nb1.hu

Fradi–Vidi: bajnoki címért és a bennmaradásért

Két világ, két cél – sordöntőnek tűnő mérkőzés következik.

Nem duplázhat a Ferencváros, a bajnoki címvédés azonban még bőven összejöhet a zöld-fehéreknek. Igaz, ennek megünneplésére még legalább egy hetet kell várniuk. A vendég Fehérvár ádáz harcot vív az NB I-es tagságának meghosszabbításáért. A Fradi–Vidi vasárnap 19:30-kor kezdődik.

Sebekkel a csatamezőre

Szerdán, tizenegyesekkel elveszített kupadöntő után kevesebb mint egy héttel kell újra felállnia a Ferencvárosnak. A bajnoki arany sorsa azonban még nem dőlt el – ugyanannyi ponttal állnak a zöld-fehérek, mint a pénteken győztes Puskás Akadémia. Most, a lelki fájdalmakat háttérbe szorítva, újabb ütközetre kell készülniük.

Robbie Keane szerint a csapat már túltette magát a kudarcon, legalábbis az edzéseken ezt tapasztalta – erről a klubhonlapnak mesélt. A Fradi játékosai tehát készen állnak – és készen is kell állniuk, mert az utolsó fordulóban a 2025-ben veretlen ETO vendégei lesznek. Ott nem lesz helye gyengeségnek. A rivális felcsútiaknak pedig elvileg könnyebb dolguk lehet a Diósgyőr ellen.

A bajnoki aranyéremért

„Játékosként és edzőként mindig is azt gondoltam, hogy a múltat nem tudod megváltoztatni, ezért dolgoznod kell tovább. Tudjuk, hogy a következő mérkőzésen nagy feladatok várnak ránk, teljes mértékben a vasárnapi megmérettetésre koncentrálunk, és egy győzelemmel újabb lépést tehetünk a címvédés felé. Elsősorban a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, hiszen a kupadöntő után újra fel kell rázni a játékosokat, ami a legutóbbi edzések alapján sikerült is. Nem rágódhatunk túl sokáig a vereségen, tovább kell lépnünk, amilyen gyorsan csak lehet.

Edzőként az a feladatom, hogy felkészítsem a csapatot erre a bajnokira, és hogy saját magunkra, ne pedig az ellenfélre koncentráljunk.

Természetesen tisztában vagyunk a Fehérvár erősségeivel és gyengeségeivel, az utóbbiakat ki is fogjuk használni, de magunkra kell fókuszálnunk, és a stábbal az a dolgunk, hogy a játékosok is készen álljanak a vasárnapi összecsapásra.”

A Vidi szakadék szélén áll

A Fehérvár kilenc bajnoki óta nem tudott nyerni. Ez már nem hullámvölgy – ez zuhanás. És miközben a riválisok előzgetnek, Tímár Krisztián csapata az utolsó szalmaszálak egyikébe kapaszkodik. Legutóbbi három bajnokijukat zsinórban elvesztették, és már csak egy pont választja el őket a kiesőzónától – ott a Debrecen, amely éppen a Paksot fogadja vasárnap.

Tímár tudja: lehet, hogy már nem hibázhatnak. Ezt a klubhonlapon keresztól érzékeltette a meccs felvezetéseként.

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de azt megígérhetem, hogy az utolsó utáni pillanatig küzdeni fogunk. Rendkívül szervezett játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni a Ferencváros otthonában. Az elveszített kupadöntő után vasárnap is éles meccs vár ellenfelünkre, nekünk azonban a saját helyzetünkön kell javítanunk.

Fejben koncentráltnak kell lennünk, és mindenkinek a maximumot kell kiadnia magából, e mellett a lehető legkevesebb hibával kell játszanunk, mert az FTC nagyon gyorsan ki tudja használni ezeket.”

Az utolsó fordulóban Fehérvár hazai pályán a Debrecennel csap össze. Ha most nyerni tud és a Loki kikap, akkor az a meccs már csak formalitás lesz. Ha nem… akkor jöhet a végső csata.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Puskás Akadémia FC9 6 0 3 4 18
2.Vasas FC9 4 3 2 6 15
3.ETO FC Győr9 4 3 2 5 15
4.Újpest FC9 4 3 2 4 15
5.Paksi FC9 4 2 3 2 14
6.Ferencvárosi TC8 3 4 1 3 13
7.Kisvárda9 2 4 3 -1 10
8.DVSC9 2 4 3 -3 10
9.ZTE FC9 3 0 6 -6 9
10.MTK Budapest9 2 3 4 -2 9
11.Nyíregyháza9 2 2 5 -9 8
12.Budapest Honvéd8 1 4 3 -3 7
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC