nb1.hu

Rossi gólvágót hív a válogatottba, megérkezett az Újpest ellenfele, Dibusz javulást látott

A szövetségi kapitány topbajnokságba hívták.

MAGYAR VÁLOGATOTT

Marco Rossi szövetségi kapitány terjedelmes interjút adott az nso.hu-nak.

Az olasz szakember többek között arról is beszélt, hogy topbajnokságban szereplő csapat is megkereste őt:

"Korábban is érkeztek megkeresések, de mivel anyagilag voltak inkább kedvezőek, mintsem szakmailag, el sem gondolkodtam rajtuk. Ezúttal más volt a helyzet, szakmailag is jelentős kihívást jelentett volna az egyik topbajnokságban szereplő klub irányítása, ám az érdeklődést megköszönve gyorsan nemet mondtam. Meglehet, régimódi vagyok, de hűséges embernek tartom magam. A pályafutásom, sőt az életem végéig szeretnék lojális maradni azokhoz, akik kitartanak mellettem. Hosszú távú szerződés köt a Magyar Labdarúgó-szövetséghez, én pedig képtelen lennék itt hagyni ezt a válogatottat" – hangsúlyozta Marco Rossi.

Nemzeti együttesünk szeptember 2-án folytatja a szereplését a vb-selejtezőben. Rossi elmondta, hogy az utóbbi időben a gólokat ipari mennyiségben termelő Sallói Dániel is meghívót fog kapni.

"A kollégáimmal nyitott szemmel járunk, de nem titok, többé-kevésbé azokkal a futballistákkal kalkulálunk, akik az Európa-bajnokságon is bizonyították, hogy méltók a bizalomra. Azt ugyanakkor elárulhatom, hogy ha semmi sem jön közbe, Sallói Dániel is kap meghívót" – jelentette ki Marco Rossi.

ÚJPEST-FC BASEL

Ma este 21 órától az Újpest a Konferencia Ligában a Basel csapatát látja vendégül.

A svájci együttes a közösségi oldalán képgalériát közölt arról, hogy a keret tagjai megérkeztek Magyarországra:

Valamint arról is beszámoltak, hogy a Basel futballistái tegnap a Szusza Ferenc Stadionban készültek: 

A Basel szerdai napjáról nem csak képeket, hanem videót is megosztottak:

Tegnap az nb1.hu-n a meccs előtti sajtótájékoztató részleteiről is olvashattak:

Újpest-Basel: idiotizmus a sajtótájékoztatón – NB1.hu

 

FTC-Slavia

A Ferencváros szerda este 2-0-ra legyőzte a Slaviát, így jó helyzetből várhatja a BL-selejtező visszavágóját:

Fradi-Slavia: bevált a jóslat – NB1.hu

 

A meccs után a FradiMédiának Dibusz Dénes összegzett.

"Nagyon nehéz mérkőzés volt, szerintem ez kívülről is látszódott. Nagy nyomás alatt voltunk, főleg az első félidőben. Talán csak egy épkézláb támadást vezettünk, ennek ellenére mi mehettünk előnnyel az öltözőbe, de ehhez kellett szerencse is. Ellenfelünk főleg a széleken próbálkozott beadásokkal, illetve próbáltak mögénk kerülni, de ezekre készültünk. A második félidőre feljavult a játékunk. Jó eredményt értünk el a visszavágóra, de az is biztos, hogy óriási nyomásra kell készülnünk. Azt tudom elképzelni, hogy hasonló lesz, mint tavaly a Celtic ellen. Mindenki beletette ebbe a munkát, a visszavágón így kell folytatnunk" – fogalmazott Dibusz, aki az első gólról is elmondta a véleményét a videóban:

A meccs utáni sajtótájékoztató részletei:

Fradi-Slavia: a Fradi Tábor és a Groupama a legjobb? – reakciók – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC