Lehetnek változások a keretben.
Az őszi idény egyik üde színfoltja a Karcag volt az NB II-ben. Az újonc 15 meccsen 24 pontot szerzett, így a 6. helyről várhatja a folytatást.
A karcagiak több nagy skalpot is szereztek, a legnagyobb sikerüket augusztus derekán a Vasas ellen könyvelték el. Az NB I-be igyekvő angyalföldiekkel vívott találkozót 1-0-s győzelemmel zárták.
Az eddigi jó szereplés ellenére sem áll meg az élet az újoncnál. Varga Attila a klubhonlapnak adott egy hosszabb interjút, ebben az átigazolási tervekre is kitért a vezetőedző.
„Természetesen figyeljük a piacot. Az ősz folyamán bizonyította a csapat, hogy ebben az összetételben is képes stabil teljesítményre és versenyképes az NB II-ben. Ugyanakkor reálisan nézve idény közben is szükség lehet korrekcióra. Ha olyan poszton látunk hiányt, ahol a mélység vagy a minőség erősítése indokolt, akkor nyitottak vagyunk a változtatásra. Két támadóra szükségünk lenne, de kizárólag akkor, ha valóban hozzáadott értéket jelent az érkező, mind játékban, mind pedig mentalitásban” – mondta a tréner.
Varga elmondta, a játékosok december 22-től egyéni edzésterv alapján készülnek. Aztán januárban többek között Gyirmóton edzőtábor is vár a csapatra.












