nb1.hu

Fókuszban a támadások: Rebrov reakciója a Fradi győzelme után

Nem volt könnyű azt a védelmet feltörni.

A Ferencváros 3-2-es győzelmet aratott Kaposváron, így 42 és fél év után nyert a somogyi városban tétmeccset. Szergeij Rebrov vezetőedző így értékelte a találkozót a fradi.hu jelentése szerint:

"Mindig nehéz két nap után, ráadásul egy ilyen nehéz találkozót követően pályára lépni. Az ellenfél jól értékesítette a helyzeteit, de megérdemelten nyertünk. Főleg a második félidőben volt kevesebbet nálunk a labda, mint ahogy szerettük volna, de a játékosok kitettek magukért – mondta Rebrov.

Újságírói kérdésre Rebrov arra is válaszolt, szerinte is többet kontrázott-e most csapata, mint az általában szokott lenni, illetve az ellenfél többet támadott-e, mint ami megszokott egy-egy Fradi elleni találkozón.

 

"Az első félidőben nyílt több lehetőségünk kontratámadásokat vezetni. Ez azért volt lehetséges, mert sok terület volt előttünk. De nagyon jól teljesített az ellenfél kapusa, elég, ha Zubkov helyzeteire gondolunk. Sokkal több hosszú labdája volt az ellenfélnek, mint más csapatoknak szokott, de ez nem azt jelenti, hogy többet támadott. A Kaposvár többször is hátrányban volt, ez is okozhatta azt, hogy sokszor jönnie kellett előre. Tudtuk, hogy ilyen típusú játékot fog játszani a Kaposvár, hiszen van is ehhez a játékhoz megfelelő játékosa. Ettől függetlenül, amikor egy ilyen csapat védekezik, akkor 10 emberrel teszi azt, és nehéz feltörni a védelmét. Az Európa Ligában nem nyílik ennyi terület előttünk. Örülök, hogy az első félidőben jól használtuk ki a helyzeteinket."

 

A Fradi 3 ponttal vezeti úgy a tabellát a Vidi előtt, hogy 1 meccsel kevesebbet játszott

A 15. forduló programja:
december 7., szombat:

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 14.30
Debreceni VSC-Budapest Honvéd 17.00
Újpest FC-Kisvárda Master Good, Illovszky Rudolf Stadion 17.00
MOL Fehérvár FC-Paksi FC 17.00
ZTE FC-Kaposvári Rákóczi 17.00  
    
december 8., vasárnap:
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 15.45

FRISSÍTÉS: HÉTFŐ: 7.58: Nyomás alatt tartotta az utolsó a Fradit – reakció. Disztl másképpen látta a meccset, mint Rebrov. Részletek a linkre kattintva érhetőek el.

ELŐZMÉNYEK

NB I
14. FORDULÓ
Kaposvári Rákóczi FC–Ferencvárosi TC 2–3 (Ádám M. 11., Csiki 63., ill. Isael 12., 31., Boli 74.)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 4115 néző. V:
Bogár

Kaposvár: Slatka – Vachtler, Nagy T., Hadaró, Fodor – Csiki, Nagy J., Yakymiv (Nagy K., 61.), Nagy R. (Balázs, 80.) – Beliczky (Zsiga, 80.), Ádám
FTC: Gróf – Lovrencsics, Blazic, Botka (Frimpong, 78.), Heister – Ihnatenko, Haratin – Zubkov, Isael , Tokmac (Sigér, 80.) – Boli
Sárga lap: Heister (24.), Zubkov (66.), Haratin (70.), Nagy K. (74.), Vachtler (87.)
Gól: Ádám (11.), Csiki (64.), illetve Isael (13., 32.), Boli (76.)

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott a remekül küzdő, sereghajtó Kaposvár vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A fővárosiak – akik 1977 után először és mindössze másodszor nyertek a somogyi megyeszékhelyen – ezzel ismét az élen állnak, s immár 11 meccse veretlenek a bajnokságban. Az újonc hazaiak ezzel szemben sorozatban hetedszer kaptak ki, és csupán hat pontot szerezve utolsók.

Bátran kezdett a hazai csapat, amely gyorsan meg is szerezte a vezetést, de sokáig nem örülhetett, mert a bajnok szinte azonnal egyenlített. A gyors gólváltás után már az FTC irányított, és egy szabadrúgást követően – a duplázó Isael beadásnak szánt lövése elment a teljes kaposvári védelem mellett – meg is szerezte a vezetést. Bár az első félidő hajrájában a házigazdák ismét aktívabban támadtak, a szünetig nem változott az állás.

A fordulás után is lendületben maradt a Kaposvár, s egy szép átlövéssel sikerült egyenlítenie. A vendégek előtt is adódtak lehetőségek, de a befejezésbe rendre hiba csúszott, mígnem Boli a hajrához közeledve már kihasznált egy helyzetet. Az utolsó negyedóra a Ferencvárosé volt, amely lőtt még egy kapufát is, de újabb gól már nem esett.

Tabella a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC