadót rendeztek vasárnap Gyirmóton, ahol minden egyes passznak, minden mozdulatnak súlya volt. Az NB II 28. fordulójában […]
Az NB II-ben sereghajtó Tatabánya vasárnap a Csákvárt fogadta. Fordulatos meccset produkált a két csapat, hiszen a szünetben még a […]
Az NB II 26. fordulójában a Honvéd hazai környezetben győzte le a Békéscsaba együttesét. Feczkó Tamás gárdája már az első […]
Az NB II-ben utolsó helyezett Tatabánya három ponttal van lemaradva a már bennmaradó helyen álló Békéscsaba–Soroksár duó mögött. Klausz László, […]
Az NB II 21. fordulójában a feljutásra pályázó Kazincbarcika hazai környezetben nyert a sereghajtó Tatabánya ellen. A vendégek két büntetőt […]
Klausz Lászlóval eddig remek teljesítményt nyújt a Tatabánya, amely az előző két fordulóban a Vasast és a Budafokot győzte le. […]
Az NB II 20. fordulójában nem hibázott az éllovas Kisvárda. Révész Attila csapat simán nyert 4-0-ra az Ajka ellen, így […]
Mint jeleztük, a Tatabánya–Vasas (1-0) mérkőzés hajrájában a vendégek szurkolói pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára. A kezdés előtt egyébként a […]
Győzelemmel mutatkozott be az NB II-ben utolsó helyezett Tatabánya vezetőedzőjeként Klausz László. A tatabányaiak több szegmensben is példát mutattak az […]
Két mérkőzés maradt vasárnap késő délutánra az NB II 19. fordulójának vasárnapi programjából. A forduló előtt harmadik helyen álló Vasas […]
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága február 25-i ülésén több fegyelmi határozatot hozott, amelyek a különböző bajnoki osztályokat és mérkőzéseket érintik. NB […]