nb1.hu

Nagy tervei vannak a Fradi ellen gólpasszal debütáló diósgyőri tinédzsernek

A 19 éves játékos nem illetődött meg élete első NB I-es mérkőzésén.

Macsó Máté személyében egy nyolc éves kora óta a DVTK kötelékéhez tartozó játékos mutatkozhatott be pénteken, a Groupama Arénában. Noha csapata vezetett, de végül kikapott a címvédő Ferencváros otthonában, a 19 éves középpályásnak van minek örülnie, hiszen debütálásán rögtön gólpasszt adott.

„Szerdán Nebojsa Vignjevics megkérdezte, hogy készen állok-e a játékra. Nem is gondoltam, hogy egyből kezdőként számít rám, de még aznap megtudtam, hogy erre is van esély, majd csütörtökön vált biztossá. A találkozó előtt pedig azt kérte az edző, hogy legyek szabadon, és ha hibázok, akkor ne foglalkozzak vele, majd jön a következő alkalom, és érezzem jól magam a pályán” – mondta Macsó a dvtk.eu-nak.

„Úgy álltam a találkozóhoz, hogy kaptam egy nagyszerű lehetőséget arra, hogy megmutassam magam. Ennek megfelelően felszabadult voltam, élveztem a mérkőzést – folytatta. – Flow-ban voltam, éreztem, hogy jól megy a játék. Egyáltalán nem az ellenfelekre figyeltem, nem is érdekelt, hogy válogatott labdarúgók állnak velem szemben, hanem a saját játékomra koncentráltam. A Ferencváros ellen a védekezésbe is bele kellett tenni a munkát, ám amikor lehetőség adódott, akkor pedig a lehető legtöbbet ki kellett hozni a támadásból” – folytatta.

A klubhonlapnak elárulta, vérmesebb céljai is vannak annál, minthogy NB I-es játékos legyen, ugyanakkor tudja, ehhez sokat kell dolgoznia. Kezdetnek például az utolsó fordulókban, amelyekben szerinte a csapatának minden meccset meg kell nyernie, hogy rendkívül nehéz helyzete ellenére bennmaradó együttes lehessen.

„A bennmaradás kivívása a legfontosabb célunk, amihez mind a négy mérkőzést meg szeretnénk nyerni. Személy szerint pedig szeretnék minimum úgy teljesíteni, mint az FTC ellen, góllal, gólpasszal hozzájárulni a csapat játékához, és szórakoztatni a nézőket” – fogalmazott.

NB I, Fizz Liga, 29. forduló
Ferencváros-Diósgyőr 3-1 (0-1)
Helyszín: Groupama Aréna. Vezette: Karakó.
Gól: Acoaltse 51., Joseph 60., Gomez 76., illetve Pető 23.
Sárga lap: Pető, Kastrati, Tamás, Vallejo.
FTC: Dibusz – Szalai, Raemaekers, Gomez – Nagy B. (Acolatse, a szünetben, O’Dowda, 80.), Abu Fani (Gruber, a szünetben), Kanikovszki, Corbu, Osváth – Kovacevic (Zachariassen, 73.), Yusuf (Joseph, 19.). Vezetőedző: Robbie Keane.
DVTK: Megyeri – Kastrati (Szakos, 77.), Szatmári, Tamás, Bokros – Bényei, Holdampf, Vallejo, Macsó (Saponjic, 80.) – Pető, Colley (Ambrose, 77.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC