Hülyeség lett volna elmennie a Puskás Akadémia edzőjének, Rebrov a jövőjéről nyilatkozott - edzői reakciók

Szabics kicsit bosszankodott, Borisék elkezdtek álmodozni.

Forrás: Simon Zoltán/nb1.hu

Az NB I szombati játéknapján az MTK ezúttal sem bírt a Budafokkal. A MOL Fehérvár magabiztos győzelmet aratott az Újpest ellen. Ez volt Szabics Imre első sikere a Vidi edzőjeként. A Puskás Akadémia pedig megtréfálta a Fradit, így még nem szerezték meg a zöld-fehérek a bajnoki címet. Cikkünkben összeszedtük a vezetőedzői értékeléseket. 

MTK-Budafok 0-0

Michael Boris: Az első félidőben jól kezdtünk, számos lehetőségünk volt, amiket ha értékesítünk, megnyerhettük volna a találkozót. A kapu előtt több szituációban jobb döntést kellett volna hozni. Volt amikor lőni kellett volna, akkor passzoltunk, és ez fordítva is előfordult. A második játékrész első húsz percében nem játszottunk olyan jól, ekkor a Budafok is változtatott néhány dolgon. 10 emberrel is volt lehetőségünk, hogy lezárjuk a mérkőzést. A Budafok főleg pontrúgásokból volt veszélyes. Ha nem szerzünk gólt, be kell érnünk egy ponttal. Továbbra is az a fő célunk, hogy megszerezzük a 45 pontot. Az előzetes célkitűzésünk a bennmaradás volt, de mivel az utóbbi időben a harmadik vagy a negyedik helyen álltunk, ilyenkor elkezd álmodozni az ember. Alho a beállása után kétszer szabálytalankodott, a második szabálytalanságot nem láttam, ezt vissza kell néznem. Nem tudom megítélni, hogy jó döntést hozott-e a játékvezető, de nem is akarok ezzel foglalkozni. Nyilván ha egy játékosnak már van egy sárgája, okosabbnak, óvatosabbnak kell lennie. A kiállítás előtt voltak jó beadásai és egy jó lövése is. Láttuk a finn válogatottban is, hogy támadásban sokat tud segíteni. Az a probléma, hogy nem mindig tudunk elég helyzetet kialakítani olyan csapatok ellen, amelyek picit visszaállnak, és a védekezésre helyezik a hangsúlyt. Az NB II-ben egyszer sikerült nyerni a Budafok ellen. Az első meccsen egy nagy hiba után kaptunk gólt ellenük. A második mérkőzésen nem voltunk eléggé frissek, elaludtunk a pontrúgásoknál, ezért nem tudtunk nyerni. A DVTK ellen is csak egyszer nyertünk két döntetlen mellett. A Budafok mellett a Fradit nem tudtuk legyőzni a bajnokságban. Dolgozunk azon, hogy ilyen csapatok ellen is sikeresebbek legyünk. Nem lesz könnyű dolgunk, ha a felsőházban szeretnénk maradni, a Puskás Akadémia és a Kisvárda elleni meccs sem lesz könnyű. Lehet, hogy kontráznunk kell majd egy kicsit többet. Az is lehet, hogy magasabban kell letámadni, és így kell kialakítani helyzeteket. A mai meccset már az első félidőben lezárhattuk volna, hiszen megvoltak a lehetőségeink. A topcsapatok ezekkel a lehetőségekkel élnek, és lezárják a meccseket. Talán a pontrúgásokból többet kellene veszélyeztetnünk. Elég fiatal csapatunk van, sok dologban fejlődtünk már erre a szezonra, de sok dologban szeretnénk fejlődni a következő idényre is. Nagy Zsombor rengeteget fejlődőtt, nekünk ő az év újonca. Az első Fradi elleni meccs előtt 12 perccel tudta meg, hogy kezdeni fog. Folyamatosan dolgozik, mint egy őrült. Tudja, hogy mit várunk el tőle. Ő egy nagyon okos játékos. Varga Roli ma is sokat dolgozott, mint mindenki más. A második félidőben volt olyan helyzete, amit akár belőhetett volna. Remélhetőleg csütörtökön a Vidi ellen betalál, és ez elég lesz ahhoz, hogy bekerüljünk a döntőbe. Megnézzük, hogy játszik a Vidi. Nagyon szeretnénk bejutni a kupadöntőbe.  

Az nb1.hu ezt kérdezte Boristól: Miovski és Ikenne-King lecserélése csak a mai meccsnek vagy már a jövő heti két összecsapásnak szólt?  

"Bojan mostanság nem annyira eredményes, annak ellenére, hogy a bajnokság első szakaszában ő volt az egyik legeredményesebb játékosunk. Lehetőséget akarunk adni Bíró Bencének is. Nikót (Alho - a szerk.) azért hoztuk be Ikenne-King helyére, mert ő régebben szélsőt is játszott, így előre talán többet tud hozzátenni a játékhoz, mint Ikenne-King. Szerettük volna megnyerni a meccset, ezért küldtük be Nikót. Persze, ha tudjuk, hogy két sárgát fog kapni, akkor nem cseréljük be, de ezt előre nem lehetett látni."

Csizmadia Csaba: "A csapatom mentális erejét mutatja, hogy a harmadik helyért küzdő MTK három meccs során egyszer sem vert meg minket. Az első félidőben kevesebbet voltunk támadásban a kelleténél. Az első félidőben három-négy olyan helyzete volt az MTK-nak, amit megúsztunk. A második félidőre tudtunk váltani, ekkor már kiegyenlítettebb volt a játék. Ekkor nekünk is voltak már lehetőségeink, például a piros lap után is. Ha egy kontrát végigviszünk, lehet, hogy három pontot szerzünk, de ez nem azt jelenti, hogy nem lennék elégedett. A játék képe alapján örülünk az egy pontnak. Amit átéltünk az utóbbi időszakban, azt senki sem tudja, és ilyet nem is kívánok senkinek. Az elmúlt időszak munkájából indulok ki, ahogy dolgoztak a srácok. A hátralévő meccseken nem érdekel a játék, ez másodlagos. Nekünk jelenleg az eredményesség a legfontosabb. A második félidőben az utolsó passzok hiányoztak a játékunkból. A meccs összképe alapján örülünk az egy pontnak, hiszen az első félidő alapján, ha jobban odafigyel az MTK, másképp is alakulhatott volna a meccs. "

Az nb1.hu Kulcsár Kornél lecsereléséről érdeklődött Csizmadia Csabánál.

"Nem sérülés miatt cseréltem le, ez egy taktikai módosítás volt. Próbáltunk gyorsítani a szélen, ahol kényszerből játszott Lőrinczy Attila. Azzal is kell kalkulálnunk, hogy ki meddig bírja, hiszen Takács Roland (ő váltotta Kulcsárt - a szerk.) is elfáradt a végére."

Emellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen állapotban vannak a budafoki játékosok, hiszen a gárda több tagja is elkapta a koronavírust néhány hete.

"Nagyobb létszámú volt a keret, mint a Fradi ellen. Az pozitívum, hogy a protokoll után elkezdték a fiúk az edzést. Az öt cserének köszönhetően, ha valaki 30 vagy 15 percre be tud állni, már az is nagy segítség. Próbálunk úgy variálni, hogy pozitív eredményt érjünk el pénteken a Diósgyőr ellen."

MTK-Budafok: továbbra is ihletett formában az U21-es Eb legjobb magyarja - NB1.hu

 

MOL Fehérvár-Újpest 4-0

Szabics Imre: "Jó mérkőzést játszottunk az Újpest ellen, köszönöm az egész stáb munkáját és természetesen a játékosok hozzáállását, teljesítményét is. A MOL Fehérvár FC vezetőedzőjeként az első bajnoki győzelmet megszerezni különleges dolog. Örülök, hogy sok olyan dolgot sikerült a játékosoknak megvalósítaniuk, amiket az edzéseken gyakoroltunk. A játékosaim ma tökéletesen ráéreztek azokra a helyekre, ahol fel kell venniük a labdát, de az kicsit bosszantott, hogy sokszor eladtuk a játékszert. Az első félidővel elégedett vagyok, a második félidőnek azonban volt egy olyan szakasza, amikor nem voltam elégedett a játékunkkal. Következik a MOL Magyar Kupa elődöntője, annak a találkozónak az MTK az esélyese, mi azonban szeretnénk meglepetést okozni csütörtökön idegenben." (molfehervarfc.hu)

Michael Oenning: "Először is gratulálok a Vidinek a mai győzelemhez, teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot a fehérvári csapat. Végig nagyon koncentráltan, összeszedetten futballozott mai ellenfelünk, ráadásul négy gólt kaptunk tőlük, a tények tehát magukért beszélnek. Nem szabad panaszkodnunk, el kell fogadnunk a Vidi mai remek teljesítményét. A vereségnek több oka is van, elsősorban a kulcsjátékosaink hiánya, akiket nem tudtunk megfelelően pótolni. Mindent megpróbáltam bevetni és mindenkinek lehetőséget adni, legfőképp azért, mert együtt nyerünk és együtt veszítünk. Nyilván nem szeretek kikapni, de a Vidi otthonában elfogadható a vereség." (molfehervarfc.hu)

Vidi-Újpest: nem hiába dolgoztak Szabicsék - NB1.hu

 

Ferencváros-Puskás Akadémia 1-1

Szerhij Rebrov: "Mindig nagyon nehéz a Puskás Akadémia ellen játszani. Már harmadik vagy negyedik alkalommal történt meg, hogy az elején gólt kaptunk, és futhattunk az eredmény után. Büszke vagyok a fiúkra, hiszen nagyon akartak nyerni, de nehéz egy ilyen szervezett csapat ellen játszani. Örülök, hogy fiúknak ilyen meccsekről is van tapasztalatuk. Megérdemelten áll a Puskás Akadémia a második helyen, a gyors támadásokat tekintve talán az egyik legjobb csapat az NB I-ben. Örülök, hogy az új játékosok ilyen hamar megértik, mit várunk tőlünk. Laidouni nagyon sokat fejlődött, amióta nálunk játszik. Nem mondanám, hogy ő volt a legjobb ma, hiszen az első félidőben is sok labdát veszített, de mindig örvendetes, hogy az új játékosok hamar beilleszkednek. Még egy évig érvényes a szerződésem a Fradinál, de nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Nem volt nagyobb nyomás, mint amikor a BL-selejtezőben küzdöttünk. Egy telt házas meccsen igazán érzi az ember a nyomást és a felelősséget. A mai meccsen különösebb görcsösség nélkül tudtunk játszani."

Rebrov korábban kijelentette, hogy minden meccsen nyerni szeretnének. Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy kap-e egy-két játékos pihenőt vagy aki kevesebb lehetőséget kapott, több bizonyítási lehetőséghez juthat majd. 

"Nem lehet olyan játékost mondani, akinek gondja van a motivációval, aki a pályán van, maximális motivációval rendelkezik. Nagyon nehéz ez az év, nehéz szurkolók nélkül játszani. Hiába tüzelem fel a játékosokat, nem lehet azt a 100 százalékos motivációt megadni nekik, amit a szurkolók jelentenek."

Hornyák Zsolt: "Először is szeretném megköszönni a csapatom hozzáállását. Nem szerettem volna, ha ma ünnepelne a Fradi, ezt jeleztem is korábban. Elég jó focit produkáltunk ma. Kicsi hiányérzetem van. Plsek jól teljesített csatárként, ő helyetesítette Géresit, aki kisebb izomsérülése miatt nem tudott pályára, nem akartam veszélyeztetni. Remélem, hogy a következő meccsen már tökéletes állapotban van. Azt játszottuk, amit elterveztünk. Az utolsó 20 percben hagytuk, hogy a Fradi letámadjon minket, ebből egyenlített. A szögletnél rosszul védekeztünk. Pici hiányérzetem van, mert meg is nyerhettük volna a meccset, de igazságos a végeredmény. A végén a Fradi is dominált, főleg szögletekből alakított ki helyzeteket. Eljutottunk odáig, hogy elégedetlen tudok lenni ilyen ellenfél ellen, mint a Fradi. Nagy alázattal jöttünk ide, szerintem elég jó focit láthattak a nézők. Hiányoznak a szurkolók, lehet, hogy telt háznál más eredmény lett volna. Ütőképes a csapatom, az NB I-ből bármelyik csapattal fel tudjuk venni a versenyt. Ha így állunk hozzá a következő öt meccshez, elérhetjük a második helyet. A Paks meccs után azt mondtam, ha ez így folytatódik, nincs értelme, hogy itt legyek. Megbeszéltük a dolgokat a vezetőséggel. Nem akarták, hogy elmenjek, azt mondták, csináljak, amit akarok. Először két játékost akartam elzavarni. Másnap behívtam a csapatot, tudták, hogy baj, vagy én megyek vagy valaki a csapatból. Aztán bizalmat adtam a két játékosnak, akik jobban teljesítenek azóta. Lehet, hogy ennek a lépésnek köszönhetően teljesít így most a csapat. 

Az nb1.hu-nak a Puskás Akadémia gólszerzőjéről, Nunesről mondta el a véleményét Hornyák Zsolt.

"Egy személyiség a védelemben és a csapat irányításában is, ki merem jelenteni, hogy a legjobb fejelő a csapatban. Tudja, hogy hova akar fejelni. Jelentős kvalitással rendelkezik. Már egy évvel korábban is meg akartam már szerezni."

Az nb1.hu úgy tudja, hogy szlovák élcsapat is hívta Hornyákot, mégis meghosszabbította a szerződését a Puskás Akadémiánál. Az okokról kérdeztük az edzőt: 

"Több ajánlatom volt, Szlovákiából és Csehországból is. Nem akartam félbehagyni ezt a munkát, amit elkezdtem itt. A munka megy abba az irányba, amit elterveztem. Olyan ember vagyok, aki nem az első helyre teszi a fizetést. Ez egy kihívás a következő két évre. Lehet, hogy a jövőben még jobb futballt és jobb teljesítményt tudunk nyújtani. Emellett a fiatalok bevetése szintén a célom. Ebbe az irányba is akarom fejleszteni a csapatot. Ha egy edző jól érzi magát, és megvan az összes lehetőség, hogy jó eredményt érjen el, hülyeség lenne elmenni." 

Fradi-Puskás Akadémia: bánhatja a szlovák élcsapat, hogy maradt a felcsúti edző - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink