Három játékos távozását jelentette be a Kozármisleny.
Bobál Gergely után másik két játékos is távozik Székesfehérvárról.
Novák Csanád hosszabbított, míg Aczél Zoltán pozíciója is eldőlt.
Ősszel minden mérkőzésen pályán volt.
Nem jutottak dűlőre egymással a felek.
Idén októberben debütált a felnőttcsapatban.
Az MTK beindította az edzőkeringőt.
A csapat kieső helyen telel.
Lehetnek változások a keretben.
Egyetlen fehérvári találata ugyanakkor sokat ért csapatának.
Korolovszky Gábor a Ferencváros második számú csapatától érkezett.
Novák Csanád lehet a fehérváriak kiszemeltje.
A szegedi támadó stabil NB II-es formája után közel kerülhet az élvonalhoz.
Minden posztra érkezhet új játékos.
Csertői szerint extra teljesítményről nem lehet beszélni.
Feljutásról, riválisokról és a tavasz valódi tétjéről beszélt a Vasas vezetőedzője.
A Budapest Honvéd megtartotta első elnökségi ülését.
Figyelmeztetések, pénzbüntetések és szektorbezárások terhelik a legutóbbi fegyelmi döntéseket.