Korábban soha nem álltak ilyen jól a tabellán féltávnál.
A Mezőkövesd vezetőedzője finoman beleállt a játékvezetőbe.
A Honvéd vezetőedzője nem győzte dicsérni a klubot és a szurkolókat.
Ajkán megszakadt a Vasas őszi íve, a vereséghez újabb fegyelmi ügy is társult.
Az NB II 15. fordulójának eredményei egy helyen.
A szurkolóktól is elnézést kért az edző.
Nehezen indult neki ez az idény.
A bajba jutott drukkert kórházba kellett vinni.
A kispesti tartás, a gólok ritmusa és az egység döntötte el a rangadót.
A vendégek lendülete végig kitartott, és a győzelem mögött erős üzenet áll.
A fordulóban akadt fölényes hazai diadal és kiharcolt, késői pontmentés is.
Lakásépítési hullám miatt jött szóba a korábbi KTE pálya.
Az NB III-ban is hólapátolásra volt szükség.
A Vidi menesztett vezetőedzője a megyei portálnak nyilatkozott.
A Fáy utcában minden mozdulat élesebb lesz a közelgő ütközet miatt.
A Mezőkövesd közleményt adott ki.
A labdarúgó a szűrések fontosságát is kiemelte.
Az új sportigazgató, Nikolics Nemanja is megszólalt.