nb1.hu

A rendőrség közleményt adott ki a bajnoki döntőnek is beillő ETO-FTC kapcsán

A hazai csapat és a rendvédelmi szervek is felkészülnek a vasárnap esti rangadóra.

Gőzerővel készülnek Győrben a magyar pontvadászatot jelenleg kéz a kézben, 59-59 ponttal vezető Ferencváros és ETO bajnoki döntőnek is beillő rangadójára.

Az ETO honlapján közölte, hogy a vasárnap este 7 órakor kezdődő mérkőzésre 5-kor nyitják ki a kapukat, a fanzone viszont már 3 órától nyitva lesz. Forgalomkorlátozással délután 5 és este 11 között kell számolni.

A mérkőzés kapcsán hivatalos közleményt adott ki a Magyar Rendőrség is. Ezt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. Törvény 44. szakasz (1) bekezdés a./ pontja, valamint a Közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. Törvény 14. szakasz (1) bekezdésében foglalt jogköröménél fogva ideiglenes forgalomkorlátozást rendelek el 2026. április 19-én 17.00 órától, 2026. április 19-én 23:00 óráig Győr belterületén a Nagysándor József utca (Stadion utca és a Tóth László utcai körforgalom közti szakaszán) az út teljes szélességében zárásra kerül a forgalom elől. Fenti időszakban a lezárt útszakaszra az a jármű hajthat be, akit a Rendőrségi záráson beléptetnek. Az ETO Park Hotel és a stadion egyéb épületeiből a Nagysándor József utca – Stadion utca útvonalon, a NEMAK Jégsport Központ és a Xantus János Állatkert parkolójából kizárólag a Tóth László utca irányába lehetséges a kihajtás. A vendégszurkolók kizárólag a Tóth László utca irányából hajthatnak be a vendég parkolóba, rendőri ellenőrzést követően.

Az ideiglenes lezárás az ETO FC Győr – Ferencvárosi TC NBI-es labdarúgó mérkőzésen megjelenő vendégszurkolók elkülönítése, a résztvevők testi épségének megóvása és a sportrendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében történik.
A teljes zárás kivitelezését, a szükséges forgalomtechnikai elemek telepítését a Rendőrség végzi. A lezárt csomópontokban, amelyekben szükséges, rendőri irányítás biztosítva lesz.

A lezárt útszakaszokra a megkülönböztető jelzéssel ellátott rendőrségi, és a rendezvény szervezői gépkocsik hajthatnak be! A forgalomkorlátozásról a Rendőrség a helyi sajtó és rádió útján tájékoztatja a lakosságot.

Jelen határozat ellen az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 43. § alapján 5 napon belül a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság részére címzett, de a hatóságomnál 2 példányban benyújtott, az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. § (2) bekezdése alapján megállapított 5000,- Ft értékű illetékbélyeggel ellátott (halasztó hatállyal nem bíró) fellebbezésnek van helye.

Indoklás: 2026. április 19-én az ETO FC Győr – Ferencvárosi TC NBI-es labdarúgó mérkőzésen résztvevők testi épségének megóvása, valamint a szurkolók érkezésének és távozásának zavartalan lebonyolítása csak a határozatban foglalt korlátozások és előírások mellett biztosítható.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC